Augusztusi zárás

A júliusi önmegtartóztató életmódot nem sikerült ismét hozni, sőt... Augusztusban ismét túlzásokba estem, de mentségemre szól, hogy rengeteg jó vásárt csináltam, és hogy a bűneim nagy részét Nitával együtt követtem el, és molytársaságban ugye köztudottan nehezebb az önmegtartóztatás... ;)

Lássuk, mivel gyarapodott a könyvtáram augusztusban. 

Pilletáska és kupacka 

A Nitával való könyves garázdálkodásról nem számoltam be külön, de most m i n d e n t bevallok. Együtt mentünk el a Red Bus nevű angol antikváriumba (V. kerület, Semmelweis utca), ami egy angolul olvasó moly álma. Rengeteg könyv van, végig lehet mindent bogarászni, új megjelenések is vannak dögivel, nagyon jó állapotban, általában olyan 1000-1500 Ft-os árakon. Ha láttátok volna elsőre mennyit halmoztam a karomba, és abból mennyit tettem vissza (például teljesen új állapotú Nick Hornbykat...). 

Amiket végül elhoztam: 

- Sue Monk Kidd: The Secret Life of Bees, aminek a magyar újrakiadásáért lobbiztunk 

- Jodi Picoult: Harvesting the Heart - egy még eddig hiányzó Picoult kötet

- Rachel Joyce: The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry - megtetszett, egyébként nemrég jelent meg magyarul is

- Joanne Harris: A Cat, a Hat and a Piece of String - majdnem hátast dobtam, amikor ezt is megláttam, egy az elejére tett akciós matricát elszámítva teljesen jó állapotban, mindössze 1100 Ft-ért. Azonnal jött velem. 

- Charlotte Rogan: The Lifeboat - Nitától kaptam ajándékba :)
Az eladó pasit pedig meg kell zabálni, mert nem csak hogy vagány, és angol anyanyelvű, de teljesen magától egy LILA, PILLANGÓS vászonszatyorba pakolta a könyveimet (ld. a képen), és ezt ajándékba adta nekem! :D Szerelmes vagyok belé! *-* :D :D :D Ha nem lett volna köztünk a pult, a nyakába ugrom :D 

Ha ez még nem lett volna elég, betértünk az Alexandrába is, ahol ugye folyik a nagy leárazós akció, és ahonnan szintén kinéztem pár szépséget. 

Amik hazajöttek velem: 

- Emily Arsenault: Az eltört teáspohár - őt például nem néztem ki, mégis elhoztam, jónak tűnik, ha pedig mégsem, akkor legfeljebb elajándékozom :) 

- Lian Hearn: Az ég hálója tágas - a még hiányzó kötetem az Otoriak történetéből

- Luis Sepúlveda: Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott - nincs mentségem, hirtelen felindulás

- Silvia Avallone: Acél - Szeee miatt figyeltel fel rá, fejbekólintós regény.

- Dimitri Verhulst: Problemszki szálloda - 90%-kal volt leértékelve, 180 Ft-ra. Kávét se kapsz ennyiért... Ráadásul csupa jót olvastam róla, egy régebbi gyöngyszem. :)

Ezeken kívül Miamonától is kaptam egy ajándékkötetet: a Párkapcsolatok iskoláját, több szerzős, legjobban persze Csernus Imre és Popper Péter részei érdekelnek belőle. :) 

Recik közül befutott a két augusztusi megjelenésű Georges Simenon, az Agavétól, a Maigret-sorozatba tartozó Maigret és a gengszterek, erről már írtam is, és a roman dur-öket gyarapító Az elátkozott hajó (ezt pedig már olvasom :)). 

Vásároltam egy James Herriotot is, Cicerós kiadásban, egyszerűen beleszerettem, és remélem kissé emlékeztetni fog Gerald Durrellre is. A kötet címe: Kutyák a rendelőmben. 

Augusztusi mérleg: 14 könyv. Ebből 2 ajándék, 2 olcsó reci, egy teljes árú vásárlás, és 9 olcsó vásárlás 50-90%-os kedvezményekkel. 5 angol és 9 magyar nyelvű.

Nézzétek meg Amadea bűnözését is. :) 

Maigret és a gengszterek

Georges Simenon: Maigret és a gengszterek

Hogy jön össze egy címben Maigret és a gengszterek? Mi köze a jámbor francia főfelügyelőnek az amerikai nagyágyúkhoz, akik revolverrel járnak, és valódi bérgyilkosok, nem olyan pitiáner bűnözők, mint amilyenekkel a francia rendőrség és bűnüldözés foglalkozik - legalábbis mindenki szerint. Kivéve Maigret-t, aki meg van róla győződve, el tudja kapni ezeket a gazfickókat is. 

A többi Maigret kötethez képest a Maigret és a gengszterek mozgalmasabbra sikerült, több az akció, valóban elővillannak a revolverek mindkét fél részéről, van  sötét, szűk sikátorokban követés, rajtaütés a nyílt utcán, autóból kidobott hulla (?) és persze rengeteg bárpulttámasztás is. Maigret hirtelen törzsvendég lesz Pozzonál és Luiginál, az amerikai stílusú, ámde olasz tulajdonossal rendelkező párizsi bárokban, ahol letűnt bokszolók dedikált képei lógnak a falon, és akiknél hirtelen több amerikai fordul meg a kelleténél. Maigret szokásos kökénylikőrje és calvadosai mellé becsúszik néhány whiskey és egy pár amerikaias kifejezés, district attorney-kat és kidnappinget emleget Maigret is, és még hiányos angoltudását is kénytelen megvillantani a munkatársai előtt. :) 

De üdítő volt a franciás környezetben arról is olvasni, hogy ejtik Maigret nevét hibásan, "mintha legalábbis három t-re végződne", a tengerentúli telefonhívás során. :)

Egy ilyen regényt olvasva az ember hirtelen franciás lágy zenét hall a háttérben, és mindent kedve támad frahnszhiásan ejteni, és hát Maigret még rátesz minderre egy lapáttal a felöltővel, pipával, mászkálós-italozós nyomozásával. 

Lognon, a Balfácán felügyelő ebben a kötetben kiemelt szerepet kap (az eredeti címben ő is benne van: Maigret, Lognon Et les Gangsters), tulajdonképpen ő keveri itt a rántást, hiszen ha nem olyan ügybuzgó, és nem sétafikál körzete határainál, nem is látta volna, hogy dobnak ki a kocsiból egy testet a maffiózok, majd néhány perc múlva hogy veszi fel azt egy másik autó... Ennyi tényből kiindulva kell Maigret-nek felgöngyölíteni az ügyet, és elfogni a veszélyes bűnözőket. Persze mindez csak Lognon feleségén keresztül jut el a fülébe, aki magából kikelve hívja fel, hogy a férje eltűnt, és őt idegen férfiak zaklatják a lakásán... 

Közben esik a hideg eső, fúj a szél, minden csöpög, és Lognon is szinte idomul a környezethez: "...csak üldögélt tovább az előszobában, s közben úgy szivárgott belőle az esővíz, mint egy ócska esernyőből." 

Rengeteg apró pikantéria rejtőzik a kötetben, például egy szobalány kósza pongyolája, amiből mindig kificcen az egyik keble, vagy  az olasz éttermesek kitérő, hárító válaszai, visszakérdezései. Valahogy egyszerre multikulti és hamisítatlanul francia is, és egyszerre rendkívül mozgalmas, mégis a szokásos lassúdad iramban. Türelem, rózsát terem. 

Értékelés: 10/9 Egyedül a lezárást nem találtam jónak, valahogy nem éreztem úgy, hogy megoldódott a probléma, de ettől eltekintve tetszett a bűntény, a karakterek, és a régi jó békebeli hangulat. Ez talán az eddig olvasottak közül az a Maigret, aminél a legkönnyebb volt belesüppedni a hangulatba, és ismerősnek tudni a szereplőket, Lognont és feleségét, Maigret felügyelőt, Lucas-t Torrence-t, Janviert, aki ugyan kicsit mellőzve van, de azért jelen. :) 

A fordítás szuper, a borítóterv ismét igényesen lett megtervezve szín- és képvilágában, öröm kézbe venni.

Kedves Agave, ide nekünk az össze további Maigret és más egyéb Simenon köteteket is! 

Köszönettel, 

PuPilla, akit Maigret konstans alkoholszintje közvetve részegített meg. :) 

(ahogy Miamona mondá: Maigret-szegített! :D Tessen szépen frahnszhiásan ejteni!)

Megvalósult utópia

Aldous Huxley: Brave New World (Szép új világ)

Az Orwellek után maradtam a klasszikus utópiáknál és mivel javasolták, hogy az 1984 a Szép új világgal párban jó, gondoltam miért is ne folytatnám ezzel. 

Huxley elég biztonságos távolságra, 2540-re helyezte az időben szép új világát, ahol centrumokban tenyésztik az egyforma embereket, megadott paraméterek szerint, kasztokba osztva, majd nevelésük is központokban folyik, hypnopaediával, vagyis alvás közben felolvasott szövegekkel plántálják beléjük a szükséges gondolatokat. A család fogalma megszűnt, nincs anya vagy apa. Nincs monogámia sem, promiszkuitás uralkodik, mindenki mindenki másé is. A szex főleg rekreációs tevékenység, a női populáció 70%-a eleve terméketlennek van teremtve. Jelmondatok a the more stitches, the less riches, és az ending is better than mending... Vagyis ne javítsunk meg semmit, dobjuk el és vegyünk újat. Fogyasztói társadalom uralkodik. És persze boldogság. Nincs Isten, nincs költészet, nincs öregedés vagy tökéletlenség. Mindenki szép, mindenki boldog, mindenki kábult a soma nevű hallucinogén drogtól. ... 

Mi történik, ha ezek az emberek találkoznak a "vadakkal", vagy amikor a vadak közül egy vadember megpróbál beilleszkedni  a civilizációba és követelni a boldogtalansághoz való jogát? ...

Kemény könyv, és ijesztően mai abban a tekintetben, hogy mennyire előrevetítette Huxley 1932-ben a fogyasztói társadalmat. Hányszor halljuk, hogy nem érdemes megjavíttatni, vegyél újat, jobban jársz, drágább az alkatrész mint egy modernebb, stb. Nap mint nap. Kidobáljuk a tv-ket, mikrókat, hűtőket, nyomtatókat, számítógépeket, mobiltelefonokat. Ugyanúgy nem divat megfoltozni egy ruhát már, mint a könyvben. (Pedig még az én gyerekkoromban is foltoztunk, jó, lehet hogy csak otthoni ruhát, meg gyerekcuccokat ilyen kis helyes hímzett mintákkal, de akkoris). Arról már ne is beszéljünk, hogy a család fogalmaiban milyen változások vannak, a monogámia nem divat, a szex valóban csak rekreációs tevékenység,  és bizony ha tetszik ha nem, laborban (is) hozunk létre gyerekeket - ha úgy tetszik mi is tenyésztünk, ott a mesterséges megtermékenyítés, a sok lombik, az őssejteljárások, szervek növesztése... Hány lépésre van a Bokanovsky eljárás vagy az örök fiatal(os)ság?

Mindenki szép, boldog, tökéletes akar lenni, és bár nincs (nincs?) a fülünkbe olvasott szöveg, ami erre oktatna, ott vannak helyette a bugyuta magazinok, agyonretusált modellek és a tökéletesség illúzióját sugárzó, agymosó reklámok, termékek, tv-műsorok, amikkel mi is azok lehetünk. És mindenki egyre egyformább, kezd elveszni az egyéniség. 

Egy köpésre van a szép új világ. 

Mindamellett, hogy elgondolkodtató, és érdekes tudományos részekkel is volt tűzdelve, azt kell hogy mondjam, az elejét és végét leszámítva elég unalmas és lapos, és Huxley nem egy igazán jó mesemondó. Az 1984-nek a nyomába sem ér a fejbekólintása, és hiányoltam azt, hogy valóban félhessünk a hatalomtól és a hatalmi rendszertől, de egy ideig én is üres fenyegetésnek éreztem őket, a büntetésük pedig talán nem is büntetés. A szereplőket egyáltalán nem szerettem.

Kicsit igazságtalannak tartom az 1984-gyel való összevetést, mert teljesen másról szól ez a két könyv. Nagy vonalakban csak abban egyformák, hogy van bennük egy-egy Winston, aki mást akar, máshogy csinál vagy gondol dolgokat, és hogy mindkettő utópia, ami már nem is annyira érződik utópiának.  Bár nem akarnám hasonlítgatni Orwellhez, nem tudom megállni, és ahhoz képest közel nem tökéletes. (!)

Értékelés: 10/6,5  Érdemes volt megismerni, és döbbenetes, amit Huxley előre megírt, még akkor is, ha a technikai fejlődésbe nem tudott belegondoni és előrevetíteni azt is. De nem tagadom, hogy ez számomra nem volt valami átütő, és ennek főleg az elbeszélés az oka.

Hány láb?

George Orwell: Animal Farm

Így utólag visszatekintve úgy érzem jól tettem, hogy az 1984-et olvastam el először, és csak utána az Állatfarmot. Az 1984 letaglózó olvasmány, az Állatfarm viszont szelídebb, szatirikusabb, mondhatni egy kis levezetés. Kis pofon, a telibe jobbegyenes után.  

A régi farmon az állatok Old Major - az egyik disznó - felbujtására az ember ellen szegülnek, fellázadnak, és letaszítva a kétlábút a trónról, saját maguk kezdenek "uralkodni" a farmon, amit át is neveznek Manor Farmról Animal Farmra (major és állatfarm). Egy látszólag demokratikus rendszer alakul ki (Animalism), ahol majd jobb lesz mindenkinek az ember nélkül. Megfogalmaznak egy hétparancsolatot is, elkezdenek építeni egy szélmalmot, kialakítják munka és pihenési rendjüket, egyszóval kezdetét veszi az új élet. 

Minden állat egyenlő. Persze a disznóktól származik az egész ideológia, így nyilván ők irányítanak. Mindenki elolvashatja a parancsolatokat, de persze nem mindenki tud olvasni, és nem is baj, ha nem tanulnak meg, elég pár betűt tudni... Nem alszanak az ember házában és ágyában - csak ha már kényelmetlen az ól... és csak a cocák. Nem isznak alkoholt - csak Napóleon, a vezérmalac. Vezérmalac?! Álljunk csak meg. Nem minden állat egyenlő? 

"All animals are equal, but some animals are more equal than others."

Szép lassan, de egyértelműen eltolódik a demokratikus rendszer egy diktatúrába, ahol Comrade Napoleon az isten, és ahol mindenki elnyomásban él, miközben a disznóké mindenből a legjobb, legfinomabb, és a szabályok sem vonatkoznak rájuk - ha a helyzet úgy kívánja, átírják a szabályokat: a falon éppúgy, mint a fejekben. 

Kevesebb az étel és többet kell dolgozni, gürizni látástól vakulásig. 

Napoleon szavahihetelenné kellene hogy váljon, mégsem történik semmi, csak hajt mindenki, mint az igásló, nehogy visszaköszöntsön rájuk az "ember", mert akkor ugye milyen rossz volt, ugye emlékeztek?...

Bizottságok alakulnak, a disznók fontoskodnak, kitüntetéseket és jelvényeket találnak ki, és büszkék a plecsnijeikre, miközben semmit nem csinálnak, csak folyik a népbutítás, a fejadagok csökkentése, a korrupció, tisztogatások a saját berkeken belül, és virágzik a személyi kultusz. 

Érdekes lenne egyenként végigmenni az állatokon, hogy ki kit testesít meg, és nem csak arra gondolok, hogy Orwell Napoleon alakját Sztálinról mintázta, hanem pl. a macska, aki munkakerülő, és mindig épp az aktuális rendszer vezetőinek hódol. A buta juhok, akiket bárhogyan lehet manipulálni, azt skandálják, amit csak akarsz, a kutyák, akik a vezér testőrei (KGB?), Boxer, a hűséges, kedves, lelkes sztahanovista hátasló, aki csak dolgozik és bízik... 

A lezárás tökéletes. Az állatok lesnek be az emberház ablakán és már nem tudnak különbséget tenni disznó és ember közt. Ennél a pillanatnál, de Boxernél is kis híján könnyek szöktek a szemembe. 

"The creatures outside looked from pig to man, and from man to pig, and from pig to man again, but already it was impossible to say which was which."

Értékelés: 10/9,5 Undorítóan zseniális. Pimaszul egyszerű, és primitíven lényegretörő szavakkal mondja el, tényleg szinte meseszerűen (ahogy az alcím hirdeti: Tündérmese), milyen is, amikor a szabadság igazából rabszolgaság.

Már az 1984-ből tudjuk: Freedom is slavery...

Ilyet tanítsanak az iskolában, ne a száraz történelmi tényeket. 

Érdekességek: 

- Mind az 1984, mind az Állatfarm be voltak tiltva a Szovjetunióban és az Eastern blocban 1989-ig.

- Napoleon, a fődisznó neve az első francia kiadásokban még César (Caesar) volt. 

- Az állatok zászlaján lévő szarv és pata természetesen a sarló-kalapácsra hajaz.

- Franciaországban a mai napig nem lehet disznót Napoleonnak elnevezni (állítólag törvény is van rá, de ezt nem találtam).

- Az Állatfarmról a Wikipédián.

Mindig van új a nap alatt

Bár már lehet, hogy hallottatok róluk innen-onnan, szeretnék azért mutatni egy csokor újdonságot, főleg azért, mert ezek engem is érdekelnek. :) 

Hamarosan érkezik Helen Fielding új regénye, a Bridget Jones harmadik része, Mad About the Boy címmel. Olyan iszonyú régnek tűnik már, amikor a Bridget Jones könyveket olvastam a könyvtárból, kisgimis koromban, majd utána meghallgattam a hangoskönyveket is, Udvaros Dorottya előadásában, de nagyon örülök, hogy ennyi év után mégis folytatódik a sorozat. Jó emlékeim vannak róla, de az igazat megvallva azóta hallottam rosszakat a fordításról (ezekre a részletekre nem terjednek ki az emlékeim), és csakis angolul szeretném olvasni az új könyvet. Nomeg, be kellene iktatni előtte egy Bridget 1-2 újrázást is. :)

Várható megjelenés 2013. október

Jön Sarah Addison Allen új regénye is, a Lost Lake, aminek meseszép a külseje, és a szerzőt ismerve, a tartalom is varázslatos lehet. 

Várható megjelenés: 2014. február

Böngészés közben akadtam rá Liane Moriarty (a What Alice Forgot - Add vissza az életem szerzője) új könyvére, a The Husband's Secretre, aminek középpontjában egy elhunyt férj rejtélyes levele áll, és az abban felfedett titkok életeket tehetnek tönkre... Először persze a már néhány éve beszerzett What Alice Forgotot kéne elolvasni. :) 

A borító mellesleg gyönyörű.

Joanne Harris sem tétlekedik, és ha jól láttam, nem követte mostanában senki figyelemmel, mik is vannak készülőben a műhelyében. Először is, megjelent egy novellája egy antológiában, ami a klímaváltozással és bolygónk jövőjével foglalkozó írásokat gyűjt. A novella címe: A is for Acid Rain, B is for Bee, az egész kötet címe pedig Beacons, és 21 történetet tartalmaz. Joanne történetét külön is meg lehet venni Kindle-re ITT. 

Ezen kívül pedig érkezik egy új fantasy regény is a szerzőtől, amelynek címe: The Gospel of Loki, és még egy cseppet azért várni kell rá, 2014 februárjában fog megjelenni. 

Íme egy kis részlet a bejelentésből Joanne Harris honlapjáról: 

"Best-selling author Joanne Harris is joining the world famous Gollancz list with a brand new adult fantasy novel based on Norse mythology. Gollancz, the SF and fantasy imprint of the Orion Publishing Group, has secured world rights, including audio and translation, for ‘The Gospel of Loki’ in a substantial six-figure two book deal struck by Gollancz Deputy Publishing Director Jon Wood and agent Peter Robinson of Rogers, Coleridge & White.

The novel is a brilliant first person narrative of the rise and fall of the Norse gods - retold from the point-of-view of the world’s ultimate trickster, Loki. It tells the story of Loki’s recruitment from underworld of Chaos, his many exploits on behalf of his one-eyed master, Odin, through to his eventual betrayal of the gods and the fall of Asgard."

Még egy fontos változás: Joanne a fantasy regényeit ezentúl Joanne M. Harris néven futtatja, de ahogy erre felhívta az olvasók figyelmét, nem Ian M. Banks-et kívánja másolni ezzel, hiszen a második neve valóban Michéle. (azért akárhogy nézem, csak-csak Banksre hajaz...) :) 

További híreket olvashattok még róla a fenti linken, pl. hogy milyen egyéb antológiában jelenik még meg írása, illetve milyen könyvhöz írt nemrég előszót stb. :) 

Linger

Maggie Stiefvater: Linger (The Wolves of Mercy Falls 2.)

Figyelem! Ez a könyv egy sorozat második kötete. Az első részről, a Shiverről is olvashatsz a blogon. A poszt tartalmazhat spoilereket azok számára, akik nem olvasták az első részt. 

Amikor befejeztem a Shivert alig vártam, hogy a Linger után nyúlhassak, valahogy mégis úgy esett, hogy eltolódott, és nyári olvasmány lett belőle. Rejtélyes oknál fogva iszonyú lassan tudtam csak haladni vele, de tény, hogy a könyv hangulata, lassú folyása, melankolikus mivolta is tulajdonképpen erre késztet. 

Sam és Grace története mondhatni happy enddel ért véget a Shiverben, hiszen megtalálták a gyógymódot, és bár a hatékonyság csak 50%-os volt a tesztalany szereplőkön, a lényeg, hogy Sam életben maradt, és a lázas állapot kiirtotta belőle a farkast. Mercy Fallsban ugyanis farkasfalka van, akik a hőmérséklet változásának megfelelően emberi alakot is tudnak ölteni. Ha meleg van, emberek, ha hidegre fordul az idő, bizonyos Fahrenheit alatt már csak farkasbundában érzik jól magukat, e változás felett nincs hatalmuk, s bizonyos idő elteltével egyre melegebbre van szükségük ahhoz, hogy visszaváltozzanak emberré, vagyis végső soron farkasbőrbe kényszerülnek. Bár lehet hogy ez nem hangzik igazán érdekfeszítően, mégis kiemeli a sorozatot a többi hasonszőrű, mostanában népszerű könyv közül az, hogy nincsenek igazán misztikus dolgok, természetfeletti képességek, ijesztő, vad vérfarkasok, csupán egy alakváltás történik ilyenkor. A hangsúly a melankolikus hangulaton, a szép szavakon van. És a csodás, észak-amerikai erdőségek ropogós haván. :)

"(...the) evening transformed the woods, making ribbons of warm sunlight across the forest floor and painting stripes of blue shadows over our bodies. Everything was splashes of yellow and indigo, an impressionist painting of three teens at an evening funeral."

A Linger végre érdemben kitér arra a furcsaságra, ami Grace Brisbane-t lengi körül. A tény, hogy megharapták gyermekkorában a farkasok, mégsem változott át soha. A megoldást erre a rejtélyre abban látták, hogy Grace-t apukája bezárta a meleg autóba (kvázi felforralta, bele kellett volna hogy haljon), nem sokkal a harapást követően, és mivel Samből is a lázkeltő vírussal igyekeztek "farkast űzni", úgy látszik, ez a válasz a kérdésre, Grace miért nem változik át. De mi történik, ha egyszercsak lázas betegség, majd rosszullétek kezdik gyötörni Grace-t, akinek mellesleg furcsa farkasszaga is van...

"The entire room was so yellow that it looked like the sun had thrown up on the walls and wiped its mouth  afterwards on the dresser and curtains."

A falka új tagjai, és kiváltképp a könyvbéli Narkotika együttes frontembere, Cole St. Clair is komolyabb szerephez jutnak ebben a kötetben, és Isabel Culpeper is "hangot kap", az előzőekkel ellentétben tehát a kettőből négy narrátorunk lesz. Ez nagyon kellemes újítás volt, örültem a változásnak, Cole és Isabel kapcsolata kifejezetten érdekes, Cole pedig egy remek karakter. :) 

A többi falkatag viszont nagyon hiányzott, persze láttam, hogy miért jobb így, Samnek és Grace-nek nélkülük kellett a problémával megbirkózni, és Samnek egyébként is meg kell tanulnia falkavezérré válni, Beck állandó segítsége nélkül.

"'I'm naked', I said. 
'So am I', Isabel replied. 'Under my clothing."

A narrációt nem tudom senki máséhoz hasonlítani, Maggie Stiefvater olyan egyedi hangot üt meg. Ha össze akarom foglalni a könyvben történteket, megtehetem egy jó fél oldalban, több nem történik, nincs nagy cselekmény, mégis, mintha nem lenne felesleges szó, nem unatkoztam, csak engedtem, hogy vigyenek a szép mondatai, leírásai, árnyalásai magukkal. Minden olyan "lágy", zenés, melankolikus ebben a részben is, mint a Shiverben. Ha mégis össze kell őket hasonlítanom, talán hajszálnyival nyerne a Shiver, de meg kell mondjam, a Linger javára írhatók az érdekesebb karakterek, és talán a meglepőbb "fordulat", már ha lehet ezt annak nevezni. Hiszen valamennyire már az elejétől sejtettük, hogy annak a bizonyos régi harapásnak csak-csak lesz valami hatása...

Forrás

Mindenképp meg kell még említenem Grace szüleit, akiket eddig sem szerettem, de most aztán tényleg berágtam rájuk. Persze ez könyv, és igen, persze Grace-ék szemszögéből látjuk a történteket, de akkoris tipikusan fafejű szülőként viselkedtek. Bezárják, eltiltják, meghiúsítják az eltervezett és leszervezett születésnapi meglepetést... És amiket elvárnak hirtelen, holott eddig egyáltalán nem viselkedtek szülőként...? Grace kvázi önellátó volt, sőt, ő főzött és takarított a szüleire is, amellett, hogy eminens, igazi jókislány, és bár érthető, hogy a "Fiú" megjelenése kisebb szívrohamokat okoz lányos szülőknél, azért nem hinném, hogy ekkora patáliát kellett volna csapni. Főleg az előzményeket nézve, hogy eddig rá sem hederítettek a lányukra. Ne akarjon szülő lenni 5 perc alatt az, aki az előtte levő 5-10 évben nem volt az, és főleg ne várja azt, hogy hirtelen szülőként tiszteljék.

Forrás

Értékelés: 10/9 Egy kicsit elfogult vagyok a hangulata miatt, amibe úgy beleszerettem, ami úgy megborzongat néha. Hihető volt továbbra is ez a szép szerelem Grace és Sam között, nem voltak túlcsorduló jelenetek, jók az új szereplők és az ő nézőpontjaik, és tetszett az újabb rendezés, a megváltozott helyzet a végére. 

Furcsa volt így a nyári kánikulában olvasni egy részét, de most is ugyanúgy oda tudott varázsolni az ébredező, de még fagyos erdőkbe.
Nemsokára elolvasom a trilógia befejező kötetét, a Forevert is. Kíváncsi vagyok, melyik alakjuk lesz a forever.

"Folded in my arms you’re a butterfly in reverse 

giving up your wings inheriting my curse 

you’re letting go of me 

you’re letting go"

Érdekes szavak, kifejezések: 
- mileage - mérföldek száma
- ostracize - kiközösít
- to blow somebody a raspberry - kidob, kikosaraz vlkit, kosarat ad vlkinek
- reticent - tartózkodó
- respite - pihenő, szünet (vagy halasztás, haladék)
- brawn - izom, izomerő

1984

"We shall meet in the place where there is no darkness."

George Orwell 1984 című regényének úgy nekivágni, hogy annyit tudsz róla, innen van a "Big Brother", több szempontból is kellemetlen. Elsősorban azért, mert azonnal kiderül, milyen tájékozatlan voltam, és mennyire nem ismertem ezt a híres regényt. De azért is, mert ennyiből nem tudhattam előre, milyen nehéz, nyomasztó olvasmányról is van szó, ami sajnos nem is olyan utópisztikus, mint egykor volt. 

A főszereplő Winston 1984-ben él, bár pontos dátumot lehetetlen tudni, egy totalitárius rendszerben, amit Big Brother, a Nagy Testvér irányít, és aminek minisztériumai ellentmondásos nevükkel és jelszavaikkal teljesen mást próbálnak sejtetni, mint amit valójában művelnek... Minden épp az ellenkezője a hangoztatottaknak. A nagy testvér mindent figyel, mindent lát. Mindenhol teleképek (telescreen) és mikrofonok lehetnek. Kötelező napi programoknak kell megfelelni a kötelező jellegű arckifejezés felöltésével. Hallgatni az állandó háborúról szóló híreket, amik a három szuperhatalom, Óceánia, Eurázsia és Keletázsia közt (nem) zajlanak Afrikáért. Egyik héten ez az ellenség, másik héten amaz. Persze a történelmet ennek megfelelően kell változtatgatni is. Winston is a minisztériumban dolgozik, középosztálybeli. A minisztérium embereket "töröl ki", adatokat másít meg, szavakat cserél ki... Minden azzá válik a múltban amivé ők akarják tenni. Máshogy emlékszel? Kizárt dolog. Nemhogy hangot nem adhatsz ilyesminek, de még csak nem is gondolhatsz rá, mert az már gondolatbűn (thoughtcrime), és érted jön a gondolatrendőrség, netán vár a 101-es szoba... 

"If you want to keep a secret, you must also hide it from yourself."

Rémisztő, hátborzongató, ijesztő, felkavaró, frusztráló. És ismerős is lehet. A Wikipédia 1984-es oldalán épp elég csak ránézni a Sztálinos, megmásított képre. Unperson. Memory hole. ... És ez csak ha messzire akarunk tekinteni. 

Láttunk azóta már sok Big Brothert, amin lehet nevetni, és bambulni a bezárt embereket, de  a világ is kicsi, és mi is lehetünk "bezárva", mit sem jelent, ha a ketrecet nem látod. Talán csak nagyok a rácsok közt a távolságok. A mikrofonok és technikai eszközök meg egyre kisebbek. 

Egy kicsit unatkoztam a könyv közepe felé, de ez hamar elmúlt, mert rájöttem, hogy megint más elvárásokat támasztok, és az hogy tudom, érzem a következő történést, hogy nagyjából előre látható mi lesz, elkapják-e őket, nem jelent semmit, mert az egész helyzet a maga száraz, távolságtartó hangnemével együtt mégis pofán vág a végére, és nem is feltétlenül a legvége miatt. Ez kifejezetten egy olyan alkotás, amit hagyni kell, hogy ... nem is tudom, hogy mondjuk ezt magyarul, hogy sink in. Hogy eljusson a tudatodig, és lehet hogy borsództál tőle valahol, valami felületes szinten, amikor eljön ez a pillanat, akkor belülről borsódzol tőle, a zsigereidből...

A nyelvezet külön téma. Angolul olvastam, így nem nagyon tudom mindennek a magyar megfelelőjét, bár utánaolvastam, és láttam ilyesmiket, hogy duplapluszjó. Orwell világában terjed (terjesztik) a Newspeak. Egyszerűsített szavak, összevonások, lebutítás, szópusztítás, és persze a hatalmi érdekek érvényesítése ezzel is, amennyire csak lehetséges. Thoughcrime, doublethink, unperson, Ingsoc, goodthinkful... 

"WAR IS PEACE 

FREEDOM IS SLAVERY

IGNORANCE IS STRENGTH"

Nagyon érdekes utazás volt, és elgondolkodtató, nem hagyja nyugodni az embert. Számtalan cikket is elolvastam azóta, keresgéltem, rácsodálkoztam... 

Furcsa véletlen, hogy nemrég olvastam a Clockwork Orange-ot is Burgesstől, és mit sem tudva a más létező összehasonlításokról, magamban ehhez a könyvhöz hasonlítottam Orwellét is. Megtalálják az embert a megfelelő könyvek, a megfelelő időben, úgy tűnik. (Big Brother, was that you?!) Amellett, hogy mindkettő érdekes nyelvi kirándulás is volt, sok elemükben hasonlítanak. A mérleg nyelve azonban egyértelműen billen az 1984 felé. 

„Who controls the past,” ran the Party slogan, „controls the future: Who controls the present controls the past.”

A keresgélés közben tudtam meg, hogy Ákosnak (igen, a mi Ákosunknak!) van egy 101-es szoba című száma, ITT megnézhetitek a videót, érdemes figyelni a szövegére, és arra is, amit Ákos mond az elején.

Ajánlom még a Wikipédia böngészését a 1984, Newspeak, Room 101 cikkszavaknál and beyond. Mert igen sok minden született ennek kapcsán, és bizony nem a Big Brother show a legillusztrisabb példa. A nyelvünkbe is bekerültek Orwell szavaiból. Antony Burgess írt egy 1985 című könyvet. A 101-es szoba fogalom lett, ami megjelenik több helyen, sorozatokban, filmekben, zenékben... Aztán ott van a sok egyéb kémkedéssel, megfigyeléssel, titkolózással és az ehhez kapcsolt rettegéssel operáló alkotás, pl. a Gattaca, ahol egy szempillát is gondosan el kell tüntetni, (mint a regényben az álcázó porszem...) mert megtalálnak a DNS-ed alapján... vagy Jim Carrey és a Truman Show... de úgy tudom Ray Bradbury és Stanislaw Lem is írtak hasonlókról... 

De nézd meg, neked nincs-e letakarva a webkamerád "szeme" a gépen, amikor nem használod? Nem is kell olyan messzire menni, megintcsak, ugye?

"Freedom is the freedom to say that two plus two make four." 

Értékelés: Óriási regény. Nem is tudom mit mondjak. 

Őszintén, az ízlésvilágomat és úgy általában az ingerküszöbömet nézve valószínűleg nem adnék rá jobb pontot, mint egy 7-est. De itt más küszöböket lépnek túl a szavak. 

Amikor a bőröd alá mászik egy könyv, és nem is feltétlenül akkor rezonál, amikor épp olvasod a szavait, hanem utána, és amikor van kedved utánanézni, olvasni még róla, megtudni többet, látni, hogy mi lett még belőle, másokból mit sajtolt ki, akkor az jelent valamit. 

Ebből a szempontból nem tudnék nem 10 pontot adni rá. 

Szerinted, mennyi 2+2? ... 

Kánikula és HP coverart

Nem tudok egyelőre értelmes gondolatokat fogalmazni a nemrég befejezett 1984 c. Orwell regényről, ezért ma inkább egy kis laza témával jövök, úgyis mindenkinek forr az agyvize a kánikulában. Már a korábbiakban is mutogattam az új, Kazu Kibuishi által tervezett Harry Potter coverartokat, nevezetesen az első és a második kötet új verzióit, most azonban már végre a teljes sorozat borítóiról lerántották a leplet. Az új kiadás a Scholastictól származik, akik az első kötet megjelenésének 15. évfordulója alkamából öltöztették új talárba a köteteket. 

Íme a gyönyörű új borítósorozat: 

A képeket megnézhetitek nagy felbontásban is, pl a Mugglenet oldalán, itt vannak hozzá egyenként a linkek: 

• Sorcerer's Stone 
• Chamber of Secrets 
• Prisoner of Azkaban 
• Goblet of Fire 
• Order of the Phoenix 
• Half-Blood Prince
• Deathly Hallows 

• Sorcerer's Stone hátlap
• Chamber of Secrets hátlap
• Prisoner of Azkaban hátlap
• Goblet of Fire hátlap
• Order of the Phoenix hátlap
• Half-Bloood Prince hátlap
• Deathly Hallows hátlap.

Az új kiadásból boxed set is van. Nagyon tetszenek, szívesen birtokolnám őket, és ahogy korábban is megjegyeztem, örülök, hogy többször is más kulcsjelenetet választottak az eddig preferáltak helyett. :) A hátoldalak szövegezései viszont szerintem túl "amerikaiasak". Illetve nagy hiba csak Harry szüleit odarajzolni Edevis tükrébe, hisz ott ácsorgott az egész nagy família, akik soha nem lehettek vele. 

A kedvencem mind közül a Chamber of Secrets borító.

A könyvek gerincén, a Roxfort látható, ITT megnézhetitek ezt a képet is nagyban. 

Yorkshire Puding Klub

Milly Johnson: Yorkshire Puding Klub

Akármilyen butus címmel látják el, és akármilyen semmi történetet sejtetnek is néha, nekem ezek a rajzos-romantikus-csajos borítók mindig bejönnek. A Puding Klubosról Pöfivonatnál olvastam jókat, de sokan mások is dicsérték, gondoltam akkor talán nem lehet ez is amolyan "üres" könyv, megnézem magamnak. 

A kötet három, negyven felé közeledő barátnő története, akik egyszerre esnek teherbe, miután ellátogatnak egy ősi termékenységi jelképhez. Igazándiból ezzel csak egyikőjüknek állt szándékában rásegíteni az örömteli eseményre, de végül hogy, hogy nem, mindhárman felkoppintva néznek szembe a jövővel. 

Kicsit féltem, hogy az egyszerre vagyunk terhesek juhéé az egész téma, és semmi más nem lesz, csak gyagya párbeszédek a babákról meg a szülésről, de szerencsére ez nem igazolódott be.

Bár a könyv elején sok a döccenő, és kicsit forgattam a szemem azon, mennyire elmerülnek a részletekben, hogy most akkor kinek mikor van hányingere és ilyen hülyeségeket is régen olvastam már, hogy egy 40 éves nő nem tudja, hogy a fáradékonyság is hozzá tartozik a terhesség "tüneteihez", szóval hát vannak benne kritizálható részek, de szerencsére ezek kikopnak, és onnan kezdve, hogy mindhárman tisztában vannak a helyzettel, zökkenőmentesen zajlanak az események. 

Bemutatják a háttértörténeteket, vannak barátságuk kezdetére való visszatekintések, a családjukat is megismerjük, a férjeiket/párjaikat, azok munkáját, a saját munkahelyi gondjaikat, plátói és nem plátói szerelmeiket. Szép lassan három dimenzióssá töltődnek fel a karakterek, amellett, hogy közben szépen ki is gömbölyödnek. :)

Milly Johnson néhol a fejezetek végére beletűzdel egy-egy meglepő, apró fordulatot ígérő mondatot is, aminek örültem, mert szinte egyáltalán nem számoltam ilyesmivel. Hétköznapi, hihető dolgok, kisebb és nagyobb családi drámák, barátságok, szerelmek titkaiba tekinthetünk bele. Ez az a fajta könyv, amire tényleg, jószívvel rámondom, hogy még ha egyszer olvasós is, "könnyed" és "strandkönyv" és"nyári", a szavak mindenféle pejoratív értelme nélkül. 

Hogy el tudjátok helyezni a skáláimon, cirka 14ezerszer jobb, mint a Nászajándék Salzburgból, viszont sajnos nem éri el a Kinsella-féle chick-lit színvonalat, nincs benne annyi humor, konfliktus, helyrerakandó zűrzavar és gördülékenység.  

Janey, Helen és Elizabeth

Az ilyen könyveket kiváltképp könnyű elszúrni a vége felé, főleg, hogy adja magát az amerikai vígjátékok hülye finálé lehetősége, avagy hogy mindenki egyszerre visít a szülőszobában és utána öröm és boldogság. No, megnyugtatok mindenkit, nincs benne ilyen. :) Teljesen életszerűen nem történik egyszerre semmi, és nincs túl sok szirup sem, egy epilógusban megkapjuk röviden mi történik még utána, és igenis kicsit megható az egész: ennek a három nőnek a barátsága, a sok szerencsétlenkedése, és az a sok szerencsétlenség is, ami adódik az életükben. Változások munkafronton, egy házasság felbomlása, rég eltemetett érzelmek előásása és végül a gyermekáldás. ... :)

Értékelés: 10/7,5 Limonádés nőci-sztori, ami helyenként férjeket tartalmaz. :) Kicsit emlékeztetett itt-ott a Szex és New Yorkra. 

Kedvenc karakter: Elizabeth

Kedvenc utálat tárgya: Simon
Szerethető szépfiú: John Silkstone :)

Kedvenc páros: Janey és George

A könyvet ti is megvásárolhatjátok >ITT< a BookandWalk e-book áruházban!

Köszönöm az olvasás lehetőségét! 

Dominikai pernahajderek

Junot Díaz könyvéről semmit nem tudtam, sőt a díjazott íróról még nem is hallottam ezelőtt soha, amíg a CorLeonis ki nem adta tőle a Könyvfesztiválra az Így veszíted el című novellafüzért. 

A Könyvhétre pedig megérkezett a szerző díjnyertes regénye, az Oscar Wao rövid, de csodálatos élete is. 

A dominikai származású szerző neve egy kis fejtörést okoz számomra, főleg, mióta hallottam Grettyt is beszélni róla, és ő ki is mondta, méghozzá zsével. A neten inkább j-s kiejtést találtam, júnó. De a fejemben akárhogy forgatom is, nekem H. Mármint Huno :) Nekem az csibészesebb, spanyolosabb. És a főszereplője, Yunior is Hunior volt.

Fülszöveg: "Junot Diaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit.

Junot Diaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét."

A fülszöveg számomra elég semmitmondó volt, de az egész könyv, valahogy a "lénye", ha lehet ilyet mondani, vonzott magához. A tapétás külső, a kontrasztos, egyszerű, erőteljes vonalvezetésű borítóterv, a frappáns, sokat ígérő cím. És persze Gretty, aki remekül ad el könyvet :D ...

"Lehangoló látvány lehetünk, Magda meg én együtt. Nem látszunk párnak. Ha ő mosolyog, a niggerek feleségül kérik; amikor én mosolygok, az emberek megnézik, megvan-e még a pénztárcájuk."

A könyvet ajándékba szántam már eredetileg is, Miamonának :), így gyorsan és titokban, alig fogva olvastam el. 

Meg kell hogy mondjam, vártam tőle, hogy annyira megszerettesse magát, hogy ne akarjak majd megválni tőle, hogy ragaszkodjak majd hozzá, esetleg vegyek is még egy példányt, a várt ajándék helyettesítésére. Nem is szerelmesedtem bele nagyon, bár azt se mondanám, hogy nem volt érdemes elolvasni. 

Az Így veszíted el állítólag novellafüzér, és a történetei egyenként is olvashatóak, de egymás után más értelmet nyerhetnek (?). Hát nem tudom ki hogy volt ezzel, szerintem nincs értelme külön olvasni őket. A szereplők is ugyanazok, és bár visszautalás nincs igazán, azért mégiscsak egybefügg. Szóval ez inkább valamiféle bontott kisregény, mint novellák benyomását keltette bennem. 

Megmondom nektek mi ez a könyv. Ez egy dominikai puncivadász se füle se farka élettörténete, aki egy lúzer, amellett, hogy azért megdönt vagy 150-200 nőt életében. minden nőjét nagy hévvel imádja, de agyoncsalja őket. Senki nem jó, semmi nem jó, eléri a családját a betegség is, átverik, egsézsége is megromlik, szóval most így Díazos elmélyültséggel szólva: szar az egész. :D (A dominikai puncivadász címet akartam adni eredetileg a bejegyzésnek, de ehhez azért én nyuszi vagyok, na sebaj, majd így is rám találnak ezentúl porn-related keresőszavakkal...)

"Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogyan hangzik ez – védekező, gátlástalan –, de igaz. Olyan vagyok, mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó."

Trágár. Nem szeretem a szépirodalomban a felesleges káromkodást. Ez meg tele van mi a fasszal. Ez a kortárs szépirodalom? 

Nina Shubin képe a szerzőről

Ami miatt mégis folytattam az olvasást még akkor is, amikor éreztem, hogy ez olyan nagyon nem az én műfajom, az a hangulata volt. Fülledt, feszült, idegenes. Bevándorlók sorsa Amerikában. Más szabályok. Fajgyűlölet, rákbetegség, szerelem, családi viszonyok. Csak az az baj, hogy mindez - számomra - elég felületesen érintve. Nem sajnáltam Yuniort, mert semmi ambíciója nincs, azt se tudja mit akar az élettől, egy nyomorult drogos és iskolakerülő fiatalkorában, később pedig csak simán pernahajder. Egyszerűen antipatikus. Összefekszik mindenkivel. Magas-alacsony, sovány-kövér, légy reptében, a tanárnője, joghallgatók, feketék, fehérek... Mindenhova beszúrkod egy kis szexet. Nem baj ez, csak olyan érzésem van tőle, hogy a szépirodalom álszenteskedik. Mert tuti van olyan, aki megörül, hogy na, mégse olyan nagy magasztosság ez a könyv, hanem egy-két jó numera. És biztos van olyan is, aki ilyet szeretne olvasni, de fogalma sincs, hogy ebben ez is van :) Akkor én most elmondom: ebben a könyvben VAN erotika és VAN vulgaritás. 

Visszagondolva nagyon találó a cím. Így veszíted el... Tökéletes recept egy tökéletlen élethez, hogy hogy tegyél mindent tönkre magad körül, hogy aztán belesüppedj a semmibe. Engem ez lehangol, de nem úgy, hogy elmenjen a kedvem az élettől, csak annyiban, hogy valami pozitívabbra vágyom utána/helyette. 

Érdekes, hogy stílusában néha-néha emlékeztetett Émile Ajarra - és nem csak a káromkodásokra értem (amik ott valahogy a helyükön voltak). Talán ott rontotta el Díaz, hogy nem egy Momo a főszereplő?* ;) 

Vannak spanyolul hagyott szövegrészek, amiknek hol megkapjuk a jelentését, hol nem. Ez van akinek bejön, van akinek nem, én nem tudtam hova tenni. A hangulathoz hozzátett, a sztori nem lett tőle több, vagy kevesebb.
Amit inkább kiemelnék benne, és ami valóban egyedi volt, az a narráció. Hol E/1, hol E/2, és ez utóbbinál nekem kicsit olyan (jó) érzésem támadt, hogy a Jóisten mondja Yunior fülébe, hogy mit is, hogy is csinált, mi történt vele. :) A dialógusok pedig végig függő beszédben vannak írva (grammar naziknak szabad javítani, nem biztos, hogy ezt mindet függő beszédnek hívják), nincsenek gondolatjelek, külön sorok, egymás után jön minden, ömlesztve, közte hogy ki mondta, sóhajtotta, válaszolta. Ez tetszett, sodort. 

Értékelés: 10/6 Nem akarok megbántani senkit, de nekem annyira nem jött be ez a könyv, hamar el fogom felejteni. A hangulat érdekes, idegenes, egzotikus, mégis több mondanivalót vártam tőle, letisztultabb köntösben, és nagyobb mélységben. Férfiaknak inkább ajánlanám. Az Oscar Wao kicsit jobban birizgálja a fantáziámat. 

* A Momós utalás arra vonatkozik, hogy megállapítottuk, a Momók jó szereplők, ld. Michael Ende, Eric-Emmanuel Schmidt és ÉmileAjar Momo nevű szereplőit.