Joe Abercrombie: Half a King - Az uralkodó

Az a helyzet, hogy én még ezelőtt nem olvastam Abercrombie-t. Tudom, hogy milyen sokan szeretik a könyveit, de mégsem került nálam terítékre. Úgy alakult, hogy én ezzel a kicsit ifjúságibbnak mondott high fantasy sorozatával kezdtem, a Szilánkos Tenger első részével, ami nemrég jelent meg az Athenaeumnál. 

Fülszöveg: "Régen, mikor a világot Nap Anya és Hold Atya irányította, amikor a nomádok Tenger Anyához és Föld Atyához imádkoztak, Uthrikot, Gettföld nagyhatalmú királyát és trónörökösét, nagyobb fiát saját alattvalóinak cselszövése teríti le. Yarvi, a kisebb fiú, a „félember”, aki úgy született, hogy jobb kezén egyetlen, görcsös ujj van, egy nap arra ébred, hogy király lett. A vékony fiú fejére azonban nagy a Királyi Fejpánt, s bár teljesen alkalmatlan a feladatra, mégis csatába indul, melyre halott apja helyett vezeti népét. De hiába nyomorék, hiába kerül rabszolgasorsra, éles elméjével kitűnik társai közül, s a számkivetettek furcsa seregének élére áll. Yarvi útja talán éppen oda vezet vissza, ahonnan indult: cselszövők, árulók és királygyilkosok közé…"

Elég rosszkor vágtam neki ennek a könyvnek, egy olyan periódusban, amikor munkamunkamunka után estére kb. 3 oldal olvasás után az ember elalszik, és arra a 3 oldalra sem emlékszik másnap. Így döcögősen indult az eleje, és kicsit unalmasnak is éreztem, de aztán szerencsére egyszerre lett időm is, és lett sokkal izgalmasabb és fordulatosabb a könyv is. :) Remek egybeesés!

Eleinte volt egy kis Trónok harca utánérzésem, mivel nemrég ismertem meg a Martin regényeiből készült filmsorozatot, és felettébb vicces volt, ahogy az agyam elkezdte behelyettesíteni Laithlin királynő helyére Catelyn Starkot, a "félember", nyomorék király helyére Tyrion Lannistert, de néha még Jaime-t is :D, Szilánkos Tenger - Keskeny Tenger, és még sorolhatnám. Persze igazából semmi hasonlóság nincs, és ahogy tovább olvastam és szépen kibontakozott a világuk, elmúlt ez az érzés.

A szerző

Yarvi, amikor megismerjük, nem igazán szimpatikus, de nem is félembersége, hanem kiforratlansága, határozatlansága miatt. Na meg érzi az olvasó is, valahogy nem a trónra teremtetett, sokkal jobb lett volna, ha szépen menetelhet a miniszterkedés előre kijelölt útján. Esküje gyerekesen túlvállaltnak hat, és őszintén szólva, nem is reméltem, hogy felnő majd a feladatokhoz, amit az istenek neki szántak. Legnagyobb meglepetésemre mégis Yarvi lett a végére a kedvenc és legkedvesebb szereplőm. Rég olvastam ilyen jól bontogatott személyiségfejlődést, jó karakter volt, és érdekes utat járatott be vele Abercrombie. Megszenvedett, de kikupálódott.

A bevezető részek után, nagyon olvasmányos, gördülékeny és mozgalmas volt a regény, mindig történt valami, változatos és színes szereplőket sorakoztatott fel, és nem lehetett kiszámítani, mi fog történni. Minden nagyon képszerű, sőt néhol még erőteljesen szagos is volt! De ez csak azt mutatja, hogy milyen érzékletesek voltak a leírások és a megrajzolt világ szinte megelevenedett. Fordulatokban sem volt hiány, bár nem mindegyik tetszett, de egy borzasztó elégedett fanyar mosollyal, félhangos nevetéssel fejeztem be az utolsó sorokat, és gondolatban megveregettem Yarvi vállát.

A humor és némi morbid humor sem hiányzik a lapokról, az evezőslegénység, majd később a vándorlók is megeresztenek egy-egy szatirikus beszólást, még a legnagyobb pácban is. Ez tetszett, mert szerintem fárasztó tud lenni egy idő után a sok acélos és kemény tekintet, ami csak halad a végcél felé (ehhem, Gyűrűk ura és a véget nem érő vándorlás a hajnali fények leírásával). A humor ezen lágyított egy kicsit, és szerintem épp a megfelelő mértékben.
Egyedül talán Sadiksirram karakterét éreztem túlzónak. Ő már áthajlott komédiába.

Meglepő volt, hogy mennyi női főnök, női vezető szerepelt a könyvben, és bár az elején úgy tűnt nagyon is a férfiak irányítanak ebben a világban, a király halála és temetése után egyre csak jöttek és jöttek az erősebb női karakterek is. Sadiksirram is az, pedig ő a hajóskapitány (mindig kalózkapitányt akarok mondani) - nem tudom olvastam-e már hajóskapitányról, és rabszolgatartóról, aki nő lett volna :D És a miniszterek is okos, fondorlatos nők voltak a vezető szerepű férfiak mellett és mögött.

Értékelés: 10/9 Igazi kalandokkal teli fantasy, kicsit ifjúságibb változatban, mindazonáltal nem hiányzik belőle a vérengzés, halál, és ármánykodás. Annyira nem finomkodik, és jól van megírva, tehát nem kell beskatulyázni YA-nak. Árulás, rabszolgaság, hosszú vándorlások, kemény próbatételek és a barátság fontossága is helyet kap. Ami meg még fontosabb: se nyál, se szerelmi háromszög, éljen! :D Jól megírt nagyon mozgalmas, karakterközpontú. Remélem hamar jön a második része is. :) 

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

A következő kötetek címe: Half the World, Half a War. 

100.000!

Köszönöm, hogy olvastok, jöttök, kommenteltek! :) Várlak továbbra is benneteket, és persze hozom a könyves, egyebecskés, megjelenéses, témázós és paprikás posztokat is! :) 

2012. szeptembere óta a blogspoton.

/Pusheen cica, weheartit.comról/

Viviane Villamont: Kisdarázs

Azt gondoltam egy ponton olvasás közben, hogy nem is fogok én írni erről a könyvről, mert kicsit dühített és olyan... semmilyennek éreztem sokáig, főleg a legelejét. Aztán csak kikerekedett belőle valami. Kikerekedett és kicsiholt belőlem egy rakás érzelmet is, kicsit megcsavargatta a torkom, ahogy nyeltem a vége felé, és kicsit kárörvendő mosolyra húzta a szám, amikor arra gondoltam, hogy bizonyos emberek micsoda istenkáromló könyvnek tarthatják ezt a szabadszájú, de egyébként még trágárságában és testnedveivel együtt is tündérinek mondható könyvet. 

