![]() |
Saját képek. |
A legjobb olvasmány Az utazó macska krónikája volt. Erről még nem írtam.
A mesekönyvek közül voltak olyanok, amiket csak én olvastam, és végül a fiamnak nem fogom inkább, és volt egy csomó, amit csak a könyvtárban olvastunk el. Jó lesz ez: nem kell megvenni minden sorozat minden egyes részét, meg az összes létező járműves könyvet. :D
Kicsit lejjebb adtam a maximalizmusomból, és a kifejtős, hosszú posztokat sutba dobva inkább egyben írtam a mostanában olvasott könyveimről. Ilyen könyvbonbonokat szerintem máskor is fogok hozni, mert szívesen írok mindenről pár sort, és így legalább semmi sem marad ki. Viszont emiatt a zanzásítás miatt kevés lett most is a bejegyzések száma, 2 poszt került ki májusban is.
A hónap hozott egy jó nagy adag könyveladást is, sikerült megszabadulnom összesen 21 db kinőtt, duplum, vagy olyan gyerekkönyvtől, amit nem olvasunk szívesen, illetve volt az eladások közt egy regény és 2 receptkönyv is.
Ami pedig a zsákmányt illeti, most aztán van mit bevallanom abból is. :) Pedig ez még nem is a könyvhét hónapja! 7 könyvvel lettem gazdagabb, ezek közül kettőt (első kettő a listában) magamnak vettem, a többit pedig ajándékba kaptam.
Íme a lajstrom:
- Angela Murinai: Anya szív
- Rácz Zsuzsa: Kovácsné kivan
- Popper Péter: Szerelemről józan nappalon
- Miki Brammer: Minden, amit megbántam
- Isida Só: Macskát receptre
- Donatella Di Pietrantonio: Törékeny kor
- Máté Gábor: Szétszórt elmék
Gyönyörű kupac, jobbnál jobb olvasnivalók. ♥ Már csak több idő kéne hozzá! :D Legszívesebben mindet azonnal olvasnám, de látva, hogy évekkel korábbi beszerzések is mennyire állnak, és várnak csak, tudom, hogy milyen csigatempóban tudom fogyasztani a könyvespolcaim tartalmát.
A hónapban a két legjobb könyves dolog közül az egyik a már említett könyvtári beiratkozás, könyvtárazás volt a kisfiammal. Nagyon tetszett neki a sok könyv, és soká olvasgattunk, böngésztünk, és persze kölcsönöztünk is. Ez egy olyan anya-fia program, amit én is teljes lelkesedéssel tudok élvezni. És hát valahol ott van bennem a VÉGRE, mert négy évet azért várni kellett erre, hogy megérjen rá, de vééééégre most már lehet ezt is csinálni.
A másik izgalmas újdonság, és az is egy nagy VÉGRE, hogy használatba vettem az új Kindle-ömet, amit még tavaly kaptam, és mindig csak hevert, hogy jó, majd valamikor... Ebből a valamikorból most lett most. Nagyon tetszik a háttérvilágítás, és a tényleg csodaszép ez a signature edition. A doomscrollingot is könnyebben le tudom így váltani olvasásra. :)
A kis tervlistát még nem pipálgatom, majd a következő hónapban talán, júniusra pedig az a kívánságom csak, hogy eljuthassak a könyvhétre, és tudjak találkozni ott néhány kedves barátommal is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése