Régóta szemeztem már Alix E. Harrow könyvével, de kicsit bizalmatlan voltam, hátha a csodás külső mögött nincs annyira jó történet, csak egy újabb tucatkönyv. Aztán csak nem hagyott nyugodni, hogy átjárókról szól, és hogy standalone, nem sorozat. Végülis várólista csökkentésbe tettem, és megvettem Audible-ön. Igaz, így nem nézegethettem és forgathattam élőben, de a mámorító virágos-kilincses borító rámkacsintott a telefon képernyőjéről is. ;)
A könyvre sokszor portál fantasy-ként referálnak, de szerintem sokkal inkább a klasszikus kalandregény nyomvonalát követi, szerelmi szállal és misztikus elemmel. De ez a megnevezés már talán nem divatos.
Az átjárók és ajtók egyébként már régóta csábítóak nekem; az egyik kedvenc könyvem volt gyerekkoromban Philip Pullman Az Úr Sötét Anyagai trilógiája (His Dark Materials), és abból is A titokzatos kés című középső kötet (The Subtle Knife), amiben egy kés segítségével ajtókat hasítanak a világok szövetei közé. A párhuzamos világok létezése rendkívül izgalmas lehetőség, és szerintem egy-egy ilyen alapelem köré nagyon változatos történeteket lehet szőni, jó alap.
Hogy miért Ten Thousand Doors of January? A főszereplőt hívják Januarynek, January Scallar (magyarul Dudose lett, és van oka ennek, igen :)), aki egy félárva lányka, különleges kinézettel. Cornelius Locke házában él, annak pártfogoltjaként, miközben apja, Julian, Mr. Locke-nak dolgozva különféle felfedezőutakra megy a világ minden tájára, és érdekes csecsebecséket, egzotikus tárgyakat gyűjt neki. A regény az 1900-as évek elején játszódik, azonban a múltba is visszatekint, méghozzá egy könyv segítségével, amelyet January egyik nap megtalál a házban. Ez a "könyv a könyvben" történet váltakozik a jelen eseményeivel, így az elején kicsit zavaros lehet a dolog, de hamar kitisztul. A könyv átjárókról (is) ír, és egy szerelemről... Jelentőségét csak a fejezetek előrehaladtával értjük meg igazán, amikor végül összekapcsolódik a két szál.
January szembeszegül Mr. Locke-kal, és az általa vezetett archeológiai társasággal, és nem is tudhatja előre, kivel húzott ujjat ezáltal... Menekülni kényszerül, és felkutatni, meglelni, megvédeni az ajtók titkát, ami talán elvezeti a megoldáshoz, és még sok minden máshoz is.
Először is, gyönyörűen van megírva a könyv, tényleg lírai és szép a nyelvezete, írásmódja, stílusa, nagyon kellemes volt olvasni. A "könyv a könyvben" sztori is nagyon tetszett, és bevallom, nem gondolkodtam rajta túl sokat, így értek benne meglepetések bőven - pedig valóban elég kiszámítható, ahogy sokan írják is róla.
Azt gondolom viszont, hogy az ajtók és a különleges világok kaphattak volna sokkal több szerepet is. Nincs olyan sok utazás, felfedezés benne, mint lehetne. A történet kibontásában sok kiaknázatlan lehetőség maradt.
January szerintem nem sokat fejlődött, illetve ha úgy vesszük, csak a végén látjuk másnak, de akkor hirtelen. A cselekmény alakulása közben botor döntéseket hoz, vagy nagyon naivan áll hozzá dolgokhoz.
Jane Irimu nagyon érdekes karakter, de sajnos nem olyan sokat kaptunk belőle, rá pedig kíváncsi lettem volna, a háttértörténetére, a világára.
 |
| Magyar kiadás az Agavétól. |
A szóművesség baromi jó ötlet, abba kapaszkodik bele, hogy a szavaknak erejük van, csak persze ki kell tapasztalni, hogyan is lehet használni ezt a képességet. January elég gyorsan rájön szerencsére, bár néhol elgondolkodtam, hogy mégis hogyan volt annyi idő az adott jelenetben, leírni valamit, főleg azokkal az adott módszerekkel, amik épp rendelkezésre álltak.
Apróság, de idegesítő volt, hogy a Sindbad nevű kutya beceneve Bad volt, úgyhogy konkrétan azt kellett hallgatni, hogy folyamatosan "rossz"-nak hívják azt a szerencsétlen kutyát... Hát ez nem volt szerencsés. Miért nem maradhatott simán Sindbad? Ha rövid nevet akart a szerző, akkor lehetett volna Max, vagy kb. akármi.
A szerelmi szálaknál engem nem szokott zavarni a szerelem első látásra, de azt gondolom, Januarynek SPOILER nem feltétlenül kellett volna beleszeretni a körülötte levő egyetlen hímneműbe, lehettek volna jó barátok, társak, enélkül is, és semmit nem változtatott volna a történet kimenetelén ez sem, a könyv ugyanúgy Samuelnél landolt volna. SPOILER VÉGE!
Érdekes volt a végén a "hazatérés", az egész egy kicsit modern Odüsszeiára is hasonlít ebben a vonatkozásban, ami meg tudott érinteni. ♥
Összességében örülök, hogy elolvastam, jólesett belemerülni, hibái ellenére szerethető könyv szerintem, de ahogy írtam, jót tesz az elvárásoknak, ha nem portál-fantasyként ugrik bele az ember, hanem misztikus-szerelmes kalandregényként kezeli, amiben vannak azért közhely-szerű elemek is (árva, különleges lány, insta-love, fekete-fehér szereplők, naivitás). Ezeket azonban számomra kompenzálta a stílus, az izgalmak és a gördülékenység.
Na ezt hámozzátok ki! Kellemes utazást, az Ajtók nyitva állnak! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése