Bár eredetileg Nick Hornby novelláskötetéről nem akartam posztot írni, most mégis kap pár sort ebben a zanzában, ahol Sofi Oksanen regényével hozom össze. Egyikről sem szeretnék hosszan értekezni, de pár mondatot megérdemel azért mindkét könyv, amiket egyébként a várólista csökkentősök közül választottam. A Purge befejezésével már januárban 4-re ugrott a listáról elolvasott könyvek száma idén, úgyhogy azt hiszem meglapogathatom a hátamat, egész jó ütemben haladok eddig. :)
Na de lássuk a könyveket inkább:
Hornbytól korábban csak a Betoncsókot (Slam) olvastam, ami nagyon tetszett, mégis kicsit bizalmatlanul közeledem a szerzőhöz, nem tudom miért.
A CiciKrisztus is a kellemesen olvasmányos Hornby-stíl volt végig, de ahogy az a legtöbb novelláskötetnél lenni szokott, vannak erősebb és gyengébb darabjai.
Legjobban az első, címadó novella tetszett, és az utolsó - Különben Pandemónium -, amiben egy régi videomagnó is fontos szerepet játszik. Jó volt a kifutása a Kis országnak is.
A maradék kettőnek a vége nem sikerült maradandóra, vagy ütősre, de jó volt olvasni őket.
Nem függnek össze a sztorik, nincs visszakacsintás, vagy visszatérő szereplő sem.
A CiciKrisztus (NippleJesus) egyébként egy cicikből montázsolt, klasszikus "Krisztus a kereszten" kép. A történet főszereplője otthagyja a munkáját, ahol kidobófiúként dolgozott, és múzeumban vállal állást. Az említett különleges művészeti alkotás biztonsági őre lesz az annak szánt különteremben, és amellett, hogy megismeri a polgárpukkasztó kép készítőjét, beszámol a rengeteg emberi reakcióról is, amit a kép kivált. Avagy pl. aki annyira felháborítónak tartja, vajon mégis miért megy közel, aprólékosan megvizslatni?! :D Különösen tetszett, hogy a papot mondvacsinált szabállyal küldi ki: aki x percnél többet tölt benn, azt ki kell tessékelje, mert hát ugye a perverzek... A pap ki is viharzik rögvest. :'D
Plusz még két apróság:
- gecmarek, ez milyen szó? Még sosem hallottam, persze a kontextusból lehet érteni.
- A farm, ahol élünk sorozat címét jó lett volna nem variálni mindenféle "a prérin a kis házban" jellegű magyarázatokra, azért elég ismert sorozatról van szó.
>Itt< találtam egy jó írást a kötetről, ajánlom.
Sofi Oksanen: Purge
Oksanentől korábban a Baby Jane-t olvastam, azt sem mostanában, már majdnem 6 éve. Tetszett, és még egy külön pluszt adott a formátum, magyarul ugyanis kis kocka alakban jöttek ki ezek a könyvek a Scolarnál. A Tisztogatás már akkor is megvolt, csak angolul, egy szokványos paperback formájában.
Rengetegen méltatják ezt a könyvet, mint fontos és rendkívüli olvasmányt, számomra mégis inkább csak a fojtogató légköre fog megmaradni. A légyzümmögés. A bezártság. A fekete autókra való várakozás. A bolond és/vagy ostoba főszereplő. Aliide Truu bizonyosan nem normális. Hogy poszttraumas stresszben szenved, hogy rögeszmés, hogy kollaboráns, hogy bűnös-e... Tulajdonképpen teljesen mindegy, annyira érdektelen volt számomra. A romlott kolbász, a légycsapó, a titkos szoba, az énekek és a savanyúságai... Brr. Megkönnyebbülés őt magam mögött hagyni. Persze valahol ez azt mutatja, a karaktere jól van megírva.
A történetben az idős Aliide a háza előtt fekve talál egy lányt, és ez akár csapda is lehetne. Szép lassan, visszaemlékezésekből építkezve feltárul mindkettejük múltja. Aliide korábban testvérével Ingellel és annak családjával lakott a házban. A házat a jelen időben játszódó cselekmény el se hagyja, mint egy kamaradarab - az is volt eredetileg.
A lány, Zara prostitúcióba keveredett Berlinben, megszökött, és a maffia üldözi.
 |
| A kocka alakú magyar kiadás. |
Aliide nagyon megkérdőjelezhető szereplő. Furcsa, nehezen elhelyezhető. Motivációja, indítékai, egész élete... Nem szeretnék ilyen életet, ilyen választásokat.
A rejtekszoba és annak titkai, illetve Aliide tökös lépése a végén tetszett, de nem mondhatom azt, hogy élveztem ezt a könyvet. Inkább csak vártam közben végig. Vártam, hogy kiderüljön Zara kapcsolódási pontja Aliidével, vártam, hogy megtudjam, mi lett Martinnal, Ingellel, Lindával és Hansszal, vártam, hogy most majd pofán csap valami, vagy megjelenik a fekete autó. Nem győztem ingatni a fejem, Aliide hogy lehetett ilyen végletekig vak és mániás. Hogy gondolhatta, hogy egy romantikus kapcsolat tagjai csak úgy behelyettesíthetők, hogy bármi is múlhat azon, ki hogyan készít el egy ételt. Aliide-t szinte mindenben a Hans iránti szerelme vezette, aztán - !!!SPOILER!!! mégis elteszi láb alól, istenem, ez volt a könyv legjobb része amúgy, szegény nyomorult Hansot se kínozta már senki és semmi legalább... :') - !!!SPOILER VÉGE!!!
Nem tudom mások mit látnak bele ebbe a könyvbe, nekem egy történelmi alapokon nyugvó, zavaros és frusztráló hangulatú, titkait és szereplőinek személyiségét, egyediségét túldimenzionáló, kissé unalmas regény volt, amiből mindazonáltal megtudtam, hogy a Nagy Göncöl csillagkép angol neve Big Dipper!
Nem mozgatott meg igazán. Olvassátok el a Tolvajok telét inkább.
 |
| További kiadások. A montázst a canva.com-on készítettem. |
Sajnos kicsit elment a kedvem Oksanentől, pedig a Sztálin tehenei és a Norma érdekelt volna még. Utóbbiról lehet, hogy még nem teszek le, mert fülszöveg alapján úgy tűnik, az nem az észt történelem sötét időszakait akarja lenyomni az olvasó torkán.
Végül csak nem tudtam röviden értekezni róla, hümm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése