Lugosi Viktória: Ajvé

"A mamája kötni szokott. Halványkéket, sárgát, szürkét, de még mindig jobb, mint a drapp. A Gabi mamája ugyanis teljesen drapp, és ha az ember nem figyel nagyon oda, észre sem veszi, hogy hol végződik a mama és hol kezdődik a kötés."

Nem is gondoltam volna, mennyire tetszeni fog ez a kis kötet, a furcsa címmel, ki tudja igazából miről szóló történettel... A Dafkét már olvastam a szerzőtől, és az is pozitív csalódás volt, de ez még annál is nagyobb. 

Az Ajvé egy fantasztikus jól, erőltetettség nélkül megírt zsidó családregény, amiben benne van ugyan a zsidóság sok-sok eleme és a kultúra morzsái, de mégis, a hangsúly a családon van, az élet történésein. Ez a könyv, maga az élet. Méghozzá egy kicsi gyerek szemszögéből láttatva. 

És ez a kicsi lány éppúgy vagyok én, mint amennyire te. Annyi az enyémhez hasonló, vagy akár azonos gyerekkori élményt, apróságot, szót, rácsodálkozást találtam ebben a rövid kötetben, annyi ismerősség volt, hogy sorolni is sok. A kisiskolás Kata mesél és láttat mindent (csak egyszer van említve a neve), a gyermekszemszögtől mégsem lesz lebutított vagy unalmas bármi. 

Ahogy mondtam, az élet sava-borsa benne van. Anyja apja elváltak, utóbbival csak hétvégente találkozik, de van egy jófej nevelőapja, Dodó, és persze nagymama, akivel együtt élnek.

Nagymama, aki haláli - idegesítő is persze, de nélküle nem lenne az a regény, ami. Aki nekünk is van egy ilyen vagy ehhez hasonló - nem dob ki semmit, jó lesz még valamire, összeveszik a hülyeségein, ragaszkodik a bogaraihoz... Kának emlegeti a rosszéletű nőket. Beszól a korcsolyagálán, hogy a magyar versenyző milyen kövér. 

"Hogy lehet valaki ilyen sikktelen, mikor szép az arca? Persze ekkora combokat mázsával kéne kimérni. Naná, hogy a magyar a legkövérebb! - kiabálja nagymama a másik szobából, a foteljából."

Hát ezen konkrétan felröhögtem. Mintha a mi családunkba kukkeroltak volna be, ahol szintúgy elhangzottak annak idején, hogy arról lehet felismerni a magyar műkorcsolyázó nőt, hogy sokkal vastagabb a combja a többinél... :D 

De ugyanígy nálunk is voltak K-k, és voltak olyan öregek, akikre rámondta Mama, hogy "a hamut is mamunak mondják". Amerikai Ketrin néni helyett "jönnek a bécsiek" csatakiáltás. Mindig bekészítve a Nitromint, de nálunk csak "nyelvalá", sőt, még egy kedveskedő Károly bácsi is, esküszöm még a neve is ugyanúgy Károly bácsi volt, aki másképp hívott mint a saját nevem, és mindig megcsodálta a hosszú hajam, egyszóval egy pontról pontra azonosan lejátszódó rituálét követő bácsi, akihez amúgy semmi köze nem volt a családnak. :D... 

"Sok a cipőbolt, a népművészeti bolt előtt meg a külföldi. Fényképezőgép lóg a nyakukban, gyönyörű ruháik vannak és mindig mosolyognak. Arról lehet észrevenni, hogy nem magyarok."

Nincs fejezet, nincsenek címek, néhol egy sor kihagyással ugrunk egy kicsit, tényleg, pont mint az életben, de az egész mégis összeáll, nem szakadozott, visszatérnek a szereplők, utalunk újra a spájzra, Károly bácsira, a vasárnapi apukára, akinek nem szabad azt mondani étterem, hanem csak hogy vendéglő. 

"Berakják egy koporsóba, és... Koporsó, koporsó. Milyen hideg szó, koporsó. Kopogtat, meg kopásálló, az nem hideg. Orsó, borsó, az sem. Csak a koporsó." 

Egy gyerekkori körkép, amibe minden belefér az iskolai játszópajtásokon és szagos radírok világán át, a szorongásokon, félelmeken, betegségen át, a vallás témájáig, a zsidóság jelentéséig. 

Régi kisszoba, műanyagpadló, spájzpolc és nagymama-szagú regény. 

Értékelés: 10/10 Kedvenc lett.

Nagyon-nagyon érdekes, hogy éppen együtt olvastam Szabó Magda Ókút című regényével, és meg is fordult a fejemben, hogy egy dupla posztot írjak róluk a sok hasonlóság miatt - témát, hangulatot tekintve. Az is egy gyermeki memoár, bár ott a szülők kerülnek inkább középpontba, de nagyon hasonlított, néhol úgy éreztem össze is gubancolódik a két regény cselekménye, apróságai, egyik a másikába olvadt. 

A legjobb az a véletlen volt, amikor  pár óra különbséggel olvastam, hogy ugyanúgy mondatokat írós, hajtogatós játékot játszottak mindkettőben, és Szabó Magda és Lugosi Viktória is megállapították, milyen jó, és mekkora sületlenségek jöttek ki, mert nem látták mit ír a másik. :) :) 

Kedves Lugosi Viktória! Kérem írjon még regényeket! :) 

Könyvfesztivál 2014

Forrás

Az idei Könyvfesztiválra ismét szombaton látogattam ki, és nagyon jól sikerült, de a végére alaposan el is fáradtam. Az időjárás kicsit tréfálkozó kedvében van, egyik nap esik, a másik nap nyár lesz hirtelen, így azt se tudtam mit vegyek fel, mit vigyek magammal. Persze határozottan jobbnak tűnt hurcolászni a kabátot-sálat és az esernyőt, mint megfázni vagy elázni. Ezt az elképzelést csak a végére bántam meg... Ugyanis elindultam három könyvvel (olvasnivaló és dedikáltatni valók), és hazatértem tizenöttel, plusz egy rakás magazinnal és szórólappal. :) A vállam leszakadt a végére, pedig felkészültnek éreztem magam a két vászonszatyor és kényelmesnek hitt cipő kombóval (köszönöm a két vízhólyagot a kényelmesnek hitt lábbelinek! :D), sőt, egy időre még a ruhatárat is igénybe vettem, amivel jól meg is tévesztettem néhány embert, hogy haha, de könnyen vagyok, nem is vettem semmit. De most aztán tényleg megfogadom hogy lapos cipő, hátizsák a jövőre nézve. :) 

A programot az On Sai dedikálással kezdtem a Könyvmolyképző standjánál, amibe nagy szerencsésen elsőre belebotlottam, mert idén az oldalsó bejáraton mentem be. Megvettem a belépőt, gyorsan átcsoportosítottam a feleslegesnek bizonyuló esernyőmet és egyéb cuccaimat, és mondom akkor meg kell keresni a D1-et. Felpillantok és a D1 előtt álltam :D... 

On Sai nagyon kedves és szimpatikus volt élőben is, mindenkivel beszélgetett, kérdezgetett és nagyon örülök, hogy végre találkoztunk, és nem csak a neten-blogokon kommunikáltunk egymással. Tőle származik most az első olyan dedikált könyvem, amibe a blogos nickem került. A Calderon 1-et vittem magammal, de ígéretemhez híven a másik két On Sai kötetet is hamarosan olvasni fogom. :) 

On Sai által dedikálva. Kattintásra megnő.

Tényleg szerencsésen tájoltam be magam a D-pavilonnál, mert rögtön a Főnix is egy karnyújtásnyira volt, akikről el kell hogy mondjam, szerintem a legjobban csinálják az egész könyvfesztiválozást, mind az ajándékokat, mind az akciókat (alap a 30%, ami nem sok standnál van sajnos, és ha sok könyvet viszel, gyakorlatilag ezresével viheted :)) tekintve, és a kicsi, de barátságos személyzettel felszerelt standhoz többször is visszatértem - bár már elsőre sikerült jól kifosztanom. Elhoztam két recit: Mike és Rachel Grinti: Karmok és Victoria Schwab: Felszabadulás című könyvét, a linkeken már olvashattok ezekről a könyvekről a blogon. Amiket pedig megvásároltam: Victoria Schwab: Az archívum (mert eddig csak kölcsönben olvashattam), Kieran Larwood: Rémségek (mert megláttam hogy viktoriánus kori Anglia, és úgy éreztem ez kell nekem), Kristen Kittscher: Paróka az ablakban (mert megtudtam, hogy ezt is Bridge fordította, és nagyon humoros) és J. R. Johansson: Álmatlanság (mert a kedves fiatalember, akivel már két éve találkozom, de még mindig nem tudom a nevét shame on me... szólt, hogy most már ugyan nem akarok-e még egyet választani, mert csak 5000 Ft volt 4 könyv együtt. :) - dehogynem akartam...) Mindenhez járt passzolós könyvjelző, és a könyvborítók képeivel ellátott tea is. Később Bridge-hez is visszatértem beszélgetni, meg vittem még pár vevőt :D Egy kedves könyvszerető barátnőm aznap reggel ugyanis sms-ben kapta meg az ukázt: a Schwab könyvek beszerzendők, és szegény, amikor összefutottam vele, mondta hogy csak azt nem említettem hol keresse... :) 

A Főnixes szerzemények. Katt.

Ebédidőtájt még nem volt nagy tömeg (csak délután, brr) és könnyen gyorsan körbe lehetett járni, bogarásztam, nézelődtem, és persze vásároltam is még. Az Ad Astrás kedvezmény érdekében összeálltunk többen, így lett egy Paolo Bacigalupi: Hajóbontók kötetem is, féláron (1500 Ft, hát ez mondhatni ingyen volt). A Librotrade standjánál pedig megláttam a Bridget Jones 3-at (Mad About the Boy), és igaz, hogy large print volt, amit nem annyira szeretek, mert hatalmas, de olyan olcsó volt, hogy nem találok szavakat... Eleve 1800 Ft volt a teljes ára, ebből a fesztiválos 20% jött le, és itt jutott eszembe levásárolni a belépőmet is, így kvázi kevesebb mint 1000 Ft-ért lett egy új Bridgetem, ráadásul angol :) Turkáltam a többi angol könyv közt is, de nem találtam más fogamra valót most. 

Magazinok, brossurák, kattintásra megnő.

Az Atlantic Presshez is benéztem, ahol végre találkoztam személyesen Blankával, de több szerzőjük, szerkesztőjük is ott ült a standnál. Nagyon jót beszélgettünk az Én és az iszlámról, ami nekem nem tetszett annyira, de igazán jólesett, hogy ettől még gond nélkül lehetett róla eszmét cserélni. :) Itt kaptam két szép könyvecskét, mindkettőt Kálmán Mari írta: Talyigás Irma és az Ürdög, Ecetudvar.

A begyűjtött recik. Katt.

A könyvek kiterítve.

És kupacolva.

A másik dedikálás amire feltétlen el szerettem volna menni természetesen ismét Csernus doki volt, akiért továbbra is nagyon rajongok. Vittem neki egy még aláfirkálatlan könyvet, és ellátogattam a Jaffa Kiadó standjához. Kockás ing (tudtam, hogy az lesz), megnyerő pillantás, egy gyors szemezés, hogy hozzá várok-e és hát persze hogy hozzá... és végre idén egy kézfogás is, illetve rögtön kettő. Meleg és erős kézfogása van, és mellé a szokásos szexi szuggesztív tekintet... :) Mondtam neki hogy mindig hozok egy könyvet, amíg lesz még dedikálatlan példányom, említettem, hogy találkoztunk már tavaly is, de akkor hiányoltam a kézfogást (mondjuk én voltam hozzá nyuszi, most határozottan odanyújtottam a kacsómat), és hogy láttam a Ridikül című műsorban néhány napja (erről lehet, hogy írni fogok egy külön bejegyzést is) és tetszett, amit mondott, pedig már majdnem aludtam, de ahogy meghallottam, hogy ő a vendég, rögtön felébredtem. :) Kedves volt és közvetlen, és beszélgettünk még egy kicsit. Remélem jövőre is megismételhetjük, lassan hagyomány lesz, nagyon szeretek vele találkozni. :) 

A Ridikül friss száma és a frissen dedikált kötet. Katt.

Aki matekozott közben, annak kiegészítésképp elmondom, hogy a maradék két vásárlásom ajándék lesz apukámnak, és nem szeretném elárulni mik is azok a szerzemények. ;)

Azt viszont még el kell mesélnem, hogy könyveken kívül milyen fantasztikus jó cuccokat vettem a Petőfi Irodalmi Múzeum standjánál. Híres írók kézirataiból vett részletekből, vagy épp gyerekkori képeikből készített fülbevalók, nyakláncok és karkötők, a szignóikkal ellátott pólók, vicces ceruzák és Adys vagy Kosztolányis poháralátétek garmadája várt, és szemezgettem is közülük egy párat. :) 

A póló és az ékszerek a Petőfi Irodalmi Múzeum standjáról.

Az ékszerszett közelebbről. A medálon József Attila, a fülbevalón Arany János kézírása.

Örülök, hogy megint kijutottam, és hogy ennyi mindenkivel találkoztam most először vagy sokadjára, nagyon jól éreztem magam veletek: Zerge, Pöfi, Titti, Amadea, Vicomte, Sztimi, Szávitri, Light, Bridge, Abstractelf, Nita, Jeffi, SzAngelika, Zakkant, Gabye, Sicc, Chiara, Sister, Bozs, Kvzs. Ha kihagytam valakit, elnézést. :) 

Jövőre ugyanitt, áprilisban, csak, ahogy mondottam: hátizsák, lapos cipő. :) 

A szerzemények.

Victoria Schwab: Felszabadulás

Már az Archívum befejezésekor nem volt kérdés, hogy mindenképp olvasni és birtokolni szeretném a folytatását is, ami angolul a The Unbound címet viseli, magyarul pedig Felszabadulás címen most jelenik meg a Könyvfesztiválra a Főnix Könyvműhely jóvoltából. Lelkesedésemnek köszönhetően előolvashattam a kötetet, ami gyakorlatilag a kezemhez tapadva követelte, hogy folytassam már, olvassam még, annyira letehetetlen volt. :) 

Az Archívumból megismert világba csöppenünk vissza az első kötet végjátéka után nem sokkal. Minden a régi: a Coronado, a Sikátor, Wesley, a felébredő Történetek... és mégis, valahogy egyáltalán semmi sem ugyanaz már. Mac iszonyú rémálmokkal küzd az Owennel való küzdelem óta, alig alszik valamit, teljesen kimerülten kezdi az évet az új iskolában, a Hyde Gimnáziumban. A Hyde egy elit suli, tipikusan az a fajta hely, amikről bizalomgerjesztő brossúrák készülnek, csupa kő és márvány és szoborpark, minden borostyánnal befuttatva. Kevés diák van, így Macnek nehéz lesz "normálisként" elvegyülni. Azonban már rögtön az első nap éri néhány kellemes meglepetés a suliban. Ezeket nagy becsben kell tartania, mert bizony a történet (kisbetűs!) további részében igencsak rájár a rúd, sőt, már kezdi teljesen azt hinni megtébolyodik, megőrül. Valaki mintha rá próbálná terelni a gyanút egy sor rejtélyes eltűnéssel kapcsolatban... Több ember is a vele való találkozás után tűnik el nyomtalanul. A rémálmokat néha nehezére esik megkülönböztetni a valóságtól, szülei árgus szemekkel figyelik, azt hiszik ártani akar önmagának, esetleg drogfüggő is, így egyre nehezebben látja el őrzői feladatait is, így hamarosan kihallgatásra is behívatják... A frusztráció a végletekig fokozódik, és csupa rejtély minden, egész a fináléig. Sőt... én úgy érzem, még azon is túl. 

Ha röviden kell erről a könyvről beszélnem, annyit mondanék: Hűűűű. 

Hosszabban kifejtve ez annyit tesz, hogy gyakorlatilag ugyanannyira tetszett, mint az első kötete, csak másként. Míg abban érdekes és laza történetkifejtés volt és egy nagyon feszített tempójú befejezés, ebben inkább a történetvezetésbe került több izgalom, egy rövidebben lezárt, de annál jobban felvezetett vég előtt. 

Egyszóval imádtam, ahogy Schwab csűrte-csavarta a rejtélyeit hosszú fejezeteken keresztül, és amikor már azt hittem nem lehet fokozni, akkor is rátett még egy lapáttal. 

"− Mi jár a fejedben? 

− Bűntények helyszínei − válaszolom szórakozottan. 

− Meg kell hagyni, te aztán sosem adsz unalmas válaszokat."

Nagyon tetszettek az új mellékszereplők, akik egyrészt főleg a Hyde tanulói voltak, másfelől meg Alakulati tagok. A Hyde diákjai közül Casht szerettem meg legjobban, és még az sem zavart, hogy egy pici szerelmi háromszögnek is teret adott a szerző, pedig nem szeretem az ilyesmit, de mégis, ez olyan ártatlan, olyan hihető volt, és nem utolsósorban nem nagy jelentőségű a többi, akár életet veszélyeztető kaland mellett. 

Dallast, az iskolai pszichológust is nagyon szimpatikusnak találtam. 

"− Hol a kocsid? − kérdezi, miközben szemügyre veszi a szinte már teljesen üres parkolót. 
A biciklitárolóhoz lépek és széles mozdulattal Dantéra mutatok. − Itt a verdám. 
Cash elpirul. − Nem akartam semmit feltételezni… 
Legyintek. − Igazából olyan, mint egy cabrio. Belekap a szél a hajamba. Bőrülések… vagyis ülés. − Kirángatom a nadrágot a táskámból és felhúzom a szoknya alá. 
Cash elmosolyodik, aranyszínű tekintete a járdára vetül. − Esetleg ezt holnap is megismételhetnénk. 
− Mármint az iskolát? − kérdezem, ahogy kinyitom a lakatot és felülök Dantéra. − Szerintem ez lenne az elképzelés mögötte. Nem igazán működik, ha csak egyszer jön be az ember."

Nem tudom, végül lesz-e folytatás, dűlőre jutnak-e a szerzővel a kiadók. Tulajdonképpen örülnék neki, mert nagyon otthonosan érzem magam már ebben a világban, szívesen térnék vissza, és érzek némi szándékos befejezetlenséget, illetve olyan szálakat, amiknél ismét fel lehetne venni a fonalat. Ha mégsem lesz, akkor is újraolvasós a sorozat mindkét kötete. :) 

Most pedig némi spoileres tartalom következik, akit érdekel, jelölje ki a kifehérített sávot, és kommentben beszélgethetünk róla, érdekelne a véleményetek :) Kérlek kommentben is jelezzétek a spoilert!

!!! SPOILER!!! Kifehérített szövegrészek!

- Az, hogy Owen nem tűnt el a semmibe, bevallom motoszkált a fejemben, de azért elég ijesztő volt, hogy vissza is tudott térni, sőt, hát másokat berántani ezekbe a bizonyos űrökbe, brrr. Nagyon jó ötlet volt az is, hogy Mac csak a gyűrű nélkül láthatja, a tompítások nélkül érzékeli a világban. 

- A terv, és az Archívum romba döntése, huhh, nagyon kemény dió, és Mac részéről nagy bátorság volt így belemenni. Először úgy éreztem nagyon buta dolog volt, és nagyon kevésen múlt, hogy rosszul süljön el (hisz mi van ha Roland nyakából nem tudja levenni azt a kulcsot?), de aztán rájöttem, hogy az adott helyzetben, és körülmények között, elég kevés idő és lehetőség volt egyáltalán csak mérlegelni is, ugrani kellett. 

- Agatha... ez a nő számomra olyan, mintha Dolores Umbridge lenne, csak drappban nyomul :) 

- A tárgyalást és felmentést a végén egy kicsit elkapkodottnak, túl "könnyűnek" éreztem, Hale elég súlytalanul kezelte a dolgot. 

- A fonalat persze az elrejtett Archívum főkönyvi lappal és Sako bosszújával lehetne továbbvezetni, érdekes lenne, de nagyon kemény. Nem tudom akarom-e látni, ahogy romba dől az Archívum... 

!!!SPOILER VÉGE!!!

Értékelés: 10/10 Az első rész marad a kedvenc, de a frissessége és a mozgalmassága miatt most ennek a története kedvesebb. :) 

Izgalmas, egyedi, nagyon lebilincselő atmoszférájú könyv, amiben megfér a humor és a szerelem is, de nem homályosítják el a különleges világot és a sztorit magát. Csak ajánlani tudom. 

Forrás

Fülszöveg: 

"Mackenzie Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja.

Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?"

Köszönöm az előolvasás lehetőségét a Főnix Könyvműhelynek! :)

Kellemes húsvétot!

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak! :)

Forrás

Karmok

Mike Grinti - Rachel Grinti: Karmok

Macskás könyvekkel engem meg lehet venni - nagyon szeretem őket -, főleg ha még némi varázslat, boszorkányok, tündérek is képbe kerülnek. 

A Karmok egy igazi jó kis fantasy regény, ifjúságinak aposztrofálható, de szerintem teljesen élvezhető fiatal felnőttek és felnőttek - kiváltképp macskabarátok - számára is. Nem számítottam rá, de én is végig szurkoltam a főhősnek, és izgultam, hogy mi fog történni. Egyáltalán nem kiszámítható és nem sablonos történet. 

A világ amit a Grinti szerzőpáros - férj és feleség - megalkotott szerzetek és emberek által van benépesítve. A szerzetek közé nagyon sok faj tartozik: boszorkányok, tündérek, trollok, kémpatkányok, törpék, kígyóemberek. És persze macskafalkák is. :) 

Emma és családja anyagi gondjaik miatt kénytelenek a mágikus erdő szélére költözni egy lakókocsiba, ugyanis Emma édesapja minden vagyonát arra költötte az elmúlt hónapokban, hogy a kislány eltűnt nővérét, nagyobbik lányukat, Helenát próbálja meg felkutatni, a lány ugyanis nyomtalanul eltűnt. 

Az erdő, amely a régi belváros helyét foglalja el, különös körülmények közt bukkant elő, senki nem tudja, hogyan történhetett, hogy egyszercsak elfoglalták a város egy jó részét a fák. 

Emma, édesanyja tiltásai és féltése ellenére hamar barátságot köt néhány szerzettel, sőt, egyikkel még szobáját is megosztja, egy Jack nevű, félszemű kandúrral, akivel hamarosan szövetségre is lépnek Helena felkutatásáért és megmentéséért. Emma így hamarosan nemcsak egy mentőakció fejeként találja magát, hanem egyenesen macskafalka-vezérré válik, és hamarosan nemcsak a tiltott erdőbe téved be, hanem egyenesen Erdőmélyére, ahol mágikusabbnál mágikusabb lények élnek, és az egész erdő él és lélegzik... 

Nagyon magával ragadó volt a fantáziavilág, és az, hogy bár ismerős elemeket használt a szerzőpáros - mint a boszorkány, vagy a trollok -, mindig voltak benne olyan újdonságok, apróságok, amik csak erre az univerzumra voltak jellemzőek. A kémpatkányok és a kémpatkánykirály kicsit a Macskafogóra emlékeztettek, technikai zsenialitásukkal, műszereikkel, és egyáltalán egér-formájukkal. :) Az egész történetről itt-ott az Artemis Fowl könyvek is eszembe jutottak, vagy a Macskák társasága (Annie M. G. Schmidt könyve). 

Bár rövid a kötet, mégis minden szereplőt jól megrajzoltak, jók voltak a karakterek, imádtam a macskákat, és azt az ötletet, ahogy a macskavarázs működött. Kiváltképp szerettem elképzelni azokat a jeleneteket, amikben a falka átváltozik, és hatalmas macskákként, más nagymacskafajtákként szálltak harcba az ellenséggel. 

A szerzők készítettek egy oldalt is a neten, cragwiki.org (crag=szerzet) címen megtalálható, bár nagyon hiányos... de mindenképp jó ötlet, és remélem talán majd foglalkoznak is vele a későbbiekben. A fejezetek elején mindig van egy-egy idézet innen a cragwikiről, amik előrevetítenek egy kis morzsányit a cselekményből, vagy abból, milyen szerzet tűnik majd fel következőleg.

Kreatív, fantáziadús, igényes, és nem utolsósorban kerek sztori, hibák és zökkenők nélkül. :) 

Értékelés: 10/9,5 Nagyon ajánlom minden fantasy rajongónak kortól, nemtől függetlenül, és macskabarátoknak különösen. :) Remek kikapcsolódás. 

A kötetet kiadja a Főnix Könyvműhely, megjelenik a Könyvfesztiválra! :) Köszönöm az előolvasás lehetőségét!

Forrás

Fülszöveg: 

"Ebben a modern tündérmesében, amely ellenállhatatlan, akár a macskamenta, egy lány fölfedezi, hogy létezik olyan mágia, ami mélyen a húsba vág…

Emma nővérének nyoma veszett. A szüleik az összes megtakarított pénzüket elköltötték a felkutatására. Most pedig a családnak nincs más választása, mint hogy kiköltözzön egy rozzant lakókocsi-parkba, amely egy erdő szélén áll, csavargó hárpiák, boszorkányok és trollok szomszédságában. Emma nem tudja, látja-e még valaha Helenát, és érezheti-e még boldognak magát ebben az életben.

Azután barátságot köt……egy sima modorú, mocskos bundájú, fekete kandúrral, aki a Jack névre hallgat – és akiről kiderül, hogy van egy terve Emma nővérének kiszabadítására. Cserébe mindössze egyetlen aprócska szívességet kér…"

A fordítás kiváló, külön köszönet a macskanevekért: Mancsarágcsa (szerelmes vagyok ebbe a névbe, lesz egy ilyen macskám az fix), Tücsök, Kövér Leon... De a többi is remek volt és az utánanézés igényessége érezhető volt a fordítói lábjegyzetekből (is). Egyetlen dolgon akadt meg a szemem: tervezői napszemüveg. :) Sejtésem szerint designer sunglasses volt, és az inkább menő, vagy divatos, ha már úgyis olyan celeblétben éltek a tündérek, tervezőiként kicsit fennakadtam rajta. 

Nem enged a mélység

Rachel Ward neve a Számok-trilógia miatt volt ismerős, amit nagyon szerettem, főleg az utolsó kötetet, de igazából az egésznek nagyon tetszett az alapötlete a halál időpontjának meglátásáról, és a súlyos teherről, amit ez a képesség jelentett. Hasonló ötletességre és misztikumra számítottam az Agave által kiadott Nem enged a mélység kapcsán is, de sajnos semmi hasonlót nem kaptam. Mintha nem is Ward írta volna ezt a könyvet... 

A történet Carllal indul, ahogy magához tér a tóparton, és bátyját épp hullazsákba cipzározzák. Ez nem spoiler, már a fülszövegből kiderül,  ahogy az is, hogy Carl amnéziás lesz, nem emlékszik a tónál történtekre, foszlányokban, apró emlékképekben tér csak vissza emlékezete, bátyjával közösen töltött éveiről, Neisháról, aki szintén ott volt a tónál történteknél, és korábbi közös élményeikről. Akkor válik misztikussá és hátborzongatóvá minden, amikor Rob szelleme megjelenik, és Carl rájön, hogy mindez akkor történik csak meg, ha ő ismét vízzel érintkezik - legyen az a csöpögő csap, a kádnyi forró fürdő, vagy a napokon át szakadó eső. Rob pedig fenyegetőzésbe kezd, megöli öccsét, és megöli Neishát is, illetve bujtogatja Carlt, segítsen neki ebben. 

Azt hiszem ennél többet spoilermentesen nem árulhatok el magából az alapsztoriból. Az elején úgy gondoltam izgalmas lesz, és még talán a szellemesdiből is kihoz valamit, bár meg kell hogy mondjam már akkor nagyon nem szimpatizáltam ezzel a sok haraggal, gyűlölettel, agresszivitással. Carl és Rob is két iszonyatosan antipatikus suttyó. Nem tudok rájuk mást mondani, tipikusan azok a srácok, akikből nem lesz soha semmi, akik a lógáshoz, az egymás szekálásához, csajok megdugásához és eldobásához és mindenféle balhékhoz értenek csak, beleértve a piálást, cigizést, viharban a tóban fürdést, iskolába betörést... 

Neisha se sokkal különb, bár a két x kromoszómája kissé lágyabbá teszi. 

A környezet dettó - beázó ház, alkoholista lerobbant anya, retkes hálózsák és beázó falak a gyerekszobában, kosz, mocsok. Egyszóval lepukkant helyen nagyon lepukkant szereplőgárda, akikben nincs mit szeretni. 

A könyv felét a csöpögő csapok és az tölti ki hogy Carl végre rájön, a víznek köze van bátyja felbukkanásához. 

Olvastam sötétben, későn, egyedül, és olvastam csöpögős medencepartnál, de még így se érintett meg az állítólagos thriller mivolta. Én ezen nem féltem, csak unatkoztam. Utálkoztam hogy megint büdös sárlé csorog a szellem száján, de utálkoztam azon is, ahogy tinismárok leírását kell olvasnom ("és ő beharapta az én alsó ajkam én meg beszívtam az ő felső ajkát...") ... 

Egyéb technikailag túlrészletezett dolgok is kibillentették a cselekmény sodrását, pl. hogy kin mikor mennyi ruha van, és cipő, és mit vet le magáról, és milyen fokban nedvesedik át az ilyen-olyan ruhadarabja, hogy csöpög a jobb orrcimpájáról a víz, de a balról nem... 

Ez nekem tipikusan az a YA-vonal, amitől menekülök, pedig lehetett volna valamit kanyarítani még belőle. A vége mégis össze lett csapva, és fennakadtam olyan "apróságokon" is, hogy ugyan már hogy lesz kétemeletnyi masszív vízfal a háznál, ahhoz akkora áradás kell hogy az egész város eltűnik a föld színéről, utána mégis kimennek és a földön fekszenek - hello, hol a föld olyankor? De elintéztem azzal a legyintéssel, hogy ez is biztos a misztikus Rob-féle víz és vízirányítás része... ám legyen. De ha mindenbe belemagyarázom ezt, akkor sem találtam hihetőnek, hitelesnek semmit. A magyarázat a testvérek közötti feszültségre, a víznél történtekre kissé sem volt kielégítő. Lapos, unalmas, semmitmondó. És ismétcsak: suttyóság az egész a féltékenykedéssel, a kivagyisággal, szekálással és egymás veszélybe sodrásával.  

Szó sincs arról, hogy nem szeretem a YA-t, ezt példázza a Fault in Our Stars is az előző posztban, és abban is van szerelem, sőt, sok tiniség, de mekkora mélységbeli (haha) különbség van a kettő közt... 

Értékelés: nem hiszem, hogy tudok rá pontot adni... Erősen hajt az idei legrosszabb olvasmányélmény címért. És ezt külön sajnálom, mert én nagyon szeretem Wardot. 

A fordításról külön fejezetet tudnék írni, hogy például hogy kerül egy modern-day taxis szájába az "adja hát" kifejezés, hogy lesz Carl anyjának hirtelen parasztosan beszélő anyja, és mi az a fájdalmas falitörcsi (tudom mi az, de lesüllyedni az köszcsi, szivcsi szintre???) a mosdóban. Uhh. A szlenget és a tinilazaságot is vissza lehet adni erőlködés nélkül, de itt nagyon nem sikerült. 

The Fault in Our Stars

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy, vagy több hét is elteljen egy olvasás befejezése és a blogbejegyzés megírása közt, de most sajnos mégis úgy hozta az élet, hogy mással kellett foglalkoznom, és nehezen sikerült eljutni idáig. A kérdéses könyv, ami ilyen mostohán háttérbe szorult John Green The Fault in Our Stars című regénye, ami magyarul Csillagainkban a hiba címen jelent meg. 

Hogy mit tudtam erről a könyvről? Nem sokat, mindössze annyit, hogy szomorú téma, és hogy nagyon sokan szeretik, dicsérik, igazán negatív kritikát nem nagyon találtam még róla. Úgy éreztem, hogy mindenképp meg kell vele ismerkednem, és nem döntöttem rosszul. 

Nem, nem egy világmegváltó könyvről van szó, de nagyon érdemes elolvasni, megható és bármennyire is megüli az ember gyomrát szomorú mivolta miatt, egy különleges, és úgy érzem maradandó élmény. 

Hazel Grace Lancaster (imádom a nevét) és Augustus Waters (na, neki meg még inkább) szerelmi története nem mindennapi körülmények közt indul... Egy rákbeteg gyerekek segítő csoportjában találkoznak, mindketten érintettek ugyanis a betegségben. Hazel tüdeje alig működik, tumorait egy új gyógyszerrel sikeresen visszaszorították, de sosem lesz egészséges, tulajdonképpen mindig haldoklik. Augustusnak levágták a fél lábát, osteosarcoma miatt. Túlélők és küzdők. A lényeg mégsem a betegségükön van, hanem a kapcsolatukon, és a személyiségükön. Őszintén remélem, hogy léteznek Gushoz hasonló fiúk a való életben is, csak egészséges kiadásban. Augustus Waters egy modernkori Mr. Darcy. Csak még hibátlanabb... gáláns, intelligens, jószívű, önfeláldozó. Akit nem bolondít kicsit is belé, az fából van. Metaforák, kedvesen komoly beszélgetések, az életszituációból adódóan koruknál érettebb kapcsolat, egy közös könyvélmény... minden olyan jól klappolt. A könyv, az An Imperial Affliction (kitalált regény), amit a sztori középpontjába állítottak, különösen megmelengette a szívemet - mármint a tény, hogy közelebb kerülnek egymáshoz egy közös kedvenc olvasmány révén, majd a szerzővel való kapcsolatfelvétel... és az egész ahogy olyan életszerű, mert nem klappolhat minden tökéletesen, és olyan szürreális is Amsterdammal, Van Houghtonnal... 

“As he read, I fell in love the way you fall asleep: slowly, and then all at once.” 

Megsirattam a végét. De megsirattam a közepét is, kétszer. 

John Green nagyon szépen ír, és szerettem a meséjét. Kegyetlen mese, depresszív, és fájdalmas, de nem csak ezt láttam benne, mert valahol, amikor az életvonalak metszik egymást volt abban a pontnak tűnő részben egy kis örökkévalóság. Egy small infinity. Nem könnyű, sőt kilátástalan élethelyzetekben is lehet találni valami boldogságot. Ha csak kis időre is. Meg kell mondjam hogy szorongatja a torkomat az is, ahogy most írok róla. Rezonál bennem sok-sok szava, mondata a könyvnek.
Nem szeretem igazán a romantikus regényeket, és a szerelmet mint központi témát, de végre megint sikerült találnom egy olyan könyvet a műfajban, ami megfogott, karaktereivel, érzelmeivel, metaforáival.

Értékelés: 10/9 Megható, rendhagyóan érett tiniszerelem. A small infinity. Zsebkendőt készítsetek hozzá. A végére sokat. 

Köszönöm, köszönöm, köszönöm ezt az élményt, Mr. Green! 

Itt írtam róla angolul is. (és milyen érdekes, hogy mennyire máshogy jött ki más nyelven az élmény :)) Annyira angolul tolul minden kis apró részlete a fejembe, hogy szinte nehéz is magyarul írnom róla. 

I want to go to Amsterdam. :) De előbb a filmet megnézni a moziban. :) Íme az előzetese: 

“Some infinities are bigger than other infinities.” 

Okay? Okay. 

Hová tűntél, Március?

A Hová tűntél, Bernadette? jár a fejemben - még mindig/már megint, de most nem erről lesz szó (bár egy újraolvasás érik, ezúttal angolul... :))

A március úgy szállt el, mintha nem is lett volna... Mégis sikerült négy könyvet beszerezni ezalatt a röpke négy hét alatt. Ebből egy magyar nyelvű, és három angol, igen-igen, megrohantam ugyanis a Bookdepositoryt, mert jött 10%-os kupon, és aztán galád módon 24h sales volt 50-60% kedvezményekkel... Ez utóbbiban csaptam le a The House Without Mirrors című könyvecskére, aminek a címe-külseje is rögtön megfogott (Bookdepo árverésen ez kell hogy döntsön!), és a sztori is nagyon érdekesnek ígérkezik. 

A The Cuckoo's Calling úgy gondoltam kötelező beszerzés, hisz Rowling, és már alig vártam a paperbacket belőle. Jó hír azoknak akik nem tudják, vagy nem akarják eredeti nyelven olvasni, hogy érkezik április 17-ére, Kakukkszó címmel, és az eredeti borítótervet megtartva a Gabo Kiadótól. :) 

Lett még egy The Near Witchem is, Victoria Schwabtól, aki az Archívum óta nagy kedvenc. Az egy szem magyar kötet pedig Rachel Ward Nem enged a mélysége, kedvezményesen. 

Márciusi mérleg: 4 könyv, mind vásárolt, de mind valamennyi kedvezménnyel ranging from 10 to 60% :) 

Évi skála: eddig csak 9 könyv :) De jön még Pupillára Könyvfeszt... :) 

Kattintásra megnő

A többiek bűnözései: Amadea, Theodora, Nima, Pöfi, Katacita, Zakkant, Nita.