Shelby Van Pelt: Remarkably Bright Creatures

Nemrégiben két polipos könyv is megjelent - magyarul is -, a Barátom az oktopusz (My Friend the Octopus) Lindsay Galvintől, és A boldogságnak nyolc karja van (Remarkably Bright Creatures) Shelby Van Pelttől. Érdeklődve figyeltem a polipok 'hatalomra törését', és persze érdekelni kezdett mindkét könyv. :) Utóbbit végül Audible-ről vettem meg, mert  egyet fizet kettőt kap akcióba került. Rémes, milyen érzékkel tapintok rá a nem annyira jó könyvekre, tele van az Audible könyvtárunk olyanokkal amiket tuti nem hallgatnék meg újra... *sigh* 

A másik polipos könyvtől kissé elment a kedvem a Remarkably Bright Creatures hatására, megmondom őszintén, bár biztos nagyon más a kettő.

Nem tudom másként jellemezni, mint hogy ez egy nyugdíjas könyvecske. Nyugdíjas szereplő, nyugdíjas tempó, nyugdíjasan semmi meglepő. Ovéhoz köze nincs, se hangulatban, se sztoriban, mégis vele reklámozzák, vagy hozzá próbálják mérni - nagyon el van tévedve ez az ajánlás. Csak mert idősek a főszereplők, attól még nem lesz hasonló két könyv.

A fülszöveg így kezdődik: "Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával."

Számomra semmi különösen elbűvölő vagy bájos nem volt a könyvben, humornak  szinte nyoma sincs, legfeljebb ez a nyugdíjas derű lengi körül, ami a külföldi öregeket általában (a magyarokat még csak távolról sem). Barátságról, számvetésről, reményről? Marhaság. Tova Sullivan és a polip közt alig alakul ki valami, a számvetés meg amit az életében tesz, hát eléggé félremegy, teljesen hirtelen és irracionális döntést hoz, amit aztán meg is bán, és félig meddig vissza is csinál. Remény? Az elvesztett fiával kapcsolatban ugyan milyen reménye lehetne? Letehetetlen? Nos ahhoz némi izgalom nem ártana. Inkább egy melankolikus, gyászról és pletykálkodásról szóló könyvre számítsatok, ami egy múltbéli titok kigabalyítását tűzi ki céljául. De tipikusan az az írás, ahol a szereplő, ha érez valamit, az csak le van írva, te magad nem fogod érezni... Ebből a szempontból is gyenge szerintem.

Lehetett volna pedig egy lírai, lassú regény, de valahogy mégsem az lett. Azt hiszem ez a könyv nem tudja mi akar lenni igazából.  

A polip - Marcellus - lenne az érdekes narrátor, de elképesztően megúszósan van megírva, alig szerepel, és hát nem estem hanyatt a szerepétől sem, annyira azért nem volt kiemelkedő jelentősége a "rejtély" megfejtésében. Kevés az igazi közbeavatkozása. Szép a történetének az íve, és tetszett az, ahogy Marcellus számára véget ér a sztori, de nagyon egyszerű vonalvezetésű a könyv, lagymatagon csordogál végig, igazán nagy meglepetések nincsenek. Számomra nem volt különösebben érdekes a tengeri állatvilág sem, nem érzem úgy, hogy sokkal okosabb lettem a polipokat illetően. Szóval nem adott semmi pluszt, annak ellenére, hogy milyen egzotikusan hangzik az egész.