Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis

Nem egészen arra számítottam, amit kaptam ettől a rövidke kötettől. Korábban Ljudmila Ulickajától a Szonyecskát olvastam. Már nem nagyon emlékszem a részletekre, csak a hangulatra, és arra, hogy szerettem olvasni, tömör volt, mégis egy egész élet belefért az alig 100 oldalba. 

A Csak egy pestis egy forgatókönyvíró kurzusra készült, közel 40 évvel ezelőtt. A Covid idején újra aktuális lett, így aztán Ulickaja elővette a fiókból a kéziratot, és leporolta. Feszes tempójú, rengeteg szereplőt felsorakoztató írás, ami a szöveg gördülékenysége miatt nem hat száraz forgatókönyvnek, hiába az apró, szaggatott jelenetképek. Amikor elkezdtem olvasni, nem is tűnt fel, mennyire képszerűen jönnek a jelenetek egymás után, mert a forgatókönyvekre jellemző tárgyilagos leírása a szereplők környezetének és tetteinek meg volt hintve egy-egy hangulatos szóval, egy plusz információval, ami plasztikusabbá tette a snitteket.

"Mintha a hó is belefáradt volna abba,

hogy egész este esik."

Egy rideg orosz laboratórium, rosszkor jött telefoncsöngés, vonatút, fontos emberek ülése, látogatás a borbélynál, kórházfolyosók, lezárt épületek, karantén, kontaktkutatás, fekete autók és félelem. Változatos helyszínek, és sok-sok különféle alak sorakozik fel. 

"– Rendben! – pattan föl a Magasrangú. – Segítünk. Segítünk listázni meg likvidálni is.

A népbiztos megrökönyödik.

– Nem, nem, itt csak karanténról van szó. Likvidálni nem kell. […]

A Nagyon Magasrangú Személy gőgösen végigméri a népbiztost, és enyhe gúnnyal feleli:

– Abban is segítünk. Arra is vannak eszközeink."

Egy elmozdult maszkból indul ki az egész cselekmény, melynek folyományaként kitör egy kisebb pestisjárvány. Nyomon követhetjük az egyéni sorsokon túl a hatalom reakcióját is, és láthatjuk, a diktatúrában milyen szomorú félreértéseket szülhet, hogy kopogtatnak az ajtón, és keresnek valakit... 

A megoldás szerintem túl egyszerű, és hirtelen volt, valamint a sok orosz nevet és becenevet nehéz követni, főleg, hogy tényleg mennyire sok szereplőt vonultat fel. Ez eleinte kissé zavaró, de azért végül érthető maradt, kitisztult.

Összességében annyira nem hagyott mely nyomokat bennem, talán valami másként kanyarított végkifejlet jobb lett volna, de érdemes volt elolvasni.

A borító egyébiránt mit ábrázol, valaki tudja?