Kathryn Stockett: The Help

A "könyv a könyvben" történetek szerintem mindig nagyon izgalmasak, szeretem a könyv mint elem, vagy egy olvasó, könyvmoly jelenlétét a történetekben.
A The Help  (magyarul A segítség címen jelent meg) is egy ilyen regény, és további különlegességei, hogy a Délen játszódik, Mississippi állam Jackson nevű városkájában, a '60-as években, amikor a szegregáció és a néger cselédség nagyon is jellemző volt - milyen elképesztő belegondolni, hogy mindez, nem is volt olyan régen...

A könyvnek három narrátora van, Aibileen és Minny, akik fekete cselédek a Leefolt és a Holbrook, majd utóbbi a Foote rezidencián, illetve Skeeter, aki egyébként Miss Eugenia Phelan névre hallgat, és nemrég fejezte be az egyetemet. Ambiciózus, okos, és a társadalmi problémákra érzékeny leányzó, aki másképp gondolkodik, mint a bridzs-klub és a környék és korosztálya többi nőtagja. És gondolom kitaláltátok, Skeeter fehér. 

Skeeter állást keres, komoly újságíró és regényíró szeretne lenni, de New Yorkból tapasztalat híján visszautasítást kap - visszautasítást, mindazonáltal biztatást is, szerezzem tapasztalatot és találjon egy olyan témát, ami új, és még senki nem foglalkozott vele. Skeeter nem tétovázik, elvállal egy háztartási kérdésekkel foglalkozó rovatot a Jackson Journal nevű helyi újságnál, és mivel ehhez segítségre van szüksége - hiszen fogalma sincs a megfelelő praktikákról -, Elizabeth Leefolt cselédjét, Aibileent kéri meg, válaszolgasson a kérdéseire.

"Frying chicken always makes me feel a little better about life.” 

Közben Hilly Holbrook külön wc-t javasol a színesbőrű személyzet számára minden háztartásba, a "betegségek" elkerülése érdekében, az "egyenlő, de elkülönített"- elv jegyében. Blah. 

Puttin' two and two together, ekkor gyúlik villanykörte Skeeter fejében... Nem tetszik neki a megkülönböztetés, az igazságtalanság, és persze Hilly elviselhetetlenül fensőbbséges és lekezelő stílusa, plusz Aibileen kéznél is van hirtelen... és kipattan az ötlet, Skeeter a cselédség szemszögéből szeretné bemutatni milyen is igazából a fehér családoknak dolgozni, gondot viselni a gyerekeikre, akik később talán a főnökeik lesznek... Egy interjúkötet, amit Elaine Stein is támogat, sőt valószínűleg ki is adná, ha összejönne legalább egy tucat cseléd története, anekdotái. De ki lesz hajlandó a jelen helyzetben kinyitni a száját, amikor akár koholt vádak alapján is elveszítheti az állását és a szabadságát is? ...

“Mississippi is like my mother. I am allowed to complain about her all I want, but God help the person who raises an ill word about her around me, unless she is their mother too.”

Annyira elmerültem ebben a könyvben, hogy el se akartam hagyni a világát, a szereplőit. Lehetséges hogy több nagyobb lélegzetű családregényt kéne olvasnom, lehet hogy élvezném azokat is. Minny, Aibileen, Skeeter, nagyon a szívemhez nőttek, és imádtam az elbeszéléseiket, a "kalandokat", a régi történeteket. Kathryn Stockett rendkívül jól érzékeltette a kiszolgáltatottságot, a körülmények megváltoztathatatlannak tűnő mivoltát, és egyáltalán, remekül ír, érzékletesen és érzékenyen tálalva mindent, ugyanakkor nem maradhatott ki a humor, még ha "fekete" is (! pite és wc-csészék :D !). Mindenkiről megtudunk egy csomó apróságot, múltjából, jelenéből egyaránt, így nem csak a fekete-fehér ellentétekről szól a könyv, hanem magáról az életről, amiben benne van a betegség, az anya-lánya kapcsolat, a családon belüli erőszak, a szerelem, a házasság, a gyerekvállalás, a gyereknevelés minden apró-cseprő problémája, persze ennek a korszaknak megfelelően tálalva. Hogy birkózik meg például a szabadgondolkodású Skeeter anyja próbálkozásaival és a kor elvárásaival, hogy randizzon és férjet találjon, miközben a kiszemelt áldozat idiótának és iszákosnak tűnik? Hogy birkózik meg Aibileen Leefolték kislányának Mae Mobleynak nevelésével, amikor a kislány megkérdezi, ő miért fekete, vagy amikor azt mondja neki kerek-perec, hogy te vagy az igazi anyukám Aibee... Hogy birkózik meg Minny Celia Foote-tal, aki titkolni akarja férje előtt, hogy segítséget fogadott, és aki bár fehér, éppoly kirekesztett a Holbrook-félék társaságából mint bármely fekete cseléd...

“Today I'm on tell you bout a man from outer space." She just loves hearing about peoples from outer space. Her favorite show on the tee-vee is My Favorite Martian, I pull on my antennae hats I shaped last night out a tin foil, fasten 'em on our heads. One for her and one for me. We look like we a couple a crazy people in them things. 

"One day, a wise Martian come down to Earth to teach us people a thing or two," I say. 

"Martian? How big?" 

"Oh, he about six-two." 

"What's his name?" 

"Martian Luther King." She take a deep breath and lean her head down on my shoulder. I feel her three-year-old heart racing against mine, flapping like butterflies on my white uniform.

"He was a real nice Martian, Mister King. Looked just like us, nose, mouth, hair up on his head, but sometime people looked at him funny and sometime, well, I guess sometime people was just downright mean."

I could get in a lot a trouble telling her these little stories, especially with Mister Leefolt. But Mae Mobley know these our "secret stories".  

"Why Aibee? Why was they so mean to him?" she ask.  

"Cause he was green.” 

Imádtam ezt a könyvet. 

Aki teheti, csakis angolul olvassa vagy hallgassa, mert csak így fog átjönni az igazi southern dialect, amit magyarra csak "parasztosított" beszédként tudnak áthozni, és az korántsem ugyanaz...  

Sírtam rajta, de rengeteg apró, belső mosolyt is kicsalt belőlem. Úgy éreztem, ha a végtelenségig folytatódna, akkor is érdekelne tovább és tovább.

Értékelés: 10/10 Szívmelengető élettörténet, "családtörténet" és mégsem csak az, mert masszívan benne vannak a rasszizmus, a szegregáció kérdései. Könnyfakasztó és mosolyra fakasztó egyszerre. Különleges könyv. Kedvenc.

"See that little bubble there, that means the water's happy."

Már a könyv olvasása közben elkezdtem nézni a filmadaptációt, ami nem jellemző rám, de annyira szerettem, és annyira kíváncsi voltam rá... A legvégét persze csak az utolsó oldalak befejeztével néztem meg. Többször írtam már, hogy én akkor szeretem igazán a könyvekből készült filmeket, ha könyvhűek, és itt aztán nem volt hiba ebben, rengeteg a szó szerinti idézés, a párbeszédek ugyanúgy köszönnek vissza, ahogy lejátszódtak, minden ismerős és otthonos volt. A változtatások, amik persze mindig szükségesek bizonyos mértékben, egyáltalán nem zavartak, sőt örültem hogy a meztelen őrültet, vagy épp Stuart volt nőjét, Patriciát kihagyták, és egy "pluszjeleneten" el is sírtam magam, egy másiknál szinte tapsolni támadt kedvem, hogy hát így kellett volna megírni is. A többi... nos a többi pedig ugyanaz volt, és így volt jó. A színészek elképesztően jók voltak. Skeetert Emma Stone játssza, először azt hittem Dakota Fanning az (A méhek titkos életét is sorra kell kerítenem, mert eddig csak filmen láttam), de nem játszhatja  ő a fehér lánykát minden déli filmben :) . Minny: Octavia Spencer, Oscart is kapott az alakításért, Viola Davis, a maga tenyeres-talpas módján remek Aibileen volt, de a negatív karaktereket alakítók is páratlanok voltak: Elizabeth Leefolt: Ahna O'Reilly, a kegyetlen, de törékeny és Hilly Holbrook, maga az ördög: Bryce Dallas Howard, akit imádva utálhatunk.

A bridzs-klub; szemben Hilly, jobbra Elizabeth, háttal Skeeter

A szerző, Kathryn Stockett is feltűnt a filmben! :)

A film is 10/10-et érdemel, és kedvenceim közé lépett elő.

Trailer: