Júliusi zárás

És végre végre végre egy ultrarövid beszerzős poszt következik! Az ehavi zárás gyakorlatilag kimerül a már korábban, Jeffivel kötött üzletelésemben, amivel az alábbi két jóságot kaparintottam meg, baráti áron :)) 

Fehér Klára: Egyetlen mondat törökül

David Safier: Pocsék karma

Meglátjuk, augusztusban mi lesz, mindenesetre nem jó ómen - bár annál jobban várom - hogy Nitával könyvesbolt és antikvári garázdálkodást tervezünk, és hogy most van az Alexandra nagy nyári akciója is, amiből hát jópár kötetecske tetszi, de főleg Silvia Avallone: Acél című könyve, ami biztos hogy hazajön majd velem. :)

Júliusi mérleg: 2db könyv, vásárolt, de olcsó, 1500 pénz volt a kettő. :) 

Örömtánc, és háromszoros hip-hip hurrá nekem e hónapra! :) 

És persze az eddigi zsákmányok olvasására fel! :) 

Forrás

Amadeával nagyon összehangolódtunk, ő is két kötetet szerzett csak be :D

Könnyed?!

Rupáner-Gallé Margó: Nászéjszakák Nászajándék Salzburgból

Most hogy átvergődtem magam az RGM-féle nyáriasan kedves küllemű és csábító címekkel felruházott sorozat második kötetét, jelentem, hogy eladóak, 1-3. kötet.
Mert hogy én már nem büntetem magam a következővel, az fix. 

Köztudottan nem vagyok egy romantika-rajongó, bár néha kedvem támad romantikusat olvasni. Csakhogy nekem a romantikus az pl. Niffenegger időutazós könyve (az eddigi abszolút csúcs, értékelhető  és kedvenc romantikus könyv számomra), vagy inkább a szórakoztató chick-litek: Sophie Kinsella könyvei és a Bridget Jones történetek is rendre jó pontokkal végeztek nálam, szeretem őket. 

Az RGM köteteket könnyed nyári kikapcsolódásnak szántam. Az első rész, a Lányok a kastélyból nem hagyott mély nyomokat, de abban a hiszemben folytattam, hogy javul majd az írásmód, bonyolódik a cselekmény stb. Nem. 

Nagy különbség van a romantikus, könnyed, nyári és a szimplán silány, semmiről nem szóló történetek közt, és minden esetben felpaprikáz, ha "kis aranyos", "strandolvasmány", "ponyva", vagy egyéb jelzővel burkolunk totális katasztrófákat.

FELPAPRIKÁZOTT POSZT! Én szóltam. 

Míg az előző kötetben Arlene és Leon szerelme áll a középpontban, ezúttal Márai Dália és Pataki Gábor jut főszerephez. A pikáns rejtély, amely megfűszerezi a könyvet, az, hogy Dália a padláson keresgéli Arlene első kislánykori topánkáit, hogy bronzba öntesse azokat nászajándékként, amikor fejére pottyan Arlene anyjának (Darlene-nek haha :D) az übertitkos naplója, amiből most minden kiderül, még az is, hogy Arlene-nek él az apja! A lányok persze a felkutatására indulnának, de végülis csak Dália megy, Pataki Gábor és annak kislánya, Emma, különféle kissé erőltetett fordulatok révén. Hmm, ennyi. 

SPOILER: Megtalálják. Happy end. SPOILER VÉGE.

Itt szörnyülködtem először: "Elhatározta tehát, hogy bármennyi idejébe is kerül, felkutatja a kastélyban Arlene babaholmijait, előszedi azokat a kiscipőket, amikben járni tanult, és bronzba önteti őket. Úgy gondolta húgának könnyebb lesz megtennie az oltárig vezető lépéseket, ha elkísérik azok a cipellők, melyekben megtette az elsőket."

Atya. Úr. Isten. És ez kb. a legkomolyabbnak szánt része a könyvnek.

Bocsássa meg az ég, de már a tartalomleírásból sem tudom kimetszeni a gúnyomat. 

A kötetet majdnem elhajítottam a 10. oldalon először is az említett idézeten öklendve, másrészt pedig, amikor észrevettem, hogy egy szereplő nevet váltogat: hol Abelárd, hol Adelárd, és bármennyire is nem akartam az a netes vicces kép jutott eszembe, amikor az egyik chatelő leírja egy smileyval ezt: d-.-b és a másik megkérdezi, hogy írta azt a visszafelé néző b-betűt. :D ... 

Nem tudom, hogy itt most a korrektor átjavította valahol, vagy nem, vagy a szerző zavarodott bele, hogy hívják az alakját, vagy WTF? Ha átjavították, akkor meg miért nem az összeset? Van, hogy csak pár sor különbséggel szerepel máshogy... 

De Emma is Annává lényegül át egy párbeszéd során, pedig Anna csak a bál, amire mentek, a füredi... és nem, nem poén. 

Apropó poén. Az például nincs. 

De egész sokat nevetnek a szereplők ezeken a nemlétező poénokon és ismét csak nem létező flörtölgetős évődéseken. 

Vannak ellenben a poénok helyett szörnyű giccsek. Alpesi tájak, muskátlik (ez még nem is baj), bajba jutott öreg, bokaficamítós alpesi néni, bajba jutott kisbárány (!!!akit még cumiztatni is kell awwwww!!!), bajba jutott kiscica, ajándék kiskutya (lehet hogy ő is bajbajutott?!), és még egy PÓNI is! (Csillámos betűk miért nincsenek?!) Atyavilág, hogy lehet ennyi cukimukiságot összeírni, de úgy, hogy csak bedobáljuk a bogrács közepébe, lógnak a semmiben ezek a kis történetszálak vagy epizódok, és csak rázod a fejed...

Annak idején idegesítettek Arlene és Leon párbeszédei és hangulatváltozásai, és reméltem ezúttal nem ezt kell hallgatnom 150 oldalon keresztül. De. Ezt kellett. Dália és Gábor mintha csak Arlene és Leon lenne, pepitában. Egy újabb teljesen ugyanolyan macska-egér játék. És hadd találjam ki: a harmadik kötetben Izadóra, a negyedikben meg Betti jön össze valakivel, ugyanilyen borzalmas dialógusküzdelmek árán. 

Ilyen egyszerűen nincs. A felnőtt emberek nem így beszélgetnek, és nem váltogatnak hangulatot két mondat közt, vagy legalábbis nem minden második mondat után sértődünk meg, majd enyhülünk meg és rögtön kedvesen mosolygunk, hogy utána ismét megsértődjünk egy "poénon" (óvatosan idézőjelbe írom, nehogy nevettében szétessen), amihez hasonlón az imént pajkosan kacagtunk. ... -.-' A karakterek mintha mind bipolárisak lennének. Iszonyú hangulatváltozások vannak, még nőkhöz képest is, hát még a pasiknál.

"Másnap reggel Dália feszülten várta, hogy kiderüljön, Gábor ma éppen milyen lábbal kelt fel. Szerencsére a férfi derűs arckifejezéséből az derült ki, hogy a válasz egyértelműen a jobb oldali végtag." 

Sírjak, vagy nevessek? :D

Ha már legutóbb Hornbyt olvastam, hadd lopjam ide a gondolatát, amit a posztban is idéztem. A tényeket el lehet mondani 10 perc alatt. De a történeteknek nem ez a lényege, hanem hogy át tudjuk élni mindazt, ami történik, az érzelmek, az odáig jutás. Most hogy egymás után/egymással párhuzamosan olvastam a Slamet és ezt a "nyári ponyvát", még fejbekólintósabb volt a különbség, és azt hiszem rájöttem, hogy még mindig inkább Hornby legyen valakinek a "könnyed" mércéje, mint a Nászajándék Salzburgból-féle tingli-tanglik. 

Nem én vagyok a célközönség, nem is folytatom a sorozatot, bármennyire megtetszett is külsőre, és elnézegetném a polcomon - ember vagyok és gyarló, tudom - de mindenkivel tudatni szeretném, hogy ezek nem mások, mint Romanák (Júliák, Tiffanyk, ízlés szerint aláhúzandó), csak vékonyabbak, drágábbak, és nincs szex se! :D
Felsorol néhány eseményt, neveket, helyszíneket, erőltetetten történik ez-az, és biztos a végkimenetel is. Ami pedig még bosszantóbb, szinte semmi nehézség nem volt a nyomozásban se, a megtalálásban, a nagy találkozásban... A szerző egyszerűen nem is tudja megírni ezeket a jeleneteket. Nem meri. Leírják hogy jaj de jó, Arlene végre találkozik apjával, jaj micsoda beszédet mondanak az esküvőn, és ennyi. Mint egy snitt a forgatókönyvből, vagy még az se, mert ott is több mindent kell leírni hozzá, hogy legyen valami TÖRTÉNET, vagy legalább HANGULAT.
Ráadásul sokszor éreztem a szövegen, hogy ezt vagy azt csak öncélúan azért írta bele, mert a saját kislánya mondhatta, csinálhatta. De a nosztalgikus kedves kép ilyenkor csak a szerző fejében rémlik fel, az olvasónak csak az üres mondat jut. 

Értékelés: értékelhetetlen. Nyári szorgalmi feladatos fogalmazás. 10/1,5, az is a külalakra.

U.i.: Ki hagyta jóvá a szerzőről és lányairól készült képet a könyv végén? ... Mióta divat fejbúbot fotózni, és olyan képet tenni reprezentatív céllal a könyvbe, amin gyakorlatilag senkinek nem látszik az arca? Egy családi albumba oké, de a könyvbe...  

Betoncsók

Nick Hornby: Slam

Az ezt a könyvet megelőző és követő olvasmányaim alapján, azt kell hogy mondjam: na ez egy jó könyv! Persze enélkül is, de így azt hiszem még érzékletesebb volt, hiszen nagyon "könnyű" regények közé került be a Slam a sorrendben. 

Elöljáróban: nem kell a borítóból messzemenő következtetéseket levonni, vagyis nem kell érdeklődni a gördeszkázás iránt, és nem csupán gördeszkás suhancokról szól a regény. A borító szerintem kifejezettem csúnyácska (a magyar változat is elég vacak), bár a színei alapvetően tetszenek, mégis valahogy rossz értelemben véve túl hektikus, és nem mond el sok mindent a tartalomról.

Miről szól a könyv? Aki látta a másik fajta borítóját, amin gólya van (azt a női olvasóknak adják el, ezt a deszkásat meg a férfi olvasóknak tervezték biztos a marketingesek :D), kitalálhatja. Egy tiniterhesség áll a középpontban, persze ezúttal az "apuka" szemszögéből, vagyis mindent egy 16 éves, deszkás srác mesél el. Hogy lesz ebből megható, és életszagú történet, és nem azzal a klisével, hogy a szülőszobán sírunk egy pici csomag baba fölött, majd pedig jön a happy end? Úgy, hogy Nick Hornby nagyszerűen ír, és az egész életet képes volt beletenni ebbe a könyvbe. 

Sam 16 éves srác, akinek mindene a gördeszkázás, és példaképe Tony Hawk, akinek az Occupation: Skateboarder című önéletrajzi könyvét már kívülről fújja. (Hmm, az igazat megvallva, meg kellett néznem, és tényleg létezik... a fickó is, meg a könyv is... :D). Poszter is lóg Tonyról a szobája falán (mint minden tinédzsernek valami), és beszélget is ezzel a poszterrel, Tony pedig mindig "válaszol" is, valami idézettel a könyvéből, amit aztán Samnek a saját életére kell értelmeznie. De nem soká maradunk a szobában, Sam életébe ugyanis beköszönt a szerelem, Alicia személyében, aki csinos is és kedves is és akit Sam véletlenül teherbe ejt... hogy itt mi kinek a hibája, lehet vitatkozni (és ez jó!). Épp, amikor minden nagyon rendben volt Sam életében, egyszercsak minden a feje tetejére áll. Hogy bírkóznak meg ezzel a problémával Sam elvált szülei - anyja maga is 16 évesen hozta világra Samet - , hogy Alicia, és annak sznob szülei, akik feljebbvalónak érzik magukat Saméknél? 

Egy kis aprócska fordulat révén minden sokkal izgalmasabbá válik, amikor valami varázserő folytán, amit Sam Tony Hawkos poszterének tulajdonít, Sam előrenézhet a jövőjébe egy-egy nap erejéig. Sötét és kellemetlen? Meglepő, és ijesztő? Mi lesz, amikor tényleg odaér?

Nagyon szerettem a regényt, bár nehezen lendültem bele, és az elején nem nagyon tetszett a sok Tony Hawk idézet, meg a gördeszkázás (bár nincs sok trükk vagy ilyesmi részletezve azt meg kell hagyni), és talán kellett egy kis idő, hogy bele tudjak helyezkedni ennek a tinisrácnak a fejébe. De aztán elkezdtem élvezni a helyzetet, és ami még fontosabb, megszeretni Hornby stílusát. 

Mindent Sam szemszögéből ismerünk meg, és ennek megfelelően a gondolkodás néha nevettetően naiv, nem helyénvaló, vagy épp kifejezetten gyerekes. De pont így jó, mert egy 16 éves srác igenis éretlen, és nem fog gondterhelt arccal a barátnője elé térdelni, olyan szájába adott szavakkal, amiket még a felnőttek sem nyökögnek soha a való életben. Sam igenis bepánikol, parázik, "világgá megy", szeretne deszkázni, és olyan szempontok jutnak eszébe, ami nekünk talán soha. Például hogy megkérheti-e majd Aliciát a szülőszobán, hogy ne adjon ki olyan hangokat mint egy szamár. :D Vagy hogy ő vajon ihat-e majd vizet a vajúdáskor, merthogy a vizet Aliciának csomagolják be a csomagba. Apró kis butaságok, amik teljesen élővé teszik a karakterét, mert bennük van az életkorára jellemző természetes önzés, és az önmagát középpontba helyezés, ami tulajdonképpen kedvessé teszi, mert esendő marad. Ugyanakkor nem ostoba, és észre is veszi, amikor túlságosan magára gondol. Néha rosszkor mond valamit rossz helyen, vagy későn reagál, tipikusan pasisan, és vagy annyiban hagyja, vagy később, okosabban kimagyarázza. Hozzánő a feladataihoz, és egy nagyon jó üzenetet közvetít, bárkinek, nem csak azoknak akik esetleg beleestek az általa elkövetett hibákba. 

A magyar változat

Aliciával kevésbé tudtam megbékélni, ő szerintem nem olyan sokat fejlődött a könyv során, vagy csak nem ismertük meg az ő szemszögét. Mindenesetre üdítő volt, tényleg, hogy nem a lány karakter nyávogását kellett hallgatni a nem várt terhességgel kapcsolatban, hanem az ismeretlen másik oldalt. (Írt még más is ilyen könyvet?)

Örülök, hogy Hornby tovább is ment, és nem ragadtunk le ott, hogy megszületik egy gyerek, hiszen ez leginkább a kezdete mindennek, nem a vége. Nem követte el azt a hibát, hogy valahogy rossz helyen zárta le az egészet, és így nem maradt hiányérzetem. Ezen túl pedig korántsem csak Alicia terhessége állt a középpontban, hanem inkább az emberi kapcsolatok, nehéz élethelyzetek, családi állapotok, szóval tényleg: az egész élet. Sam szüleiről is megtudunk sok mindent, anyjának is lesz egy új pasija közben, jók a mellékszereplők is, pl. Rabbit alakja. :) 

A jővébe tekintés, jövőbe röppenés misztikus elem, de valahogy mégis a realitás talaján mozgunk, és nagyon érdekes, amikor tényleg elérünk addig a pontig a valódi jövőben, és Sam akkor már tényleg képben van, és tudja például, hogy hogy is hívják a saját gyermekét (ugye, micsoda bonyodalmakat okozhat, ha csak úgy beleülünk a saját jövőnkbe egy napra, milyen alapinformációkkal nem lennénk tisztában?!) Ami a legfontosabb, amit meg is fogalmaz ezzel kapcsolatban, hogy nem a tények, a tények tudása a lényeg (pl. egy név, egy helyszín), hanem hogy miket érzünk, milyen érzelmek vannak, hogyan jutottunk el ahhoz a ponthoz épp a jövőben? 

Nagyon érdekes belegondolni. 

"(...) there comes a point, where the facts don't matter any more, and even though you know everything, you know nothing, because you don't know what anything felt like. That's the thing about stories isn't it? You can tell someone the facts in ten seconds, if you want to, but the facts are nothing." 

Értékelés: 10/9 A levonás az eleje és úgy összességében Tony Hawk miatt van, az nekem kissé döcögött.
Ezt leszámítva teljesen beszippantott magába a könyv, nagyon érdemes elolvasni. Fiús könyv, és mégsem az. Jó stílusú, érdekes és mélyebb írás, mint elsőre hittem.  

Azt mondták, hogy ez nem is egy olyan jól sikerült könyve Hornbynak, szóval azt hiszem ezek alapján érdemes lesz még próbálkoznom vele. :) A Meztelen Juliet is nagyon érdekel. Melyikeket ajánlanátok még? :) 

U.i.: Filmet nem akarnak csinálni ebből? :) 

Hornby könyvek

The Lost Symbol

Mire megjelent az Inferno, végre eljutottam odáig, hogy elolvassam az előző Dan Brown kötetet, a The Lost Symbolt (Az elveszett jelkép). Nagyon nagyon rég olvastam már a szerzőtől, így teljesen el is felejtettem, mire számítsak. 

Egy kis plusz előtörténet, hogy én igazából kedvelem Brownt. Egyetemi éveim alatt olvastam el az addig megjelent könyveit angolul, és szinte mindet nagyon élveztem. A jelképrendszer és rejtélyek a Da Vinci kódból maradtak meg leginkább (persze a film is közrejátszott, láttam párszor), a kedvencem az Angyalok és démonok maradt, a római körutazás és az izgalmak miatt, de nagyon szerettem a Deception Pointot is (A megtévesztés foka). A leggyengébb a Digital Fortress volt az összes közül. 

Hogy hova helyezném ezen a csúszkán a The Lost Symbolt. Nem tudom... A Digitalnél jobb volt, az biztos, de nem teljesen tudott meggyőzni.

A történet ezúttal Washington DC-ben játszódik, természetesen most is nagyon feszített tempóban, néhány óra leforgása alatt történik meg minden, jutunk el a-ból y-ba, miközben a szabadkőművesség összes helyi titkára, szimbólumára és évszázados, évezredes rejtélyeire fény derül. Langdon prof. van a főszerepben és barátja Peter Solomon, akit túszul ejt egy őrült, aki Langdont egyidejűleg Washingtonba csalja. Fontos szerephez jut még Catherine Solomon, Peter huga, aki a noetikát kutatja (őszintén, még ezt az életben nem hallottam ezelőtt, de nem is nagyon hiszem, hogy beleásnám magam), kiterjedt kísérletei egy rejtélyes laboratíóriumban kapnak helyet, a CIA és annak furcsa vezetője, Sato, valamint a Capitolium építésze, Warren Bellamy is. A múltba tekintések révén megismerjük a Solomon család történetét is, anyjuk halálának körülményeit, és megtudunk mindent a főgonoszról is, aki egy görög félisten testalkatával rendelkezik, és szabad felület csak a feje búbján van, mindenhol máshol jelképek tetoválásai borítják. Évek óta készül tettére, és keresi az utolsó szót és a titkos szabadkőműves piramist, ami állítólag Washingtonban van elrejtve valahol, és megmutatja az utat a tikok lejáróhoz, az ősi rejtélyekhez... Szóval kissé ködös ugyebár, de azért tisztul a kép. Sok mindent ki lehet találni előre is, és vannak benne olyan dolgok, amiket nagyon nagy valamiként tálalanak, pedig hát... (pl.: gondolok itt arra, hogy próbálják megmérni az emberi lélek súlyát), de van azért néhány "nahát!" élmény benne. :) 

A szerző a kötettel. 

Alapvetően izgalmas, olvasmányos, vannak "ijesztő" részek is, mint például levágott kezek, fojtásos gyilkosság, sötétben tapogatózás, feszült menekülés... De. ... Valahogy mintha nem stimmelne minden, és nem tudom úgy elhinni ezt az egészet, mint annak idején a Szent Grált, az utolsó vacsora másik magyarázatát, vagy akár a római csalinkázást, az Angyalvárat stb. Jó jó, de néhol sántítanak a magyarázatok, kicsit erőltetni kellett mindent, hogy beleférjen, hogy stimmeljen. És ahogy más is írta nemrégiben a circumpunctnál is hibáznak, a kör a körben (koncentrikus körök) nem ugyanaz, mint a circumpunct. 

Lehet persze nagy sóhajokkal nyugtázni a Laus Deo-val a könyvet, bennem mégis hiányérzet maradt, és ezért nem igazán tudom emlékezetesnek mondani ezt a könyvet. Persze lehet, hogy ha újraolvasnám a régebbieket, már nem nyújtanának ugyanolyan élményt, mint akkor. 

Azért azt mindenképp szeretném elmondani, hogy szeretem megvédeni Dan Brownt az őket támadóktól, akik hatásvadásznak, sablonosnak mondják, mert ő legalább valóban sokat dolgozik azon, hogy ezeket a dolgokat kitalálja és összerakjon valami szórakoztatót belőle. Van benne kutatómunka, háttérinformáció, van mögötte valami. 

Értékelés: 10/6,5 A kódfejtés, rejtélyek összerakása mindig izgalmas, de alapvetően kicsit sántikáló, kicsit felejthető olvasmány marad. Egészében nem kap jó pontot, de a közepe tája tényleg nagyon izgalmas volt, ott megért egy 9-est is. :) 

Egyik kedvenc részem a sincerely latin magyarázata, a sine cera-ból. 

U.i.: Miért van kulcs az egyik féle borítókon? Nem is volt benne kulcs... (?)

Kétszer tíz

Ketten is megajándékoztak nemrégiben a Liebster blogdíjjal, ezútoni s köszönöm mégegyszer Theodorának és Monalisának is!

Egy kicsit megkésve ugyan, de válaszolok a díjhoz kapcsolt kérdésekre. Továbbadni már nem fogom, mert lassan körbeért, de azért még bepótlom a lemaradásomat.

Képzelt háború

Max Brooks: World War Z - Zombiháború

Elgondoltam, hogy hogyan fogom bevezetni nagy szavakkal ezt a könyvet. Hogy például képzeljetek el egy világméretű járványt, ami katasztrófahelyzetet teremt az egész világon, mindenhol és összeomlik a gazdaság..., politikai konfliktusok törnek ki..., miközben az emberiség jó része kipusztul, és kezd elveszni a remény... 

És ettől biztosan eszünkbe jut ezer katasztrófafilm, tipikus klisékkel. 

Na de ha komolyan megállunk egy percre, el tudjuk képzelni vajon ezt, a különböző megfilmesítések miatt sablonosnak ható helyzetet élesben, annak minden aspektusával, minden kontinensen, különböző kultúrákban? Nem kell, hogy azonnal a zombikra koncentráljunk, mert a legviccesebb talán az, hogy a zombik csak egyfajta modernkori trendi "fűszerezés" ebben a kitalált, ám nagyonis valóságosan, logikusan átgondolt, képzelt dokumentumregényben. 

Max Brooks el tudta képzelni, mi több, le is tudta írni mindezt. Végigjárhatjuk vele a világot, Kínától, a nulladik betegtől kezdve az USÁn, Kanadán, Finnországon, Írországon, Chilén keresztül a zombiháború végéig, avagy "kinyilvánított" végéig, hiszen ki tudja mikor bukkan még fel néhány jégbe fagyott élőhalott. 

Azt, hogy mi a zombi talán senkinek nem kell elmagyarázni (éljenek a horrorfilmek), sőt, azt sem, hogy a zombit akkor lehet elpusztítani, ha az agyát pusztítod el: bevered a fejét vagy fejbelövöd. Aki ezekre, meg egyáltalán a zombikra azt mondja fujj, vagy hogy ez hülyeség, na én még azoknak is ajánlom ezt a könyvet. Akik ennél kicsit is nyitottabbak: nekik meg főleg.

A régi borító

Merthogy a zombi mint élőhalott, mint rothadó hús, mint potenciális horrorfilmbe illő veszély így önmagában tényleg nem biztos, hogy "gerince" lehet egy jó történetnek. De ti gondoltatok már rá, hogy mi van velük a víz alatt, vagy a télen, a hatalmas hóban befagyott zombikkal, akik aztán az olvadáskor előkerülnek? Vagy hogy a kutyák hogy szagolják ki őket, milyen módszerekkel lehet közel csalni, vagy esetleg pont egy szakadékba ugratni őket? 

Brooks minden szempontját körbejárja a zombiknak, és egy potenciális harcnak velük szemben, és bár vannak benne olyan jelenetek, amiktől filmen megijednénk, nem válik hatásvadásszá. Nem azt használja fel lépten-nyomon, hogy hol folyhat még egy kis vér, ehelyett körbeutaztat minket az egész földgolyón, és interjúkat készít. A veteránokkal, hajóskapitányokkal, családanyákkal, papokkal, politikusokkal, katonákkal, őrültekkel és kevésbé őrültekkel (de ki ne vesztené el a fejét egy ilyen helyzetben?) ezáltal egy átfogó keresztmetszetet adva az egész emberiségről. Olyan gazdasági-politikai-társadalmi szempontokat, túlélési stratégiákat, és egyáltalán olyan emberi tényezőket hoz, hogy szinte elfelejti az ember néha, hogy ez egy kitalált veszély. Ebben rejlik a könyv igazi magával ragadó ereje szerintem. 

Eleinte nehezen szoktam meg a dokumentarista jellegét az írásnak, úgy a 30. oldalig vártam is, hogy na, mikor ér véget ez a "bevezetés", mikor kezdődik a sztori. Aztán átfordult bennem minden. Elfogadtam, hogy ez a stílus, ez az elbeszélésmód lesz végig, és olyannyira megkedveltem a kicsit kötetlen szerkezetet, a sok apróbb történettel - amik azért mégis összefüggenek lazán, hiszen itt-ott visszaköszön ugyanaz a szereplő, vagy egy fogalom, amit a másik története révén ismerünk már -, hogy nem akartam, hogy vége legyen. Szinte látod magad előtt, ahogy készülnek a beszélgetések ezekkel az emberekkel, akik mindennapiságukban mégis mind nem mindennapiak. Kis hősök. Vagy nagy bolondok. Vagy csak egyszerűen túlélők. De Brooks mindannyiuk történetébe tett valami kis pluszt. Néha csak néhány oldal az egész, mégis megszorongatta a torkomat a tenegeralattjáróval való lemerülés, a hegyekben bóklászás, a hidak felrobbantásai, vagy épp a kvizlingek. Mindenhol lábjegyzetek vannak, és a fordító nagyon alapos munkát végzett, mert Brooks saját lábjegyzete mellett rengeteg pluszinfót ad például csak amerikaiak számára ismeretes vagy megszokott dolgokról, eseményekről. A lábjegyzetek eleinte idegesítettek, de rájöttem, hogy nem mindegyik felesleges, és igenis sok értékes információt hordoztak. A kvizling volt a "kedvencem" ezek közül, amivel egy Quisling nevű fickóra utaltak, aki hazaáruló fasiszta volt, és megkérte Hitlert, rohanja le hazáját, Norvégiát is. A kvizling azóta is az ellenséges hatalommal lepaktáló áruló. Na de hogy lehet a zombikkal lepaktálni...? Egyszerű. A könyvben leírt kvizlingek elkezdték a zombikat utánozni. Ha nem tudsz mit kezdeni az ellenséggel, hasonulsz hozzá... 

Bőrkötéses változat

De más, a szükségállapotok okozta betegségek is felütötték fejüket, megnőnek az öngyilkossági ráták, és elveszik a remény. Naponta alár százan is meghaltak látszólagos ok nélkül, pusztán a reménytelenség, vagyis inkább a reményvesztettség áldozataiként. 

A helyszínek és a helyzetek változatosak és színesek. Sok az amerikai szín, és kicsit meg is ijedtem, el ne kövesse Brooks azt a hibát, amit oly sok filmben, vagy apokalipszis-történetben elkövetnek, hogy Amerika a világ közepe, és mindig csak ott történik valami, és ott zajlik csak a világvége, vagy ha máshol is, abból legfeljebb az eldőlő Eiffel és pisai tornyokat mutatják, ja és persze az amerikai elnök jelent be mindent az egész világnak. :D :) Szó sincs erről. Az amerikai túlsúly ellenére érezhető egyfajta kritika is feléjük, és igenis sok az európai, ázsiai helyszín, vagy épp a tengerfenék, vagy  olyan szituációk, ahol nem is az a lényeg, hogy melyik kontinensen járunk. 

A vírus Kinából indul útjára, és nagyonis valóságos szempontokat követve Brooks bemutatja mint kezdett komoly gondokat okozni először a kórházakban, hiszen a fertőzés kezdetén mit sem tudtak az emberek az egészről, izolált, titkolt, nem ismert probléma volt, a kórházba pedig igenis érkeztek szervek, donorvér stb. Katasztrófa.

Bemutatja a kitelepítések problematikáját is, hogy mennyien próbálták titkolni a betegséget. A kormány(ok) válaszát minderre (az ukránokat sosem felejtem el azt hiszem). A vezetők vakmerőségét vagy épp gyávaságát. A celebeket, akiknek nagyhirtelen megszűnik a celeblét, bár az élelmesebbje pedig még mindig hasznot próbál húzni saját hírnevéből, és bekamerázott szupererődökbe költözik. A gyógyszergyárak profithúzását, akik állítólagos ellenszert dobtak piacra. A vak japán harcost, aki remete életet él, és úgy bánik el az élőhalottakkal, hogy nem is látja őket. Bemutatja a hős anyát, aki gyermekeit védelmezi, vagy épp az antihőst, aki ahelyett, hogy mentené, megpróbálja megölni gyermekét, mielőtt a zombik elérik őket is... Harcos apáca, és egy Isten akaratát újraértelmező pap... Egy villanás a hős amerikaiakról, és egy másik a butákról, akik a dvd-gyűjteményüket vonszolva mennek fel a hegyekbe bujdokolni, szarvasburgerekről álmodozva. Atomháború, atomtengeralattjárók, partizánok akciói, elvadult emberek és kutyafalkák, akik akár rosszabbak, mint a zombik. Megváltozott természet, felborult éghajlat, dögvész, rég leküzdött járványok újjáéledése... Az egész társadalom újraszervezése, ahol mindenki menedzser volt és projektvezető és szellemi munkás, és akikből hirtelen áccsá, kőművessé vagy csak egyszerűen teddide-teddoda emberré kell mindenkit átképezni... 

Forrás

És ezzel még mindig nem mondtam el mindent.

Szóval megkérdezem újra: valóban el tudunk képzelni egy világméretű járványt, ami katasztrófahelyzetet teremt az egész világon, mindenhol és összeomlik a gazdaság..., politikai konfliktusok törnek ki..., miközben az emberiség jó része kipusztul, és kezd elveszni a remény... ? Nem kell ehhez zombi, de kétségtelenül jól épített erre az elemre Brooks. Klisék és sztereotípiák vannak ugyan, de nem érdekelt, hogy néhol visszaköszön valami filmes, valami kiszámítható, valami amerikaiasan dicsőséges. Mert amúgy az egész könyv remekül van összeszedve és az egy-két gyengébb szálat kisöpri a többi, hogy a végére nem akarod elhinni, elfogyott, nem olvashatsz több sztorit.

Nem attól félelmetes ez a könyv, hogy zombik vannak benne, hanem attól, amit a világról és az emberekről mesél. Mert ez a mi világunk, és a mi balfékségeink, hibáink, érzelmeink, gondolkodásunk köszönhetnek vissza. 

Akit a legeleje nem győz meg, ne adja fel, és olvassa úgy, hogy tudja hogy dokumentumregény stílusban fogja kapni az eseményeket végig. 

Értékelés: 10/10 Szeretném angolul is elolvasni, mindenképp újraolvasós. Egy furcsa ötlet kiváló megvalósítása, vagy nem is megvalósítás, hanem kiteljesítés. Az elején lévő döcögésért abszolút kárpotoltak a továbbiak.

Emelem kalapom, és köszönöm az élményt. A fordító alapos, jó munkáját külön. 

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképzőnek! 

Lábjegyzeteim még: 

- Első zombis könyvem whatsoever egyébként, és utálom az élőhalott mizériát, de ebben "hiteles" marad a zombi, vagyis nem lesz belőle csillogó edwardcullen és nem lesz szerelmes sem (ld. Eleven testek), hanem a papírformát hozza: hörög, harap, rothad, és fejbe kell kólintani. :) 

- Álmodtam néhányszor zombisat a könyv olvasásakor, és éjszaka amikor a mosdóba mentem, és utánam botorkált a Zember is a zombizöld pizsijében, hát ne tudjátok meg milyen frászt kaptam... :D

- Imádtam, hogy Zacknek vagy épp zéknek hívták a zombikat. :) 

- A film, a Z világháború már a mozikban, Brad Pityuval Pittel. Gondolkodóban vagyok nagyon, hogy megnézzem-e. Filmszerűen pergett előttem minden, de félek, hogy a vásznon nem az az élmény fog velem szembejönni, amit várok, hanem csak egy sereg élőhalott. Ha megnézem, mindenképp beszámolok róla. 

- Nekem nagyon bejön ez az új, filmes borító, és még a Zember szerint is idézem "nem rossz" :D és számítógépes játékokra emlékeztet. 

Rowling titokban, álnéven írt könyvet

Hyperventilation ON! Gyerekek! Rowling anyánk nagyot mert, és álnéven írt meg és jelentetett meg egy detektívsztorit még áprilisban. A Casual Vacancy mellett tehát más is napvilágot látott a szerző tollából, mi meg mit sem sejtve ültünk és vártuk, hogy na, talán majd lesz nemsoká hír arról, hogy mi is lehet, lesz a következő projektje, nem ám hogy egy kész, azonnal olvasható 450 oldalas krimi! J.K. Rowling nem ült a babérjain, és most itt van nekünk egy igen jónak ígérkező újabb könyve, hirtelen, a semmiből, és várakozni se kell rá! Robert Galbraith neve alatt jegyzik a The Cuckoo's Calling című könyvet.

Ma lebbent fel a fátyol a titokról, és egyszerre több hírportál is jelentette az újdonságot. Lessétek meg ezeken a linkeken: KönyvesBlog, Telegraph, Leaky-Cauldron.

Áááállítólag független nyelvszakértők jöttek rá a turpisságra, de szerintem ennek egy része csak szédítés, hiszen miért pont ezt a látszólag ismeretlen elsőkönyves férfi szerzőt kezdték volna összevetni Rowling stílusával, szóhasználatával stb. Én inkább hír kiszivárogtatásra gyanakodnék, de biztos én vagyok a rossz :) 

Rowling saját elmondása szerint felszabadító érzés volt Robert Galbraithnek lenni, a szokásos hype-tól és elvárásoktól mentesen publikálni valamit, és visszajelzéseket kapni egy másik név rejtekében. Remélte viszont, hogy kicsit tovább titokban maradhat a titok. 

A későbbi összehasonlítások miatt: a regényből 1500 db-ot adott el az amazon, április óta, az Amazonon 20, a Goodreadsen 80 értékelés született róla. Khm, összehasonlító adat HP7: 7463 értékelés. Az egyik amazonon értékelő csupán néhány napja írta róla ezt: "This book is so well written that I suspect that some years down the road we will hear the author's name is a pseudonym of some famous writer."

Egyébként érdekes, de sosem merült fel bennem, hogy Rowling valaha ilyen lépést tenne meg. Pedig sokan használnak álnevet, akár csak azért is, hogy a különböző stílusú regényeiknek más profilt adjanak, ld. pl. Kinsella - Wickham. De most hogy így történt, nagyon tetszik, jó kis húzás volt J.K. Rowlingtól, és jó kis meglepi ajándék nekünk, rajongóinak. :) Potter-fanatikusoknak még egy kis hab a tortán: SOROZAT lesz, jövőre jön ki a következő rész! :) 

We'll have our daily dose of Rowling for a while! :D

Paperback 2014. febr. jön

Fülszöveg: "After losing his leg to a land mine in Afghanistan, Cormoran Strike is barely scraping by as a private investigator. Strike is down to one client, and creditors are calling. He has also just broken up with his long-time girlfriend and is living in his office.

Then John Landry walks through his door with an amazing story. His sister, the legendary supermodel Lula Landry, known to her friends as the Cuckoo, fell, famously, to her death a few months earlier. The police ruled it a suicide, but John refuses to believe that. The case plunges Strike into the world of multimillionaire beauties, rockstar boyfriends, desperate designers, and every variety of pleasure, enticement, seduction, and delusion known to man.

You may think you know detective novels, but you've never met one quite like Strike. You may think you know the world of the wealthy and famous, but you've never seen it investigated by a detective like this one."

Forrás

Mese a Rókáról és a Borzról, akik család lettek

Brigitte Luciani Borz úr és Róka asszony sorozata

Rám tört a meseolvashatnék, és erről a mesekönyv sorozatról csupa szépet hallottam. Imádnivaló illusztrációit Eve Tharlet készítette, és érdekes módon amolyan képregény-mese az egész. Vagyis sorokban, kockákban vannak a rajzok és buborékokban a szöveg, minden párbeszédekben elmesélve. Nem tudom ez mennyiben nehezíti a mesélését, néhol nekem rossz buborékra ugrott a szemem tőle, de meg lehet szokni. 

A kötetek nagy alakúak, keménytáblásak, szépek. Megtudhatjuk belőlük özvegy Borz úr és elvált Róka asszony hogy ismerkedtek össze, majd kovácsolódtak egy családdá összesen négy csemetéjükkel együtt. 

Róka asszonynak egy lánya van, Vöröske, Borz úrnak két fia: Torkos és Borzas, és egy lánya, Ribiszke, aki egy tündér. :) Az első részben fogadja be a Borz család Rókáékat, és a gyerekek tiltakozása ellenére is végleg összeköltöznek, a másodikban a testvérek próbálnak dűlőre jutni egymással és szüleik megosztott szeretetével is, hogy a harmadikban némi versengést  követően igazi csapattá kovácsolódjanak. 

Örültem, hogy reális problémákat, konfliktusokat jelenítettek meg, megjelent rókáéknál az igazi apa is, durcáskodás volt azon, hogy ki kinek az anyukája, kit szeret jobban anya és apa, milyen más szabályok lehetnek egy új otthonban, új szereplőkkel az életünkben.

Tegnap keresgéltem képeket a bejegyzéshez, és ráakadtam az eredeti, francia nyelvű folytatásokra is, kíváncsi vagyok, ki fogják-e adni ezeket is magyarul. (?) Íme a negyedik és ötödik részek: 

 Értékelés: 10/10 Kedves és egyszerű mesék, amik az igazi, régi mesekönyvekre emlékeztetnek, ugyanakkor mégis modern, képregényes a formájuk. Gyerekként örömmel lapozgatnám, és próbálnám utánozni a szép rajzait, felnőttként szívesen olvastam, és szívesen olvasnám esti meseként is.  :) 

Kiadja a Könyvmolyképző.
A magyarul megjelent kötetek alcímei: 1. A találkozás, 2. Zavaros viszonyok, 3. Micsoda csapat!

Oldalszám 32/kötet. 

Simenonos nyár

Forrás

A Georges Simenon rajongók figyelmébe szeretném ajánlani, hogy az Agave Kiadó augusztusban a szerző két újabb kötetével jelentkezik. A Maigret felügyelőt kedvelők, és a roman dur szerelmesei is megkaphatják az adagjukat, érkezik ugyanis augusztus 8-án a Maigret és a gengszterek és 22-én Az elátkozott hajó is.

Az izgalmakat ígérő sztorikhoz ismét nagyon ízléses borítók is tartoznak, nézzétek meg őket! :)

Maigret és a gengszterek

Fülszöveg: "Chicagói gengszterek az 50-es évek Párizsában! Leszámolás a nyílt utcán, autóból kidobott áldozat, levitézlett bokszolók és mindenre elszánt maffiózók a párizsi amerikai kolónia törzshelyein. Maigret ugyan jól ismeri a tengerentúli alvilág módszereit, eleinte mégsem talál fogást a brutális módszerekkel dolgozó bűnözőkön.

Ám azt már mégsem engedheti meg a főfelügyelő, hogy a gengszterek helyben hagyják Lognont, a mindenki által rossz pénzként ismert Balfácán felügyelőt, és Párizs sikátoraiban lődözzenek a helyi rendőrökre…

Maigret persze nem az erőszak embere. Bár ezúttal kivételesen fegyvert vesz magához, mégis szívesebben folyamodik jól bevált békebeli módszereihez: borjút vacsorál firenzei módra a gyanús alakok törzshelyén, sörözget, vizsgálódik, elbeszélget, bárpultokat támaszt, és benéz még egy whiskyre a Manhattan bárba is. Miközben lassan összeáll a kép, egyre jobban éleződik a feszültség, hogy időben rátalál-e a főfelügyelő a két körözött gyilkosra, a gátlástalan Charlie-ra és Cinagliára?"

Az elátkozott hajó

Fülszöveg: "Sokat látott matrózok azt mondják, létezik egy átok, amely a világ bármely pontján sújthatja a hajókat, ráadásul senki nem tudja pontosan, hogy mi rá a magyarázat. Talán csak a véletlenek kegyetlen összjátékáról van szó.

Baljóslatú események egész sorozata kezdődhet egészen ártatlan módon, de egy tapasztalt tengerész látja a különbséget. Hirtelen, minden ok nélkül elpattan egy árbockötél, és eltöri az egyik matróz karját. Egy hajósinas megvágja az ujját krumplihámozás közben, és másnapra belehal a sebfertőzésbe. És ez csak a kezdet.

Petersen kapitány, a Norvég-tenger tapasztalt tengeri medvéje már a kihajózáskor érzi, hogy valami nincsen rendben a fedélzeten. Amikor végül bekövetkezik a szerencsétlenség, gyanakodni kezd nem csak a legénység új tagjaira, hanem az utasokra is, kivétel nélkül. Hamarosan kiderül, hogy bűnöző rejtőzik köztük, a hajónak azonban folytatnia kell útját észak felé. A fedélzeten egymást követik a furcsa események, és Petersen egyre elszántabban próbálja előkeríteni a tettest, hiszen mindnyájuk élete veszélyben forog."

Nagyon tetszenek! Tisztára Simenon-függővé lettem. :) Mindkettő fogyasztásra és véleményezésre kerül augusztusban a blogon, stay tuned! :) 

Mínusz 50%

A Book and Walk e-könyv áruház és az Ulpius közösen vesznek részt a legális olvasás napja elnevezésű projektben. A legális olvasás napja 07. 10., és nevéből fakadóan a legális tartalomfogyasztásra kívánja felhívni a figyelmet. Az akció keretein belül minden e-könyvben kiadott Ulpius könyv 50% kedvezménnyel vásárolható meg ma. :) 

Az akcióban több mint száz e-book vesz részt, szemezgessetek! :) KATT! Éjféltől aktív!

The Other Mother

Neil Gaiman: Coraline

Amikor nemrég teljesen elbűvölt Neil új meséje, az Óceán az út végén, végigpörgettem magamban, miket is olvastam még tőle, és mit szerettem talán legjobban az előző olvasmányélményig, ami azt hiszem sok ideig felülmúlhatatlan marad Gaimantől. A Coraline-nál kötöttem ki, amire úgy emlékeztem, hogy nagyon tetszett, és rémlik, hogy a filmadaptációt is kétszer-háromszor megnéztem egymás után. Most újra elővettem az ajtós mesét, hogy letisztázzam magammal, valóban az Óceán-e a csúcspont eddig az életműben (persze szigorúan szubjektíven). :) 

2009-ben olvastam először a Coraline-t, és most visszakeresve meg is lepődtem, tudniillik, ez volt az első Gaimenem. Meg mertem volna esküdni, hogy a Csillagpor...

A történetben Coraline és szülei új házba költöznek, ahol létezik egy titokzatos ajtó, ami egy másik világba vezet át. Egy másik világba, ami a létező világ kifordítottja, ahol van másik anyu, másik apu, másik szomszédok. Csak minden egy kicsit twisted, és mindenki gombszemű... 

Amikor Másik Anyu foglyául ejti Coraline-t, ki kell találnia, hogy járjon túl az eszén, szerezze vissza szüleit, és a korábban tőrbe csalt gyerekek lelkeit, és elkerülje hogy neki is gombszemet varrjanak. 

Érdekes módon most, másodszorra nem varázsolódtam el annyira, és lehetséges, hogy tényleg a filmadaptációról őrzök kellemesebb emlékeket. Kicsit vontatott volt, persze jó, de nem nagyon érdekeltek most a mellékszereplők, és a patkányok, elveszett lelkek. 

Értékelés: 10/7 Az ötletet még mindig nagyon értékelem, zseniális az ajtón túli másik világ, ami elsőre csábítónak tűnhet, és a félelmek ábrázolása is, de az emlékeimben jobb volt maga a történet, mint most az újrázáskor megéltem. 

A hangoskönyv változatot a szerző olvassa fel és énekel is benne párszor. :) 

Horkol, intéz, szerel, morog, de azért szeretjük!

Vág Bernadett: Kibeszélem az uram

Ide nekem néha egy kis önfeledt szórakozást, egy kis kárörvendezést, vagy épp magunkra ismerésen nevetgélést. Vág Bernadett a Hölgyvilág újságírója volt, ahol állítólag szintén írogatott az uráról. Emlékezni nem emlékszem a cikkeire az újságból, de most a könyvnél már az első pár oldal után tudtam, hogy jó stílusú, humoros szerzeménnyel lesz dolgom, és szerencsére nem annyira "újságírós" az én szájízemnek. :) 

Legyünk őszinték: mindannyian kibeszéljük az urunkat, emberünket, férjünket, párunkat, társunkat, nevezzük is bárhogy. Elpöttyintünk egy-egy negyed, fél vagy egész gerezd információt, és olyankor sokszor előfordul, hogy cinkos összenevetés, vagy együttes szemforgatás lesz a vége, ezek a pasik! felkiáltásokkal tűzdelve. Ugyanígy lehet összenevetni Vág Bernadettel, ahogy elmeséli hogyan fogyózik, intézkedik, szerel, morog, horkol, vagy épp egerészik az ura. Biztosan mindenki talál olyan momentumot benne, amit akárha az ő életéből ragadtak volna ki. Ennyire egyformák lennénk? :) 

Az egyik kedvenc részem a legelején az ébresztgetés volt, érdekes módon pont azért, mert itt fordított behelyettesítést tudtam csinálni, én vagyok ugyanis az elefánt a porcelánboltban reggelente (vagy valljuk be őszintén, bármikor, amikor igyekszem csendesen duhajkodni). :) 

Jó volt még nagyon a horkolós, fogyókúrázós, éttermes rész is, igazából szinte az összes. 

Szórakoztató kikapcsoló könyvecske, saját műfajában igazán nagyszerű. Az illusztrációk nagyon el vannak találva, Szűcs Édua munkája.

www.weheartit.com

Értékelés: 10/8,5 Egy-két óra alatt befalható színtiszta szórakozás a nemek örökös harcáról, a férfinem jellegzetes tulajdonságainak bohókás bemutatásával. :)

Köszönöm Pöfivonatnak a könyvet, aki néhány éve nekem ajándékozta. :) 

Dafke

Lugosi Viktória: Dafke

A Dafke mondhatni az ölembe ugrott egy pályaudvari kiárusítás könyvei közül, mindössze 500Ft-ért. Hülyének is megéri ugyebár, el is hoztam, és elspájzoltam. Idén felkerült a várólistacsökkentésre, ezzel folytattam hát a sort. A gyermektelenség, gyermekért küzdés szerintem mindig kedvelt téma, de sajnos csak kevés jó adaptáció születik az ötletből, legyen szó akár filmről, akár könyvről. Általában idióta vígjátékokat kreálnak belőle, ami mind egy kaptafa, könyvben pedig nehéz igazán egyedivé tenni. A Peteérés című könyv olvasása kis híján el is tántorított az efféle olvasmányoktól, de szerencsére a Dafke nem egy újabb csalódásként lépett a képbe, hanem pont megkaptam tőle, amit eddig hiányoltam. Egyedi hangot, jó történetet, amiben nem folyamatosan a hormonijekciókon hisztizünk, és napokat számolunk, mert őszintén, ez a saját életedben lényeges persze, de ha már egy regényt olvasol, legyen benne más is. Ebben van.

A főszereplő páros gyermeket szeretne, de együtt valahogy nem kompatibilisek egymással. Sikertelen próbálkozások után orvoshoz fordulnak, kivizsgáltatják magukat, és nekivágnak a mesterséges inszeminációknak. Na igen, első, második, harmadik, stb kísérletek jönnek, de az a jó, hogy nem kell ebben elmerülni, elsüllyedni. Mert közben megismerjük a családot, a nő a tévénél dolgozik, a férfi mesterszakács, a mama: elviselhetetlen érzelmi zsarológép, a nagyi rém öreg, a másik nagyi Mici néni egy földreszállt angyal, aki  jelen van, amikor jelen kell lenni, és nem szól bele mindenbe, és persze a Direktor, a másik após, Trudi, a távoli, beteg rokon, Imruska, és Géza bácsi. Végigmegyünk riportok során, otthoni bíbelődéseken, virágpicozáson, illatos levendulacsokrokon, a kórházak szobáin és lakóin, nővérkéken, karácsonyi és egyéb összejövetelek megszokott feszültségein, vitáin, haláleseteken, igazságtalanságokon. 

"A papa ült a hintaszékében az állólámpája alatt, körbebástyázva a könyvekkel, ahogy egy klasszika–filológus dolgozik. Kapkodta a levegőt, szorította a mellén a borogatást. A mentő későn jött, hogy érdemes lett volna beszállni. Az infarktus így is negyven percet várt. Igazán türelmes volt. 
A mama mellett álltam, jobban éreztem a rettegését, mint a sajátomat. A félelemnek azóta is mamaszaga van."

Egyszóval nem izzadságszagúan a gyerekcsinálás van a központban, akkor sem ha megjelennek a kötelező kórházi folyosós és szobás jelenetek is. A részek címe mindig az adott számú próbálkozásra vonatkozik (első, második, harmadik menet stb.), mégis, néha nincs is szó benne az adott inszeminálásról, csak az akkor történt egyéb eseményekről. Más érzelmi húrokat is penget. És ez így jó, mert az emberrel igenis egy ilyen életszituáció közepette is történik ezer más minden. Vesz és elad, és intéz, és jön-megy, dolgozik, utál és szeret. 

"Amikor újra elérkezett az idő, az adjunktus úr ajtaja előtt újra a szokványos kép fogadott, fásult tekintetű szótlan párok. Mint a már időtlen idők óta a menhelyen várakozó kutyák: nem ugranak a rácsnak, nem csaholnak, hogy felhívják magukra a figyelmet, mint korábban, amikor még azt hitték, értük jött az idegen."

Lugosi Viktória pedig jól ír. Nem tucat lesz a könyvből, és nem csak egy "nem jön össze a gyerek" most mi lesz történetet hoz össze, hanem észrevétlenül megismerteti és megszeretteti a szereplőit velünk, úgy, hogy drukkolsz te is, és a végén elsírod magad a Chez Micin. 

"…Ágnes kiváló feleség és rendkívüli anya volt, csak hát szaglott az igyekezettől. Pfuj! Mici meg olyan volt, mint a levegő, amely észrevétlenül életben tart. Ott volt, ha szükség volt rá, de senkit sem fullasztott meg."

Értékelés: 10/9 Felülmúlta a várakozásaimat, és nagyon örülök, hogy hirtelen ötlettől vezérelve megvettem. Érdekes és szerethető-utálható szereplőkkel enged betekintést egy olyan családba, ami legalább annyira nem normális, mint bárki másé. És közben küzdenek egy kis utánpótlásért. :) 

U.i.: amiért megint nagyon mérges vagyok, mint a Jessie Lambnél nemrég, néhol itt is keveredik a sperma és a spermium fogalma... Aki ilyen témájú könyvet ír, könyörgöm, nézzen ennek utána! (A sperma még mindig az ondó, a spermium a sejt.)

Iced

Karen Marie Moning: Iced - a Dani O'Malley Novel

Köztudottan bele vagyok zúgva Moning írásába, és imádatom tárgya az egész Fever-sorozat, amiről sok-sok túlcsordulóan rajongó posztot is olvashattok a blogon. Az Iced a Fever series spinoffjának első része, Danivel a főszerepben. És végre valahára eljutottam oda, hogy én is megismerjem, és ne csak az előzőeket olvassam újra és újra és újra... :) Az Iced nem sokkal a Shadowfever után folytatódik, főszereplői azonban nem Mac és Barrons, hanem Dani, Ryodan, Lor, Dancer és Christian. A sztorit pedig három narrátor, Dani, Christian és Kat tolmácsolásában ismerhetjük meg. 

"I’m Dani “Mega” O’Malley. 
I’m fourteen. 
The year was just officially declared 1 AWC, and the streets of Dublin are my home. It’s a war zone out there. No two days are alike. And there’s no place else I’d rather be."

FIGYELEM!

Akik nem olvasták a Fevert, azok számára spoilerek lehetnek a sorozat korábbi részére vonatkozóan. Az Icedra vonatkozó esetleges spoilert külön felirattal jelzem. 

Dublin-szerte furcsa, ismeretlen eredetű fagypontok jelennek meg, ahol az egész helyszín, és annak minden szereplője megfagy, és olyan elképesztő hideg marad utána is, hogy Dani és Ryodan freeze-framing (gyerekek én erre nem tudok magyar szót használni, és nem is tudom minek fordították, erre csak a freeze-frame a jó :)) közben is alig tudnak életben maradni a színhelyen, bármihez is hozzáérni pedig szintúgy életveszélyes... 

A Sinsar Dubh az apátságban fogoly Cruce testében, mégis, ennek ellenére is képes zavart kelteni, amikor a sidhe-seerek álmaiba költözik be, és próbálja őket kiszabadítására csábítani... Vajon sikerrel jár? 

A fő szál persze Dani és Ryodan, akik együtt próbálják kinyomozni a rejtélyt, és hogy ki vagy mi van mögötte, akinek látszólag mindegy, hogy embereket vagy Fae-ket gyilkol, sőt, néhány olyan fagypont is akad, ahol egy egéren kívül más élőlény közel s távol nincsen... Ryodan sem tudja miről lehet szó, és érdekelni is talán csak azért érdekli a dolog, mert az Chester's egy része is hűtőládává lényegül át. 

A fagyos jelenetek pedig Daniék nyomán sorra elkezdenek szilánkjaikra robbanni... 

Rejtélyben nincs hiány, és ezeken kívül még sok elvarratlan szál is marad, persze Moningra jellemzően. Kiderül valami, hogy aztán feltehessünk vagy 5 kérdést. :)

A történet alapvetően tetszett, de hozzá kellett szokni a stílushoz, hiszen Dani egy szabadszájú tizennégy éves vagány kis szélvészcsaj, és pont emiatt hiányzott az elején Mac elbeszélésmódja, stílusa. Meg maga Mac is. És persze Barrons. Csak néhány glimpse erejéig tűnnek fel ebben a részben, de csak távolról, sajnos. Bár csípem Ryodant és Lort is, nekem Barrons marad a pasi, aki mindenkit überel. :) 

Nem tudom megmagyarázni miért, de én igenis untam egy darabig a könyvet, és alig vártam, hogy jobban belendüljön. Nem kellett csalódnom, és bár kiszámíthatóbb volt a vég az eddigieknél, és a cliffhanger is inkább csak teaser, azért nagyon élveztem ezt az epizódot is. Zenkával folytatott beszélgetésünk során ráébredtem, hogy tulajdonképpen nincs is olyan nagyon sok kritikai megjegyzésem, mint elsőre gondoltam, és akármi is van, imádom ezt a teremtett világot és minden rejtélyét. A párbeszédek között pedig már most vannak amiket kívülről fújok, mi lesz még az újraolvasáskor? :))

Nézzük kicsit a karaktereket. 

Dani - szerettem a kiscsajt eddig is, és akkor sem utáltam meg, amikor a shadow végén kiderült, mi köze is van Alina halálához - szerintem nem bűnös benne, és szinte biztos vagyok benne, hogy Mac sem úgy gondolja már, emlékezzünk mit  mondott neki Barrons arról hogy: "You choose what you can live with, and what you can't live without." Szerintem Mac nem tudna azzal élni, hogy Dani vére szárad a lelkén, és Dani nélkül sem tudna élni... Enough said. :)

Dani stílusa egysíkúbb mint Macé, és szlengesebb, de szerethető, és imádom hogy Moning igazi tininek teremtette és hagyta meg őt. Vagyis igenis néha ökörségeken filozofál, néha épp rosszkor támad nevethetnékje, és néha undorítónak találja a szexet. :) Csak nyugalom, szigorúan szűzies keretek közt marad a könyvecske, hisze Dani még kiskorú, és nyilván Moning sem akarja senkinek a haragját kivívni mindenféle megrontással. Tehát csak incselkedés van, sőt még talán bimbózó szerelem is, tehát teljesen egészséges dolgok. Ami a párosításokat illeti, szerintem a legjobban egyértelműen Dancerrel illik össze a vadóc vöröske, és talán még észre sem vették mennyire érdeklődnek egymás iránt. Christiannel no waaay ha engem kérdeztek, de majd erről később. Ryodan pedig szerintem inkább apafigura Daninek, és védelmező. Remélem nem lesz belőlük egy item.

Christian - sokan szeretitek, én nem szeretem, sajnálom. Borzongok tőle, de nem jó értelemben. Érdekes karakter, igaz, és nagyon furcsa sorsot szánt neki Moning (merész a nő! :D), hiszen "véletlenül", nem saját szándékból lesz gonosszá, és még mindig nem is alakult át teljesen, valahol küzd az ellen, hogy herceggé legyen. 

“Touch her, I’ll cut off your wings and use them to sweep the floor at Chester’s,” Ryodan says."

Ryodan - a pacák egy állat. Belé nem vagyok úgy szerelmes mint Barronsbe, de bírom a stílusát - olvasni. Kemény, rideg, céltudatos, érzelemmentes, és persze mégse teljesen. Ami nagyon zavart, a kapcsolata Jo-val. Out of character. Jo pedig nagyon semmilyen, és kicsit naiv is. 

"Barrons breaks heads. Ryodan turns them inside out. Barrons fucks you up. Ryodan makes you fuck yourself up."

"With Barrons you expect to get fucked up royally. With Ryodan you don’t see it coming."

Kat - unalmas. de azt imádtam tőle hallani hogy my Sean így, my Sean úgy :D ne kérdezzétek miért. Kíváncsi leszek mit kezd Kat a kísértéssel. 

Lor - egy beteg állat ez is, de bírom a buráját, és azt is, ahogy és amikor épp bekavar vagy beszól :) És ő se egy troll azért na, nézzük csak milyen édesen szólítja Danit honeynak. :) <3

Dancer - De vajon miért ez a neve? Szuperagy, iszonyú okos, és iszonyúan féltettem és féltem is. Szerintem Dani párja kellene hogy legyen a végén. :) 

Lények 

!!!SPOILER!!!

Crimson Hag - hát itt azért az is újfent bebizonyosodik, hogy nem csak a kilencek, de megalkotójuk, Moning is elég beteg :) Egy kibelező, és a belekből ruhát kötő szörnyecske megalkotása az élő bizonyíték erre. :)) Remélem a következő kötetben kicsinálják a Haget. 

Hoar Frost King - huhh, a jeges borzongás maga. Amire pedig legalább olyan büszke vagyok, mint ha egy Agatha Christie krimiben jöttem volna rá a gyilkosra: ráéreztem, hogy a "hangot lopja", és előbb esett le, mint Daniéknek. Persze egész addig voltak csak büszke, amíg ki nem derült, hogy ennél többről is van szó, hiszen a Song of Making darabkáira hajtott a lény. (?) És most írjunk verset a Hoar Frost Kingről csönd zsákból hangot lop sor felhasználásával :D

Nagyon szívfájdalmam még - és ezt a spoileres részek közt hagyom -, hogy Barrons sehol nem volt a fő akciójelenetekben sem. Tudom, hogy biztos lesz rá magyarázat, de olyan fura, hogy nem volt ott. Épp összedől a világ, és ő meg, khm, nem tudom, nem ér rá? I love Barrons!

!!!SPOILER VÉGE!!! 

Humor, visszabeszélés, pergő dialógusok. 

Forrás

"He moves to his desk, opens a drawer, pulls out a sheet of paper and hands it to me. “Complete and sign this.” 

I take it and look at it. It’s a job application. I give him a look. “Dude. Post-apocalyptic world. Who does job applications anymore?” 

“I do.” 

I squint at it, then him. “What are you paying me?” I angle. 

“Dude. Post-apocalyptic world. Who does money anymore.”

"Half your face is a bruise and the other half is recovering from one. Have you looked in a mirror lately?” 

“That ain’t because I’m a sloppy freeze-framer. It’s because of stupid jerk-ass Ryodan.” 

“Stupid jerk-ass Ryodan is going to break both your legs if you take one more step,” Ryodan says right behind us."

"I flash him number seventeen of my thirty-five Looks of Death."

Need I say more? :D

Egy kis nyelvelő. 

Dani leggyakrabban használt, rá jellemző kifejezései a Dude (természetesen :D), folks, feck, fecking, shit, BS (bullshit :D), TP (that person), cracking myself up, gah, és persze a freeze-frame-ek és a protein barok :) (Úristen, mennyit képes enni... hogy irigylem, hogy semmit nem hízik a sok csokitól, sőt, alig bír eleget enni...)

"I feel exposed, standing in the street. Anything could sift in behind me, grab me, and the fight would be on. Would I win? What if there were a dozen of them? What if humans come for me in a small army? What if the princes themselves come? 

Gah, I’m what-iffing! I don’t what-if! What-iffing is for grownups. They what-if themselves right into doing nothing, and die without ever living."

Harry Potter references: (Dani olvas HP-t yaaay! :) Vajon azt is super-speeden teszi? :))

Mass market paperback cover

"I toss a rock at the spot where he vanished. It bounces off the brick and clatters to the cobblestone. I’m feeling twenty shades of Harry Potter’s train station, especially when he pokes his head back out of the wall and says impatiently, “Come on, lass. This is hardly my favorite place to be."

"Not even my sword is any good. I can throw it, but the bitch is faster than a witch on a quidditch broom!"

Ami végső soron leginkább nem klappolt nekem, az az, hogy a kiindulási ponthoz képest nem igazán ismertük meg jobban Danit és Ryodant. A sztori valóban egy epizód inkább, egy kaland. A cliffhanger meg ahogy mondtam, nem komoly, csak egy kis izgatás, nem igazi izgalom - legalábbis szerinem. De lévén, hogy Moning mindig képes meglepni... ki tudja... :) 

Értékelés: 10/8 Nem rossz, nem rossz, de ha rangsorolni kell, a végére marad az Iced. Imádom, és mégis döcögős volt számomra az eleje, nem nyűgözött le, ugyanakkor otthon éreztem magam benne, izgultam a végkimenetel miatt, és esz a fene, hogy megtudjam a függőben maradt kérdésekre a választ (Cruce. Hag, Christian, WeCare, Mac anyja...)

Sooo, Dude, where the feck is the next book???

Ajánlott olvasmány Iced-bejegyzések: Titti, Zenka, Wilwaren.
Magyarul kiadja a CorLeonis (Iced - Megnyílik az ég címen).