2025. július 8., kedd

Félévzárás 2025

Forrás.
Már hosszú évek óta egy régebbi book tag, vagyis irányított kérdéssor alapján szoktam félévzárást írni valamikor július-augusztusban, ahogy sikerül. Ez a tag a kicsit szerencsétlen Mid-Year Book Freak Out Tag nevet viselte korábban. 

Idén is leültem hát végignézni, miket is olvastam eddig 2025-ben, ezek közül mik voltak a legjobbak (akár az év végi top5-be is esélyesek), vagy épp a legnagyobb csalódások. Igaz, elég csekély a termés, sajnos a mesekönyvek olvasása uralja a terepet, és kis kevés maradék időmben az év első felében mindössze 17 könyv-könyvet fogyasztottam csak el. Szerencsére azonban nem volt ez olyan rossz merítés, ezek között is voltak igazán kiemelkedőek, és olyanok, amik meg tudtak lepni. 
Nézzük hát, miket válogattam most be az egyes kategóriákhoz: 

2025. július 5., szombat

Mesés június

Saját képek.
Több szempontból is mesés volt a június:

- rengeteg meseolvasás akadt, az ebben a hónapban befejezett 13 könyvből csak egyetlen egy darab volt "könyv-könyv", Katherine Neville The Eight című regénye. 

- ismét eljutottunk a fiammal együtt a gyermekkönyvtárba egy kis böngészésre, olvasgatásra, válogatásra. Természetesen ez is hozzájárult a mesekönyv-túlsúlyhoz. :) 

- mesés az is, hogy mennyi könyvemtől szabadultam az eladnivalóim közül: 29 könyvvel lett karcsúbb a könyvtáram, amikre már nem volt szükségem. Van, amit csak továbbadtam, van, amit cseréltem másra, és egy csomó, amiket viszonylag olcsón eladtam. :)

- eljutottam a Könyvhétre és tudtam találkozni kedves bloggerina barátnőimmel is Ezúttal pénteken mentem ki, és koradélutánig tudtam maradni. Szerencsére, az elején főleg, még nem volt nagy tömeg. Az instámon van néhány kép, amiket ott lőttem. :) 

- nem vásároltam a Könyvhéten, nagyon megfontolt voltam, és csak néhány, a fiamnak kinézett könyvet rendeltem meg utána való nap a Book24-ről, mert még mindig náluk a legjobb az akció ilyenkor. Magamnak csak néhány szép könyvjelzőt választottam, igaz, ebből is túl sok van itthon, de talán ez jobban elfér, mint ugyanennyi új könyv. ;) 

Azért természetesen akadt néhány beszerzés ebben a hónapban is. A következő könyvek kerültek a polcra: 

- Szabó Magda: Füveskönyv - ajándékba kaptam 
- Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére - használt könyves vásárról (kellett belőle egy saját, magyar nyelvű példány is, csak angolul hallgattam audioban).
- Gerald Durrell: Hogyan lőjünk amatőr természetbúvárt? - szintén használt könyves vásárról. :) 

A blogra júniusban 3 poszt került ki, és most végre sikerült egyesével írni könyvajánlókat is. :) 

Anettal beültünk az Edison&Jupiterbe és feltöltekeztünk a Könyvhéten való mászkáláshoz. :)
Az étlapok egyébként itt régi könyvekbe vannak beragasztva. 

A május közepén blogra vetett kis tervlistám a következőképp alakult: 

✓ befejezni a folyamatban levő könyveimet (The Eight, Az utazó macska krónikája)
 folytatni a vcs-könyvek sorát
x választani valami random olvasmányt!
Forrás.
x priorizálni az olvasást, főleg a telefonnyomkodás helyett
x Simenont is olvasni ♥

Sajnos a spontán választás, és Simenon még nem jöttek össze, és a reelek csábításának sem mindig tudok ellenállni, de azért olvasok, és a vcs-sek közül is már a 10-11. könyveket olvasom, szóval van rá esély, hogy még a nyár végéig teljesítsem a kihívást. :) 

Terveim a nyár további részére

- Simenooooon! :) Több kötet is! 
- hamarosan befejezni a megkezdetteket (Kinsella, Durrell, Murinai)
- posztokat is írni róluk belátható időn belül (bonbon/külön is oké :))
- spontán, random olvasmányok választása (legalább 1-2)
- nyilván még mindig az olvasás priorizálása, főleg az esti órákban 


Jó nyarat, és sok jó nyári olvasmányt mindenkinek! 


2025. július 3., csütörtök

16 éves lett a blog!

Nagy örömmel jelentem be, hogy TIZENHAT ÉVES LETT A PUPILLA OLVAS a mai napon! Eljött a sweet sixteen is! :D 2009.07.03-án vágtam bele a blogolásba, miután Lobo Olvasónaplója annyira megihletett, és bizony azóta sem hagytam abba. Csak a helyszín változott a freeblogról a bloggerre. Bár sajnos kevesebb időm jut az olvasmányaimról, és egyéb könyves dolgokról írni, azért még mindig itt vagyok, és próbálok kiszakítani néhány kis szeletkét az életemből az írásra is. 

Forrás.

Nem mellesleg pedig, az, hogy azon a bizonyos júliusi napon leültem a számítógép elé, és elkezdtem mesélni az olvasmányélményeimről, elképesztően sok új kalandot és igaz barátságot hozott az életembe, ami a legeslegjobb hozadéka az egésznek!

A hagyományokhoz híven rögzítem a statisztikát, mert ez máshol nem marad meg: ezzel a poszttal együtt jelenleg 1.377 bejegyzés található a blogon, több mint 10.000 komment, és 118 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló pedig számomra elképesztő: 826.300-on áll. :))

Köszönöm az elmúlt 16 évet veletek! Továbbra is nagy szeretettel látlak benneteket a kis könyves zugomban, nézzetek be, kommenteljetek, böngésszetek, ajánljatok jó könyveket! :) 


Boldog 16. születésnapot, blog! :)

2025. június 27., péntek

Katherine Neville: The Eight

Ez a könyv biztos hogy több, mint másfél évtizede állt a polcomon, mert nem is találom nyomát, hogy vajon mikor vehettem, márpedig a beszerzéseimet igencsak régóta dokumentálom. Katherine Neville könyvének témája és borítója, azt hiszem azzal fogott meg, hogy milyen rejtélyesnek ígérkezett. Talán akkortájt voltam belebonyolódva Dan Brownkönyveibe is, és valami hasonszőrűt kerestem? Nem emlékszem pontosan.

Az, hogy a sakk és egy különleges sakk-készlet áll a középpontjában, nem volt még akkoriban különösebb hívószó számomra. Később megszerettem Zweig Sakknovelláját, majd teljesen és totálisan belepistultam a sakkba a Queen's Gambit (Vezércsel) révén, és talán emiatt is volt, hogy túlélte a különféle selejtezéseket és várólista tisztítgatásokat Neville regénye. Felcsigázott, hogy ismét egy sakkos történet vár rám. 

A sztori két szálon és két idősíkon játszódik, az 1700-as évek végén-1800-as évek elején, és az 1970-es években. A múltban először apácákkal találkozunk, zárdai környezet, titkok és cselszövés sejlik fel, tombol a francia forradalom, és szép lassan egyre többet megtudunk a Charlemagne-hoz (Nagy Károly) köthető Montglane Service-ről, ami egy nagyon értékes, kódot is rejtő sakk-készlet. 
A modern időben pedig megismerjük Cat Velist, aki rendkívüli sebességgel gabalyodik bele egyszerre a sakkba, egy algériai kiküldetésbe, műkincskereskedőkbe, és persze magába a Montglane Service-be. 
A zárda apácái voltak a készlet őrzői, azonban amikor a vezetőjük, az apátnő feloszlatja a zárdát,a készletet szétosztja és az egyes figurákkal útjára bocsátotja a zárda apácáit, hogy szórják szét a nagyvilágban a bábukat. 
Magyarul a Gabo adta ki
2007-ben.
Nyilvánvalóan Algériában is rejtőznek sakkbábuk, Catherine pedig hamarosan közelebb kerül a több évszázados titok megfejtéséhez, mint gondolta volna. 

Solarin és a sakkjátszmák nagy kedvenceim voltak. Az eleje nagyon tetszett, mind az apácás részek kezdetben (ráadásul a hangoskönyvben tényleg jó kis francia akcentussal jelenítették meg Mireille-éket), mind pedig az a feszült sakkjátszma, ami nem várt módon ért véget... 
Utána leült a történet, és persze várakoztam, és szívtam magamba az információkat a bábukról és Charlmagne-ról, a francia forradalomról és egyebekről, de sokáig nem sok minden történt. Önmagában persze a lassú építkezés nem baj, de nem mindig volt olvasmányos. Az írásmód kissé sótlan, stílustalan.
A következő igazán kalandosabb epizód Cat és Lily sivatagi túrája volt, de menekülésük túl egyszerűen oldódik meg, elég hihetetlen. A végjátékban egy fordulattól azért pottyant egy nagyot az állam, de mit ér mindez, ha közben az azt megelőző 739 oldalt nem tudtam igazán élvezni, nem különösebben vágytam felé nyúlni, folytatni? A maga csaknem 740 oldalával igencsak terjedelmes ez a regény, elfért volna benne több fast-paced, izgalmas rész is, és valahogy az volt bennem, Dan Brown ezt sokkal jobban megírta volna. 

Katherine Neville regénye egyébként nagyon régi, 1988-as megjelenésű, az előfutára volt leginkább a későbbi hasonló történeteknek, amikben vegyül egymással a misztikum, a történelem és a szimbólumok világa. 2008-ban íródott hozzá egy folytatás is, The Fire címen. 



2025. június 21., szombat

Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája

Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája


Nemrég jó nagyot koppantam a Macskabár című könyvvel, most mégis bizalmat szavaztam egy másik macskás könyvnek, és milyen jól tettem.

Ugyan a történet egy kicsit szerencsétlenkedve indult el, még valahogy bárgyúnak is éreztem a legelején, mintha az író nem találta volna a hangját a macska-nézőpontban. A kezdeti döcögés ellenére folytattam, és annyira örülök, hogy kitartottam, mert lassan egy csodaszép élettörténetté formálódott, megható, megindító, még nagyon sokáig velem fog maradni. ♥ Szatoru fokozatosan nagyon a szívemhez nőtt, bekerül az idei új kedvenc karaktereim közé is.

Szatoru egy napon találkozik egy kóbor macskával, és később úgy alakul, hogy be is fogadja magához, amikor a macska balesetet szenved, és ápolásra szorul. Így lesz a megmentőből természetesen gazdi. A cica a Nana nevet kapja, ami a hetes számot jelenti japánul, mivel a farka hetes alakban görbül. Egy napon aztán Szatoru útnak indul Nanával. Felkeresi régi barátait, hogy hátha valaki be tudná fogadni a macskát, mert, mint mondja, nála nem maradhat... Az utazás során feldereng rengeteg emlék, élmény, Szatoru iskoláséveitől kezdve. Egész életére rálátást nyerünk, és ahogy összeköthetjük a miérteket és hogyanokat, szép lassan megértjük, milyen fájdalmasan nehéz élet jutott Szatorunak, és ő ebből mégis hogy kovácsolt mindig valami szépet és jót. Pozitivitása a ma jellemző toxikus - mindenáron -  pozitivitástól mentesen, egyszerűen az életörömöt hirdeti, és hogy lehet boldognak lenni azzal, amid van, azzal ami jutott. 

A macska-narráció a könyv előrehaladtával egyre gördülékenyebbé, természetesebbé és ismerősebbé válik. Nana pedig igazi macskás macska. Öntörvényűsége mögött megvillan az a fajta ragaszkodás és szenvedélyes szeretet, amit csak azok ismernek, akiket szeretett már macska úgy viszont, ahogy a kutyások állítása szerint macska nem is tud. 

Szatoru és Koszuke gyerekkori története felért egy Ferrante-féle Nápolyi regényekkel, csak tömörítve. 
Szatoru és Noriko karakterében is elképesztő mélységeket, rétegeket mutatott meg a szerző, de a mellékszereplők - akik mind fontos szerepet töltöttek be Szatoru élettörténetében -, is kidolgozottak voltak, nem papírmasé alakok. Rövidsége ellenére is bőven meg volt töltve tartalommal ez a történet, és igazán szépen van megírva. Nem erőszakosan visz magával, nem forszírozza a jelentéstartamát egy-egy dolognak, csak mesél, és mesél. Pont olyan szerényen és szelíd derűvel mond el, és mutat be mindent, ahogyan Szatoru elfogadja sorsa alakulását. És a múlt meséjével eléri, hogy belegabalyodj a jelenébe, és féltsd a jövőjét a szereplőinek. 
Nem mellesleg annyira szemet és szívet gyönyörködtetően írt Hokkaidóról és a Fudzsiról Arikawa, hogy szerintem én még talán nem is olvastam ennyire megbabonázó tájleírást soha senki másnál. 
Mindezzel még erősebb érzelmi töltetet tudott adni a képzeletbeli emlékeknek. 

Különleges, érzelmekkel teli könyv boldogságról, barátságról, életről és elmúlásról. Imádtam a japán stílust, a csodaszép helyek leírását, a szimbolikus rétegeket, a lírai hangvételt. Szomorú, de felemelő. ♥

Saját kép.


2025. június 8., vasárnap

Május, megújulás

Saját képek.
Elszaladt a május, és gyakorlatilag minden évszak felvonult, naponként váltakozva. Könyves szempontból nagyon izgalmas volt a hónap, 27 könyvet "fejeztem be", de ez csalóka, mert most regisztráltam be tömbösítve az idei eddigi meseolvasásokat is. Bár az is igaz, hogy tetemes részét a meséknek tényleg ebben a hónapban olvastuk a fiammal, ugyanis beírattam a könyvtárba. A 27 könyvből csak 4 volt könyv-könyv. Ezek közül 1 volt várólista csökkentős olvasmány, a Vadvirág
A legjobb olvasmány Az utazó macska krónikája volt. Erről még nem írtam. 
A mesekönyvek közül voltak olyanok, amiket csak én olvastam, és végül a fiamnak nem fogom inkább, és volt egy csomó, amit csak a könyvtárban olvastunk el. Jó lesz ez: nem kell megvenni minden sorozat minden egyes részét, meg az összes létező járműves könyvet. :D 

Kicsit lejjebb adtam a maximalizmusomból, és a kifejtős, hosszú posztokat sutba dobva inkább egyben írtam a mostanában olvasott könyveimről. Ilyen könyvbonbonokat szerintem máskor is fogok hozni, mert szívesen írok mindenről pár sort, és így legalább semmi sem marad ki. Viszont emiatt a zanzásítás miatt kevés lett most is a bejegyzések száma, 2 poszt került ki májusban is. 

A hónap hozott egy jó nagy adag könyveladást is, sikerült megszabadulnom összesen 21 db kinőtt, duplum, vagy olyan gyerekkönyvtől, amit nem olvasunk szívesen, illetve volt az eladások közt egy regény és 2 receptkönyv is. 

Ami pedig a zsákmányt illeti, most aztán van mit bevallanom abból is. :) Pedig ez még nem is a könyvhét hónapja! 7 könyvvel lettem gazdagabb, ezek közül kettőt (első kettő a listában) magamnak vettem, a többit pedig ajándékba kaptam. 

Íme a lajstrom

- Angela Murinai: Anya szív
- Rácz Zsuzsa: Kovácsné kivan
- Popper Péter: Szerelemről józan nappalon
- Miki Brammer: Minden, amit megbántam
- Isida Só: Macskát receptre
- Donatella Di Pietrantonio: Törékeny kor
- Máté Gábor: Szétszórt elmék 



Gyönyörű kupac, jobbnál jobb olvasnivalók. ♥ Már csak több idő kéne hozzá! :D Legszívesebben mindet azonnal olvasnám, de látva, hogy évekkel korábbi beszerzések is mennyire állnak, és várnak csak, tudom, hogy milyen csigatempóban tudom fogyasztani a könyvespolcaim tartalmát. 

A hónapban a két legjobb könyves dolog közül az egyik a már említett könyvtári beiratkozás, könyvtárazás volt a kisfiammal. Nagyon tetszett neki a sok könyv, és soká olvasgattunk, böngésztünk, és persze kölcsönöztünk is. Ez egy olyan anya-fia program, amit én is teljes lelkesedéssel tudok élvezni. És hát valahol ott van bennem a VÉGRE, mert négy évet azért várni kellett erre, hogy megérjen rá, de vééééégre most már lehet ezt is csinálni. 
A másik izgalmas újdonság, és az is egy nagy VÉGRE, hogy használatba vettem az új Kindle-ömet, amit még tavaly kaptam, és mindig csak hevert, hogy jó, majd valamikor... Ebből a valamikorból most lett most. Nagyon tetszik a háttérvilágítás, és a tényleg csodaszép ez a signature edition. A doomscrollingot is könnyebben le tudom így váltani olvasásra. :) 

A kis tervlistát még nem pipálgatom, majd a következő hónapban talán, júniusra pedig az a kívánságom csak, hogy eljuthassak a könyvhétre, és tudjak találkozni ott néhány kedves barátommal is. :) 


2025. május 19., hétfő

Áprilisi káosz

Saját képek.
Az áprilisom teljes egészében egy felfordulás volt. Alig jutott idő bármi értelmesre, mert annyi minden történt, és annyi teendő+programpont kellett teljesüljön. Nem is tudom, mikor volt ennyire sűrű minden nap, és hét utoljára, mint most. Az olvasás érthető módon háttérbe szorult.

Áprilisban könyves szempontból szinte mindenből kettő volt: 2 könyvet fejeztem be (ld. a képen), 2 könyvet adtam el, 2 posztot írtam. :) Végülis ahhoz képest nem is annyira rossz. ;)
Beszerzésem viszont csak 1 volt, Debbie Tung Book Love című kötete, amiről - és az összes többiről is - már írtam egy kis zanzában

Most, hogy picit "behoztam" magam  mindenféle egyébbel, több kedvem is van újra megpróbálni priorizálni az olvasást, meglátjuk mi lesz belőle. ;) 

A nem túl lelkes előző tervlistám így alakult: 
 posztolni a Sing You Home-ról
x sorozatokat nézni (Kamaszkor, Minden kémia)
 priorizálni az olvasást
 folytatni a vcs-s könyvek sorát

A sorozatokhoz csak nem jutunk vissza... Annyira sajnálok egy egész órát eltölteni filmnézéssel az egyébként is alig létező estéből, meg ez a Kamaszkor sorozat elég nehéz témájú is. Lehet, hogy valami mással kéne próbálkozni. 
A vcs-vel már egészen jól állok, a 9. könyvet kezdtem el a listáról, szeretnék nyár végéig végezni a 12-vel. :)

Most ismét hó közepe-vége van, mire a záráshoz eljutottam, szóval nem is annyira májusra biggyesztem ide a tervlistát, inkább csak az elkövetkező időszakra:

- befejezni a folyamatban levő könyveimet (The Eight, Az utazó macska krónikája)
- folytatni a vcs-könyvek sorát
- választani valami random olvasmányt! 
- priorizálni az olvasást, főleg a telefonnyomkodás helyett
- Simenont is olvasni ♥


Forrás.


2025. május 16., péntek

Könyvbonbonok

Mivel olvasni azért sikerült kicsit mostanában, de az írás nagyon nem megy, főleg nem összeszedett, rendes gondolatokkal, és a megszokott alapossággal megírt posztokkal, így aztán úgy döntöttem mindent összevegyítek, és legalább pár gondolatomat idevetem a mostanában olvasott könyveimről. :) 

Nagyon vegyes lesz a felhozatal! 
Kollázs a borítókból.


Jodi Picoult: Sing You Home 

Well, well, mostanában elkerülnek a jó Picoult sztorik; ez sem jött be. Max és Zoe gyerekvállalási projektje kudarcba fullad, és egy fájdalmas veszteség után el is válnak. Zoe hamarosan új párra talál Vanessa személyében, és úgy döntenek gyereket akarnak. Erre mi sem lehet jobb megoldás ugyeee, mint a Zoe és Max maradék megtermékenyített embriói (agyrém)... Elindul a harc, és a per az embriókért, és az egészbe bevonódik az egyház is, aminek Max nemrég lett a tagja. Zoe és Vanessa maguknak, Max pedig meddőséggel küzdő bátyjának és annak feleségének szeretné megszerezni az embriókat. 
SPOILERes!
Jesszus, nem is tudom hogy ez az egész hogy válthatott a történet alapjává? Jodi ennél sokkal alaposabb és átgondoltabb szokott lenni. Annyira ingatag lábakon áll az egész, HISZEN egyértelmű, hogy erről kellett hogy szülessen egy  megállapodás a váláskor, de még ha ott nem is, a klinikának kell legyen egy protokoll, hogy mi a teendő, ha a felek elválnak időközben. És persze ez így is van, de a könyvnek kb. a 90%-ánál bukik ez csak ki, a tárgyaláson, amikor a klinika egyik dolgozója tanúskodik, és megemlíti hogy hát a szerződés... és mindenki néz nagy bociszemekkel, hogy naháááát, VAN szerződés? Persze hogy van, amiben rögzítve is lett, hogy válás esetén az embriókat meg kell semmisíteni, és nem lesz senkié. Tádámm. Ez járt-e a fejemben a konfliktus kezdete óta? Igen! És hát teljesen hihetetlen és hiteltelen, hogy korábban nem került ez szóba, hogy a bíró ne gondolt volna rá, ne kérdezett volna rá, ne kérette volna be anyagnak mint minden más dokumentumot... Szóval a semmin ment a rugózás, mert különben nem lehetett volna könyvet írni belőle a megfelelő hívószavakkal (leszbikus pár, pro-life, pro-choice, vallás stb). Csalódás, mert ennél tényleg sokkal összetettebbek, összeszedettebbek szoktak lenni a Picoult-könyvek, és dilemmázósabbak is. Itt semmi dilemma nem volt, bennem végig csak az motoszkált, ez már senkit nem illet, illetve hogy amúgy is egyértelmű, hogy nem a szentfazekaknak kell adni, ha már valakinek..., hanem Zoe-éknak. 
Rant vége, túl sok időt töltöttem el vele, és sajnos semmit sem adott a könyv. A zeneterápia amúgy érdekes volt, ezzel foglalkozik Zoe, ugyanakkor szerintem egyáltalán nem illett ez ehhez a labilis nőhöz. Vanessa is borzasztó labilis, és egyébként neki se való a gyerek. :D Not so happy ending? 



Mark Seal: Vadvirág - Egy rendkívüli élet és megrázó gyilkosság igaz története Kenyában

Következő áldozatom merőben más volt; egy dokumentumregény. Ritkán olvasok ilyesmit, de ez a kötet már régóta érdekelt, igaz, a fejemben teljesen félrepozícionáltam... Valamiért azt hittem, hogy a borítón lévő elefánt miatt központibb szerepet kapnak az elefántok, és regényesebb mesélést vártam. Ezekkel az elvárásokkal az elején nehezebb volt belelendülni a száraz, amerikai újságcikk stílusú könyvbe. Joan és Alan Root élete azonban végül érdekesebbnek bizonyult, mint hogy bármi elronthassa. Pedig senki se igyekezett igazán ezzel a könyvvel... se a szerző, akinek tényleg semmi stílusa nincs, se a szerkesztő, aki a nagy összevisszaságot kissé rendezgethette volna még, se a fordító, vagy a magyar kiadás egyéb résztvevői, akik hagyták, hogy ez a csodás élettörténet ilyen nemtörődöm módon jelenjen meg, telis-tele helyesírási hibákkal és elütésekkel, figyelmetlenségekkel...
Ettől eltekintve - és ritka, hogy én ennyire szemet hunyjak ezek felett az ordas nagy hibák felett -, a könyv nagyon érdekes, az életút abszolút megkapó, és bár eleinte szkeptikus voltam, nagyon megszerettem útközben. ♥
Sok-sok érdekességet megtudtam Kenyáról is,  a kikuyukról, az állatvilágról, a virágtermesztéről, és a Naivasha-tóról... Joan és Alan remek páros lehettek együtt, mondjuk valószínűleg teljesen kattantak is, csak egyformán, de amikor Alan megpattant a házasságból, huhh, hát elküldtem volna még melegebb éghajlatra. Mi az, hogy ő maradna akkor a másik nővel, amíg az meg nem hal (beteg volt), aztán majd visszajön? :D WTF Alan? :D  Azt hittem a könyv Alan távozása után majd ellaposodik kissé, de épp ellenkezőleg, én a második felét, amikor csak Joanről és a tóról hallottunk, sokkal jobban élveztem. 

Borzasztó, ami Joannel történt, és az is, hogy ez nem egyedi eset. De még tragikusabb, ami a természettel történik, nem csak Kenyában, és nem csak a Naivasha-tónál. Vannak még Rootékhoz hasonló természetbolondok, természetbarátok, természetvédők? Olyanok, akik tudnak is harcolni valamiért?

Karen Marie Moning: The House at Watch Hill

Új Moning sorozat, nagyon megörültem neki, erre nagyot koppantam! Moninggal?! Moninggal! 
Boszorkányság, rejtélyes halálesetek, egy eldugott városka, titokzatos, ódon ház és birtok mint örökség, wow, micsoda egyveleg lehetett volna! Ennyi potenciált veszni hagyni… Ha nem tudtam volna, hogy ez egy Moning, sosem gondolnám, hogy ez egy Moning. Elnyújtott, borzasztóan önismétlő, alig történik valami az egész kötetben. Persze, tudom, hogy ez egy bevezető rész, amiben karaktereket kell bemutatni, világot építeni, de minden annyira kezdetleges marad. A főszereplő, Zo (igen, csak Zo) pedig elképesztően sokat nyavalyog a fejében, és ugyanazokat a köröket futja le újra és újra. Szerintem nem érdemes a folytatásra a sorozat, semmi kedvem belebonyolódni a többi részbe. Nagyon érződik egyébként, hogy Moning a saját anyját gyászolja ebben a könyvben, a saját gyászfeldolgozását próbálta kiírni magából.
Igazából sajnos több szót nem is érdemel az egész.  



 
John Marrs: Keep It In The Family 

Úgy gondoltam, egy régóta az Audible könyvtáramban várakozó, feszült és izgi John Marrs-szal nem lőhetek mellé! És hát dehogynem, egy kissé mégiscsak sikerült. Ez most csalódás, pedig nagyon izgalmasnak ígérkezett, de végül túlcsavarta Marrs, és annyi gonoszságot passzírozott bele… Abnormális család, rengeteg titkolózás, de a lehető legsötétebb fajtájú titkokkal. 
Óhatatlanul akadtak következetlenségek is, valamint egy-egy ponton hihetetlen, hogy mégis hogy nem derített fényt a rendőrség, a nyomozások stb. több összefüggésre. John Marrs csavarjai, aztán a csavar utáni utolsó csavar is mindig pofon szokott csapni, ehhez képest itt most eléggé képben voltam mindennel, és nem tudott sok meglepetést okozni. 
Beteg sztori: rémségek a padláson, a bőröndökben, de legfőképpen a lelkekben... Most egy darabig szerintem nem olvasok tőle. 

Debbie Tung: Book Love

Majdnem lemaradt ez a szuper kis kötet a végéről, pedig Debbie Tung könyve nemrég szerzett néhány igazán vidám és önfeledt percet számomra. Többeknek ismerősek lehetnek a rajzai, amiket most egy kötetbe gyűjtött. A képregényeket meg-megtöri egy-egy egész oldalas, kidolgozottabb rajz is a könyvben, ezeken nagyon szerettem legeltetni a szemem. 
Mi könyvmolyok igazán magunkra ismerhetünk abszolút minden részletében, minden képkockájában. Örülök, hogy beruháztam rá és a polcomon tudhatom. 


Nos, remélem tetszett ez a zanza. Konklúzió: nem kell ráfeszülni a posztokra, meg mindent alaposan leírni a könyvről, ezentúl inkább többször hozok kis rövidített véleményeket is, ha úgy adódik. ;) Másik konklúzió: több esélyt kellene adnom a nonfictionöknek, és visszatérni a természettel és állatvilággal foglalkozó könyvekhez (Durrell, Attenborough, Wohlleben, here I come - hopefully). :)) Oh, és persze a régi jó Moningokat is kéne újrázni. ;) 

2025. április 19., szombat

Február-márciusi összevont zárás 2025

Ez még a februári zsákmány. :)
Nem tudom végülis kíváncsi-e bárki még a februáromra, mindenesetre, ha már leülök megírni utólag a zárást, idecsapom azt is, mert nagyon kimaradt, lemaradt, elmaradt. A csodálatosan induló január után egy mélyrepülés lett minden, már ami a szabadidős elfoglaltságokat illeti. Valószínűleg teljesen hiú ábrándokat kergetek, hogy valaha is lesz ennél több időm magamra, másokra, vagy írásra meg olvasásra. Kb. három hétig tartott megírni ezt a három mondatot is. Hurrá, hurrá, nézzünk inkább táblázatokat, meg hogy mit olvastam, mielőtt kardomba dőlök. 

Februárban sajnos csak 1 könyvet fejeztem be, az Everyone on This Train is a Suspectet, ami viszont nagyon tetszett.  4 bejegyzés került ki a blogra, ezek egy része még a januárban olvasott könyvekről szólt. 
3 könyvemtől szabadultam meg, amiket Vinteden és Molyon sikerült eladni. 
2 új beszerzésem volt, a csodálatos Lessons in Chemistry, és a nem kevésbé csodás The Running Grave, ezúttal a Libristóról rendeltem meg őket, és a megfelelő méretek és borítók érkeztek. :) 

Kattintásra megnő!


Márciusban kicsit tevékenyebb voltam hobbi-szinten, bár bejegyzésből ugyanúgy csak 4 került ki. Könyvet nem vásároltam, eladni viszont annál többet sikerült, szám szerint 16-ot. Ezek nagy része duplum, illetve nem is olvasott, vagy már kinőtt lapozók mesekönyvek, amiket bababörzén adtam el, a többit pedig Vinteden. 
A hónapban 4 könyvet fejeztem be, és ebből 3 a vcs-listáról került ki, szóval igen jól haladtam a kihívással. :) A Macskabár volt a hónap legborzasztóbb könyve, még paprikás poszt is lett belőle, és rögtön el is adtam. A többi olvasmányom viszont mind rendben volt, még ha nem is voltak kiemelkedőek. A legjobb talán a Burning Bright volt, bár lassú folyású könyv, kevés cselekménnyel, mégis nagyon kellemes volt. De élveztem a soron következő Finlay epizódot is. 

A januári zárásban voltak ilyen kis cukin optimista februári tervek, hogy: 

✓ - befejezem a megkezdett könyveket (Stevenson, Ferrante) (félig sikerült)
✓ - és posztolok is róluk (szintén félig!)
 megcsinálom a képes színes-szagos Linn Skåber duplaposztot
x folytatom a vcs-apasztást legalább 1, de inkább 2 vcs könyv befejezésével
✓ befejezem a Strike IBH sori nézést (eddig 2 részt láttunk)
x és lehetőség szerint posztolok is róla!
x priorizálom az olvasást, a sok egyéb teendő ellenére / mellett, mert ez tölt fel
x priorizálom az olvasást a doomscrolling helyett is
x esti olvasások visszavezetése

Mondhatjuk félsikernek is, így ránézésre, de sajnos pont az utolsó pontokkal nem sikerült zöldágra vergődni, az estéket, meg mindenféle lyukat ugyanúgy kitölt a doomscrolling, nehezen veszem rá magam az olvasásra, és nagyon kevés az időm is rá, amiben rávehetem magam. Az agyam helyén valami légüres tér van állandóan. 
A Strike sorit megnéztük a férjemmel, de még csak nem is emlékeztem rá, hogy írni is akartam róla, és sajnos az a gyanúm, nem tudnék már mit... Nagyon tetszett az adaptáció, de ez is csak azt mutatja mennyire Szenilla vagyok, a férjem szerint ugyanis borzasztóan eltér a könyvtől, és ezek engem is szoktak zavarni. Az IBH mondjuk nem a kedvenc Strike részem, és csak egyszer hallgattam eddig audioban, szóval ezért lehet, hogy sok mindenre nem emlékszem belőle. 
A Minden kémiából készült sorozatot meg szeretnénk nézni, de egész márciusra is csak egyetlen rész Kamaszkor jutott, szóval nem tudom mikor jutunk el ebben is bármeddig. Azóta a férjem is meghallgatta a könyvet. :)  

Nem sok értelme van idebiggyesztenem tervlistát, főleg nem áprilisra, hiszen annak is mindjárt paff, vége. 

De amit mostanában szeretnék: 
- posztolni a Sing You Home-ról
- sorozatokat nézni (Kamaszkor, Minden kémia)
- priorizálni az olvasást
- folytatni a vcs-s könyvek sorát

Meglátjuk mi jön össze ezekből legközelebbre. :) 


2025. április 14., hétfő

ÚJRA Témázunk! Kivel mi történt?

Forrás.
Hello, Szia, Mizu? - avagy mi történt velünk, mióta nem témáztunk...

Igen! Nem csal a szemetek, valóban itt vagyunk újra, és ki tudja még milyen mértékű lelkesedéssel, de belecsapunk újra a Témázásba, ezúttal megint Zenka vezetésével! Ha mondanom kellett volna valami dátumot, biztos a covid előttre nyúlok vissza, hogy mikor is témáztunk utoljára, de nem is volt olyan régen... még 2022-ben is írtunk körbeposztokat, aztán Dóri is leadta a stafétát, és mivel kicsi volt a részvételi arány és a motiváltság (motiválhatóság) is, szünetre mentünk. Szinte hihetetlen, de a legeslegelső témázós poszt 2014. júliusi volt. Rettentő hosszan kitartottunk a havi rendszeresség mellett.

Na de most nem a nosztalgiázás a téma, vagy talán csak részben az. Mi történt amióta nem témáztunk?

Én egész röviden fogok erre válaszolni, mert ha hosszan tenném, lehet nem lennék annyira, hogy is mondjam csak..., vállalható?  
Nekem kurvára nincs időm semmire, még mindig, és nagyon szenvedek ettől. De foggal-körömmel küzdök, hogy az olvasás és a blogolás szerves része maradjon az életemnek.

Remélem a kísérleti témázás kör jól sikerül, a többiek pozitívabb vibe-okat hoznak majd, és hogy újabb posztsorozatok következhetnek! Mindenképp azon leszek, hogy én is fenn maradjak valahogy a víz felszínén, és tudjak írni - mint ahogy a sima posztokra, és persze az olvasásra szánt időt is tűzzel-vassal próbálom kikaparni magamnak. 

A többiek "mi történt velünk"-je: 


Utóvéd, avagy később csatlakozók: