Egy újabb Picoult, és ezúttal talán tényleg valami, amire rá lehet sütni, hogy ez most "más" a szerzőtől, nem ugyanazt a bejáratott útvonalat követi.
A történet - ez már a fülszövegből is kiderül - egy abortuszklinikán játszódik, ahol valaki lövöldözni kezd és túszokat ejt.
A narráció érdekessége, hogy a túszdráma órái visszafelé játszódnak le, és a végkifejletből jutunk majd el a kezdetekig, és tudunk meg többet a szereplőkről: túszokról, túsztárgyalóról, és túszejtőről egyaránt.
A dolog pikantériája, hogy a túsztárgyaló, Hugh McElroy az ügy bonyolítása közben ébred rá, lánya, Wren is a klinikán van, nagynénjével együtt. Természetesen ilyen esetben az adott személy nem folytathatná a tárgyalást, de Hugh mégsem hajlandó kiengedni a kezéből a dolgokat, amikor már kapcsolatot tudott teremteni a lövöldözővel...
Egy icipicit unalmasnak találtam, hogy nem sok új jött elő a történet visszafelé való hosszas gombolyítása közben. Pont ezért nem gondoltam, hogy meg fog tudni lepni, és hogy pont a végére szeretem meg, mégis ez történt...
A fordított történetmesélés úgy tűnt, elvesz szinte minden meglepetést a sztoriból, és hogy nem érhet már semmi az újdonság erejével, de aztán csak jött két "csapás", és az egyik igazán áll-leejtős volt... Emiatt elhomályosul, hogy milyen hosszadalmas végigmenni visszafelé az időben az elejéig, és hogy mennyire nem sok minden történik azért - kicsit lineáris a történet ebből a szempontból, még ha az időrend fordított is, nincsenek igazán mellékszálak. Persze túszdrámáról van szó, ez nem egy olyan történet, ami sok csalinkázást enged a dráma fősodrától, de érdekes módon mégsem maga a túszdráma az, ami a legjobban van megírva. Nem a közös rettegés, a kiszabadulás módja adja a gerincét a sztorinak, thriller-szerűen, hanem a karakterek történetei, a pro-life vs. pro-choice "háború", a döntések, a dilemmák, a személyes drámák.
Picoult-tól szokatlanul pedig mindez tárgyalótermi szál nélkül zajlik.
A történet - ez már a fülszövegből is kiderül - egy abortuszklinikán játszódik, ahol valaki lövöldözni kezd és túszokat ejt.
A narráció érdekessége, hogy a túszdráma órái visszafelé játszódnak le, és a végkifejletből jutunk majd el a kezdetekig, és tudunk meg többet a szereplőkről: túszokról, túsztárgyalóról, és túszejtőről egyaránt.
A dolog pikantériája, hogy a túsztárgyaló, Hugh McElroy az ügy bonyolítása közben ébred rá, lánya, Wren is a klinikán van, nagynénjével együtt. Természetesen ilyen esetben az adott személy nem folytathatná a tárgyalást, de Hugh mégsem hajlandó kiengedni a kezéből a dolgokat, amikor már kapcsolatot tudott teremteni a lövöldözővel...
Egy icipicit unalmasnak találtam, hogy nem sok új jött elő a történet visszafelé való hosszas gombolyítása közben. Pont ezért nem gondoltam, hogy meg fog tudni lepni, és hogy pont a végére szeretem meg, mégis ez történt...
A fordított történetmesélés úgy tűnt, elvesz szinte minden meglepetést a sztoriból, és hogy nem érhet már semmi az újdonság erejével, de aztán csak jött két "csapás", és az egyik igazán áll-leejtős volt... Emiatt elhomályosul, hogy milyen hosszadalmas végigmenni visszafelé az időben az elejéig, és hogy mennyire nem sok minden történik azért - kicsit lineáris a történet ebből a szempontból, még ha az időrend fordított is, nincsenek igazán mellékszálak. Persze túszdrámáról van szó, ez nem egy olyan történet, ami sok csalinkázást enged a dráma fősodrától, de érdekes módon mégsem maga a túszdráma az, ami a legjobban van megírva. Nem a közös rettegés, a kiszabadulás módja adja a gerincét a sztorinak, thriller-szerűen, hanem a karakterek történetei, a pro-life vs. pro-choice "háború", a döntések, a dilemmák, a személyes drámák.
Picoult-tól szokatlanul pedig mindez tárgyalótermi szál nélkül zajlik.
A végén van egy plusz rész arról, milyen, és mennyi kutatómunkát végzett Picoult a témában, és hogy még konkrét abortuszokat is végignézett. Elismerésre méltó, ahogy beleássa magát bármibe, és személyes kapcsolatok révén tapasztalatokat is gyűjt, interjúkat is készít. Még ha végső soron lektűrt is ír belőle, mindig ott van az alapos munka, a tanulmányozás mögötte, hogy miről és hogyan írjon az adott témákban.
A kötet magyarul Életszikra címen jelent meg.
Minél többet írsz Picoultról, annál inkább érzem, hogy nem az én szerzőm. Valahogy olyan "vadak" témái.
VálaszTörlésKonkrét abortuszokat végignézett? Ez gyomorforgató.
Szerintem sem a te szerződ egyébként. De nekem alapvetően tetszik, hogy mindig ilyen témákhoz, dilemmákhoz nyúl, illetve akármi is a téma, annak utánajár, személyes tapasztalatokat gyűjt. Szerintem nem gyomorforgató kutatási céllal, vagy tanulmányozva végignézni ilyesmit (engedéllyel persze), de akinek nem bírja a gyomra, az nyilván nem is csinálná.
Törlés