Mézeshetek?

Sophie Kinsella: Wedding Night - Mézeshetek

Az úgy van, hogy én erről a könyvről röviden fogok írni. Azám. 

És a mondandóm a következő. 

- A görögök gyagyák, de aranyosak. Mindazonáltal inkább Gerald Durrell tollából olvasok róluk.

- Nem szeretem a csakéskizárólag a lánykérés körül forgó, picsogós női főszereplőket. 

- A mellékszereplőként beállított Flissnek kellett volna főszerepben lenni... 

- Mogyoróolajos masszázs? Most komolyan?! És tudod hogy allergiás a mogyoróra, és egy ilyet megszervezel? Nem tudok túllépni rajta, hogy az nem fordult meg az egyébként értelmesebbik nő agyában, hogy ettől meg is halhatott volna a testvére. Fennakadtam ezen a ponton. 

Értékelés: 10/5 Egyszerolvasós, nagyon "nyári", nekem túl nyál-romantikus, és házasság-centrikus, továbbá el tudtam volna viselni némi szürkeállományt a papírra fröcskölődve a csajok fejéből és több helyzetkomikumot.  

Kedvenc szereplő: Noah, Fliss

Erre a rózsaszínségre gyorsan fel is kell hajtanom valami keményet, szóval belekezdtem a Gone, Girlbe (Holtodiglan) és a Démoni suttogásba. Thriller thriller hátán!

A borítók tök jók :))

Poszt-turkáló: Eric-Emmanuel Schmitt apró csodái

Forrás

Sokszor előkerül említés szintjén, hogy egyes szerzők milyen hatalmasakat tudnak alkotni csupán 100-200 oldalas kis művekben: Alessandro Baricco, Anna Gavalda (35 kiló remény) és Eric-Emmanuel Schmitt is ilyen szerzők, akiknek rövidke, de annál értékesebb gyöngyszemei vannak a világirodalomban. 

A freeblogról elveszett bejegyzések közül ma az ő könyveiről írtakat hozom át. Íme, Ibrahim úr és a Korán virágai, és Oszkár és Rózsa mami. 

A posztok 2009. októberében íródtak. 

Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai

"Tizenegy évesen összetörtem a malacperselyemet, és elmentem a kurvákhoz – kezdi monológját Momo, akinek az igazi neve Moise. Momo a Mohamed becézése, bár a Moise zsidó név. A férfias Momo, aki Moise, anya nélkül cseperedik fel, és ő visel gondot az apjára. Bevásárolni és lopni Ibrahim úrhoz, a sarki szatócshoz jár. „Végül is csak egy arab” – gondolja róla. „Nem vagyok arab, Momo, muzulmán vagyok” – szólal meg erre Ibrahim úr, a bölcs gondolatolvasó. Élelmiszerboltok esetében az „arab” ugyanis csak azt jelenti, hogy „nyitva reggeltől éjfélig, még vasárnap is”…"

Nem szoktam fülszövegeket bemásolni, de gondoltam ez most kell ide. Tegnap szó szerint rámkacsintott a boltban, akciós polcon 499-ért. Nem hagyhattam ott, gondoltam ennyit megérhet az a két óra szórakozás amit nyújt. :) De szerintem még biztosan elő fogom venni többször is. 

A fülszöveg - és folytatása - sokat elárul, de mégsem árul el annyit...  Nehéz megfogalmazni a könyv "tartalmát", mert talán mindenkinek egy kicsit más a hangsúlyosabb belőle. Momo története, kapcsolata Ibrahim úrral, nagyon kedves keret a boldogságkeresés, életigenlés témájához. Nagyon jól mutatja azt, hogy hogy lehet boldognak lenni minden körülmények között. Hogy minden az agyban dől el.  Azt hiszem mindenkinek kéne egy iránymutató Ibrahim úr az életébe. Szelíden terelget, lelkesít és szeret. Ebben az egyszerűségben áll a nagysága.

A regényke nagyon rövid, nincs 100 oldal se, óriási betűkkel.  Meg is lepődtem rajta, azt hittem egy vastagabb példány, tele életbölcsességgel. De megtaláltam benne mindazt amit kerestem. Élveztem elmerülni a sorokban és az egyszerű, de nagyszerű gondolatokban. Magvas tartalom kedves köntösben. :)

Hasonlít a hangulata A kis herceghez, és nekem eszembe juttatta az Amélie csodálatos életének atmoszféráját is. :) Szelíd mosollyal lehet végigkövetni, keserédesen mosolyra húzott szájjal lehet becsukni.

Értékelés:  hmm, azt hiszem megérdemli a 10/10-et.

Eric- Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami

Az Ibrahim úr és a Korán virágai után rögtön kézbe vettem a másik hasonló szerzeményemet, és ezt is nagyon gyorsan elolvastam.

A kis könyv Oszkár - egy 9 éves leukémiás kisfiú -, Jóistenhez címzett leveleiből áll. Ezekből a levelekből ismerjük meg szép lassan Oszkárt, szüleit, kórházi barátait, és "segítőjét" Rózsa mamit is. Oszkár küzdelme a betegség ellen a végéhez közeledik. Azonban még nagyon sok mindent tehet addig. Rózsa mamival eljátsszák, hogy minden napban tíz évet fog öregedni képzeletben a kisfiú, és így végigéli az élet szépségeit, gyötrelmeit, minden időszakát.

Az hogy jól, és kedvvel, örömmel éljünk amíg élünk, és úgymond egészséges elfogadással viszonyuljunk a halálhoz, csak úgy süt a könyv lapjairól. A sorok mindegyike nagyon-nagyon helyén van. Nem ismétli önmagát, nem idegesítő közhelyeket mond, hanem szépen, egyszerűen megfogalmazza a bölcsességeket, hogy jól esik elolvasni és elgondolkodni rajta. A párhuzamok, amiket az Oszkár által megélt események és a képzeletbeli korának megfelelő események között húz, bámulatosan jók.

Megkönnyeztem, szerettem, biztosan előveszem majd még. Örülök, hogy megismerhettem Eric-Emmanuel Schmitt írásait.

Kedves idézetek:

"-Szerintem az emberek olyannak képzelik a kórházat, amilyennek csak a mesében van.  Úgy tesznek, mintha kórházba az emberek mind gyógyulni járnának. Pedig van aki meghalni megy.

- Igazad van Oszkár. És szerintem az élettel kapcsolatban is tévedünk. Elfelejtjük milyen törékeny és illanó. Úgy teszünk, mintha halhatatlanok volnánk."

"Kétféle fájdalom létezik a világon, Oszkár csillagom. Testi és lelki fájdalom. A testit elszenvedjük, a lelkit mi magunk választjuk."

"Ha kínoznak, elszenveded a fájdalmat. A halál gondolata viszont nem kell, hogy fájjon. Nem tudod, mi a halál. Rajtad áll, hogy ez a gondolat fáj-e vagy nem."

"Nem félek az ismeretlentől. Csak az bosszant, hogy elveszítem, amit ismerek."

"- Hány éves maga, Rózsa mami?
- Meg tudod jegyezni a tizenhárom jegyű számokat Oszikám?
- Most viccel?
- Nem, de nem szabad, hogy megtudják a koromat itt a kórházban, mert elkergetnek, és akkor nem találkozunk többé.
- Miért?
- Mert én igazság szerint már nem lehetnék itt. A rózsaszín néniknek is van nyugdíjkorhatáruk, és én azon már jócskán túl vagyok.
- Lejárt a szavatossága?
- Le.
- Mint a joghurtnak? "

A szerző. Forrás

"A legizgalmasabb kérdések kérdések maradnak. A válasz rejtély. Mindegyik elejére oda kell biggyesztenünk, hogy "talán, lehet, elképzelhető, hogy". Csak az érdektelen kérdésekre adható végleges válasz."

Értékelés: 10/10. De most ha hirtelen az Ibrahim úrhoz kellene hasonlítanom, annál még jobb is egy kicsit, szóval 10+

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Imádtam ezeket az aprócska könyveket. :) 

És, ahogy Miamonával megállapítottuk, a Momóknak kiemelt helye van a világirodalomban. Ende Momója, és Schmitt Momója is maradandó, arról nem is beszélve, hogy Émile Ajar Előttem az élet című remekében Momónak van egy Rosa mamája is. :) 

Susanna Lehner: Az El Camino hóhéra

Susanna Lehner új könyve, Az El Camino hóhéra egy különleges elegye a kalandregénynek és borzongató kriminek, és emellett szerelmi és időutazásos szálra is marad benne hely. 

Korábban már meggyőzött a szerző Az aranypárducok ébredésével, ahol a boszorkányok, jóslatok és egy ikerpár különleges kalandjaiba csöppenhettem bele, táltosokkal körítve, és sejtettem, hogy nem foghatok mellé ezzel az új témával sem, még ha maga az El Camino eléggé távol is áll tőlem (nincs a bakancslistámon, az biztos). 

Az El Camino hóhérában a híres zarándokúton szörnyű gyilkosságsorozat veszi kezdetét, de a tettesnek semmi nyoma. ... Egy maroknyi emberkével ismerkedhetünk meg, akik különféle országokból, különféle háttérrel csapódnak egymás mellé, és kiutat keresnek, el akarják fogadni önmagukat, jó útra próbálnak térni, vezekelni indulnak.. de akad köztük olyan is, akinek rejtélyesen sötét múlt áll a háta mögött, nem csupán szerencsétlen párkapcsolatok vagy alkoholproblémák...

A főszereplőnk Audrey Garcia, aki nemrég vesztette el az édesanyját, és talán mondhatjuk, hogy valamiféle spirituális megnyugvást keres az úton. Apjáról nem tud semmit, azonban a szálak hamarosan közelebb kerülnek egymáshoz, mert nagybeteg édesapja épp a zarándoklat elején próbál lánya nyomára bukkanni, hogy még életében összeismerkedhessenek. Egy magánnyomozót küld a lány után, és a lefejezős sorozatgyilkos, valamint egy másik, őrült felbukkanása több mint indokolttá teszi ezt a fajta védelmet Audrey számára. 

Hogy hogy kerül ide az időutazás? Nos, az El Camino vidéke egy igazán különleges energiáktól buzgó útvonal, itt szinte bármi megtörténhet, még az 1500-as évekbe vezető időkapukat is találhatunk. 

Furcsa módon pedig a kis csapat tagjai, a szörnyű bűntettek ellenére sem képesek visszafordulni,  hívja őket a küldetés és láthatatlan misztikus szálak kötik őket az úthoz. 

El kell hogy mondjam, a magam részéről, nem igazán szeretem az El Caminót. Mint témát. Mint "küldetést". Én nem az az ember vagyok, aki ezen végigmenne, ahogy fentebb is jeleztem.

Ami nagy szó, hogy ennek ellenére nagyon élveztem a regényt, nem zavart sem a spirituális rész, sem a filozófiája. Érdeklődéssel figyeltem a helyszíneket, és élveztem a leírásokat is, egészen megelevenedett ez a vad táj az apró falucskákkal, templomokkal, erdőkkel és zarándokszállásokkal. A szerző is úgy tudom végigment az El Caminón, és ez érződik is a könyv felépítésén, részletes és hiteles adatain, akár a földrajzi neveket, helyeket, kilométereket, akár a történelmi és vallási látnivalókat tekintjük. 

A kiadásról muszáj külön írnom, mert annyira igényes. Kemény borítás, bevarrt könyvjelző... Remek a borító is ezzel a szuggesztív tekintetű sebhelyes hóhérral. Élőben még szebb. :) Van régimódi tartalomjegyzék (hiányolni szoktam), jó tagolás, és egyetlen darab elütés vagy hiba sincs sehol, ami különösen jólesett az egyre inkább elharapódzó korrektúra-lightok mellett. :) 

Kattintásra megnő!

Kritikai észrevételként annyit tudnék mondani, hogy számomra több helyen kicsit könnyű volt a megoldás, vagy a következő lépés. Amikor időkapukon mennek át, vagy amikor csak elérnek a következő helyre, esetleg vártam volna valami cliffhangert, akkor is csak egy felébredés és tovább bandukolás történt, vagy az amulett megoldotta a gondokat. De szó mi szó, maga a megoldás jó volt, a legvége is tetszett.

A párbeszédek pörgősek és az egész könyv gyorsan olvasható, gördülékeny és hiába indít már a második oldalon (!) egy brutális gyilkossággal, egészében véve könnyed kikapcsolódás, és jóleső izgalom. :) 

Értékelés: 10/8,5 Egy zarándokút különleges epizódokkal és misztikus fantasy-elemekkel tarkítva, krimi-rajongóknak is. 

Köszönöm az élményt a szerzőnek! :) 

Megrendelhető: >ITT<

Santiago de Compostela

Fülszöveg: "Ezer éve zarándokolnak a vándorok a misztikus El Camino festői vagy éppen hátborzongató ösvényein, hogy Santiago de Compostela lenyűgöző katedrálisába érkezve elhagyhassák bánatukat vagy bűneiket, és megtisztulva új életet kezdhessenek. 

Hőseink a világ különböző tájairól érkeznek az Útra: a gyász és a magány fájdalmával küzdő amerikai ügyvédnő, Audrey Garcia, a férfiakban csalódott német Helga, a szintén amerikai, titokzatos Brad, a felelőtlen életet élő angol James, a piás francia fogorvos, Jean-Pierre és az öregedéstől rettegő spanyol Carmen. Felszínes ismeretségükből mély barátság kovácsolódik, amikor ráébrednek, hogy életük komoly veszélyben forog: egy sorozatgyilkos szedi áldozatait Szent Jakab útjának végeláthatatlan erdőiben. Visszafordulnának, de már nem lehet: az Út nem ereszti őket. 

Miközben fájdalmaik és a hóhér elől menekülve a kilométereket róják, olykor-olykor egy másik világban találják magukat, egy másik korban, mintha az El Camino így üzenné: az emberek bűnei és fájdalmai időtlen idők óta ugyanazok, csak a díszletek változnak. 

Mint ahogy az igaz szerelem is örök és elrendeltetett… Amikor a legnagyobb szükség van rá, a világ másik végéről megérkezik Robert O’Connor magánnyomozó, hogy titokzatos megbízója kérésére megmentse a szép Audrey életét, és bár a lány azelőtt sosem találkozott a férfival, azonnal felismeri az álmaiból…"

A képek illusztrációk. Forrás: google. 

Halloween és a spooky könyvek

Be kell, hogy valljam, én szeretem a Halloweent. Nem tartom marhaságnak, Amerika-majmolásnak (lévén, hogy gyökerei nem is onnan származnak), és nem tartom a Mindenszentek és a Hallottak napi temetőjárás megcsúfolásának sem. Mert miért ne faragjunk csúf grimaszú vagy kedélyes vigyort a gyerekkel egy tökbe? Attól még ugyanúgy tudni fogja, hogy a sima gyertyát a temetőben a nagypapáért gyújtja... Imádtam, amikor néhány évvel ezelőtt a mi utcánkban is elkezdtek a gyerekek beöltözni és cukorkát kérni ezen az estén. :) És imádom hogy a szembeszomszédainknál jelenleg négy csodásan faragott tök csücsül a kerítés tetején. Röviden ennyi az üzenetem az antihelovinistáknak (mecsoda új kreálmány ez a szó). De nem is erről akarok beszélni, hanem az a helyzet, hogy villám-témázunk! :) És ha Halloween, akkor spooky könyvek, szellemjárás, fekete macskák és ijesztő sikolyok... 

Alapvetően azt mondhatom magamról, szeretek borzongani. Csak aztán ha borzongatnak, elképzelhető, hogy égve akaródzik hagyni a kislámpát éjjelre. :) A horrorfilmeknél is úgy vagyok, hogy kicsit eltakarom a szemem, de azért hadd látom, mi folyik ott!

Legutóbb Joe Hilltől olvasta borzongató, szellemjárta könyvet, A szív alakú dobozt, de igazán nem tudott rám ijeszteni. Sokkal többet várok Kingtől, tőle viszont eddig csak a realisztikusabb regények közül olvastam a Cujót, viszont tervezek több másikat is, ami remélhetőleg tovább borzolja majd az idegeimet.

Érdekes, hogy a YA-nak bélyegzett Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekein is jót borzongtam annak idején, és ehhez elég egy jól megteremtett hangulat, amikor a hátad mögé akarsz nézni, nehogy ott legyen valaki ,valami, ami lecsap rád. 

Sokszor nem is a lehulló fejek, vagy az ocsmány szörnyek az ijesztőek a rémisztő filmekben, sokkal rosszabb, gyomorcsavaró érzés egy pszichothriller - egy nyitott ajtó, aminek márpedig zárva kéne lenni..., egy meglebbenő függöny, egy titkos jel. Talán a legjobb pszichothriller, amit eddig olvastam, az a Téboly, Pierre Lemaitre-tól. Ilyen könyveket szívesen olvasnék még. 

Mert szó mi szó, nem olvasok sok ilyen jellegű sztorit. A kísértethistóriákkal próbálkoztam, de kicsit túlhaladottnak érzem őket, pl. A csavar fordul egyet és A fekete ruhás nő is, jó-jó, de azért nem csinálom össze magam, nem félek igazán, nem tud olyan hátam-mögé-tekintősen rám ijeszteni. 

Érdekes, de ha csak egy kiragadott jelenetet kellene mondanom az irodalomból, amitől felállt a hátamon a szőr, a Pi életéből ragadnám ki, amikor kibontja... tudjátok, a gyümölcsöt. Nem árulom el, aki olvasta, tudja mi van benne, aki nem, az pedig olvassa el. :)

Szeretnék vérfagylaló skandináv krimit is olvasni, és időutazó sorozatgyilkost: a Tündöklő lányokat, akikhez Nima olyan jó kedvcsinálót írt. 

De ma este még... Az El Camino hóhéráé vagyok, aki merő véletlenségből, szintén egy időutazó sorozatgyilkos... megnézem hogy szedi áldozatait, az utolsó oldalakon... :) 

A képek illusztrációk. Forrás.

A többiek is rendhagyó villám-témáztak Halloweenre: 

Reea, Laura, Miamona, Nima, F-Andi, tigi  Anaria, Szee, és Bill, de ő rebelliskedett.

Nefelejcs

Csak nem felejtettem el valamit?

.

.

.

Úgy alakult, hogy elfelejtettem könyvet venni ebben a hónapban... :D Az októberi zárás is egy hatalmas nulla a mérlegen! :)

Forrás

Szeplős és Szélkisasszony

Ez Dobó Kata+Fenyő Iván?

Szilvási Lajos: Egymás szemében

Ezt a könyvet úgy érzem rajtam kívül mindenki ismerte már az interneten belül és kívül, de bevallom, én soha egy büdös szót nem hallottam se a naplóregényről, se Szilvási Lajosról, pedig magyartanárokkal (is) megáldott famíliám van. Mivel kíváncsi természet vagyok, szeretem a levél- és naplóregényeket, és annyi pozitívat olvastam a könyvről, úgy döntöttem, ideje megismerkednünk. 

Aztán elég hamar kupán csaptam magam, hogy elkéstem. :) 

A regény Ventus Tamara és Fábián Attila naplórészleteiből áll. Ugyanazokat a napokat, pillanatokat, eseményeket láttatják. Tiniszerelem. Pepsi. Smacizások. Féltékenység. Egymásra gerjedés. Ilyenek. És a '70-es évek magyar valósága (?), vagy hát tudomisén, kósza gondolat se voltam akkor. :) 

Voltak ismerős dolgok, hisz én is voltam tini, és én is voltam ebben a lehetetlen korban szerelmes. De igazából azt kell hogy mondjam: 

- untatott

- a Glattauer-féle levélregény szenvelgésre emlékeztetett, bár nem dühített úgy :D

- nem tudom (már) átérezni mily' világkatasztrófa két hétig nem látni Attilát a Kisz-es tábor miatt

Az viszont érdekes volt, hogy megállapíthattam, a tinizsargon ismétlődése ellenére (telis-teli van irtóval, krapekkel, frankóval) ezeknek a tiniknek még lehetett némi IQ-juk és szókincsük. A mai tinik közül nem hiszem, hogy bárkinek a naplójában lenne egy olyan szó is, hogy: hebehurgya, grimasz, erélyes... Pedig ezek nem is olyan hűhák. Arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy naplót írnának, már ez sem olyan divatos, az online- és blogkorszakban. 

Meg kell még említenem, amitől kifejezetten hmm, hánynom kell, csak hogy olyan '70-es évek tinédzsermód mondjam, az a "tarhosrév" és a "tarhosrévi folklór" volt. Hát rosszul vagyok. Én nem tudom létezik-e ilyen település, vagy városrész, de ha nem, akkor sírva kérdem, nem lehetett volna, valami szebb nevűt kitalálni?! :D Tarhosrév... Tarhonyahányásra, meg izzadó, kopasz fejekre, takonycsulázásra, tarhálásra és hasonlókra asszociálok a hallatán... Ez a legundorítóbb szó komolyan, amivel hosszú életem során regényben találkoztam. 

A könyv védelmében el kell hogy mondjam, hogy meglepett, mert már elkönyveltem, semmi nem fog történni, és csak becsületből mentem végig az utolsó fejezeteken, de ott azért mégis volt egy pár figyelemre méltó dolog. Még némi krimihangulat is lett hirtelen, az élet igazságszolgáltatása, drámázás és egyebek, szóval egészen jó volt az a rész, csak ez az irtó (!) hosszú felvezetés hozzá, a szerelmes ábrándokkal, nos, ebből kinőttem. De nem mondom, hogy nem élveztem volna mondjuk 13 évesen. 

Értékelés: 10/6 Nagy kopp az olvasás előtti elvárásokhoz képest, viszont nagy hopp az olvasás közbeni elvárásokhoz képest a vége. 

Ja, u.i.: Szeplős és Szélkisasszony a címben a főszereplők beceneve :) - szerintem abszolút aranyosak főleg a tarhosrév után.

Van még valami Kim Basingeres borítója is... Ez tényleg Kim Basinger?! :D hogy került Szilvási Lajos könyvre? :D 

Kim, meet Lajos :D 

Bakancs-vágyak

Forrás

A Témázunk rovat következő körében a bakancslista került elő, de nem akármilyen, hanem természetesen tematikus: könyvekkel, szerzőkkel, olvasással kapcsolatos to-do-list, vagyis egy Irodalmi Bakancslista. Nem kell persze elkomorodva gondolni erre, szerintem a bakancslistának pont hogy pozitív kicsengése kell hogy legyen, és nem az, hogy a francba is meg fogunk halni és előtte még ezt meg ezt meg ezt, hanem hogy ezt meg ezt meg ezt, mert lehet, és jó lenne, sőt, jó is lesz. 

Sokat gondolkodtam ezen a témán, és úgy gondolom, nekem elég sok bakancslista-item van már kipipálva.

- angolul olvasás - megtanultam, fenntartom, fejlesztem

- hangoskönyvek - auditivitásom magasabb szintre emelése az elmúlt évek termése (terméke?)

