Láttam a többieknél, hogy már kerülnek ki egyre-másra a beszerzős és záróposztok, és akkor esett le igazán, hogy holnap már augusztus van... Azonban ennél sokkal nagyobb hangon koppant a felfedezés: nem is vettem semmit júliusban! De kapni se kaptam. Szóval a beszerzések száma NULLA, akár le is vehetem ezt a címkét a blogról. :) A július most más élményekről szólt nekem, és vásárlás helyett pedig inkább az olvasásról. Ebben a hónapban ugyanis teljesen megtáltosodtam és 10 könyvet fejeztem be! :) Az olvasás kimaxolása, és a vásárlások lenullázása jó kis kombináció.
Persze az olvasmányok közt akadt novella, kisregény, és rövidke kötetek is. Büszke vagyok arra, hogy hosszú idő után először egyben, egymás után végigolvastam egy sorozat köteteit, a Papírmágus trilógiát. Arra pedig kiváltképp, hogy az olvasások java része angol nyelvű könyv volt: a tízből nyolc. Sorra kerítettem Jodi Picoult új regényét is, a méltán népszerű Minden, mindent, és még egy vcs-könyv teljesítésére is maradt időm, róla még nem sikerült viszont a posztot megírni.
A hónapban egyébként ezzel együtt 13 posztot írtam.
Annyira közhelyesnek hangzik mindig, hogy az idő múlásán mennyit kattogunk, de tényleg elrohannak alólunk (előlünk?) a hónapok, és szégyenkezve vallom be, egészen máig azt hittem, még nem lenne késő egy nyári tervek posztot kreálni, ami idén kimaradt... Rá kellett döbbennem, hogy maximum az augusztusomat tervezhetem meg. :O :)
Augusztusban is sokat szeretnék olvasni. Első körben befejezem a Veres Attila könyvet, ami eddig nagyon beszippantott, aztán Schwabtól elolvasom az A Darker Shade of Magic-et, és szeretném is folytatni is a Shades of Magic trilógiát - ki tudja, lehet, hogy hagyomány lesz: egy trilógia/hónap! :D (nem.)
Ezen kívül ott van a rövidtávú terveimben Szabó T. Anna Töréstesztje és a Jók és Rosszak Iskolájának harmadik kötete is, csak hogy két nagyon különböző példát hozzak.
A várólista csökkentéssel is szeretnék haladni, a listámból ezeket a könyveket néztem ki augusztusra:
- Joachim Meyerhoff: Mikor lesz végre megint olyan, amilyen sosem volt
- Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
Fredrik Backman: And Every Morning the Way Home Gets Longer and Longer (A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb)
Gondolkodtam kicsit, hogy írjak-e egyáltalán Backman új kisregényéről, erről a bizonyos hosszú címűről, és úgy döntöttem, hogy bár szembemegy a véleményem mindenki máséval, mégis jobb, ha leírom röviden, hogy nekem ez a könyv nem tetszett. Hadd legyen már árnyaltabb a kép a sok egyforma értékelés mellett.
Lehetséges, hogy elő kellene vennem máskor, és újra megpróbálni, de nem biztos, hogy mást adna. Ismerem a veszteséget, és a felejtést is. Mégsem tetszettek a képei, a hangulata ennek az írásnak. Az elején le is van írva, hogy Backman ezt igazából magának írta, és ő dolgoz fel vele veszteséget-gyászt-elengedést. Ez nem tudom mennyire marketingszöveg vajon, mert lehet akár az is sajnos. Mindenesetre szerintem nagyon is érződött ez, megvolt a lenyomata a szövegben annak, hogy ez nagyon magának szól. Nem is tudtam emiatt én önmagamra húzni belőle semmit, pedig megpróbáltam belebújni, de itt-ott szűk volt, szorított a nyaka, és vakaróztam tőle, mint a szúrós pulcsiktól. Léggömbzsinór, meg sátrak, meg Noahnoah... nekem már sok volt a szimbolika, a balladai homály, az érzelgősség az érzelmesség helyett, és megvallom őszintén az együttérzés mellett idegességet is kiváltott a sok ismétlődés. Pont úgy, ahogy az idősek unásig hajtogatott sztorijai és viccei. És szerintem pont ezt nem lett volna szabad kiváltania az írásnak.
A fejben játszódó jelenetek zavarosak voltak, és bár tetszett a szűkülő tér ötlete és bemutatása, mégis rendkívül nyomasztó volt, és egyszerűen túlszomorított, ha van ilyen szó. Ha nincs, akkor most megalkottam.
Hiányzott a remény, a derű, a pozitivitás ebből a kisregényből, nem tudott felemelni sehogy. Ugyanakkor nem is hatott meg.
Egész egyszerűen nem tudok rá mást mondani, mint hogy ez egy ujjgyakorlat közhelyekre, csinos csomagolásban eladva.
Olyan érzés, mint mikor mindenki mámorosan és elalélva csónakázik a gondolában, a gondolás lágy énekszavát hallgatva, csak egyvalaki várja, hogy szálljunk már ki a partra és együnk egy pizzát. Ez utóbbi vagyok most én.
Hoztam ismét egy rakás friss könyvmegjelenést és filmes hírt is, ugyanis annyi minden jön mostanában, hogy tényleg csak kapkodhatjuk a fejünket... Készüljetek fel, hosszú a poszt! Nézzétek csak:
Úgy döntöttem egyetlen bejegyzést fogok szentelni A papírmágus trilógiának, és bár így is részenként értékelem, egyben teszem csak ki a blogra a posztot.
Elég hamar eljutottam a befejezésig, a kötetek ugyanis rövidek, és gyorsan olvashatóak. Nem is tudom, mikor "daráltam le" ilyen gyors egymásutánban egy trilógiát... :)
Magyarul egyelőre csak az első részt adta ki a Gabo Kiadó, csodás borítóval, A papírmágus címen.
A sorozat pörgős, és egy 20. század eleji angliai környezetbe helyezett mágikus világban játszódik, ahol a mágusok különféle anyagokhoz kötődve végzik tevékenységüket: papír, üveg, műanyag, fém... Ahhoz, hogy valakiből papírmágus, üvegmágus stb. váljék, a varázsiskola elvégzése után specializálódni kell a választott anyagnak megfelelően, és néhány évig tanonckodni egy mágusnál, aki az adott anyag mágusa. Leghamarabb két éven belül válhat az illető maga is az adott anyag mágusává, ha vizsgát tesz.
Már korábban is beharangoztam egyszer, aztán mégis én magam feledkeztem el róla teljesen, hogy Jodi Picoult legújabb regényéhez, a Small Great Thingshez (Apró csodák) tartozik egy előzménynovella is, Shine címen. Úgy döntöttem a könyv elolvasása után is bepótolom ezt a novellát.
Az ilyen kis adalékok jólesnek ugye, amikor szeretjük az adott szerzőt/világot/szereplőket, amikor meg annyira nem érdeklődünk, akkor mást sem látunk benne mint bőrlehúzást és egy nagyon divatos trendet: spin-offot és előzmény- vagy folytatásnovellát mindenhez!... Na de nem a jelenségről akarok beszélni most, hanem erről a nyúlfarknyi írásról.
A Shine e-könyvként érhető el, én 345 Ft-ért vettem meg Amazonról, nekem az pont jó a Kindle-re. Cirka 40 oldalacska a sztori, és Ruth és Rachel (később Adisa) gyerekkorába visz minket vissza. Ms. Mina, Christina és Mama is szerepelnek persze. Ruth ekkor kerül be az előkelő iskolába Christinával együtt, és megpróbál(na) beilleszkedni. Sok apró döccenő akad, főként természetesen a bőrszín miatt. Ő az egyetlen fekete az iskolában... Christinával mindig remekül eljátszottak, a kislány azonban benn a suliban kicsit máshogy viselkedik vele, és inkább régi barátaihoz húz, akik bizony nem mind csípik Ruth jelenlétét. Ruth pedig életében először kegyes hazugságokat mond Mamának: igen, jó a suli, igen, rengeteg új barátja van...
Az egyik kedvencem a történetben a tanítónéni volt, Ms. Thomas. Ő sem volt mentes az előítéletektől, és gyakran óvatoskodott, mégis tetszett, hogy szeretettel, megértéssel fordult Ruth felé, és próbálta őt bevonni mindenbe. Még egy kis titkot is rábíz! A Shine cím is ezzel kapcsolatos.
Értékelés: 10/6 Az Apró csodák néhány szereplőjének bevezetésére, megismertetésére szolgál ez a kis írás. Nem mondom, hogy nem érdemes elolvasni, de igazán sokat nem ad hozzá a nagy egészhez, és nem marad le semmiről, aki kihagyja.
Nyelvgyakorláshoz viszont kiváló lehet! Aki nem meri Picoult könyveit eredetiben olvasni, az bátran vágjon bele egy ilyen kisebb szösszenetbe, ahol ráadásul ismerősek lesznek a szereplők. A végén benne van az Apró csodák első fejezete is, teasernek.
A könyvcím, amit konzekvensen war and ruinként emlegettem egyfolytában, esetleg mist and ruinként... egy szóval, és legegyszerűbben, a továbbiakban csak ACoWaR marad, az előző részek rövidítéseihez hasonlóan. Ismeretes, hogy nem indult döccenők nélkül a viszonyom Ms. Maas sorozatával, az első rész, az ACoTaR ugyanis egyáltalán nem nyűgözött le, sőt, elég sok kifogást emeltem ellene, és nem értettem a nagy hype-ot körülötte. Mivel annyi jót olvastam a második epizódról, az ACoMaF-ról, folytattam a sorozatot, és nem bántam meg, mert az egy igazán jó rész volt, teljes 180 fokos fordulatot vett minden, és Rhysand és Velaris abszolút megvett magának. Még egy kis "fangirl"-üzemmód is beindult nálam. Ennek megfelelően vártam már az ACoWaR-t, és gyártottam is néhány teóriát, mi hogy fog történni. Végül úgy esett, hogy egy nagyobb kihagyással, kissé lassan olvastam el, és a viszonyom... nos, vegyes maradt a sorozattal. Az ACoWaR-t ugyanis egyformán jellemzik az ACoTaR hibái, és az ACoMaF erősségei is. Erre varrjatok gombot!
Mivel egy trilógia befejező kötetéről van szó, így gondolom szólnom sem kéne, de azért szólok, hogy óvatosan lépkedjen/olvasson tovább, aki még nem olvasta a második részt! Ezen kötet spoilereit külön jelölöm.
"Not everything that is faced can be changed. But nothing can be changed until it is faced."
James Baldwin
Ezzel a felütéssel indul a Small Great Things, ami sokféle címkét kapott: az eddigi legjobb Picoult, a legmerészebb Picoult, ami a gyakran szélsőséges indulatokat kiváltó témával, a rasszizmus kérdéskörével foglalkozik.
Én pedig kerek-perce megmondom már a poszt elején, ez közel nincs olyan jó, mint a szerintem legjobb Picoult könyvek. A nyomába sem ér sajnos A nővérem húgának (My Sister's Keeper) és a Csodalánynak (Keeping Faith), amik az eddigi mérce tetőpontját képezik, ha a szerzőről és könyveiről áradozom.
Ennek ellenére a Small Great Things is egy nagyon fontos könyv, és mondanivalója is akad bőven. Hogy miért is tetszett viszont kevésbé, mit vártam volna még, mik a kifogásaim, elmondom lejjebb részletesebben.
Ahogy azt is, miért ajánlom mégis olvasásra és továbbgondolásra a könyvet.
Sister miatt figyeltem fel Nicola YoonEverything, Everything című könyvére, ami Minden, minden címen megjelent magyarul is, és amiből már film is készült. Bár magamban egy időre mindig leszámolok a fiatal szereplős, első szerelmes könyvekkel, ennek mégis éreztem, hogy esélyt kell adnom. És milyen jól tettem!
Ez a regény ugyanis egy kis gyöngyszem.
A szimpla tinirománcok ideje már rég lejárt, kell valami, amivel a szerzők igazán felkeltik a figyelmünket és ami különlegessé teszi az első csók, első szerelem kedves, de valljuk be, együgyű báját.
Itt egy, a világtól elzárt lányzót kapunk, akinek súlyos immunhiányos betegsége (SCID) van, emiatt el sem hagyhatja a szobáját, minden fertőtlenítve, ellenőrizve kerül be hozzá... Szűrők és zsilipek, ellenőrzött étel, bacimentesség... Egy buborékban éli Madeline az életét, amiben csupán Carla, a rá vigyázó nővérke és persze az édesanyja, Pauline kapnak helyet. A látogató ritka, mint a fehér holló... Néha eljön Madeline egy-egy tanára, hogy ne csak a skype-on értekezzenek, azonban nekik is egy fertőtlenítési procedúrán kell végigmenniük mielőtt belépnek hozzá.
Hamarosan minden a feje tetejére áll a kis zárt világban, mert új szomszéd költözik Madeline mellé, egy korabeli sráccal a családban... Madeline pedig elgondolkodik, milyen élet az, amiben nincs kockázat, amiben nincs is egy szemernyi "élés" sem. ... Ollyval emailezni, chatelni kezdenek, az ablakból nézik egymást. Természetesen felébrednek bennük az érzések egymás iránt, és a tiltott gyümölcs édessége is csábítja őket. Maddy kockázatot vállal. Hogy jól teszi-e? Nem is gondoltam volna, hogy a szerző erre hozza ki a könyv végét... nagyon meglepett, nem számítottam rá, de rendkívüli módon örültem neki. Ugyanakkor az volt a jó, hogy el is gondolkodtatott, több fronton is. Ebben a könyvben nem is a szerelmi szál, a kis bimbózó románc a leglényegesebb.. az csak simán cuki, a szónak csakis a kedves értelmében. Sokkal fontosabbnak találtam az anya-lánya kapcsolatot, a betegséggel kapcsolatos dolgokat benne, az őszinteséget, a korlátok meglétét vagy nem-létét... És még pluszban ott volt az Olly családjában jelen levő probléma is, ami ugyan nem lett jobban kifejtve, de ott lebegett a horizonton mindig... a családon belüli erőszak, a lelki terror.
A filmes borító.
“I was trying so hard to find the single pivotal moment that set my life on its path. The moment that answered the question, 'How did I get here?' But it's never just one moment. It's a series of them. And your life can branch out from each one in a thousand different ways. Maybe there's a version of your life for all the choices you make and all the choices you don't.”
!!!SPOILER!!!
Pauline Whittier óriási és önző hibát követett el, és egy életet megnyomorító hazugságot tartott fenn hosszú éveken át, azzal, hogy elhitette Madeline-nel, hogy milyen súlyos beteg. Nem is tudom megbocsátható-e az ilyesmi, de abszolút megértettem Madeline érzéseit, reakcióit felé a végén. Pauline annyira meg akarta védeni a lányát, hogy elzárta mindentől. És ha anya mond valamit, azt elhisszük ugye... csak hát mi van, ha kidurran a buborék, és kiderül az igazság? Sokkal jobban tetszett ez a kifutás, hogy kiderült, Maddy nem is szenved az immunhiányos betegségben. Azt hittem a végén meghal a Hawaii kirándulás, vagy egy másik triviális fertőzés következtében, vagy hogy esetleg fura csavart vesz a sors, és Olly hal meg egy balesetben, míg Madeline túlél egy súlyos fertőzést. De a lehetőségek és a világ kitárulása, a szerelem beteljesedése sokkal jobb záróakkord volt. :)
!!!SPOILER VÉGE!!!
Nicola Yoon, a szerző.
A vége kifejezetten megható. A Csillagainkban a hibához hasonlóan szerettem, bár az komplexebb és szomorúbb volt, ebből a remény cseng ki inkább, és más összetett érzelmek kaptak helyet. Elbűvölő bája van ennek a regénynek, és ehhez hozzájárul a naplószerű forma, a kis illusztrációk, rajzos betétek (a szerző férje, David Yoon keze munkája), a könnyed hangvétel. Nem nyálas, vagy szentimentális, mégis romantikus és kedves.
Külön örültem még, hogy Maddy mennyit olvas, és hogy ezekről a könyvekről is szó esik (igaz sokszor spoileresen) az írásaiban. A kis herceg pedig elég fontos részét is képezi a történetnek, és a híres Jól csak a szívével... idézet is szerepel belőle. Maddy igazi elemző alkat. Imádtam a projektjeit, jegyzetfüzeteit, apróságait. Szinte kedvet kap az ember az ilyen örömteli haszontalanságokhoz tőle. :)
David Yoon illusztrációja a könyvből. Ez Hawaii állam hala, az ékfoltos Picasso-hal. Hawaii nyelven azonban
sokkal jobban hangzik, íme a név: Humuhumunukunukuapua'a. ;D
A magyar borító.
"And now my life doesn’t make sense anymore. I almost wish I hadn’t met him. How am I supposed to go back to my old life, my days stretching out before me with unending and brutal sameness? How am I supposed to go back to being The Girl Who Reads? Not that I begrudge my life in books. All I know about the world I’ve learned from them. But a description of a tree is not a tree, and a thousand paper kisses will never equal the feel of Olly’s lips against mine."
Értékelés: 10/10 Tökéletes a recept, ahogy összerakták, megható, elgondolkodtató, és olvastatja magát. Kell ennél több?
A Köztesvilág második epizódja, az Ezüst áloma kezdőkötethez hasonlóan gyors iramú, rendkívül kalandos és sok izgalmat rejt magában. Eddig is meglepve konstatáltam, ha ketten írnak együtt egy könyvet, de most pláne nagyot néztem, hogy már hárman vannak. ;) Ettől mindenesetre sem jobb, sem rosszabb nem lett ez a rész, nem érződött benne egy újabb "hang" jelenléte.
Joey Harker - aki szeretné, ha inkább mindenki Joe-nak szólítaná -, már korántsem az a csetlő-botló fiú, aki az elején volt. Beleszokott a képzésbe, és együtt igyekszik parainkarnációival, és csapatával, hogy minden lehetséges módon megakadályozzák a mágia és a tudomány egyensúlyának felborulását. A Bináris és a Hex azonban szervezkedik, és időközben új, bajba jutott világjárókat is be kell gyűjtenie a csapatoknak. De nem csak ők kerülnek a hajóra, hanem egy ismeretlen lány is, aki nem Joey-hasonmás... Ő Acacia Jones, és rejtélyes módon még az Öreg is megbízni látszik benne valamiért. Vajon ki a lány, akit mindenki Joey barátnőjeként kezd el emlegetni, és kiket képvisel? Lehetnek társak Joey-val?
Gaiman és a Reavesek egy újabb érdekes agymenést alkottak a Köztesvilág-Altiverzumok-Átmenet vonalon, megspékelve ezer bonyodalommal és persze életveszéllyel is a legénység számára. Ebben a kötetben kicsit szétesni látszik a rendszer, és a káosz eluralkodására tett kísérletek mindegyre zátonyra futnak: még egy egyszerű terepgyakorlat is halálos áldozatot követelhet...
Kicsit hiányoltam a párhuzamos univerzumokban való elmerülést, de ezúttal másféle csalinkázás és különleges utazás került reflektorfénybe. Főleg menekülés szintjén. :) Az új szereplők kifejezetten tetszettek. Acacia eleinte kicsit fölényeskedőnek, önteltnek tűnt, de később megkedveltem, és nagyon menő, amit a körmeivel és az áramkörökkel és csak úgy egyébként is képes művelni. :) Sajnáltam, hogy a megmenekített ikerpár világjárókhoz nem tért vissza a kötet, de majd a következő részben biztos előkerülnek ők is. Sok egyébre is választ kell majd ott kapnunk, mert elég sok elvarratlan szál maradt a végére, és még az a függővég is...
Ez a rész is nagyon akciódús, igazi vérbeli kalandregény a számítógépes játékok stílusában megalkotva. Helyet kapnak az érzelmek is azért persze, komolytalanabbul is, úgy mint érdeklődés a másik nem iránt, de komolyabb formában is kapunk "leckét" a bajtársiasságról, a veszteségről, bűntudatról.
Az eleje felé volt egy Köztesnapló-részlet Acaciától, kár, hogy később nem volt ebből több. Örültem volna több jelenetnek még Színessel is, a multidimenziós létformával. Ő most elég keveset szerepelt, de akkor nagyon jópofa volt; különösen tetszik a színekkel való kommunikációjának leírása, érzékeltetése, magyarázata.
Értékelés: 10/8 Újabb epizód ebből a pszichedelikus, űrgammás, furcsa gaimani világból, tele kalanddal. Ennél nem több, de nem is kevesebb. :)
Nemrég töltögettük a féléves összegzés taget, de én ismét egy ilyen poszttal jelentkezem most. Bubumaczkó ugyanis készített egy saját kérdéssort, igaz nem most, hanem még februárban, én pedig el akartam lopkodni, és csak most jutott eszembe visszatérni rá.
Lobo és Ilweran is írta az előző tag kapcsán, hogy jobban szeretik irányított kérdéssornak hívni, csak hát ez olyan hivatalosan hangzik.. Örülnék ha lenne valami frappáns magyar szó erre, ami a taghez hasonlóan kifejezi, mire gondolunk. :)
Örömmel jelentem be, hogy a tegnapi napon, 2017. július 3-án NYOLC ÉVES LETT A PUPILLA OLVAS! A blog nem ezen a platformon kezdte, hanem még a megboldogult freeblog felületén, ezért tűnhet fiatalabbnak a drága a koránál. ;)
Hagyományosan egy kis statisztikát közlök ilyenkor, amit máshonnan nem tudnék visszanézni, hogy tudjam, hogy is állunk, és össze lehessen vetni esetleg az előző szülinapokkal. :)
Jelenleg, ezzel a poszttal együtt számolva 733 közzétett bejegyzés van a blogon (és éppen rekordszámú, 14 van még piszkozatban wow, ennyi sosem volt még egyszerre). 5886 kommenttel, és 109 feliratkozott olvasóval büszkélkedhetek. A látogatottsági számláló 272308-on áll most, köszönöm, hogy benéztem hozzám olvasgatni, könyveket vagy könyves híreket böngészni!
8 éve, amikor annak a bizonyos nyári napnak a délelőttjén belevágtam a blogolásba, és fejest ugrottan az online könyves világba, sosem gondoltam volna, hogy ennyire az életem részévé válik, és marad is. Nem hiszem, hogy el tudnék ettől szakadni, hiányozna. Sajnos az utóbbi időben több régi motoros blogger is abbahagyta a blogolást, amit nagyon sajnálok. Én nem érzem azt, hogy ellaposodott, vagy unalmassá vált volna, vagy hogy "ugyanazt írnám". A könyvek amiket kiválasztunk a polcról mindig egy újabb, ismeretlen mesét rejtenek, amiről lehet elmélkedni, írni, véleményt mondani. A könyvpiac pedig szerencsére - mindenféle válsága ellenére is - ontja magából a várólistánkat növelő újdonságokat. Apropó várólista! Hamarosan jön erről is egy poszt! :) Stay tuned!
Köszönöm ezt a 8 évet veletek, szeretettel várlak titeket továbbra is: olvassatok, böngésszetek, kommenteljetek! :)
Az "ehető nő" számomra emészthetetlen volt. És itt abba is hagyhatnám tulajdonképpen a bejegyzést. Nem érdemes rá sok szót pazarolnom, és nem is tudok, de egy kis paprikás poszt azért csak felböffen belőlem (excuse my puns). Megint csak azt érzem, kicsi és egyszerű vagyok én Atwoodhoz, és az ilyesféle magas szépirodalomhoz, vagy csak egyszerűen ő nem az én szerzőm. Meglepve olvasom a méltató értékeléseket róla, és hogy mennyien újraolvassák ezt a regényét is, mert annyi rétege van. Valóban sok-sok komoly téma felmerül, de valahogy mind olyan... érdektelen marad. (Feminizmus, sztereotípiák, fogyasztói társadalom, identitás-keresés)
A történet maga pedig egyszerűen nettó hülyeség.
Vigyázat, felpaprikázott poszt! Én szóltam!
!!!Innen SPOILER!!!
De most komolyan: a történetben Peter megkéri a barátnője, Marian kezét, aki innentől kezdve nem tud megenni bizonyos dolgokat. Először csak a húst, aztán tojást, majd különféle zöldségeket sem. Megundorodik az ételektől. Közben viszonyt kezd egy dinka egyetemistával, Duncannel. A végén pedig süt egy nő alakú tortát a férjének, hogy nesze, te tönkre akartál tenni (what the actual fuck?!), itt van helyettem egy pótlék, ezt egyed meg (???). Szimbolika meg átvitt értelem, meg franc tudja még mik, de hát ez teljesen nonszensz... A pasi nem eszi meg a tortát, Marian eszik belőle, aztán később a maradékot megeteti Duncannel, és elmeséli neki a sztorit, aki azt mondja erre, hogy: "nevetséges", és ezzel nem tudok nem egyetérteni. Duncan megfogalmazta minden érzésemet a jelenettel, a kifutással, az könyv esszenciájával kapcsolatban. :D Köszi, Duncan! :) A tortás jelenetbe egyébként berobban Marian terhes barátnője is, Ainsley, és azt kiáltja, jaj Marian, te most megtagadod a nőiességedet. -.-" (?!)
!!!SPOILER VÉGE!!!
Teljességgel bambán nézem ezt a sztorit és ezeket az antipatikus és életképtelen szereplőket. Nem tudott közel kerülni hozzám, idegesítő és még szájbarágós is.
A kedvenc részem a mosatlan edényhalom, és a mosogató titkainak elemezgetése volt, az teljesen hiteles. :)
A szolgálólány meséje sem nyert meg magának, de ott legalább megvolt a lényeg, csak nem tetszett a stílus, unalmasnak és utálatosnak találtam.
Májusról nem írtam külön, de most egy összevont posztban megmutatom az akkori és a mostani beszerzéseimet is. Nemrégiben egyébként is volt egy olyan kósza gondolatom, hogy majd csak három havonta írok zárós bejegyzést, vehetjük ezt egy tesztüzemmódnak. :)
Májusban és júniusban összesen 9 könyvet szereztem be (3-6), ez elég soknak hangzik, de vannak benne ajándékok és recik is.
Íme a zsákmány:
A májusiak:
- Najaf Mazari, Robert Hillman: The Honey Thief
- Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima
- Alessandro Baricco: Történet
Ó, ők mind-mind ajándékok, az első Nikkincstől, a másik kettő pedig Katacitától. :) Nagyon köszönöm csajok! ♥
A júniusiak:
- Veres Attila: Odakint sötétebb
- Neil Gaiman, Michael Reaves, Mallory Reaves: Ezüst álom
- Rejtő Jenő: Tatjána
- Szabó T. Anna: Törésteszt
- Alina Bronsky: Baba Dunya utolsó szerelme
- Cecilie Enger: Anyám ajándékai
Együtt a bagázs. :)
Itt is van két ajándék (vagyis ajándékkártyából vett) könyv, illetve két Agavés reci és két vásárlás, a Könyvhétről. :)
Blogolás és olvasás szempontjából is egy kicsit visszaesett a lelkesedés, és a lendület, de azért persze olvastam és írogattam is, és most is van jó néhány piszkozatom. :) Félbehagyás és hosszabb olvasmányok is tarkították a képet. Sajnos a vcs-vel most nem haladtam, de júliusban sokat tervezek olvasni összességében is, és a listáról is. ;)
