Josh Malerman: Ház a tó mélyén

Frissen, gyorsan elkezdtem apasztani a várólista-csökkentős listát, és elolvastam róla a rövidke Ház a tó mélyént, Josh Malermantól. Malerman most eléggé aktuális a Bird Box film sikere miatt, de egyébként is már jó régóta szerettem volna valami mást is olvasni tőle.

A Ház a tó mélyén címe és fülszövege el is árulja a lényeget: két fiatal  egy romantikus kenuzós randira indul, ahol is egy titkos tó mélyén egy házra bukkannak... Úgy, ahogy mondom: meglátnak egy tetőt, és alámerülve kiderül, hogy két emelet is van, sőt, a ház be is van bútorozva... Búvárfelszereléssel térnek vissza a házhoz, hogy teljes egészében fel tudják fedezni a szobáit, és furcsaságait, sőt, egy idő után szinte megszállottjai lesznek, sajátjuknak, otthonuknak érzik azt. 

Érdekes volt ez a horror-szál: egy elhagyatott ház már önmagában is elég félelmetes, de mindez felturbózva a sötét titkokat rejtegető mélységgel, az egyedülléttel, elhagyatottsággal, vízalattisággal és azzal, hogy a segítségkérés teljesen el van vágva, ha egyszer lemerültek, igazán hátborzongató. Arról nem is beszélve, hogy nincs magyarázat, hogyan kerülhetett oda a ház. Odavitték? Lesüllyedt? Vagy egyenesen ott épült, a tó iszapos fenekén? Miért nem mentek tönkre a berendezési tárgyai, hogyhogy könyvek és festmények is vannak benne? Miért nem lebeg szinte semmi, a ruhákon kívül? Jason és Amelia megállapodnak, hogy semmit nem kérdőjeleznek meg, hogy hogyan és miért történik úgy, ahogy. A dolgok mégis furcsa fordulatot vesznek a lebegő ruhákkal, a titkos pincelejárattal és a borsszóróval kezdve... 

Namost ez nem csak egy sima horror, hanem szimbolikus jelentésrétege is van, ahogy a két szerelmes kapcsolatát bemutatja, és ahogy a ház maga a szerelmet testesíti meg (? öhm, igen, kicsit fura). Csak hát ezzel az a baj, hogy szerintem legkevésbé a ya-romantika csíráit keresnénk szívesen egy ilyen könyvben. Ettől a szerelmes maszlagtól igazából kissé unalmassá válik, pedig nagyszerű az alapötlete. Lehetett volna akár hosszabb is és akkor jobban ki lehetett volna aknázni a benne rejlő lehetőségeket. Vagy maradjon rövidebb, egy novella egy gyűjteményben, mert annál még érthető ez a ködös lezártság, befejezetlenség, de egy kisregénynél már frusztráló. 

Malerman jól ír, fenntartotta az érdeklődésem, de a szerelmespáros bárgyúskodás nem az én asztalom. Kétségtelenül új színfolt az ilyesmi, horror a szerelem bimbózásáról, never-before-seen témafeldolgozás, de picit másra rendezkedtem be, amikor elkezdtem olvasni. 

A borító remekül néz ki, és szívesen látnék filmadaptációt is a sztoriból, de összességében kicsit kevés volt nekem. 

(Kukacoskodás: volt sajnos néhány kizökkentő, idegesítő hibája. Az elütéseket nem írtam mind fel, volt pár, de az "észervezett"-en eléggé fennakadtam, persze észrevett akart lenni. De volt olyan is, hogy felberregett "egy motor csónakja", illetve ami leginkább morcossá tett: "A bal karja még aludt." Jajj.)