Legjobb nevek az irodalomban

Régóta gondolkodtam egy olyan poszt megírásán, ahol kizárólag a kedvenc irodalmi karakternevekkel foglalkozom, mert bevallom, szeretem a jó csengésű, maradandó neveket a regényekben. Persze nagyban kell a szép név mögé a jól megírt személyiség is, anélkül  papírmasé marad csak és feledésbe merül. 

Már vagy egy éve elkezdtem gyűjtögetni egy vázlatban, hogy mik, vagyis kik ragadtak meg nagyon az emlékezetemben és állnak közel a szívemhez, névügyileg (és sok esetben nem csak úgy).
A frissebb könyvélmények persze kicsit jobban befolyásoltak, de azért régebbiek is akadnak köztük. 

Szépirodalom:

- Rastignac (Balzac: Goriot apó) -  szerintem gyönyörű, és erőteljes hangzású neve van, nagyon régóta kedvencem. Teljes nevén Eugène de Rastignac

- Áts Feri, Boka, Geréb, Nemecsek - talán azért is mert kedves emlék, a Pál utcai fiúk neve valahogy fogalom.
- Baradlay Richárd - talán egyedül a z ő nevének csengése segített túl A kőszívű ember fiain... 

- Ulpius Éva és Tamás (Szerb Antal: Utas és holdvilág) - őket csak tavaly ismertem meg, de megtetszettek, nevük egyszerű komolyságával. 

- Emerenc (Szabó Magda: Az ajtó) - róla nem lehet fél szavakban megemlékezni, de olyan jó is, hogy csak a nevének felemlegetésével minden vele kapcsolatos emlék feltolul bennem. 

- Sutu, Adélka, Polett, Viola - szintén Az ajtóból

- Torma Piroska, Horn Mici, Kőnig (Szabó Magda: Abigél) - felejthetetlen, és nagyon jó névalkotások, amik a szívembe lopták magukat. 

- Fitzwilliam Darcy (Jane Austen: Büszkeség és balítélet) - Mr. Darcy, nem csak számomra lett fogalom. 

- Piscine Molitor Patel, vagyis Pi  (Yann Martell: Pi élete) - a matematikai rövidítés, aki egyben különleges újszerű Robinson is.
- Egy érdekes, neves utazás Evelyn Grill A gyűjtő című regénye, ami telis-teli van beszélő nevekkel.

A szépirodalom kapcsán irodalmi névalkotásokról >itt< találtok egy cikket. 

Szórakoztató irodalom: 

- Harry Potter karakternevek, elsősorban: Perselus Piton/Severus Snape mind angolul mind magyarul jó nevet kapott, Voldemort, a francia jelentés miatt (vol de mort: flight of death), Albus Dumbledore, Minerva McGalagony/McGonagall,, Hermione Granger, Gellert Grindelwald, Dolores Umbridge, Draco Malfoy, Horace Slughorn ITT van egy érdekes cikk a HP-nevekről, főleg a végefelé ír róla, hogy születtek a magyar fordítás nevei. Említésre méltók még a beszélő nevek is, pl. Suette-Polts professzor ;)
- Jericho Z. Barrons (Karen Marie Moning: Fever) - a Z pedig a Zigor rövidítése, de anélkül is éppoly rejtélyes, erős, erőteljes és csábító, pont mint a viselője.

- Miss Ivy Hisselpenny (Gail Carriger Napernyő Protektorátusából) - Ivy fantasztikus jó nevet kapott, illik a személyiségéhez :) 

- Captain Featherstonehaugh és Channing Channing of the Chesterfield Channings, szintúgy a Napernyő Protektorátus sorozatból.
- Sophronia Angelina Temminick és Mrs. Barnaclegoose - Gail Carriger újabb szórakoztató agymenései az Etiquette and Espionage-ból. 

- CeeCee Honeycutt (Cecelia Rose Honeycutt és anyja Camille Sugarbaker Honeycutt) - Beth Hoffman: Déli álmok című regényéből, egyszerűen mert jó hangzásúan édesek. :) 

- Ursula Monkton, Gaiman Óceán-jából, mert erőteljes és azonnal félelmet keltő név, pont olyan, amilyen a gonosz dadáé szokott lenni a filmekben.
- Coraline - not Caroline, Coraline. Szintén Gaiman. 

- Lisbeth Salander - Stieg Larsson Millenium trilógiájából, mert egyszerűen imádom a hangzását.
- Hercule Poirot - bár belga a kis detektív, de nevének sikerét a franciás hangzás adja (franciául minden jól hangzik)
Kiegészítés, mert a kommentek memóriafrissítő erejűek: Grace Brisbane és Cole St. Clair a Shiverből, Dávid Veronika Baráth Katalin detektívje, Rejtő Jenő összes karakterneve, és Katniss Everdeen Az éhezők viadalából. :)

Találtam egy 50 Greatest Literary Character Names of all Time listát is, de nyilván itt más művek kapnak prioritást, és szintén szépirodalom főleg.

A sort lehet nyugodtan folytatni külön posztban is, vagy csak kommenteljetek, kinek a nevét szeretitek legjobban ízlelgetni, kinek a nevébe vagytok egyenesen szerelmesek, kik viselik szerintetek a legjobb neveket az irodalomban?

A képek illusztrációk, forrás.

A sor folytatása:
- Kencefice, Jusztin, Omikron, Aterpater - ismét Szabó Magda alkotott maradandóan jó neveket a Tündér Lalában.
- Calpurnia Virginia Tate a The Evolution of Calpurnia Tate címszereplője.
- Koscsej Besszmertnij - a Marija Morevna és a Halhatatlanból.
- Cormoran Strike - Robert Galbraith (vagyis Rowling) nyomozója a sorozatban.
- Idgie Threadgoode és Ninny (Virginia) Threadgoode, valamint Dot Weems a Fried Green Tomatoes at the Whistle Stop Cafe-ból.
- Anna Kate Callow, Seelie Earl Linden, Doc Linden, Gideon és Natalie Linden Walker a Midnight at the Blackbird Caféból. 

Rachel Wardról

Rachel Ward Számok trilógiája szerintem nem kapott elég reklámot, és így figyelmet sem, pedig egy nagyon figyelemre méltó young adult sorozat, amiben a halál témája központi szerepet játszik. Egy érdekes, ám a kiválasztottak számára igen terhes képesség áll a középpontjában: meglátni a halál időpontját, sőt, megérezni a halál milyenségét, körülményeit valakinek a pillantásában, pillantásából...

A Számok sorozat a Főnixnél jelent meg, Számok - A menekülés, A káosz, és Az örökkévaló címeken, ez utóbbi, vagyis a befejező kötet még csak most jön, de febr. 28-ig elő lehet rendelni 1000 Ft kedvezménnyel, sőt: 

A Főnix Könyvműhelynél újabb akció található, a nemsokára megjelenő Számok sorozat 3. részére, ill. a teljes sorozatra:

"2014. február 28-ig 1 000 Ft kedvezménnyel lehet előrendelni, így most 2 680 helyett 1 680 forintért szerezhetitek be.

Ezen idő alatt lehetőség van a sorozat egészét (A menekülés, A káosz, Az örökkévaló) együtt is megrendelni 4 000 Ft-ért. (A három kötet eredeti bolti ára 8 250 Ft)

Postaköltséget nem számolunk fel.

Ha szeretnétek élni a lehetőséggel, írjatok a fonixkonyv@fonixkonyv.hu e-mail címre."

Nem bírtam kivárni az utolsó kötet megjelenését magyarul, így átváltottam angolra, és magamévá tettem az Infinityt is. Nagyon tetszett az egész sorozat, de a sorozatzárás a legjobban. Míg kezdetben tinisnek tűnhet a regény, nagyon is komoly témák jönnek elő benne, az eleve elrendeltségtől kezdve, a barátságon, kitartáson, családi köteléken keresztül a természetfelettiig. A cselekmény vége már-már thrillerbe, horrorba megy át, rendkívül fordulatos, és okosan megoldott befejezés. 

Egy szó mint száz, olvassátok! 

Bejegyzéslinkek: 

Számok - A menekülés (freeblogon volt, nincs áthozva)

Számok - A káosz

Számok - Az örökkévaló 

Jó hír a korábbi, de a leendő Rachel Ward rajongóknak is, hogy a szerzőnek egy másik könyve is hamarosan megjelenik, március 6-án, ám ezúttal az Agave kiadónál, Nem enged a mélység címmel (The Drowning). Szerintem nem kell bővebben részleteznem, ezúttal mennyire jobban sikerültnek tűnik a magyar kiadás a külföldinél. :) 

Fülszöveg: "Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? 

Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed? 

Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk."

A Drowning sorozat második része a Water Born 2014 augusztusára várható. 

Megszülethettél volna?

Galgóczi Dóra: Megszülethettél volna

Galgóczi Dórára a Felpróbált életek kapcsán figyeltem fel, ami nem volt egy nagy, vagy mély történet ugyan, de nagyon jókor talált meg, és kicsivel többnek éreztem a "női irodalomnak" aposztrofált kategóriánál. Így történt, hogy ajándékba kértem és kaptam egy másik könyvét is, amit jó másfél évig tologattam, most viszont úgy döntöttem, a várólistacsökkentő játék részeként végre elolvasom. 

A könyv korántsem az, aminek látszik, és amit a cím sugall. Számomra legalábbis egy gyermekért küzdő anya monológja sejlett fel, akinek esetleg korábbi abortusza(i) miatt nem lehet gyermeke, és ezt meséli el dolgozza fel. Szó sincs ilyesmiről. A regény levelek sorozata, amiket Csilla a meg nem született gyermekének címez, párkapcsolatait, munkahelyi és magánéleti, családi gondjain keresztül végigkövetve az életét, és mindenhol kiemelve a mozzanatot, ami miatt mégsem vállalta akkor, hogy igen, jöhet a gyerek. Tulajdonképpen végigkövetjük álmodozását a gyermekről óvodáskorától huszas, harmincas évein keresztül, és az agonizálást, most miért kéne, most miért nem lett. 

Öhh. Ez akár jó is lehetne, hiszen van abban valami, hogy az anyaság mennyire fontos dolog egy nő életében, és hogy bizony hajlamosak vagyunk ábrándozni a gyerekről, akár sokat is. Na de ENNYIT? Csilla a levelek tanúsága szerint másra sem gondol, mint hogy majd ha gyereke lesz, és évtizedekig ködös szemmel nézi hogy jaj hogy játszanak a homokozóban, meg sétálnak a babakocsival mások. Írja a fülszöveg, hogy sok dilemmát, kérdést és hullámzó érzést megfogalmaz a könyv, ami minden nőben felmerül, de nem mindig mondjuk ki, nos ez részben igaz, de mindemellett én akkor is inkább azt éreztem ez már beteges. Ahogy tálalva van, ahogy minden élethelyzetében a gyerekkérdés "irányítja", azt teszi mindig mérlegre, most már megszülethetne-e a vágyott gyermek, és aztán zárulnak a fejezetek, hogy ha ez és ez lett volna, ha ez nem lett volna, akkor már megszülethettél volna... Kicsit sántít, hogy állandóan egy gyerekhez ("Csillagom") beszél, holott eleinte több gyereket tervez, akkor nem tudom, őhozzájuk nem akar beszélni, vagy őket nem látja, mert csak ha leszületett az első gyereke a földre, akkor foglalkozik majd a többivel? :D Egyáltalán ki gondol ilyen meghatározottan a nem létező gyerekére, ez nem normális... A meg nem született gyerek valami absztrakt. És valami nagyon semleges. Azt se tudod fiú, lány, egyszerűen nem ismered. Azonkívül minden pillanatban más gyerek lehet az adott találkozó két sejt annyira véletlenszerűen jön össze. Így beszélni vele, ahogy Csilla teszi, szerintem nonszensz. 

A másik a rózsaszín köd, ami nagyon zavart ebben a regényben. Csilla állítólag nem buta, ügyvédnek tanul, sikeres a munkájában, mégis úgy éreztem néha, ez a nő nem okosabb, mint egy faék. 

Idealizált álmot kerget a gyerekkel, és az elképzeléseivel, amiben boldogan törölget minden ragacsos mancsot, keni a vajas kenyeret, csodálja a homokvárakat, amit apró kezek építettek. Nyáááá. Ez mind szép és jó, és része annak, hogy az embernek gyereke lesz, de hülyét kapok attól, hogy ilyen rózsaszínben látja, vagyis hogy a szerző így írta meg a dolgot, mert ettől csak még bugyutább lesz Csilla. A feltétel nélküli szeretet nagyon szép, és jó, és létezik is, de kizárt, hogy nincs vagy nem lesz olyan, hogy megőrülsz a saját gyereked engedetlenségétől, hisztijétől, üvöltésétől, és az ember nem rendelkezhet végtelen türelemmel sem. Mondom ezeket úgy, hogy nincs gyerekem, lehet rám köveket dobálni, de akkoris tudom, hogy nem szabad ködösíteni ezzel kapcsolatban, és aki ilyenformán ábrándozik a gyerekkérdésről, az pofára esik. A gyerek nem babaillat és fényes világos babaszoba és állandó belső mosoly. (Arról nem is szólva, hogy a gyerek se marad baba, meg pici...) A gyerek néha igenis teher, idegesítő, fárasztó vagy épp őrjítő. Persze mindig megbocsát neki az ember, meg mindig szereti, de nem arról van szó, hogy onnantól kezdve hogy gyerek van, ő csak az öröm és megnyugvás forrása lehet az életben. 

Egy szó mint száz, egy kicsit dühített a regény ilyen szempontból, ugyanakkor nem mondhatom, hogy egészében utáltam, mert elég alaposan körbejárt mindenféle gyerekvállalással kapcsolatos dilemmát, helyzeteket amikor lehetne, kellene, jó lenne vállalni gyereket. A vége is tetszett, megfelelőnek találtam, de lehet hogy ebbe már vegyül a részemről némi gonoszság, mert - SPOILER úgy gondoltam Csillának nem kell igazából a gyerek, ő csak az agonizálást meg a dédelgetett álmait szereti halálig ismételni, és jó neki az élet gyerek nélkül is, az állandó sóvárgása meg már-már valami beteges elfoglaltság. És szerintem mondanom sem kell, hogy ha kapunk egy idealizált véget babazoknival, és puha babahajjal, hát, akkor én kitérek a hitemből, és akkor ezt most szépen mondtam. - SPOILER VÉGE. 

Amiről még említést kell tennem, a pasik, szerelmek. Máték, Robik, Ádámok. Igaz, hogy az ember az aktuális szerelmét szereti elképzelni gyermekei apjaként, és igaz, hogy biztos mindenki odapasszint gondolatban egy-egy nevet a soron levő herceg vezetéknevéhez, hogy hajj, milyen jól hangzik ez vagy az ezzel a vezetéknévvel, de öregem, azért hogy kamaszkorától kezdve az ember nem apát keres a képzelt gyerekének, az tutifix!... Csilla mindenkiben ezt teszi mérlegre... Mintha nem is számítana ki az illető igazából, csak az, hogy azt a buborékot, amit ő kigondolt a kis "Csillagom"-mal hármasban (mert néha elfelejti hogy többesben is gondolja), rá tudja-e húzni az adott LaciraPetireJánosra. 

A szerzőnek mellesleg mintha valami névmániája lenne, annyi barát-barátnő-munkatárs-szomszéd-rokon és ezek gyerekeinek nevét említi meg - amik persze mind különböznek -, hogy végigszáguldunk az utónévkönyvön. :D

Értékelés: 10/4,5 Ahhoz képest, hogy mennyi kritikával illettem, azt el kell mondanom, nagyon gördülékeny írás, és gyorsan olvasható, valahogy olvastatja is magát, bár nálam kísérte a szinte konstans szemöldökemelés.
Jelzem továbbá, hogy gyerekpárti vagyok, és a terhességet, gyermekszületést, anyaságot az élet egyik legnagyobb csodájának tartom, szóval félre ne értse senki az ellenséges hangnememet, ez a könyvnek szól, a túlzásoknak, a rózsaszínségnek.

Ahogy pedig már mondtam itt, én ennél vagányabb anyafigura akarok lenni - és olyanokról szeretek olvasni is -, kicsit mint Bernadette a Hová tűntél Bernadette-ből. :)

A témában jobb könyv, amit nagyon ajánlok, és ami életszerű: Dafke.
A témában rosszabb könyv: Peteérés

Jeff VanderMeer: Expedíció

Ismeretlen tájék, vad erdőség, sós láp, fekete vizű folyók, elhagyott falu maradványai, és egy kihalt világítótorony. Ez az X Térség, és ez mégsem az, mert pusztán néhány "tereptárgyat" neveztem meg, és nem azt a borzongást és fullasztó nyomasztó közeget, amiben bármi előfordulhat, mert a hely nem evilági energiától izzik. 

Jeff VanderMeer könyvére nem lehetett nem felfigyelni, még akkor sem, ha nem a szokásos műfajom a sci-fi (bár ismerkedem vele), és nem szoktam igazán misztikusan félelmetes könyveket olvasni. Ez lehet az oka annak, hogy nekem bizony néha igencsak borsódzott a hátam az olvasás során,  kicsit alacsony lehet az ilyesfajta ingerküszöböm. 

Az X Térség egy környezeti katasztrófa sújtotta terület, amelynek feltérképezésére évek óta küld csapatokat a Déli Végek nevű titokzatos cég. A tizenkettedik expedíció négy nőből áll: egy biológusból, egy pszichológusból, egy antropológusból és egy geodétából. A pszichológus a "vezető", és ő hivatott betartatni a rendet és az engedelmességet, ennek érdekében különféle hipnotikus technikákkal is él. A főszereplő mégsem ő lesz, hanem a biológus, aki végignarrálja nekünk a történetet. Akad némi visszatekintés is, a korábbi életére, férjére, gyermekkorára, de a lényeg mégiscsak a Térségben zajlik. A biológus egy elég önálló figura. Bátor és néha szinte rettenthetetlen, persze ez már lehet részben az X Térség hatása is. 

Az alaptáborba érkezés után hamar felfedeznek a közelben egy Tornyot, amit csak a biológus lát toronynak, a többiek leginkább az alagút szóval illetik. A képződmény nem szerepel a térképeken, és amellett döntenek, meg kell nézniük, mi lehet benne. Hosszú lépcsősorok kanyarognak lefelé, és a falon írás húzódik.... de ki írta vagy írja? És miből vannak a szavak, mi ez a zöldes, élő anyag? 

Ez csak a kezdet persze, a csapat hamarosan megfogyatkozik, és további különös hatások érik a főszereplőt... 

A szereplőknek nincs neve, mindenkit a foglalkozása alapján emlegetnek, ez máris adott a könyvnek egy távolságtartó, furcsa hangulatot, ami nekem tetszett. Kicsit dokumentarista jelleget éreztem a száraz szövegben, és nem zavart ez a sótlanság, valahogy illett a hangulathoz. Mert a hangulat a lényeg ebben a könyvben, és a vad természet, amibe bőven vegyül természetfeletti, de egy része ködösítve marad még. Érdekes, hogy a végefelé egy ponton úgy éreztem már-már valami vallásos magasságba emelkedik, és pont ahogy erre gondoltam a következő két mondatban írta a biológus, hogy ez valami spirituális, aminek mégsincs köze a valláshoz. Örültem, hogy végülis ennyire ráhangolódtam a könyvre. 

Nem éreztem kiszámíthatónak, bár várható volt, hogy történnek majd szörnyűségek, nem tudtam volna megmondani mik és hogyan, én már az élő feliratnál kissé szájtátva néztem, hogy nahát, mi lesz itt... 

Amikor letettem, alig vártam, hogy folytassam tovább. 

És hogy sci-fi lenne-e? Nem tudom, de ha az is, nem átlagos. Attól már sci-fi lesz, ha expedíció, mikroszkóp, átjáró és agyszövet van benne? :) Helyenként rémálomszerű volt, és szürreálisan ijesztő, de leginkább csak olyan, hogy szívesen a hátam mögé tekintenék olvasás közben, nincs-e mögöttem valami nem odaillő... Ilyenkor a pszichothrillerek hangulatát idézte, máskor meg fantasyt. Féreglyukak és kapuk, indákkal, vad állatokkal és emberekkel teli esőerdők, színes égboltok, más horizontok, rejtélyes flórájú és faunájú tájak, ismeretlen lényekkel teli sorozatok, filmek jutottak eszembe erről a könyvről. Például Az elveszett világ. De a csapat és a nyomasztó légkör miatt az elején eszembe jutott a Kaptár vagy a Kocka, Hiperkocka is. Az illúziófaktor sem elhanyagolható, ha már egyszer hipnózis van, ki tudhatja mi a valóság, illetve hogy lehet az X Térségből visszatérni, ha akik eddig visszatértek nem voltak már önmaguk? Van egy jóóókora bizonytalansági faktor a könyvben, amivel nagyon jól operál a szerző. Nem lehet tudni mi is a valóság... Nagyon kíváncsi vagyok emiatt a trilógia többi kötetére is (Authority, Acceptance).

A Torony és a Mászó kapcsán az Evolúció c. film is felderengett, és bevallom akkor jót nevettem, mert hát aki látta, azt hiszem tudja milyen csodákra lehet képes egy sampon a földöntúlival szemben. :) De ez egyébként nem jó hasonlítási alap, mert az Expedícióban nincsen humor - bár kétségtelen, hogy terjeszkedő földönkívüli biomassza az van valamilyen formában. :) 

Kedvenc apróságok: 

- a spórák, a naplók, a világítótorony felfedezése

Értékelés: 10/9 Nekem ez egy üdítő kirándulás volt egy olyan helyre, ahova biztos nem tenném be a lábam. És egy nyomasztó, nagyon nyugtalanító utazás is, de hangulata ellenére, vagy pont azért, vonz, hogy folytassam tovább a kalandot.

A végére hadd idézzem ide Apukámat, aki a fülszöveget elolvasva három megjegyzést tett: 

- négy nő, úristen!

- női geodéta? - olyat még nem láttam.

- szépirodalmi magasságokba emelkedő szöveg - jó lesz ez neked? - mármint nekem... ejj :) 

Déli Végek trilógia 1. Kiadja az Agave.
A magyar borító különleges, stancolt, kivágott, bár kicsit kényelmetlen, mert szurkálós az X széle olvasás közben. :)
Eredeti cím: Annihilation - Southern Reach Trilogy 1.

Georges Simenon: Maigret és a három nő

Amikor új Simenon jön, nekem az rendszerint most azonnal kell. Az Agave első idei megjelenése a Maigret és a három nő volt, amit majd követ később egy újabb roman dur darabja is a simenoni életműnek. 

A borító ismét telitalálat, az árnyakkal (eredeti címe L'ombre chinoise - Árnyjáték) a szépiás színekkel. Egyszerűen tetszik, és illik is a könyv hangulatához. 

Miért szeretem annyira Maigret felügyelőt és a bűntetteket, amelyekre fényt derít? Ezen a kérdésen nemrégiben komolyan elgondolkoztam, mert Amadea az én ajánlásomra olvasta el a Maigret és a flamand lányt - amit én hirtelen felindulásból rögvest kedvenccé is minősítettem - , és bizony neki nem jött be. Engem meg furdalt a lelkiismeret. 

Én ugyanis szeretek visszatérni a francia városkába a Pigalle térre, a bárokba és lebujokba, pipafüstbe burkolózni az irodában, megfigyelni Maigret-vel, észrevenni a titkos drámát, a háttérben megbújó logikus indíttatásokat. Otthon érzem már magam vele, és még egyik újabb regény, krimiszál sem zökkentett ki ebből az otthonosságból, mindig mintha ugyanoda lépnék vissza, ugyanazok közé a díszletek közé, csak valami más előadás lesz. :) Ez most nagyon passzentos a Maigret és a három nő című történetre is, egy bérházban történik ugyanis bűntény, ahol az udvar a központ és a kivilágított ablakokban jól lehet látni az alakok sziluettjeit, és ahol a házmesteren kívül a ház saját bejáratú "bolond nője" is mindig figyel, fülel, hallgatózik... Lassacskán megismerünk mindenkit, kiderülnek a múlt és jelen titkai, összefutnak a szálak, és Maigret felgöngyölíti az ügyet.

Georges Simenon.
  Forrás.

Szeretem azt is, hogy nem kell feltétlenül sokat gondolkodnom, na, vajon ki a hunyó, csak nézni, figyelni, ahogy kibontakozik minden, és előkerülnek a kulcsfontosságú apróságok, kiderül a motiváció. Nem kell megismernem minden szereplőt sem az elején, részletesen, nyögvenyelősen, ahogy néha Agatha Christie-nél érzem: olyan libatömősen... mert ott aztán csak infócsorgatás van az első 200 oldalban, majd 4 oldalon Poirot remekel egyet, és csapkod mindenki a fejére: tényleg!... Simenonnal más a helyzet, és sokkal lényegesebb a hangulatteremtés, a füstös, esős, pálinkázós franciaság, ami árad minden lapjából. Nem terhel részletes karakterismertetésekkel, mégis a végére alapos képet kapunk a főszereplőkről, a gyanúsítottakról, elkövetőkről.  

Nem szeretnék túl sokat írni magáról a cselekményről, ahogy Simenon se hullajt olyan nagyon sok kenyérmorzsát. Kellemes, a Szajna-parton játszódó klasszikus krimi, amit akár egyvégtében is be lehet falni, mert rövidke is, de eteti is magát. :) 

Értékelés: 10/8,5 Tetszettek Maigret módszerei, a lázasság, a bolond nő, az árnyak és a Szajnán úszó bankjegyek. Mindent valahogy régifilmes szépiaszínben láttam-hallottam, franciául, feliratozva. :) Határozottan jó volt. Kár, hogy a szokásos italozás elmaradt, talán ha egy-két sört gurított csak le a felügyelő. :) 

Máris?

Máris! Még szerintem fel sem ocsúdtunk abból, hogy Rowling új könyvet dobott piacra, Robert Galbraith álnéven, és még nem is sokan olvastuk el könyves berkekben (ehem-ehem én még az Átmeneti üresedésig sem jutottam el, nemhogy ehhez), de máris jön a sorozat folytatása, The Silkworm (A selyemhernyó) címen. 2014. június 24-én jelenik meg. 

Íme a borító: 

Fülszöveg: "When novelist Owen Quine goes missing, his wife calls in private detective Cormoran Strike. At first, Mrs. Quine just thinks her husband has gone off by himself for a few days--as he has done before--and she wants Strike to find him and bring him home. But as Strike investigates, it becomes clear that there is more to Quine's disappearance than his wife realizes. The novelist has just completed a manuscript featuring poisonous pen-portraits of almost everyone he knows. If the novel were to be published, it would ruin lives--meaning that there are a lot of people who might want him silenced. When Quine is found brutally murdered under bizarre circumstances, it becomes a race against time to understand the motivation of a ruthless killer, a killer unlike any Strike has encountered before... A compulsively readable crime novel with twists at every turn, THE SILKWORM is the second in the highly acclaimed series featuring Cormoran Strike and his determined young assistant, Robin Ellacott."

A hír forrása. 

Mette Jakobsen: Minou szigete

Mitől olyan jó, ez a mesekönyvnek tűnő, apró, keményfedelű kis könyvecske, a hópihéivel, világítótornyával, hosszú kötött sálas főszereplőjével a borítón? Jó kérdés, és nehéz kérdés. A fülszöveg A kis herceghez és A végtelen történethez hasonlítva helyezi az elbűvölő klasszikusok közé, és míg abban van némi igazság, hogy elbűvölő, és idővel lehet akár klasszikus is, mégis inkább valahogy Pi élete és a Hová tűntél, Bernadette? című regények hangulata járta át - szerintem. Heloise szerint Marquezre hasonlít, őt még nem olvastam, de tervezem. De nem muszáj hasonlítgatni, hisz nagyon egyedi hangvételű regény, érdekes alaphelyzettel és szereplőkkel. 

Minou egy cseppnyi szigeten lakik Papával, Ládással, Tiszteletessel és Nevenincs kutyával. Mama is itt volt velük, de eltűnt, és csak fél pár cipőjét találták meg a hóban... Minou szentül hiszi, Mama haza fog térni. 

A sziget olyan picinyke, hogy a térképeken sem szerepel, könnyedén körbe lehet futni, szám szerint tudják hány fa található rajta, és néhány lakója furcsa kis közösséget alkot. 

Az egész hangulat elég szürreális, mégis könnyedén bele lehet helyezkedni, szokatlanul otthonos lesz, talán Minou közvetlensége, Tiszteletes félelmei, Ládás parádés mutatványainak ismerős volta miatt. Vagy mert az, hogy Mama egy aranyüstben hozott pávával érkezett a szigetre és fél pár cipőben távozott, hogy Minou a világítótoronyban köt sálakat éjjelente, Nevenincs pedig akár tüzes karikákon is átugrál, ha épp cirkuszi előadáshoz szottyan kedve a sziget "lakosságának", már annyira abszurd, hogy egy kis idővel már-már normálisnak tűnik.

Az már csak hab a tortán, hogy a víz partra mos egy halott fiút, akinek elszállíttatásához meg kell várniuk az érkező hajót, ami ellátja őket a megrendelt élelmiszerekkel és egyéb fontos dolgokkal.

A filozófia fontos szerepet kap a történetben, de nem kell megijedni tőle, nem ostromolnak Kant és Descartes nagyívű gondolataival és bölcsességeivel, sokkal inkább mintha a lapokat beáztatták volna egy dézsába, amin a "filozofikus gondolkodás" felirat állt, lecsepegtették, megszárították, lepréselték, bekötötték, és kiadták, így az egészet átjárja egy másfajta látásmód.. :) Egy kicsit más szemszögből tekintünk a világra Minou szemén át, egy kicsit többet gondolkodunk, és más szempontokat veszünk figyelembe, amikor valamit meg akarunk állapítani. Mindez nem terhes, csupán elgondolkodtató, és szerintem ennyi is a célja.

Kedves, különleges atmoszférájú regény, aminek vannak mélységei. Örömmel olvastam és fedeztem fel a szigetének világát, karaktereinek szokásait, rigolyáit, félelmeit és titkait, és sajnáltam hogy véget ér.

Az egyszerű mondatok, a gyermeki szemszög és az abszurd és szimbolikus részletek mögött felsejlik az emberi esendőség és mulandóság, és talán ez a lényeg benne. 

Értékelés: 10/9

Note to self: egyszer angolul szeretném újraolvasni.

Jane Austen: Pride and Prejudice

"It is a truth universally acknowledged, that a single man in possession of a good fortune must be in want of a wife."

Szinte hihetetlen, hogy csak most ismerkedtem meg először a Büszkeség és balítélettel, pedig már több mint 12 éve kinéztem magamnak elolvasásra. Egy várólista matuzsálem kipipálva. :)

Mivel az idén eddig a legnépszerűbb könyves posztom A skarlát betű, amiben három kurta mondatban elszidom a híres regényt, arra gondoltam rendhagyó leszek, és a B&B-ről is ennyit fogok írni: örökbecsű klasszikus, a szerelmes regény archetípusa, és Mr. Darcy forever! Merthogy úgy tűnik ennyi strapa is elég, nem kell itt görnyedni a cirkalmas mondatok felett, ha a lényegre törő posztokat kedveli mindenki. ;)

De hogy is tehetnék ilyen csúfságot a Bennett lányokkal, Mr. Darcyval vagy Mr. Bingleyvel, hogy néhány kusza és rövid mondattal emlékezem csak meg róluk? 

A történetet azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom, én is ismertem nagy vonalakban már régebbről, illetve a 2005-ös filmváltozatból, amit sokan nem szeretnek, viszont nekem az eddigi egyetlen változat, amit láttam, és akkor mérhetetlenül tetszett. :) Feltett szándékom megnézni a BBC-s változatot is, mert ez eddig kimaradt, de Colin Firth-t nem lehet kihagyni Darcyként - mert csak a másik Darcyként ismerem, a Bridget Jonesból.

Colin Firth mint Mr. Darcy

De hová kanyarodtam...

Vissza a Bennettekhez és Darcykhoz. *sóhaj*

Milyen jó is lehetett egy ilyen korban, amikor ennyi romantika szorult az emberekbe, és ilyen szépen és kifinomultan beszéltek egymással... És milyen pocsék is lehetett, mert mindenki csak a férjhezmenésen agonizált, és bosszantó lehetett, hogy nem szabad egy jóízűt káromkodni! :)

Azt hiszem Az időutazó felesége után (?) bekerül ez a könyv is a kedvenc romantikusaim közé. Klasszikus, szép, igényes és szeretnivaló.

"In vain I have struggled. It will not do. My feelings will not be repressed. You must allow me to tell you how ardently I admire and love you."

Kedvenc karakter: Mr. Bennett, Mr. Darcy

Legkevésbé kedveltem: Mr. Collins, Lydia

Kedvence kifejezés a könyvben: civility. How fitting! Azt hiszem mostanában sokszor eszembe fog jutni, amikor embermódon kell elviseni olyasvalakiket akiket nehéz elviselni, és akikhez igazából semmi kedvünk...

A nyelvezet gyönyörű, nincs túlbonyolítva, de nagyon elegánsan van minden megfogalmazva és körülírva.

"Convinced as Elizabeth now was that Miss Bingley's dislike of her had originated in jealousy, she could not help feeling how very unwelcome her appearance at Pemberley must be to her, and was curious to know with how much civility on that lady's side, the acquaintance would now be renewed."

Ez a mondat szerintem kiválóan példázza, mire lehet számítani, akik kérdezték nehéz-e angolul, ez alapján tájékozódhatnak. Szerintem nem nehéz, de azért kezdőknek nem ajánlom.

A könyvet hangoskönyvben hallgattam meg, innen letölthető ingyenes tartalom amatőr felolvasással, ami azonban ez esetben nagyon-nagyon jó volt, köszönöm az önkéntesnek aki ilyen jó munkát végzett vele. :)

10/9 - mert egy picit unatkoztam azért az első harmadban.

Bennették a 2005-ös filmváltozatból

Kevinről... nem lehet eleget beszélni

Mivel nemrég megnéztem Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről című könyvének filmváltozatát, aktuálissá vált a régi, freeblogos bejegyzés átmentése is.  A spoileres rész jelölve van a feliratok közt. A bejegyzés végéhez fűztem még néhány mostani gondolatot.

"Vannak dolgok, amiket egész lényünkkel tudunk anélkül, hogy valaha is aktívan rájuk kéne gondolnunk, legalábbis azzal az öntelt verbális csacsogással, amely a tudatunk felszínén zajlik lármásan." 

Lehet hogy elmentem volna mellette, hiszen nem túl figyelemfelkeltő, és az író neve is ismeretlenül cseng, de véletlenül mégis úgy alakult, hogy a kezembe került a Gabo Kiadó új könyve. A téma birizgálta a gondolataimat, és elrettentő volt bár a sok apró betű és a vaskos kötet, magamévá tettem. De még mindig nehezemre esik elmondani mit váltott ki belőlem... 

A könyv Eva leveleiből áll férjének, Franklinnek címezve. Egy rendkívül őszinte és részletes önvallomás, amelyben feltárja az egész addigi életüket, annak minden apró részletét, és minden lehetséges és vélt okot, apró eseményt, jelet, ami a katasztrófába torkollik. Kevin, a fiuk iskolai mészárlást követ el a Gladstone Gimnáziumban. Mindezt már az elején tudjuk, de nem is számítunk a gyötrelmekre ami árán eljutunk a történetben idáig. 

A levélregényeket mindig szerettem, van bennük valami személyes, ismerős és a levelezésbe való belekukkantás lehetősége is felvillanyozza az embert. Ez nem villanyoz, ez r á z . 

Az igazat megvallva gyűlöltem ezt a könyvet az elején. Vontatottnak éreztem, untam, úgy láttam nem lyukadunk ki sehova, vagy maximum oda, amit már előre tudunk. Idegesített a bolhabetűs szedés, és a rémesen hosszú levelek. Idegesített ez a nőszemély, aki nosztalgiázik és sápítozik. Földhöz tudtam volna vágni a könyvet, amikor az anyaság ellen felhozott érvei következtek, és amikor a gyerek nevének a saját vezetéknevét harcolta ki egy valószínűtlenül nonszensz színezetű jelenetben. 

Persze nem adtam fel, és nem vágtam földhöz sem - jól tettem. Jól tettem? A második harmadtól a könyv felgyorsul, az elbeszélés sokkal gördülékenyebb, jobb a stílus is, és tényleg csak falni lehet a sorokat. Az életükbe való bepillantás kiszínesedik, és ámulattal vegyes borzadással lehet szemlélni ezt a szélsőséges gyereket, ezt a szélsőséges anyát. 

A könyv szerintem nagyon megosztó, és olyan tabukat döntöget , amelyek döntögetésével azt hiszem nem sokan próbálkoztak még, és meg is tudom érteni, hogy miért. Veszélyes ingovány arra kérdezni, lehetséges-e hogy az anya nem szereti a gyermekét? És lehetséges-e hogy ezt megértéssel nyugtázzuk?

A könyv szörnyen felkavart, és nem is a benne megjelenő fizikális erőszak miatt, a lassan kibontakozó titkosabb, rejtettebb, lelki erőszak sokkal megterhelőbb volt benne. Leginkább azért kavart fel, mert ahogy az elején földhöz vágtam volna, úgy a végén is az az érzésem volt, hogy üvöltenem kell. Nem sok olyan írás van ami ennyire megmozgatja az embert, ennyire felkavarja a saját gondolatait, és olyan kérdéseket vet fel, amikre rémesen nehéz válaszolni, sőt talán lehetetlen is, és legszívesebben az ember csak elspájzolná a kérdéseket is, hogy felé se kelljen nézni soha de soha.

Nincs sok szereplője a regénynek, és velük kapcsolatban is marad egyfajta kiismerhetetlenség, feszültség, amiből amúgy is éppen elég van. Ez a szerkezetből is adódik, hiszen mindent Eva levelein keresztül ismerünk meg.  

Franklin egy pojáca. Balek. Bratyizós, felfelé kerekítős, roppantul műanyag amerikaisága felett nem tudok szótlanul elmenni. Képtelen vagyok megérteni mi késztette Evát arra, hogy vele legyen, pláne hogy szeresse. Érzelmi intelligencia zéró, érzelmi és egyáltalán az élet dolgaira való rálátás zéró. A felesége mellett való kiállás z-é-r-ó. Ez a fickó bármit képes bemesélni magának, amit be akar. Piszkosul felingerelt néha. 

A téma olyannyira tűzfészek , hogy alig merem leírni a saját, szubjektív véleményem, vagy ha úgy tetszik álláspontom, ami egyébként is nehezen alakulgat, mert a sokkhatás még mindig dühössé tesz. Mert lehet-e egy gyerek eredendően gonosz? Lehetséges, hogy a nevelés nem számít annyit, ha egy kis sátánt kellene tutujgatni? Mennyiben hibás Eva? Mit rontott el? Elrontott valamit? Mennyiben hibás az apa, a tanárok, a környezet? Tudtak volna lépéseket tenni, hogy megelőzzék ezt? Meg lehet bocsátani? A meggyilkoltak hozzátartozói szemszögéből? És az anya szemszögéből? És mi meg tudunk bocsátani? És ha igen, kinek bocsátunk meg? 

Mit változtat ezeken hogy az ember úgy olvassa a könyvet hogy van, vagy hogy nincs gyermeke? 

 "Kevin olyan itt a piros, hol a piros játék volt, amelyben egyik csésze alatt sem volt semmi." 

 Hogy rövidre zárjam ezeket a nagyon nehéz és felbolygató kérdéseket, többé kevésbé határozottan állíthatom, hogy bár fogalmam sincs milyen a saját gyerekedet utálni és félni tőle, szerintem lehetséges a dolog. Ez az egész fikció persze rettentően szélsőséges, és Kevin már-már Rosemary gyermekére, és az Ómenből ismert Damienre hasonlít, de mindemellett szerintem lehetnek alapvetően gonosz gyerekek. Belőlük lesznek a gonosz felnőttek is. És visszhangoznom kell Nimát, hogy miért szeretnénk minden gyermeket, minden felnőttet sem szeretünk... Én egyfelől megértem Evát. Sajnálom is, hogy egy érdekes, utazni szerető, kultúrára és világra nyitott, egyedi nőből ilyen besavanyodott kisvárosi anyát csinált Kevinke... Megértem azt is, hogy nem szereti a gyerekét, nem hiszem hogy én magam tudnám szeretni ezt. 

   

 !!!SPOILER!!! 

Evát gyakorlatilag mindentől a saját gyereke fosztja meg, és itt nem csupán a szokásos nincs szabadidőm, és fel kell adnom a munkámat dolog van, hanem ennél sokkalta rémesebb dolgok. 

Nem tudom megérteni, hogy azzal zárul a regény, hogy megbocsát neki... Dühítő. Őrjítő. Nonszensz. 

Nem látom őt rossz anyának - nem volt a legjobb, de ugyan ki tudna még így helyt állni ebben a helyzetben. Nem egy ilyen helyzetben, hanem ebben. Törekedett arra hogy szeresse. És képes is a szeretetre, Franklint is szereti, Celiát is hogy szerette. Kevin anyjaként is igyekezett: saját készítésű játékok, közös program, az egész addigi életének sutba dobása... 

Celiát imádtam, akármilyen kis életképtelen, félős kisangyal. Arra gondoltam végig, bár csak őt kapta volna a sorstól gyermekként Eva, mert akkor belőle is sokkal jobb anya válhatott volna. 

Amadeával kitárgyaltuk, hogy az lett volna a legjobb Celiának is, Evának is, ha Eva felpakolja a kislányt és ketten elmennek minél messzebbre. El egy ilyen átkozott bátytól és fiútól - könyörgöm, megvakítja a saját húgát!!!, és még szinte 100%-ig is biztos vagy benne, hogy igenis ő volt, és szánt szándékkal?! Te ott maradnál?!?! - és el egy ilyen bosszantóan balek férjtől. Lelki szemeim előtt szinte látom őket Európában, ahogy Celia egyre bátrabb lesz - hiszen alapvetően nem volt ő gyáva, a legbátrabbnak a legfelnőttebb helyzetekben mutatkozott - ahogy bejárják ketten a világot, és Eva életkedve is visszatér... 

   

 !!!SPOILER VÉGE!!! 

A formai dolgok értékelésére is muszáj kitérnem egy kicsit. A kiadás tényleg nagyon szép, és tetszik a borító is az egyszerűségében, és hogy valóban egy szikár, sötét nőt jelenítenek meg rajta. A strapát is nagyon bírta a könyv, pedig jó sokat hurcibáltam magammal. A fordításban viszont voltak elég sete dolgok. Sok helyen magyartalan, és rosszul vannak megfogalmazva mondatok. Nincs például jó helyen egy-egy névelő, vagy éppenséggel kimarad. Következetlen abban is, hogy most akkor magyarkodunk, vagy nem magyarkodunk. Pl.: Thumbelinát és XXX-eket is találni benne, aztán később mégis Mórickát emleget és nézünk mint Rozi a moziban ... Amit le lehet fordítani, azt fordítsuk le, hadd legyen már ez Hüvelyk Panna, és puszi, nem XXX, viszont nagyon elüt az amerikai közegtől hogy Rozi meg Móricka beköszönnek. 

Persze ezek jelentéktelen apróságok az egész  nagybetűs Hatás mellett... 

Értékelés : A legrosszabb, hogy szinte fogalmam sincs mit adjak erre a könyvre, mert a saját dühöm miatt azt hiszem túl sokat vonnék le, viszont elképesztő erejű, és rendkívüli thriller , ami annyira megmozgatott, hogy már ez megérdemelhetne egy maximum pontszámot. Mások értékeléseit olvasva viszont úgy érzem, nekem ahhoz képest nem adott maximális élményt, és fojtogató hangulata, nyomasztó légköre olyan bélyeget nyomott rá, ami miatt képtelen lennék maximálisra értékelni, vagy kedvencnek titulálni. Olvassa el aki igazán megrengető, elgondolkodtató könyvre , már-már feldolgozhatatlan drámára vágyik. 

 10/8,5 

 A könyvet köszönöm a Gabo Kiadónak és Pogginak! 

Íródott: 2011. 11. 01. 

Ehhez a poszthoz érkezett talán a legeslegtöbb komment még a freeblog-időszakban, ami bizonyította, hogy ti is akartatok beszélni Kevinről, és hogy mindenkit megmozgatott a sok felvetődő kérdés, a nehéz téma, a tabuk. Őszintén szólva jobb posztra emlékeztem, nem igazán vagyok megelégedve vele így utólag, de a friss élményből más marad meg hosszú távon.
Akkor, úgy látszik ennyire lekorlátozott, ennyire begubóztam tőle... A bőröm alá mászott, és napokra meghatározta a közérzetem és a gondolataimat. Sírni nem voltam képes rajta, mert amit okozott, az túl volt a könnyeken. 

Nagyon kemény könyv, és ahogy a filmről írt bejegyzésben megjegyeztem, nehezen tűr magán pozitív jelzőket, most, így utólag pedig biztosan feljebb pontoznám, tizesre.
El szeretném olvasni a szerző többi könyvét is, apránként.

Miamona remek posztját is olvassátok el! 

We Need to Talk About Kevin

Kicsit ugyan  megfakult már Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről című könyvének emléke, mire eljutottam a belőle készült filmadaptáció megnézéséhez, de azért azt nem mondhatom, hogy az újdonság erejével hatott volna, mert ez a könyvélmény kitörölhetetlen marad. Emlékszem csak járkáltam fel-alá a szobában, nagy levegőket vettem, kinyitottam a könyvet, újra becsuktam, úgy folytattam és fejeztem be a könyvet, hogy még napokig nem hagyott nyugodni, és csak azt éreztem, amit a cím mond: beszélnünk kell Kevinről, kibeszélni a sok bennünk maradt feszültséget és kérdést...     

A film 2011-es, valamikor akkortájt jött ki, amikor befejeztem a könyv olvasását, mégsem lettem volna képes megnézni rögtön, mert annyira nyomasztott a téma és nehéz súlyként ült rajtam. 

Most, hogy végre láttam, nehezen tudom eldönteni tetszett-e. Mert még mindig olyan nehéz ez az egész, a zsigereimet bántja a rágondolás. 

A film egyfelől mesteri, hihetetlen jó színészek vannak benne, akik teljesen hozzák a megírt karaktereket. Kevintől konkrétan kiráz a hideg, Ezra Miller teljesen belebújt a bőrébe... a gesztusok és a flegmázás... Rátesz egy lapáttal a sok kinőtt póló, a hajstílus: Kevin Katchadourian életre keltve... Eva, akit Tilda Swinton játszik, sápadt héj marad csak ember helyett. pedig egy bohém, vidám, utazni szerető nő volt... Megtört, meggyötört, elviselhetetlen élményeket cipel a vállán... Mindezt pedig szinte szavak nélkül adja vissza a filmben, egyszerűen bravúros az alakítása. Kevés a párbeszéd, de azok mindent elárulnak. Csendes film, erőteljes képi világgal, és tulajdonképpen minden lényeges jelenetet beletettek, amitől hátborzongató, már-már horrorszerű lett néhol. Amilyen keveset beszélnek a filmben, annál többet mondanak a szimbólumok, jelzések. Például az a sok vörös: a festék a falon, az autón, a mosogatóban, a paradicsomok..., a piros lekvár a kenyereken, Kevin vérpettyeket idéző piros pöttyös pólója... a gabonapehely morzsolása, a licsi, amit megeszik... uhh. Felkavaró a képi világ, legyen bármilyen zavaros is az elején. 

Motoszkált bennem, hogy hiányzik a több kontextus, az a sok, a könyvben néhol unalmasnak vélt szöveg, ami alapokat teremt az egész rémes végkimenetelhez. 

A levélformát azt hittem narrációval fogják megoldani, de végső soron ez nem hiányzott. Azon viszont elgondolkodtam, vajon azok, akik nem ismerik a regényt, és tényleg, egy kicsit sem tudnak róla, akár még az alapsztorit sem, vajon mit szólnak ezekhez a képváltásokhoz, a "művésziséghez", a múlt és jelen idősíkjainak hirtelen váltásaihoz, a visszaemlékezésekhez az elején? Biztos vagyok benne, hogy össze tudják rakni a végére, hisz lesz némi lineáris rész, amikor Kevin kicsiből nagyobbá válik, és egyértelmű a többi jelzés is, talán addigra letisztul a film eleje is.. hogy mi volt az a sok festék, az a hirtelen pofon... 

Nem tudok pontpontpontok nélkül írni, mert mindegyik mondatomból eszembe jut valami a történetből, amiről beszélnék még... 

A könyv elolvasásakor mérhetetlen düh és nagyon sok feldolgozatlan érzelem maradt bennem, és sok időnek kellett eltelnie, hogy ezek valamelyest leülepedjenek. A film most felkavarta az állóvizet, és lehet hogy egy újraolvasást is elkezdett érlelni. Kíváncsi vagyok, vajon másodszor hogy csapódna le. Amikor a véget már tudom - mert hogy tudnám feledni?

10/8,5 Érdemes volt megnézni, de a könyv ennél sokkal felkavaróbb, gyomorforgatóbb, nyugtalanítóbb, és a filmet megérteni, igazán értékelni csakis azok tudják szerintem, akik ismerik ezt a történetet, akik végigmentek Evával a leveleken, az érzelmi hullámvasúton,  a csalódásokon, fájdalmakon, és akik együtt üvöltöttek némán, és fújtatták ki a frusztráló, őrjítő dühöt, miközben az utolsó fejezeteit lapozták a regénynek. 

Ennyi pontot adtam akkor a könyvnek is, bár utólag megbántam kicsit, de annyira elsöprő volt a hatása, annyira kicsavarva éreztem magam utána, hogy a frusztrációmat is beletettem a lepontozásba... Utálatos egy könyv, és túl nehéz rá azt mondani, hogy kedvenc, mert nem tűr meg magán egy ilyen pozitív jelzőt. Utálatos egy film, és mégis megnézeti magát veled... ... ...

A könyvről írt bejegyzést >itt< találjátok. 

I can resist anything, but temptation...

... mondotta Oscar Wilde, igen okosan. :) Hadd mutassak néhány friss megjelenést, hátha még nem láttátok. :) 

Az Agavétől elsők között jött ki egy új Simenon, a Maigret és a három nő, aminek ismét csodás borítót kreáltak, árnyakkal, fakó színekkel. Rögvest beleszerettem, de nem csak a külseje, hanem a történet is ígéretes: 

"Egy gyilkosság, a Szajnán úszkáló bankjegyek, régi szerelmek, kabarétáncosok, egy nyugdíjas követ, kábítószerfüggők, egy furcsa végrendelet. A helyszín a párizsi Marais negyed, ahol egy bérházban lakik a jómódú bérlő és a szűkösen élő kispolgár, a szorgalmas hivatalnok és az egész nap a folyosón tébláboló öregasszony. A ház életének középpontja az udvar. Ide érkezik meg az éjszaka közepén Maigret, és az ablakokon át árnyjátékként elevenedik meg előtte a bérlők élete. Ahogy megismeri a ház lakóit és kikérdezi az áldozat rokonait, ismerőseit, az elhunyt alakja is megelevenedik előtte, és olyanná válik számára, mint egy bizalmas, régi barát. Felkeresi életének helyszíneit, a Pigalle negyed szórakozóhelyeit, majd fényűző otthonát, és megismeri a viszontagságos utat, amelyen a sikerig jutott. A nyomozás előrehaladtával az áldozatot körülvevők valódi jellemére is lassan fény derül a látszat tetszetős felszíne alatt."

Szintén az Agave kiadásában érkezett, méghozzá a világpremierrel egy időben, február 4-én Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának első kötete, az Expedíció, amiről Nimánál olvastam először, és teljesen felvillanyozott. :) A regény megfilmesítésének jogait már korábban megvásárolta a Paramount.Tavasszal pedig már jön is a következő kötete. 

"Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül."

Mindkét Agavés szépség már a birtokomban van, nemsokára olvasom őket és írok róluk. :)

Jövő héten jelenik meg Joanne Harristől a The Gospel of Loki, amiről már örvendeztem egy sort. Joanne ezentúl Joanne M. Harris néven fogja kiadni fantasy regényeit. 

"The novel is a brilliant first-person narrative of the rise and fall of the Norse gods - retold from the point of view of the world's ultimate trickster, Loki. It tells the story of Loki's recruitment from the underworld of Chaos, his many exploits on behalf of his one-eyed master, Odin, through to his eventual betrayal of the gods and the fall of Asgard itself. Using her life-long passion for the Norse myths, Joanne Harris has created a vibrant and powerful fantasy novel."

Idén októberben jön új Jodi Picoult is, Leaving Time címmel. A fülszöveg: 

Jodi Picoult

"For more than a decade, Jenna Metcalf has never stopped thinking about her mother, Alice, who mysteriously disappeared in the wake of a tragic accident. Refusing to believe that she would be abandoned as a young child, Jenna searches for her mother regularly online and pores over the pages of Alice's old journals. A scientist who studied grief among elephants, Alice wrote mostly of her research among the animals she loved, yet Jenna hopes the entries will provide a clue to her mother's whereabouts.

Desperate to find the truth, Jenna enlists two unlikely allies in her quest. The first is Serenity Jones, a psychic who rose to fame finding missing persons - only to later doubt her gifts. The second is Virgil Stanhope, a jaded private detective who originally investigated Alice's case along with the strange, possibly linked death of one of her colleagues. As the three work together to uncover what happened to Alice, they realize that in asking hard questions, they'll have to face even harder answers.

As Jenna's memories dovetail with the events in her mother's journals, the story races to a mesmerizing finish. A deeply moving, gripping, and intelligent page-turner, Leaving Time is Jodi Picoult at the height of her powers."

És íme, már van borító is: 

Elég csábító ajánlatok, vagy ellen tudtok állni? :) 

Forrás

Januári böjt

Dilemmáztam, megírjam-e ezt a szöszt, mert januárban olyannyira sikerült betartani a visszafogottságot, hogy csak egyetlen könyvvásárlást ejtettem meg. A Calderon első kötete ugyanis olyan megnyerő és vicces volt, hogy rögtön elrohantam megvenni a folytatását. :) Az már más kérdés, hogy még azóta sem kezdtem hozzá, de ami késik nem múlik. :) 

A januári böjt eredménye: 

- 1 db könyvvásárlás, igaz teljes áron (ami felettébb bosszantó, mert elfelejtettem, hogy a Librinek olyan rendszere van, ami lenullázza a kedvezményeidet újra és újra, szóval kvázi semmit sem ér a törzsvásárlói rendszerük és kártyájuk...): On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Többiek: Nikkincs, Amadea, Katacita, Theodora, Zakkant, Horsegirl, Bookwormgirl.