Hónapzárás - március

Forrás.

Reggel esett le a tantusz, hogy megint a hónap utolsó napja van, és lehet összegezni, habár megint ott tartok, hogy jobban járnánk lassan a kéthavi összegzésekkel, mert annyira kevés könyvet veszek, hogy beszerzést igazán alig tudok felmutatni. Persze egyrészt a zárás nem csak erről szól, másrészt pedig eszembe jutott, hogy mégiscsak a könyvfesztivál hónapja közeleg, azt pedig nem illik összevonni mással, lesz elég mondandó és mutogatnivaló is szerintem az esemény apropóján, mert ha egész eddig nem is vettem sok mindent, a feszten lehet, hogy rászabadulok a standokra! :D

A március ismét csak annyira tele volt minden egyébbel, hogy az olvasás háttérbe szorult, de azért ennek ellenére 6 könyvet fejeztem be a hónapban. A két legjobb a Macskakő és a Merre jársz, Bojangles? voltak, míg Liane Moriarty új könyvében és a Grindelwaldos forgatókönyvben kissé csalódtam. A régóta a látóteremben táncoló Sült zöld paradicsom sem lett végül katartikus vagy kiemelkedő élmény, de legalább már ismerem Ruth és Idgie történetét. :)
A Nyakigláb Apót végül nem számoltam ide, mert egy dupla-kötetben van meg a következő résszel. 

Forrás.

Beszerzésem csak egy volt, elcsábultam ugyanis az egyik újabb Poket kötetre, Kira Poutanentől A csodálatos tenger címűre, és ma be is fejeztem, igaz, ez nem szerepelt éppen a tavaszi terveim közt. Apropó tervek, ez utóbbi listából három könyvet pipáltam ki, és márciusban a vcs-listáról is ismét két könyvet olvastam el, így már 5-nél járok. Ritkán volt olyan, hogy ennyire előreszaladtam volna a projekttel már az első negyedévben. :) 

A blogon ezzel együtt 9 poszt született; a könyvértékeléseken kívül témáztunk is az olvasmányok rendszerezéséről, és írtam egy listát a nem kedvelt sorozatzárásokról is. 

Szuper hír még, hogy a hónapban lettek új, ikeás könyvespolcaim, és ezeket élvezettel rendezgettem be. Napokig eltartott a szöszmötölés, és amikor azt hittem már kész vagyok, találtam még egy doboznyi könyvet, ami még nem került fel. :D Most szellősek és szépek a polcok, átlátható szinte az egész. Jó néhányat le is válogattam, amiket nem szeretnék megtartani, és elkezdtem őket eladni/továbbadni. :)

Közben a könyvfeszt közeledtével végre feltünedeztek új megjelenések is a horizonton, szóval nemsokára hozok egy hírposztot az engem is érdeklő könyvekről. :)

Áprilisban is szeretnék két könyvet elolvasni a várólista csökkentősök közül, az egyik Anna Gavalda: Billie-je lesz valószínűleg, és folytatom a Harry Potter újraolvasást is, a hatodik résszel. :)

A többiek márciusa:

Dóri, Nita, Amadea, Nikkincs, Heloise, Sister,

Az a bizonyos sült, zöld, és még paradicsom is

Fannie Flagg: Fried Green Tomatoes at the Whistle Stop Cafe

A Sült zöld paradicsom már évek óta ott volt a szemem sarkában, feltünedezett aztán eltünedezett, de idén úgy döntöttem, fogom és elolvasom végre, mégis miről szól ez a könyv, amiről mindenki hallott már, és ismeri a belőle készült filmet is, hogy megszűnjön ez a "tudom miről beszélsz, de nem tudok hozzászólni" érzés. Nekem a filmből is csak pár kocka dereng, talán amikor gyerekként elkaptam a tévében néhány jelenetet Kathy Bates-szel. Az olvasás után meg fogom nézni, nagyon kíváncsi vagyok milyen, és miben más, mint a könyv. 

A "sült zöld" körüli rejtélyes köd feloszlott hát, és kiderült, hogy ez egy női barátságról, sorsról, sorsfordulatokról, emberi kapcsolatokról és az élet drámáiról szóló kötet; egy utazás a múltba, ami néha szomorkás, máskor mulattató, összességében peig keserédes. Egy alabamai kisváros mindennapjai elevenednek meg, méghozzá úgy, hogy azt részben egy idős hölgy meséli el egy öregek otthonában, részben pedig magából a múltból kapunk jeleneteket. Ezek közt régi újságrészletek színesítik a képet. A kis cikkek voltak a legszórakoztatóbbak néha, tele naivitással, jóindulattal, kellemes kisvárosiassággal és élcelődésekkel. A Dot Weems (igen, ez a nőci neve) által írt sorok voltak a kedvenceim. De persze nem múlják felül Mrs. Threadgoode meséjét. Virginia, azaz Ninny Threadgoode az a típusú, nagyon ritkán fellelhető idős néni, aki elkezd beszélni, és néhány pillanat alatt egy egész életet felvázol, úgy, hogy azon nyomban látsz mindent a lelki szemeid előtt, és nem hogy untatna a szóáradat, épp ellenkezőleg: magával ragad, és tudni akarod hogy folytatódik. Evelyn Couch - aki férjével jár az idősotthonba, az anyóst látogatni - észrevétlenül azonnal a hatása alá kerül a mesének, hatással lesz rá, és későbbi cselekedeteire is. Ninnyvel pedig barátságot kötnek.  

A kedvenc jelenetem a könyvben, amikor Evelyn türelmesen vár egy parkolóhelyre, majd amikor beállna, fiatalok elcsaklizzák előle a helyet, és beszólnak neki. Válaszul Evelyn jópárszor nekitolat az autójuknak, és visszavág:

"Evelyn rolled down her window and said to the one in the ELVIS is NOT DEAD T-shirt, "Excuse me, but I was waiting for that space and you pulled right in front of me."

The girl looked at her with a smirk and said, "Let’s face it, lady, I'm younger and faster than you are," and she and her friend flip-flopped into the store in their rubber-thonged shoes."

(...)

Evelyn leaned out her window and calmly said, "Let's face it, honey, I'm older than you are and have more insurance than you do" and drove away."

Az emlékek, a régmúlt megelevenedése tetszett ugyan, mégis van néhány dolog, amit nem így képzeltem. Ruth és Idgie kapcsolatából úgy érzem nagyon keveset kaptunk, és Idgie-ből úgy egyáltalán, összességében is, pedig micsoda karakter, milyen vagány, makacs és öntörvényű, férfias nő. Több jelenetre vágytam velük, több dialógussal, több érzelemmel. Nekem ez kevés volt, amit megmutatott belőlük a szerző. Zavart kicsit az is, hogy ebben az érában hogy nem váltott ki nagyobb botrányt egy felvállalt leszbikus kapcsolat...?
 A tárgyalótermes jelenet a vége felé valóban vicces, ott végre Idgie is jobban kibontakozott.

A rengeteg szereplő miatt kicsit elmaradoztak akiknek lényegi szerepe volt. Mindenki érdekes persze, és felvonul az egész kisváros, fontos, vagy kevésbé fontos képkockák erejéig - mert Ninny ahogy mesél, lehet, hogy egyik pillanatban valami teljesen világrengető dolgot fog elmondani valakiről, például, hogy hogy vesztette el a karját, a következőben pedig csak a kávézó olcsó árairól értekezik. :) A mesélés (meg az élet is) már csak ilyen, és Ninnyből válogatás nélkül árad Whistle Stop története és történései.

Ami még nagyon zavart, hogy nem tudom miért, de én azt hittem ez egy tipikus, feketékről szóló déli regény... És annak rendje és módja szerint már az elején elképzeltem mindenkit feketének... Hát mit ne mondjak, elég nehéz volt átkalibrálni az agyamat, hogy utána fehér Idgie-t lássak magam előtt. Néha pedig nem tudtam, hogy most milyen bőrszínű is az illető... Volt egy szereplő, akit sose tudtam hova tenni, talán Gradynek hívták... Néha támadt egy vadnyugati filmes beütése számomra az egésznek, amit nem igazán szeretek, és ettől kissé csorbult az élmény.
A vonalvezetése egyébként szerintem rendben volt, bár eleinte engem is zavart a sok ugrálás, és előrevetített dolog, amit csak később magyaráztak el, de viszonylag gyorsan összeálltak az anekdoták.

Nem lett belőle kedvenc, vagy nagyon kiemelkedő olvasmány, de mindenképp szívmelengető volt, és nagyon szépen mesél az emberi kapcsolatokról és arról, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. 

Idgie és Ninny Threadgoode és a minden lében kanál Dot Weems neve menthetetlenül a legjobb nevek az irodalomban posztomban végezte. ;) 

Rend a lelke? - avagy hogyan vezetem az olvasmányaimat

Forrás.

A Témázunk ehavi választottja az Olvasmánylisták - kockás füzettől az excel táblákig, avagy rend a lelke? elnevezésű téma lett.

A könyvmolyság, könyvesbloggerség mellé gyakran társul némi grafománia, listamánia, és igény az olvasmányok áttekinthetőségére, számon tartására és tervezhetőségére. Amíg nem voltak erre online felületek, addig a szépen rendben tartott - lehetőleg nem egymás mögötti sorokban könyveket tartalmazó - polc jelentette ezt, illetve a kockás füzetek serényen vezetett olvasmánylistái.

Az online tér aztán teljesen felzavarta az állóvizet és színes-szagos verziókat kínált az olvasmányok rendszerezésére. A könyves közösségi oldalak jó felületet biztosítanak a rendszerezéshez, szempontok szerinti válogatáshoz, értékelésekhez, és nagy előnyük a visszakereshetőség. Néha bosszankodom rendesen, amikor valami papíralapúban nem lehet nyomni egy ctrl+F-et, hogy megtaláljam az adott szót/címet/szerzőt. :) A papíralapúnak viszont megvan a sajátos romantikája a sárguló, pöndörödő lapokkal, elmázolódó tintával, saját összezsúfolt, vagy széthúzott betűinkkel. A bullet journalok virágkorában pedig miért ne lehetne ez is ugyanolyan színes-szagos, mint a sheetek által generált csudás grafikonok? :) 

Szerintem nem feltétlenül váltja ki egyik a másikat, de kétségtelen, hogy a digitális opció sokszor egyszerűbb - gondolok itt a tényleg hosszú listákra, olvasandó könyvekre, könyvtárunk rendben tartására, különféle szűrési feltételekre. Ezeket nehézkes lenne mindig körmölni és újrakörmölni, amikor néhány kattintással is "átrendezhetőek".
Szeretem az online könyves platformokat és lehetőségeket, mert így könnyű kordában tartani a kilométeres várólistámat, érdeklős könyvek listáját, kívánságlistát, eladó könyveim sorát és persze az olvasott könyveket is. Szuper, hogy az újraolvasások is szerepelnek, minden és bármilyen adat tárolható az adott élményről egy helyen. Ezt próbálják utánozni a mostanában megint kelendő olvasónaplók is - mint pl. Szabados Ági Van időm olvasni könyvecskéje -, de ezt a fajta irkálást, értékelést én jobban szeretem online csinálni. Amit viszont gyerekkorom óta vezetek papíron is, és nem is hagyom abba, az a sima olvasmánylista. Szerző, cím, dátum, egy kis piros fedelű, kockás (mi más is lehetne!) noteszben. :) Persze online is megy ugyanez, Goodreadsen, Molyon is, és a blogon is. ;) Amit még kézzel is le szoktam írni, az a várólista csökkentés, a havi és az évi olvasott könyvek, és idéntől kezdve az évszakos tervlistáim is; ezek a határidőnaplómba kerülnek be, és szeretem őket ott is pipálgatni. ;)

Ez a kis piros füzetkém, illetve az idei határidőnaplóm (Dolce Blocco Secret Planner már évek óta).

És a változó írásom. :D

Most már nem vonalazgatok, csak egymás alá írom a könyveket az év és hónap megjelölésével, amikor befejeztem.

 A várólista csökkentést és az olvasmánylistát az azévi határidőnapló hátuljában is vezetem kézzel. :)

Nagyon tetszenek a bullet journalos megoldások is, de még eddig nem csináltam hasonlót. Mindig élvezettel nézegetem viszont az ehhez hasonló egyszerű de nagyszerű könyves bujo ötleteket a pinteresten, és irigykedve nézem mások naptárjában a megvalósításukat. A polcos rajzos verziók egyébként tényleg teljesen szimplák, nem kell sokat dekorálni sem rajtuk, mégis látványosak, és praktikusak.

Ez nagyon tetszik!

Ez is egy jópofa verzió.

Hónapok szerinti színkód. Forrás.

Amit idén vezettem be magamnak újdonságként az a Bookriot Reading Logja: egy exceles sheet, ahova ha sorban felvezeted az olvasmányaidat, akkor magától generál hozzá mindenféle jópofa statisztikát és diagramot az elolvasott oldalaktól kezdve a havi leosztásokig, műfajokra, szerző nemére, kiskutyafülére nézve.

Ez maga a kitöltendő táblázat rész. Kicsit steril jellegű.

Ámde ilyen jópofa grafikonokat generál a bevitt adatokból. :)

A képek kattintásra megnőnek!

Nekem egy kis rituálét jelent az olvasmányok rendszerezése, legyen szó akár tervezésről, akár az elolvasott könyvek adminisztrálásáról. Az online térben a befejeztem gomb megnyomása mellé kell az, hogy fel is körmöljem a noteszembe, hogy mit olvastam és mikor, vagy hogy kipipáljam a soron következő várólista csökkentős könyvemet. Valahogy ez hozzátartozik az olvasás folyamatához. :) 

Ti mit preferáltok? Vagy szintén is-is, papíron és neten is megy az olvasmányok rendszerezése párhuzamosan? A témához lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben! :) Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek olvasmánylistás szokásai: 

Mandi, Dóri, Larawyn, Tízkicsikönyv, Nikkincs, Anett

Utóvéd (később csatlakozók): 

Egyboszorka, 

Top 5 - Nem kedvelt sorozatzárások

Forrás.

Vicky blogján találtam ismét egy jó kis listát, ami nekem is eszembe juttatott néhány olyan könyvsorozatot, amiknek nem voltam elégedett a befejezésével. Érdekes, mert általában az első kötet után eldől, folytatom-e a sorozatot; ennek megfelelően jó sok mindent kaszáltam egyetlen rész után.  Ha folytatom, és a második rész is betalál, akkor előre, ha viszont romlik a helyzet, akkor már nem foglalkozom a többi résszel. Akadnak azonban olyanok, ahol a görbe kicsit másként alakul, és a felívelés után pont a sorozatzáró kötetnél jön a mélyrepülés... 

Lássuk, nálam mik is azok a sorozatok, ahol nem kedveltem a lezárást: 

1. Suzanne Collins: Az éhezők viadala/Hunger Games

Az illusztris példa arra, hogy néha milyen jó is lenne annyiban hagyni egy könyvet magában, és nem feltétlenül írni hozzá folytatásokat. A címadó első kötet a legjobb szerintem a sorozatban, a másodikban már csökkent a színvonal, de a harmadik... arra nincsenek szavak... Hagyján, hogy nyűglődés és készülődés az egész, de ezen felül még végső üzenete is teljesen félresiklik. A karakterek pedig következetlenek és szánalmasak lesznek, ahelyett, hogy fejlődnének valahova. Annyira megutáltatta magát velem ez a rész, hogy a filmváltozatát sem voltak hajlandó azóta sem megnézni.

Jelenet a filmből.

2. Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara/ A Court of Thorns and Roses

Ms. Maas-szal nem felhőtlen a viszonyom, de igaz, ami igaz, miután az ACoTaR-t végigszenvedtem tényleg nagyon élveztem az ACoMaF-ot, a második részt. Egy kiemelkedően jó közbülső rész után persze marha nehéz nagyot alakítani a fináléban... És igaz ugyan, hogy a harmadik epizód, az ACoWaR lezárása katartikus és epikus volt, mégis csalódást okozott egészében véve, mert túl sok fordulattal próbálta takargatni a hajszálrepedéseit, és bizony egy óriási háborúhoz képest igen megúszós és meseszerű véget kapott... 

3. Baráth Katalin: Dávid Veron sorozata

A sorozatból A borostyán hárfa volt a kedvencem, épp ezért volt akkora csalódás az utána következő - és mindeddig utolsó - kötet, Az arany cimbalom, ami cikornyás unalmával és fiús-férfias, túl betyáros háttérvilágával nekem nagyon megfeküdte a gyomrom. 

Forrás.

4. Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája/The School for Good and Evil

Bár nem akkora kifejezett csalódás, és bár a sorozat mégis folytatódott, bár valamelyest különálló trilógiával, azért mégiscsak itt a helye, mert ennél a kötetnél döntöttem úgy, hogy bár aranyos a boldog vég kajtatása, azért kissé fárasztó is, mivel Chainani olyan szappanoperásan túlnyújtja az egészet... 

Az extravagáns Gail. Forrás.

5. Gail Carriger Finishing Schoolja és a Custard Protocol

Ez végképp kakukktojás a sorban, mert két sorozat is, és az egyiket végül be sem fejeztem, de muszáj a listában szerepelnie, mert teljesen sikerült kiábrándulnom ezek miatt a könyvek miatt Gail Carrigerből... Míg a Napernyő Protektorátust (The Parasol Protectorate) végig nagyon kedveltem, a Finishing School már kezdettől nagyon felemás, és túl ya-s, a Custard Protocol pedig még több sebből vérzik: tele van hektikus, de rosszul megírt, és ezáltal unalmassá váló akciójelenetekkel, és nagyon önismétlőnek érződik. Ez a spin-off sztoriban is, karakterekben is mintha egy kis halovány másolata lenne az eredeti sorozatnak. Jellegtelen szereplői és céltalan hajkurászós cselekménye miatt végül a második kötetnél feladtam a Custard Protocolt - és Gail Carriger teljes további munkásságát is. 

És nektek milyen könyvsorozatok zárásai okoztak csalódást? 

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

"Anyám olyan csúnyának találta a tálalószekrényt, hogy borostyánnal futtatta be, mert a borostyán viszont tetszett neki. Így a bútor olyan lett, mint egy óriásnövény: hullatta a leveleit, és néha meg kellett locsolni. Furcsa volt bútornak, és furcsa volt növénynek is."

Nem tudtam mire számítsak majd ettől az apró, francia regénytől, amin egy papírmadár díszeleg csak, és aminek olyan furcsa címe van: Merre jársz, Bojangles? 

"Apám állandóan dudorászott, hamisan. Néha fütyörészett is, szintén hamisan, de elviselhető volt, mint minden, amit jókedvében tesz valaki. Nagyon szép történeteket mesélt, és azon ritka alkalmakkor, amikor nem volt nálunk vendégség, bejött hozzám, hogy elaltasson. Magas, szikár testét colstokként összehajtogatta az ágyamon, és egyetlen szemforgatással, egy erdővel, egy őzzel, egy kobolddal, egy koporsóval teljesen el is űzte az álmomat. Az esti mese végén általában nevetve ugráltam az ágyon, vagy rettegve lapultam a függöny mögött.

— Ezek állva alvós mesék — jelentette ki apám, mielőtt kiment a szobából."

Adott egy teljesen bolondos család, akik fittyet hánynak a társadalmi elvárásokra, a szabályokra és korlátokra; halomba gyűjtik kibontatlan leveleiket, és csak táncolnak naphosszat Nina Simone Mr. Bojangles számára, ami egy régi lemezjátszóról szól. Koktélok, változatos bohém társaság esténként, és egy egzotikus madár - Mihaszna Kisasszony névre hallgató -, teszi még különlegesebbé a mindennapjaikat. A férj napról napra más keresztnéven szólítja a feleségét, aki meg mindenkit magáz - még tulajdon fiukat is -, kivéve a csillagokat, mert velük tegezőviszonyban van. Amikor megunják a régi nagy bérházat, ahol a kisfiúnak három ágya is van, mert a régebbi ágyaitól nem akart megszabadulni, akkor átruccannak spanyolországi kastélyukba. Nincs munka, nincs iskola, hogy keretek közé szorítsa őket, és ahogy az várható is, valami belerondít ebbe a bár kétségtelenül teljesen szokatlan, de mégis teljesen harmonikus és idilli képbe. 

"Nem sikerült megértenem igazán, hogy miért, de apám soha nem szólította anyámat ugyanazon a keresztnéven két egymást követő napon. Bár voltak olyan keresztnevek, amelyektől anyámnak hamarabb elment a kedve, mint másoktól, nagyon szerette ezt a szokást, és reggelenként láttam, ahogy a konyhában a csészéjébe dugott orral, nevetős tekintettel, állát a tenyerébe támasztva apámat kémleli, az ítéletre várva."

Az elsőkönyvesség abszolút nem érződik, Bourdeaut remekül valósítja meg a gyerekszemszöget, az apa naplórészleteivel váltogatva, és érzelmesen ír, anélkül, hogy érzelgőssé válna. Bohókás és szürreális, mégis le tudja koppantani a mondatvégi pontot a realitás talaján. 

Néhány mondattal képes megteremteni a hangulatot és lefesteni a látni-hallani-éreznivalókat egyaránt. Nem nélkülözi a humort sem: a párbeszédekben és az árnyaltan vicces leírásokban is vannak ilyen részek. Ez volt a kedvencem, amikor úgy éreztem én is a családjuk tagja akarok lenni: 

"Apa felüvöltött:– Pauline, hol a spárgatalpú cipőm?Anya pedig így felelt:– A kukában, Georges! Még mindig ott áll magának a legjobban.Majd hozzátette:– És Georges, itthon ne hagyja a hülyeségét, bármikor szükségünk lehet rá!Mire apám:- Ne izgassa magát, Hortense, mindig van nálam belőle egy másolat."

Andalító zeneszót hallottam olvasás közben, és magam sem tudom miért, de Végvári Tamás hangját, és ez a bódító elegy még különlegesebbé tette a regényt. 

"Amikor a fiam anyjával találkoztam, fogadást kötöttem a sorssal, elolvastam a szabályokat, aláírtam a szerződést, elfogadtam az általános feltételeket, és tudatában voltam a kitételeknek is. Nem bántam semmit sem, nem bánhattam ezt az édes marginalitást, azt, hogy mindig fittyet hánytunk a valóságra, hogy szkandereztünk a valósággal, az órával, az évszakokkal, hogy nyelvet öltöttünk a „mit szólnak mások”-ra."

Gyöngéd, szép, de szomorú regény is egyben. Tragikus végkimenetelnek mégsem nevezném, amire kifut, mert olyan szépen, finoman, zárja le a szerző az eseményeket, ami nekem megnyugvást adott.

Sima és fordított hazugságok elegyéből, álmokból és vágyakból építve egy lebilincselő és eredeti történet született. 

Liane Moriarty: Nine Perfect Strangers

Tavaly három kötetet is olvastam Liane Moriartytól és természetesen felcsigázott ez az új könyve is, a Nine Perfect Strangers (Kilenc idegen), főleg, hogy egy kicsit krimisnek tűnt már a fülszöveg alapján is.

A különféle wellness-üdülések, gyógykezelések, testi és szellemi felfrissülést egyaránt ígérő spa-k egyre népszerűbbek, Moriarty is ezt a vonalat lovagolja meg egy csokornyi, változatos módon sérült szereplővel. A kilenc idegenből mindenki mást keres, a teljes átváltozással, megújulással kecsegtető Tranquillum House (Oltalom háza) 10 napos programjától. A furcsaságok már az első nap elkezdődnek vérvételekkel, rejtélyes hangulattal, kétértelmű mondatokkal... Majd rájuk köszönt a kúra első 5 napjában betartandó "Nemes Csend". Nem szabad beszélgetni, ismerkedni, egymáshoz érni, még csak szemkontaktust sem felvenni, 5 napig. Ahogy telnek a napok, egyre többet megtudunk a karakterekről, míg ők egymásról csak néhány futó benyomást szereznek. A következő állomáson azonban kénytelenek lesznek jobban megismerni egymást, amikor furcsa körülmények közt a jógaterem foglyaivá válnak.

Sajnos kicsit a sokat markol, de keveset fog érzésem támadt ettől a könyvtől. Persze ennél kisebb csoportnyi emberrel nehezen lehetett volna dolgozni ilyen témában. Így viszont szétforgácsolódott a sok karakterrel; nem mindenkit ismertünk meg olyan tüzetesen. Az összetétel pedig nagyon jó volt: házaspár, akik nyertek a lottón, és teljesen megváltoztak a sok pénztől, egy család, ahol meghalt az ikergyermekek egyik tagja néhány éve, elhagyott, négygyerekes nő, aki mániásan el van foglalva kinézetével, régi sportsztár, aki elsőre sorozatgyilkosnak tűnik, meleg férfi, aki állandóan health retreatekbe jár, és nem akar gyereket örökbe fogadni a párjával, és a romantikus regényíró, aki kezdetben úgy tűnik főszerepet kap. Tetszett mindenkinek a sokféle problémája, terhe, bizonytalansága, egyáltalán az, amit várt ettől a megújító programtól.

A napokig tartó Csend meghökkentő volt először számomra. Komolyan a 10-ből 5 napig hallgatni fognak? De Moriarty szépen belebújtatott minket az egyes szereplők fejébe, a csendtűrésbe, a filozofálgatások közé, és végső soron egészen érdekes, kipróbálásra is érdemes kísérletnek tartottam a programnak ezt a részét. Természetesen történtek csend-megszegések is, néhány elkapott beszélgetés meditációk vagy masszázsok közben a kijelölt wellness-consultanttal. Ők is megértek volna egy misét, Yao és Delilah.
Bár jó sok mindent megtudtunk a szereplőkről, mégis kissé felszínes maradt a regény, a korábbiakhoz képest. Voltak kidolgozatlanabb karakterek, akik nem is keltették fel annyira az érdeklődést, akik valahogy eleve az oldalvonalra tartoztak. Ilyen volt Ben, Jessica, Lars, Tony és Carmel, de még Masha is, aki a különféle múltbéli történésekkel színesedett ugyan, mégis furcsán egydimenziós maradt. Francest, Heathert és Zoet kedveltem legjobban, és a korábban említett staff-membert, Yao-t. Napoleont néha nem tudtam hova tenni. Összességében őt is csak néhány vonás jellemezte, a maga nemében nagyon érdekes jelenség, de mégsem elég maradandó. Az a fajta ember, akinek ha eltöltesz a társaságában 20 percet, ugyanott leszel, mint ha eltöltöttél volna vele egy egész napot.

Masha, az igazgatónő terve és kísérlete igen merész, de sajnos átbillent az érdekes és szokatlanból a bizarr és illegálisba, és félbehagyott is lesz, nem erre számítottam.

A könyv első fele sokkal jobban tetszett, olvasmányosabb, érdekesebb, mint a feszültebbnek szánt második rész. 

A magyar borító is szuper lett!

Útravalónak van néhány nagyon jó gondolat benne, mindenképp kiemelném például ahogy azt fejtegeti, hogy mindenki visszatér a saját kis pre-set happinesséhez egy idő után, akármilyen nagy boldogság, vagy bánat is éri, előbb utóbb visszaáll arra a szintre ami alapvetően jellemzi a személyiségét.
Vigasztaló gondolat volt, hogy a nagyon mély gödrökből vezet néha az út egészen magasra - tudom, kissé napi-Coelho... egész addig, amíg nem veled történik. ;) És olyan jó fentről nézni vissza csak a gödörre.
Megfogott még az elejtett "He didn't leave her for something better, but for something new" mondat is, ami csak egy egész kicsit  tekint másként a helyzetre, mégis azonnal más megvilágításba helyezte ami Carmel és a volt férje közt kialakult. Szeretem az ilyen egyszerű mondatokat, amik a fejekben hirtelen mégis átkattintanak valamit.

