- Georges Simenon: Maigret és a vérfoltos öltöny- Agave, ezt épp az előbb fejeztem be. :) Rövidke, de annál érdekesebb, ugyanis önéletrajzi ihletésű. Feszült hangulatú szerteágazó történet kerekedik belőle.
Szokásosan elröppent a hónap, és fogalmam sincs hogy lett hirtelen harmincegyedike, csak a lányok posztjainak láttán esett le, hogy máris nyakunkon a június.
A hónapban egész megtáltosodtam olvasás szempontjából, éreztem, hogy végre levedlem magamról azt a kényelmetlen kellemetlen olvasási válságot, ami a vállamon csücsült az elmúlt két hónapban, és sokat és kedvvel olvastam. :) 11 könyvet fejeztem be májusban. Ezek közül a legjobb Ove volt. :)
Haladtam végre a vcs-vel is, egyet olvastam a listáról, egy másikba pedig most fogok belekezdeni.
Ahogy olvasás, úgy blogolás szempontjából is ez volt eddig idén a legtermékenyebb hónap, ezzel együtt 15 bejegyzés született májusban. :)
A májusban befejezett könyvek:
A jövő héten jön a Könyvhét, szóval azért várható némi könyvhullás, bár tény, hogy visszafogottabb "rohamot" tervezek a Könyvfesztiválozásnál.
Néhány fix beszerzésem már van júniusra, főleg recik, plusz egy bookdepós rendelés is. Ez utóbbi a Sorok között folytatása, az Off the Page. A többit meglátjuk... ;)
Hmmm, és még valami: ITT A NYÁR! :D Hamarosan jövök nyári tervekkel is. :)
Jodi Picoult a lányával, Samantha van Leerrel alkotta meg ezt a történetet, ami Sorok között címmel nemrég magyarul is megjelent az Athenaeum kiadónál. Nem is akármilyen formában: a keményfedeles, színesen illusztrált, színes betűs exkluzív verzióját élvezhetitek. Ez én példányom angol és puhakötésű, és sajnos, látva a többiek posztjait, rájöttem, bizony kicsit kevésbé extra, a rajzok és a betűk ugyanis mind fekete-fehérek. Ennek ellenére persze a mese maga nagyon élvezetes, és a kis sziluett-rajzok eleve sokat dobnak rajta. :)
Az alapgondolat rendkívül izgalmas: mi is történik a szereplőkkel, amikor épp nem olvassuk a könyvet? Mi van, ha ilyenkor, egészen mást csinálnak, gondolnak, éreznek a karakterek, mint ami meg van írva? Ha a gonosz nem is gonosz, csak egy ártalmatlan művészlélek, aki lepkéket gyűjt? És ha a herceg nem is szerelmes a megmentendő királykisasszonyba? Vége van a mesének a Boldogan éltek, míg meg nem... után? Van-e egyáltalán utána?
Delilah a gimnazista lányzó imádja a Sorok között című Jessamyn Jacobs mesét, mindig csak ő veszi ki az iskolai könyvtárból. Igaz, rejtegeti is, hiszen ciki már ilyen mesét olvasnia egy tininek.
"If you read Dostoyevsky, you're weird but smart. If you read comic books, you're weird but hip. If you read a fairy tale, you're just a dork."
Rengetegszer olvassa el a könyvet, és Oliver, a herceg nagyon tetszik neki. A bonyodalom ott indul, amikor az egyik illusztráció a hercegről megmozdul, és segélykérő üzenettel megszólítja a lányt... Kiderül, hogy Oliver nagyon szeretne kiszabadulni a könyvből... Delilah-val közösen megpróbálnak megoldást találni a problémára és időközben persze egymásba szeretnek. Milyen kedves gondolat, hogy itt nem csak az olvasó habarodik bele a könyvbeli szereplőbe, de az érzelmet viszonozzák is. :)
Három különféle része van a történetnek - megismerjük a könyvbéli mesekönyv egy részének szövegét, és illusztrációit, vagyis azt a sztorit, amit Jessamyn írt meg Olivernek és a többi karakternek. Ezen kívül pedig van egy Delilah és egy Oliver nézőpont.
A legjobban azt hiszem nem is a szerelmes szál, vagy a regényből való menekítés problematikája tetszett a könyvben, hanem az az elképzelt valóság, amit megmutattak a szerzők, amikor a könyv be van csukva. Amikor épp nem olvassa senki a sorokat, akkor előfordulhat, hogy a szereplők sütit sütnek, sakkoznak, átjárnak egymáshoz beszélgetni... Néha teljesen más személyiségek, mint ami meg van írva nekik. Amikor aztán egy Olvasó kinyitja a könyvet, Frocli (Frump), a kutya elrikkantja magát, mint egy rendező, hogy mindenki a helyére, amikor pedig becsukják, akkor jön a vége, csapó! :) A történetnek úgy kell lefolyni minden alkalommal, minden olvasáskor, ahogy meg van írva. Oliver többször próbálkozott már ellene menni a megírt cselekvésnek, szövegnek, de egy láthatatlan cérnaszál, egy legyőzhetetlen erő mindig a helyére rántja. Furcsállja, hogy ő az egyetlen, akinek vannak tervei, aki szeretne kitörni a megszokottból, a többi szereplő látszólag elégedett azzal, amiben élnek.
Korábban sosem sikerült neki egy kívülálló Olvasóval kapcsolatot teremteni, Delilah azonban észreveszi a homokba rajzolt sakktáblát, amin Froclival játszottak, és aztán azon az oldalon, ahol Oliver egyedül szerepel egy sziklafalon mászva, elkezdenek kettesben beszélgetni.
További borító-változatok.
A könyvbeli mellékszereplők érdekesek voltak, különösen érdekelt Frocli, a kutya sorsa, de kedveltem a sellőket is, akik igazából nem is voltak férfifalók, a fogorvosi babérokra törő kalózkapitányt, a sebhelyes Rapsculliót, a megnyugtató jelenlétet, amit a királynő hozott magával... A való élet mellékszereplői kicsit klisésebbek voltak.
Tetszett, ahogy a könyv kinyitásának élménye le volt írva, ahogy szél kerekedik, mindenkit a helyére ránt, a lapok pörgetésekor átbucskáznak tereptárgyakon és betűhurkokon... És látják az Olvasót, és az olvasó környezetét felül, amikor nyitva a könyv.
"There is a dizzying whirl of gravity as the book starts to close, something we've all gotten used to. We grab on to details - candelabra and table legs and in some desperate cases, the hanging tail of a letter like g or y, until the pages are completely closed."
A könyv könnyed volt és humoros, ugyanakkor azért azt éreztem, Jodinak nem kellett volna ennyire "levinni a szintet". Egy YA is lehet kidolgozott(abb), és lehet a szokásos módon bonyolítani, szerintem sokat engedhetett a lánya ötleteinek, és itt-ott egyszerűbb megoldások születtek. SPOILER!kifehérített rész! Ugyanakkor pl. Delilah könyvbe való idézése, beesése roppantul tetszett, meglepő fordulat volt. :) SPOILER VÉGE!
" 'I really do have to leave, though' I tell him. 'If I don't go to Algebra, I'm going to get into trouble."Oliver nods his head. 'Of course' he says, and then hesitates. 'Is Algebra quite a distance away?'I stifle a grin. 'Light-years,' I say. "
A bolondossága, a történet kedvessége és romantikussága miatt, na meg amiatt, hogy az ötlet egyedi, és rendkívül aranyos, elnéztem a következetlenségeket, és kisebb megakasztó dolgokat, de azért meg kell mondjam, csodálkozom rajta, mert Jodi ennél pontosabban összerakott dolgokat ad ki a kezéből. Lekerekítettebbeket. És nem arról van szó, hogy nyitott-e a vég a folytatáshoz (az, és van is folytatás, Off the Page címmel), hanem, hogy maga a fő probléma kissé elnagyoltan, és magyarázat nélkül lett megoldva.
SPOILER!!! (Kifehérített szöveg!)Hogy került ki végül Oliver a könyvből? Hogyan cseréltek Edgarral? Egy fél mondat sincs magyarázatnak szentelve... Hogy a viharba íródott át utána a könyv, amikor a végén olvassák, amikor előtte minden erre irányuló próbálkozás abszolút kudarcba fulladt? Az a megoldás, hogy Edgar se szó se beszéd otthagyja az anyját, hát érdekes... Oliver, a megírt karakter állítólag a fiú, akire Jessamyn vágyott, de azért ez kicsit faramuci helyzet, hiszen szerette ő Edgart mint fiát, olyannak, amilyen.SPOILER VÉGE!!!
Azért jó ötlet volt megírni ezt a könyvet, iszonyatos nagy élmény lehet Jodi Picoult lányának lenni, és közösen alkotni vele valamit, és tök jófej szülő lehet. :) Mellesleg pedig, tényleg lehet ez egy lépcsőfok, fiatalabb olvasóknak, hogy utána belevessék magukat Picuolt keményebb témáiba.
Értékelés: 10/8,5 Nagyon bájos történet, aminek hibáit kompenzálja a jó stílus, olvasmányosság, a szerkesztés, a fantáziadús ötletek, az illusztrációk. Igazi könyv a könyvben érzés, és tündérmesei háttérvilág, némi plusszal. Nem lehet nem szeretni, és nem drukkolni Olivernek. :)
A könyvet egy évig tologattam magam előtt, pedig nagyon hívogatott a szokatlan formával, a posztot pedig most napok óta tologatom, mert hát mégsem járja, hogy ragyogó napsütésben holmi horrorokról essen szó... :) De a Horrostör mégsem olyan rémesen ijesztő horror, inkább azt mondanám rá különleges, és pikáns.
"Napközben az Orsk nem volt több átlagos, korszerű alapanyagokból emelt, bútorokkal és emberekkel teli épületnél. Ám éjfél előtt egy órával, mikor folyosóit már senki nem rótta, mikor az irodák elsötétültek, és a hátramaradt vevőket is kitessékelték az elülső kapun, mikor reteszre zárták a bejáratokat és az utolsó munkatársak is hazamentek, valami egészen mássá alakult."
Aki olvasott már értékelést a könyvről, tudhatja, hogy úgy néz ki, mint egy IKEA katalógus formára és méretre is, és bár úgy voltam vele, én ezt csakazértse fogom emlegetni, mégsem tudom kihagyni, mert bármily hihetetlen is, tényleg nagyon sokat dobott az egész élményen. A betűk kéken vannak szedve, hatalmas belső margók vannak - eddig nem is gondoltam rá, hogy ez milyen kényelmes lehet: elfér a könyvjelző anélkül, hogy kitakarna szöveget, és lehet hajtogatni is a könyvet olvasáskor, kényelmesen olvasható minden akkor is. :) A fejezeteket mindig egy-egy bútor képe és rövid leírása vezeti be, de ezen kívül is van egy csomó apró "extra" a könyvben, például Orsk reklám, megrendelési űrlap, kuponok...
"– Mi van az üzemi bejáróval? – Behalt. – Akkor hogy jelentkezünk be? – Ne siess már annyira -szólt Matt, majd megpróbált kiszippantani egy sajtfoszlányt a száját körülvevő szőrtengerből. – Nem vár bent semmi, csak bérrabszolgaság, végtelen kizsákmányoltság, és személyes alávetettség céges nagyurainknak."
Orsk ugyanis a regénybeli, kitalált áruház neve, ahol a történet játszódik. Tipikus skandináv bútoráruház, ahogy mi is ismerhetjük, lapra szerelt gardróbszekrények, elcsenhető ceruzák, listák termékkódokkal, térkép a részlegekről, és persze az út, aminek segítségével bebarangolhatod az egész áruházat, végül mindig a Piactérre jutva, ahol, ha addig nem is vásároltál semmit, biztos landol a kosaradban néhány illatgyertya, hímzett törölköző, üvegpohár, sószóró vagy színes szalvéta... Ezzel a környezettel, és az egész áruház működésének, filozófiájának bemutatásával szép kis fricskát mutat, kritizálja a fogyasztói társadalmat, és a multikat is pellengérre állítja. A cég iránti elköteleződés, lelkesedés kötelező jellegű, mert az Orsk egy nagy család...
"Az Orsknak kétféle vendége van. Azok, akik nem vesznek semmit, és azok, akik bármit megvesznek. Ám komoly vásárlásra addig nem kerül sor, míg el nem jutnak a földszinti Piactérbe, ahol szembesülnek azzal, amit mi csak „pénztárcanyitogató” részlegeknek hívunk. Lényegük, hogy a lehető legnagyobb vásárlási kísértésnek tegyék ki a vevőket. Célunk, hogy a pénztárcájukba nyúljanak, és vegyenek valamit, akár csak egy villanykörtét, hiszen amint sikerült erre rávenni őket, költekezni fognak, mégpedig látogatásonként átlagosan 97 dollár értékben."
Azonban valami furcsa történik az áruházban, egyre több a kár, a reggeli műszak folyton talál valamit, amit az esti műszak otthagyott, és nem takarított fel... vagy...? Vagy esetleg valami éjjel történik az Orskban? Ki járkálhat benn éjnek idején? Basil, az áruház alkalmazottainak helyi kisfőnöke (őszintén szólva elfelejtettem mi is volt a titulusa pontosan) elhatározza, hogy harmadmagával benn marad éjszakára, és köröket tesznek az áruházban, megpróbálva a végére járni a rejtélynek, és kézre keríteni az esetleges illetéktelen behatolókat, mielőtt másnap reggel jön a felsőbb vezetés ellenőrző hadteste. Amy, a szerencsétlen, az áruház filozófiájával azonosulni nem tudó és nem akaró beosztott és Ruth Anne, az Orsk 14 éve elkötelezett pénztárosa a két delikvens Basil mellett, akik persze a busás túlóradíj miatt vállalják is a küldetést. Később kiderül, hogy még két munkatárs is az áruház foglya lesz éjszakára: Matt és Trinity ugyanis kapva kaptak az alkalmon, és megneszelve, hogy valami bujkálhat a sötétben, elbarikádozzák magukat, és benn maradnak ők is, hogy filmet forgathassanak a potenciálisan kísértet járta helyről, és majd berobbanjanak a tv-be a műsorukkal...
Ha tudták volna, mi vár rájuk... A borzalmak akkor kezdődnek, amikor a világítás elhalkul, amikor különös motoszkálás kezdődik, feltűnik egy-egy patkány, majd még más is, ami sokkal ijesztőbb. ... Basil és csapata megpróbálják valahogy átvészelni az éjszakát, és elkezdődik a menekülés árkon-bokron, avagy Liripipen-Brookán keresztül.
"– Hányni fogok – jelentette be Amy.
– Ne az árura! – intette Basil."
Érdekes volt az az átmenet, ahogy a furcsaságokból átcsaptunk valódi veszélyhelyzetekbe, elmosódott és kitapinthatatlan a határvonal, olyan láthatatlanul olvad át minden a normálisból valami szürreálisba.
Bár kicsit izgultam, hogy mennyire lesz ez félelmetes, igazából néhol úgy éreztem inkább horrorparódiába csap át. Amikor a szőrös kéz kilógott az ágy alól, szinte felnevettem, és később is megmaradt a "könnyed" hangulat, néhány szaftos részletet kivéve. Hátborzongató dolgok történnek persze, menekülni kell a szereplőknek az életükért, de megmarad a humor is, és nem billen túlságosan át se egyik, se másik irányba. Misztikus, és vannak benne klasszikus horror-elemek, amerikai filmszerűen pereg minden, szinte azonnal adaptálható a filmvászonra. Egy kicsit le is ült a lelkesedésem a könyv iránt valahol a szeánsz és az azt követő események, a sok rohangálás közben, hogy hát ennyi volt, innen nincs felfelé, jönnek az előre kitalálható történések sorban és majd szépen kijutnak és heppiend, de hála a jó égnek Grady Hendrix sokkal jobbat mutatott a végére egy klisés megoldásnál. A könyv végkifejlete abszolút nem az lett, amit vártam, és tetszett ez a felfelé ívelés, a szokatlan megoldások, és az a pikantéria, amit az utolsó pár oldal nyújtott. Enélkül nem lett volna igazán különleges maga a sztori is, csak a kivitelezése a könyvnek.
Kevés karakterrel dolgozik Hendrix, akik kicsit furák és kicsit amerikaiak, de azért izgul értük az ember. Senkit se zártam kifejezetten a szívembe, de szerettem róluk olvasni.
Értékelés:10/10Villámgyorsan elolvastam, alig tudtam kihúzni az orrom a könyvből, úgy odatapadtam hozzá, és hát mondanom se kell, minden egyes lökött bútornevet sikerült megtanulnom a Müskktől az Ingalutton át a Bodavestig. :D ... Remek ötlet volt ebbe a steril, áruházi környezetbe helyezni egy horrort, és nem teljesen komolyan venni az egészet.
Szórakoztató olvasmány, és nyugi, nem fogtok tőle kislámpával aludni, ijedősebbek is simán belevághatnak. :)
Fedezzétek fel, mit rejt az Orsk éjszaka!
Kis kritika és kukacoskodás a végére, mert nem tudok kibújni a bőrömből, és az ilyen hibák rendkívül bosszantanak:
- Szerepel egy "Cops" sorozat - nem lehetett volna lefordítani, mondjuk Zsarukra?
- "konzervzene" wtf -.-' ? Mobiltelefon elnyomott csöngéséről van szó, ami ugye szólhat kicsit "tinny", és bár nem láttam az eredeti szöveget, a nyakamat tenném rá, hogy tinny music volt ott, ami kicsit "bádoghangú", "fémesen rezgő", "berezonáló" stb. De semmi esetre se konzervzene.
- "Ouija tábla". Nagyjából "vidzsa" vagy "kidzsa" a kiejtése, így előtte 'a' kellene hogy legyen a névelő, nem 'az'.
- "pins & needles" - ismerjük mind, a kifejezést is, meg azt is, amikor elzsibbadt valamint, és ahogy visszatér belé az élet, bizsereg, zsibog, hangyás, szurkál, éget kicsit, stb. A fordítása így sikerült: "megannyi tű és szög fúródott ujjaiba és lábujjaiba". -.-
- a 161. oldalon pedig el van rontva a szereplő, Trinity helyett Amy az, aki súg valamit.
Hirtelen megint megszaporodtak az érdekes újdonságok, egyre jönnek a hírek a könyvheti megjelenésekről, így aztán megint csokorba szedem azokat, amik felkeltették a figyelmemet. :) Remélem találtok benne ti is kedvetekre valót. Mindjárt nyakunkon a Könyvhét! :D
Először is álljon itt az a könyv, amit talán most a legjobban várok. Ez nem más, mint Kati Hiekkapelto Védtelenül című könyve, a Fekete Anna sorozat második kötete. A Kolibrit tavaly nagyon szerettem, és élmény volt a szerzővel való személyes találkozás, a könyvbemutató is.
A kötet az Athenaeumnál jelenik meg 2016. június 7-én.
Fülszöveg: A nagy sikerű Kolibri szerzőjének új regénye
Észak. Késő délelőttbe nyúló komor éjszakák, fénytelen nappalok Milyen környezet lehetne ennél alkalmasabb a gyilkosságokra, a holttestek eltüntetésére? A viszonylag nyugodalmas finn város hirtelen brutális gyilkosságokra és kábítószeres leszámolásokra ébred. Vajon van-e a zord télnek is szerepe az erőszakos halálesetekben vagy a küzdelmekkel teli lét feladásában, a sokkoló végső megoldásokban? Legfőképpen pedig: milyen szánalmas motiváció vezethet egy önmagából kivetkezett gyilkost? Ezt kell kiderítenie a vajdasági magyar származású nyomozónak, Fekete Annának és társainak. És Anna persze ezúttal sem vall kudarcot... De ez még nem minden. Az írónő igazságérzete, empátiája, társadalomkritikus hangvétele megint átüt az izgalmas történet kommersz burkán. Neki az is fontos, hogyan keveredik ebbe a mészárlós rémálomba egy szerencsétlen, kitaszított menekült, aki előtt az utolsó sorompó is lecsapódott. Akit a biztos halálba küld vissza a lelketlen bürokrácia. A drogos bandaháborúk, a kicsinyes emberi haszonlesésből fakadó tragédiák háttere előtt a humánumot, az együttérzést, a nyílt emberi arcot és szívet keresi. És bár ritkán találja meg, még mindig hisz benne. Hát ezért szeretjük Kati Hiekkapeltót."
Szintén az Athenaeumtól érkezik Makai Rita könyve, a Határtalan szerelem Párizsban. Bevallom őszintén, már azt hittem, hogy végül megszakad a Magyarok külföldön sorozat, amit a nagysikerű Let's kifli indított, de szerencsére jön a következő kaland, ezúttal egy magyar lány és egy arab fiú találkozásáról a szerelem városában.
Megjelenik: 2016. június 3.
Fülszöveg: "Volt egyszer egy lány, aki a karrierjét, a családját, a barátait és a teljes addigi életét hátrahagyva úgy döntött, hogy belevág a nagy kalandba és Párizsba költözik, mert ott várt rá a szerelem. Egy lány, aki kezdetleges nyelvtudással (ami nagyjából arra volt elég, hogy rendeljen egy italt, és még azt sem értették a kiejtése miatt) összepakolt és repülőre szállt.
Egy lány, aki ahelyett, hogy „munkanélküli vagyok” (je suis au chômage), olykor azt találta mondani, hogy „fűtés vagyok” (je suis un chauffage).
Egy lány, aki sokszor sírta magát álomba, mert minden önbecsülését elvesztette, és úgy érezte, nem tud majd boldogulni, hiányzott neki a család és a barátok támogatása, egy ölelés, egy jó (magyar) szó.
De ez a lány nem adta fel, tanult és küzdött, mert volt valami, ami minden pillanatban erőt adott neki: egy kedves arc, egy meleg barna szempár, és a hit, hogy a szerelemnek semmi sem szabhat határt.
Ez a történet két különleges emberről szól, és arról, hogy ha kinyitjuk a szívünket a világ felé és elhisszük, hogy kivételesek vagyunk, akkor mindent megváltoztathatunk. Különösen a szerelem városában."
Az Agave könyvheti megjelenései közül amit legjobban várok az természetesen Baráth Katalin új regénye, az Arkangyal éjjel. Ez nem Veron-történet, aminek én most kifejezetten örülök, nem annyira szerettem ugyanis az utolsó Veronkát. Erre viszont roppantul kíváncsi vagyok, és sokakkal ellentétben, nekem nincs bajom a borítójával. Legfeljebb a tipográfia az, ami szerintem kívánnivalót hagy maga után.
Megjelenik: 2016. június 9.
Fülszöveg: "Amikor Budapest utcáit feketére festi az éjszaka, egy árnyék indul veszedelmes útjára. A rendőrök szerint az árnyék csak legenda, de aki találkozik vele, többé nem szabadul a rettegéstől.
Bori önkéntes segítő, a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozik. Egy végzetes napon azonban éppen őt támadják meg. A lány lakótársát felzaklatja a tragédia, és cinizmusa ellenére minden veszélyt vállal, hogy elkapja a névtelen tettest. Nyomozását rengeteg váratlan fordulat és fellángoló erőszak szegélyezi. De mi köze van ennek a nyomozásnak a pesti éjszakákat rémülettel megtöltő árnyékhoz?
Baráth Katalin a nagy sikerű Dávid Veron-sorozat után egy letehetetlen, és ízig-vérig 21. századi magyar thrillert írt. Ez a regény nemcsak ismerős helyszíneivel, sötét, de a humort sem nélkülöző világával és izgalmas történetvezetésével ragadja magával olvasóit, hanem egy olyan főhős megrajzolásával is, akinek karaktere egyértelműen új szín a magyar krimiirodalomban."
Könyvheti Agave lesz még a már korábban emlegetett N.K. Jemisin: Az ötödik évszak is, 2016. június 9-én jelenik meg.
Én mondjuk időközben lebeszéltem magam róla, mondván nem kell minden újdonságra ráugrani, de majd még meglátjuk. :)
Fülszöveg: "Így ér véget a világ… utoljára.
Három szörnyű dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élő Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és erőszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanze ― az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai évezredek óta a civilizáció alapjait képezik ― összedől, mert teljes lakossága egy őrült bosszújának áldozatául esik. S végül, a Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslő repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra.
Ebben a haldokló és halálos világban Essun mindent meg fog tenni, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. Az utolsó tartalékaiból tengődő, napfény, ivóvíz és művelhető termőföld nélkül maradt Rezdületlenben pedig kitörni készül a háború. Egy végső, nagy leszámolás a nemzetek közt, amit nem a hatalomért vagy a földért vívnak majd, hanem a túléléshez szükséges alapvető forrásokért. Essunt viszont nem érdekli, hogy az ismert világ összeomlik körülötte: ő maga fogja puszta kézzel elpusztítani, ha ezt kell tennie a lánya megmentéséért.
N. K. Jemisin az utóbbi években hívta fel magára a figyelmet az epikus fantasy olvasók körében különleges világaival és szereplőivel. Kegyelmet nem ismerő történetmesélésével pedig a műfaj rettenhetetlen férfi szerzőit is nem egyszer megszégyenítette. Az ötödik évszak című regénye az eddigi legjobb műve: gyilkosság, árulás és feltépett sebek egy olyan lélegzetelállítóan idegen, de mégis ismerős világban, ahol fegyverként lehet használni a föld erejét, és ahol a halál mindenkit utolér."
Új kiadásban lehet a Könyvhéten beszerezni Neil Gaiman Csillagporát is az Agavétól, nézzétek, milyen mesés külsőt kapott:
Tóth Krisztina néhány éve a Vonalkóddal megnyert magának, így most, bár még lenne mit olvasnom tőle (Pixel, Pillanatragasztó) felkaptam a fejem az új könyv hírére, ami egy verseskötet: Világadapter.
Érkezik újdonság a Twister Mediától is, Amy Harmontól az Arctalan szerelem2016. június 8-án jelenik meg. Még nem vagyok benne biztos, hogy olvasni fogom, de biztató, hogy külföldön sokan szeretik.
Fülszöveg: "Ambrose Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.
Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is"
2016. június 30-ára tolódott Robert Galbraith - vagyis J.K. Rowling - újabb Cormoran Strike krimijének megjelenése a Gabo Kiadónál. Ez a sorban a harmadik kötet: Career of Evil. Magyarul sajnos azt a suta címet kapta, hogy Gonosz pálya.
Nem tudom a sztorihoz mennyire fontos, hogy pont pálya legyen, és ne karrier, hogy gonosz legyen, ne ördögi vagy bűnös, de kapásból vagy hat másik címalternatíva körözött a fejemben: Törtető gonosz, Bűnös hivatás, Ördögi karrier, A bűn útja, Gonosz törtetés... Ha az előző címek egyszavasságát nézem, akkor pedig még akár egy olyan is beillik a sorba a Kakukkszó és a Selyemhernyó mögé, hogy Bűnlajstrom.
De mindegy is, nekem a Career of Evil verzió lesz meg majd. :)
Szintén a Gabo-nál jelenik meg Clara Bensen regénye, a Poggyász nélkül, amire megmondom őszintén nem figyeltem volna fel magamtól, elég tucatromantikus benyomást kelt, de aztán megláttam ezt a másik borítós verziót (jobb oldali, na meg persze elolvastam a fülszöveget) és BAMM! Azóta érdekel. :) Egyébként Theodoránál hallottam a tam-tamot a magyar megjelenésről.
Magyar megjelenés: 2016. június 3.
Fülszöveg: "Egy ruha, három hét, nyolc ország – nulla poggyász
A fiatal felnőttkori magába zuhanásból épphogy felépült Clara Bensen úgy dönt, hogy az egyik online párkeresőn való regisztrálással teszteli visszatérését az életbe. Az álmában sem jutott eszébe, hogy a konvenciók felrúgásáról elhíresült, rendkívül energikus egyetemi professzorral, Jeffel fog megismerkedni. Még szinte egymás vezetéknevét sem tudják, máris megállapodnak, hogy belevágnak egy nyolc országot érintő, háromhetes, kockázatos kísérleti utazásba. Hogy mi ebben a turpisság? Az, hogy mindezt szállodai foglalás, terv, és ami a pláne, poggyász nélkül teszik.
Clara sztorija a kalandorokat és az otthon ülőket egyaránt meg fogja érinteni – egyszerre szerelmi történet, úti beszámoló és ragyogó modern megközelítése az ősrégi kérdésnek: honnan vegyük a bátorságot, hogy felfedezzük a komfortzónánkon túli világot? Lehet valakit szeretni címkék és elkötelezettségek kényszere nélkül? Valóban lehetséges hátrahagyni a poggyászunkat?"
Filmes hírek:
Van már trailer A lány a vonatonhoz, várom a filmet, bár a könyv számomra lapos és középszerű volt, a filmváltozat ígéretesnek tűnik, már az előzetes izgalmasabb, mint maga a könyv volt. :) A poszter pedig kifejezetten ötletes lett a cipzár-sínnel.
Dan Brown Inferno-jának trailerét is meg lehet már nézni, szerintem szuper lesz, alig várom, hogy láthassam ismét Tom Hankset Langdonként. :) Tervezem újraolvasni a könyvet, nagyon szerettem.
Kinek mi tetszik a híregyvelegből? Mi lesz fix vásárlás, mit vártok, mire vágytok leginkább ezek közül? :)
Végre, végre egy jóféle "mese" került a kezembe, vagy nevezhetjük ifjúsági regénynek is, mesés környezetben, középkori világba helyezve. A bolondos nevű Vízfüttyő Loson három kalandját követhetjük nyomon a könyvben, Óperencián és Üveghegyen innen és túl. Természetesen az epizódok összefüggenek egymással.
A könyv bővelkedik hétfejű sárkányokban, farkasemberekben, de vannak hagyományos banyák, mézeskalács házikóban, kiszabadításra váró szépséges és kevésbé megnyerő hercegnők, megbűvölt kőszívek, gyíkbefőttek, elvarázsolt békák és babapiskóta-szekrény is. :)
Nagyon jó a humora, egyedül talán az első epizódot éreztem gyengébbnek: bevezető jellegű volt, kissé elnagyolt, és túl egyszerűen lett elkanyarítva a mese vége. A második történet kifejezetten az izgalomra helyezte a hangsúlyt, akciódúsabb volt, és telis-tele volt farkasokkal. :) A harmadik részt találtam végül a legkiforrottabbnak, legszórakoztatóbbnak, és a humor is itt hágott a tetőfokára. A két palotaőr, Zukács és Tikuny remekelnek. :)
Fellelhető volt itt-ott meseátirat jelleg, kiváltképp Hófehérkével és a hét törpével, ami nem volt zavaró, ötletes volt, és volt benne egyediség, az üvegkoporsó, és a többi üvegtárgy titkai miatt főleg. Ezzel szemben a Piroska és a farkas utalások a második részben gyengébbek voltak, illetve nem volt talán szerencsés ugyanúgy Piroskának elnevezni a farkasok úrnőjét - a többiek jobb nevet kaptak, és egyébként is, minimum egy Melisandre (vörös banya) veszett el a Trónok harcából abban a karakterben, nem lehet őt csak úgy lepiroskázni. ;)
A nevekkel eleinte nem voltam jó barátságban, kezdve Vízfüttyő urasággal, akit ráadásul Fütyinek becéznek, majd a két, lelencházi barátja, Pinizsáló Gyíkor és Homokító Musztafa neve sem nyerte el a tetszésemet, de aztán rájöttem, hogy a szerző is kifigurázza önmagát, és a névadásokat, van benne önirónia, a későbbiekben ugyanis másik szereplők is elrontják Loson nevét, illetve kapunk magyarázatot a fiúk kitekert névadásaira is. A banya neve - Háromkalapi Rozál - már kifejezetten tetszett, és a hiú lovagé is - Staankivan Fejezord. :D -, illetve a kis csalafintamellékszereplő f(F)arkasok: Bertalan és Kempelen, hát rajtuk hangosan felnevettem. ;)) A törpék haláli fazonok voltak, és egyszer sem volt említve a megszokott nevük (Morgó, Hapci, Szundi), csak az ezekre utaló jellemvonások. :)
A főszereplő, Loson szimpatikus volt, emberi. Olyasvalaki, aki követ el hibákat, és fél is néha. Nem tökéletes, de fejlődőképes. És nem csak a küldetésekkel volt elfoglalva, voltak barátai, szerelme, érzései mások felé, egyszóval volt mélysége. Se nem üsd-vágd, se nem ószépségesviolám volt ő. Jól összerakott szereplő, és sokat fejlődik a sztorikban.
"– Most meg mit bámulsz tátott szájjal?
– Az egyik szemölcse. Lehet, hogy lepottyant?
A néne megtapogatta az arcát.
– Lepottyant? De… van még elég, ugye?
Loson meghökkent:
– Akad bőven – felelte bizonytalanul.
– Jó. Az orrom… rendben van?
– Az attól függ. Őszintén szólva, eléggé méretes. Én megvagyok
feleekkorával is.
Az öregasszony megmasszírozta az orrtövét.
– Értem… de nem lötyög?"
A háttérvilág és az Óperencián inneni és túli dolgok összefonódásai tetszettek, és kifejezetten jó ötletnek tartottam Loson küldetéseit. Nem is gondol az ember arra ugye, hogy kell hogy legyen valaki a háttérben, aki kifundálja milyen próbát is álljanak ki a királykisasszonyok kacsójáért és a fele királyságokért versengő vitéz daliák, és hogy bizony a megtalálásra váró mágikus tárgyakat el is kell valakinek rejtenie a zord, ijesztő és veszélyes helyeken, hogy azokat majd a megfelelő személy kézre kerítse. :) Loson ebben a szerepben jeleskedik.
"– Hogy jössz te ahhoz, hogy az udvarlási technikámat ócsárold?!A dalok igenis megérintik a női lelket. – Egy hőseposz Sröwald vastojásból kikelt félistenéről, Bolafról,amint megküzd a Végzet Egyszarvú Bálnájával? És mindezó-sröül?!"
Kedvenc szereplők: a hét törpe, Staankivan Fejezord, Ludovika, a palotaőrség tagjai, Muszti a patkány, Loson.
A célközönséget nem teljesen tudtam belőni, mert vannak benne 16+-os utalások, de nem vészes, ugyanakkor elég mesés az egész, főleg az eleje.
Mindenesetre minden ifjúsági fantasyt, középkori hangulatú mesét kedvelőnek ajánlom a kötetet, igazán jól sikerült. :)
Értékelés: 10/9 Megkedveltem Losont, és nagyon érdekelt a végkifejlet. Az utolsó rész kifejezetten remekül sikerült, kedves és megható véget is kapott, az volt a kedvencem. Jó hangulatú, jó stílusú fantasy, ami nem nélkülözi a klasszikus mesei alapelemeket és a humort sem. Olvassátok! :)
Nagy "rajongója" vagyok Stephen Hawkingnak, olyan módon, ahogy nagy tudós elmékért rajongani lehet: távolságtartóan, és a laikusok minden tudatlanságával.
Hawking egy hatalmas tudású ember, felemelő személyiség, az egyik legnagyobb élő elme. Csodával határos, hogy egyáltalán még köztünk van.
A napokban elolvastam Az én rövid történetem című önéletírását, amiben sok a családi kép, mesélős, valóban rövid és humoros is, mégis töményen tele van fizikával. Fekete lyukak, görbülő tér-idő és kvantumelmélet még hagyján, de a kezdeti fejezetek után viharos sebességgel veti magát Cauchy horizontok és kozmikus húrok közé. Nem tud vele megbirkózni az agyam. Persze elolvastam a könyvet végig, de azon törekvésemet, hogy kicsit jobban beleássam magam Hawking révén a kozmológiába és a fizikába, elvetettem. Az idő rövid történetével (A Brief History of Time) akartam ugyanis folytatni, de már látom, hogy az a kötet és információmennyiség (avagy mélység) már végképp sok nekem mint laikusnak. Ismeretterjesztő tv-sorozatairól azért még nem tettem le, sok mindent meg lehet azokból is érteni, azt gondolom.
A könyvben volt egy tudományos témafelvetés, ami megfogott, méghozzá azért, mert rögvest a Harry August csodálatos élete jutott róla eszembe, ami a tavalyi év egyik meghatározó könyvélménye volt. Ez az elmélet pedig a nagypapa-paradoxon az időutazáson belül. Harry Augustra nézve esetleg kicsit spoileres (?) lehet, szóval az utánajárással csak óvatosan. :)
Akinek szintén magas a fizika, de érdekli a nem mindennapi tudós története, nézze meg A mindenség elmélete című filmet (The Theory of Everything), ami Jane Hawking memoárja (Travelling to Infinity - My Life with Stephen) alapján készült. Én néhány hónapja láttam, és imádtam. Érzelmes, drámai, romantikus. Már a film pár perces trailere is végtelenül megható.
Eddie Redmayne olyan kiváló alakítást nyújt, hogy az ember szinte meg is feledkezik róla, egy színészt lát, nem az igazi Hawkingot. Oscart is kapott érte.
A Jane-t alakító Felicity Jones is remekel, arcjátékában ott van minden kimondatlan apróság.
Íme egy kép a valódi, és a filmbéli esküvőről:
Bal oldalon Stephen Hawking és Jane Wilde, jobb oldalon pedig az őket alakító Eddie Redmayne és Felicity Jones.
Hawkingnak még az úgymond lecsupaszított fizikája is nehéz, valljuk be. Persze ettől még nem szűnök meg csodálni őt és azokat is, akik értik a mondandója lényegét. Az emberi oldal pedig... nos, bármily furcsa is, Hawking azt mondja a könyvében, hogy teljes élete volt. Van családja, gyermekei, rengeteg helyre utazott el, államfőkkel, tudósokkal találkozhatott. Humorral és öniróniával szemléli az életét. Minden becslés ellenére ma is él és kommunikál, ha nehezen is. És gondolkodik, szüntelenül.
"Testi fogyatékosságom nem jelentett túl nagy akadályt a tudományos munkámban. Bizonyos értelemben talán még a javamra is szolgált: nem kellett előadásokat tartanom és egyetemisták oktatásával foglalkoznom, és nem kellett végigülnöm unalmas és időrabló bizottsági üléseket. Így aztán teljes egészében a kutatásnak tudtam szentelni az életemet."
A Témázunk ehavi etapjában az OLVASÁS MINT HULLÁMVASÚT - mitől unjuk meg a könyveket? című téma nyert, így erről fogunk eszmét cserélni a bandával. :) Nekem, bevallom őszintén, most kifejezetten aktuális (volt?) a téma, mert belebotlottam egy elég "hullámvasutazós" könyvbe is, na meg volt egy kis olvasási válságom is, ami ugyancsak passzol a fenti témafelvetéshez. De, mint lelkes olvasónak, vannak más emlékeim, és némi általános érvényű mondandóm is az olvasás "egyszer fenn, egyszer lenn" jellegéről. ;)
Nem mondok nagy újdonságot: nincs mindig kedvem olvasni. Szerintem ezzel így van mindenki, még ha a legfőbb és legkedvesebb hobbija is az olvasás. Egyszerűen néha nem csúszik, mert más jár az ember fejében, leült a sztori a könyvben, vagy épp fizikailag sok a dolga, amibe nem fér bele, hogy leüljön az olvasófoteljébe és legördítsen 50 oldalt az aktuális regényből.
Az előbbi problémákra nekem két állandóan alkalmazott megoldásom van: ha fizikailag nincs időm leülni, akkor hangoskönyv. Vígan lehet vele ablakot pucolni, vagy zöldséget szeletelni, imádom azt a szabadságot, amit ad, és szerencsére eléggé felfejlesztettem az auditivitásomat, hogy menjen a multitasking a szöveghallgatással együtt. ;) A másik módszerem, hogy mindig több könyvet olvasok egyszerre. Régen el se tudtam volna ezt képzelni, mindig egyesével haladtam, sőt egy-egy napot tartottam is köztük, de rájöttem, hogy sokkal jobban érzem magam, és sokkal többet is olvasok, ha megvan a szabadságom, hogy kiválasszam, per pillanat épp melyik világba, milyen formátumba szeretnék csöppenni és milyen nyelven. Rendszerint három-négy könyv van elkezdve, és amikor befejezek egyet, nem azon vagyok, hogy a következővel is haladjak, és elfogyjanak az aktuálisak, hanem szemezni kezdek másik hárommal a polcról... :) Javíthatatlan könyvhabzsoló lettem.
Ez a fajta olvasás nem mindenkinek szimpi, és nem mindenkinél működik. Nekem viszont szükségem van rá, hogy legyen választásom, épp mit akarok folytatni aznap.
Amikor már végképp nincs hangulatom egyikhez sem, amit épp elkezdtem, vagy egyáltalán a betűkhöz, akkor már nagy a baj, de általában ez nem tart sokáig. A könyvmolyságot nem lehet csak úgy elhagyni, levetkőzni, leszokni róla (?!), még a nagyobb olvasási válságoknál is jönnek előbb-utóbb az "elvonási tünetek", addig meg mindig ott van a polcrendezés, könyvekről beszélgetés, és az új megjelenések böngészése, mint nem is annyira marginálisan könyves tevékenységek. :D
Ha a könyvön belül elunom magam, az nem jó ómen az élményre és az értékelésre nézve. Nagyon bele tudok ragadni ilyenkor az adott olvasmányba, és az utolsó, unalmas rész emléke elevenen él bennem, olyannyira, hogy a borítóra ránézve, már fordulok is el, vagy pakolok is a tetejére egy másik könyvet. Nemrég a Lépcsők városában akadtak olyan részek, amikor nagyon leült a sztori, nagyon nem tudtam haladni. Hogy mitől unjuk meg a könyveket olvasás közben, az elég változó, én például akkor biztosan, ha hosszadalmas leírások jönnek, és sokáig nem történik érdemi változás, vagy csak úgy érzem, a karakter toporog, akár fizikálisan, akár a fejlődésében.
De szoktam unni a szöveget akkor is, ha kitalálom, mi fog történni, és tulajdonképpen várakozó állásponton kell töltenem mondjuk 100 oldalt, mire a könyv is elér odáig. hogy mindez kiderüljön.
Persze a legjobb könyvekben ez nem számít, azok akkor is odaláncolnak magukhoz, amikor rájövök egy csavarra, mert akkor azt várom, hogy na, hogy is lesz egész pontosan, vagy egyszerűen csak élvezem azt, hogy visszatérhetek az ismerős környezetbe és a megkedvelt szereplők közé.
A hullámvasútról eszembe jutnak még az igazi érzelmi hullámvasutazós könyvek, amikor olyan csodálatosan építkezik a regény, hogy bár eleinte közömbös volt minden és mindenki, a végén könnyes szemmel veszel búcsút valamelyik szereplőtől, vagy amikor nem biztos, hogy ki vagy békülve a stílussal, mégis megragadnak az események, és nem tudod nem áll-leejtve fogadni a csavart, vagy gombóccal a torkodban a fejleményeket. Nem akarok feltétlenül példálózni könyvekkel, de a közelmúltból pl. Rowling The Casual Vacancy-je biztosan eszembe jut, ha érzelmi hullámvasútról beszélünk. Friss élményként pedig itt van Az ember, akit Ovénak hívnak... :)
A posztom most kicsit rövidebb lesz, ennek prózai oka pedig az, hogy igazából nem sokszor unom meg a könyveket, olvasás közben sem - vagy ha mégis, akkor sokszor inkább félredobom őket már egy ideje -, és nem sokszor unok rá az olvasásra sem, mert annyira lételemem a hobbim, hogy még a válságok sem tudnak nálam soká kitartani.
Éljen az olvasás, akármilyen hullámhegyek és hullámvölgyek legyenek is benne néha:
"Ha minden szép volna, semmi se lenne szép."
/Anatole France/
Jegyet váltanál a hullámvasútra? A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írd meg a véleményed kommentben! Ha írsz, jelezz nekem, vagy bármelyik másik témázónak, és belinkelünk téged is! :)
Rainbow Rowell ifjúsági regénye két fiatal megismerkedését, szerelmét mutatja be, különféle családi gondok, iskolai problémák közé ágyazva. Eleanor és Park az iskolabuszon kerülnek egymás melletti ülésre, és bár eleinte semmit nem kommunikálnak egymással, lassan mégis kialakul köztük valami kapocs, barátság, majd ennél több is.
Mindkét fiatal kilóg a társai közül, kívülállók. Eleanor nem kifejezetten szép, és nem is vékonyka, mint a korabeli többi lány, hatalmas vörös hajkoronája van, és szokatlanul öltözködik. Park pedig félig koreai, magányos farkas, aki képregényeket búj egyfolytában. A képregények révén kezdődik el köztük valami, a fiú ugyanis észreveszi, hogy Eleanor stikában vele együtt olvassa a lapokat a buszon. :)
Az olvasás, majd később a közös zenehallgatás hamar összehozza őket, de Eleanor családi körülményei miatt csak Parkéknál találkozgathatnak, és csak titokban. Eleanorék sokan vannak testvérek, egy szobában zsúfolódnak össze, és igen szegény körülmények közt élnek. A fürdőszobának ajtaja sincs, csak egy függöny választja el a konyhától. Ezt pedig tetézi a nevelőapa, akinek lehetetlen megfelelni, szörnyű személyisége van, és még bántalmazza is Eleanor anyját.
A tiniszerelem tehát nem felhőtlen a körülmények miatt, és még egyéb bonyodalmak is jönnek, például a gonosz, ám népszerű csajok bandája a suliban, akik gúnyolják és bántják Eleanort.
Régóta tologattam magam előtt ezt a könyvet, amit annyian olvastak és szerettek, és megint valahogy úgy jártam, mint Gayle Formannel. Nem tudok beállni a rajongótáborba, nekem ez kicsit kevés volt, középszerű, nyálas, és sajnos sokszor éreztem azt, hogy ezekkel a problémákkal már nem tudok azonosulni, nagyon kinőttem belőle. Nosztalgiával gondolok persze vissza azokra az időkre, amikor a legújabb dalszövegek, kiközösítő csaj-klikkek és az első csók élménye, és az első szerelmi vallomás volt az élet, de ahhoz, hogy igazán megszeressek egy regényt, nekem ennél több kell bele, és legalábbis az, hogy az ennél nagyobb problémákat meg alaposabban bontsák ki.
A végével kifejezetten elégedetlen voltam. Nem igazán volt megindokolva, és hát elég sutának éreztem, hogy SPOILER! Park elviszi Eleanort kocsival egy rokonhoz, és akkor majd jó lesz minden... Nem kérnek segítséget senkitől... Park apja, meg az egész hacacáré közepén ilyenekkel van elfoglalva, hogy jólvanfiam, de akkor a sebváltós kocsival mész WTF?! Egyébként totál hiteles tényleg, hogy a friss jogsis gyerekedet inkább küldöd el a világ végére egyedül egy olyan autóval, amit nem is tud vezetni, és egyébként se kérdezel tőle szinte semmit... Na, ez a baj, túlságosan felnőttfejjel látom mindezt, és nem tudok elvonatkoztatni, meg nem látom át a nagy láv sztorinak az értékét, ha azzal zárják le, hogy nem is lett ebből semmi, mert Eleanor szarik Park fejére. :D Persze lehet azon filózni, mi volt az a három szó a képeslapon, de gyanítom annyi volt, hogy szeretlek. Nem tragikus ez az egész, és megkönnyeznivaló, hanem inkább tragikomikus. SPOILER VÉGE.
Amit szerettem, az a retró életérzés volt. :) A szerző ugyanis még a kütyümentes korszakba, a '80-as évekbe helyezte el a regényt, így aztán vannak magnókazik, kimerülő elemek, régi walkmanek, vezetékes telefonok és hagyományos képeslap- meg levélírás.
Illetve tetszett még, hogy Park úgy szereti Eleanort, ahogy van, és semmi sem zavarta a külsejével kapcsolatban.
A főszereplőket eleinte kedveltem, de idővel mindkettő elég távol sodródott tőlem.
A párbeszédek jópofák, gyorsan olvasható és gördülékeny a könyv, és a váltott nézőpont is tetszett, de inkább kerülni fogom a hasonló ya-kat, mert nem adnak nekem semmit.
Értékelés: 10/5,5
Kedvenc karakter: Park anyja.
A borítók egyébként szuperek, a magyar is nagyon jól sikerült.
... de Ove neki jobban tetszett. :) Ami nem azt jelenti persze, hogy nem élveztem olvasni Fredrik Backman második regényét, ami tavaly magyarul is megjelent A nagymamám azt üzeni, bocs címen.
Mégsem kaptam meg azt az elvarázsolódást, amit vártam volna a sztoriba beleszőtt mesevilág és mások véleménye alapján. Egy kicsit szerettem volna jobban bevonódni a történetekbe, kívülállónak éreztem magam. Sajnos helyenként untatott is és példabeszéd-szerű volt, úgy éreztem.
Eleinte nem is gondoltam, hogy sok jelentőségük van a meséknek a történetben, de aztán hamar kitisztult, és helyére került minden puzzle-darab, minden elbeszélés-fonal.
Tetszett a szimbolika, a királyságok, a hétköznapokra vetített jelentőségük, és egyáltalán az egész nagyiverzum, a fantáziavilág, amibe nagyi bevonta Elzát. Tényleg mindenkinek kéne egy ilyen belevaló, vagány, szabályokat áthágó, összekacsintós nagymama az életébe, aki nem rest betörni az állatkertbe, vagy hóembernek álcázni magát, hogy felbosszantsa és megijessze a karótnyelt Britt-Marie-t... Apropó, Britt-Marie! Nagyon szeretnék róla külön olvasni, olyan érzésem van, hogy meg fog nyerni magának ez a szörnyű nőszemély, aki mást sem csinál, csak láthatatlan bolyhokat szedeget és morzsákat seper mindenhonnan, ceruzával fejt csak rejtvényt, és vannak még egyéb kis mániái is. :)
“Granny always said Britt-Marie was the sort of woman who would have to drink two glasses of wine and feel really wild and crazy to be able to fantasize about solving a crossword in ink.”
Nagyi szuperhős, és bár vannak hibái, amiket nem biztos, hogy helyre tud hozni, azért legalább bocsánatot kér értük...
“Only different people change the world,” Granny used to say. “No one normal has ever changed a crapping thing.”
Elza Harry Potter rajongása miatt rengeteg a HP regényekre, filmekre való utalás, amit nagyon csíptem, és mellesleg: kérek Griffendéles sálat! ;)
Land-of-Almost-Awake, vagyis magyarul Félálomország és királyságai szép allegóriák az életünk részeire, személyiségünk, lényegünk alkotóira, és mindhez kapcsolódik a történet kibontakozása során egy-két valós szereplő Elza környezetéből, mert a mesék róluk, az ő sorsukról, sorsukból íródtak. Az Agymanók jutott eszembe a királyságokról többször is, amiben a főszereplő kislány fejében vannak ezekhez hasonló különféle "szigetek", bár sokkal megfoghatóbb dolgokról (játék, család, hobbi), míg ebben a könyvben az absztrakciók kaptak helyet, és jelentéstartalmat.
Szép a lezárás, érzelmes regény sok-sok húrt penget, ismét giccsmentesen. Szövevényes kapcsolathálót mutat be, érdekes karaktereket és egy igazi kincskereső kalandot is, hátrahagyott levelekkel. És mégis: Ove a favorit. Bocs!
Értékelés: 10/7,5
U.i.: Ez egy rövid poszt most, olvasni inkább van kedvem, mint írni. ;)
“Granny then said the real trick of life was that almost no one is entirely a shit and almost no one is entirely not a shit. The hard part of life is keeping as much on the not-a-shit side as one can.”