- blogolás - önkifejezésem színtere :) és persze itt nagyon sok egyéb apróság is, amit nem biztos, hogy "akartam", de tök jó, hogy teljesült: kaptam recenziós könyveket kiadóktól, leveleztem szerzőkkel, bekerült a blogos ajánlóm könyvbe, vagy könyv hátlapjára... És butaság bár, de nagy öröm volt először (és mindahányszor azóta) bemutatkozni PuPillaként, úgy, hogy tudták is, hogy ez kit takar. :) 

- találkozások írókkal, írónőkkel, bloggerekkel és bloggerinákkal. :)  Külön meg kell említenem Csernus Imrét, akivel nagy álmom volt találkozni, beszélgetni, és tavaly a könyvhéten először szemtől szemben álltam fanyar mosolyával, kockás ingével, és ferde orrával, és kis szívem úgy dobogott, hogy ezt menten meg is mondtam neki... :) Idén pedig kezet is fogtunk, bakancslista következő eleme pipa. Jövőre mi lesz?! :) 

Forrás

- nagy öröm az is, ha a "találkozás" csak virtuális felületen történik... Amikor Joanne Harris válaszolt nekem az üzenőfalán (remélem ő volt :)), amikor Karen Essex írt a MySpace-en, amikor J. R. Johansson like-olta a könyvéről írt reviewt Goodreadsen, amikor Baráth Katával twitteren keresztül kapcsolódunk. 

Szóval már nagyon sok minden olyan történt velem, amire azt mondhatom örülök, hogy így alakult, és visszamenőleg kiadnak egy listát csupa olyan dologgal, amik könyvesek is, és jó rájuk visszagondolni. 

Hogy miket szeretnék még elérni, megvalósítani könyves téren? Ha belegondolok, akkor rengeteg mindent. 

Hiszen ha csak magát a tevékenységet, az olvasást nézzük, végtelen hosszú a várólistám. Rengeteg (~350) jó könyvem van itthon, és rengeteg új könyv és könyvötlet lát napvilágot, ami évről évre növeli az engem érdeklő könyvek listáját. Nem szeretek aszerint kategorizálni, hogy valamit illik-e elolvasni és ismerni, az "alapmű" kifejezés is távol áll tőlem, ezért nem is ilyesmiket szeretnék felsorolni, csak egyszerűen azt, hogy mik azok, amit mindenképp, akitől mindent, amiből nem szeretek ki, és folytatom.

Szeretném elolvasni a kedvenc szerzőim összes könyvét, az eddig kimaradtakat és később megjelenő köteteit is Joanne Harrisnek, J.K. Rowlingnak, Jodi Picoult-nak, Karen Marie Moningnak, Sarah Addison Allennek, Csernus Imrének.  

Örülnék, ha esetleg a külföldiek közül bárki eljönne Magyarországra közönségtalálkozóra, és ott válthatnék vele néhány szót. :) Rowlingról mondjuk lehet hogy le kéne tépni a biztonságiaknak, mert túláradnék. :D

Forrás

Szeretnék még életemben sort keríteni az Otoriak történetére, Orhan Pamuk könyveire, A mester és Margaritára, a Száz év magányra, szeretnék Shrivert olvasni, Keyest és Valentét. Szeretnék még találkozni olyan bőröm alá mászós könyvekkel, mint az 1984, a Pi élete, Az ajtó és a Beszélnünk kell Kevinről. 

Olyan könyvkiadás, amiért megveszek, nincsen, de szeretem gyűjtögetni a sorozataimat, illetve valamikor nagyon szeretnék díszdobozos Fever kiadást, de pl. a Harry Potterekből is nagyon tetszenek az új kiadások, jó lenne többfélét birtokolni. Szintén HP-hoz kapcsolódik, egyszer volt egy igazán vágyakozni való bőrkötéses, Collector's Edition The Tales of Beedle the Bard, emlékeztek rá? Nagyon drága volt, ötvenezer forint, akkor bele voltam habarodva, de persze nem vettem meg, most már nem izgat annyira. 

A Durrell-logo

Ha már Harry Potter, térjünk át a helyekre. Nagy vágyam egyszer eljutni valamelyik tematikus Harry Potter parkba, landbe, akárhogyan is nevezik. Floridában is van, de már elég talán Londonig is elmenni, ott is remek stúdió vezetés van, amit egy rajongónak öröm bejárni. 

Ami pedig még megmozgatja a fantáziámat, az Gerald Durrell és a hozzá kapcsolódó korfui villa, villák, ahol gyerekkorában éltek, illetve a Jersey szigetén található Durrell Wildlife Park. :) Jó lenne ide is ellátogatni, és közelebb kerülni Gerryhez, a nagy állatbaráthoz.

Bakancslistámon szerepel még, de azt hiszem ezzel csak ismételni fogok mindenki mást is, no mi más mint egy KÖNYVTÁRSZOBA és olvasósarok... Rengeteg rengeteg szépséges könyv, faltól falig polcok, rusztikus fa, puha párnák, meleg színek... :) 

Forrás

Kicsit elrugaszkodottabban pedig ,de ki tudja, mindig nagyot kell merni álmodni:

Forrás

- kiadót alapítani (Nima? :))

- antikváriumot nyitni
- lektorálni egy könyvet

- mesekönyvet írni

Ami engem illet, és a könyveken túli életemet, nos, egy részét kicsit túl intimnek érzem, hogy ország-világgal megosszam, de azt hiszem szerencsés vagyok, mert itt is sok mindent kipipálhattam már - persze azért még maradnék egy ideig, köszi :D

Nincsenek extrém bakancs-vágyaim, nem szeretnék tetoválást, delfinekkel úszni vagy bungee jumpingolni. De talán jó lenne, ha egyszer lenne kutyám. Kettővel több lyuk a füleimben. És szeretném látni Párizst is, de ez kicsit biztos közhelyesen hangzik.

A többiek posztjai a bakancsos témában:
Zenka, Miamona, Ilweran, Anaria, Nima, tigi, FFG, Szee, Bill, Reea, Bea.

Utóvéd (később csatlakozók): Katacita, Theodora, F-Andi, Bubu

Forrás

Meseterápia

Boldizsár Ildikó

A hét elején voltam egy nagyon érdekes előadáson, Boldizsár Ildikó tartotta, Meseterápia címmel.

Hogy kerültem én oda? Merő véletlenségből... Megláttam egy plakátot, és mivel a témázásban aktuális volt nemrég a mese témája, gondoltam "elmélyedek" benne egy kicsit, és talán-talán megmagyarázza nekem, hogy hogy is működik mindez; miért jó a mese, és mire jó a mindennapjainkban.

Egyszóval nyitott voltam a téma irányában, hiszen tudjátok, mesekedvelő lélek vagyok, de azért mégsem tudtam, mire számíthatok, milyen az előadó személye, beszélőkéje, stílusa. Mennyire tud majd odaszegezni, mennyire köti le a figyelmemet, mond-e majd érdekeset, újat? 

Röviden szólva: tudott. :) 

Remekül éreztem magam ezen az előadáson. Mindenféle pszicho-humbugot nélkülözően, nyíltan, tisztán, érdekesen és figyelmet követelően mesélt Ildikó. 

Az elején kicsit megijedtem, mert hosszúnak éreztem a bevezetést, hogy miről is lesz szó, kicsit nehezen lendült bele a mondókájának abba a részébe, ami igazán tartalomdús is volt, és ez bizonyára azért is van, mert rettentő nagy ez az egész "mesekincs", és mindennek az értelmezése, pszichológiában való használhatósága, ő pedig olyan nagyon sokat tud róla, átfogóan, hogy nehéz lehet ilyenkor belekezdeni. Azonban nem tartott sokáig és csüngtem a szavain a bevezetőt követően... 

Nagyon sok mindent megtudhattunk a mesékről, úgy, hogy közben nem éreztük tehernek az információkat, még a számadatokat is megjegyeztem, valahogy beleültette Boldizsár Ildikó a fejembe - nagyon jól tud tanítani is, ez biztos. Mert a meseterápiát külön kurzuson tanulni lehet, több mint száz órában. Megmondom őszintén nagyon érdekelne, persze csak egyfajta hobbi-érdeklődés szinten, plusz azt hiszem alap bölcsész diploma szükségeltetik hozzá, szóval nem vagyok rá megfelelő alany. (Közben megtudtam, hogy ez nem is így van, és mégis mehetnék is akár... hmm.)
Volt itt is egy elgondolkodtató pont, amit csak mellékesen jegyzett meg Ildikó, de nagyon fontos, mégpedig, hogy ez nem jó, hogy van ilyen képzés, hanem ez az emberiség szégyene. Szomorú ugyanis, hogy ezt jelenleg tanítani kell. Hogy hogyan "gyógyuljunk" mesével, történettel, hogyan forduljunk ehhez az eszközhöz, ami ugyebár régen, olyan természetes volt, mint levegőt venni. És bár nem volt kimondva az előadáson konkrétan, de ennek nagyon sok köze van az olvasáshoz is, ugyanúgy nem olvasunk, ahogy nem mesélünk, és minél kevesebb a mese, annál kevesebb az olvasó ember. Ettől pedig butulunk, akkor is, ha közben egyre okosabbak a kütyüjeink...

A gyerekekben kialakulnak mesehallgatás, meseolvasás közben úgynevezett belső képek - úgy örültem ennek, mert a mesés posztban én éppen ezt regéltem el, hogy azért (is) szeretek annyira olvasni, mert a fantáziám szinte filmként vetíti az olvasottakat. Jó volt ezt visszahallani, hogy igen, ez így működik jó esetben. Rossz esetben azonban van olyan, hogy valakinek nincsenek belső képei, és ezt valahogy ki kell alakítani benne (ki lehet!)... és ez azért van, vagy azért is lehet, mert nem hall, nem olvas mesét. És bár itt sem húzta meg Boldizsár Ildikó egyértelműen a párhuzamot, mi meghúztuk (Tittivel és Pöfivel voltam ott): akiben nincs belső kép, nem lesz olvasó ember, nem látja a fantáziája az olvasott szöveget, és ezért egyáltalán nem fogja szeretni az olvasást mint tevékenységet... Az pedig, hogy tévézünk, képeket, mozgó képeket nézünk egyszerűen kiöli a belső képet - a gyerekekben ezért nem alakul ki belső kép (és az olvasás szeretete sem, ahogy összekötöttük), ha sokat tévéznek, ha nincs meseolvasás, mesehallgatás. Van erre egy remek kép a neten, nekem rögtön bevillant, roppant egyszerűen ábrázolja ezt a dolgot, meg is kerestem, íme: 

Rengeteg mesetípus létezik a világon, nem is hittem volna: 2399. (persze meg kellett jegyeznem rá, hogy nem igaz, hogy nem találtak még egyet, hogy kerek legyen ;)) A népmesének magának is 9 típusa van, ezeket fel is soroltuk, és hallhattunk rá példát, meg azt, hogy mire jók (pl. tündérmese, állatmese, novellamese, csalimese...). Nem csak a típus sok, de a világ mesekincse is, hiszen földrészenként ezerszám vannak mesék... Nagyon kíváncsi lettem egzotikus tájak népmeséire. 

Kis agytorna is volt a programban, találós kérdések által. Érdekes, én nem szeretem a találós kérdéseket, fárasztóak. Talán a szfinx kérdése a Harry Potterben volt az első kivétel, amikor élveztem a kérdést, és a választ is. Na, nem kell aggódni, itt okos találós kérdéseket kaptunk, frappáns megoldásokkal. 

Milyen messze van kelet a nyugattól? Milyen messze van ég, a földtől? Milyen messze van igazság a hazugságtól? 

Lehet rajta gondolkodni, mit lehet erre válaszolni. Távolságot, kilométert? Netán hogy ugyanannyira, mint nyugat a kelettől? (elhangzott) 

A gyerekek, akiknek Ildikó mesél, mindenféle veszett nagy kilométereket szoktak mondani rá, egész addig, amíg választ nem kapnak... egy lépésnyire (pardon, rosszul emlékeztem, de ez is jó lenne :)) egy napnyira: napkelte-napnyugta... és akkor el lehet gondolkodni az ég-föld problémakörön újra. Újra és másként. Mert ez az okos nők ismérve a mesékben is - hogy másként tudjuk szemlélni a világot, csavarintunk egyet a problémán, és lám, egyszerűvé válik. Csak nézőpontot kell váltani. Hozunk is ajándékot, meg nem is... 

Az ég a földtől csupán egy pillantásnyira van. 

És a hazugság az igazságtól? Ez fogós. Nem is kicsit. Ildikó elmondta, hogy a gyerekektől szokta a legszebb válaszokat kapni erre, amikor az előzmények után ezen tényleg elkezdenek "másként" gondolkodni. A válaszok közül a legjobbak, legszebbek: 

Milyen messze van hazugság az igazságtól? 

- egy szónyira

- egy fájásnyira

- egy könnycseppnyire... 

Mind jó válasz, bár az eredeti, igazi válasz a kérdésre az, hogy négy ujjnyira, mert ennyi a távolság a fülünk és a szemünk között. Mert a szemünkkel akkor is látjuk a hazugságot, ha a fülünk nem hallja. 

Rettentő érdekes lehet mesékkel gyógyítani, megnyitni valakit, mesélt is egy konkrét esetet, és tényleg hihetetlen, milyen erővel bírhat egy-egy egyszerű kis történet, néhány megfelelően elhelyezett szó. "Dolog elől futsz, vagy keresel valamit?" Annyira megmaradta bennem a mondatok, ebből is látszik, tényleg, milyen maradandó hatást tud elérni ez a nő, ez a boszorkány, ez a mágus, aki Boldizsár Ildikó, és akinek tényleg a vérében van az hogy meséljen, tanítson, mondja és mondja. Elhallgattam volna még napestig. 

És nem csak hallgattunk, néztünk is! Volt egy rövid vetítés, ami olyan képekből állt, amiket egy élő szavas mesefelolvasáson készítettek gyerekekről és felnőttekről egyaránt. Meg kellett figyelni mi tükröződik az arcokon, a szemekben. Jó volt nézni... és könnyű volt látni azt a figyelmet, koncentrálást, áhítatot, csodálatot, elmélyedést, ami mindenkinél ugyanúgy megmutatkozott. Derűt. Ez egyfajta transz állapot, amibe ilyenkor kerülünk. 

Azt, hogy didaktikus valami, már sokszor hallottam, de úgy, hogy didaxis, még nem - ez persze bizonyára abból ered, hogy sosem tanultam ilyesmit. Nem is ez a lényeg, hanem hogy azt mondta Ildikó, a gyerekek menekülnek a didaktikus mese elől, nem szeretik, és milyen jó, hogy nem szeretik, mert ez normális. Ezt még így sosem hallottam, elgondolkodtató. 

A kérdések után az előadás végül mesével zárult. Megígérte, és be is váltotta, Boldizsár Ildikó mesélt nekünk. Lassan és szaggatottan, és elvarázsolt amit és ahogyan csinált. Teljesen magával ragadott, és a legvégén törölgetnem kellett a könnyeimet. Nagyon megérintett, nagyon szép volt, bármilyen egyszerű is volt. És ez valahol ennek a csodája. 

Biztosan fogok olvasni Boldizsár Ildikótól ezek után. Mesét, vagy magáról a meséről, mindegy. 

Vágy és vezeklés

Jodi Picoult: The Storyteller

Olyan ingerenciám támadt ezt a címet adni, bár az egy teljesen másik könyv... Persze azért ebben is van mindkettő. A magyar változata a The Storytellernek pedig a Vezeklés címet kapta. 

Régóta meg szerettem volna ismerni ezt a történetet, a történetmesélő történetét, pedig eleinte nem is ismertem a témáját. Aztán Miamona bejegyzése után kikristályosodott, hogy ismét egy holokauszt témájú könyvvel állok szemben, amik közül ebben az évben többet is olvastam már, de ez véletlenül alakult így. 

Picoult és a holokauszt? Meglepett. De nem ijedtem meg, mert ez a nő, bármihez nyúl, annak utánanéz, kutat, kérdez, megy, amíg mindent össze nem szed hozzá. Örülök, hogy ehhez a témához is elért, mert sokakhoz eljuthat, akiknek meg sem fordulna a fejében a holokausztról olvasni.

A történetben Joseph Weber, egy kilencvenen túli bácsi bevallja Sage Singernek, egy zsidó családból származó fiatal nőnek, hogy korábban SS tiszt volt, Auschwitzban, és azzal a meglepő kéréssel áll elő, hogy azt szeretné, ha a lány megölné ezért. ... A vágy. 

És a vezeklés... Mit lehet ilyenkor tenni? Mit kell ilyenkor tenni? Elévül-e egy ilyen emberiség ellenes bűntett? Kifogás-e, hogy a papa már 90 felett van? Kinek kell bosszút állni? Kinek joga a megbocsátás?

“History isn't about dates and places and wars. It's about the people who fill the spaces between them.” 

Megmondom őszintén én megrökönyödtem először, hogy na ne, erről fog szólni, hát ez engem nem is érdekel... Mert valahogy olyan feleslegesnek tűnik... már elnézést, de egy a halál küszöbén álló öreg ipsét bebörtönözni meg előállítani... Szóval én biztos olyasvalaki lennék, akitől Leo Stein a falnak megy, ő ugyanis az az ember az igazságügyiseknél, aki a náci-ügyekkel foglalkozik, és akihez Sage is segítségért fordul.

A történet java részét persze nem is ez adja, ez csupán kerettörténet marad. Az igazi mese Minkáé, Sage nagymamájáé, aki auschwitzi holokauszt-túlélő. Leo ráveszi a nagyit, mesélje el a történetét, így megtudhatjuk, milyen kicsi a világ, talán épp ugyanakkor voltak ugyanott Joseph-fel? 

Van egy történet a történetben is; Minka ír egy sztorit, ami hihetetlen módon az életét is megmenti, az életkörülményein is javít a táborban... 

Épp nemrég írtam egy bejegyzésben, hogy szeretem a "történet a történetben" koncepciót, na, itt nem igazán szerettem Aniát és az upiorikat (vámpírszerű szörnyetegek). Először nem is tudtam hova tenni, utána pedig kissé hidegen hagyott, az igazi részre sokkal kíváncsibb voltam. 

“Power isn't about doing something terrible to someone who's weaker than you, Reiner. It's having the strength to do something terrible, and choosing not to.”

Szép volt az átforgatás, és az upior-történet jelentősége, de végső soron nem csattant nekem nagyot semmi, és nem érzem igazán maradandónak. Tetszett és lekötött, és hitelesen volt szörnyű, és mégis... ezek nem az én kérdéseim voltak, amikre Jodi mindig meginvitál, hogy gondolkodjunk. Régi bűnök, vezeklés, megbocsátás, halálba küldés... Nem sikerült igazán magával ragadóan elgondolkodtatnia. Nem vonódtam be, csak külső szemlélő maradtam. 

“It doesn't matter what it is that leaves a hole inside you. It just matters that it’s there.” 

Értékelés: 10/7,5 Az auschwitzi események leírása volt a "legjobb" része a regénynek. Ismét több narrátor volt, némi szerelmi szál is, sok érzelem, és rengeteg jó gondolat. És a holokausztról nem lehet eleget beszélni... De egészében véve, kicsit kevés volt most nekem. 

A vége pedig... nem hoz feloldást, sőt - persze ez elkönyvelhető erényeként is, de mégsem éreztem jónak ezt az utat. 

“If history has a habit of repeating itself, doesn't someone have to stay behind to shout out a warning?” 

Kedvenc szavak: meglepő módon a német rangok voltak: Schutzhaftlagerführer és Hauptscharführer.

A csokoládé élvezete

Köszönöm a jelölést Liliane Evansnek A művészet nyelve blogról erre az igazán ínycsiklandó book tagre. Nagyon szeretem a csokoládékat, amolyan Gombóc Artúr módon... a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét... a tejcsokoládét, étcsokoládét, fehér csokoládét.. Néha nagyon rámtör a csokivágy, és veszek valami jó kis Milkát, limited editiont, vagy a normálok közül is valami extrábbat, például a Daim karamellásat. De nagyon szeretem a jó sötét, sok-sok % kakaótartalmú (70-80%) étcsokoládékat is. És persze a Lindt bonbonokat! Isteniek. :) A filozófiám pedig pretty simple: egy tábla csokoládé, az csak egy nagy szelet csokoládé. Ehhez mérten egy ülésben fogyasztom. :D

De hogy hogy kapcsolódik mindez könyvekhez? Úgy, hogy a következő csokis szempontok szerint kell válogatni az íz-élmények közt, párhuzamot vonni a könyvek és a csokik közt: 

Étcsokoládé - egy sötét témájú könyv:

Elsőre Joanne Harris kevéssé ismert első regénye jutott eszembe, a The Evil Seed. Tulajdonképpen olvastam ennél "sötétebb" könyvet is, de ennek volt egy olyan temetői hangulata, plusz vámpírokkal is itt ismerkedtem először (bizony, Harris is írt vámpírosat, még a hype előtt). Nem egy igazán jó könyv, látszik még rajta, hogy kezdetleges a stílus, és nem harrises, kiforratlan. De rajongóknak ajánlom bepótolni :) 

Fehér csokoládé - egy vidám könyv:

Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című könyve - korfui kalamajkák, családi perpatvarok, bogaras rokonok és még több állati csudabogár ;) 

Tejcsokoládé - egy népszerű könyv, amit nagyon el akarsz olvasni:

Talán a Szent Johanna Gimi Leiner Laurától. :) De mondhatjuk a komolyabbak közül a Száz év magányt, vagy A mester és Margaritát, hisz ők is népszerűek, csak épp nem újdonságok.

Csokoládé, aminek karamell van a közepén - egy könyv, ami ellágyított:

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége. Igazi hamisítatlan szerelmes történet, ami visszaadta a hitem, hogy lehet jót, igényeset alkotni ebben a műfajban. :)

Ostyamentes Kit Kat - egy könyv, ami meglepett téged:

Yann Martel: Pi élete. Meglepett? Csak ültem tátott szájjal a végén... és forgattam magamban.

Snickers - egy könyv, amiért megőrülsz (a book you're going "nuts" about):

Karen Marie Moning Fever sorozata :) Abszolút rajongás és megőrülés!

Forró csokoládé tejszínhabbal és pillecukorral - egy könyv, amit bármikor újraolvasol (comfort read):

Harry Potter. :) De írok egy másikat is, mert a következőre is ellövöm...: A padlásszoba kis hercegnője.

Bonbon - egy sorozat, aminek olyan tulajdonságai vannak, amiket sokféle olvasó szerethet:

Uncsi vagyok: Harry Potter és Fever. :D Nem is tudom, olvastam-e más sorozatokat, amikért ennyire-ennyire rajongok, és valóban széles olvasóközönség szeretheti őket, előbbit főleg.

Nektek adom tovább - persze nem kötelező jelleggel ;)

- Miamona

- Nita Könyvgalaxis

- Pöfivonat

- Nima



(A képek illusztrációk, forrásuk: www.weheartit.com.)