Szeretetvár

V. Kulcsár Ildikó neve bizonyára mindenkinek ismerős, főleg a Nők Lapjából. A Szeretetvár című könyvet is a Nők Lapja Műhely adta ki, és mi tagadás, kicsit mintha egy maratoni kiadású Nők Lapját olvasna az ember, összeollózva, megvágva, csak azok a részek, amiket minden magazinban szívesen elolvasol. 

Az alcím: Unokáknak, szülőknek, nagyszülőknek, bár szerintem szerencsésebb lett volna unokákról, szülőkről, nagyszülőkről. :) Mert ezek olyan kis történetmorzsák, emlékfoszlányok, életmesék, amik valamennyire rólunk is szólhatnak. 

A könyvet egyébként kölcsönbe kaptam, így került egyáltalán a látókörömbe, és a várólistámra.

Pedig nem vagyok egy nagy újságolvasó - akkor már ezerszer inkább könyvlapokat forgatok - és Nők Lapja rajongó sem, de azt azért el kell mondanom, azért az összes többi hasonló lap közül még mindig kimagaslik kicsit ez a régi-régi hetilap, mert valóban van még benne tartalmas olvasnivaló, vagy érdekes mondanivaló. Ki kell persze mazsolázni. Épp ezért örültem, hogy ebben a könyvben már kimazsolázták nekem a hosszú évek terméseit; ami V. Kulcsár Ildikót illeti. 

Forrás: weheartit.com

Az elején azt hittem, hogy a szerző nagymamává válása kapcsán kezdte írni a könyvet, és hogy csupa saját sztori lesz benne, amolyan Kutyafülűek stílusban (Varga Domokos könyve), de egy pár fejezet után átnyergeltünk más családokra, anekdotákra, apró mozzanataira az életnek, amik mind a családhoz kapcsolódtak valamennyire. Nagy kalap, hiszen belefér tényleg az anya-gyerek, a szülő-nagyszülő, nagyi-unoka, férj-feleség viszonyoktól kezdve ezek minden kombinációja pozitív és negatív irányból közelítve is. Voltak rövidke, életörömöt sugárzó történetecskék, és voltak hosszabb lélegzetű, válással, betegséggel, halállal (is) foglalkozó részek, amik közül az egyik, bevallom őszintén meg is ríkatott, ráadásul egy vonatút kellős közepén... 

Az egész kép, amit elénk tárt a könyv családról, gyerekekről, szerelmekről és kapcsolatokról, vegyes volt, nyüzsgő, hektikus, és persze nehézségekkel, taktikával, konfliktusokkal teli, pont, amilyen az élet. De család nélkül milyen unalmas lenne, ugye? Nagyon tetszett az a gondolata többek közt, hogy a munkában bárki pótolható, de egy családban pótolhatatlan valakinek a hiánya. 

Volt egy gondolatébresztő rész a végefelé is, amiben Baktay Zelka és férje kaptak egy kis helyet, és a párkapcsolatok, házasságok felfrissítéséről volt szó - semmi perverzió, annál több móka :) Kíváncsi lennék az egész módszerükre, végig lehet náluk csinálni, gondolom jó pénzért. Ami a legjobban tetszett, egy házaspárnak el kellett érni egy nyaralás alkalmával, hogy bekerüljenek a helyi sajtóba. Mennyi kreativitás, közös energiabedobás kell ehhez! Meg is lepett a feladat, nem tudtam hirtelen mire gondoljak... Tippek? :) 

Amit a házaspár kitalált: tüntettek a rendőrök jobb megbecsüléséért :D Bejelentették a tüntetést, és kiálltak a gyerekekkel valami térre (belföldi nyaralás volt) bannerekkel. Bekerültek vele a rádióba. :) A közös kreatív cél és az ezért való munkálkodás, ötletelés, nem mellesleg a sok nevetés, közelebb hozta őket egymáshoz. 

És most jöjjön egy kis feketeleves, a kritikai észrevételeim. 

Nem gondolom V. Kulcsár Ildikót kiemelkedő szerzőnek, és nem szeretem az újságírók egy kaptafa stílusát. Sajnos sokszor úgy éreztem az egész olyan stílustalan. Tudom, hogy amit az emberek interjúkban elmondanak, azt át kell írni kicsit, át kell fogalmazni bizonyos mondatokat, és kinek-kinek ugyanazok a fordulatok jönnek a szájára/tollára ilyenkor, de valahogy néha soknak éreztem ezt a számomra tipikusan kivilágló újságíró-stílust. 

Forrás: weheartit.com

Volt pár klisés, hatásvadász mondat, egy-egy részecske végén, és - főleg az elején-  sok az olyan általánosan megfogalmazott, közhelyes rész is, ami mindenkinek a könyökén jön ki: pl. hogy a nagyszülők kicsit lazábbak, nem olyan a nevelési stílusuk, mint a szülőknek, engedékenyebbek, ezért szövetkezik velük az unoka, ezért szeret annyira a nagyikkal lenni stb. 

Nem tetszettek annyira a nagyon kiragadottan tökéletes pillanatok, ami már kissé cukormáz, és tudjuk, hogy hát azért ez nem egészen így van. Húztam kicsit a számat, amikor Erdei Zsolt és Arabella interjúja következett (nem csak interjúk vannak, de szép számmal van az is), és hogy hol lesznek 5 év múlva, hogy képzelik... Biztos nem így képzelték. Szóval helyenként éreztem, ahogy Ildikó mindenre kent egy kis cukormázat, with cherry on top. 

A borító is nekem kicsit túlzás, és giccs a szívformába rendeződő család - ennél már csak az lett volna rosszabb, ha a valódi emberkékről van fotó, vagy ne adj' isten csak a fejüket bemontírozzák. 

"Munkaalkoholista"... Khm. Szerintetek van ilyen szó magyarul? Mert szerintem nincs. A workaholic magyarul, szépen, egyértelműen: munkamániás. A shopaholic se vásárlás alkoholista, és a chocaholic se csoki vagy cukoralkoholista...

Összességében egy kikapcsoló, néhol sóhajtozósan magunkra ismerős, máshol kissé távolságtartó, fanyar fintort kiváltó kötetke. Érdemes volt elolvasni úgy érzem, mert adott egy kis érzelmi töltetet, feltöltődést - ezért pedig mindig megéri. 

Értékelés: 10/8 Hétköznapi pszichológia, családi kötelékek boncolgatása, kis cukormázzal beborítva, és szívecske formában tálalva. Egy vaskos Nők Lapja, tanácsadós, családi sztoris, megható történetes részekből összevágva - egy nagy beszélgetés, nosztalgiázás, töprenkedés... egy szomorkás mosoly. 

Fülszöveg: "Mindazoknak, akik gyerekként, szülőként, nagyszülőként sokat tévednek-hibáznak, mégis (mindig) talpra állnak. Mert örömben, bajban, fájdalomban sikerben, kudarcban, feltápászkodásban társuk marad: a szeretet! V. Kulcsár Ildikó pályafutása nyolcadik kötetében a családi viszonyainkról mesél a tőle megszokott iróniával, humorral és szomorkás mosollyal. A Nők Lapja egyéni hangú szerzője számtalan interjút készített neves-ismert emberekkel, sőt, koronás főkkel is. Mégis a hétköznapi emberek érdeklik leginkább. Az, hogy miként tesszük egymást boldoggá-boldogtalanná, és a család hogyan válik erős, védelmet nyújtó szeretetvárrá, vagy földi pokollá. Az olvasó mosolyog, nevet, könnyezik, és csak később veszi észre, hogy róla (rólunk, valamennyiünkről) szól a kötet." 

Sanoma Media, Nők Lapja Műhely, 2011. 

286 oldal