Josh Malerman: Madarak a dobozban

Josh Malerman könyvére már felfigyeltem egy ideje, és bár nagyon a biztos választások felé akartam nyúlni sok korábbi csalódásom után, megadtam az esélyt az ismeretlennek. Nagyon azt éreztem, hogy ez tetszeni fog. 

A könyv már külsőleg is nagyon szép, jó a design, tetszenek az ágak a fejezetek elején és az áttört borítóterv a karikában a madarakkal. Ahogy elkezdtem olvasni, pont átsütött rajta az ablakból a fény, és ez megadta az alaphangulatot is, némi libabőrrel. 

Az alapötlet amiatt zseniális szerintem, hogy folyamatos bizonytalanságban tartja az olvasót. Láttunk már sokféle apokalipszist, poszt-apokaliptikus világot, és rendre mindben van valami okozó: egy vírus, egy mutáció, egy természeti- vagy atomkatasztrófa. Van magyarázat, vissza lehet vezetni, hogy mégis mitől lett az "előtte" világból az "utána" világ. Határvonal persze Malerman könyvében is van, bár elmosódott - ki tudja a világ különféle pontjain meddig voltak egyesek biztonságban még, vagy hogy összességében hányan éltek túl?... De magyarázat nincs, csak sejtés és néhány információ, felvétel, aztán semmi, csak a süket csönd a médiából. A hírforrások elapadnak, nincs már aki bemenjen megírni az újságcikket, elkészítse a riportokat. Csak annyit tudni, hogy az emberek megőrülnek, ön- és közveszélyessé válnak ha meglátnak valamit... Valamit, na de mit? Az első néhány szörnyű hírt követően még vannak szkeptikusok, de nagyon hamar elkezd mindenki bezárkózni (aki életben maradt - a szkeptikusok nyilván elég hamar meghaltak...), és gyakorlatilag soha többé nem kinézni az ablakon. Illetve a szemén sem, ha kimegy a barikádból... A szemfedő kötelező kellék lesz, és akár csak egy pillanatig kinyitni a szemed odakint, életveszélyessé válik. A sokat emlegetett "lényeket" meglátni egyenlő a halálos ítéleteddel, akár csak néhány ezredmásodperc is elég lehet, ki tudja...  Te kibírnád? Lesnél? Mernél lesni? 

Nagyon ott volt a szeren ez a történet. A folyamatos bizonytalanság, és ez a "vakon" létezés egy szörnyű víziója a posztapokaliptikus világoknak. Maroknyi túlélőcsapatok húzódnak meg itt-ott, a fekete függönyökkel eltakart ablakok mögött... Malorie is egy ilyen házban van, és menekülését tervezi. 

A múlt és a jelen eseményeit is megismerjük két szálon. Feszültség, fordulatok és akció is akadt bőven, annak ellenére, hogy egy borzongató jelenet néha csak egy egyszerű pár méteres út a kútig, hogy vizet hozzon az ember... Attól is megfagy az emberben a vér, hogy mintha nehezebb lenne a vödör, amit felhúz a kútból... mintha!... Lehet, hogy nem csak a vizet viszi be vele a házba?!

Megtornásztatta az agytekervényeimet, gondolkodtam lehetséges módszereken, kísérleteken, terveket szőttem, vagy csak a lények kilétén filozofáltam. Egy Tom veszett el bennem a szereplők közül... vagy egy George? (Amúgy nem, mert az ötleteimet nem hiszem, hogy ki mertem volna próbálni... ld. majd lejjebb.)

A madár-doboz ötlete remek volt. És egyáltalán az egész koncepció szerintem csillagos ötös. Féltem közben, és mégis alig bírtam letenni, teljesen magához láncolt. Gördülékeny és csak úgy folynak át egymásba az izgalmasabbnál izgalmasabb fejezetek, hogy a múlt és jelen eseményei aztán egyszerre csúcsosodjanak ki. 

A vége is tetszett, és legalább nem tojtam be teljesen. :) Ez szerintem nagy erénye a könyvnek - meg tud maradni izgalmasnak, anélkül, hogy teljesen beszaratna azért. Vannak benne elgondolkodtató részek, drámák, konfliktusok és horror elemek is. És a horrornak is megvan a lélektani és a természetfeletti oldala is. 

A karakterek elég vegyes csoportot alkotnak, nincs mindenki jól kibontva, de ez szerintem pont a titokzatosság fokozásának kedvez és növeli a bizonytalanság-érzést. Nem tudod kiben bízhatsz. Abszolút megértettem az aggályoskodókat, amikor újabb túlélő kopogtat az ajtón... érdemes beengedni? Kit engedsz be? 

Milyen világ van egyáltalán odakinn? Voltak persze kinn a szereplők, de nem kaphattunk részletes leírást, mert nem láttak semmit. Csak legfeljebb beleütköztek néha valamibe... Emberi hullák, állati tetemek, bomlás és rothadás mindenhol... Elhagyatott, leamortizált épületek, kifosztott boltok...

Azt hiszem én nem sokáig húznám egy ilyen világban. Inkább azt választottam volna, hogy kinyitom a szemem és megőrülök. Valószínűleg megőrülnék attól is, hogy kimenjek a házból vizet hozni, és közben tudom, hogy ott vannak körülöttem valamik, amiket nem láthatok meg. Amik nem bántanak, ha csak meg nem látom őket... De nem tudnám elviselni a tudatot, hogy nekik is mehetek, ott lélegezhetnek a nyakamba, nézik, amit csinálom és kivárnak... 

!!!SPOILER!!! 

Nagyon érdekes volt Malorie és a gyerekek kapcsolata, a nevelési elvek, amiket az új világ diktált. Egy kicsit kicsinek éreztem a kölyköket ehhez az egészhez, de ha ilyen világban kell felnőni, akkor hamar fel kell nőni, nincs mese. Kicsit néha kegyetlennek tűnhetett Malorie és a módszerei, de erre volt szükség. És azért kaptunk rá bizonyítékot, hogy jól csinálta, jók voltak a feladatok, abszolút kiképezte a kicsiket arra, hogy a fülükkel lássanak. Nem lepett meg a megvakítás gondolata, mert bennem is felmerült a dolog. Ezzel ugyanis tényleg örökké biztonságban tudná őket a lényektől. Végső soron örülök, hogy nem tudta megtenni, és annak is, hogy a kommunában, ahova megérkeztek, véget vetettek ennek a kötelező gyakorlatnak. 

Nagyon meglepő volt, hogy a gyerekeknek tényleg nem volt neve, amíg rá nem kérdeztek ott... Egy kegyetlen világ új szabályai... Fiú, Lány. Mert ugye egyáltalán nem biztos, hogy valaha is szükségük lenne névre... Szerencsére mégis lesz. 

Mivel egyszerre szültek Olympiával, egy pillanatig azt hittem, Malorie talán nem is fogja tudni, hogy melyik nemű gyerek az övé - akár lehetett volna olyan kavarodás, hogy nem derül ki... Azt gondoltam ki fogja játszani a szerző ezt a kártyát is.

A ház lakóinak lemészárlása egyébként azért elég brutális volt. Bár már a jelenbeli dolgokból és a vérfoltokból lehetett erre következtetni, hinni akartam, hogy például legalább Tom túlélte valahogy.

Az ötletek néha tényleg elvetemültnek hangzottak - például, hogy elmennek kutyákat keresni, meg egyáltalán a leevezés a folyón, vakon, autóvezetés, vakon... huhh. De valamit tenni kellett... Nekem egyébként az jutott eszembe, hogy miért nem próbáltak soha úgy menni, hogy a szemfedő alatt a lábukhoz lelássanak, kukucskálva? De aztán elhessegettem a gondolatot, hiszen semmit nem tudunk ugye a lények méretéről, vagy bármiről, így is megláthatod akár az egyiket, és akkor kész vége. Túl nagy a kockázat.

A George-ról felidézett jelenet a videó megnézésével tisztára a Kör című filmet juttatta eszembe. 

Ó, és nagyon tetszett az a gondolat is, hogy az eleve őrült talán túlélheti... Gary... Gary vajon hova lett? Tényleg immúnis?! És azért, mert őrült, vagy...? 

!!!SPOILER VÉGE!!! 

Úgy hallani egy ideje, hogy lesz belőle film, támogatom az ötletet, abszolút filmvászonért kiált. És némileg folytatásért is, bár vehetjük lezártnak, van lehetőség ezt folytatni és kibontani. 

Értékelés: 10/10 Beeszi magát a fejedbe, hogy ne is tudj másra gondolni, csak a túlélési esélyeidre és lehetőségeidre egy ilyen helyzetben. Bizarr és rémisztő, állandó feszültségben tart, pörög, és a hangulata sem ereszt.