Harold, Harold, nem könnyítetted meg a dolgom...
Harold Fry elindul feladni egy levelet régi kollágájának és barátjának, Queenie Hennessy-nek, aki rákbeteg és egy hospice-házban haldoklik... Harold azonban elhagyja az első, majd a második postaládát is, és megfogalmazódik benne egy elhatározás: ő bizony elgyalogol Queenie-hez Berwick-upon-Tweedbe és Queenie meg kell hogy várja, Queenie élni fog! Harold átgyalogol fél Nagy-Britannián, sok-sok furabogár emberrel hozza össze a sors, sőt, egy időre a média is felkapja, és követőkre is akad, de a végén ismét egyedül róhatja a kilométereket. Az érdekesebb szál talán mégis közben Maureen, Harold otthon maradt felesége, és az a sok minden, amit a múltról, a kapcsolatról, közös életükről és a fiukról megtudhatunk...
Nem akarok sokat írni erről a regényről, mert annyira nagyon nem tudott magával ragadni és beszippantani, hogy ékes szóvirágokat csaljon elő belőlem. Nem tudom igazából egy középszerűnél jobbra értékelni, és ami dicséretre méltó, azt is leginkább a végével érdemelte ki. Meg kell hagyni, tényleg nagyon szép és megható történet, vannak benne megfontolandó dolgok és egyszerű, mégis zseniális gondolatok a megbánásról, szeretetről, az élet rövidségéről, gyászról és vezeklésről. De úgy örültem volna, ha ezt a könyvet mondjuk Fredrik Backman írja inkább... csak ez járt a fejemben (olyannyira, hogy bele is kezdtem Backman Britt-Marie-jába, ahogy Harolddal elbúcsúztunk egymástól, mert elkezdett hiányozni az a jó stílus...) Joyce stílusa nem tetszett igazán, száraz volt kicsit, és sajnos vagy 150 oldalt masszívan untam is, amiért eléggé tudok haragudni, és félre is akartam tenni emiatt a könyvet.
Harold Fry elindul feladni egy levelet régi kollágájának és barátjának, Queenie Hennessy-nek, aki rákbeteg és egy hospice-házban haldoklik... Harold azonban elhagyja az első, majd a második postaládát is, és megfogalmazódik benne egy elhatározás: ő bizony elgyalogol Queenie-hez Berwick-upon-Tweedbe és Queenie meg kell hogy várja, Queenie élni fog! Harold átgyalogol fél Nagy-Britannián, sok-sok furabogár emberrel hozza össze a sors, sőt, egy időre a média is felkapja, és követőkre is akad, de a végén ismét egyedül róhatja a kilométereket. Az érdekesebb szál talán mégis közben Maureen, Harold otthon maradt felesége, és az a sok minden, amit a múltról, a kapcsolatról, közös életükről és a fiukról megtudhatunk...
Nem akarok sokat írni erről a regényről, mert annyira nagyon nem tudott magával ragadni és beszippantani, hogy ékes szóvirágokat csaljon elő belőlem. Nem tudom igazából egy középszerűnél jobbra értékelni, és ami dicséretre méltó, azt is leginkább a végével érdemelte ki. Meg kell hagyni, tényleg nagyon szép és megható történet, vannak benne megfontolandó dolgok és egyszerű, mégis zseniális gondolatok a megbánásról, szeretetről, az élet rövidségéről, gyászról és vezeklésről. De úgy örültem volna, ha ezt a könyvet mondjuk Fredrik Backman írja inkább... csak ez járt a fejemben (olyannyira, hogy bele is kezdtem Backman Britt-Marie-jába, ahogy Harolddal elbúcsúztunk egymástól, mert elkezdett hiányozni az a jó stílus...) Joyce stílusa nem tetszett igazán, száraz volt kicsit, és sajnos vagy 150 oldalt masszívan untam is, amiért eléggé tudok haragudni, és félre is akartam tenni emiatt a könyvet.
Amikor pedig a zarándokok csatlakoztak Haroldhoz, és lelassították, meg csupa felesleges hívsággal voltak elfoglalva és Harold nem volt képes nemet mondani, na akkor kifejezetten frusztált az egész.
Értékelés: 10/5,5 Vannak benne remek gondolatok, de valahogy szebben kellett volna megágyazni nekik. Ne az utolsó két fejezetben legyen csak jó egy könyv. Hiába szól vezeklésről, zarándoklatról, ettől még nem kéne olyan monotonul kattognia végig, mint egy metronómnak. És jó lett volna némi humort is belecsempészni.
Térkép Harold útjáról:
Értékelés: 10/5,5 Vannak benne remek gondolatok, de valahogy szebben kellett volna megágyazni nekik. Ne az utolsó két fejezetben legyen csak jó egy könyv. Hiába szól vezeklésről, zarándoklatról, ettől még nem kéne olyan monotonul kattognia végig, mint egy metronómnak. És jó lett volna némi humort is belecsempészni.
Térkép Harold útjáról:
U.i.1.: A történet folytatása a The Love Song of Miss Queenie Hennessy. Még nem döntöttem el, de lehet, hogy mégis benevezek rá... Queenie életében maradtak azért még homályos foltok. Na, majd meglátjuk.
U.i.2.: Erről a könyvről mindig a yachting shoes fog eszembe jutni, amiben Harold gyalogolt. Na meg a sebek és sebtapaszok tömkelege. :D
Igen, ez a könyv szerintem is egy közepes. Amikor olvastam, akkor mondjuk jól elvoltam vele, de már alig emlékszem valamire belőle. A stílus túlságosan pátoszos, pedig vannak benne jó gondolatok, csak a tálalás nekem picit hatásvadásznak tűnt időnként.
VálaszTörlésVisszaolvastam Goodreadsen pár idézetet, és tényleg nagyon sokszor pátoszos meg klisés, amit mond. Nem tudott hozzám sem közel kerülni emiatt.
TörlésÓóóó, te voltál az utolsó reményem. Rég megvettem a könyvet, és egyszer nagy hévvel rá is vettem magam, de nem kapott el sajnos, és félre is tettem, mondván a hangulatom nem illik hozzá, pedig nagyon is éreztem, hogy nem (csak) azzal van a baj... És akkor még Backmant nem is ismertem, de persze, amint Ovét elkezdtem, nekem is eszembe jutott ez a könyv, és hogy kár, hogy nem ő írtam...
VálaszTörlésMost is hasonlót olvasok amúgy, Hendrik Groen: Lesz ez még így se - mert a témához Backman abszolút kedvet csinált, csak színvonal lécet is emelt, és azért félek, hogy ki tudja megközelíteni... Szóval izgulás van egyelőre, hogy ez fog-e tetszeni... Harold Fry meg szegény várhat... Pedig még a nevét is imádom...
Sajnálom, hogy nem jó irányba lökdöstem most a lelkesedésed... Amikor mondtad közben, hogy majd regéljek, javul-e, már tudtam, hogy csalódást fogok okozni a válasszal. Szerintem te is hasonlóképp lennél vele, ha végigolvasnád. Nem rossz, nem rossz, de nem is jó.
TörlésHendrik Groentől is pont emiatt félek... Backmani magasságokba azt hiszem egyikük sem tud szárnyalni. :( Szóval Backman írjon már még könyveket! :D
Így van, húzzon bele!!!!! :))))
Törlés