Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock

Idénre átcsúszott olvasmány lett a tavalyi év kétségkívül egyik leggyönyörűbb kiadványából, a 21. Század Kiadónál megjelent A hableány és Mrs. Hancockból. Bizony volt benne betű rendesen! :) A csodaszép borító alatt, közel 500 oldalon egy igazán érdekes, különös, nagyon hangulatos regény bújt meg, aminek élmény volt felfedezni a titkait. Stílusában, tempójában, valamint mellékszálainak és mellékszereplőinek érdekes sorsát tekintve szerintem hasonlít kicsit az Az essexi kígyóhoz.

A történet Angliában játszódik 1785-ben, és élénk, színes-szagos képet tár elénk az akkori hétköznapi életről, mind a szegényebb, mind a kissé módosabb rétegek mindennapjairól. Legyen szó az öltözködési, étkezési, vagy szórakozási szokásokról, mindenről élvezetes, magával ragadó leírásokat kapunk. A nyelvezete is nagyon tetszett, a régies szavak korhűvé varázsolták, a megfogalmazás pedig egészében véve nagyon igényes volt. 

"A hátsó falat üveges likőrök s a legkülönfélébb színű és ízű szirupok borítják be, van ott bergamott, szőlő, cinóber és rózsa, és tajtékos tetejű krémek állnak poharakban a hűs márványlapokon, a hátsó traktus felől pedig végeláthatatlanul érkeznek a finomságok. Csíkos gyümölcskocsonya közeleg a csevegő vendégek asztalához, és habos sörbet és kis fagylaltbombák, egerek, oroszlánok, tornyocskák. A pulton cukrászsüteményekkel megpakolt üvegtálcák ékeskednek, van rajtuk picikére vágott, borostyánszín karamell, sárgálló sodóval készült gyümölcslepények és omlós lekváros szívek. Angelicának egy narancsvíztől illatozó sokgyümölcsös, ropogós kekszféle a kedvence, amelynek rücskös felszínét kármin, aranylevél, mandula és piros bogyók díszítik."

Mr. Hancock már jó ideje nem tud semmit egyik hajójáról, amelynek kapitánya azonban a visszatértekor meglepő hírrel szolgál: mindent eladott egy hableányért cserébe! Mr. Hancock bár nem örül a felelőtlen tettnek, és annak, hogy az üzletben ilyen furcsa fordulat következzen be, vonakodva ugyan, de megfogadja a tanácsot: mutogatni kezdi a portékát mint kuriózumot. A halott torzszülötthöz hasonló, éles fogú sellőrelikvia jó pénzszerzési lehetőségnek bizonyul és szemet vetnek rá mások is... például Mrs. Chapelle az egyik helyi kuplerájosnő, aki bérbe veszi azt Mr. Hancocktól, hogy egy pazar, az érzékeket szédítő estély során bemutassa az elitnek is. 

Már a kötet elején Mrs. Angelica Neal-nél is megfordulunk, akinek Mrs. Frost, elmaradhatatlan társa épp a frizuráját és a ruháját igazgatja. Angelica kurtizán, akinek azonban nemrégiben meghalt gazdag pártfogója, és most kénytelen újra hódítani, és elfoglalni az őt megillető pozíciót, lehetőség szerint úgy, hogy nem köteleződik el egykori mesternője, Mrs. Chapelle felé.

"Az ezernyi mesterség e városában egy van csupán, amely a nőknek jut."

Mr. Hancock és Angelica szálai természetesen összefutnak a hableány révén, de a történet annyival több ennél, hogy bizony kell az az 500 oldal az elmeséléséhez. Kezdettől jobban szerettem olvasni Angelica részeit, izgalmasabb karakter a sótlan Hancocknál, és később inkább ő is lett a főszereplő, nem a férfi. Angelica bár rendkívül makacs, dacos, és nem mindig hoz jó döntéseket, mégis nagyon érdekes személyiség, aki végig egyfajta rivaldafényben fürdik.

"– Gyümölcsös csók – suttogja. Kibontja, és hagyja a földre hullani a madzagot. Aranyszín csomagolópapír zizeg a szétnyíló dobozban: a mélyén lapuló sütemények ropogósak és világosak, égetett cukortól illatosak.

– Mandulás is van – lelkendezik egy puskagolyó keménységűre sült, aranyló falatkát kihalászva. Egy pillanatig az ajkánál tartja, mielőtt erős hátsó fogai közé venné. Hangosat roppan, és utána egy pillanatig hagyja olvadozni a nyelvén. Fahéj- és szerecsendiórögök válnak le az összetapadt mandulaforgácsról."

Megbabonázó regény rengeteg szállal és főszerepet érdemlő mellékszereplők sokaságával. A hableány kiváló kellék ugyan, de végső soron csak díszlet, ami mozgásba lendíti az eseményeket, és az összes szereplő sorsfonalát gombolyítja. A sztori óriási húzóereje a teljes kiszámíthatatlanság. Rég olvastam már olyan regényt, ami ennyiszer és ennyire meg tudott lepni. Mint egy bűvész a kalapból, úgy rántott elő újabb és újabb változásokat, eseményeket, kalandos epizódokat Ms. Gowar, amiknek ilyetén alakulására egyáltalán nem is gondoltam volna. Néha akadt egy-egy teóriám, de egyik sem került fedésbe a könyv konkrét cselekményével. A sok meglepetés igazán kellemes volt, és egész a regény végéig kitartott.

A fejezetek közt időről időre volt egy-egy kitekintés, amelyekben a hableányok "szemszögéből" pillanthattunk rá a világra. Bár ezek az epizódok nagyon költőiek, szépen voltak megfogalmazva, szerintem kicsit feleslegesek is voltak egyben, nekem nem sokat adtak hozzá a történethez. Ugyanígy a hableány-szál egy részét el is lehetett volna hagyni, a karakterek maguk is eléggé megfűszerezték a történetet.

"Mrs. Chapelle tokája reszket a dühtől, ahogy pongyolában és nyúlszőr papucsban keresztülbilleg a márványpadlón. Parókáját keményített, fodros bóbitára cserélte, és pápaszem ül az orra hegyén: pirosító és az ékszerei nélkül kevésbé impozáns, ámde sokkalta szilajabb jelenség. Csupasz, petyhüdt bőre és a ráncolt szemöldöke nemhogy gyöngébbnek mutatná, ellenkezőleg, sosem volt még ennyire hasonlatos egy matriarchához."

A mellékszereplők története is érdekfeszítő volt: Mr. Hancock unokahúga Sukie, a fiatal lánykák Mrs. Chapelle-nél: Polly, Elinor, Kitty, de még Georgie is a maga nemében megértek volna egy-egy misét. Külön szerettem még Bridgetet is, aki Sukie barátnője, Mr. Hancock cselédlánya volt.
SPOILER! Mrs. Chapelle büntetését egyébként kicsit eltúlzottnak éreztem. Meg voltam győződve, hogy szívrohamot fog kapni, és hogy a korábbi zihálások, gyöngeség, elszürkülések is erre utalnak. A jelenet, amikor halálát leli, emlékeztetett A parfüm című könyv végéhez. Polly-hoz pedig azon az egy utolsó villanáson kívül igazán visszatérhettünk volna még egy fejezet erejéig. Vajon mi lett vele?! Nagyon érdekes volt ez a színesbőrű szál is, a másik szolgával, aki segítséget próbált nyújtani neki... SPOILER VÉGE. 

Tanultam néhány új szót is a könyv által, mint például a zseníroz: feszélyez, zavarba ejt, vagy a racsít: kellemetlenül éles hangon kiabál veszekedik. De új volt számomra a fád hangulat is: egykedvű, fásult, vagy az emendálás: javítás.

Összességében egy igazán magával ragadó, elbájoló, olvasmányos regény, azzal együtt, hogy nem csak a sellőpikkelyeken megcsillanó szivárványt mutatja meg, hanem a kikötői, rothadt halbűzt is. Egymást érik benne a váratlan fordulatok, mégis kellemesen lassúdad folyású könyv. A kagylós grotta szépsége,a cukrászsütemények érzékletes leírásai, valamint a szirének és tengerészek tánca még biztosan sokáig velem marad. ;) 

Imogen Hermes Gowarra pedig jó lesz odafigyelni ezentúl, mert ez bizony egy ütős debütáló regény volt! :)
Nagyon ajánlom még Ilweran posztját is a könyvről, akinél megnézhetitek a British Museumban kiállított hableányt is, ami feltehetően azonos a regényben megjelenővel. 

10/10