Összességében megérte elolvasni, de sajnos eddig ez a legkevésbé jól sikerült kötet, amit kézbe vettem a szerzőtől. Nem átgondolatlan, mégis picit mintha összecsapta volna. A végén előjönnek ismét a kis fordulatok, a sorsszerűségek, továbbgondolt életutak, de valahogy nem mélyül el annyira ez, mint mondjuk A férjem valamit titkolban.
Azt hiszem a szokásos keretein ahogy túllépett Moriarty, nehezebben tudta tető alá hozni a történetet. 

U.i.: A magyar verzió állítólag hemzseg a hibáktól sajnos (kihagyott betűk mindenütt stb.).

Fülszöveg: 

"The ten-day retreat at boutique health-and-wellness resort Tranquillum House promises healing and transformation. Nine stressed city dwellers are keen to drop their literal and mental baggage and absorb the blissful meditative ambience while enjoying their hot stone massages. They are all on a path to a better way of living. Or at least a better waistline…

Watching over them is the resort's director, a woman on a mission to reinvigorate these tired bodies and minds. But to what lengths will she go to achieve her goal?

These nine perfect strangers have no idea what's about to hit them."

Tavaszi tervezet

Forrás.

Egy ideje elkezdtem én is évszakos listákat gyártani, és ebből a tavasz sem maradhat ki természetesen, úgyhogy összeültem magammal, és megvitattuk, melyik könyveket szeretném elolvasni a következő három hónap során. Azt meg már tudjátok, a listákat nem-betartani szabad! ;)
Már nagyon várom, hogy beköszöntsön a napsütéses, kellemes tavasz is, mert a szabadtéri olvasás nagyon hiányzik - bár mostanában mindenféle olvasás nagyon hiányzott. De hosszú ez az évszak, sok minden bele fog még férni szerintem. :)

A jelenleg befejezésre várók:

✓Jean Webster: Kedves Ellenségem! - belekezdtem már, rögtön a Nyakigláb Apó után, a duplakötetes verzióban
✓Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? - 10%-nál járok, rövidke vcs, az idő hiányzott, hogy leüljek vele
✓Fannie Flagg: Fried Green Tomatoes at the Whistle Stop Cafe - vcs, most kezdtem
✓Christelle Dabos: A tél jegyesei - az első fejezet után oldalvonalra került, de nagyon tetszett a felütés, most már előbb-utóbb fő-olvasmánnyá lép elő, és szerintem gyorsan befalom

A további tervbe vettek:

✓J.K. Rowling: Harry Potter and the Half-Blood Prince - folytatódjon az újraolvasás!
✓J.K. Rowling: The Crimes of Grindelwald
✓Szabó Magda: Csigaház - karácsonyra kaptam, kíváncsi vagyok rá
- Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül - ideje egy újabb Poketet elolvasni! :)
✓Anna Gavalda: Billie - vcs
✓Alina Bronsky: Baba Dunya utolsó szerelme - vcs
✓Almási Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat - egy kis pszichológia is jól fog esni
- Elena Ferrante: Briliáns barátnőm - ide vele!

12! Nem tervezem túl; ezeket nagyon szeretném tavasszal elolvasni, de persze sok minden mást is még, ennél többet - az a része alakuljon viszont spontán! :)

Teljesítve: 10/12 :)

Ti miket terveztek olvasni idén tavasszal? Mi az, ami semmiképp nem maradhat ki?

Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Dóritól kaptam kölcsön ezt a limitált példányszámban, magánkiadásban megjelent cseppnyi kis csodát; Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét. Hogy mi is pontosan a kötet, nehéz lenne megmondani, mert bár mesés, mégsem mesekönyv, és bár az alcím azt hirdeti: Történetek gyermeklelkű felnőtteknek, mégis inkább talán szemelvényekről van szó, nagyon rövid betekintésekről ebbe a félig mágikus, félig valós világba. A kötet két nagyobb fejezetre tagolódik, a Mályva utcára, és Szigligetre. Előbbi nekem jobban tetszett, de mindkét rész hasonlóképp lírai, és ugyanazokból a fényképekből ihletődött, amik a könyv végén megtalálhatóak tablóként.

Az illusztrációk nagyon szépek, békét, nyugalmat, derűt sugároznak, van valami megmagyarázhatatlanul vonzó és elringató bennük. Nagyon tetszett a játék a textúrákkal is, néhol szövet-csipke minták is felbukkannak. A macska motívum pedig szinte mindenhol jelen van, és a történetben is megjelenik a megrajzolt fehér cica, amint beoson a Férfi klubba, és összeszőröz néhány nadrágszárat. ;)

Lovranits Júliától már vettem egyébként egy könyvet, de még nem jutottam el az elolvasásáig. Örülök, hogy most az ábrándos, hangulatos meséje által ismerhettem meg a stílusát. A szereplők mind érdekesek és továbbgondolnivaló a történetük, a világuk is, sajnálom, hogy viszonylag röviden mutatkoztak csak be. 

"Az ablakokban bódító illatú petúnia nődögél, kótyagos szenderek röpködnek körülötte. Tavasszal, meg nyáron, ha rájuk süt a nap, nevetnek a macskakövek. És leszedik az arra járó lányok és asszonyok cipősarkait. Nem is hordanak magassarkú cipőt a helyiek, csak a turisták, akik nem tudják, hogy a macskakő cipősarokra vadászik."

Cipősarkakra vadászó macskakő, alvajárás a háztetőn, vasalt csillagok, Keserédes úr a Férfi klubban, és derűs, gömbölyű, horgolt álmok...
A Macskakő, egy gyönyörűen illusztrált szösszenet, néhány régi fénykép nyomdokain. Szuggesztív, erős képi világú, magával ragadó jeleneteket rajzolt a szerző és az illusztrátor, Berecz Krisztina karöltve.

Köszönöm az élményt! :)
>ITT< előrendelhető, ha szeretnétek, hogy több készüljön még belőle.
Interjú a Kultúrlényen a kötet keletkezéséről.

Saját kép. Instagram.

Fülszöveg:"A kíváncsi szomszédasszonyok hiába találgatják, nem tudják kilesni, mit csinál Fátia kisasszony éjjelente. Nem is sejtik, hogy ő vasalja a csillagokat és a holdfénynél ő horgolja a legszebb álmokat. De az egész Mályva utca varázslatos utca, ahol nevetnek a macskakövek és a lányok cipősarkaira vadásznak. A fagylaltos bódéban pedig Világszép Mályvarózsa hatalmas kanállal méri a lila, fehér és rózsaszín fagylaltot. A férfiak a klubban időznek és élvezik a békés vasárnap délutánokat.

Ebbe a békés mesevilágba csöppenünk bele, ha kinyitjuk Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét."

Februári pangás

A Poket, és illusztráció az 1984-ről a
 karácsonyra kapott könyves naptáramon.

A február rövid is volt, és többségében irl teendőkkel teli, így az olvasás és a blogolás is kicsit háttérbe szorult. Ami ennek egy pozitív hozadéka, az az, hogy könyvet sem volt időm venni... Egyetlen beszerzésem volt a hónapban, méghozzá az akkor még új Poket kötet (azóta lettek még újabbak, hurrá! :D): Hrabaltól a Gyöngéd barbárok. Először nem voltam benne biztos, hogy szeretném-e ezt a kötetet is a Poketek közül, de amikor megláttam, hogy A 6:27-es felolvasónál emlegetik belőle a Túlságosan zajos magányt, mint hasonló történetet, egy könyvzúzdával a középpontban, akkor tudtam, hogy mindenképp el szeretném olvasni. :) 

Februárban csak két könyvet sikerült befejezni, vagy ha úgy vesszük, hármat, mert a Nyakigláb Apó egy dupla kötetben van nekem, és az első regényt már befejeztem belőle. ;) De három másik könyvben is benne vagyok, szóval március biztosan termékenyebb lesz ebből a szempontból. 

Egy várólistacsökkentős könyv is volt az elolvasottak közt, szóval haladtam azzal is előre, csak nem akkora lendülettel most. :) A macskavendég egyébként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, így el is adtam azóta. 

A kiegészített téli terveimet tekintve végül 7 elolvasott könyvvel zárok a 10-ből, ami nem is rossz! Hamarosan összeállítok egy tavaszi tervlistát is. 

A hónapban sajnos kevés blogbejegyzés született, mindössze 5, de ezek közt volt egy igazán pezsgő témázás is a kimaradt könyvekről az életünkben, ami a régi témázások hangulatát és népszerűségét idézte meg. :) 

Egyébként más is úgy érzi, hogy nem nagyon jelennek meg említésre méltó, érdekes könyvek mostanság? Már hetek óta össze akarok rakni egy hírverős posztot, és nincs mivel megtöltenem! :O A könyvfesztiválra persze majd biztos összegyűlik pár. :) 

A másik kérdésem pedig: ugye most már jön a tavasz? :) 

A többiek februárja: 

Nita, Dóri, Sister, Nikkincs, Amadea,

Forrás.