Bloggerlét

Forrás.

A Témázós csapattal ezúttal az "Egy könyvesblogger élete - antikvározástól a posztírásig" című témát választottuk, ami eléggé önmagunkról mesélős téma.

A bloggerlétről időről-időre megjelennek írások, és sokszor hegyezik ki ezeket a recenziós példányok kérdésére, illetve arra, hogy milyen is a jó könyves blog, hogyan "kell" könyves blogot írni, mik ennek a szabályai. Na, pont ezek azok, amikről nem szeretnék beszélni. A recitémát nagyon lerágtuk, és nem fogok érvelni ellene vagy mellette; én magam kissé belefáradtam a határidőre olvasásba, és alig-alig vállalok recit. Azt pedig többször elmondtam, hogy szerintem a blogolás egy rendkívül szabad műfaj. Ne korlátozzuk magunkat felesleges szabályokkal. ;)

Én a vízilovakkal vagyok - nem a medvékkel

Kétszer lendültem neki, kis kihagyással, de ez a könyv egyszerűen nem csúszik nekem. Másodszori nekifutásra sem jutottam tovább... Pedig olvastam már Backmantól mást is, sőt kedvenc könyvem is került ki ezek közül az olvasmányok közül, mégsem tudom megemészteni az újabbat. A Beartown (Mi vagyunk a medvék), olyan, mint egy sűrű és poros massza, amit nem tudok letuszkolni a torkomon. Bizonyára nagyon sok minden érdekes történik benne a kisvárosi környezetben a szereplők közt, és van bőven dráma, intrika, és titkok, de rájöttem, hogy nem is vagyok rájuk kíváncsi. 

Kevin, Benji és Amat nem mozgattak meg eléggé, a szereplők és viszonyaik kuszák, és nincs türelmem kivárni, hogy ez letisztuljon a következő fejezetekben. 

Ha pedig nem élvezem a könyv olvasását, minek erőltessem tovább?

A medvék nálam most elbuktak, a hoki nem tud felcsigázni, és úgy döntöttem, én a vízilovakkal vagyok. 

Medvék, meséljetek, nektek miért tetszett annyira ez a könyv?

Forrás.

Nyári tervek 2018

Forrás.

Tavaly elfelejtettem nyári terveket csinálni, mert túl későn kaptam észbe, és már augusztus volt akkor, de talán így június közepén belefér még a tervezgetés. Az iskolásoknak elvégre csak most kezdődik a nyári vakáció. ;) 

Mindig túltervezem magam, és rengeteg könyvet stócolok fel, de most megpróbáltam egy párat lehúzni a listáról, hogy ne legyen olyan irdatlan nagy kupac könyv. Az évszakos tervlistákat egyébként rendre nem teljesítem, és mindig van néhány olyan "mumus" regény, ami már évek óta vándorol egyik listáról a másikra. Emlékeztek, hogy a Galbraith-féle Kakukkszó hány listát megjárt? Külön örömünnep volt, amikor végre lekerült! :D). Ilyen most a Leányrablás Budapesten, de a Szikomorfán születtem is... Már jóóó ideje csak tervbe véve vannak, és eddig ott is maradtak mindig. 

De majd most (talán - mondja a kicsike hang)! :D

Íme, ezt a 12 könyvet tervezem ezen a nyáron elolvasni (de összesen remélhetőleg ennél többet, csak legfeljebb mást is :D): 

Nyári terves kupacka.

✓Georges Simenon: Maigret és a pikárdiai gyilkosságok - reci, már elkezdtem

✓Georges Simenon: Maigret és a mamlasz unokaöcs - vcs, rövid, nyaralásra való

✓Georges Simenon Maigret és a víg kompánia - vcs, és miért ne olvasnék ennyi Maigret-t? :) 

- Almási Kitti: Bátran élni - kis frissen kapott pszicho

✓Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem - vcs- és listaveterán

- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten - még egy vcs- és listaveterán

✓Veres Attila: Éjféli iskolák - reci, már elkezdtem

- Fredrik Backman: Beartown - elkezdtem, de kissé megakadtam, viszont folytatni akarom (UPDATE: félbehagytam)

- Joyce Maynard: Lány a hegyen - vcs, kölcsönkönyv, megtörik-e a "lány"-os thrillerek átka? 

- Hiraide Takasi: A macskavendég - rákívántam

✓ Dr. Csernus Imre: A fájdalom arcai - vcs 

- Dr. Csernus Imre: A harcos - ez meg az új könyve a dokinak :) 

És kiterítve is.

Szóval ezek a tervek, nincs persze kőbe vésve semmi, ha máshoz támad kedvem, azt fogom lekapni a polcról. ;) Mindenesetre szeretek listázni, és jópár könyvet szeretnék kipipálni nyáron a vcs-listámról is, a krimik és pszichológiai könyvek pedig könnyen csúsznak. :) 

Ti terveztek, vagy spontán válogattok nyári olvasmányokat? :) 

Többet olvastok nyáron, mint máskor?

Liane Moriarty: What Alice Forgot

Egy régóta várólistán levő saját választás ami szórakoztató, eredeti és ráadásul nem is sorozatrész: ez volt a What Alice Forgot, Liane Moriartytól. Magyarul Add vissza az életem! címen jelent meg a Pioneer Booksnál. :) Nem tudom miért nem olvastam már el évekkel ezelőtt, amikor megvettem, de örülök, hogy most lekaptam a polcról.

Jólesett olvasni ezt a könnyed, de minőségi chick-litet. Ritkán nyúlok a műfaj képviselői után (Kinsellára ráuntam már párszor), mert sokszor sablonosak, túl nyálasak és bevallom Alice-szel kapcsolatban is megvolt az a félelmem, hogy semmi érdekes fordulat vagy újdonság nem lesz benne, és közhelyeket hoz majd az amnéziás alapszituációra, de egyáltalán nem így történt. 

A kulcsmotívum valóban az amnézia, e köré építkezik a szerző, de nem a könnyű utakat járva. Nagyon sok témát érint: házasságot, elhidegülést, barátságok, testvéri kapcsolatok alakulását, gyermekvállalást, meddőséget, féltékenységet... Alice beveri a fejét az edzőteremben és egy csapásra kiesik az emlékezetéből élete előző 10 éve. 29 évesnek hiszi magát, boldog házasnak a férjével, Nick-kel, akivel épp első gyereküket várják. Ehhez képest arcul csapja a realitás: hamarosan betölti a 40-et, a férjével válnak, és nem csak egy, de már három gyerek édesanyja, akikről semmit nem tud az ég világon, és nem is emlékszik rájuk, vagy bármire velük kapcsolatban, az elmúlt évtizedből. Szép kis rajtkocka, nemde? Nem irigyeltem Alice-t, szinte feldolgozhatatlan változásokkal kellett szembesüljön a fejsérülése után. A családjában is akadtak merész új fordulatok (Roger és a salsa :D), és szomorú epizódokat is meg kellett ismerjen, amikor húga életéről érdeklődik. Ami azonban abszolút meglepő számára, hogy teljesen más személyiség lett ebben a 10 évben. Magára sem ismer... szigorú rendszer és rendszabályok szerint él, lefogyott, imád sportolni, futni, ellentmondást nem tűrő hangnemet tud megütni, aktívan részt vesz mindenféle rendezvényen, sőt épp Guiness-rekord kísérletet készül megdönteni a következő hétvégén egy csapat másik anyukával. :O Szuper-Alice lett? Akkor vajon mégis miért viselkedik vele olyan ellenségesen Nick? Mi lett régi barátnőjével, Sophie-val? Miért romlott meg a kapcsolata a húgával? Még a kedves szomszéd néni is csúnyán néz rá, és nem integet vissza... Ki az a Gina, akiről mindenki sajnálkozva beszél, de neki semmi emlékképe róla? De ami a legfőbb: mégis hogy juthattak el Nick-kel a válásig, ha olyan boldogok voltak, és látszólag mindenük megvan, amire 10 évvel ezelőtt vágytak?

Borítók (a montázst a canva.com-on készítettem).

A magyar kiadás.

A stílus remek volt, gördülékeny, szórakoztató. Elizabeth pszichológusának írt "házi feladatai" és Frannie dédnagyi (!) blogbejegyzései (oltári az öreglány! :D) tarkították és tették még színesebbé a fejezeteket. Alice-t nagyon megkedveltem, és együttéreztem vele. Szerintem nem is lehetett volna jobban leírni, ami lezajlott benne, és ahogy az egyes információmorzsákat fogadta, valamint a változást próbálta értékelni. Szimpatikusabb volt a régi Alice, és úgy örültem, hogy nem próbált belebújni az új Alice szerepbe, hanem az emlékek lassú visszatérése után is megőrzött valamit abból a naiv kedvességéből, ami régebben jellemezte. :) Kedveltem Elizabeth-et is, akinek brutálisan nehéz sorsot szánt az élet (vagyis a szerző, tudom, tudom, de úgy beleéltem magam! :)), és nagyon drukkoltam neki. :) 

Ez az egyik legjobb borító szerintem,
a színes lakkos körmökkel (van
jelentősége).

Cukik voltak a gyerekek, és a viszonyulásuk az amnéziás anyukájukhoz (haha, a kis trükkök, kijátszások :D), és vica versa, Alice viszonyulása a gyerekekhez, akiket mindennél jobban kellene ismernie, mégis idegenek és teljesen ismeretlen, rázós terep voltak számára. 

Észrevétlenül mesélt sokat a szerző az emberi lélekről, a kapcsolatainkról, motivációról, az idő múlásáról. Volt mélység a könnyed felszín alatt, és volt bőven tragikus esemény is, ami megnehezítette a szereplők életét - pont ahogy az lenni szokott a való életben is. 

A könyv végének életszerűségéről, a döntések helyességéről lehetne persze vitázni, elmélkedni. Nekem végső soron tetszett ez a lezárás, de el tudtam volna fogadni a B verziót is. Így is, úgy is zajosan és mozgalmasan folytatódott az életük... és persze kiszámíthatatlanul, szuper-Alice ide vagy oda. :)

Értékelés: 10/10 Kedves könyv a változásokról, az életről: örömökkel, bánatokkal, váratlan fordulatokkal együtt. Tudott meglepetéseket okozni, nem közhelyes. Kíváncsi vagyok Liane Moriarty másik könyveire is (a Big Little Lies (Hatalmas kis hazugságok) főleg érdekel, abból sorozat is készült már, de előbb olvasni szeretném).

U.i.: Hogyhogy mindig az Alice-ek a feledékenyek? :) A Still Alice szereplője is ezt a nevet kapta... (igaz ott Alzheimerről van szó, nem amnéziáról)

Ez a második könyv, amit elolvastam idén a várólista csökkentő listáról. :)

Strike - 3. évad

Végre valahára sort kerítettem a Strike sorozat harmadik évadára. Hiába, hogy nagyon vártam már februárban is, és hiába, hogy csak két rövidke részből áll, nem sikerült korábban nyugiban leülni megnézni. Aki nem tudná, ez a BBC-sorozat Rowling álnéven, Robert Galbraith-ként írt krimisorozatából készült, amelynek főszereplője Cormoran Strike magánnyomozó és Robin Ellacott, aki Cormoran jobbkeze. Minden kötetből egy-egy miniévad készült: a Kakukkszó 3, A selyemhernyó és a Gonosz pálya pedig 2-2 részből állnak. A fő szerepeket Tom Burke és Holliday Grainger alakítják. A főcím és a főcímzene pedig még mindig abszolút telitalálat szerintem. ;) 

A Gonosz pálya története elég morbid dologgal indul, Strike irodájába, Robin nevére ugyanis egy levágott láb érkezik dobozban... A gyilkosság felderítésén túl Strike és Robin a személyes fenyegetettséggel is szembe kell nézzen, valamint a rossz sajtóval, ami miatt meglevő ügyfeleik is kezdenek elpártolni tőlük. A küldemények sora nem ér itt véget, és a páros nem sokban számíthat a rendőrség munkájára, mert azok lehetetlenül lassan dolgoznak és nem jönnek rá az összefüggésekre. Strike-nak már kezdettől megvan a három gyanúsítottja a múltjából, aki mind kötődnek hozzá, és bosszúszomjasak is lehetnek akár. Persze őket meg kell találni, és valahogy kideríteni, ki is a ludas. A szálak persze bonyolultak, és mindhárom fickónak vaj van a fején, de a levágott lábhoz csupán egy köthető... Strike és Robin feladata, hogy rájöjjenek, ki az az egy, még mielőtt bajba kerülnek ők maguk is... Vagy már késő lenne?

Robin és az egyik "megnyerő" gyanúsított.

Szerintem ismét jól sikerült az adaptáció, kellően feszült és izgalmas, bár sajnáltam a kisebb változtatásokat. Pl. a levágott lábakkal kapcsolatos fórumok, a lányka perverz rajongása az amputáltakért, és motivációja teljesen hiányoztak. A kötetzáró cliffhanger is átalakult valami egész mássá, adtak egy egyértelmű véget neki, ami nem tetszett. 

A rendőrség, Strike, és Robin.

Strike kicsit kevésbé viharvert ebben a két részben és mintha a pocakját is eltüntették volna,  aminek nem örülök, mert igenis őrizzék meg a leharcolt, enyhén igénytelen és mindig borostás benyomást nála, ne legyen hirtelen tiptop. ;) Robin még mindig szuper. Az egyik kedvenc jelenetem a Matthew-val folytatott beszélgetés, amikor kiderül a megcsalás, abszolút hiteles volt az egész. Csak az a szomorú, hogy visszamegy hozzá, de nem adtam fel a reményt, hogy elhagyja, Strike-kal össze kell jönniük (!!), csak persze pont a macska-egér játék a jó benne köteteken keresztül. ;)

Nagyon jó jelenet lett az is, amikor Robin Venetia Hall-nak adja ki magát és információkat szerez, vagy amikor az öccse előtt telefonálgat a bölcsődékbe más akcentussal szintén infógyűjtési célzattal persze. :) 

Illetve az is tetszett, amikor Robin a pubban italozik bánatában, és Strike épp jókor érkezik, hogy megmentse a rá nyomuló alaktól, aki le akar ülni az asztalhoz. 

Jelenet a filmből.

A sorozatot egyébként C.B. Strike címen már magyarul is adja az HBO. :) Galbraith/Rowling pedig már leadta a következő, negyedik kötetet a kiadónál, remélem hamarosan olvashatjuk is a Lethal White-ot, ki vagyok rá teljesen hegyezve! :) 

10/9

A Galbraith krimik megjelennek egyébként filmes borítóval is nemsokára. :) Már előrendelhetők a Gabótól, 30% kedvezménnyel. :) 

Képes könyvheti szösszenet 2018

Saját kép. A Cecelia Ahern pódiumbeszélgetés.

Majdnem azt írtam a címbe, hogy Könyvhét 2016, pedig hol van az már! :D Az idei Könyvhetet két dolog jellemezte számomra: rövidke volt és esős. :) Ugyan két nap is kiugrottam a Vörösmarty térre, de sajnos mindkét alkalmat zavarta valami: előbbit közlekedési akadályok, forró napsütés és hosszas sorbanállás, utóbbit pedig a folyamatosan szemerkélő eső és a standok félig elpakolt, félig lefóliázott állapota. Ezt leszámítva, azért örülök, hogy sikerült mindent beszereznem, ami épp a szívem vágya volt, szereztem aláírást Cecelia Aherntől, és Zakkanttal is nézelődtem egy sort. 

Májusi zárás

Forrás.

Az áprilisi zárás nekem teljesen kimaradt, egyfelől időhiány miatt, másrészt pedig mert nem volt semmi más beszerzésem, csak a Könyvfesztiválon zsákmányolt 6 könyvem - éljen a visszafogott és tudatos könyvtárbővítés. A májusi sorból azonban most nem szeretnék kimaradni, megmutatom az új szerzeményeimet, és elmesélem, mennyit sikerült olvasni és blogolni. :)


Májusban három könyvvel lettem gazdagabb:

- Georges Simenon: Maigret és a pikárdiai gyilkosságok
- Almási Kitti: Bátran élni
- Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Az első reci az Agavétól, és pont bele is fogtam, és élvezem a hamisítatlanul Maigret-s, franciás hangulatát. :) A másik kettő pedig ajándék a barátnőmtől. Mindkettő kívánságlistás volt. Almási Kittitől ezt feltétlen el akartam olvasni, a Ferrantét pedig annyian dicséritek, hogy egyszerűen nem maradhat ki nekem sem, és akkor már nem az érfelvágós könyveivel kezdem inkább (pl.: Amikor elhagytak).

Saját kép.

A hónap igazán jó volt mind olvasások mind pedig a blogos aktivitás szempontjából. Hat könyvet fejeztem be, ami az eddigi hónapokhoz képest előrelépés, igaz, volt ezek közt képregény és verseskötet is. Amúgy totál változatosan sikerült olvasni, ezeken kívül ugyanis képviselteti magát még egy disztópia, egy ifjúsági, egy urban fantasy és egy non-fiction is. :D Blogposztból 12 született, ami az idei eddigi rekord. Látszik, hogy volt kedvem írogatni megint. :)

Májusban befejeztem a nagy Karen Marie Moning újraolvasást, és végre már az új kötetet, a High Voltage-ot olvasom (hamarosan be is fejezem).

Visszatértem a vcs-lista folytatásához is, és elkezdtem a következő könyvet róla, Liane Moriartytól a What Alice Forgot címűt. Ez magyarul a Pioneernál jelent meg Add vissza az életem!-ként, és amnéziás témájú regény. A felénél járok, nagyon tetszik. :)

Májusban sikerült belebotlani abba a könyvbe, ami feltehetőleg az év legrosszabb könyve is marad majd, ez pedig nem volt más, mint Naomi Aldermantól A hatalom, amit szinte mindenki istenít rajtam kívül, de én nagyon nem találtam meg benne azt, amit mások igen.
Csalódtam egy adaptációban is májusban, az Annihilation nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet sajnos.

Témáztunk is a csajokkal, ezúttal a fordítások setét erdejéről, és a poszt-turkáló rovat is helyet kapott, de ezúttal utoljára. :)

Saját kép.

Holnaptól Könyvhét, szóval bizonyos, hogy a június sem lesz nullás hónap. ;) Hamarosan hozok egy nyári terves posztot is (amiből majd jól nem olvasok el semmit sem :D), és haladni szeretnék a vcs-listával is, mert különben elég esélyes, hogy nem tudom teljesíteni idén sem a kihívást. Ti hogy álltok a vcs-vel?

A többiek májusa:

Heloise, Nikkincs, Nita, Dóri, Amadea, Sister

Diákcsínyek és titkos társaságok

E. Lockhart: The Disreputable History of Frankie Landau-Banks

Nem tudom hogy akadt épp ez a kötet a kezembe, de talán jó is, hogy egy gyorsan fogyasztható ya-val folytattam a sort. Lockharttól korábban már olvastam A hazudósokat (We Were Liars) 2015-ben, és akkor nagyon elkapott. Sokszereplős, meglepő, rendhagyó könyv, ami inkább családregény-féleség, mint ifjúsági, ha feltétlen kategorizálni akarjuk.

Frankie Landau-Banks története szerintem kevésbé volt izgalmas, de érdekes témát érintett. Az iskolai titkos társaságok, amiknek gyakran évtizedekre visszanyúló hagyományai, kántálni való szlogenjei és örök időkre megőrzendő titkos dokumentumai vannak, szerintem mindig jó alapot adnak a középiskolás sztoriknak. A könyvben egy titkos fiúklub áll a középpontban (Loyal Order of the Basset Hounds), amiről Frankie véletlenül tudomást szerez, és bizony nem tetszik, neki, hogy ő kimarad belőle.
A fiú, akivel jár, a banda oszlopos tagja, mégsem mesél neki semmit a klubgyűlésekről. Frankie a kezébe veszi az irányítást, és nem csak megtalálja a társaság egykori "alapító okiratát", de egy ál-emailcímmel és néhány igazán ütős ötlettel a tarsolyában nekiáll újra olyan csínyeket elkövetni, amiknek van is némi értelmük.

A csínyek tetszettek, mert nem volt egyáltalán semmi rongálás, gonoszság bennük, hanem a változtatásra való igényt hirdették, legyen szó akár a régi, elavult szabályokról, akár a diákmenza ételkínálatáról. A festmények melltartóba öltöztetése kiváltképp kacagtató volt. :) Ugyanakkor kicsit túl érett, felnőttes gondolkodásra vallott egy 16 éveshez képest az, amikre a hangsúlyt helyezte Frankie ezekben a kis csínytevésekben. A mögötte levő elvek, a filozófia inkább felnőtt gondolkodást tükröz.
A mindig "bunny rabbit"-ként kezelt lányzó megmutatja, hogy sokkal többre képes, mint kinézik belőle, és bár a fülszöveg alapján azt hittem valami nagyobb kaliberű, akár tényleg "bűncselekmény"-számba menő dolgot fog elkövetni, azt meg kell hagyni, hogy így is nagyon ötletes és kreatív dolgokat talált ki és vitt véghez mesterien. De criminal mastermindnak nevezni - á la fülszöveg -, azért enyhe túlzás.

Magyarul is megjelent.

A klikkesedésen, bandázáson túl sokkal többről is szól ez a regény: érvényesülni akarás, igény a változásra és változtatásra, kitörés a konvenciókból, feminizmus.
Franki egy igencsak erőteljes karakter: intelligens, makacs és kitartó, ami veszélyes kombináció tud lenni. A fiúkkal kapcsolatban azonban még mindig néhol érezni lehetett az éretlenségét, naivitását, ez legalább hiteles volt.

Nem tudom vajon Frankie érdekes szófejtéseit, szóalkotásait hogyan fordították le magyarra, de én nagyon jót szórakoztam rajtuk (Neglected positives: pl.: ha van disheveled, akkor miért nincs sheveled, disparaged - paraged, disgruntled-gruntled, stb... Frankie elkezdte használni ezeket a nem-létező szavakat. :D).

Értékelés: 10/5 Nem volt rossz sztori, de nem is maradandó igazán. Picit többet vártam a végétől is.

Cecelia Ahern Magyarországra jön!

A 89. Ünnepi Könyvhét egyik nagy attrakciója, hogy Cecelia Ahern is Magyarországra látogat, és beszélgetés-dedikálás is lesz vele. Ha szeretitek az írónőt, ne hagyjátok ki! ;) 

'Cecelia Ahern ünnepelt írónő szerte a világon. 2004-ben, alig huszonhárom éves korában jelent meg első regénye, a P.S.: I Love You, amely nyomban világsiker lett, több mint negyven országban adták ki, és a könyv alapján készült film is nézők millióit vonzotta a mozikba. Sok szeretettel várunk mindenkit 2018. 06. 07-én 17 órára a Vörösmarty tér Nagyszínpadhoz. Az írónővel Balázsy Panna beszélget.'

Dedikálás 18 órától (limit max. 3 db könyv/fő).

Facebook esemény.

Az írónő új regénye a Lantmadár a Könyvhéten lesz először megvásárolható az Athenaeum Kiadó standjánál!

Nekem a kedvenc Ahern könyvem az Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End), ebből is készítettek filmet, de azt nem láttam. Nagyon kedveltem tőle a Bárcsak láthatnált is (If You Could See Me Now). Régi tartozásom még tőle elolvasni A holnap titkait (The Book of Tomorrow) és a méltán híres P.S.: I Love You-t, aminek a filmváltozatát persze ismerem már (Gerard Butler és Hillary Swank). :) 

Ti mit olvastatok Cecelia Aherntől? Jöttök az eseményre? :) 

Poszt-turkáló: szolgálati közlemény

Forrás.

A régebbi posztok közt való lelkes böngészés közben nemrég ráébredtem, hogy a poszt-turkáló rovat bizony elérkezett a végéhez... Ez persze nem meglepő, mert nem végtelen forrásból merítettem a rovathoz, hanem csak cirka 2,5 évnyi bejegyzésből, amik annak idején a freeblogon megjelentek, majd eltűntek egy, az interneten keletkező nagy fekete lyukban.

A blogspotra 2012 szeptemberében költöztem át, és az azévi posztokat még át is telepítettem szépen visszadátumozva. Az ennél régebbiek közül azonban inkább csak válogattam. Minden apró-cseprő dolgot, lelkes bejelentkezést, havi zárást nem volt értelme áthozni, de a nagy kedvencekről, jó könyvekről írtakat, vagy épp azokat, amik igazán felmérgesítettek, úgy gondoltam érdemes újra publikálni. Emlékszem a kurblimadarat külön kértétek is. :D 

A freeblogon megjelent közel 300 bejegyzés közül 39-et "turkáltam ki" és mentettem át, habár ezek közt voltak szerző szerint csokorba gyűjtött, több könyves, vagy könyves-filmes, összevont bejegyzések is, akkor is látszik, hogy csak egy kis százalékot válogattam ki a blogspot előtti évekből.
Most azt látom, hogy nem maradt már olyan bejegyzés, ami hiányozna innen a régiek közül. Van amelyik olvasmányélményre kevéssé emlékszem, vagy már nem is kedvelem a szerzőt, a téma sem érdekel már,  és vannak olyan posztok is, amiknél kapok egy kis tikkelést a rémes megfogalmazástól... :) Nem titok, hogy az átmentett bejegyzéseknél is csináltam stilisztikai javítgatásokat.

A poszt-turkáló a legutóbbi áthozott bejegyzéssel ezennel véget ért. Lehetséges, hogy indítok majd egy új rovatot helyette. ;)

Ti mit csináltatok egyébként a freeblogon elveszett bejegyzésekkel? Volt mentés? Volt amit bántatok, hogy elveszett? Vagy nem is baj, hogy nem keringenek a világhálón a régebbi irományok?