The Fault in Our Stars

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy, vagy több hét is elteljen egy olvasás befejezése és a blogbejegyzés megírása közt, de most sajnos mégis úgy hozta az élet, hogy mással kellett foglalkoznom, és nehezen sikerült eljutni idáig. A kérdéses könyv, ami ilyen mostohán háttérbe szorult John Green The Fault in Our Stars című regénye, ami magyarul Csillagainkban a hiba címen jelent meg. 

Hogy mit tudtam erről a könyvről? Nem sokat, mindössze annyit, hogy szomorú téma, és hogy nagyon sokan szeretik, dicsérik, igazán negatív kritikát nem nagyon találtam még róla. Úgy éreztem, hogy mindenképp meg kell vele ismerkednem, és nem döntöttem rosszul. 

Nem, nem egy világmegváltó könyvről van szó, de nagyon érdemes elolvasni, megható és bármennyire is megüli az ember gyomrát szomorú mivolta miatt, egy különleges, és úgy érzem maradandó élmény. 

Hazel Grace Lancaster (imádom a nevét) és Augustus Waters (na, neki meg még inkább) szerelmi története nem mindennapi körülmények közt indul... Egy rákbeteg gyerekek segítő csoportjában találkoznak, mindketten érintettek ugyanis a betegségben. Hazel tüdeje alig működik, tumorait egy új gyógyszerrel sikeresen visszaszorították, de sosem lesz egészséges, tulajdonképpen mindig haldoklik. Augustusnak levágták a fél lábát, osteosarcoma miatt. Túlélők és küzdők. A lényeg mégsem a betegségükön van, hanem a kapcsolatukon, és a személyiségükön. Őszintén remélem, hogy léteznek Gushoz hasonló fiúk a való életben is, csak egészséges kiadásban. Augustus Waters egy modernkori Mr. Darcy. Csak még hibátlanabb... gáláns, intelligens, jószívű, önfeláldozó. Akit nem bolondít kicsit is belé, az fából van. Metaforák, kedvesen komoly beszélgetések, az életszituációból adódóan koruknál érettebb kapcsolat, egy közös könyvélmény... minden olyan jól klappolt. A könyv, az An Imperial Affliction (kitalált regény), amit a sztori középpontjába állítottak, különösen megmelengette a szívemet - mármint a tény, hogy közelebb kerülnek egymáshoz egy közös kedvenc olvasmány révén, majd a szerzővel való kapcsolatfelvétel... és az egész ahogy olyan életszerű, mert nem klappolhat minden tökéletesen, és olyan szürreális is Amsterdammal, Van Houghtonnal... 

“As he read, I fell in love the way you fall asleep: slowly, and then all at once.” 

Megsirattam a végét. De megsirattam a közepét is, kétszer. 

John Green nagyon szépen ír, és szerettem a meséjét. Kegyetlen mese, depresszív, és fájdalmas, de nem csak ezt láttam benne, mert valahol, amikor az életvonalak metszik egymást volt abban a pontnak tűnő részben egy kis örökkévalóság. Egy small infinity. Nem könnyű, sőt kilátástalan élethelyzetekben is lehet találni valami boldogságot. Ha csak kis időre is. Meg kell mondjam hogy szorongatja a torkomat az is, ahogy most írok róla. Rezonál bennem sok-sok szava, mondata a könyvnek.
Nem szeretem igazán a romantikus regényeket, és a szerelmet mint központi témát, de végre megint sikerült találnom egy olyan könyvet a műfajban, ami megfogott, karaktereivel, érzelmeivel, metaforáival.

Értékelés: 10/9 Megható, rendhagyóan érett tiniszerelem. A small infinity. Zsebkendőt készítsetek hozzá. A végére sokat. 

Köszönöm, köszönöm, köszönöm ezt az élményt, Mr. Green! 

Itt írtam róla angolul is. (és milyen érdekes, hogy mennyire máshogy jött ki más nyelven az élmény :)) Annyira angolul tolul minden kis apró részlete a fejembe, hogy szinte nehéz is magyarul írnom róla. 

I want to go to Amsterdam. :) De előbb a filmet megnézni a moziban. :) Íme az előzetese: 

“Some infinities are bigger than other infinities.” 

Okay? Okay.