![]() |
Saját képek. |
Új szerzeményem csak egy volt a hónapban, Moa Herngren könyvét, A válást ajándékba kaptam meg. :)
5 könyvtől szabadultam meg, ezek apró kis babalapozók voltak, amiket továbbadtam.
Termékeny volt a hónap posztok szempontjából, jobban sikerült, mint vártam, 6 bejegyzés került ki ugyanis a blogra. Utoljára januárban volt ennyi. :) Akadt köztük félévzárás is, és júliusban megünnepeltem a blog a 16. szülinapját.
A nem sokkal korábban beharangozott "több zanzára számítsatok" jóslat ellenére most mindenről jutott idő, és volt kedv is külön-külön beszámolni.
![]() |
A kép csalóka, ezek nagyrészt már augusztusiak lesznek, a pillanatkép egy olvasós óráról viszont július. :) |
A két nagyon szuper olvasmány mellett egymás után kifogtam két olyan gyöngyszemet is, amikről bizony paprikás poszt született. Marian Keyes Watermelonjával és Tom Hindle Garda-tavas könyvével nem jártam jól. Nem ajánlom nektek őket, és sajnálom, hogy a kis kevés, olvasásra szánható időmből pont ezekre szakítottam... Csalódásaim arra sarkalltak, hogy inkább ismerősebb terepre evezzek, és rögtön fogtam egy Szabó Magdát (igaz, csak a Füveskönyvet tőle - poszt majd később, ez már augusztusi olvasás), és belevetettem magam Cormoran Strike-ba is. A Running Grave otthonos és TUTIJÓ közege kell most nekem. A komfortos újraolvasás mellett pedig rámmosolygott a szerencse is, mert a következő választásom úgy tűnik nagyon is be fog találni: Mikki Brammertől a Minden, amit megbántam eddig annyira szuper, hogy kedvenc könyv vibe-ok jönnek belőle, pedig még csak 20%-nál járok! Szóval úgy érzem augusztus-szeptemberben talán több lelkesedés és kevesebb paprika várható, de ki tudja, stay tuned! ;)
A nyár hátralevő részére írt tervlistából nem sok minden teljesült, mondjuk még a nyár sem ért véget, az is igaz. A várólista csökkentős könyvekkel pont megakadtam, pedig már belefogtam az utolsóba, a kihívás teljesítéséhez. Maigret-t mégsem volt kedvem/időm olvasni, viszont a megkezdett könyvek egy részét befejeztem, és még szóló posztok is születtek róluk, szóval hurrá.
Hamarosan jön az augusztusi zárás is, hiszen repülnek a napok! :)
A többiek júliusa:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése