Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem
Már régóta szerettem volna elolvasni ezt a regényt, csücsült is jónéhány listámon, de most végre kézbe vettem, és nem csalódtam. Igazi életszagú, déli történet, ami helyenként hangos kacagásra késztet, máskor nosztalgikus érzéseket kelt, és egészében véve egy nagyon pozitív kicsengésű feel-good regény, annak ellenére, hogy sok szomorú esemény is történik benne.
Fülszöveg: "„- Irtó ronda ez a ruha rajtad… A nagymamám varrta nekem. Szépen tud varrni, de már nem lát. – Azzal a szájába tömött egy másik karamellát, és hozzátette: – De nem ez a legrondább. Azt majd holnap veszem fel.”
Ezzel a párbeszéddel indul két kislány életre szóló barátsága az ötvenes években, és hamarosan elválaszthatatlan társuk lesz egy harmadik is, akivel a poros amerikai kisváros közismert trióját alkotják. Évtizedekkel később még mindig törzsasztaluk van Earl mindenki által kedvelt, Amennyi beléd fér nevű vendéglőjében.
Itt ebédel – családostul – a vasárnapi istentiszteletek után a három, immár középkorú barátnő is: a különös képességekkel bíró Odette, Clarice, a háziasszonyok gyöngye és a gyönyörű Barbara Jean. Már mindhárman megtalálták lelki nyugalmukat, de nem akármilyen éveken vannak túl. Hogy mi történt velük és Amerikával a megelőző évtizedekben, azt fergeteges humorral beszéli el a szerző, aki úgy mesél emberi gyarlóságokról és érzelmekről, hogy közben minden figurát megért és szeret. Edward Kelsey Moore, a chicagói csellista-író könnyes-vidám regénye kiváló szórakozást ígér."
Nyárra tökéletes olvasmány a három barátnő minden felforduláson és élethelyzeten átívelő barátsága, ami az '50-es, '60-as években indul Indianában. A központi hely, ahol mindig összegyűlnek, Earl falatozója, az "Amennyi beléd fér" (Earl's All-You-Can-Eat). Odette, Clarice és Barbara Jean különleges körülmények közt látták meg a napvilágot, de kétségkívül Odette-é a legérdekesebb sztori, ő ugyanis tényleg, a címnek megfelelően, egy szikomorfán született, és ez a furcsaság rendkívüli szilajsággal, bátorsággal, a dolgokkal való rettenthetetlen szembenézés képességével ruházta őt fel. Nem lehet azt mondani, hogy Odette a főszereplője a regénynek, mert gyakran átveszi a stafétát a másik két barátnő is, és szerintem az ő történetük, sorsuk is van olyan érdekes, csak másként. A csipetnyi misztikumot az hozza be a regénybe, hogy Odette, édesanyjához hasonlóan kapcsolatba tud lépni a szellemvilággal, és néha megjelennek neki az ismerős halottak. Furcsán hangzik bár, főleg, hogy szerény személyeik közt még Eleanor Roosevelt árnya is tiszteletét teszi, mégis illik az egész a könyv hangulatához, és nem fordítja fel fenekestül ez a kis háztáji mágia az egyébként nagyon is a földön járó történetet. Annak ellenére, hogy a könyv tele van az élet osztogatta keserű citromokkal, mint hűtlenség, halál, betegség, gyász, alkoholproblémák és rasszizmus, mégis egy üdítő limonádét tudott belőle varázsolni Edward Kelsey Moore. Csak hozzá kellett adnia ennek a három különleges, de valahogy mégis hétköznapi nőnek a múlhatatlan barátságát, az eltéphetetlen érzelmi kötelékeket, és egy jóóó nagy adag nevetést. Tudom, hogy talán nem kéne ilyen megkülönböztetést tenni, de szinte hihetetlen, hogy egy férfi szerző ilyen beleérzéssel tud írni nők közötti barátságról.
Kedvenc karakterek: Odette, Lester, Nagy Earl.
Akit annyira nem kedveltem: Eleanor Roosevelt szelleme.
Kedvenc jelenetek: a megafonos, megtért örömlányos jelenet, na és az esküvő, azzal a bizonyos szép cipővel. :D Az esküvői jelenet egésze kacagtatóra sikerült, de máskor is többször hangosan kellett nevetnem, pl. a "férfifogó súlyhatáron" is. :) A papírzacskós rész is megnevettetett, ugyanakkor meg is döbbentett, hogy tényleg ennyit számított a bőrszínnek az árnyalata is?! De hogy ezt egy barna papírzacskóhoz hasonlítva hozzanak ítéletet valamiben... ejha.
Ami annyira nem tetszett: a végén a fordulat, a felesleges kör a kórházból a fáig, és vissza... SPOILER azért elég hihetetlen Odette állapotának javulása, valljuk be, megbírkóztunk volna más végkimenetellel is, elég jól megágyazott neki a szerző SPOILER VÉGE.
Érdekesség: ti tudtátok mi az a "szaletli"? Én ebben a regényben találkoztam először ezzel a szóval. Kis kerti pavilont, kerti házacskát jelent.
Egy fájó hiba: szegény Barbara Jean nevét rengetegszer elírták benne Barbara Jane-re...
Értékelés: 10/9 Édes-bús, mégis egyértelműen szívderítő olvasmány tapintható érzelmekkel, valódi humorral, életre keltett karakterekkel, akik hibáik ellenére, vagy épp azokkal együtt is, nagyon szerethetőek. :) Nem vált kedvenccé, vagy kiemelkedő olvasmánnyá, de igazán kellemes élményt nyújtott.
Egy jó hír még a végére: tudtátok, hogy van egy második része, ami angolul 2017. júniusában jelent meg? The Supremes Sing the Happy Heartache Blues a címe. :)
Fülszöveg: "„- Irtó ronda ez a ruha rajtad… A nagymamám varrta nekem. Szépen tud varrni, de már nem lát. – Azzal a szájába tömött egy másik karamellát, és hozzátette: – De nem ez a legrondább. Azt majd holnap veszem fel.”
Ezzel a párbeszéddel indul két kislány életre szóló barátsága az ötvenes években, és hamarosan elválaszthatatlan társuk lesz egy harmadik is, akivel a poros amerikai kisváros közismert trióját alkotják. Évtizedekkel később még mindig törzsasztaluk van Earl mindenki által kedvelt, Amennyi beléd fér nevű vendéglőjében.
Itt ebédel – családostul – a vasárnapi istentiszteletek után a három, immár középkorú barátnő is: a különös képességekkel bíró Odette, Clarice, a háziasszonyok gyöngye és a gyönyörű Barbara Jean. Már mindhárman megtalálták lelki nyugalmukat, de nem akármilyen éveken vannak túl. Hogy mi történt velük és Amerikával a megelőző évtizedekben, azt fergeteges humorral beszéli el a szerző, aki úgy mesél emberi gyarlóságokról és érzelmekről, hogy közben minden figurát megért és szeret. Edward Kelsey Moore, a chicagói csellista-író könnyes-vidám regénye kiváló szórakozást ígér."
Nyárra tökéletes olvasmány a három barátnő minden felforduláson és élethelyzeten átívelő barátsága, ami az '50-es, '60-as években indul Indianában. A központi hely, ahol mindig összegyűlnek, Earl falatozója, az "Amennyi beléd fér" (Earl's All-You-Can-Eat). Odette, Clarice és Barbara Jean különleges körülmények közt látták meg a napvilágot, de kétségkívül Odette-é a legérdekesebb sztori, ő ugyanis tényleg, a címnek megfelelően, egy szikomorfán született, és ez a furcsaság rendkívüli szilajsággal, bátorsággal, a dolgokkal való rettenthetetlen szembenézés képességével ruházta őt fel. Nem lehet azt mondani, hogy Odette a főszereplője a regénynek, mert gyakran átveszi a stafétát a másik két barátnő is, és szerintem az ő történetük, sorsuk is van olyan érdekes, csak másként. A csipetnyi misztikumot az hozza be a regénybe, hogy Odette, édesanyjához hasonlóan kapcsolatba tud lépni a szellemvilággal, és néha megjelennek neki az ismerős halottak. Furcsán hangzik bár, főleg, hogy szerény személyeik közt még Eleanor Roosevelt árnya is tiszteletét teszi, mégis illik az egész a könyv hangulatához, és nem fordítja fel fenekestül ez a kis háztáji mágia az egyébként nagyon is a földön járó történetet. Annak ellenére, hogy a könyv tele van az élet osztogatta keserű citromokkal, mint hűtlenség, halál, betegség, gyász, alkoholproblémák és rasszizmus, mégis egy üdítő limonádét tudott belőle varázsolni Edward Kelsey Moore. Csak hozzá kellett adnia ennek a három különleges, de valahogy mégis hétköznapi nőnek a múlhatatlan barátságát, az eltéphetetlen érzelmi kötelékeket, és egy jóóó nagy adag nevetést. Tudom, hogy talán nem kéne ilyen megkülönböztetést tenni, de szinte hihetetlen, hogy egy férfi szerző ilyen beleérzéssel tud írni nők közötti barátságról. |
| Laura Hamm fotója a szerzőről. Forrás. |
Kedvenc karakterek: Odette, Lester, Nagy Earl.
Akit annyira nem kedveltem: Eleanor Roosevelt szelleme.
Kedvenc jelenetek: a megafonos, megtért örömlányos jelenet, na és az esküvő, azzal a bizonyos szép cipővel. :D Az esküvői jelenet egésze kacagtatóra sikerült, de máskor is többször hangosan kellett nevetnem, pl. a "férfifogó súlyhatáron" is. :) A papírzacskós rész is megnevettetett, ugyanakkor meg is döbbentett, hogy tényleg ennyit számított a bőrszínnek az árnyalata is?! De hogy ezt egy barna papírzacskóhoz hasonlítva hozzanak ítéletet valamiben... ejha.
