Georges Simenon: A vonat

Fülszöveg: "Marcel Féron átlagos életet él a ritkán lakott Ardennek kis falvainak egyikében egészen 1940. május 10-ig, amikor német tankok lépik át a belga határt. A férfinak a környezetéhez hasonlóan el kell hagynia az otthonát – a dél felé menekülő lakosság nagy része tehervagonokba zsúfolódik –, hogy szembenézzen azzal a „sorssal”, amelyre titokban mindig is várt. A zűrzavarban elszakad a családjától, és megismerkedik a fekete ruhás, szomorú Annával. Viszonyt kezd vele, de ekkor még nem sejti sem a nő hátterét, sem a vele való kapcsolat veszélyeit. Mégis vonzza a helyzet, amelyben úgy érzi, valódibb életet él, mint azelőtt.

A vonat új megközelítéssel, váratlan végkifejlettel járja körül Simenon egyik visszatérő témáját, a látszólag teljes életet élő mintapolgár vágyát egy igazabb létezés iránt."

Amikor Simenon roman durjei közül kerítek sorra egyet, mindig rájövök, ez is hiányzik, mint egy falat kenyér, nem csak a híres Maigret pipázós-italozós morfondírja. Bár van még néhány elmaradásom a regényekből, most a legfrissebbet olvastam az Agave-kiadványokból, A vonatot, aminek megint csak nagyon tetszetős lett a borítója a kopottas csomagokkal és a "megülhető" méretű fekete nagy utazóládával középen, aminek fontos szerepe van a történetben.

A főhős a kissé szerencsétlen Marcel Féron, aki vaksi is, ideges típus is, és sokáig szanatóriumban volt betegsége miatt. Élete a megszokott kerékvágásban zajlik, mindig ugyanakkor kel, kávét főz, tyúkokat etet, rádiókat javít, rendszeresen ellenőrizgeti megvan-e vastag pótszemüvege a zsebében.. Felesége éppen várandós a második gyermekükkel.
Az átlagos, ismétlődő, monoton hétköznapokba hoz egy nagy szakadást a háború, és a hír: jönnek a tankok, ajánlatos menekülőre fogni. Marcel és családja is összepakol, és szinte gondolkodás nélkül, sietve és frusztráltan felszállnak az első induló vonatra. Az utazás döcögős, és Marcel Féron hamarosan elszakad feleségétől és lányától, akik másik vagonban ültek, tőle külön.

Az utazás egyfajta sorsszerű lebegéssé, kalanddá, szürreális, valóságon kívül megélt valósággá lényegül át. Marcel megismerkedik Annával, a csendes, különös lánnyal, akivel egy vagonba kerülnek, és az összezártság, feszültség, valamint az, hogy valahogy szavak nélkül is megértik egymást kezdettől, összehozza őket és furcsa, szenvedélyes viszonyt kezdenek. Mintha a vagon többi utasa is eleve összetartozónak, együtt létezőnek tartotta volna őket kezdettől, Annához nem is közelít senki más.
Mi a lány titka? Miért olyan más ő, mint Marcel felesége, mitől izgalmas ez az egész, és vajon hogy érhet véget? Mi lesz, ha a menekültek neveinek listáit böngészve egyszer csak megtalálja feleségét, és újraegyesülhet a család?

Fojtott és feszült hangulat jellemezte a könyvet, ugyanakkor mégis volt valami könnyedség benne, a felszabadult, kötöttségek nélküli "szerelem", a gyermekkorra jellemző, szintén kötöttségek nélküli szabadság érzése miatt. Kitelepítés, menekülés, félelem, fenyegetettség, kiszolgáltatottság és cél nélküliség... és ebben a cél nélküliségben, a megszűnő szabályok között, valahogy paradox módon mégis az élet újjászületése, az élet megélése lép porondra. A szenvedély, a másfajta lét megízlelése, kitörés a szokásokból és a rutinból, egy magasabb hőfokon való létezés.

Érdekes volt a vagonok és később a tábor atmoszférájának, sajátos szabályainak, öntörvényű viszonyrendszereinek kialakulása. A bizonytalanság, a sorsszerűség, és a megrekedt helyzetek sajátja, az a bizonyos összekovácsolódás és közben mégis a szeparált kis klikkek spontán kialakulása nagyon életszerűen és erőteljesen van megírva.

A sehova sem tartó vonat végül persze célt ér, és Anna és Marcel is kénytelenek hát válaszolni a sorsuk végén függő nagy kérdőjelre.

Nagyon tetszett, érdemes volt elolvasni.

10/9

Kiadja az Agave Könyvek. Rendeld meg >ITT<!