Várólista csökkentés 2017

A várólista csökkentő játék, amit már hosszú évek óta űzünk nem csak egy kihívás, és egy lista, hanem már hagyomány is. Néha nem sikerül, de ez nem befolyásol minket abban, hogy újra jelentkezzünk a következő évire, esetleg tovább tologatva a tartozásainkat. Nekem sosem esik nehezemre ennyi könyvet kiválasztani a várólistáról, amik már régóta várnak, mert sajnos tetemes mennyiségű könyv vár rám régóta... Lobo blogján elolvashatjátok >>a szabályokat<< (ajánlott is!) és jelentkezhettek a jövő évi várólista csökkentésre, avagy vcs-re még holnap éjfélig. A lényeg röviden annyi, hogy ki kell választani 12 (+ha akarsz még 12 alternatív) könyvet a várólistánkról (ami lehet teljesen virtuális is, nem muszáj vezetni sehol), amik legalább fél éve megjelentek már, és várják az olvasást, és ezeket a következő évben aztán jól elolvassuk. :) Fogyasztjuk az olvasatlanokat, amik régóta ülnek a polcainkon. (Persze lehet kölcsön, vagy könyvtári is, mindegy. :)) 

Lássuk, hogy miket válogattam be a 2017-es vcs-be!

Az alap 12-es lista:

- Lionel Shriver: Big Brother
- Robert Galbraith: The Silkworm (03.23.) ✓
- Lauren Beukes: Zoo City (angol) (11.19.) ✓
- Muriel Barbery: The Elegance of the Hedgehog (04.14.) ✓
- Mikhail Bulgakov: The Master and Margarita
- Niccoló Ammaniti: I'm Not Scared
- Anna Gavalda: Édes életünk (09.17.) ✓
- Sue Monk Kidd: The Secret Life of Bees
- Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem
- Joachim Meyerhoff: Mikor lesz végre megint olyan, amilyen sosem volt
- David Benioff: Tolvajok tele (04.01.) ✓
- Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: Kulcs

És az alternatív lista:

- Alice Hoffman: The Ice Queen
- Alessandro Baricco: Emmaus
- Georges Simenon: A londoni férfi (04.16.) ✓
- Georges Simenon: Aki a vonatokat nézte
- Agatha Christie: 4.50 from Paddington
- Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó
- Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (elkezdve)
- Baktay Miklós - Baktay Zelka - Popper Péter - Tari Annamária - Zsolt Péter: Pénz, karrier, csillogás? (02.28.) ✓
- Almási Kitti - A.J. Christian - Csernus Imre - Popper Péter: Miért vagyunk boldogtalanok? (07.30.) ✓
- Kristen Kittscher: Paróka az ablakban
- Jacqueline Wilson: The Story of Tracy Beaker
- Jacqueline Wilson: The Illustrated Mum 

Kattintásra megnő.

Az alternatív nem véletlenül kisebb torony, oda direkt válogattam rövidebbeket, bár nem mind könnyedebb, de azért inkább ott kapnak helyet a mesék, krimik, pszicho könyvek. 

A posztban folyamatosan frissíteni fogom a linkeket azokhoz a könyvekhez, amikkel már végeztem,

A korábbi vcs-k összesített eredményei nálam (csak egyszer indultam alternatív lista nélkül):

2011: 2/12 (jujj) x
2012: 10/24 x
2013: 13/24 ✓
2014: 12/24 ✓
2015: 15/24 ✓
2016: 10/24-ig jutottam mostanáig... így most ez egy: x
2017: december közepén az állás: 8/24 és egy elkezdve

Csökkentsük a várólistát 2017-ben is! :) Hajrá! :) 

A résztvevők listája: >itt<. 

Forrás.

2016-os olvasmánylista

Forrás.

Már jópár éve mindig kiteszem az adott évi olvasmánylistámat a karácsony utáni időszakban, ez idén sem marad el. Amikről bővebben is nyilatkoztam, posztban, azokhoz a linkek vezetnek el - ezek ebben a gyűjtőposztban mindig nagy segítséget jelentenek az év végi összegzésnél is, hogy ne hulljon ki minden szál hajam a linkek keresgélése közben. ;)

Nem sok olyan könyv van, amiről nem született bejegyzés, nagy részük egy pár mesekönyv csak, és róluk végül lehet, hogy majd lesz egy zanzaposzt a "jó" és a "rossz" mesékre kihegyezve. 

Jelen állás szerint idén 81 könyvet olvastam el, ami teljesen jó, mert eleve 77-et lőttem be célnak. A Goodreads kihívása persze nem érti az újraolvasás művészetét, így nem jól mutatja a számokat... :) Ez a szám még picit nőhet, a következő pár napban ugyanis tervezek még befejezni egy-két megkezdett olvasmányt - még ha nem is ment az elmúlt hétben az olvasás, talán most kicsit lesz megint kedvem hozzá. Szóval a lista természetesen év végig még kiegészül, ha lesz mivel. :)

Legendás állatok és megfigyelésük - a film

Hamar eljutottam a moziba a Legendás állatok és megfigyelésük filmre, mert rettentően vártam és kíváncsi voltam rá, mit kapunk majd benne, csak a posztírásig nem jutottam még el eddig. De mindenképp szeretném elregélni milyen nagyon tetszett ez az újabb adalék a HP univerzumhoz. :)

Először is, sajnos most is, mint a Harry Potter és az elátkozott gyermek esetében, némi puffogással és helyrerakással kell kezdenem, dühítő ugyanis, hogy ismét megint mennyire nem tájékozódnak egyesek, és pocskondiázzák ezt a történetet, mint bőrlehúzást, és hőzöngenek, hogy egy alig 80 oldalas könyvecskéből mégis hogy csinálnak három, sőt, a legújabb hírek szerint már ötrészes mozifilm sorozatot. Szóval csak szólok én is, hogy ez NEM a Legendás állatok és megfigyelésük című könyvből készült... Az a könyvecske egy kis kiegészítő zsebkötet volt a HP könyvekhez, amely tulajdonképpen Harryék egyik tankönyve volt, és ennek megfelelően egy lény-tár. Szócikkekben, lexikonszerűen szerepel benne egy rakás legendás állat, amiknek egy részéről tanultak is a nebulók a Roxfortban. Egy másik részük pedig csak most kerül elő Göthe Salmander táskájából... Göthe Salmander az a varázsló, aki a képzeletbeli tankönyv szerzője, és így az állatkák szakértője is. Hagrid light, ha úgy tetszik. ;) Nos, Rowling az ő életéről kanyarított most történetet, csak a filmvászonra. Ő írta a forgatókönyvet, és ez számomra már garancia a sikerre, és pont ezért olyan nagy a bizodalmam a többi részben is. Nem tudom elképzelni, hogy ellaposodna, szerintem simán kitölt majd Rowling határtalan fantáziavilága öt filmnyi időt is. Úgy képzelem, hogy ahogy elkezdték írni-csinálni-forgatni a filmet, neki csak áradtak és áradtak az ötletei, és így tágult nagyobbra a projekt már most a tervezettnél.

Nem arról van tehát szó, hogy egy alig-könyvből pénzszerzési céllal rétestészta módon elnyújtott álsztorizás veszi kezdetét. Ez a szál ugyan része a HP-univerzumnak, és lesznek csatlakozási pontok, mégis nagyon más. Más kontinensen játszódik, más időszakban, jóval a Harry Potter kötetek története előtt... 

Az 1920-as évek Amerikája a közeg, ide érkezik meg a mi Göthénk a kis bőröndjével, ami Mary Poppins táskájához hasonlóan feneketlen, és a csodák egész tárházát rejti, köztük persze rengeteg legendás állatot: némelyik ártalmatlan, némelyik kicsit veszélyesebb. Bezárva persze nem annyira, de mi van, ha kiszabadulnak? 

Természetesen az egyik konfliktusforrás és bonyodalom pont ebből ered. Salmander állatkái közül kiszabadul néhány, és nem kis gondot okoznak a magnixok közt. A magnixok az amerikai muglik, és meg kell hogy mondjam, nekem ez nagyon bejött. Miért is lenne mindenhol ugyanaz a terminológia? Egy másik kontinensen máshogy alakult a nyelv, és az elnevezések. :) Ugyanígy különbözik a Mágiaügyi Minisztérium is, itt MACUSA van (Magical Congress of the United States of America). Ezek a kis apróságok rögtön hamisítatlanul amerikaivá tették az egészet, és jó volt a kontraszt az angol "idegennel", Salmanderrel. Englishman in New York. :) 

Bár Göthe és talán Tina a főszereplők, úgy éreztem a showt abszolút elcsenték előlük a mellékszereplők. Queenie,  Tina testvére, remekül hozza a butus szőkét, mégis bájos, és nem süllyed egy bizonyos szint alá, érdekes, izgalmas, és fontos alak marad. Jacob Kowalksi, a magnix, aki belekeveredik Salmanderék kalandjába, és khm. Salmander bőröndjébe is, abszolút sztár! Imádtam! Mugliként mindenki szeretne egy ilyen kalandot szerintem, és jó volt nézni ennek a bumfordi, és kissé szerencsétlen Jacobnak az ábrázatát, ahogy kitárult előtte egy mágikus világ, és ahogy megismerhetett ennyi csodát és titkot... Queenie-vel való romantikus száluk is rendkívül kedves, és megkapó. 

Queenie és Jacob.

Graves, az Új Salemesek és Credence is remek alakítást nyújtottak, és tetszett a MACUSA elnökasszonya is mint mellékszereplő. 

Tinát nagyon-nagyon szürkének éreztem, még a nevére se igazán emlékeztem magamtól (Porpetina Goldstein), mégis valahogy illik Göthéhez. Úgy gondolom az ő kapcsolatukat is szépen lehet majd tovább írni. 

Eddie Redmayne számomra szimpatikus színész, így nem kellett soká barátkoznom azzal, hogy ő lesz Salmander megformálója. Egy kicsit azonban csalódtam, abból a szempontból, hogy úgy éreztem Redmayne mintha kicsit "beragadt" volna a hawkingi szerepbe, és itt is néha az a szerep köszönt vissza az introvertált és fura, kicsit talán még autisztikus (aspergeres?) vonásokkal is rendelkező Salmander képében. Többre számítottam tőle színészi játékban, néha csak azt láttam, hogy ott áll, kicsit beállt nyakkal, és idióta félvigyort vesz fel. :D Az állatok iránti szeretete és elköteleződése persze nagyon tetszett, és bírtam ezt az egész állatkergetést New York utcáin. 

A lények tárháza még csak most kezd feltárulni, de máris annyi minden aranyos, érdekes, veszélyes példányt ismerhettünk meg... Az orrontó furkász egy tünemény, hát még, ahogy Göthe üldözi a fél városon át, és kirázza belőle a zsákmányolt aranyakat, drágaköveket, mindenfélét, ami csillogó... :) 

Az okkami is rendkívül érdekes, azzal a tulajdonságával, hogy a rendelkezésre álló térnek megfelelően tudja változtatni méretét. A bólintérrel már találkozhattunk Hagrid óráin is korábban, ragaszkodása Göthéhez nagyon aranyos. :) De különleges volt a szemiflázs is, és az orrszarvú-szerű erumpent is, akinek Göthe még párzási táncot is lejtett. :')

De a legjobb, hogy a film nem merül ki ebben, hogy jaj kinyílt a bőrönd, fogjuk be az állatokat. Dehogy! Politikai forrongás borzolja a kedélyeket a magnixoknál és bizonytalan félelem uralkodik a MACUSA berkein belül... Grindelwald készülődik... New York utcáit pedig egy titokzatos erő dúlja szét... Lehetne akár Göthe valamelyik lénye is, de mi van, ha valami sokkal gonoszabbról van szó? A mindenhol röplapokat osztogató Új Salem szekta már csak hab a tortán. 

A MACUSA elnöke, Seraphina Piquery.

Grindelwaldot nem más alakítja, mint Johnny Depp, és bár keveset szerepel még ebben a filmben, én úgy gondolom működni fog, nincsenek vele kapcsolatban ellenérzéseim. Talán tényleg fiatalabbnak kéne látszania ekkor még, de ezen túl nem zavart a híres megformáló. 

Élveztem az egész filmet a főcímtől a stáblistáig. Hangulatos volt, úgy hogy hajazott a Harry Potter filmekre, úgy csiklandozta gyengéden a HP-kedvelő receptorainkat egy-egy zenefoszlánnyal, a pálcavillanásokkal, a lehetséges kötődések megvillantásával, hogy közben mégis rendkívül egyedi volt, és teljesen más, mint amiket eddig kaptunk. 

Nagyon nagy élmény volt egy Harry Potterhez kötődő valamire beülni a moziba úgy, hogy most először volt olyan, hogy teljes meglepetés volt, hogy milyen történetet is fogunk kapni. A HP-knál tudtuk előre mi következik, legfeljebb a megvalósítást, és azt találgattuk, mi marad majd ki, mit változtatnak. Itt most egy tiszta, üres lap volt minden, amit Rowling természetesen mesterien telerajzolt. :) 

A karakterplakátok.

Várom a folytatásokat, a háború készülődését, Grindelwaldot, Queenie-t, a lényeket, és Göthe Salmandert. :) Ó, és remélem lesz Jacob... valahogy. :) 

Értékelés: 10/10 Nem kérdés. Ahogy kijöttem a moziból néztem volna rögvest újra. :) 

Kedvenc jelenet: az a varázslatos réteskészítés, óóóó te jó ég! :) 

Boldog karácsonyt!

Békés, szeretetteljes, boldog karácsonyi ünnepeket és sok jó könyvélményben gazdag új esztendőt kívánok minden kedves rendszeres és rendszertelen olvasómnak, bloggertársamnak, barátomnak! 

/Képek: pinterest.com, montázs: canva.com/

Poszt-turkáló: Harry Potter és a Halál ereklyéi

Mary GrandPré illusztráció.

Első gondolatom, hogy vajon ebben tényleg nagy betű a Halál? A második pedig rögtön a nagy sóhajjal járó nosztalgikus érzések áradata... A Harry Potter és a Halál ereklyéi a sorozat befejező kötete, a megszokottól eltérő szerkezettel, rengeteg izgalommal és tragédiával, és a végkifejlettel a jó és rossz harcában... Borzongató volt olyan sokáig nem tudni, vajon hogy is ér véget a történet. Egyszerre vártam és féltem elérni az utolsó oldalakat, az utolsó mondatot, ami után már nem lesz tovább, csak legfeljebb újrakezdés. 

Íme a poszt a Harry Potterek záró kötetéről, ami az újraolvasáskor, 2011-ben íródott. 

Poszt-turkáló: Harry Potter és a félvér herceg

Illusztrációrészlet a Bloomsbury gyermek kiadás borítójáról.

A Harry Potter és a félvér herceget úgy vártam, mint a messiást. Annyira izgatott voltam, hogy életemben először csináltam olyat, hogy előrendeltem a neten a könyvet, és baromi csalódott voltam, amikor azt szombaton, a megjelenés napján nem szállították ki... (:D) Nekem azonnal kellett a kötet, így elgaloppoztam a könyvesboltba érte. True story: emiatt van két HBP kötetem. :D 

Ez a rész abszolút kedvenccé lépett elő az újraolvasáskor. Rengeteg érzelmi szál fűz hozzá, mert egyrészt számomra kenterbe vágta az összes addigi részt, többször megríkatott, és szó szerint gyászba borított napokra, és másfelől még nagyon az "enyémnek" is érzem, mert annak idején elkezdtem lefordítani egy angolul nem tudó barátnőm számára. :) Az elejéből egyes mondatok még most is rémlenek, és nagyon élveztem kicsit "műfordítani" is, neveket, helyeket. 

De elég a szócséplésből, jöjjön a poszt, ami az újraolvasáskor, 2011-ben íródott. 

Karácsonyi tag

Dóri blogján láttam ezt a karácsonyi book taget, és kedvem támadt kitölteni. Szóval aki utálja a hasonló posztokat, ugorgyon, aki viszont vinné, nyugodtan vigye és töltögesse. Kellemes karácsonyi hangolódást! ;) 

Forrás.

Poszt-turkáló: Harry Potter és a Főnix Rendje

Mary GrandPré illusztráció

Már az ötödik kötet posztja... *sóhaj* Hát igen, el fognak fogyni... *újabb sóhaj* Pont ilyen érzés fog el az újraolvasáskor is mindig ennek a kötetnek a befejezésekor, pedig az utolsó két rész is még bőven hosszú. Persze izgalmasak is, és emiatt gyorsan elröppennek. A Harry Potter és a Főnix Rendje sokak számára "a legkevésbé szerettem" kötet, és gyakran kritizálják a hosszát és a sok tinihormont benne. Én mégis kedveltem már kezdettől így is. Nagy élmény volt nem a fordításra, hanem az eredeti megjelenésre várni, és angolul olvasni elsőre is. A család meg csak ámult, hogy egy ilyen féltéglát mily' lelkesen cipelek és szótárazok pusztán önszorgalomból. :)

A poszt az újraolvasáskor, 2011-ben íródott. 

Jordi Llobregat: Vesalius titka

"Barcelona, ​​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek.

A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását."

Jordi Llobregat első regénye a Vesalius titka, és nem kis fába vágta ezzel a fejszéjét a szerző, mindazonáltal el kell mondanom, cseppet sem érezhető az "elsőkönyves" jelleg. A történet kidolgozott, feszült, izgalmas, és minden kirakós darabka a helyére kerül a végén benne. 

1888-ban járunk Barcelonában, ahol gőzerővel (!) készülnek a Világkiállítás megnyitójára, és ahol ezzel párhuzamosan szörnyű halálesetek történnek. A szegényebb negyedek utcalányai tünedeznek el főképp, hogy aztán a csatornákból kerüljön elő megcsonkított, borzalmas sebekkel teli testük. A babonás népek a Fekete Kutya vérszomjas szelleméről suttognak, aki eljött Barcelonába, és most a fiatal lányok közt szedi áldozatait. 

Daniel Amat Oxfordban táviratot kap, melyben értesítik édesapja haláláról, így rögtön visszautazik szülővárosába, hogy részt vegyen a temetésen. Daniel múltját sötét események árnyékolják be, egy tűzeset, mely a családi házban pusztítva halálos áldozatokat szedett... Most pedig édesapja halála körül is túl sok a gyanús körülmény, és Daniel egyre csak húzza-halasztja a hazautazást menyasszonyához és biztos egyetemi tanári állásához, amit apósa biztosítana neki. 

Bernat Fleixának, a minden lében kanál újságírónak szemet szúrnak az eltünedező lányok, majd azok eltünedező holttestjei is, hogy a néhai Amat doktor furcsa haláláról már ne is beszéljünk... Bizonyítéka nincs még elég, de Daniellel összefogva talán sikerül megírnia élete riportját az esetből... Néhány abszint és apjának részletes feljegyzései, amiket Fleixa dug az orra alá, meggyőzik Danielt, hogy maradnia kell, hogy fényt derítsen az igazságra apja halálával, és akár a többi gyilkossággal kapcsolatban is. 

A szokatlan párosnak hamarosan újabb segítsége akad a kivételes képességű orvostanhallgató, Pau Gilbert személyében, akivel közösen kutatva felgöngyölíthetik a titkot, aminek köze van Vesaliushoz és az ő csodálatos felfedezéseihez, metszeteihez, anatómiakönyvéhez. A De humani corporis fabrica talán segíthet felfedni a kegyetlen sorozatgyilkos valódi szándékait, Amat doktor halálának okát, és egy sor egyéb korrupt és veszélyes ügyet, amik katasztrófához vezethetnek a Világkiállítás megnyitóján... 

Részletek Andreas Vesalius De humani corporis fabrica című művéből. 

A könyv hemzseg a gyanús és még gyanúsabb alakoktól, félőrültektől, csalóktól, molesztálóktól, korrupt rendőröktől, uzsorásoktól, verőlegényektől és még egy szellemlátó médium is helyet kap benne. A karakterek rendkívül színesek és szinte kilépnek a könyvlapokról. Szegény Daniel Amat lett talán a legszürkébb köztük, de ez tulajdonképpen csak annak tudható be, hogy még talán ő a legnormálisabb mindenki közül. Sötét titkok az ő múltjában is vannak, ahogy már említettem, és gyötri egy beteljesületlen szerelem is, Irene, akit viszontlát a temetésen, majd néhányszor később is. 

Fleixa amolyan átlagember, aki keresi a kiskapukat, néha eltévelyedik, de azért a szíve a helyén van. Na és az esze is, hiszen neki tűnik fel elsőként, hogy valami nagyon nincs rendben a gyilkosságokkal és eltussolásukkal. Sajnáltam szegényt többször is, amikor keresztbe tettek neki, vagy pórul járt. 

Az anatómia képbe hozásával extra pikantériát kapott a könyv. Korabeli anatómiaórák, boncolások, fűrészpor és vérfoltok a padlón, a bomlás édeskés szaga... Nem kíméli Llobregat az olvasókat: nem kevés gyomorforgató és undorító jelenet van, főként a vége felé. De valahogy ezekkel lesz hiteles és igazán izgalmas az egész. A gyilkos kiléte pedig majdnem az utolsó pillanatig rejtély. Tetszettek a fordulatok, csavarok, az, hogy apróbb és nagyobb titkokkal is zsonglőrködött a szerző, és ezáltal nem csak a nagy tétmeccs, a gyilkos elfogása volt érdekes, hanem az egyes emberi sorsok is. 

Pau Gilbert élettörténetét kifejezetten szerettem.

Az atomszférateremtés végig csillagos ötös volt, legyen szó akár a füstös és zsúfolt, pálinkaszagú kocsmákról, a macskaköves szűk és ködös sikátorokról, ahova nem ér el az utcalámpák fénye, a poros, de mégis fenséges könyvtárépületről, ami telis-tele van megsárgult lapú kéziratokkal... Aztán a csatornarendszer bűze, a patkányok zaja, a víz, ami esőzéskor szinte ellepi a csatornákat, és a labirintusszerű hálózat, ahonnan vezető és térkép nélkül kitalálni szinte a lehetetlennel egyenlő... 

Nem volt sok felesleges, vagy unalmas leíró részlet, mert a cselekmény pörgése nem engedte, mégis azonnal a korabeli helyszíneken éreztem magam, ahogy kinyitottam a könyvet. 

Az eredeti borító is nagyon ötletes,
de a magyar még jobb lett!

