Mostan aranyszín paripákról álmodom...

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Elragadó könyvet írni a halálsorról, a börtönvilágról, erőszakról és kegyetlenségről? Lehetséges. 

Gyönyörű stílusú regény, tele reménnyel és csodával, egy zárt világból, ahol a föld alatt aranyszőrű paripák vágtatnak...

Ennyit írtam rövid értékelés gyanánt róla a Goodreadsen, és bajban vagyok, hogy is folytassam, hogy is fejtsem ki, mert Az elvarázsoltak tipikusan olyan regény, aminek konkrétumairól jobb minél kevesebbet beszélni, nem részletezni, csak utalni, nem kitárni az ajtót, csak meglibbenteni a függönyt... Miközben van, ahol nincs függöny se, de még ablak se. Egy szeletkéjét látni az égboltnak kiváltság lehet. Elszigeteltség, az érintéstől, az emberi kapcsolatoktól való megfosztottság, végtelen magány, képzelgések és kapaszkodók... A halálsor rejtett világa, ahol a legnagyobb bűnösök várnak sorukra. Megérdemlik, mondod? Mindenki, mindent, és meddig? És mi a jobb büntetés, mi az, hogy jó büntetés? Mi az igazságosság? Miből terem a bűnöző? Hogy formál meg minket a múltunk? Mi van, ha nincs jövőnk, mégis el kell számolnunk a fogalmát vesztett idővel, ami még megadatik?

" - Büntetésképpen, de nem büntetésért érkeztek a börtönbe - mondja nekik a terem végében álló őr. - Hozzák ki belőle a legjobbat!"

Ez a könyv rengeteg kérdést felvet, de ránk bízza a válaszadást. Nem göngyölít fel mindent, de több fonalgombolyagot elindít, hadd szaladjunk a szál után, miközben mégsem a nyilvánvalóról szól, a halálbüntetés létjogosultságáról, humánus és kevésbé humánus szempontjairól, bár kétségtelen, hogy ez is ott van benne. 

"De az anyja már csak ilyen. Orvosi terminussal élve szociális válaszkészség hiánya jellemzi, ami az elegáns megfogalmazása annak, hogy valaki rohadt idegesítő." 

Egy névtelen, elítélt bűnöző mesél nekünk egy bukott papról, egy hölgyről és egy másik, nevesített elítéltről. Négy sarokpont, sok magasra emelkedő fal, bűnök, fájdalmak, titkok, terhek és remények... 

A börtön zárt világát azt hiszem még senki nem írta meg így. Korrupt, sötét, szörnyű, hierarchikus rendszerű hely, sajátos szabályrendszerrel, és mégis van benne valami megfoghatatlan, zsigeri és különleges. Hitelességét az adja még, hogy a szerző valójában civilben az általa megírt "hölgy" munkáját végzi... 

Hiteles marad a misztikus elem ellenére is: apró kalapácsos emberkék bújnak elő a falakból, ördögfiókák  lopakodnak elő a krematóriumban és hőtől izzó, aranyszínű lovak rázzák magukról az olvadt fémet a föld alatt... Képzelgés lenne, egy beteges agy szüleménye, menekvése, vágyai és félelmei? Vagy...?

"Nem akarom, hogy ez az ötlet kiszabaduljon a világba. Az ötleteknek hatalma van; jobban kéne vigyáznunk velük. Tudom, hogy vannak, akik nem értenek egyet velem - akik szerint az ötletek olyanok, mint az étel: belekóstolhatnak, és ha nem ízlik, kiköphetik. A gondolatok azonban ennél erősebbek. Az ember megízlelhet egy ötletet, és mire észbe kapna, már nem tud szabadulni tőle. Hacsak nem tesz valamit érte." 

Elborzasztó és felemelő és egyszerre ez a regény. Depresszív és elbájoló. Remek az írásmód, leláncol a stílus: feszült és eleven, mint az aranyszőrű lovak... Egy mestermű, és a fordítása főhajtást érdemel. Lírai és egyedi, amit Kleinheincz Csilla csodálatosan adott vissza, minden mondatban. Igazi széppróza.

Mit is mondhatnék még? Az elvarázsoltak.., elvarázsoltak. 

10/10

Vedd meg a könyvet >itt<
Interjú a szerzővel >itt<.

Egy számomra eddig ismeretlen magyar szó:
- cirkli - kémlelőnyílás

Az első könyv, aminél sanszos, hogy az idei top5-be is bekerül. :)