Poszt-turkáló: A muránói üvegfúvó

Forrás.

Nemrég szóba került Marina Fiorato A muránói üvegfúvó című könyve, és előjöttek a kedves emlékeim róla. Nagyon kívánatos kis darab, meg kell hagyni, minden hiba ellenére szemet gyönyörködtető a borító, és egy igazán jól összerakott, két szálon futó, kicsit romantikus, kicsit rejtélyes történetet rejt. Emlékszem könyvtárból vettem ki, és akkor nagyon új volt, sikerkönyvként kezelték, vagyis csak elég rövid időre lehetett kivenni (egy hétre azt hiszem). Bennem is volt, hogy majd sietnem kell az olvasásával nagyon, de végül  észre sem vettem, annyira jóleső sietség lett belőle. 

Bár már rég volt, és talán ma nem is tetszene annyira, akkor nagyon megragadott, és majdhogynem kedvenc is lett. A bejegyzésnek, ami eredetileg 2011. 02. 04-én íródott, úgy gondolom itt a helye ezen a blogon is. 

Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó

"Mikor Corradino Manin utoljára fordult San Marco fényei felé, a lagúnából nézve bársonyos kék köntösbe bújt csillagok miriádjának látta Velencét."

A muránói üvegfúvó már megjelenése hírekor felkeltette az érdeklődésemet. Szép külső, érdekfeszítő fülszöveggel, és Velence... Nem nagyon szoktam frissiben olvasni az új megjelenésű könyveket, de az üvegfúvó szó szerint szembejött velem a könyvtárban, és rögtön el kellett hoznom, ahogy megláttam. 

A történet két szálon fut: a 17. században, Corradino Manin, a híres-hírhedt üvegfúvó mester idején, és a jelenben, ahol is leszármazottjával, Leonora Maninnal ismerkedhetünk meg.

Leonora, miután házassága zátonyra futott, visszaköltözik szülővárosába, Velencébe, hogy új életet kezdjen. Kutatja gyökereit, Corradinót, és keresi saját magát. Szép lassan munkát és lakást talál, és a város magába fogadja. De vajon meddig? Milyen titkok lappanganak a múltban?

Corradino Manin ugyanis állítólag nem csak mestere volt Velencének és Muránónak, de szégyenfoltja is, miután elárulta titkait XIV. Lajosnak, a versailles-i Tükörgaléria megalkotásához. Nora és Corradino sorsa fejezetről fejezetre bontakozik ki, majd fonódik össze, és végül egy akcióelemekkel is tarkított, szép kerek történetet kapunk, teli művészettel, értékekkel, a múlt árnyaival és egy csipetnyi olasz amore-val.

"A Piazza San Marcora érve úgy érezte, minden amit ismert és szeretett, fenyegetővé vált. A hold fényében a Campanile árnyéka sötét késként hasított keresztül a téren. A galambok gonosz fantomokként repültek felé. Sötét, fenyegető árkádok vették körbe a teret - vajon ki leselkedik rá az oszlopok mögül? A székesegyház hatalmas kapui nyitva voltak; Corradino lopva bepillantott: a templom hatalmas aranygyomrában gyertyák rengetegének kicsiny lángjai táncoltak. A látvány egy rövid pillanatra felvidította: egy aprócska, fényes sziget a nagy, fenyegető, fekete tengerben."

Az első néhány Corradinoról szóló fejezet kezdetben nem áll össze, de szándékosan vannak ilyen sorrendben írva. Később visszatérünk egyben az első fejezethez, és akkor helyére kerül a legelső menekülőjelenet is. Egyenként bontakozik ki a két főszereplő története, és amikor kezdenek összegabalyodni - Leonora többet tud meg és még többet akar tudni Corradinoról -, akkor kezd izgalmassá válni a történet. Nem mintha a többi részét nem lett volna jó olvasni, mert nagyon szépen van megírva, jó stílusban, gördülékenyen, finoman, úgy, hogy ne zavarja egymást sehol a 400 évnyi távolság a két cselekményszál között.

Amikor az Ízek, imák, szerelmek c. filmre elmentem, valami ilyesmire számítottam hangulatban, mint ennek a könyvnek az első felében Leonora részei. Ugyanis Leonorának tényleg tönkrement a házassága, ezt rendesen elmesélik, és igenis utazva megy önmagát keresni, de nem a vakvilágba, és mindenféle megjátszás nélkül, ő valóban a gyökereit keresi és ősei titkát. Itt van motiváció, van cél, és izgalom is.

"- Nem is tudom... olyan jóízűen eszel... de nem csak jóízűen, nem csak éhesen, mohón... inkább mind a hármat látom rajtad. Nem is tudom, hogy mondjam...-Gusto? -Igen, pontosan! Minden benne van. Kár, hogy az angolban nincs ilyen szó. -Az angoloknak nincs szükségük erre a szóra, mert nálatok nem létezik az az érzés, amelyet az olaszban kifejez- mondta Alessandro mosolyogva"

És amit még jobban szeretek, az, hogy fogyasztható formában hozta nekem a történelmet és a művészetet. Érdekelt benne XIV. Lajos, a velencei dózse, a Tízek Tanácsa, és az üvegfúvók tevékenysége sem unalmas formában volt megjelenítve. Szó esik festményekről, velencei könyvtárakról, a Piazza San Marcoról, Dózse Palotáról, oszlopokról, a gondolákról. Ezeket mind nagyon jó volt újra látni magamban, mert már jártam Velencében, és nagyon szeretem (Vagy hát nagyon tudnám szeretni ha nem lenne ott mindig egyszerre 2 millió ember minden teremtett utcában...). Kezdem úgy érezni, hogy a historical fiction nagyon is csúszik nekem, ha a sima history nem is volt soha nagy szerelmem. Egy kicsit a Leonardo hattyúihoz hasonló történetre számítottam, amit nagyon szerettem olvasni, talán több történelmi alappal, de ezen nem veszek össze senkivel, hogy egy kicsit kevesebb legyen benne a valódi. :)

Illusztráció: festmény Muranoról, késő 17. század. Forrás.

Sok utalás van Shakespeare művekre és Dante Isteni színjátékából is idézgetnek, mert Corradino apjának kedves olvasmánya volt. Nem terhelőek ezek a részek benne, mert valahogy mindig jókor, jó helyen vannak, és nem kimozdítanak az adott hangulatból, hanem még jobban magukkal ragadnak.

A fejezetcímek és maguk a fejezetek szerkesztése el van találva, és a tördelés is nagyon jó, be vannak szúrva Leonora és Corradino magában megfogalmazott gondolatai dőlt betűkkel; ennek révén még jobban beléjük látunk.

Szép kiadás, és jól bírta a strapát is, de kritika illeti a borítót, ami ugyan gyönyörű, de hibás, mert Susan Vreelandot, aki dícséri ezt a könyvet, a Leány gyöngy fülbevalóval szerzőjeként tüntették fel (az Tracy Chevalier lenne, Vreeland A jácintkék ruhás lányt írta), és rögtön az első oldalakon a fordítónál és az eredeti címnél is baki: The Glassbowler of Murano (glassblower helyett)... Ezen kívül sajnos maradtak benne elütések, és az Alice Csodaországban-ra való utaláskor a szerkesztő vagy a fordító nem figyelt oda, és vigyorgó macskáról beszélnek, ami a magyar fordításban ugye Fakutya kéne hogy legyen.

Mentségére szól viszont a könyvnek - amellett hogy nagyon jó :) - hogy minden idegen kifejezéshez van lábjegyzet. A scimmia di vetro különösen tetszett, örülök hogy több eredeti olasz szót is benne hagytak, ezáltal igazán olaszhonba repítettek. Ez a bizonyos scimmia di vetro üvegmajmocskát jelent, és az üvegfúvó kemencéknél sürgölődő, segédkező kis inasokat hívták így. :)

Volt egy többször előkerülő mondóka is, ez is nagyon megmaradt:

"Veneziani gran signori, Padovani gran dottori,

Vicentini mangia gatti, Veronesi tutti matti."

Nagyjából annyit tesz hogy:

"Velenceiek nemes urak, Pádovaiak nagy doktorok,

Vicenzaiak macskát esznek, Veronaiak mind őrültek." :D

A szerelmi szálat nem találtam fárasztónak, és még csak tipikus sem volt szerencsére, bár az elején picit féltem, hogy majd a jelenkori szál siklatja félre az egészet, de nem így volt. Kicsit zavart a végefelé, hogy pont így alakult a helyzet ahogy, meg talán egy irinyópirinyót túlcsordult a szentimentalitás az utolsó néhány modern fejezetben, és talán az álomfickó is kicsit túl álom, de nem vészes.

Értékelés: 10/9,5 Marina Fiorato meg tudta ragadni a 17. századi itáliai, és a 21. századi olasz hangulatot is, és szépen vegyítette őket egy művészettel, történelemmel, szerelemmel megspékelt történetben, ahol végül minden szálat átíveltetett és összekapcsolt a főszereplőket elválasztó 400 éven. A többi könyvére is kíváncsi vagyok.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

De rég volt már ez a 2011! Alig ismerek rá a stílusomra. Mindenesetre elfoghatott nagyon a könyv, mert rengeteget kellett javítanom a poszt apró hibáit, nagy volt a lendület, de kevesebb az odafigyelés. 

Akkortájt elég rossz véleménnyel voltam az Ízek, imák, szerelmek című filmről, azt hiszem ma már kicsit máshogy lennék vele, legalábbis ahogy nemrég belenéztem, egész jó volt, nem is értem, akkor miért írtam le annyira magamban. 
Hogy A muránói üvegfúvó ma megütné-e nálam a 9,5 pontos szintet, nem tudom, de azt hiszem ezt nem is tudjuk meg soha. A lényeg, hogy akkor egy igazán belefeledkezős élmény volt. :)
Egyébként azóta sem sikerült olvasni még a szerzőtől, pedig pár könyvét még beszereztem akkor frissiben.