A realitás talajáról a misztikus dolgok felé is elkalandozik a történet, de épp csak annyira, hogy az még máshogy is magyarázható legyen, hogy maradjon filozofálnivaló, mi lett volna ha? Hogy eltöprengjünk, hogy is volt igazából? ... 

Értékelés: 10/10 Bár hosszú ideig olvastam, ez egyáltalán nem a könyv hibája volt, mert az mondhatni tökéletes, mint egy Vesalius metszet az emberi testről. :) 

Történelmi hangulatú, feszült és borzongató krimi-thriller őrült sorozatgyilkossal. 

A borító pedig egyszerűen ZSENIÁLIS! Szerelem első látásra - és aztán olvasásra is!

Ezen a linken szuper tartalmakat találtok még a könyvhöz, pl. korabeli barcelonai képeket. :) 

Kiadja az Agave Könyvek. 

Rendeljétek meg >ITT<! 

U.i.1.: Szegény Fleixa neve nem Flexia. ;)

U.i.2.: Llobregat nevét kb. "jobbregat"-nak kell kiejteni, és egyébként ez egy spanyol folyó neve is. Nem tudom, hogy felvett név-e. 

Poszt-turkáló: Harry Potter és a Tűz Serlege

Mary GrandPré illusztráció.

A poszt-turkáló egy darabig még a Harry Potter kötetekkel lesz tele, most következik a negyedik a sorban, a Harry Potter és a Tűz Serlege. Ez még a "kezdő-kupacban" volt, amikor megkaptam a magyarul megjelent köteteket 2000-ben. Ez már egy emberes kötet, jóval vastagabb az előzőeknél, és rengeteg kalandos "mellékesemény" is van benne a jó és rossz harcának fő állomásain kívül. De utóbbi is kicsúcsosodik teljesen, a gonosz ugyanis újra testet ölt ebben a részben, és a mai napig beleborzongok abba a jelenetbe... 

Ez a poszt 2011 elején íródott, az újraolvasáskor.

Mesés és Potteres november

Forrás.

A szó szoros értelmében nem volt "mesés" a november, inkább dolgos volt és rohanó, de koncentráljunk inkább a könyvekre. ;) Azért mesés, mert bár tudok prezentálni 10 olvasást a hónapra, ezek többsége bizony kis leporellócska, mesekönyv volt, rövid olvasmányok. Egyetlen "normál" könyv csúszott le, az meg annyira nem tetszett. :/ A roxforti sztorik gyűjteménye sem volt hosszú galopp, de ő indította a Harry Potteres élmények sorát ebben a hónapban... :) 

Blogbejegyzés született egy rakás, egész pontosan 14. Ezek egy része azonban poszt-turkálós poszt, mivel elkezdtem áthozni a freeblogról elveszett Harry Potter posztokat. Nem járja, hogy egy ekkora Potter-fannak, mint amilyen én vagyok, nem találni a blogján HP-s bejegyzéseket! :) A sorozatot pedig még idén elkezdem újraolvasni, angolul. 

A hónap legjobb könyv-related élményei is a Harry Potterhez kapcsolódnak. Szuper volt a Könyvbárban tett látogatásunk Zakkanttal, ahol végigettük a titkok kamrája menüsort, és hasonlóan remek élmény volt a Legendás állatok és megfigyelésük film; odáig vagyok érte! Hamarosan lesz róla poszt is. :)

A november azt hittem lightosabb hónap lesz a beszerzések szempontjából, de nem lett az... Összesen 7 új szerzeményem lett. Ezek közül viszont csak egyet vásároltam én, a Harry Potter és a titkok kamrája illusztrált kötetet (höhh, tényleg túlteng a Potter ebben a posztban! :D). A Pusheen színezőt a kiadótól kaptam - micsoda szürreális élmény, hogy reci-színezőm van! :D A többit pedig a molyszülinapi tombolán nyertem. Sajnos amikre igazán vágytam, elkapkodták már előlem, kivéve a Közöttünk a folyót, annak nagyon örülök, kenyás, kikuyus könyv A mesekönyveket azért fogtam, mert akkor már inkább ez, mint valami homeopátiás, íriszdiagnosztikás, vagy dohányzásról leszokós hantakönyv. Elolvasva őket azonban rájöttem, nem igazán jártam jobban. Majd lesz erről egy poszt, mert nem tudok szó nélkül elmenni az ilyen primitív mesék mellett.

A szerzemények. 

Szóval van is zsákmány, nincs is zsákmány: a mesekönyvektől szabadulnék, a színező meg nem is igazi könyv. ;)

A hónapban témáztunk is, méghozzá mindenféle kultúrmorzsákról, zenékről, filmekről, festményekről a könyvekben. Illetve egy másik vonalon a sikerlistákat, trendeket vettük górcső alá. 

Decemberi terveket külön nem fogok írni, már úgyis nagyjából beterveztem egy lehetetlen mennyiséget még idénre, velük szeretnék haladni és minél többet elolvasni közülük. Hozom a többi Potter-posztot és a Legendás lényeket is sorban, és nemsokára megérkezik a bookdepós rendelésem is - a december sosem nullás... :)

Ami idegesít, hogy nem haladok a megkezdett könyvekkel. A Vesalius titka marhajó, és mégis, totál nehezemre esik elővenni újra, és olvasni belőle. Olyan veszett hosszúnak tűnik, rengeteg betűvel egy oldalon... Pedig tényleg élvezem, nagyon jó a stílusa és izgi is. Másfél hónapra félre volt téve, kénytelen voltam újrázni az első 50 oldalát, és megint vagy 3 hete olvasom és basszus még mindig csak a felénél járok. Olyan, mintha már egy éve ezt olvasnám. Milyen átok ül ezen a könyvön? A Talán bizony mégsem című könyvnek pedig el akartam menni a könyvbemutatójára, akkor ütöttem fel gyorsan, előtte két nappal, de aztán úgy alakult, hogy nem jutottam el rá... A könyv meg azóta mostoha lett, félreraktam, és szintúgy nem emlékszem már az elolvasott 30 oldalra, szóval újra kell kezdeni. Az ilyen beragadós könyves etapoknál szokott lenni, hogy elkezdek öt másikat és már azokat is befejezem, de a ragacsok maradnak még mindig... #könyvmolyproblemz Mondjátok, hogy nem vagyok egyedül az ilyen hülye problémákkal! :D

 A többiek novembere:

Dóri, Katacita, Nita, Nikkincs, Amadea, Avilda, Nokedli, Sister (na jólvanám, most már ennél több blogot nem bírok olvasni! :D )

Poszt-turkáló: Harry Potter és az azkabani fogoly

Mary GrandPré illusztráció.

Folytatódik a Potter-posztok lánca a Harry Potter és az azkabani fogollyal. Ez volt az a rész, a sorozatból, amit legelőször megnéztem magamnak a könyvesboltban, és menten vissza is utasítottam, sőt, magamban teljesen gyerekesnek bélyegeztem meg. "Boszorkány- és varázslóképző szakiskola", micsoda marhaság, gondoltam magamban, meg hát nem is jól írták az Alcatrazt... :D Az Azkabani fogoly ezután is kissé mostoha maradt bevallom, de csak a 2011-es újraolvasásig. Nem szerettem, hogy nincs benne konkrét összecsapás Voldemorttal - hiányzott a Sötét Nagyúr jelenléte, úgy látszik. A későbbiekben a filmek közül is ezt kedveltem legkevésbé a szentimentális cuaroni rendezés és a sok premier plán miatt (Meg mert a gyerekszínészek ebben alakítottak a legerőltetettebben.). De amikor legutóbb újraolvastam, megenyhültem, és nagyon megkedveltem, sőt, a végén meg is könnyeztem ezt a kötetet. A poszt 2011 elején íródótt: 

Steven Rowley: Lily és a polip

A hírverés is nagy volt ekörül a regény körül, és bevallom a külseje és címe is megragadott rögtön, így nem volt kérdés, hogy el fogom olvasni, igaz, csak kölcsönben. A Lily és a polip azonban nekem nem adott sem felhőtlen szórakozást, sem olyan élményt, amit annyira ígérget: hogy ezt a könyvet el akarom majd olvastatni mindenkivel a környezetemben. Őszintén szólva egy elég lapos történetről van szó, ami persze megpengeti az érzelmi húrokat, főleg azoknál, akik imádják kis házi kedvenceiket, de ezen túl egy lufi csak.

Lily egy tacskó, a polip meg, nos, nem más, mint egy eufemizmus a daganatra, ami a fején nőtt. Betegség, megoldáskeresés, orvosok, hideg vizsgálóasztalok, tusa. Ééés ennyi. Illetve pardon, nem ennyi, mert még ehhez hozzájön a rendkívül terhelt elbeszélő is, Lily gazdája Ted, aki meleg, épp szingli és sajnáltatja magát, totál önbizalomhiányos, antiszociális és még ráadásul depressziós is, pánikrohamai is voltak/vannak, meg bekapkod néha egy Vicodint vagy Valiumot némi vodkával... Hogy számomra még antipatikusabb legyen, dől belőle a sok popkult reference: filmek, színészek, zenék, versek, idézetek... aaaaaaaaaaaaaa. -.-"

Aztán voltak még elszállt metaforák és frusztráló, hosszú álomképek, ami egyszerűen túl sok volt nekem. A végén elsülő  giccs-ágyúról már nem is beszéljünk.

Ezen túl még ha befigyel pár typo és fordítási hiba (beleboxol a karjába? bolhát csinál az elefántból?), akkor engem ott eléggé elveszített a könyv, mert már bőven nem az élmény pozitív része marad túlsúlyban. 

Forrás.

Ami tetszett, az az, hogy szépen mutatta be az ember-állat közti köteléket, ami nagyon-nagyon szoros lehet, és tényleg úgy beszélünk sokszor a kutyához, macskához, hogy hallani véljük válaszait, számítunk a beleegyezésére, a helyeslésére, a véleménynyilvánítására. Érezni azt is, hogy részben igaz történet az alapja, a kutyát, a kutyás viselkedést, szokásokat precízen prezentálja, szinte láttam magam előtt Lilyt és minden kis mozdulatát végig, pedig sose volt tacskóm. Szomorú és kicsit megszorongatta a torkomat, de olyan érzésem volt, hogy olvashattam volna ehelyett valami sokkal jobbat ebben az időben, amit rászántam. 

Értékelés: 10/4,5 Szívtelen és érzéketlen vagyok biztos. :) Szerintem túlértékelt a sztori. De Lily egy cukorfalat benne. Dögönyözzétek meg inkább a házikedvenceteket, írjátok össze az összes becenevét egy lapra, hogy meglegyen, és olvassatok valami mást. 

Poszt-turkáló: Harry Potter és a Titkok Kamrája

Mary GrandPré illusztráció.

Folytatódik a régi Harry Potter posztok átmentése a második kötettel, a Harry Potter és a Titkok Kamrájával. Ezt a részt is irtó gyorsan befaltam azon a bizonyos karácsonyon, amikor megkaptam ajándékba az első négy kötetet egyszerre. Hosszú-hosszú évekig ez volt a kedvenc kötetem a sok akció és izgalom miatt. A mai napig az egyik kedvenc jelenetem az anagramma és a Baziliszkusz, és Ginny, és óóó Gilderoy is itt jött, és a tündérmanók és Fawkes... Túláradó lelkesedéssel tudok erről a kötetről beszélni, bár tény, hogy később aztán a 6. és 7. részek kiütötték kissé a nyeregből, de mindenképp dobogós. Sokszor újraolvastam már, angolul és magyarul is, hangoskönyvben és papíron. Ez a poszt 2010 végén íródott, az akkori újraolvasásról. 

Hessberöpsi tündemanca! ;) 

Poszt-turkáló: Harry Potter és a bölcsek köve

Mary GrandPré illusztráció részlete.

Bubumackónak megígértem, hogy majd áthozom a blogra a régi Harry Potteres posztjaimat, mert hát nem járja, hogy ekkora HP rajongó vagyok, amit szoktam is büszkén hangoztatni, a keresgélők mégsem találnak bejegyzéseket az egyik legnagyobb kedvencemről a blogon. Ennek a magyarázata természetesen ismét a freeblog halálában keresendő.

Amikor legutoljára újraolvastam a köteteket, még a freeblogon voltam, ami valami mágikus pálcasuhintásra eltűnt... De az írások megvannak, és most mind átkerül ide is. Ez azért is lesz érdekes, mert előfutárai lesznek ezek az áthozott posztok a NAGY HP ÚJRAOLVASÁSNAK, amit még idén elindítok az illusztrált kötetekkel. ;) A lelkesedésem okán valószínűleg egy teljesen új posztsorozat is fog születni a sokadik újrázáskor is.

Következzenek addig is a 2010/2011-ben írt posztok.

Amit még idén elolvasok

Forrás.

Akárhogy is nézem, vészesen közeleg az év vége. Hiába mondogatjuk magunknak, hogy á, még több, mint egy hónap van karácsonyig, az advent hetei elsöpörnek majd mellettünk, és karácsony után a két ünnep közti időszak szintén észrevétlenül szokott elszelelni, szabadságok ide vagy oda. :) Persze bizonyára találunk majd időt a tovasuhanó napokban az olvasásra is, na de vajon mennyit még? Mi fog még beleférni az évbe könyves szempontból? 

Novemberben eddig sokkal-sokkal kevesebbet olvastam, mint akartam volna, így alakult. Ez azonban sajnos kicsit megborította az előzőleg eltervezett könyvlistáimat is, és igyekeznem kell, ha pl. tényleg teljesíteni szeretném a várólistacsökkentős játékot.

Amiket idénre még beterveztem, azok tehát a következő könyvek:

Megkezdettek és recik:
- Jordi Llobregat: Vesalius titka ✓
- Sylvain Neuvel: Alvó óriások
- Steven Rowley: Lily és a polip ✓
- Jannah Loontjens: Talán bizony mégsem

♥ HP-újrázás:
Harry Potter and the Philosopher's Stone - illusztrált
Harry Potter and the Chamber of Secrets - illusztrált

Vcs-k:
- Mats Strandberg-Sara B. Elfgren: Kulcs
- Georges Simenon: Maigret és a furcsa idegen
- Mikhail Bulgakov: The Master and Margarita

És hogy legyen egy 10. is a sorban:
- Tóth Krisztina: Pillanatragasztó - mert megkívántam hirtelen.

Ennél több szerintem nemigen csúszik be, így is van benne monstrum is. :)

Saját képek.

És nektek - hány oldal fér még bele az évbe? ;)

Kotta és ecset - művészet és asszociációk

Forrás.

A Témázunk ehavi témája igazi csemege és szinte kimeríthetetlen. Most mégis csak ketten mini-témázunk vele. Remélem azért lesznek akik csatlakoznak hozzá, színesítve a palettát. ;) Fedőneve Kotta és ecset - könyvekről másként: asszociációk, zene és művészet. 

Asszociációk - violinkulcs

Biztosan sokszor előfordult már veletek is, hogy egy bizonyos képről rögtön x könyv hangulata ugrott be, teljesen illett hozzá, pedig valószínűleg semmi közük nincs egymáshoz. Vagy hogy egy zene befészkeli magát olvasás közben a fületekbe, és ahhoz a történethez kötitek. Persze ebben szerepet játszik az is, hogy sok popkulturális referencia van némelyik regényben, és megemlítik a szerzők, hogy mit hallgatnak a karakterek a könyvlapokon. Ha már ezzel kezdtem, bele is bonyolódok a zenei részbe, mert nálam ez a rövidebb felvonás, nem vagyok ugyanis zenés. Ki lehet kergetni a világból olyan kérdésekkel, hogy milyen zenét szeretek. -.- Egy szerencsétlen would-be udvarlómat is elkapáltam egyszer, mert ez volt az első kérdése hozzám - hát az utolsó kérdése is maradt, evvan. :) Bezzeg, ha azt kérdezte volna, hogy milyen könyveket szeretek, lehet, hogy még mindig ott ülnénk. :D 

Forrás.

Egyenesen gyűlölöm, amikor elkezdenek a könyvekben arról beszélni, hogy milyen zenét hallgatnak meg szeretnek. Elkezdi játszani az agyam azt a lemezt, hogy ezt nem hiszem el, meg hogy ezek kik, meg hogy én ugyan nem fogok utána keresni, mert megzakkanok, ha el kell indítsak egy youtube zeneklipet, hogy megnézzem milyen zenéről van szó. Kb. 10 másodpercet szoktam bírni egyébként is, ha valaki "mutat" nekem egy zenét, és aztán udvariasan hazudok róla valamit, miután kinyomtam, és eltelt annyi idő, hogy hihető legyen, hogy végighallgattam. Komolyan, engem senki ne kínozzon zenével! És ez nem azt jelenti, hogy sose hallgatok zenét, mert de, rádiózenét, meg amit a Zemberem szeret és megszerettette velem (hálisten ő sose kérdezte meg milyen zenét szeretek :D - szegényt lehet idejekorán lepattintottam volna!). De a könyvekből nekem nem hiányzik zenészek és zeneszámok emlegetése. Az agyam át is siklik ezeken. Az időutazó feleségéből rémlik nagyon, hogy mennyire nem tetszett a sok - számomra - ismeretlen együttes és énekes emlegetése, ne adj Isten idézgetés a zenékből. Blahh. Köszönöm, de ne. 

Három kedves könyves-zenés dolog jut eszembe, az egyik szintén Az időutazó feleségéhez köthető (micsoda paradoxon), a filmzenét ugyanis nagyon szerettem: Lifehouse: Broken. 

A másik a Coldplay Paradise című száma, amit abszolút a Pi életéhez kötök, és amit imádok és rongyosra bírok hallgatni. :) 

A harmadik pedig a Nővérem húgának az egyik zenéje, de ezt már annyira nem szeretem, mint akkortájt, amikor kijött a film. 

És akkor vágjuk is el gyorsan itt a zenéket, mert túladagolódtam. :D 

Asszociációk - ecset 

A "kép a könyvhöz" vonalat eléggé szeretem, mindig teszek is képeket a könyvértékelő posztokba, és általában nem csak a borítót, hanem valami mást is még. Ha van időm, a pinteresten szoktam keresgélni, és bepasszintom azokat a rajzokat, illusztrációkat, amik szerintem illettek a könyv hangulatához.

Forrás.

Ehhez a szekcióhoz most nem kerestem címeket és hozzájuk képeket, viszont az alább linkelt posztokban szerintem sikerült legalább egy olyan képet találnom a könyvhöz, ami illett a hangulathoz.

Marija Morevna és a Halhatatlan
Mr. Gwyn
Arkangyal éjjel
Off the Page
Sárkányok, farkasok és almák
Lépcsők városa
Magyar szeretők
A másik én 
Londinium hercege

Sokszor előfordul, hogy szinte látom magam előtt, milyen képet szeretnék illusztrációként betenni a posztba, de olyankor még csak hasonlót sem találok. :) Murphy. Nekem valahogy kellenek a képek a szöveg mellé, meg kell néhol törni a sorokat. :)

Művészet - festészet

Az asszociációkon túl vannak még a konkrét művészeti adalékok a könyvekben, és ehhez nem feltétlenül kell non-fictiont olvasni, vagy művészeti albumokat pörgetni. A regényekben is sokszor beépítik a művészeti alkotásokat, és ha jól csinálják, az embernek lesz kedve utánanézni. Régen olvastam már, de nagyon megragadott a Leány gyöngy fülbevalóval, aminek középpontjában az azonos című Vermeer festmény áll, meg persze Vermeer maga. :) A holland festő akkor ezután annyira érdekelt, hogy sokat nézegettem más képeit is, elolvastam a szintén az ő egyik képe köré épített A jácintkék ruhás lány című Susan Vreeland regényt, sőt, még a Vermeer van Delft életregényét is kivettem a könyvtárból. Az más kérdés, hogy azt végül nem olvastam el.

A Leány gyöngy fülbevalóval az egyik kedvenc könyvem lett a magával ragadó hangulata miatt és amiatt, amit a festészetről a festésről az alkotás folyamatáról bemutatott. Máig emlékszem azokra a jelenetekre a könyvből, amikor Griet a műtermet takarítja, és felmerül benne, hogy megmoshatja-e az ablakokat egyáltalán... Mennyire lesznek mások akkor a fényviszonyok az alkotáshoz a festő számára?

Vermeer képei

A Vermeer-regényes korszakomban akadtam rá Deborah Moggach Tulipánláz c. regényére is, amiben szintúgy festészet volt és a 17. századi Hollandia.

És ha már Leány gyöngy fülbevalóval, Tracy Chevalier másik könyve, A hölgy és az egyszarvú c. könyve is magával ragadott - habár nem annyira, mint az első -, amiben falikárpitok szerepeltek. Utána is kerestem a képeknek, és máig emlékszem rájuk, nem úgy, mint a könyv történetére... :)

Ha művészet, akkor feltétlenül eszembe jut még  Alessandro Baricco, neki is a csodás Mr. Gwynje, aki szavakkal festett portrékat. Az a könyv egyszerűen elvarázsolt. 

Művészet - épületek és szobrászat 

Őszintén megmondom, legtöbbször nem szokott nagyon érdekelni, hol játszódik egy regény, de amikor ténylegesen szerepet kapnak az adott ország-város épületei, szobrai, nevezetességei, akkor mindig jobban odafigyelek. Ki mást is hoznék fel példaként, mint drága Dan Brownomat, akivel végignyomoztam Rómát az Angyalok és démonokban, és akivel Velencében és Törökországban is jártam már, és élvezettel olvastam minden kis kultúrtörténeti morzsát a Mona Lisától kezdve a grálon át Dante halotti maszkjáig. Vele barangolni néha nagyobb élménynek tetszett, mint amikor a saját szememmel láttam Olaszország nevezetességeit.

Angyalvár

Ezt nem bírtam kihagyni. :D Forrás.

Dióhéjban ennyi jutott eszembe a témáról, de lehetséges, hogy közben majd fel-feldereng még valami a korábbi olvasmányokból. :) Ti szívesen olvastok olyan könyveket, amikben művészeti, kulturális adalékok vannak, amik utána nézésre késztetnek, vagy épp csak mesélnek a festészet, szobrászat , zeneszerzés, egyáltalán az alkotás rejtelmeiről? Vagy a másik vége a témafonálnak: vannak olyan képek, zenék, amik bizonyos könyvekhez kötődnek számotokra és különösen kedveltek?

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben. Ha írtok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is!

A többiek kottája és ecsetje:

Szee

Utóvéd (később csatlakozók):

Sister, Bubu, Nokedli, Tataijucc,