Megvádoltam, hogy Ajaros akar lenni, de nem olyan. Nem, másmilyen volt. Zárdás, apácás, gonoszkodó és szívfacsaró, de a vallási görbetükör mutatás közben valahogy olyan mohó szeretetet, őszinte és tiszta apa-lánya kapcsolatot mutat, hogy, hát na, legyünk kisdarázsosak: berosálok a gyönyörűségtől! :) Gyermeki nyelvezet, gyermeki éleslátás, és gyermeki értetlenség a tulajdonképpen valóban érthetetlen dolgok felé, amiket néha bele próbálnak verni az apró fejekbe. 

Az apa bár abszolút nem volt tökéletes, mégis nagyon-nagyon közel állt hozzám, és imádtam azt a feltétel nélküli, áradó szeretetet, ami körüllengte a szoros kapcsolatot a lányával. És akármilyen is volt, szerettem a szemléletét. 

Kisdarázs, megszerettelek, és védelmezni akartalak, etetni minden csudajóval, és megmondani, hogy nem bűn minden, amit annak címkéznek... 

A további gondolataimat övezze politikai korrektségbe vonuló homály, és jöjjenek inkább a kedvenc idézeteim a könyvből: 

"– Én nem fogok férjhez menni. 
– Miért? 
– Nem akarok zoknit stoppolni. 
– Hát akkor majd olyanhoz mész, akinek nincsen lába."

" - Vedd fel a pulóveredet! De ne fordítva, hé!
– Így is ugyanolyan meleg.
– Ez igaz."

"Miért szereted a banánt? 
– Mert nincs benne csont. 
– Ez aztán igazi Kisdarázs-féle válasz!"

"a szar aranybevonattal is csak szar."

"– Te Claude! Ez azért már tényleg túlzás, nem? Magyarázd meg nekem, hogy tudott Jézus felmenni az égbe! Se lépcső, se létra, a szék vagy a pad, az alacsony, és nagyon jól tudjuk, hogy az apjának nem volt kötele, amivel felhúzhatta volna. Hát akkor? 
– Talán a huzat vitte fel."

"– Tudod is te, mi a szerelem! 

– Igenis, hogy tudom. Az egy magas úr, aki örökre a karjaiba szorítja az embert. 

– Bravó, Kisdarázs! De azt lásd be, hogy nem valami kényelmes testhelyzet."

"Olyan boldog voltam, hogy végre látok egy gyümölcsöt, hogy a héját is megettem."

Értékelés: 10/8 Nagyon feltornázta magát a nem tetszikből a frusztrálon át, a "hadd óvjam meg!"-ig... :)

Félbehagyott utazások

A Témázás következő választottja a FÉLBEHAGYVA - Út a könyv közepéig és nem tovább nevezetű téma lett, aminek bevallom, örültem, mert bár nem vagyok notórius félbehagyó, azért mindig akad pár könyv minden évben, amit félredobok, és felé sem nézek utána. Nem mellesleg pedig érdekelnek mások szokásai is ez ügyben, vagy az elv azoknál, akik tényleg soha semmit nem hagynak félbe. Meg konkrétan a könyvek is, amiknek csak a 10-20-40-300. oldaláig bírjuk, és nem tovább... 

Ahogy számba vettem, volt egy pár félbehagyásom az elmúlt években, de ezeknek egy része nem igazi félbehagyás... Sajnos nálam sokszor előfordul, hogy több könyvet kezdek meg egyszerre, és némelyik óhatatlanul elsikkad, még ha haladtam is vele az ikszedik oldalig, emiatt, vagy amiatt félreteszem, és hopp, máris eltelik néhány hónap, amíg a könyv parlagon hever, és már nincs igazán kedvem hozzá, kiestem a hangulatából. Ilyenkor inkább hagyom, és kicsivel később kezdem újra. Tavaly így alakult Jeff Vandermeer Fantomfényével, de korábban, amikor vizsgaidőszakaim voltak, sok könyv esett áldozatául annak, hogy félre kellett tennem egy időre: Joanne Harris: Coastliners, Ian Mcewan: Atonement, Jodi Picoult: Perfect Match, Meg Cabot: Ransom My Heart. Őket biztosan el fogom olvasni, csak időlegesen hagytam félbe.
Vannak viszont amik... 

... untattak, nem tudtam rájuk hangolódni:

- Gavril Trojepolszkij: Feketefülű Fehér Bim, 
- Mary Hooper: Édességek kicsiny boltja

- Fekete István: A koppányi aga testamentuma

- Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim

- Jessica Duchen: Hungarian Dances

- P.G. Wodehouse: The Adventures of Sally

- Örkény István: Macskajáték

- Graham Greene: Utazások nagynénémmel

... idegesítettek, fújok rájuk:

- Henrik Lange: 90 klasszikus könyv türelmetlen olvasóknak - hát ez totálisan felidegelt annak idején, még jó, hogy csak könyvesboltban kezdtem olvasni, nem tetszik, hogy klasszikusokat elspoilerez néhány satnya képregénykockában... (még a Tíz kicsi négert is...)

- Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő - hányingerem volt tőle, pedig alig olvastam bele. 

- Erich Segal: Orvosok - talán ebből született a legelső paprikás posztom, még a freeblogon. Rémesen hiteltelen volt, életszerűtlen párbeszédekkel, gyermeteg és naiv szereplők hadával, brrrrr.

- Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója - könyvtárból kölcsönöztem gimis koromban, és nem bírtam én ezt a sok költekezést és márkát olvasni... 

- Stephenie Meyer: A burok - a hideg is ráz tőle. Miss Meyerrel azért próbálkoztam, mert azt mondták ez a könyve nem olyan mint a Twilight... Ehhem. Nem lettünk spanok, nekem ez túl sok nyál volt, ahelyett, hogy egy belevaló sci-fit kreált volna belőle. 

- Adrian Plass: Egy kegyes kétbalkezes naplója - az az információ, hogy ez a könyv ennyire vallásközpontú, mint amennyire, nem jutott el hozzám. Félig olvasva (vagy addig sem), került vissza a könyvtárba. Az Adrianek közül maradtam Mole-nál. :) 

- Roald Dahl: The BFG, aki nekem big, fucking giant marad akkor is, ha friendly... :D Szörnyen idegesített a stílusa és a dilinyós szavai. 

- Wass Albert: Erdők könyve - hangos változatának az elején nem jutottam túl, annyira sikítófrászt kapok attól a "manóóóóóók, gyertek előőőő" résztől. 

- Lőrincz L. László: The Shame of the Great Dome - nyelvgyakorlásra teljesen alkalmatlan valami, undormány rajzokkal.
- Per Olov Enquist: The Visit of the Royal Physician - soká elhúztam az olvasását, furcsa volt és nyomasztó, így inkább felszabadítottam magam alóla - tényleg így éreztem. 

...és amikről már fogalmam sincs, miért maradtak félbe:

- Petrovácz István: Nevelem a családom - azt hiszem túl kicsiként vettem kézbe.
- Frances Hodgson Burnett: The Secret Garden - nem emlékszem, mi nem tetszett benne.

És aztán van, amit azért szégyellek is:

Drága Szabó Magdámtól félbehagytam már két könyvet is. Az egyik Az őz, aminek vagy négyszer álltam neki eddig,és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ki kicsoda és mi történik. Emil, Gizi néni, Józsi, lógnak a levegőben és sehol nem találok fogást a történeten (még annyira se, mint a többi, sokszereplős, az elején érthetetlen magdán). Talán egyszer nekilendülök megint, ha elhalványodik, hogy mennyire frusztrált. 

A másik a Régimódi történet, ami szintén teli volt nevekkel, de még helytörténettel is, és aztán jöttek még versek is, szóval teljesen elveszített magának... 

A végére pedig még, egy nagyon emlékezetes félbehagyás, Nathaniel Hawthorne: The Scarlet Letter, ami egy kínzás volt számomra és végre egyszer okosan letettem. A poszt egy jó darabig az összes azévi könyves posztot verte nézettségben egyébként, ami meglepő. Máskor is ilyen tömör-velős-negatívokat írok majd... :D 

Azért írtam az előbb, hogy "végre egyszer okosan letettem", mert sajnos nem nagyon tanulok a hibáimból, és csomószor végiggyűrök egy könyvet, pedig elkezdem érezni már az elején is, hogy valami nem stimmel, nem fog tetszeni, nem fogom szeretni, nem értek egyet vele valamiben, olyan szinten, hogy az el fogja rontani az olvasás élményét... Sajnos ha hangoskönyvben hallgatok valamit, akkor főleg hajlamosabb vagyok nem félrerakni, mivel az passzívan is olvasóóódik ugye a fejembe-fülembe.  

Egy csomó olyan könyvet befejeztem már, amiknél éreztem, hogy nem leszünk nagy barátok, és az esetek többségében nem hozott semmi változást a vég, vagy a "fordulat" ilyenkor... De ezekből születtek a paprikás posztok. ;) Mindenesetre azért nem kifejezetten szeretem magam kínozni "rossz" könyvekkel - olyanokkal amiket nem élvezek -, szóval egyre inkább úgy vagyok vele, ha nem tetszik, menni fog a levesbe. 

Nem tudok elvből nem félbehagyó lenni, ugyanakkor mégse sokszor fordul elő, hogy félbehagyjak valamit. Tulajdonképpen ebben a posztban majdnem az összes könyv előkerült, amit valaha is félbehagytam, talán csak a Monte Cristót hagytam ki, de őt is valamikor magamévá szeretném még tenni, és ilyenkor nem jelent semmit, hogy egyszer már próbálkoztam, de félretettem, nem is félbehagytam. ;) Ha így nézem, a szám összesen nincs meg 30. :)

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, jelezzétek kérlek nekem, vagy valamelyik másik témázónak ha írtatok és belinkelünk titeket is! :) 

A többiek is Témáztak a félbehagyott könyvekről:

Miamona, Nima, Zenka, Ilweran, Bea, Szee, Andi, tigi, FFG.

Utóvéd (később csatlakozók): 

Judy, Bubu, Nita, Heloise.

/A képek illusztrációk, forrás: www.weheartit.com, google.com/

Könyves ez-az és olvasási szösz

Forrás

Kicsit lassan csordogálnak a könyves posztok mostanában, de azért persze írni van kedvem, vagyis lenne... Úgyhogy akinek kedve van, hallgassa most meg könyves sirámaimat és lelkendezéseimet. :) Avagy szösz-poszt képekkel. 

Olvasom a Half a Kinget Joe Abercrombie-tól, és végre jól belelendülhettem, a keserves 10%-ról hirtelen mindjárt a végénél vagyok. Persze nem azért toporogtam, mert annyira rossz lett volna, csak kifogtam egy kemény hetet, amikor kvázi két oldal esti olvasás után bebólint az ember a könyvre, azt a két oldalt olvashattam is újra másnap, és nem jutottam sokkal tovább a bólintásig és már szuszogtam... Yarvi és a történet így vajmi keveset haladt előre, de most rohamléptékben falom a kalandokat, és nagyon tetszik, olvasmányos, gördülékeny, kalandos. :) 

Várólista ápdét! 6 könyvet elolvastam már az idei kupacokból, ez teljesen jó ütem ahhoz is, hogy a teljes 12+12-t teljesítsem, optimista vagyok, és már vágok is vele a hetedikbe, amint Abercrombie elfogy. :) (Itó Projekt: Harmónia) Egyébként haláli, pont 3-3 könyv a sima és az alternatív listáról, pedig nem terveztem, csak találomra kapkodtam utánuk.

Rendeltem Bookdepóról könyveket, de nem hiszem, hogy márciusban megérkezik belőlük bármi is (kinéz egy nullás hónap megint?)... Azért előre örvendezek, mert köztük van a két új Carriger könyv is, és nagyon várom, kiváltképp a Prudence-t. :)

Észrevettétek, hogy vészesen közeledik a Könyvfesztivál? 2015. április 23-26. Már csak egy hónap! :) Juhé! Mondjuk nem sok megjelenésre kaptam fel a fejem még, és a programokról tudok semmit, de majd lassan csak csordogál némi infó - akinek van, ne hallgassa el! 

Hmm, azt észrevettétek, hogy megjelent ez? :

Nem sok reklámja volt... a feszten szerintem beszerzem, az első kötet, az Álmatlanság nekem bejött. 

És némi villám infóként (avagy képet nézni könnyebb, mint olvasni), nemsokára jön ez: 

ez:

ez: 

és ez is! 

Anyway, aki legörgetett idáig... mi a manó lesz az Ulpiussal vajon (csődvédelem, "technikai okok" miatt ááátmenetileg bezárt boltok mindenütt...)? 

Neil Gaiman: The Sleeper and the Spindle

Már majdnem egy hete nem sikerült eljutnom egy újabb bejegyzés megírásáig, pedig olvastam egy nagyon jó meséskönyvet még hét elején, Neil Gaimantől. Már felfigyeltem rá korábban is, de Heloise bejegyzése győzött meg nemrég, hogy ez a könyv bizony nekem kell. 

Nem bántam meg, egyáltalán. Gaiman csodásat alkotott ebben a meseátiratban... Van itt vörös ajkú-ébenfekete hajú-hófehér bőrű és mély álmot alvó-tövisekkel védett is, a nevek azonban nem fontosak, talán inkább az, hogy semmi nem az, aminek látszik, és hogy néha a dorimari selyemért küldött törpök bizony máshol lyukadnak ki... 

A The Sleeper and the Spindle-ben Hófehérke és Csipkerózsika alakja elevenedik meg, de minden egy picit másként, egy kicsi fekete mágiával, pár apró csavarintással. Azért persze megvannak a szükséges kellékek: királyság, orsó, tövises bokrok, törpök, nehézségek, álomkór, és a mesei hangulat. 

Nem tudok nem áradozni erről a meséről, annyira magával ragadott mind a külseje, mind a tartalma. A kivitelezés egyedülállóan szép, az áttetsző védőborítótól kezdve Chris Riddell összes szépséges, aranyszegélyes és kis koponyás illusztrációján át a kétoldalas rajzokig. Öröm lapozgatni. 

A történet pedig, bár nem vártam tőle sokat, meglepett, úgy, ahogy egy igazi jó meséhez illik, úgy, ahogy a gyermeket lepi meg a mese vége, a fordulat, a fátyol libbenése. Visszahozta azt a varázslatos érzést, amiből meggyőződésünk néha, hogy már rég kinőttünk. Egy kis mesei katarzis. 

Neil Gaiman igazán ügyesen kanyarította ennek a mesének az aranyfonalát. Tetszettek a hősnők, és bár korábban a két nő csókja miatt dúltak az indulatok az interneten, ez a csók hibátlanul illik a mese szövetébe. A nők indultak itt harcba igazán, a királyfi jelenléte szinte mellékes volt. :) 

A hegyben bolyongásról egyébként Mória bányái, Dorimarról pedig a Trónok harcából ismert Dorn jutott eszembe... :)

A képek forrása: google.com

Többet nem árulhatok el, olvassátok, lapozgassátok, élvezzétek a szép angolságát. 

Értékelés: 10/10 Kicsit morbid, nagyon egyedi mese klasszikus alakokkal újragondolva. Gyönyörű és nagyszerű, és imádtam. *További szuperlatívuszok helye*

>Itt< megvehetitek!

Érdekes szavak, kifejezések: 

- sot: iszákos, részeges

- flagon - kancsó

- milliner - női kalapos, divatszalonos, divatárusnő

- smithy - kovácsműhely

- awl - ár (cipészé)

- mail shirt - páncéling

- rowan tree - madárberkenyefa/vörösberkenyefa

- moat - várárok, sáncárok

- thaw - olvadás, enyhülés, enyhe idő

Az előző havi beszerzéses posztnál már mutogattam a borító alatti részt. :) 

Tizenéves világfájdalom

Szabó Magda: Születésnap

Az ifjúsági regényei közül ez maradt utoljára... kimaradt, lemaradt, elsikkadt, nem tudom miért, de egy kicsit sajnálom, mert kíváncsi lettem volna, hogy csapódik le akkortájt, amikor nekem is hasonló világfájdalmaim voltak tizenéves koromban. 

A főszereplő Illés Bori, akinek életébe tizennegyedik születésnapja környékén kapcsolódunk be. Kék nejlonruhára és tűsarkú cipőre vágyik, és persze az ő Rudolfjára, akit megálmodott magának férjnek, akihez most rögtön hozzá is menne, majd Anya elirányítja az ő háztartását is, neki az nem gond, biztos félkézzel is megoldja, és különben is Auer Szilvia is mindjárt férjhez megy - Szilvia, akit annyira majmol és imád Bori, hogy észre sem veszi rosszindulatát, közönyét... 

A ruha-cipő páros helyett azonban csak ormótlan télikabát várja Borit, és semmi nem változik a születésnaptól kezdve, amitől annyi mindent remélt. Ugyanúgy copfot kell hordania, ugyanúgy őrs-gyűlésekre jár, ugyanúgy kötényt kell húznia, vagy épp matrózblúzt és szülei pont ugyanúgy intik Auer Szilviától, ami számára felfoghatatlan igazságtalanság. És Rudolf sincs... vagy mégis? A házba új lakó költözik, egy mérnök, Sós Tibor, akit Bori menten a megtestesült Rudolfnak lát, és bár a mérnökkel nem is ismerik egymást, Bori eldöntött tényként kezeli, hogy amint hazaér kínai kiküldetéséből az ő "Rudolfja" máris megkéri majd az ő kezét... Innen persze csak koppanni lehet, nemde? 

Bori egész nyáron kertészetben munkálkodva gyűjti a pénzt, hogy meg tudja venni magának a hőn áhított csinos holmikat, amiben majd elbűvöli Rudolfot. Más tulajdonképpen nem is érdekli, dehát ki nem volt ilyen, ha csak egy időre is, lányka korában? Nem tudtam rá igazán haragudni, mert szinte természetes, amin keresztülmegy. Nagy, irreális álmok, nagy rózsaszín köd, némi önzés, és nemtörődömség, a szüleim-nem-értenek-meg szörnyű kínja... Kamaszodni nehéz, a gyereknek, a szülőnek meg elviselni nehéz ezt. :) 

A könyv közepe táján bekövetkező fordulat aztán persze új színt ad mindennek, és Bori kénytelen felnőni a valódi felnőtt feladatokhoz, legyen bár az csak némi kétkezi munka és felelősség. A kislány jó irányba változik. Didaktikus a mese ezen része, mégis annyira szabómagdás és szép, és szívmelengető vagy épp szorongató apró részletekkel teli - Auer Szilvia és a csalódás, Anya apró karácsonyfája, a pénzszerző munkanap, a karácsony estefájdalma, majd a reggel jutalma, és persze Pelikán néni és Mikes Jutka...

Ifjúsági regény, és mégis, egy teljes értékű Szabó Magda, örülök, hogy bepótoltam.  

Értékelés: 10/9,5 Kedves és szép történet arról, hogy felnövünk. Annak ellenére, hogy letűnt már ez a kor, időtálló maradt az üzenete. 

Martin Pistorius: Néma üvöltés

Bár nem olvasok sok nonfictiont, Martin Pistorius történetével kivételt tettem, és nem bántam meg egyáltalán. Voltak ugyan kétségeim, hogy ez a könyv engem nem fog megérinteni, hogy nekem túl sok az ilyen jellegű fogyatékosság, a betegséggel élés, sőt, még olyan dolgok is megfordultak a fejemben, hogy ugyebár egyáltalán nem biztos, hogy a történetet jól vissza tudja adni egy amatőr író - megörültem, amikor kiderült, hogy Megan Lloyd Davies személyében Martinnak volt egy társa is az írásban, és bizony érződik is a könyvön, hogy foglalkoztak vele. Annak ellenére, hogy egy valós élet nehéz állomásait mondja el, nagyon regényszerű és olvasmányos az írás. 

De nem a technikai dolgokról akarok beszélni, hanem Martin Pistoriusról, akit gyerekkorában rejtélyes degeneratív betegség támadott meg, és kvázi "éber kómába" került évekre... Nem tudott kommunikálni a környezetével, mozgási képességének nagy részét is teljesen elvesztette, és bekerült a "skatulyába", a fogyatékos, akiről lemondtak, akivel nincs mit tenni... Szülei és egy figyelmes ápolója azonban mégsem nyugodott bele ebben. Megrendítő az apja odaadása, aki tényleg hosszú éveken keresztül minden éjjel kétóránként megforgatta az ágyban, hogy ne legyen felfekvése, aki öltöztette, mosdatta és mosta a fogát, és nem volt hajlandó bentlakásos otthonba adni, csak nappali felügyeletre... 

Virna pedig, az egyik gondozó, meglátta Martin szemeiben az értelmet... Martin tudata ugyanis egyszercsak mégis ébredezni kezdett, és tudatában volt újra a világnak, a környezetének, látott, hallott mindent, csak épp kifejezni nem tudta magát sehogy. Apróságokat sem, hogy forró az étel, amit beletuszkolnak, hogy teljesen elgémberedett a tolószékben... Teljes kiszolgáltatottság ép elmével. Azt hiszem ez minden rémálmok legrosszabbika. 

A család 1987-ben, Martin betegsége előtt. 

A fordulat akkor következik be, amikor egy teszt segítségével kiderül, Martin nagyon is értelmes, intelligens lény, ismét, de saját testének börtönébe van zárva. A technika segítségével azonban hamarosan géphang, kommunikációs programok, ábécéstábla és motoros kerekesszék segítségével eljuthat oda, amit sokáig nem is remélt: megértetheti magát az emberekkel, döntéseket hozhat, és  akár önálló életet is élhet. Sőt, még a szerelem is rátalálhat... 

Újra boldogan. Milyen szépen idősödtek a szülők :)) <3

Ez az igaz történet tényleg egy csodáról szól, szívhez szóló és szívszorongató néhol, vannak szörnyen kemény részei, de megváltó happy endbe torkollik. Nem csöpögősbe, hanem tényleg olyanba, ami meghatja az embert, és örültem én is, hogy Martin sora jobbra fordult, és külön örültem a szüleinek, akiknek annyi év áldozatos munka meghozhatta ezt a feloldozást. Hogy az 1987-es fénykép után, készülhetett még családi kép mindenki őszinte mosolyával. 

Örülök, hogy léteznek Joannák, akiket nem érdekelt semmi más, csak Martin személyisége. Örülök, hogy léteznek boldog befejezések, vagy inkább újrakezdések. Elcsépeltnek hangozhat, de ez a könyv a reményről szól, és nagyon szépen szól a reményről. Elgondolkodtató volt, és bizony, tényleg lélekemelő. De egy csoda mikor nem lélekemelő? Csak az bánt, hogy egy csodához, egy ilyen betegség is kell...  

Imádtam a fényképeket a végén. Állandóan oda lapoztam, és csak néztem, ezt a tiszta tekintetet, a széles mosolyt. 

Martin és felesége, Joanna.

Mr. Pistorius, üdvözletemet küldöm az éteren át! Őszinte tiszteletem, és jókívánságaim! 

Értékelés: 10/8,5 

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Georges Simenon: Maigret és a beharangozott gyilkosság

Hű, ez az apró könyvecske, a kékre festett mólódeszkáival és a halakkal nem csak hogy az év egyik legszebb borítójú könyve szerintem, de egyben a legmozgalmasabb Maigret kriminek kijáró címet is elnyerte nálam! Amilyen rövidke, annyi mindent zsúfolt bele Simenon... 

"Holnap, délután ötkor megölöm a jósnőt.

Picpus"

... így indul a regény, és a nyomozás, a várakozás, vajon befut-e egy hívás a meggyilkolt jósnőről, és vajon ki az a rejtélyes Picpus, aki ezt az üzenetet megírta egy kávézóban... Mascouvin, aki felfedezte az írás nyomatát a jegyzettömbön, izgatottan vár a felügyelővel együtt, és látszólag nem is történik semmi, azonban végül mégis lesz egy áldozat... aki jósnő persze... A konyhájában pedig találnak bezárva egy félnótás férfit, vajon ő tette?

Maigret a szokásos módon sétafikálva, pipázva, italozva oldja meg a rejtélyt, ami tényleg igencsak csavaros. A sok szálnak eleinte látszólag semmi köze egymáshoz, mégis összefutnak, és a szövevényes történet kitisztul. Hazugságok hálója, mondhatnánk rá, de mégis, nem a szokványos, megint valami új, még a Maigret univerzumban is... Öngyilkossági kísérlet, titkos üzenet, örökség és ál-horgászat, minden van ebben a krimiben. A jellegzetes pontpontpontok sem hiányoznak sok mondat végéről, és a régimódi nyomozási és megfigyelési formák, az éttermekből, bárokból, kocsmákból telefonálás, fagyoskodó kollégák bizonyos házak környékén, némi Orfévres rakpart és persze Maigret felesége, aki aggódva kérdi, hazajön-e a férje végre, egy jót vacsorázni.

Értékelés: 10/10 Ez most nagyon jólesett. Klasszikus krimi, de nagyon csavaros, egymásba kuszálódó vég, sok gyanús elem és még egy mályvaszín nadrágtartó is jut benne a mi Maigret felügyelőnknek! :) Az utolsó lapokon pedig kiváltképp jóízűt lehet nevetni! :))

A könyvek kiadja az Agave, vedd meg >itt<!

És nézzétek csak, John Simenon, Georges Simenon fia és műveinek jogtulajdonosa itt járt az Agavénál nemrég! Készül egy új Maigret film, amiben nem tévedés, a Mr. Beanként ismertté vált Rowan Atkinson fogja alakítani a felügyelőt (nos, vannak kétségeim ezzel kapcsolatban, de azért nagyon várom!)
A kép az Agave Facebook oldaláról származik, és a Maigret és a beharangozott gyilkosságot a kezében tartó emberke John Simenon, jobbról a második.

Lázár Ervin: Berzsián és Dideki

A Tündöklő lányok által megtépázott lelkemnek valami mesére volt szüksége, így Lázár Ervinhez fordultam, aki kimaradt a gyerekkoromból, de pár éve már összeismerkedtünk - A manógyárt olvastam akkor. Most pedig a Berzsián és Didekit hallgattam meg hangoskönyvben. Csankó Zoltán olvassa fel, és remekül csinálja, igazán előadja, és megszemélyesíti a figurákat.

Szerettem az egészet így egyben, talán csak néhány fejezet volt kicsit gyengébb, de mindegyikben jópofa és itt-ott tanulságos dolgok történnek a főszereplővel, Berzsián költővel, akinek a mérgében kimondott átkozódásaiból bizony valóság lesz... Barátai és ismerősei is felvonulnak a könyvben, például Sróf mester, aki képes egy taligából tévét, vagy egy tévéből épp taligát eszkábálni minden különösebb teketória nélkül. Vagy Zsebenciék locska-fecske lánya, Klopédia! :D De éppenséggel van még itt Dideki is, meg Ribizli, és Violin. :) Nem csak a nevek szuperek, hanem a mesélés módja és a mese nyelve is, tele van válogatott szavakkal, nincs lebutítva, egy felnőttnek se szenvedés, és nem utolsósorban talán ragad rá belőle valami a gyerekre. Bájos és megmosolyogtató, eredeti és szórakoztató, nem ragad meg a mesék konvencionális mocsaraiban, hanem mindig mutat valami újat, élvezetes stílusban, játékos, beszélő nevekkel.

Kedvenceim:

- Zsebenci Klopédia
- a Hörpentő nevű szörpentő
- jobblada, a ballada mintájára ;)
- csimpolya! 

Értékelés: 10/9,5 Nagyon jó. Lázár Ervint még nekem! :) 

A MEK-en is megtalálható. 

Tündöklő paprika

Lauren Beukes: The Shining Girls - Tündöklő lányok

Nem hittem volna, hogy ebből a mindenki által kedvelt sorozatgyilkosos könyvből lesz az idei első, igazán paprikás posztom, de mégis így alakult, és a továbbiakban azt hiszem távol tartom magam a hype-olt könyvektől egy ideig... Mellesleg, jó lett volna ha elolvasok előtte néhány spoilermentes értékelést, mert utólag ilyenek jöttek szembe, hogy "nem olyan jó mint a Holtodiglan" - JESSZUS! Még a Holtodiglannál is rosszabb?! Éééés a válasz: Igen. 

Ebben még annyi értelem, sincs, mint szegény szerencsétlen Amyben és Nickben, akiknél legalább volt némi hideg, józan ész, és intrika, és volt kifutása a történetnek, mégha olyan béna is... 

Figyelem! FELPAPRIKÁZOTT POSZT ÉS SPOILEREK, ÉN SZÓLTAM!

Amit talán már mindenki tud a könyvről, hogy egy időutazó sorozatgyilkos van benne, Harper Curtis, aki egy titokzatos Ház kulcsát megkaparintva jut hozzá ehhez a lehetőséghez, és a Ház segítségével utazik az időben, és öli meg sorra a tündöklő lányokat. Azonban hibát vét, egyik áldozata életben marad, és a lány, Kirby Mazrachi, elkezd nyomozni utána. 

Ez még oké, nem egy rossz ötlet, sőt, baromi izgalmas is lehetne, jó lenne a filmadaptáció is... DE. Ahhoz kéne némi értelem emögé. Elárulni az olvasónak a miérteket, a hogyanokat, még ha nem is mindent, és néminemű misztikumot meghagyva, de valami szabályszerűséget adni, valami ezért-és-ezértet. Az elején masszívan szenvedtem, nem tudtam ki beszél és mikor, totálisan zagyvának éreztem az egészet, és zavart a sok nézőpont. Rengeteg narrátor van, különböző időkből. Legyintettem, hogy hát oké, az időutazós könyvekkel mindig csak a baj van, és bele kell rázódni, és akkor kitisztul. Póni, Harper, ismeretlen nő, kulcs, kutya, Harper, hulla, másik hulla, Harper. Ez a könyv első fele! :D Hol 1930 környékén, hol 40-70-90, mittudomén, semmi jelentősége, mert bár állítólag kurva nagy kutatómunka van mögötte (KILOMÉTERES b*szki a köszönetnyilvánítás, nem viccelek!), ebből SEMMI nem  érződik Miss Beukes. Egy totálisan random városban is lehetnénk, de amúgy Chicago a helyszín, érdektelen az időpont is, max egy-két foglalkozás más, és jellemzőbb lehet a korra... A nők megjegyezhetetlenül semmilyenek, és a jó ég tudja csak mitől tündökölnek - az egyik valami radioaktív portól ténylegesen fénylik, haha, na őt megjegyeztem, bár a nevét ne kérdezzétek. 

Ez egy átverős kép, ezzel a folyamatábrával...
Egyébként ő Beukes.

Harper amikor bekerül a házba, már a saját keze írásával fenn vannak a lányok nevei a falon:

 Jinsuk. Zora. Willy. Kirby. Margo. Julia. Catherine. Alice. Misha.

Később mindegyikük narrál, persze Kirby a legtöbbet. Kirbyt szeretni kéne, meg talán drukkolni neki, vagy mi a szösz, de nekem első körben csak az járt az eszemben, hogy hogy lehet ilyen hülye neve, hogy Kirby Mazrachi, és egyfolytában a járdaszegély (kerb, angolul) jutott eszembe róla, de ez hagyján, mert ez az én hülyeségem, szegény járdaszegélykében az az idegesítő igazából, hogy nem csinál semmit, de azt hosszú fejezeteken keresztül. Néha dug egy pasival, beleszeret a Dan nevű fickóba, aki segít neki ebben a kurvanagy nyomozásban, amivel nem jutnak amúgy semmire. :D Kirby nem találja meg Harpert, Harper találja meg Kirbyt, amikor rájön, hogy még mindig él a csajszi. A nyomozás mindenféle aktagyűjtésből áll - gondolhatjátok milyen izgalmas, pont mint egy szakdolgozat javítása, és a tetőpontja az, amikor Kirby a műanyag póniján megtalál egy gyártási dátumot, és rájön, hogy az nem stimmel, mert neki már sokkal korábban megvolt az a póni... 

Hát először is... 

1. Ki a fenének van meg az összes gyerekkori játéka, és főleg egy műanyag póni hogy marad vajon olyan tiszta, és steril hogy egy szám nem kopik le róla :D Harper hogy gondolta ezt a loop-zárás dolgot ezekkel a tárgyakkal, fel nem foghatom... Mi van ha kidobják, kiselejtezik, elveszik stb.? 

2. Ugyan kik nyomtatnak gyártási számot egy műanyag pónira -.-' 

A póni igazából nem lesz véres! Sőt, el se kopik! :) 

Na, de mindegy, felejtsük el, itt egy pillanatra azért véégre felkaptam a fejem, hogy na, eksön van, és hú de borzongató lehet rájönni egy ilyen titokra, és aztán... semmi. Visszasüppedtünk az unalomba. Unalomba igen. Ez a véres-belezős-gyilkolós, időutazással megspékelt, nőkkel kicsesző pszichopatás könyv, kapaszkodjatok meg: UNALMAS. Dögunalmas! Lapos stílusban, érdektelen jelleggel dobál be szereplőket, eseményeket, korokat, a kérdéseit nem válaszolja meg, és nem jön az a szokásos kellemes tarkótáji bizsergés, ami az időutazós könyvek sajátja, hogy ja, itt ér össze, és úúúh, most itt vannak, de közben amott, és ez lett amiatt... A belegondolás izgalma teljes mértékben hiányzik. 

Ez egy idegesítő gif, szeretettel!

Hogy fogadjam el magyarázat nélkül az egész tündöklő/nem tündöklő kérdést is, meg mi az hogy az egyik megszűnt tündökölni és akkor visszamegy az időben, és megmondja neki egy korábbi időpontban, hogy nehogy abbahagyja a tündöklést?! Sírva röhögök! :D "Te figyejjé, Margo (vagytökömtudja melyik)! Nehogy ne tündökölj pár év múlva, mert úgy hogy öljelek meg?!"

Nekem sántítottak a tárgyak is, mintha néhol duplán lennének, vagyis összezavartak, érdekesnek nem találtam őket egyáltalán, és csak Harpernek volt logikája hozzá, hogy tudja, melyiket hol akarja hagyni. 

Miért folytattam, ha már az elején éreztem ezt az összevisszaságot? Reménykedtem, hogy jobb lesz, és a felénél egy pillanatra meg is örültem, amikor végre Kirby meggyilkolásának kísérlete jött, amit szerintem egy értelmes szerző és szerkesztő odabasz az elejére a póni után (nem???), hogy egy igazán ütős kezdést mutasson, de áá, várjunk rá a könyv közepéig. Ez az egy használható jelenet van a könyvben, de még itt is zavart, hogy tulajdonképpen nem is Kirby a vagány igazából... Tokyo, a kutyája segítségével menekül meg. A kutya meghal, elég szomorú jelenet, kutyakedvelők biztos ronggyá sírták magukat rajta. De innentől kezdve még ferdébben néztem Kirbyre. Túlélt egy támadást, szerencse, véletlen és egy kutya segítségével. Ettől még nem "hős", vagy tökös csaj. 

A darabosság, "bedobált infók" érzete végig megmaradt, nyersnek, kezdetlegesnek éreztem a történetet, nem kötött le, és egyetlen szereplőt se tudtam megkedvelni, azonosulni vele, izgulni érte. Nem rázott meg, nem láttam semmi extrát se a nőkben, se Harperben mint sorozatgyilkos, pszichopata karakterben, annak tök átlagos volt, és éppolyan beteg, mint a többi. Sőt, még kicsit klisés is... mankó meg miegyéb... 

Tudjátok mi az, ami érdekes lehetne ebben a könyvben? A Ház. És mit tudunk meg a Házról? KURVÁRA SEMMIT! :D Mi ez és miért, és hogyan? És miért pont Harpernek engedi az utazást, meg Kirbynek? Miért nem találnak semmit a rendőrök, csak romokat? 

Lelövöm a legnagyobb poént is, amitől úgy látszik mindenki óvakodott, még a spoileres Gr-es értékelésekben is alig van valami erről..., de ezt kivételesen jó ötletnek tartom, csak hát halotthalvány az előzményekhez való viszonyom miatt, és ahhoz nem elég, hogy megváltoztassa a véleményem a könyvről: NAGY SPOILER!!! Harper a Házzá válik. :D Nincs feloldozás, ugyanakkor nincs menekvés a gonosztól... A lábaiból padlódeszka, a karjaiból falak lesznek, ő maga a Ház ezentúl.  Ez atomjó ötlet, tényleg. De akkor előtte mi volt? Valaki kiszabadult ennek révén, aki addig volt a Ház lelke? Ez most egy nyitott vég? Megborzongasz és hirtelen kiírják hogy fin!... :D

Értékelés: Ha már megtörtént a Holtodiglanhoz való hasonlítás, akkor csakis 10/1 lehet, értékelhetetlen bullshit, nyers, érdektelen, unalmas történettel, követhetetlen és kedvelhetetlen alakokkal. Egy anti-könyv. Inkább olvassátok  a Kurblimadarat, vagy a Holtodiglant akár...

Hogy fogok én így több Beukest olvasni? Megrendült a hitem... Mondjátok, hogy a Zoo City és a Moxyland nem ilyen... 

Véleményem teljesen szubjektív, tök örülök, ha másnak tetszett, de meggyőzhetetlen vagyok. 

Akkor... tanuljunk még angolul - mankó a Casual Vacancyhez

Forrás

De rég volt már az az idő, amikor nyolcadik utáni nyáron nekiálltam a Harry Potter and the Philosopher's Stone-nak, egyik kezem alatt a magyar, a másiknál az angol kiadással, és bőszen szótárazva elindultam a szókincsbővítés útján - persze azért jól szórakozva. :) Akkor még a pretend és a crane volt a nagy ismeretlenség.
Most, hogy jó ideje azt mondhatom, "tudok angolul", és magabiztosan olvasok, szinte vártam már, hogy mikor jön el a pillanat, amikor megakadok egy kicsit, és hopp, szótáraznom kell, úgy istenigazából. Mert a könyvenkénti néhány szó, amivel újdonságként találkozom, nem sok. A sors iróniája: Rowlinggal tanultam angolul annak idején, és most Rowlinggal tanulok tovább...

Ez egy "nyelvi poszt", szószedet és mondatmustra következik a The Casual Vacancy-ből! :)

Rowling, Rihanna és egy nagyívű kisvárosi bomlasztás

J.K. Rowling: The Casual Vacancy - Átmeneti  üresedés

"It was so good to be held. If only their relationship could be distilled into simple, wordless gestures of comfort. Why had humans ever learned to talk?"

Rowling regényének hírére annyira örültem, mint majom a farkának, aztán mégis évek teltek el, hogy beszerezzem és el is olvassam a vaskos kötetet. De azt hiszem jó volt így, mert már tudtam róla néhány dolgot, és nem ugrottam neki irreális elvárásokkal, ahogy talán sokan - egy második HP-t, egy ugyanolyan humorosan fordulatos, letehetetlen mugli-világot várva. Nem, ez az igazi mugli világ. Az alattomos, kisstílű, manipulatív emberek világa, ahol minden zárt ajtó mögött lapul valami titok, valami mocsok, és nem biztos, hogy a legjobban lecsúszott embereknél találjuk meg ezeket. Kis közösség, szerteágazó kapcsolatokkal és változatos egymásnak-keresztbe-tevéssel. Plusz némi kisvárosi korrupt politika. 

Először azt hittem a játszmák lesznek a legfontosabbak, hogy majd mindenki annyit kavar, hogy az egy kibogozhatatlan konfliktussá lényegül át, de végül a kavarásokon túl a kulcsjelenetekben a véletlen és a közöny volt még, amik igazán nagy szerepet kaptak. 

Hogy tetszett-e? Igen. Kiválóan megírt regény, sok szereplővel, változatos cselekménnyel. De valóban hiányzik belőle a humor, és bár vannak fordulatok, azokért bizony el kell jutni a végéig. Nem fáradságos ez az eljutás, inkább csak némileg frusztráló. Mert Rowling megismerteti velünk ezt a sok embert, ami időbe telik, de tény, hogy olyan jól csinálja, hogy a teleregények otthonosságával csöppenünk vissza mindig a családokhoz. A tempó nagyon érdekes, mert borzasztó lassan indul el, tekervényes körmondatokkal, szinte zéró párbeszéddel. A nyelvezete sem könnyű, erről külön poszt lesz, de ez is csak az elejére vonatkozik, amikor a középső harmadba lépünk, jönnek a lazább dolgok, párbeszédek, megfigyelés, függönyök mögé kukkantás. A harmadik harmad pedig igazán felpörög, rövid, feszült hangulatú fejezetek és összefutó szálak jellemzik, és letehetetlen. 

A totó-lottós borító

Hogy ütött-e avagy sokkolt-e? Sok szempontból nem. A végére nem számítottam, és kapkodtam kicsit a fejem, de egészében véve el tudtam volna képzelni brutálisabb dolgokat is (nem George R.R. Martin írta az fix :D), és végső soron jó regényként, de nem kedvenc regényként fog megmaradni a fejemben. 

Biztos velem, meg az alacsony mértékű szociális érzékenységemmel és emberszeretetemmel van a gond, de igazából nem nagyon ütött szíven a végkimenetel, mert bizonyos embereknek szerintem amúgy sincs sok jövője. 

“It was strange how your brain could know what your heart refused to accept.”

Az emberek viselkedése, mesterkedéseik, rosszindulatuk nem lepett meg, mert az emberek igenis ilyenek, és a gyerekek is, akiknek szintén igen fontos szerep jutott a könyvben. Igen, pont ilyen Simon Price-oknak hódolnak be a Ruth Price-ok, pont ilyen fontoskodó, öntelt görények vezetik az önkormányzatokat és "tanácsokat", mint Howard Mollison, pont ilyen minden lében kanál Maureenok legyeskednek körülüttök, pont ilyen Shirleyk kavarják a rántást mint elviselhetetlen és rosszindulatú banyák, és pont ilyen elkeseredett és magukat nevetségessé tevő Samanthák lézengenek kihűlt házasságukban Howardokkal, és pont ilyen Parminder Jawandák ignorálják és kommandírozzák a figyelemre és szeretetre vágyó Sukwinderüket... Krystal, Fats, Gaia és Andrew is van ezerszám, és talán, remélni merem, van néhány Barry Fairbrother és Kay Bowden is, mert emberségből talán ők vizsgáztak csak jól, és nagy kár, hogy előbbi ugyebár már az első oldalakon meghal. Such is life. 

“Was it love when somebody filled a space in your life that yawned inside you, once they had gone?” 

Jelenet a sorozatból

!!!SPOILER!!! Krystal megérdemelt volna egy esélyt a kitörésre, de szerintem Barry nélkül erre már esélye sem volt. 

Egyébként az elején azt hittem, csak valami oldalsávos mellékszereplő lesz, nem hittem, hogy főszereplővé avanzsál. Az egyik legsokkolóbb jelenet, amikor Obbo megerőszakolja a konyhában, te jóóó ég. 

Robbie halálával kapcsolatban inkább Krystal felelőtlensége zavart, Fatset megsajnáltam, vannak olyan emberek, akik nem tudnak vészhelyzetben cselekedni, csak elmenni... De legjobban Shirley és Samantha bántották a szemem, akiknek igazán lett volna esélyük megmenteni a gyereket, hisz látták, csak igazából le se tojták, ami kicsit érthetetlen számomra, én nem tudnék elmenni egy egyedül síró hároméves mellett, akinek egyetlen társasága az olvadó csoki a kezében. Mondom mindezt úgy, hogy egyébként, ahogy mondtam, jobb a világnak is, meg Robbie-nak is, hogy nem nőtt fel végül egy második Obbóvá... 

!SPOILER VÉGE! 

“Choice was dangerous: you had to forgo all other possibilities when you chose.”  

Az írás maga, mint mondtam, tényleg elismerésre méltó, de az elejét egy kicsit, főleg a cikornyás angolság és ritka szavak tömkelege miatt, izzadtságszagúnak éreztem: "nézzétek, most mit írok", ami szerencsére oldódott később. Meg tudom érteni, hogy sokan, akik nekiálltak hogy jujj, új Rowling de jó lesz, miért csalódtak és tették félre az első, nehezebben végigküzdhető 50-80 oldalon - bennem volt azért bizalom, és nyitott voltam erre a "más" írásra.   

"(...) it was wonderful how you could obscure an emotional issue by appearing to seek precision."

Rowling rendkívül jó emberismerő lehet. Az emberi hulla egy büdös, undorító, oszló dolog. De az élő ember se sokkal jobb, és éppolyan büdös, csak jó közelről kell megnézni, ahogy mondtam, a függönyökön át. Valószínűleg megrökönyödnénk, ha ilyen módon tekinthetnénk át egy kisváros, egy kis közösség kapcsolati dinamikáját, hátsó gondolatait, változatos önámításait, és szép mázak mögé rejtett rothadó bűzüket. 

Rowling nem fukarkodik modern dolgokkal sem, internetes ármánykodás, zaklatás, és elég sok testnedv is van, szex, erőszak, kamaszos hév, tehát mindenféle forma. 

És Rihanna! :D Hogy ő hogy került a címbe? Az Umbrella című szám felhangzik egy párszor. :)) Kíváncsi vagyok ehhez volt-e Rowling-Rihanna találka és szerződéskötés?! :)

Értékelés: 10/8,5 Erős nyolcas, nem kedvenc, de egy tökéletesen összerakott regény, jó kis karakterboncolásokkal, és árnyalásokkal, pofonokkal, váltakozó mértékű gonoszságokkal és galádságokkal és tragédiával megspékelve. Dráma egy kis város szétbomlásáról, amit Barry Fairbrother halála indít el, és mondhatni "szelleme" visz tovább... Hipszter Rowling és mégis, intelligens Rowling még mindig, magasra tett léccel. :) 

A kiemelt idézeteket imádtam. Különösen a csillagosat:

“But who could bear to know which stars were already dead, she thought, blinking up at the night sky; could anybody stand to know that they all were?”

Nyelvi poszt külön lesz, hamarosan, érdekes szavakkal, kifejezésekkel. 

Itt pedig egy családfa, és kapcsolati háló, az elején jól jön, aki csak most olvassa majd, annak ajánlom mankónak: 

Kattintásra megnő, forrása: google search