2026. június 11., csütörtök

ZsebPotterek

Saját kép.
Tavaly jelentek meg a ZsebPotterek első kis színes kötetei, és azonnal kívánságlistára is tettem őket. Nemrég megkaptam szülinapomra a Harryről, Hermionéról és Ronról szóló részeket, és azon nyomban el is olvastam őket. 

Tudom, hogy ezek a kis „nézegetős” kötetek igazából nem sok mindenre jók, gyereknek sem igazán, bár, ha már tudja olvasni a könyveket, lapozgathatja, olvasgathatja őket, de ha még nem, akkor akár spoileres is lehet néhány dolog. Felnőttnek meg mire jó? Semmire, pont ez a legjobb benne, csak egy csepp nosztalgia a rajongóknak, egy kis színes-szagos HP-zés, mint az almanach. :) 

A Harry Potter-kötetben Natalie Smillie ilusztrációi nagyon illenek ehhez a mesés varázsvilághoz, és különösen tetszett, hogy milyen kedvesnek rajzolta meg a karaktereket.
A legjobb kis elrejtett humorforrás: Madam Pomfrey kezében a kalapkúra feliratú bájital. :D

Valamiért meg voltam győződve, hogy az összes kis könyvecske illusztrátora ugyanaz a személy, pedig egy rápillantás is elég lett volna a címlapokra, hogy kiderüljön, nem így van.
A Hermionéről szóló kötet illusztrátora, Laura Proietti egy kicsit máshogy fogta meg a szereplőket, és Hermionén kívül a többiek itt nem sikerültek annyira jól. Hermionét is szokni kellett, hogy kicsit Millicent Bulstrode szélességű (jójó tudom, no fatshaming :D), de összességében ez is pont olyan kis kellemes semmiség volt, mint a Harryről szóló. :) Élveztem átlapozgatni. 


A Ronos kötethez érve egyértelművé vált, hogy minden kötet illusztrátora a címszereplőt alkotta meg igazán jól, valahogy a többiek mindig vázlatosabbak maradtak, ami persze valahol természetes is. Ron megint picit máshogy van ábrázolva, mint a többiek, a sál egészen sálnak néz ki a nyakában pl, nem is rajznak, hanem egy valódi kötött holminak. Biztos van ennek a rajztechnikának valami neve. :) Olia Muza az illusztrátor ezúttal.
Ami még fura volt, hogy Makesz mennyire dühödt kis csatornapatkánynak van megrajzolva. :D
Nagyon tetszett ez a kötet is, kellemes kis HP-bonbon.

Belepillantó. :) (Az instagramra még
tettem pár másik képet is.)

Remek hétvégi perceket okoztak ezek a könyvek, kellemes kikapcsolódás volt elolvasni őket, a  HP-újraolvasással párhuzamosan pláne.
Jó hír, hogy október végén érkezik két újabb kötete a sorozatnak: Albus Dumbledore és Luna Lovegood. Én várom, és szeretném a gyűjteményemben tudni őket is. :) 

Érkeznek az újabb részek!


2026. június 7., vasárnap

Peter Wohlleben: Az állatok érzelmi élete

Évek óta hallgatom, mennyire jó ez a Peter Wohlleben, és hogy milyen szuperül közel hozza a természetet, meg mennyire szórakoztató és érdekes, és hát most, hogy elolvastam végre tőle a cirka 7 éve várakozó Az állatok érzelmi élete című kötetet, egyetlen javaslatom van csupán: 

Olvassatok inkább Gerald Durrellt!

Merthogy ott aztán tényleg lehet tanulni ÉS szórakozni, sajnálom, de amit én etológiából eddig kaptam Durrelltől, az MESSZE messze, nagyon messze túlszárnyalja  Wohlleben bácsit. Természetesen tudom, azért más a műfaj, amiben alkottak, és elismerem, a kötet sok különböző, tudományos információt tartalmaz, mégis "össszedobáltnak" érződik, gyakran vált irányt, néha túl egyértelmű dolgokat mesél el, vagy épp nem mélyed el jobban egyes állatok szokásaiban, mond valamit, de nem sok tartalom van mögötte, csak némi találgatás. Sokat ugrál fajról fajra az egész kötetben, és különféle témák csapásirányát követve próbálja feltérképezni az állatok érzelmi életét, de az a helyzet, hogy míg Durrellnél még évekkel később is emlékszem egyes jelenetekre, mint például Cicely és Geronimo párharcára, vagy akár mondjuk egy olyan fajra, mint a teporingo vulkáni nyúl, addig Wohllebenről és az állatok érzelmi életéről az fog eszembe jutni, hogy hát igen, VAN. Mármint érzelmi élete az állatoknak. És hogy ezt eddig is tudtuk. 

Összességében korrekt, ámde csapongóan összerakott ismeretterjesztő kötet, rövid fejezetekkel, amely sokféle állatról oszt meg közepesen érdekes információkat, sajnos inkább kissé száraz stílusban. 

A fiamnak mindenesetre nagyon tetszett, hogy állatosat olvasok, és minden este az esti mese után még fel kellett olvassak ebből is pár oldalt neki. :) De erről is csak az jutott eszembe, hogy úristen, mennyire fogja imádni Durrellt! (És az is már csak néhány év talán!)

2026. június 6., szombat

Május 2026

Forrás.
Májusban igyekeztem visszaszuszakolni a napi olvasást a menetrendbe, és esténként többet olvastam. Nagyon sokat haladtam az audiókkal is, most már a Főnix Rendjénél tartok a Harry Potterek sorában. :) Választottam olvasmányokat a várólista csökkentésből is, igaz, ezeket még nem fejeztem be, de jelenleg is folyamatban van 2 vcs. könyv, amiket júniusban mindenképp befejezek. Rengeteg szuper könyvet kaptam ajándékba a hónapban, amiknek mind nagyon örülök!  

Májusban 17 könyvet fejeztem be, ezek közül csak 4 volt könyv-könyv, bár ezzel is lehet vitatkozni, mert a ZsebPotterek apró, illusztrált kötetei sem épp egyenértékűek egy normális regénnyel, de mivel ezek azért mégsem a kisfiamnak való meseolvasás kategóriájába tartoztak, így aztán menjenek inkább a normál könyvek közé. Mese 13 db volt, látszik, hogy megint megjártuk a gyerekkönyvtárat, illetve kapott néhány új könyvet is a fiam, pl. gyereknapra is. :) A ZsebPottereken kívül, amiket egyébként szintén szülinapi ajándékként zsebeltem be a hónapban, még A Marlow Nyomozóklubot fejeztem be véééégre valahára. Sajnos nem tetszett, és nagyon megakasztotta a többi olvasásomat is.  

A májusi zsákmány 8 könyv: 

- Beatriz Serrano: Elégedetlenség
- Mészöly Ágnes: Hajónapló
- Alba de Céspedes: Tiltott füzet
- Mélissa Da Costa: Visszatérés
- Valérie Perrin: Colette
- J.K. Rowling: ZsebPotterek - Harry Potter
- J.K. Rowling: ZsebPotterek - Hermione Granger
- J.K. Rowling: ZsebPotterek - Ron Weasley
Saját kép.


Az Elégedetlenséget magamnak vettem, a többit pedig ajándékba kaptam. A ZsebPottereket azonnal el is olvastam, és nagyon jólesett most a lelkemnek egy pár oldal kis varázsos semmiség megint, főleg az újraolvasással párhuzamosan. :) Írok majd róluk posztot is!

A blogra sajnos mindössze 2 bejegyzés került ki, a HP kötetekről ugyanis készült közben egy nagyobb, amiben az első négy kötet újrázásáról egyben írtam.
Könyvektől ezúttal sem szabadultam. 

Júniusban mindenképp szeretném befejezni a megkezdett könyveimet - és köztük a kissé beragadt Katalin utcát is -, valamint folytatni a vcs-könyvek sorát is, akár még egy másik Magdával is, és Maigret is kell a nyárra! :) Szerintem még a nyáron befejezem az 5-6-7. HP kötetet is, és nagyon birizgálja a fantáziámat egy Fever újraolvasás is, úgy tűnik ez egy ilyen év! :D

A többiek májusa: 


Egyébiránt pedig, induljon a nyár! :) 

Forrás.


2026. június 5., péntek

Harry Potter újraolvasás 2026 - 1-4. kötetek

Lám, csak eljött az idő újra, és akadt apropó is, a nagy Harry Potter újraolvasási projekt útnak indításához. Egyfelől, annyi csalódást okozó olvasmányom, és félbehagyásom volt már idén, hogy éreztem, csak a Roxfortban lelhetek békét. Másfelől pedig megérkeztek az Audible-re a full-cast audio verziók a könyvekből! Amikor elkezdtem az újrahallgatásokat, akkor még hiányzott azt hiszem a két utolsó rész, de időközben már teljes lett a sorozat. A férjem a végére is ért, dehát várható volt, hogy lehagy, engem mindig mindenki leelőz valahogy az olvasásban, akkor is, ha hetekkel előbb kezdek el valamit. :D (lásd könyvklubos könyveink, bocs!)

Gemini által generált kép (AI). 


Nagyon rég, 2018 végén - 2019 elején olvastam újra utoljára a Pottereket, akkor a Jim Kay-féle illusztrált kötetek addig megjelent három része indított el az úton. Elképesztően sok idő telt el azóta, de a lelkesedést pont ugyanolyan gyorsan megtaláltam. :) Most is mind a 7 kötetetet beterveztem újraolvasásra (nehéz is megállni, ha nekilendülök!), és ebben a posztban az első 4-ről írok néhány gondolatot.