Dodie Smith: I Capture the Castle

A rossz könyvek üldöznek mostanság. És a rossz YA-k is, ha már annyit emlegettük őket. Pedig biztosra akartam most menni: kis felüdülés, klasszikus ifjúsági irodalom, nem a bugyuta fajta, nem a fiúk közt vívódós és szerelmi picsogásos, hanem kastélyos és szép, hangulatos és közkedvelt... Mindenki imádja, és ráadásképp én is nagyon-nagyon megszerettem korábban a szerzőt, Dodie Smith-t, a Száz meg egy kiskutya és A kutyák csillaga című könyvei kapcsán. Szóval egyenesnek tűnt az út egy cuki kis kedvenchez, ami ráadásul még egy pipa is a várólistacsökkentős listán, ugyanis már hosszú évek óta ült a polcomon az I Capture the Castle. 

Ehhez képest csak az utóbbi lett: egy pipa a listán. Meg egy jó adag annoyance. -.-'

Ez a könyv valami rémes volt számomra. Csak azért küzdöttem végig, mert vcs-be lett válogatva. Unalmas, semmilyen, lányhisztis. Minden a férjhez menés, meg a szerelem körül forog (blah), de sajnos nem olyan jópofán és őszintén, mint mondjuk a Büszkeség és balítéletben. Erőltetett és érdektelen szerelmi szálak, de sajnos aki mást keres a könyvben, más szálat nem is nagyon talál. Egy idő után a főhősnő, Cassandra élete se szól másról, csak sóhajtozásról, sápítozásról, féltékenykedésről... Pedig előtte azt hittem lesz némi jellemfejlődés, nem csak rombolódás. Ha ő Rowlingnak "charismatic narrator", akkor MOST először csalódtam Rowlingban (ez az ajánlás olvasható tőle a könyvborítón), ez a csaj ugyanis egy nagy nulla. Karakternek is, írópalántának is, szerelmes menyecskének is. Szerintem rémesen viselkedett mindenkivel, kiváltképp Stephennel. Tulajdonképpen megérdemelte, hogy szenvedjen, és ne találjon viszonzásra a szerelme. Önző és önsajnáló liba.

A legjobb, hogy végig az ő fejében vagyunk, és a naplóit olvassuk, amiket gyorsírással ír, mégis napokat tölt a naplóírás úri huncutságának elfoglaltságával, na persze így érthető, miért lesz egy szimpla, jelentéktelen délután elmesélése is vagy 50 oldal kapásból. -.-' 

A hangulat: én kerestem, eskü. De nem találtam ezt a sokat magasztalt ódon váras hangulatot. Azt találtam csak, hogy ideges vagyok, oly módon, mint annak idején a Balettcipőknél: hogy most mégis mi ez?! Sanyarú sors, meg nincstelenség, és mégse dolgozik a felnőtt ember? De itt a gyerek se szerencsére, mint amabban a bárgyú műben. Hanem az ingyencseléd! :D Az elmegy és keres a családnak pénzt, hejjhóó! :D... Nevetséges a felállás. Mit csinálnak az idejükkel? A családfő rejtvényt fejt, Topaz, a mostohaanya néha ledéren flangál, Cassandra firkál egyik sarokból a másikba ülve, Rose meg,... hát ő csak van, mint egy papírnehezék - de annak szép! :) Ja és van még egy még jelentéktelenebb, említésre se méltó öcsi is, Thomas.

A család maga nem hóbortos és művészi lelkű volt az én olvasatomban, hanem diszfunkcionális inkább. A könyv egyetlen értékelhető pontja SPOILER a családfő bezárása a toronyba, hogy ráleljen az ihletre és újra írásba kezdjen. SPOILER VÉGE. Az egész könyvet az apa karaktere köré kellett volna építeni. 

A Cotton fivérek megérkezése jelenti a bonyodalmak kezdetét, és később az anyagi felívelést is. Amúgy milyen üzenete van már ennek az egész regénynek? A nem dolgozáson, lébecoláson kívül jön még az érdekházasság, hogy jaj ne kelljen soha többet szegénynek lenni... Átejtések, félresmárolások, gyötrődés, céltalanság... Dili. 

Ó, és just for the record: de igen, a bullterrier igenis egy nagyon ronda kutya. So sorry. Még akkor is, ha Heloise-nak hívják.

Forrás.

Értékelés: 10/2,5 Nagyon untatott, aztán meg nagyon feldühített. Túlírt, fárasztó, eseménytelen szar, amit mindenki más imád rajtam kívül, éljen, éljen! :D