Reklámok, reklámok mindenütt!

Forrás.

Kis híján egy év szünet után újra jelentkezünk a Témázunk rovattal, ahol is ezúttal elmerülünk a könyves reklámok sűrű és sötét erdejében. Témánk a Jó marketing, rossz marketing - reklámok hálójában fedőnevet kapta.

Az igazság az, hogy akárhogy is nézem, én kedvelem a reklámokat. De kizárólag a jó reklámokat, az ötletes, kreatív reklámokat, frappáns szlogennel, vicces asszociációkkal. Az is jó, ha megható, könnyfakasztó, vagy a világunk működését kritizáló, a problémáinkra erőteljesen rátapintó  az adott reklám. Ilyeneket persze rendszerint nem a könyvpiaccal összefüggésben látok, hanem mondjuk a Pinterest képkereső oldalán, vagy az internet más bugyraiban, különféle termékekkel kapcsolatban. A jó reklám fején találja a szöget. És persze a jó reklám vásárlásra buzdít, így van ez. 

Könyves berkekben is mennek a reklámok, de néha igen-igen egyenlőtlen eloszlásban. Gondolok itt arra, hogy az egyes kiadók is máshogy adják el magukat és könyveiket, és hogy a kiadó könyvkínálatán belül is változó, hogy mi kap nagyobb teret, több reklámot. Néha-néha észrevétlenül jelenik meg valami, és csak a könyvesboltban csodálkozunk rá, jéé, mi ez, én ezt nem láttam egyetlen hírlevélben, a közösségi médiában vagy metróplakáton sem! Mert többnyire ilyen helyeken jönnek velünk szembe könyves reklámok. Az írott sajtóról ne beszéljünk, mert amit ott művelnek könyvajánlás terén, az siralmas. A kultúra blokk a női magazinokban kb. egy negyed-, vagy egy féloldalnyi könyvajánlót tartalmaz maximum, és ott is csak szinte azonos jellegű önsegítő, vagy "női regény" típusú könyvek fülszövegei jönnek szembe, amik csakis azok számára újak az adott lap megjelenésekor, akik tényleg nem nézelődnek a neten ilyen témában soha... 

Forrás.

A könyvesbloggerek és az igazi könyvkedvelők persze mindenről próbálnak infót gyűjteni, tájékozódni, és minden létező platformon lesni a megjelenéseket. Kicsit hiányzik is az a ritka rácsodálkozós élmény, amiről feljebb írtam, hogy valami az újdonság erejével hat, mert még nem hallottunk róla semmit. De mellesleg akkor az ilyen "meglepetés" minek minősül? Marketinghibának? Hibás marketingnek? A marketing hiányának? 

De ami leginkább foglalkoztat mostanság az a rossz marketing. A negatív reklám is reklám, ismerjük a sokat ismételt mondatot, és félreértés ne essék, én ezzel teljes mértékben egyet is értek, csakhogy most itt nem a negatív vélemény mint reklámfogás az, amire gondolok, hanem a kifejezetten elhibázott marketingstratégiák. 

Az utóbbi években egyre inkább népszerűvé vált egy-egy könyvet egy, de inkább két másik könyv segítségével reklámozni, X és Y keverékének aposztrofálni, és olyan mondatokat írni rájuk, hogy "ha szeretted ezt, tetszeni fog emez is..." vagy hogy "valami az új valami más". Ezzel talán nem is lenne semmi baj, ha tényleg valaki olyan írná meg az összehasonlításokat, aki ismeri is a regényeket, amikről beszél, és nem csak eladni kívánja mindenáron a terméket. Mert azt látom, hogy a hasonlítgatások rendre nem a hitelességen, hanem a trendeken alapulnak, így aztán például bármi, amiben iskola van, vagy több részes, vagy fantasy, az az új Harry Potter, bármi amiben szex van, az szégyenbe hozza a Szürkét, bármi, ami thriller, az a Holtodiglan rajongóinak szól ésatöbbi ésatöbbi. Emlékezzünk csak, a Twilight is "az új Harry Potter" akart lenni. :D

Erre egy remek példa, amiből igazából az egész témaötlet kipattant, Joanne Harris új regénye, A St. Oswald fiúiskola, amit nemrégiben azzal reklámoztak, hogy - kapaszkodjatok meg kedves valódi Joanne Harris rajongók - , "Gillian Flynn Holtodiglan (Gone girl) vagy Paula Hawkins Lány a vonaton után Joanne Harris St. Oswald fiúiskolában játszódó története is tökéletesen illik az elmúlt években megjelent sikeres pszichothrillerek sorába."

Ezektől a "girl"-ös regényektől irtózó lelkem mentem menekülőre fogná egy ilyen reklámtól, ahogy már számtalan esetben térített el azon nyomban a vásárlástól és mindennemű érdeklődéstől az, hogy valamit egy általam nem kedvelt, másik könyvvel reklámoztak. Hogy Harrist, meg ezeket a divatosnak divatos, de elég bárgyú és egyszerű könyveket egy lapon említsék, és hogy Harris tökéletesen illik ezen pszichothrillerek sorába, hát ezt én kérem ki magamnak... Joanne Harris különben is egy olyan szerző, aki eladja önmagát. Bőven-bőven elegendő a saját könyvcímeivel reklámozni őt, sőt, nála, ahogy mondjuk Rowlingnál is, még az is elég, hogy "Új Harris!". Csak hát ezt fel kellene ismerni, és nem lealacsonyítani egymáshoz olyan könyveket, amik nagyon nem férnek meg egy lapon.

Nemrég ez egyik posztomban összeszedtem engem is érdeklő megjelenéseket, és köztük volt Az elnök kalapja című könyv is. A minap a könyvesboltban a kezembe is vettem, fontolgattam, hogy elhozom magammal, aztán megláttam a fülszöveg után az ajánlást... ami A sündisznó eleganciájához hasonlítja. -.- Érdemes lenne elgondolkodni a könyves marketing szakembereknek azon, hogy mennyi értelme van ezeknek az összehasonlításoknak... Persze tudom én, nem ezen bukik be a kiadás, hogy én visszatettem-e emiatt, és bizonyára nagy példányszámot lehet eladni a nagy példányszámban eladott Gone Girl-szerű rettenetek említésével is, de ez az irány nem tetszik. 

Emlékszem a Minou szigetét a fülszöveg A kis herceghez és A végtelen történethez hasonlítva helyezi az elbűvölő klasszikusok közé. Én az olvasás után úgy éreztem a Pi élete és a Hová tűntél, Bernadette? hangulata járta át, Heloise szerint pedig Marquezre hasonlít... Hogy mi a konklúzió?
1. Ez szubjektív. Nagyon!
2. Nem muszáj hasonlítgatni. Néha félremegy, és idegesítő a nagy hasonlítgatás.

(Lábjegyzet: miért húzza alá pirossal a hasonlítgatni szót? Rövid i-vel is aláhúzza. Mit írok rosszul?)

Aztán itt vannak még az ízléstelen reklámok is... Bizony, könyvesből is létezik ilyen... sajnos. Emlékezzünk csak Lauren Blakely könyvének a Kőkeménynek a reklámjára...
Amit kifejezetten utálok még a No. 1 bestseller és egyéb "az év krimije", "az év horrorja" jellegű labelek túltolása. Még meg se jelent, de már bestseller, haha, vagy épp a kiadó minden könyve az év legjobbja, hát ez sem egy túl jó marketingstratégia, mert közömbössé tesz egy idő után.

Forrás.

Mi a jó könyves reklám akkor? Igényes, szép, a történethez illő borító. A szerző neve néha már eleve garancia, oda nem is kell több reklámszöveg. Legyen felesleges sallangoktól és ajánlásoktól mentes. Jöjjön velem szembe egy metróplakáton, vagy a facebookon, és legyen figyelemfelkeltő. Kiragadott idézet, frappáns összegzés legyen a témáról, ne a trendekhez idomuló hasonlítgatások, vagy más szerzők általi ajánlás. A könyves trailer is jó kezdeményezés, mert miért ne lehetne rövid reklámfilmben elmondani, megjeleníteni, ajánlani a következő olvasmányt, a filmek előzeteseihez hasonlóan? A könyvtrailerek is megkezdték már térhódításukat, de még mindig nem annyira jellemzőek.

És szerintetek? Milyen a jó könyves reklám? Milyen az elhibázott marketing?

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben. Ha írtok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is!

A többiek reklámos posztja:

Nima, Bea, Zakkant, Mandi

Utóvéd (később csatlakozók):

Szeptemberi számvetés

Forrás.

A szeptember meghozta a fázós reggeleket, és bár ez az időjárás az otthoni, takaróba bugyolált, "bebábozódott" olvasásnak kedvez, mégsem sikerült ebben a hónapban annyit olvasnom, amennyit szerettem volna. 

Mozizásból sokkal inkább kijutott! Itthon a Strike sorozatot néztem meg, ami szerintem remek eddig, alig várom a folytatását. Három, könyvből készült filmet pedig moziban láttam, és rengeteg másik újdonságot is kinéztem magamnak, amik érdekelnek. A Csábítás nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, kissé hirtelen szakadt vége, a Tulipánláz tetszett, többet hoztak ki belőle, mint vártam, a Viktória királynő és Abdul pedig abszolút kedvenccé vált.

Visszatérve a könyvekre: 4 könyvet fejeztem be a hónapban, ebből kettő is újraolvasás volt. Flaviával kapcsolatban csalódtam, magyarul sokkal jobban sikerült az atmoszférateremtés, mint az eredetiben, ami furcsa... A The Fault in Our Stars viszont nem okozott csalódást, imádtam másodjára is. 

A Jótett helyébe nagyon hosszú volt, közel 800 oldal, kissé szenvelgős, de azért ennek ellenére jó befejezést adott a Jók és rosszak iskolájának.

Könyvek és egyéb könyves cuccok. :) 

A vcs. listáról is elolvastam egy könyvet: Anna Gavaldától az Édes életünket, ami tipikusan a könnyednek tűnő, rövid kisregényes forma, azonban jócskán fejbe kólintja az embert és bőven ad gondolkodni valót. Hamarosan hozok róla posztot is.

A blogon 9 bejegyzés született. Októberre nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést.. ja nem, ez nem az! :D Szóval októberre nem ígérhetek mást, csak több posztot, kicsit utolérve magam az állandó 2-3 posztos elmaradásaimmal. Jön majd egy meglepetés is, illetve kettő, az egyik már nem titok, mert írtam a Book a Sloth Club kezdeményezéséről, de persze maga a box nagy meglepetés lesz számomra is. :) A másik meglepit egyelőre fedje homály (de nem sokáig).

Karakterkártyák a Legendás állatok DVD-hez.

A beszerzés maradt a végére: 2 könyvvel lettem gazdagabb ebben a hónapban:

- A.J. Christian: A férfiakkal csak a baj van?!
- Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Előbbit ajándékba kaptam, és kicsit nevettem magamban rajta, mert a nemrég olvasott válogatáskötet kapcsán hogy szidtam pont A.J. Christiant... Még nem döntöttem el, hogy adok-e esélyt a könyvének, vagy inkább továbbadom.
Eleanor Oliphant egy kis könyvesbolti garázdálkodás bűnös eredménye, és egyáltalán nem vagyok hajlandó bánni. :)

A kártyák hátoldala. Kattintásra megnő!

A konkrét könyvbeszerzéseken kívül még két könyves dolgot szereztem be, ahogy a képeken is látszik, egy HVG Business újságot, amiben Rowlingos cikk van (még nem olvastam), és egy Legendás állatok és megfigyelésük DVD-t, amiben lapult egy boríték is, tele a fent látható kártyákkal a lényekről. :))

A többiek szeptembere:

Nikkincs, Dóri, Heloise, Sister, Amadea, Nita

Egy kísérlet, és annak érdekes eredménye

Az passzolna persze a könyvhöz, ha egy kémiai kísérletről lenne szó, de ez egy olvasási kísérlet volt. 2015 nyarán olvastam Alan Bradley-től a De mi került a pitébe? című könyvet, ami a Flavia de Luce rejtélyei című sorozat első kötete. A történetről ezúttal nem fogok írni, a korábbi posztot megtaláljátok a linken. 

A stílus, a történet és a szereplők megvettek akkor maguknak, és azt írtam, biztos folytatni akarom a sorozat olvasását, de inkább angolul. Tudniillik elég sok szerkesztési és helyesírási hibával találkoztam az első kötetben, és gondoltam kiküszöbölöm ezt a számomra felettébb idegesítő problémát azzal, hogy az angol kiadásokat olvasom majd  a második résztől kezdve. Eltelt azonban két év, és az első rész újraolvasása mellett döntöttem, hogy visszarázódjak Flaviáék világába, na persze most már tettem ezt angolul. 

És roppantul csalódott vagyok! Mostanában többször előfordult, hogy egy magyarul megkezdett sorozatot angolul fejeztem be, de nem volt semmi gondom vele. Flaviával azonban bajban vagyok. Azt gondoltam jobban be fog jönni a kis steril hibamentesség (hogyhogy az angol könyvekben gyakorlatilag soha nincs elütés vagy hiba??), de arra álmaimban sem gondoltam volna, hogy más nyelven nem fog annyira tetszeni a regény... Valahogy kiveszett belőle a játékosság, pajkosság, a stílus. Sokkal laposabbnak, kevésbé szórakoztatónak éreztem, mint a magyar olvasáskor. A magyar fordító (Lázár Júlia) azt hiszem nagyon jó munkát végzett vele, csak úgy látszik a korrektor és a szerkesztő nem... 

De mi a teendő ilyenkor? Kissé elment a kedvem a folytatástól, de ha mégis kézbe veszem őket, akkor jelen állás szerint inkább magyarul folytatnám, mert úgy legalább van hangulata is Flavia kalandjainak.

Summa summárum: ez az első olyan olvasási élményem, ahol elrontotta a hangulatot, hogy angolul olvastam valamit, magyarul sokkal közelebb tudott kerülni hozzám.

Book a Sloth Club - könyves meglepetésdoboz indul!

Remek hírem van! Bár már lehet, hogy máshol is láttátok, azért örömmel jelentem be én is, hogy végre Magyarországon is elindul egy könyves témájú subscription box, a külföldi hasonló boxok példájára (pl. Owlcrate) 

A Book a Sloth Clubról egyelőre keveset tudni, de az biztos, hogy előregisztrálni már lehet náluk, és az előregisztrálók közt ki is sorsolnak egy ajándék dobozt. 

Ilyen jellegű subscription boxszal csak kozmetikumok kapcsán találkoztam eddig itthon, és már nagyon vártam, hogy valaki elkezdjen más irányban is gondolkodni és meghonosítani a könyves tematikus boxokat is. Remélem, hogy sikere lesz a kezdeményezésnek, és sok érdekes könyves box meglepetéssel lehetünk gazdagabbak. Zsákbamacska feeling, egy jó könyv, és még különféle könyves meglepetések is a dobozban, mi kell még? :) Én nagyon várom!

Október 6-áig tudtok előregisztrálni a Book a Sloth Club honlapján, és 7-én sorsolnak. Az előregisztráció semmilyen kötelezettséget nem ró rátok, viszont tudjátok vele jelezni az érdeklődéseteket, kaptok infókat, és még nyerhettek is. :) 

A következő platformokon találjátok még meg a Book a Sloth Clubot:
Facebook, Twitter, Instagram.

Lajhárságra fel! :D :D :D

Forrás.

Soman Chainani: Jótett helyébe

A The Last Ever After, vagyis magyarul a Jótett helyébe című kötet a Jók és rosszak iskolájának befejező része, ami Könyvhétre jelent meg a Twister Mediánál, és ismét egy hatalmas, féltégla méretű regény sok-sok kis Iacopo Bruno készítette illusztrációval a fejezetek elején, és itt-ott máshol is, elszórtan a lapok közt. Ha az eddigi kötetek nagynak tűntek, vessetek egy pillantást a harmadikra, és máris "összemennek" hirtelen. A Jótett helyébe közel 800 oldalon szórakoztat minket tovább Agatha, Sophie és Tedros kalandjaival.

Chainani persze nem áll meg itt, és egy újabb sorozatot is indít ebben a világban, ezekkel a szereplőkkel, aminek első része a Quests for Glory lesz. Ezt helyenként 4. kötetként is emlegetik, ugyanakkor a sorozat címe pedig The Camelot Years, szóval nem tudom mennyire lesz valójában különálló, és hogy ez most másik sorozat vagy folytatás tulajdonképpen.

De először lássuk csak a Jótett helyébe hogy muzsikált. :) A kiadás gyönyörű, egyre színesebb, élénkebb, díszesebb lett a borítóterv az elsőtől a harmadik részig, nekem ez tetszik a legjobban eddig. Mégis úgy döntöttem, nem veszem meg könyv alakban, e-könyvben lett az enyém, és hogy megcsavarintsam az élményt kicsit saját magam számára is, Gaiman Interworldje után ennél a trilógiánál is megléptem azt, hogy eddig magyarul olvastam ugyan, de az utolsó epizódot mégis angolul vettem kézbe.

Jelenet az Itt nincsenek hercegek végéről...

Az Itt nincsenek hercegek izgalmas függővége döntés elég állította és elszakította a lányokat egymástól. Míg Agatha és Tedros Gavaldonban, Sophie és a megfiatalodott Gazgató az iskolában próbál zöld ágra vergődni sorsával.
Az iskolában voltak eddig jók és rosszak, majd fiúk és lányok, most pedig a tornyok a régi és az új nevében képviseltetik magukat. A divatos "ez az új amaz" megnevezések mintájára a rossz lesz az új jó. A régi mesehősök száműzetnek, és a mesék végét elkezdik átírni a gonosz győzelmeivel. Minél több győzelmet arat azonban a rossz a jó felett az új mesék szerint, annál gyorsabban kezd eltűnni a nap az égről...

Sophie még mindig a boldog véget hajkurássza, kétségek azonban most is vannak benne. Elfogadja-e a Gazgató gyűrűjét? Miért nem írja tovább a Ténetész a történetüket? Mi van Agathával és Tedrosszal? Vajon régi barátai tényleg az életére törnek? ú
Agatha is kínlódik, és szép lassan mindenki megkérdőjelezi a saját kis "boldog végét".

"Only Forever never seemed to last."

Chainani megint sok jó ötletet épített be a könyvbe, a régi, agg mesehősök klubja kifejezetten szórakoztató volt, és szintúgy Merlin, aki bármikor elő tudott varázsolni valami ínycsiklandó kaját, vidító célzattal.
Tetszett, hogy megismerhettük Tedros szüleit, Guinevere-t és Lancelotot, illetve a Sophie és Agatha családi múltjában rejlő titok felfedése, elmesélése is nagyon izgalmas volt.  A lányok valódi történetének háttere az emlékképekből az egész sorozat egyik legjobb része volt. Találgattam mi lehet a megoldása az üres sírnak és a Gavaldonbéli szövetségeknek, de erre a megoldásra nem is gondoltam.

Sophie koronája.

Ami viszont nem tetszett, az továbbra is a túlírtság. Ezt a kötetet már vagy 200-300 oldallal is meg lehetett volna vágni, olyan nagyon hosszan ecseteltek mindenféle szenvelgést, és néha úgy éreztem 3x is végigmegyünk ugyanazon a problémakörön. Kicsit már untam a kétkedést, boldog vég keresést, és azt hogy "vajon rossz vagyok, vagy jó", "vajon a rossz lehet-e jó", és ennek egyéb variációit.

Összességében jó lezárást kapott, és Sophie is a helyére kerül, egy olyan pozícióba, amiben talán megbékélhet önmagával és a sorsával. Agatha és Sophie mindketten sokat tanultak azt hiszem a hibáikból a három kötet során, és formálódott a világról alkotott képük, még ha a személyiségük nagyjából meg is maradt ugyanolyannak. Agatha továbbra is önzetlen, segítőkész, naivan hisz a jóban, Sophie pedig maradt elvakult, önző és makacs javarészt, még ha néha sikerül is moccannia a "jó" felé egy-egy döntésével.

Tedros nekem túl halovány volt. A többieket - Hester, Anadil, Pötty, Hort - jó volt viszontlátni, és Merlin is feldobta nagyon a mesehős-teadélutánokat. :)

Értékelés: 10/7 Szappanoperásan túlnyújtott mese régi és új mesehősökről. Néhány mondata viszont épp nagyon meg tudott találni, és a múlt meséje, titkai lekötöttek. A befejezésével meg lehet békélni, a mérleg nyelvei kiegyenlítődnek... Ezért nem vontam le több pontot.


Érdekes szavak, kifejezések:

kitschy - giccses
gruel - zabkása
pipsqueak - mitugrász
scram - meglép, elinal
spelunking - barlangászkodás
stampede - fejvesztett menekülés
awning - ponyvatető, napellenző
convivial - ünnepi, vidám, víg

Strike - a BBC sorozat

J.K.Rowling álnéven, Robert Galbraithként alkotott krimisorozatából filmsorozatot készített a BBC. Gyors egymásutánban forgatták le az első két kötetből készült részeket. A Kakukkszó 3, a Selyemhernyó pedig 2 részes minisorozat lett, és a Gonosz pálya is érkezik jövőre, szintén 2 részben. A részek egyenként 60 percesek, és a két főszerepet Tom Burke és Holliday Grainger játssza.

Nekem már a casting bejelentésekor tetszett Tom Burke, bár valóban eltér kissé az általam elképzelt Cormoran Strike képtől, a nyomozót ugyanis sokkal karcosabbnak és kevésbé szépfiúsnak képzeltem el. Tom Burke kölyökkutyás pillantása, és néha talán a könyvben szereplő karakterhez képest túlságosan is élénk arcmimikája, kedves meglepődései picit másnak mutatják őt, mint ahogy a lapokon megjelent, de egészében véve én abszolút elégedett vagyok vele. Burke mindig épp megfelelő mértékben volt ápolatlan, fésületlen, kialvatlan, leharcolt vagy épp bárdolatlan. :) A járása, mozgása is hozta a darabos, vén tengeri medvés feelinget, és ami az életkorát illeti, szerintem pont jó volt, Strike sem idősebb ennél, legfeljebb annak látszhat néha, mert sok mindent megélt már.  

Holliday Grainger tökéletes Robin Ellacott lett. Csinos, de nem szupermodell, félénk, és visszafogott, de közben mégis bátor és ambiciózus. Jól jelentek meg ezek a kettősségek, és az apró nüanszok a viselkedésében. Imádtam, hogy milyen másként viselkedett Cormoran és Matt társaságában. Rögtön látszik az oldottsága előbbinél, Matt-tel viszont kicsit mindig vissza kell fognia valódi önmagát, nem teljesen őszinte. Érezni a feszültséget kettejük közt. Az apró gesztusok és a mimika nagyon visszaadta ezt.

Az alakítások szerintem kifogástalanok, és még ha vannak is esetleg külsőleg eltérések attól, amit elképzeltünk, a két színész teljesen bele tudott bújni az alakított karakter bőrébe és nem csak eljátszotta, de igazán megjelenítette a nyomozópárost. 

Borzas kis "Kormi". :D 

Nagyon jól csinálták meg a visszatekintést a balesetre is, amiben Strike elvesztette a fél lábát. Szerintem kellőképp volt hangsúlyozva az is, hogy milyen nehézségeket okoz neki a műláb - lépcsők, fájdalmak, üldözések, na meg az a bizonyos pohár és tartalma... :D

A helyszínek, ó végre! Most végre engem is elkapott a londoni hangulat úgy, ahogy a könyvnél nem tudott. :) Nagyon tetszett, hogy könyvhűen csinálták meg Cormoran irodáját kívül-belül, pont olyan volt, amilyennek elképzeltem. Látszott a változás is, amint Robin betette oda a lábát, és megpróbálta otthonosabbá tenni. 

A főcím iszonyatosan el van találva! A hangulat kicsit noiros, klasszikus krimis, régifilmes. A zenéje is nagyon bejön és illik hozzá. 

 

Ciara Porter és Lula Landry

Evan Duffield

A Kakukkszó könyvben számomra kicsit unalmas felvezetésű és túl hosszú volt - bár 10 pontot adtam rá, a többi kötet tükrében ez túl sok -, és a bűntény maga sem volt olyan nagyon izgalmas, mint a későbbiek, mégis ez az eddig a kettő kötet közül, amit szerintem jobban sikerült adaptálni. A szereplők és mellékszereplők tökéletesek voltak, egyet kivéve: Evan Duffield szerintem sokkal jóképűbb szépfiú kellett volna hogy legyen, nem egy ennyire szétdrogozott kis patkány. Lula Landry volt a legjobb, és a filmben sokkal jobban érdekelt a sorsa, mint a könyvben, sikerült közelebb hozniuk őt. 

Tetszett ahogy megtanították Guy Somé nevét kimondani, és tetszett a kis affér is Ciara és Cormoran közt. Shankernek pedig roppant mód örültem, és aztán amikor felismertem, hogy Ben Crompton az, aki Edet játssza a Trónok harcában, még jobban megörültem neki. :) 

A Bestigui-k

Robin és Strike remekül nyomoztak együtt és élvezetes volt az egész Lula Landry ügyet újraélni. :)

10/10

A Selyemhernyó úgy gondoltam nagyobb falat a megfilmesítés szempontjából, és ezért is lepett meg, hogy ez bizony két részbe van csak sűrítve, nem háromba, de igaz, ami igaz, itt már nem kell a főszereplőket, a helyet bemutatni, bele lehet csapni rögtön a lecsóba, ahogy a könyvben is tették.

Ez a kötet rendkívül izgalmas és összetett volt, de úgy érzem, bár nagyon jól adaptálták filmre, mégis, ehhez tényleg elkelne a mankó... Kell mögé a könyv, és annak részletessége, a kiadói világban szereplők alaposabb bemutatása. Nem tudom, vajon aki nem olvasta a könyvet, az vajon megnézi-e egyáltalán mennyire igazodik ki a sok karakter közt, és a Bombyx Mori mint "történet a történetben" is feladja a leckét. Bonyolult és szerteágazó. Chard, Waldegrave, Fancourt, Owen Quine, Joe North. Liz Tassel... és a múltbéli történések köztük, valamint a Bombyxból megjelenített rémálomszerű jelenetek és kitalált nevek zavarosak és nehezen követhetőek lehetnek háttérismeretek nélkül.

Orlando és Leonora egyszerűen remek volt. Rowling nagyon jól hozza ezeknek az egyszerű, kispolgári, nehézségekkel küzdő karaktereknek a megjelenítését, ahogy azt már a The Casual Vacancyből megtudtuk és meghajlok a filmesek előtt is, minden apró részletért velük kapcsolatban. 

A többi mellékszereplő is fantasztikus jó volt, pl. Manny, az inas Daniel Chardnál, vagy Al, Corm igen jóképű testvére. ;)

Orlando (Dodo) és Robin

Nagyon vártam, amikor Cormoran és Robin Devonba autóztak, hogy mikor jön ama bizonyos majdnem balesetes jelenet, és kissé csalódott voltam, hogy kiváltották némi sáros rodeózással az egészet, de érthető, hogy ehhez lehet, hogy alacsony volt a költségvetése a sorozatnak, és kellettek volna biztos kaszkadőrök is.
Úgy rémlik, a végén is volt a könyvben autós üldözés, nem csak futás, de lehet, hogy rosszul emlékszem. 

A Matt-Strike-Robin csúcstalálkozó is ebben a részben szerepelt, és jól visszaadták a feszélyezettséget, a kínos csendet, témakeresést... Robinon is látszik, hogy megjátssza magát Matt jelenlétében. Örültem, hogy a Robin számára sokatmondó "nice bloke" beszólást is benne hagyták Cormorantól.

Strike és Robin közt finoman szövődnek a szálak, és szépen zárul az egész az ajándékkártyával, és egy visszafogott, de bájos és jelentőségteljes kézcsókkal.
Robin szorgos kis méhként dolgozik Cormorannak és megérdemli a megbecsülést és elismerést, és hogy ne érezze magát veszélyben, vagy úgy, hogy valaki mással akarják pótolni.

Kritikával illetném azt, hogy nekem úgy rémlik, diszkrétebben kezelte a láb-kérdést Strike, és pl. nem vette volna le a pubban a műlábat, meg nem beszélt kencékről Robinnak, de lehet, hogy már halványulnak az emlékeim. 

A sok, a semmiből előtűnő Cormoran becenév is zavaró lehet az avatatlan néző számára, aki nem ismeri a könyveket (Bob, Bluey), illetve túl hamar kiderül hogy a B. a C.B. Strike-ból Blue. Ez szerintem csak a Gonosz pályában került elő, amikor jelentőséget kapott a név a zenekar miatt. 

Persze ezek inkább apróságok. Összességében remek volt a második kötetből készült két rész is, nagyon lekötött, és hozta a bizarr hangulatot, amit a Bombyx Mori és az undorító bűntény teremtett a regényben. De kétségtelenül az első a favorit filmben. 

Rettentően várom a BBC-sorozat folytatását, a Gonosz pályát, és persze a negyedik könyvet is, a Lethal White-ot. :) 

10/9

Dömping!

Forrás.

Igazi filmes és könyves dömping jön őszre, ezekből hoztam egy nagy csokornyit most, amik engem is érdekelnek. Olyan jó, hogy ennyi érdekes újdonság érkezik, teljesen feldobott. :) A vénasszonyok nyarának elmaradása sem szegheti kedvem, ez a szemerkélő esős, hűvös, őszi idő abszolút az otthoni olvasásnak és a kimozdulós mozizásoknak kedvez. Az elengedhetetlen alapanyagot pedig máris mutatom hozzá:

Viktória királynő és Abdul - a film

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy könyvesből filmessé változik a blog - PuPilla sasol? -, megnyugtatok mindenkit, egyáltalán nem erről van szó. Több könyves bejegyzés is várakozik a sorára, elmaradtam jó néhány poszttal ilyen-olyan események miatt, és véletlenül úgy esett, hogy a Csábítás című film után megint egy adaptációról írt poszttal jelentkezem. A Viktória királynő és Abdul, ami Shrabani Basu könyvéből készült, és igaz történet az alapja, nemrég került a mozikba. 

A könyvet az Athenaeum adta ki. 

Különösen izgalmas az, amikor a történelemnek egy addig nem ismert kis darabkáját villantja meg egy alkotás, egy kis titkot, olyasvalamit, amiről a történelemkönyvek nem szoktak beszélni... Az uralkodók magánügyei, az udvartartás kisebb-nagyobb titkai mindig módfelett érdekesek, és az ilyen apróságok miatt gyakran elkezd foglalkoztatni az adott történelmi kor, és az akkori események - pedig nem vagyok éppenséggel a történelem nagy rajongója. Talán, hogy jobban megkedveljem, olyasmiket kellett volna tanítani az iskolában is, hogy Viktória királynőnek volt egy, a szívéhez igencsak közelálló indiai szolgálója, akit ki is emelt a szolgálók sorából, s ezt az udvartartása nem nézte jó szemmel...

Jelenetek a filmből.

Abdul Karim azért érkezik a királynő színe elé, hogy népe nevében átadjon egy érmét az uralkodónak. Magassága miatt esik a választás a fess indiaira, akivel küldenek egy kicsit köpcösebb, alacsony alakot is, Mohammed Bukshot. A királynő hamar a kegyeibe fogadja Abdult, és barátok, bizalmasok lesznek. Abdul hamarosan munsivá avanzsál, ami egy tanító-féle, és többek közt hindi ás urdu nyelvre is tanítja őfelségét. 

A film szerintem csodálatos volt. Nem számítottam nagy durranásra: egy egyszerű történetre az alacsony és a magas rangú barátságáról, közhelyes konfliktusokkal, kis gejl-érzéssel, és néhány poénnal persze, ehelyett azonban egy sokkal összetettebb élményt kaptam, és ezt őszintén nem vártam... Meglepett és megörvendeztetett. A film nagyon sok érzelmi húrt megpendít, és közhelyesség nélkül merül el olyan témákban, mint a rangbeli, rasszbeli, hitbeli, értékrendbeli különbségek; hátrányos megkülönböztetés, barátság és az élet értelme. A kedves és megható pillanatok egyensúlyban vannak a kissé bohókásabb, humoros részekkel. Az eltúlzott udvari etikett, és az udvartartás szereplőinek alakítása már-már karikatúraszerű, mégis pont a szórakoztatóság határán tud maradni, és ettől igencsak élvezetes. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor mindenki elől elveszik a tányért, amint Viktória királynő befejezte az evést. A mellékszereplők pedig egytől-egyig zseniálisak, a pökhendi Bertie hercegtől Ponsonbyn át Dr. Reidig, aki különösen komikus, amikor árkon-bokron át rohan, hogy átadjon egy kárörömre okot adó információt a többieknek.

Rendkívül érdekes volt az is, hogy mutatták be a nagyon idős királynő és a nála sokkal fiatalabb Abdul kapcsolatát. A valóságban 14 évet ölelt fel botrányos barátságuk, a filmben talán ha 2-3-at, így itt kicsit más volt a dinamika. Nagyon-nagyon finoman egyensúlyoztak azon, hogy vajon volt-e itt szerelmi kötődés is. Az érzelmek igen mélyek voltak köztük, de nagyon árnyaltan, okosan, finoman játszottak a filmesek ezzel, és így meghatóan szép és méltóságteljes tudott maradni ez a kötődés; különösen tetszettek a kézszorítások, apró gesztusok, és a két szereplő helyes kis tánca. 

Ali Fazal alakítása (ami kicsit túl pökhendivé is válik a végére) persze elhalványul Judi Dench mellett, aki tökéletesen hozta a házsártos, zsémbes, kiállhatatlan, önző matrónát - aki tudja is magáról, hogy ilyen. És mégis, csodás volt, ahogy lehámlottak róla a rétegek, megtört a keménysége, ahogy meg tudott valakiben bízni, és szinte kivirágzott élete utolsó szakaszára. Érdeklődő és kedves is tudott lenni. Emberi lett, esendő. Szép volt az, ahogy bemutatták, hogy nem vagyunk fekete-fehérek, és hogy mégis milyen sokat számít, hogy feketék vagyunk, vagy fehérek... Az udvar rendkívüli rosszallással tekintett Abdul Karimra, és el akarták távolítani a királynőtől, aki persze annál jobban ragaszkodott hozzá, és Indiába és az indiai kultúrába is nagyon "belebolondult".

Meg kell említeni azt is, milyen gyönyörűek a helyszínek, a díszletek, a képek is... :) 

A kacagtató és a könnyfakasztó jeleneteknek is megvan a helye ebben a nagy odafigyeléssel összerakott filmben. Életigenlő és tanulságos, mindenféle szájbarágás nélkül. Egyszerűen szép.

Biztos vagyok benne, a könyvből még több érdekességet, még részletesebb korrajzot kaphatunk. Viktória királynő a történelem egy nagyon fontos, és nagyon izgalmas alakja, és élettörténete ezzel a nemrégiben napvilágot látott, sokak által rossz szemmel nézett barátsággal, amit egy igen alacsony rendű indiaival ápolt, még izgalmasabbá vált. 

10/10

A könyvet megvásárolhatjátok >ITT<.

A film előzetese:

Az igazi Viktória királynő és Abdul: 

Forrás. FOTÓ: PROFIMEDIA, MARY EVANS PICTURE LIBRARY

Valamint további megmaradt képek, és információk erről a furcsa barátságról: itt, itt, itt és itt. 

Csábítás - a film

Nem olyan rég jelent meg az Athenaeumnál Thomas Cullinan könyve, a Csábítás, rögtön filmes borítóval, mert gondolom a megjelenés apropója is már az volt, hogy megérkezett a mozifilm, amit Sofia Coppola rendezett. A könyv bár felkeltette a figyelmemet, mégis úgy döntöttem, hogy inkább a filmverzióval szeretnék megismerkedni. A Csábítás nagy színésznevei valóban becsábítják az embert a moziba: Nicole Kidman, Kirsten Dunst, Elle Fanning, Colin Farrell... 

Nikkinccsel moziztunk együtt, és meglepően egyforma véleménnyel voltunk mindenről a filmmel kapcsolatban - közben is megbeszéltük a gondolatainkat, na persze csak halkan, vagy legalábbis úgy, hogy a popcorn ropogtatása még elnyomja a sutyorgásunkat. :) 

A képek szerintem csodásak voltak. Nagyon jó volt minden vágás, közelítés, és érezni lehetett, hogy meg vannak komponálva a jelenetek, a beállítások, a díszlet. A drapériák és a jelmezek különösen tetszettek. Sokszor mutatták a nagy, oszlopos házat kintről (milyen hideg lehet ott bent, brr), a verandát, a napfelkeltéket, a ködöt, a susogó erdőt... Illettek ezek az ismétlődő képek a feszült, lassú folyású cselekményhez. 

Az amerikai polgárháború idején játszódik a történet, Miss Martha Fansworth Leánynevelő Intézetében, ahol azonban csak néhány lányka maradt és két nevelőnő. Az egyik lány, Amy gombaszedés közben egy sebesült katonát talál az erdőben, aki ugyan az ellenséghez tartozik, és fel kéne adniuk, mégis, keresztényi szeretetből (?) befogadják, és felépüléséig ottmaradhat a házban. Csúnya lábsebe van a tizedesnek. 

A kicsi, csak nőkből álló közösség élete alaposan felbolydul a hímnemű jelenlététől a házban, akin ráadásul nem könnyű kiigazodni... Vajon mit akar? Jó-e, vagy gonosz, csak mert az ellenséghez tartozik? És mit akarnak tőle ezek a nők, akik eddigi unalmas napjaikat most hirtelen felcserélik a szépítkezésre, és mindenáron imponálni akarnak az idegen katonának? 

Nicole Kidman kortalanul öregszik.

Volt egynéhány olyan jelenet, amin hangosan kacagni kellett, annyira eltalálták a nők közti versengés hangulatát, a lopott vagy épp sanda pillantások, az egymásra licitálást... A csábításra tett gyengébb és erőteljesebb próbálkozások egész tárházát vonultatták fel a nők és még a kislányok is egyfolytában a katona kitüntető figyelméért harcoltak. Egy meglepő fordulat, a megcsalatás érzése, a düh és a véletlenek játéka folytán aztán a történet sötétebbé válik, és jóképű katona ide vagy oda, ki kell találni hogyan tovább... 

Érdekes módon nagyon tetszett a film végig: maga a folyamat, a kis nüanszok, a képváltások, a csinos, korabeli ruhák, a színészi játék is remek volt (főként Nicole Kidman és  Elle Fanning brillíroznak - Kirsten nekem túl fapofa volt). Szóval minden klappolt, kivéve, hogy rettenetesen antiklimaktikus véget kapott az egész. Úgy éreztem kellett volna még valami csavarintás, valami plusz hozzá, mert így tényleg csak mintha elvágták volna, és picit szájbiggyesztve sétáltunk ki a teremből... 

Mindenki kicicomázva.

A figyelem középpontjában.

Spoileres fejtegetés következik, aki látta/olvasta, spoiler jelölésével kommenteljen majd, szívesen megbeszélném más mit gondolt róla. :)

!!!SPOILER!!!

Az első amit nem értettem: vajon McBurney tizedes miért Alicia szobájába ment be, amikor Miss Edwinának ígérte meg a látogatást? Azt értem, hogy mindegyik nőcit fűzte - mindet, amelyik nem volt kiskorú, vagy tényleg túl gyerek -, de akkor miért nem ésszel csinálta? Egymásra és magára haragította őket, és ebből lett a baleset. Egyébként a láblevágás is kissé hirtelen volt, onnantól már nem tudtam mire fognak kilyukadni, de őszintén szólva a tizedes helyében én is egy üvöltő pszichopatává avanzsáltam volna, ha ezek miatt a tyúkok miatt a lábam is elvesztem... :D Nem értettem a motivációját, hogy miért másik szobába ment be?

Utána pedig Edwinát nem értettem, miért ment fel hozzá? Mellette tette le a voksát? Elment volna vele világgá? 

A gombás cselszövés, és ahogy az angyalarcú Marie bedobta az ötletet, remek volt. Ugyanakkor itt sem értettem, vajon miért nem avatták be Edwinát is, nehogy véletlenül egyen belőle. Féltek, hogy elárulja őket? Innen tulajdonképpen elég egyenes minden, csak az történik, hogy eszik a tizedes a gombából, és meghal mérgezésben. Lehetett volna még valami, ami meglepő. Pl.: 1. rájön a tizedes, hogy mérgezett lehet a gomba, mert annyira mondják ugye Edwinának hogy nem szereti, ő ne egyen, meg mert senki más nem eszik belőle... és akkor mondjuk rendez a tizedes egy kis lövöldözést, és egy fémről visszapattanó golyótól pont Edwina hal meg, ő pedig utána fejbe lövi magát. Vagy esetleg őrá pattan a golyó és azon a sebesülésen már nem tudnak segíteni, elvérzik... 2. Edwina is eszik a gombából, és nem mernek szólni neki, ő is a tizedessel hal - feláldozzák kvázi őt is, saját biztonságuk érdekében. 3. Még ha így is ért véget, a mérgezéses halállal, bedobhattak volna egy vágóképet azzal, hogy fél évvel később, amin Edwinát látjuk a távolba révedni, majd a kamera lejjebb vándorol a gömbölyödő hasára, mert terhes maradt a tizedestől. 

Nem tudom, de valami hiányzott itt. Túl egyszerűen lett vége. 

!!!SPOILER VÉGE!!!

John és Edwina.

A feszült felvezetés miatt nagyobb csattanót vártam. Elfért volna több intrika, több cselszövés is benne, ennyi elfojtott érzelemnél. A spoileres részben írt befejezés verziókat, drámaibb véget vártam, de ennek ellenére nagyon tetszett az egész az atmoszférateremtés, a pszichológiai vonatkozások és a jó alakítások miatt. 

10/6,5

Miss Martha. 

U.i.: A filmhez tartozó hosszú trailereket nem javaslom, mert túl sokat elárulnak, ez a teaser jobb, de ez meg sokkal izgalmasabban van összevágva,  mint amennyire a film valójában pörög. :))
Érdekesség még, hogy van ebből egy régebbi, 1971-es film is ugyanúgy The Beguiled címmel (A tizedes háreme a magyar cím :D), és Clint Eastwood játssza a katonát benne.

Tabutémáról könnyedén - Soma pajzán könyve

Soma Mamagésa: Tiszta szex

Egy kedves ismerősöm mondta, hogy épp ezt a könyvet olvassa most, és olvassam el én is, mert vannak benne jó gondolatok, én pedig úgy voltam, miért is ne, ha már nekem is itt áll a polcomon meg a várólistámon ideje... Aztán úgy esett, hogy én végül előbb be is fejeztem, mint  az olvasótársam. A poszttal viszont adós maradtam, most pótlom.

Az, hogy Somától könyvet olvasni ciki-e, vagy hogy Soma maga ciki-e, sőt, hogy a szexről könyvet olvasni ciki-e, engem nem igazán érdekel. A témát ezerféleképpen körbe lehet járni, és ez összességében nem egy rossz, vagy rosszul összerakott könyv. Somát lehet szeretni, vagy utálni, de ehhez a pajzán témához szerintem pont illik az ő nyitott, bohókás, harsány, szókimondó egyénisége. Ha valaki a szexről beszél, akkor ne legyen visszafogott, és ne kerülgesse a forró kását.

A könyv elején azt hittem menten elhajítom, de legalábbis olvasás után biztos túladok rajta, jött ugyanis a számomra igen kevéssé szimpatikus spirituális és ezoterikus vonal, és Soma elkezd magyarázni a 8-as szám mindenféle vetületéről meg hurkáról, hát köszi, ez engem nagyon nem érdekel, ahogy a csakrák se, meg a meridiánok... Utána saját élmények következtek, bontakozó, bimbózó szexualitás, a szüzesség témaköre, ami megint elsőre azt váltotta ki, hogy köszi Soma, de ezt nem akarom tudni rólad... Szerencsére azonban ez átfordult, érdekessé vált mégis. Nem volt ugyanis vulgáris és helyenként meglepő volt, ami vele történt. Azután pedig úgy éreztem más lett a hangvétel, mintha pályára állt volna, és folyt tovább a szexualitás boncolgatása. A péniszológia fejezeten kifejezetten jól lehet szórakozni - azt leszámítva, hogy ordas nagy hiba, ha valaki egy ilyen témájú könyvben összekeveri a kerület és az átmérő fogalmát... Helló. Nem mindegy, hogy mi merre hány méter 10 centi. És hogy erre a szerkesztő, korrektor, stb. senki se tapintott rá hibaként, hááát...

Ez az újabb kiadás borítója... szerintem
borzalmas. A régi jobb volt (ld. fent).

Soma sok mindenről beszél, sok mindent kipróbált már, és ebből van ami szimpatikus, van ami elfogadhatatlan számomra. Férjével való kapcsolatáról úgy érzem túl sokat tudtam meg, ugyanakkor érdekes volt a dinamikájuk az évek során - tulajdonképpen most is valamiféle nyitott kapcsolatban élnek, ami az én megítélésem szerint nem működhet jól, de áldásom rájuk, ha nekik működik.

Nagy tapasztalata ellenére úgy érzem Soma összességében mégsem mondott sok újat a szexről, és ezzel alulmúlta az elvárásaimat a könyv. A hogyan dobjuk fel a szexuális életünket fejezet kifejezetten a sablon, bármely női magazinban olvasható, hasból adott válaszokat tartalmazza.
A nemi szerves szinonimaszótár pedig egyenesen infantilis... ugyanakkor persze nagyon is becsülendő, hogy ezzel a kissé gyerekesen vihogós, felszabadult attitűddel megy neki a témának, ami még mindig sokszor tabutémaként van kezelve.

Egyszóval nem lehet erre a könyvre egyértelműen azt mondani, hogy vacak, de azt se hogy éppenséggel jó. Ez egy könyv a szexről, ami merész, ami nem célozgat, hanem kimond; nem álszent.

Kritikával illetném még benne a sok önreklámot... a korábbi könyveinek a címei, témái annyiszor megjelenne, hogy az már nekem sok volt. Valamint egyszerűen rettenetesek a dalszöveg- és versbetétek. Fájt ezeket olvasni.

Kedvenc új szóalkotás: orgazméker. :D
Rettenetes szóalkotás: "vanás" - a "levés", lét, élés helyett, én nem is tudom miért használja így, szörnyű.
Könyvajánlás a könyvben: Nancy Friday: Nők a csúcson, Thomas Schäfer: Ami a lelket megbetegíti és meggyógyítja

Értékelés: 10/5,5 Akad bőven hibája, de mégis tök jó, hogy van egy ilyen könyv a szexről, ami könnyedén, természetesen kezeli a témát, őszintén beszél, izgalmas kalandként mutatja be a szexet, és nem fintorog semmin, nem viszolyog semmitől, kiváltképp attól nem, hogy nevén nevezzen mindent, és ne óvatoskodva, finomkodva közelítsen.