Tizenkétezer vessző és a Jóisten haragja

Edward Lee – Wrath James White: The Teratologist

Figyelem! Csak erős idegzetűeknek és 18 éven felülieknek szánt olvasmány! A poszt nem tartalmaz részleteket, de cselekményleírást helyenként igen! 

Anélkül írni erről a könyvről, hogy az megbotránkozást, vagy felháborodást keltene, azt hiszem lehetetlen. Az írópáros horrorja vagy rémregénye olyan filmek forgatókönyveit idézi, amit az ember lehet hogy megnéz és borzong, de igazából talán nem is akart látni, vagy belegondolni. Egynémely hitgyalázó, vámpírokkal, durva szexualitással és vérrel teli filmek nyomvonalát követi a történet, és hajaz valamelyest a Fűrész filmekre, amiket egyébként kedvelek a feszültségük és ötlettáruk miatt, de persze ijesztő, gonosz és undorító ami történik bennük. Emlékeztetett a Tágra zárt szemek című filmre is, ami telis-tele volt egy kúrián játszódó vad erotikával, csak itt minden betegebb ennél. Tulajdonképpen a szint már appolinaire-i. Csak a Tizenegyezer vesszőben találkoztam hasonlóan graphic és aberrált dolgokkal.

Szóval mi is ez a könyv? Tágra zárt szemek Fűrészes bezártsággal, a Tizenegyezer vessző szexuális poklával - ez már a Tizenkétezer vessző ha úgy vesszük :) - , plusz, ha mostani, nagyon aktuális példát akarok írni, ez a Fifty Shades of Grey valódi hardcore változata, ahol a szerződés nem egy kislány és egy jó hapi közt köttetik, hanem ahol egy magát istennek képzelő alak – habár, még az is stimmel, hogy milliárdos, és hogy tökéletesen jól néz ki – magával Istennel akar diskurálni és vitázni, sőt, ő akar lenni az Isten. Ha ehhez még hozzáteszünk néhány szörnyet, akik tulajdonképpen csak a genetika áldozatai – avagy a Jóistené? – … hát, abból nem is tudom minek nevezhető egyveleget kapunk.

Ebből a pár mondatból azt hiszem le lehet szűrni, érdekel-e valakit az „alkotás”, de azért röviden a cselekmény veleje a következő: Egy milliárdos, Farringsworth szeparált kúriájában genetikailag deformált, torz embereket „gyűjt”, valamint ismert, elismert vallási vezetőket. Hogy miért? Vagyona nem ismer határokat, egy erős afrodiziákumot fejlesztett ki saját gyógyszercégével, amellyel könnyedén ráveszi a papokat, apácákat, szerzeteseket, hogy különféle szexuális aberrációkba bonyolódjanak az emberi testekre néha már csak haloványan emlékeztető, beteg, sokszor magatehetetlen emberekkel. A drogot persze adagolja a torzszülötteknek is. Mindezzel Farringsworth ki akarja vívni Isten haragját, olyan szinten, hogy Isten meg is jelenjen nála. (kip-kop, ki kopog? A Jóisten vagyok és dühös… ehh...)

A szodómia és a szadomazochizmus csak a kezdet, a könyv vége felé kannibalizmus és halál is előfordul.

Nem szemét egyébként, bármilyen gross is az egész téma (mondjon már valaki jó magyar szavakat is, minden angolul jut eszembe :D), mert normálisan van megírva, van eleje, közepe, vége, a prológusból még talán másra következtetne az ember mint ami kisül belőle, az egész filmszerű, és hála az égnek azért bár a szexualitás a Tizenegyezer vesszőnél is egészségtelenebb, barbárabb és gusztustalanabb, a mennyisége nem annyira sok (mint ha kétszer ennyi lenne).

A vége nekem túl elrugaszkodott volt.

Értékelés: 10/5,5 Azon gondolkodom el ilyenkor, hogy mi zajlik azokban az emberekben, akiknek ilyen ötlet pattan ki a fejükből megírásra, és nem szégyellik kiadatni sem :D Amúgy értem a filozófiáját, és legalább annak van értelme.

U.i.: Tegnap éjjel elalvás előtt még volt pár jó gondolatom, amit bele akartam szőni a bejegyzésbe, de sajnos semmivé lettek... :) Mindenesetre örüljetek hogy ezen az alsó borítón nem látunk az albínó ikrek lába közé. Ámen.

U.i.2.: Nagyon zavart, hogy a milliárdos neve hol Farrington volt, hol meg Farringsworth.

A borostyán hárfa

 Baráth Katalin: A borostyán hárfa
 

"A kapitány nem igényelt ülőhelyet: szokása szerint föl-alá járkált a grófné szobájában, hangos hümmögésekkel és mormogásokkal jelezve, ha valamely megállapítással egyetértett vagy ellenkezett, amitől Veronnak olyan érzése támadt, mintha egy éhes medve csörtetne folyton a háta mögött…"

Amikor már előre lelkendeztem a következő Veron-regény megjelenésén, nem is sejtettem, hogy a sorozat eddig legjobb darabja következik, amit méltán lehet az eddigi csúcsnak nevezni Baráth Katalin művei között. A fekete zongora és A türkizkék hegedű után most itt harmadik rész, A borostyán hárfa, az Agave kiadásában, csodásszép külsővel (tapéta, fénykép, tusírás, jaj de imádom!) és még annál is jobb történettel.

Veron ebben az epizódban hazautazik Ókanizsára Annuska barátnője esküvője miatt. 1912-ben járunk, a városkában azóta filmszínház nyílt, amelyet Sáry Móric igazgat. Az a Sáry Mór, akinek húga igen kellemetlen meglepetést szerez Veronnak, igaz, csak közvetve. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy Remete Pista nem kitörő örömmel és újabb leánykérési ajánlattal fogadja a két éve Budapestre költözött zsurnálhölgyet, Veronunkat hanem a hírrel: eljegyezte Sáry Irénkét...

„…férfiembernek pontosan annyira otthonos tájék a női lélek, mint magyar politikusnak a diplomácia.”

Sáryékon kívül több más idegen is megjelenik, például a Mosolygó dinasztia, akik Annuska és Péter esküvőjén teszik tiszteletüket, és a vőlegényének szegről-végről rokonai, és Peiacu Traján, aki Dujmovics Lázót hivatott "helyettesíteni" annak bokros teendői miatt, amik elszólították a városból. Csoda, hogy minden fenekestől felfordul, amikor nincs otthon a kapitány? :)

Mérgezés, haláleset, lopás és Veronra terelődő gyanú következik ezután, ami egy szinte kibogozhatatlan nyomozásba torkollik, hogy végül csavar csavar után felfedje az igazságot.

„A túlzásba vitt hallgatásnak gyomorfekély a vége. Higgyen nekem, már legalább ötven titoktartó betegemet tette sírba ez a ritka férfierény.”

Izgalmas, nagyon mozgalmas, rengeteg apró részletből álló kisasszonyos krimi kerekedett a sztoriból. Olyan sok minden zajlik, hogy a feléről kis híján megfeledkezik az ember olvasás közben, ahogy haladnak az események, és ebből persze óhatatlanul is homlokra csapós rádöbbenések következnek. A karaktereket már régi ismerősként köszöntheti az olvasó, és üdítő visszatérni Ókanizsára is. Mintha minden most állt volna össze, a szereplők, a viselkedések, dialógusok, események, és maga a stílus is. Teljesen kiforrott az egész. Bevallom féltem, hogy megint döcöghetek hosszú oldalakon keresztül a cikornyás mondatokon, mint annak idején A türkizkék hegedűvel, de szó sem volt ilyesmiről. Kellemes egyensúlyban volt a régies nyelv és szép megfogalmazás a pörgős, gördülékeny mondatokkal, és nem volt sosem túlságosan tekervényes vagy agyonzárójelezett.

„Odakint teljes sötétségbe borult a táj. Csupán a gyönge holdfényben fölsápadó hómező törte meg a feketeséget, a látóhatárt szinte pontosan középen kettészelve. Csak fekete, csak fehér, semmi más. Veronnak mégis úgy tűnt, csupán a hold fénye tartja vissza a sötétséget attól, hogy fürge és hangtalan póklépteivel birtokba vegye a fehérséget.”

Isteniek voltak a helyzetkomikumok, a karakterábrázolás, egyáltalán az egész történetvezetés, atmoszférateremtés. Köszönöm hogy ez a könyv így lett megalkotva, ahogy, ennyi réteggel ennyi rejtéllyel, ennyi izgalmas és néha szívdobogtató momentummal. Tökéletesek voltak az átváltások, függő jelenetek, a homályban hagyott részek.
Kellően volt szellemes, ironikus, és ettől megmaradt könnyednek is, ugyanakkor nagyot dobtak rajta a kulturális, filmes, irodalmi utalások, amik mégsem nehezítették el, és ha ehhez még hozzávesszük a detektívkedést, gyilkosságokat, s a poirot-i végjátékot, akkor el kell ismerni: remekbe szabott könyvet tartunk a kezünkben.

Imádtam nem csak a karaktereket, de ismét a neveket is. A régieket ugyanúgy, mint az újabbakat. Mosolygó Médi, Peiacu Traján, Purger Sanyi, Vass Amádé de akár Vékony doktor, Dávid Szilveszter vagy Kökény Lizi néni neve is már rögtön mosolyt csalt az arcomra.

„Legelőbb is sikerült visszaparancsolni a csélcsap Jovánkát a házitűzhelyhez. Igaz, rábeszélés közben elcsattant néhány pofon, de ezen a kapitány hamar túltette magát.”

Mit tagadjuk, Dávid Veron és népes csapata fogalom lett.

Értékelés: 10/10 Magához láncoló és mégis bájos, kisasszonyos és mégis véresen komoly, békebeli és ugyanakkor nagyon mai. Kérem a következőt!

U.i.: Ha már színes hangszer, ötleteltem én is kicsit, és az én jelöltjeim Veron következő, vagy ha annak már megvan a címe, akkor az utáni kalandjaihoz (mert ugye lesz még több is?):
- A bíbor citera / A bíborszín citera
- Az ezüst cimbalom / A színezüst cimbalom
- A bronzos fuvola
- A bíbor harmonika / A lila harmonika

U.i. 2.: Két kérdés: Hogyan lehetséges másolatot készíteni egy levélről 1912-ben? --> Baráth Katalin válasza: a levelet kézzel másolták le, egyéb "másolat" nem készült :)

És ki van a címlapon? Veron? Netán Irénke? :)

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak! 

És köszönöm ismételten, hogy véleményemmel belekerülhettem az előző köteteket ajánlók sorába az első oldalakon! :)))

(A képek illusztrációk, források: dawnschickflicks.blogspot.com, mbouffant.blogspot.com, telephonearchive.com)

Once a Witch

Carolyn MacCullough: Once a Witch

Megállíthatatlan és rapszodikus habzsi-dőzsibe kezdtem könyvek terén, így esett a "választás" minden különösebb előzetes tervezés és gondolkodás nélkül a Once a Witch című könyvre is a múlt héten. Szerencsés választás volt, mert egy kikapcsoló, könnyed, de ne egyáltalán nem bugyuta boszorkányos történetet kaptam. :)

A történet főszereplője Tamsin Greene, aki egy régi boszorkány-dinasztia legfiatalabb tagja. Nagyanyja nagy terhet ró rá, amikor már születésekor megjövendöli, Tamsin lesz a legerősebb. leghatalmasabb mindőjük közül. Amikor azonban elérkezett a kislány nyolcadik születésnapja, Képessége nem mutatkozott meg, ahogy annak rendje és módja szerint történni kellett volna. Tamsin ettől fogva kirekesztettnek, családjába nem illő fekete báránynak érzi magát. Átlagos életet próbál követni, átlagos iskolába jár, hétköznapi dolgokat tesz, próbálja magát távolabb tartani a családjától, mint az náluk szokásos. Nyáron besegít nagyanyjának a családi könyvesbolt igazgatásában. Ekkor történik az első nem hétköznapi dolog az életében: Alistair Callum látogat el a könyvesboltba, és Tamsint összetéveszti nővérével, az igen elbűvölő, mindenben jobb, és jó Képességekkel rendelkező Rowenával. Tamsint megbízza az idegen egy régi családi ereklye, egy óra megtalálásával. A nemrég a családi fészekbe visszaköltözött Gabriel - aki Tamsin gyermekkori barátja volt, amíg el nem költöztek, és amíg ki nem derültek Tamsin"hiányosságai" -, segít a lánynak, méghozzá nem is akárhogyan... Hamarosan időutazunk a múltba, és megbolygatjuk vele a jelent és a jövőt. Tamsinról meg persze kiderül, hogy nagyanyja szavai igaznak is bizonyulhatnak...

"Several framed photos and sketches line the walls of his office, and as I move farther into the room, I step onto a worn antique rug. I smile to myself. It's as if someone looked up the term professor's office in the dictionary and then decorated according to the definition found there."

A könyv sok téren kellemes meglepetéseket nyújtott. A sztori izgalmas volt, és eredeti, az időutazás témája megunhatatlan, főleg az ebből eredő gondolkodnivalók, és furcsa összefüggések, a karakterek pedig érdekesek voltak és élők. És ami még ennél is fontosabb, kellő humor és irónia került a szavaikba, így szerencsére nem volt száraz és döcögős. Gabriel és Tamsin dialógusai, kapcsolata különösen tetszettek, és örültem annak is, hogy nem került középpontba az érzelmi szál, és nem volt "túlspirázva". Élveztem megfigyelni a családi kapcsolatokat is, különösen a Rowenával, és a nagyanyjukkal való beszélgetéseket.

Jóféle Képességeket talált ki a szerző, és tetszett, hogy nem csak a nők boszorkányok. :)

Az egész cselekmény filmszerű volt és pörgős. Szívesen megnézném a filmváltozatot is, de ami még fontosabb, kíváncsi vagyok a következő epizódra is, az Always a Witchre, aminek még jobban tetszik a fülszöveg alapján előrevetített története, mint ennek a kötetnek. :)

(A képen a szerző, forrás: authorbuzz.com)

„I can't dance,” I mutter.
„This is a waltz,” Gabriel says in the exact same way you'd say, This is an orange.
„I still can't dance.”

"He steeples his fingers in the classic professor's pose. It makes me wonder if they teach that little gesture before you're allowed to get a PhD."

Érdekes szavak, kifejezések:

- trepidation: felindulás, izgalom, remegés
- thistle-thin voice - ennek nem találtam pontos megfelelőjét, de érdekes, még nem hallottam, így, hogy vékonyka hang.
- coverlet: ágytakaró
- brackish water: kissé sós víz
- kindling: fellángolás vagy aprófa
- florid: pirospozsgás
- beatifically: üdvözülten
- ensconce: behúzódik, betelepszik
- precipice: szakadék

Értékelés: 10/10 Hiánytalanul teljesítette, amit egy könnyedebb boszorkányos-időutazós könyvtől várok. :)

„How's it going in there?”
„Okay,” I gasp. „I can't really breathe, but other than that, okay.”
„Breathing's overrated,” Gabriel advises me. „I'm discovering that right about now with this damn tie.”

Joanne Harris hírdömping!

Hajnali vircsaftom (értsd: szépen kidobott az ágy 5:51-kor - és ha már kidobott hát mit csináljon az ember lánya, molyol...) eredményeképpen teljesen véletlenül belebotlottam egy Joanne Harrises hírbe, aminek egyenes következménye lett, hogy kis utánaböngészéssel még három másikat találtam, ami érdekes, sőőőt, örvendetes lehet nekünk, rajongóknak.

1. Hamarosan megjelenik az Ulpius gondozásában a Csokoládé széria harmadik része - ez persze nem újdonság, hiszen az angol megjelenést már beharangoztam nemrég, és a magyarról is voltak suspusok - aminek a borítója és végleges címe is végre napvilágra került: Csokoládés barack (és szerencsére nem Csokoládé és fátyol, ahogy először hallottunk róla). A borítóterv követi az eddigi hagyományokat, a Csokoládé című filmre hajaz. Sokaknak nem tetszik ez, már a Csokoládécipőnél sem aratott osztatlan sikert, nekem igazából mindegy, mert egyrészt szerettem a filmet is, nem bánom ha Johnny Deppet  kell nézegetni egy könyvborítón (:D), és ha már ezt kezdte el az Ulpius, nyilván nekik is jobb marketingfogás ugyanígy folytatni, hiszen mindenki könnyebben "ráakad" a folytatásra. Ja és mert persze én úgysem magyarul fogom megharapdálni eme Csokoládés barackot - eredeti címén Peaches for Monsieur le Curé...

2. ... Illetve nem is csak ez az eredeti címe. A könyv ugyanis meg fog jelenni/már megjelent a következő címen is: Peaches for Father Francis. Akárcsak annak idején a The Lollipop Shoes/The Girl with No Shadow variáció.

3. Amíg a Csokoládé harmadik kötete a Sunday Times sikerlistáját mászta, Joanne nem tétlenkedett, és hamarosan újabb könyve jelenik meg, ami ezúttal ismét egy novella válogatás lesz (juhúúú, Miamona!), és a címe: A Cat, a Hat and a Piece of String. Ahh, és minő csodás borítókkal jön ki a drágaszág, lássátok :))):

"'Stories are like Russian dolls; open them up, and in each one you'll find another story.'

Conjured from a wickedly imaginative pen, here is a new collection of short stories that showcases Joanne Harris's exceptional storytelling art. Sensuous, wicked, mischievous, uproarious and wry, here are tales that combine the everyday with the unexpected; wild fantasy with bittersweet reality."

Megjelenés: 2012. december!

4. A Runemarks (Rúnajelek) folytatása, a Runelight már megjelent egy ideje, és érkezik a harmadik kötet is, bár azt még nem tudni, hogy mikor, erről egyenlőre nincsenek még pontos információk. Arról viszont igen, hogy Joanne-nek és a rajongóknak sem tetszik, hogy a Rúnajeleket gyermekkönyvként kategorizálják és árusítják a boltokban, ahelyett, hogy a fantasy részen kapna helyet. A helyes besorolás érdekében a Runelight két új köntösben fog megjelenni, az egyik young adultos, a másik felnőtt verzió. Egyenlőre ezt a borítót találtam, ami bennem Trónok harca érzetet kelt :) :

Az információimat innen és innen szereztem.

Úgy látom hamarosan én is folytatni fogom Joanne életművét, rég is olvastam már tőle, és bizony még van bőven, pl. a Gentlemen and Players, és a Blue-eyed-boy. Valamint tervezem újraolvasni a Csokoládé első két kötetét, mielőtt nekivágok a harmadiknak! :)

Békés Pál: A kétbalkezes varázsló

Első és legfontosabb pont és kérdés: vajon nekem miért nem olvastak fel Békés Pált kiskoromban? 

Második, legkevébé sem kevésbé fontos sarkalatos pont: ez a mese tündéri.

Fitzhuber Dongó, a mi kis kétbalkezes varázslónk az iskolából kikerülve egy unalmas körzeti varázslóhivatalba kerül (Istenem, mit derültem ezen, hogy körzeti varázsló van :D...), ahol előreláthatólag vagy meghal az unalomban, vagy még a porszemeket is méret és fényben való csillogás szerint rakja növekvő, majd csökkenő sorrendbe, esetleg elmenekül minél messzebbre, de hogy varázslótudományát nem fogja senki felkutatni, az ziher. Dongó azonban találkozik Éliás Tóbiással (egggggy tál dödölle..., jutott eszembe nevének minden egyes elolvasása után, az összesen legalább 100 tál dödölle lesz :))), és a kétbalkezes varázsló és az égszínkék pizsamás kisfiú együtt indulnak útnak egy többé-kevésbé megbízható varázskódex társaságában, hogy mesét keressenek. Bizony. Valódi mesét, ami megtörténik. :)

A lakótelep emeletes házában átélt nem mindennapi kalandok egyszerre aranyosak, és elgondolkodtatóak. Imádtam a nyelvezetét, a humorát, és azt, hogy úgy tudott bájos lenni és homlokomra csapósan bolondos, hogy nem éreztem erőltetettnek. Hamisítatlan mese, a meséről.

"Nincs szomorúbb dolog a világon, mint amikor egy kezdő iskolás fiú, akit csúfolnak a neve miatt, meg egy kezdő varázsló, akiről az a hír járja, hogy kétbalkezes, együtt üldögélnek egy lakótelepi ház ötödik emeletén, és egyikük sem tudja, hol találhatna egy iciri-piciri mesét."

Nagyon tetszett Békés Pál, el fogom olvasni a többi könyvét is, A félőlény és Doktor Minorka már így is tervben voltak.

Kedvenc nevek: Fitzhuber Dongó, Drótorján család. :)

Értékelés: 10/10

Megj.: gyermeknek majdan felolvasandó. :)

Árvaház a szigeten

Ransom Riggs: Miss Peregrine's Home for Peculiar Children

Hirtelen felindulásból kezdtem el pont ezt a könyvet olvasni a várólistámról, és nem is sokat tudtam róla, csak hogy úgy általában szereti az olvasóközönség, de ne számítsak nagy durranásra, mert mégiscsak inkább ifjúsági, és hogy vannak benne régi fényképek, képek.

Ezen információk birtokában vetettem magam bele Jacob történetébe. Jacobnak nagyapja, Abe gyerekkorától kezdve ugyanolyan történeteket mesél különös gyerekekről, egy szigetről, ahova a zsidóüldözés során került a világháború alatt, fényképeket is mutogat, és időről időre felemlíti a szörnyeket is... Jacob gyermekként tátott szájjal hallgatja a mesét, később azonban már egy háborodott elme fantazmagóriáinak tartja a dolgot, és próbál el is feledkezni róluk. Amikor azonban a nagyapa furcsán kezd viselkedni, és hamarosan igen különös módon veszti életét, Jacob megpróbál értelmet keresni látszólag zavaros utolsó mondataiban. Ezeknél is aggasztóbb viszont a látomás - vagy talán valóság lenne? - amit Jacob az erdőben látott, ahol nagyapját megölték. Hogy vad kutyákra fogják a gyilkosságot, az egy dolog... Jacobot nem hagyja nyugodni a többi rejtélyes eseményszál, egy különös levél,újabb fényképek.

Hamarosan Wales mellett, azon a szigeten találja magát az édesapjával, ahol annak idején nagyapa is tartózkodott gyermekként. Vándorsólyom kisasszony házának helyén viszont csak egy szétbombázott, gazzal benőtt, üres rom várja...Az elhagyatott árvaház túlságosan is elhagyatottnak tűnik. Tetézendő az elszigeteltséget, nem működnek a szigeten az elektromos berendezések, és egyetlen vezetékes telefonvonal van csak, az is persze a kocsmában.

"I slammed out of the Priest Hole and started walking, heading nowhere in particular. Sometimes you just have to walk through a door." 

Hogyan találhatja meg a válaszokat, és talán annál sokkal többet is, a sorsát nagyapja múltján keresztül Jacob?

Őszintén szólva lehűtöttem magam amikor hallottam hogy hát jó jó ez a könyv, de többet is ki lehetett volna hozni belőle, meg jók az alapok, de... Ehhez képest igazán pozitívan csalódtam. Nekem nem kellett ebbe a könyvbe több. Az elején jól be is fosatott, amíg nem tudtuk, hogy kik hol és mi, én nem is mertem sötétben olvasni. Különösen jó volt a jelenet amikor Jacob az elhagyatott házban kutat, és megtalálja a ládát, de a nagyapa halála is elég hátborzongató.

"He wore a bartender's apron and had a bushy unibrow and a caterpillar mustache that made his face look striped."

 

A kötetben lévő képek nagyon jók, kellően groteszkek, morbidak, furcsák, valóban jó hangulatalapozók. Egyik kedvencem Olive, aki a könyv címlapján is van, és elsőre nem is tűnik talán fel, de nincs talaj a lába alatt, lebeg. De tetszettek a borzongatásmentes képek is, főleg amiken Abe volt.

Hibaként lehet felróni, hogy a karakterek elég kidolgozatlanok, talán van néhány időcsavaros pontatlanság is, és a párbeszédek főleg Emma és Jacob közt néha akadoztak, néha kicsit túl gyermetegek voltak a reakciók. Az élményből viszont ez összességében nem igazán vont le, legalábbis számomra. :)

 

A könyv eredetileg egy képeskönyvnek indult, de rábeszélték Riggset, hogy a képek csak irányadók legyenek egy történethez amit köréjük fűz. Igazán érdekes volt a végén megtudni a fotók forrását is, és hogy ezek valóban igazi vintage képek. Az ember elgondolkodik kicsit, hogy vajon hogy is lehetett ez, volt ebben trükk, mi volt a képek készítésének hátterében, kik vannak a képeken?

Kedvenc karakter: nagyapa, Bronwyn

Értékelés: 10/10 Nem szeretnék levonni, mert nekem ez így egyben megért egy tizest, végig élveztem és kíváncsi voltam rá, volt benne elég misztikum, rejtély, félelem, izgalom, és kellően befejezetlen, de mégis egy része szépen lezárt. A birkákért és a walesi elhelyezésért külön pluszpont :)

Várható egy folytatás is, amiről még nincs egyenlőre info, és jön a filmadaptáció is, ami szerintem ennél a könyvnél szinte kötelező. Olyan Más világ hangulatot tudok hozzá elképzelni.

Itt megnézhetitek az igen jól sikerült könyvtrailert is!
Magyarul a könyv Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei címen jelent meg.

A könyvről a Wikipédián (spoileres!).

Meg kell említeni hogy a nyelvezete igazán szép, és sok régebbi kifejezés, meg érdekes szó volt benne:
- moniker: név, elnevezés
- cul-de-sac: zsákutca
- dust jacket: könyvborító
- guzzle: fal, lakmározik
- recluse: remete
- perpetuate: megörökít, állandóvá tesz
- threadbare: foszlott
- brine: sósvíz, tenger
- vanity table: fésülködőasztal :)
- padlock: lakat
- tarpaulin: vízhatlan ponyva
- wainscoting: lambéria
- topiary: kertészi, bokorból, fából metszett alak
- ingress point: bemeneti pont
- halycon days: régi idők
- impunity: büntetlenség
- bunkum: ostobaság, lárifári
- rambunctious: izgága
- brawny: erős, fejlett izomzatú
- tourniquet: érleszorító, nyomókötés
- wherewithal: anyagiak, szükséges összeg valamihez
- mollycoddle: babusgat, édesget / anyámasszony katonája
- doorjamb: ajtófélfa

(A képek a könyvből valók, illusztrációként szerepelnek)