Angela Murinai: Mikor feltámad a szél

Kicsit furán érzem magam, hogy miért is olvastam el ezt a könyvet, miért is érdekelt valakinek a gyászfeldolgozása, vagy csak maga a tragédia; miért kerestem fel ezt a szomorú eseményt. Teljesen kimaradt, és ismeretlen volt nekem ez a baleset, pedig biztos tele volt vele a sajtó akkoriban, és fel is kaptam volna rá a fejem, ha más miatt nem, hát Málta miatt, ahol én is jártam már. 

Öt éve a tengerbe veszett ott egy magyar fiú, Bence. 

Nagyon őszinte írás ez a könyv arról, hogy is történt minden - mindenféle megelőző eseménnyel, családi szálakkal, kapcsolatokkal, jelekkel, amik talán ide mutattak, amiket talán csak később címkéz fel az ember "jelnek", mert valamibe kapaszkodni kell, valahogy fel kell dolgozni a feldolgozhatatlant, és tovább élni.

Angela Murinai története szomorú és nehéz, és mégis színes és életigenlő. Biztosan segített a történet kiírása, hiszen az írás terápiás hatású dolog, de enélkül is érezni, hogy Angela olyasvalaki, aki a jég hátán is megél, és előbb-utóbb talál valamit mindenhol, mindenben, ami boldoggá tudja tenni, ami előreviszi. Például néhány hófehér követ, amikre festeni lehet. Tisztában van a hibáival, és elnézi magának, amikor nem tud mintaanya lenni, amikor nem hoz jó döntést, vagy amikor igenis ki kell ordítani a kocsi ablakán az összes feszültségét, bele a világba. 

Nem tépázott meg a könyv különösebben egyik ponton sem, de nem is az a célja, hogy megroppantson, megríkasson, nem hatásvadász, csak mesél. Elmeséli a bánatát. 

A stílus kellemesen olvasmányos, gördülékeny, a nehéz téma ellenére kicsit nyár- és tengerillatú, hangulatos. Sokszor említve van a híres Azúr-ablak (bár azt nem tudom miért az angol nevén) - ami azóta leomlott -, és a sárgás tónusok, a máltai sárga színű házak sora. 

Nem gondoltam, hogy a múltból is ennyi részlet előkerül, apróbbak-nagyobbak, a gyerekekről, gyerekektől, illetve a család többi tagjáról, de így lett kerek egész. A házasságot, a férjjel való kapcsolatot  nagyon furcsálltam, de én is ismerek ennyire kétlaki embereket, szóval van erre példa bőséggel. Ettől még benne élni én biztosan nem tudnék, nekem ez túlságosan szétszakadt kapocs, ahhoz, hogy ezt még egyáltalán házasságnak hívhassam. De sok egyéb másban is másként viselkedtem volna; például, azt hiszem, nem hagytam volna el a szigetet a test megtalálásáig (ha nem kerül elő, akkor talán sosem), viszont amikor elhagyom, nem tudtam volna visszatérni oda. Mégis megkapónak éreztem, hogy ott lett eltemetve, és hogy milyen sok szeretetet, figyelmet kapott a család a helyiektől, legyen bár különböző a nyelv, a kultúra, a vallás. Vannak dolgok, amik összekovácsolnak.

A másik két fiút nagyon sajnáltam, nem is tudom melyikőjüket jobban - a megmenekülés igazságtalannak tűnő terhe is éppoly nagy, mint a megérzés és figyelmeztetés figyelmen kívül hagyása miatt érzett tehetetlen düh.

Egyik kedvenc részem amikor kiáll a hegyen a szélbe Angela, a fehér kendőjével... Furcsa, mert akár végtelenül szentimentális is lehetne ez a kép, mégsem az. Talán mert az élet írta az egészet ilyenre.

Érdekes olvasmány volt, más, mint amit vártam, több. Örülök, hogy megismerhettem. 

>Itt< olvashatók részletek a könyvből, a szerző facebook oldalán. 

A könyv a Libri Kiadó Saját Szoba Könyvek-sorozatának része, amely személyes, női perspektívából bemutatott történeteket gyűjt egybe, amelyek témájuk súlyosságával és keresetlen őszinteségükkel megrendítenek és továbbgondolásra késztetnek. (Forrás.)

Fülszöveg: "Hogyan ​lehet megbirkózni az egyik legnagyobb veszteséggel, amely érhet bennünket, a gyermekünk elvesztésével? Mit tehet egy anya, hogyan élhet tovább tátongó sebbel a lelkén?

Gozo. Forrás.

Angela Murinai három kamasz fiával nyaral a csodálatos Gozo szigetén, amikor legidősebb gyermekét elsodorja egy áramlat és belefullad a tengerbe. A Mikor feltámad a szél azonban több mint gyászkönyv, nem csupán az anyai fájdalomról és túlélésről szól. A személyes történeten túl szembesít bennünket az anyaság nehézségeivel, a nőket érő erőszakkal, a család, a házasság vagy a hit kérdéseivel. Szól a szeretetről és az emberi jóságról, valamint a döntés erejéről – arról, hogy a legnagyobb sorscsapások idején is képesek vagyunk meghatározó döntéseket hozni és kézben tartani az életünket.

Angela Murinai a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán diplomázott, majd néhány évig tanítóként dolgozott. 2014 óta írja Gumiszoba című blogját, ahol közéleti kérdésekkel, nőpolitikával, társadalomkritikával foglalkozik. 2018-ban két fiával Németországba költözött, és azóta is ott él.

2016-ban egy családi nyaralás során balesetben elveszítette legidősebb, akkor 18 éves fiát. Négyévnyi gyász után döntött úgy, hogy megírja azokat az érzéseit, melyekkel azóta is együtt él. A Mikor feltámad a szél egyszerre szól veszteségről, családról, gyökerekről és örökségről, elmúlásról és túlélésről."