Ami annyira nem tetszett: a végén a fordulat, a felesleges kör a kórházból a fáig, és vissza... SPOILER azért elég hihetetlen Odette állapotának javulása, valljuk be, megbírkóztunk volna más végkimenetellel is, elég jól megágyazott neki a szerző SPOILER VÉGE.
Érdekesség: ti tudtátok mi az a "szaletli"? Én ebben a regényben találkoztam először ezzel a szóval. Kis kerti pavilont, kerti házacskát jelent.
Egy fájó hiba: szegény Barbara Jean nevét rengetegszer elírták benne Barbara Jane-re...
"The secret to life is friendship" - az könyv mottója.
Egy jó hír még a végére: tudtátok, hogy van egy második része, ami angolul 2017. júniusában jelent meg? The Supremes Sing the Happy Heartache Blues a címe. :)
 |
| A második rész. |
Napsugaras könyv! :) Jó hogy felhívtad a figyelmet a folytatásra, repült a várólistámra :D
VálaszTörlésIgen, napsugaras! Ez jó szó rá! ;)
TörlésNagyon megörültem én is a folytatásnak, kíváncsi vagyok magyarul tervezik-e kiadni... ?
Jaj, a szaletli!! Pont a napokban magyaráztam két munkatársnőmnek, hogy mi is ez, mert nővéreméknek ilyen van, és egyszer én is szeretnék egyet, de ők is azt mondták, hogy sosem hallották :D Bár, hozzáteszem, 10 éve szanetlinek mondom :D :D de ennyi belefér.
VálaszTörlésEgyébként nagyon meghoztad most a kedvem az olvasáshoz, az író nagyon szimpatikus ezen a képen, és igen, engem is mindig meglep, hogy egy férfi író ennyire jól ábrázolja a női sorsokat. Ilyen meglepetés volt nálam Ian McEwan. Második olvasásra tűnt fel a Vágy és vezeklésben, hogy a 13 éves (azt hiszem, annyi) Brionyt milyen jól ábrázolja, pont azt a kort, amikor már se nem gyerek, de nem is felnőtt. Te azt olvastad?
Egyébként volt egy kis elírás a posztban: megjelennek neki az ismerős hallottak. :)
Milyen érdekes egyébként, hogy teljesen más a magyar címe :O Erre amúgy nincs valami jogszabály vagy akármi, hogy milyen mértékben lehet változtatni? Vagy ezek szerint bármilyen más címe lehet egy megvett könyvnek?
Én sem ismertem korábban a szót, pedig láttam már ilyen szaletliket, de még soha senki nem nevezte így... :) Ez újdonság volt nekem. :)
TörlésÖrülök, hogy kedvet hoztam, tényleg nagyon jó kis könyv, kellemes olvasmány. Nem nagyon találni róla negatív véleményt.
Ian McEwant kedvelem én is, de a Vágy és vezeklést még nem olvastam el. Egyszer elkezdtem ugyan, de pont vizsgáim voltak, és félreraktam... sajnos azóta még nem vettem elő újra, de biztosan fogom olvasni. :)
Szerintem nincs rá előírás, vagy különösebb megkötés, de bizonyára egy kiadós munkatárs ezt jobban meg tudná mondani. Mondjuk szerintem elég figyelemfelkeltő így a magyar cím, nekem nem tetszene jobban az se, hogy A lányok az "Amennyi beléd fér-ből", sőt. :D
A Vágy és vezeklést nagyon ajánlom, már kétszer olvastam :)
TörlésNem is azért említettem, mert annyira ragaszkodtam az eredetihez, az tényleg fura lenne, hanem csak feltűnően eltér. Lányok a falatozóból vagy ilyesmi hasonló lenne, de most tényleg tökre érdekel, hogy is vannak ezek a dolgok. Nincs ötleted, kinél lehetne ezekre rákérdezni?
Mindenképp sorra fogom keríteni. :)
TörlésHmm, érdekes kérdés... Esetleg a molyon valamilyen kiadókkal kommunikálós zónában? Igen, értem, hogy nem is az eredetihez ragaszkodnál feltétlen, csak fura a nagy változtatás. Nekem is fura kissé, és egészében egy jó fura cím lett. :D
Igazad lehet, körülnézek majd a molyos zónáknál :)
TörlésAz biztos amúgy, hogy ez a szokomorfán egy nagyon figyelemfelkeltő cím!
Képzeld, PuPilla most meg is rendeltem a könyvet, mert a Bookline-on csak 590 forint :))
VálaszTörlésDe jó! Remélem szeretni fogod! :) :D Egyébként már 1-2 éve a Könyvfeszteken a Köynyvtündér standnál (ha jól emlékszem annál...) is ennyiért vesztegetik. :)
Törlés