Jelige: dühítő

Forrás

A Témázunk rovat - amelybe Zenka szárnyai alatt tömörültünk vala - következő etapjában arról beszélgetünk, hogy mik azok a dolgok, amik minket mint olvasót feldühítenek a könyvekben. 

Ahogy először elgondolkodtam ezen a témán, szinte kizárólag technikai részletek ugrottak be, és ennek egy picit azért örültem, mert azt jelenti hogy  olyan rettentő sok "falhoz vágom azonnal ezt a szemét könyvet" élményem nem volt, inkább csak begurulok attól, hogy rosszul fordítanak le egy szókapcsolatot. :) 

Aztán persze rájöttem, hogy dehogynem volt, és állítólag azokból születnek a legszórakoztatóbb posztjaim, de azért ne kívánjátok kérlek, hogy mindig ilyen rosszakba botoljak bele. :)

Úgy gondolom hogy két részre oszthatjuk; vannak egyrészt a technikai vagy külsődleges részek, amik zavarhatnak, dühíthetnek egy könyvben, és vannak a tartalombeli, stílusbeli "hibák", a belbecs dührohamot kiváltó olyan elemei, amit saját kis ingerküszöbünk épp nem visel el. És lehet ugyan azt mondani, hogy az utóbbi az, ami igazán feldühít, és ami miatt esetleg utálni fogod a könyvet - mert az a történet milyenségét mutatja, de én úgy vagyok vele, hogy néha épp ugyanannyira elronthat egy olvasási élményt az, hogy teli van zavaró elütéssel, és szétesik mire a közepére érsz az olvasásban.

Most pedig lássuk a listáimat!

Technikai dühítő-elemek:

- szétesik a kiadás - hát ezt nem kell különösebben részletezni, amikor lapjaira esik valami a kezemben, pedig elég kíméletesen olvasok általában (de ha nem is annyira, még akkor is bírjon egy olvasást a könyv!), az kissé bosszantó. 

- nincs lábjegyzet valami olyasmihez, amit nagyon illett volna megmagyarázni

- vannak idegen szavak, de nincs lefordítva vagy lábjegyzetelve - ezt részrehajlóan meg tudom bocsátani a francia mondatocskáknál, amikor is inkább örül a kicsi szívem, hogy háhh, én megértettem! :D 

- fertelmes felolvasás... Hangoskönyv-kedvelőként nem szeretem a rossz felolvasásokat, mivel hallgattam és hallgatok önkéntesek által felolvasott audiókat is (bookshouldbefree.com), ezért elég sokszor belebotlottam már kritikán aluli felolvasásokba, ahol a felolvasónak érthetetlenül erős külföldi akcentusa volt, netán még azt se tudta helyesen kiolvasni angolul hogy yellow, ami azért nem egy nagyon nehéz szó :D A legrosszabb ilyen élményem Gaston Leroux: The Mystery of the Yellow Room, amiről még blogolni is képtelen voltam, és majd megőrültem a silány felolvasástól. A Jane Eyre egy részét is hangoskönyben hallgattam, hát nem volt semmi, a néni nem nagyon tudta az angol neveket-szavakat kimondani... Amellett hogy ez néha nevetséges azért többségében inkább dühítő. 

- rém randa borító - bár tényleg másodlagos, de azért emlékszünk olyan rémségekre, mint a Kétbalkezes istennő a Kellytől, de akár Tóth Krisztina Hazaviszlek, jó? című könyve is olyan elképesztően taszító azzal a disznófejjel, hogy soha nem fogom megvenni.
- a sztorit durván elspoilerező fülszöveg... 

- félrefordítás. Huhh, vesszőparipám... Az agyam azonnal visszafordítja angolra az elcseszett magyar mondatot, kifejezést, szókapcsolatot. Utálom azt is, amikor látszik, hogy a fordító még egy google-keresést se nyomott a szóra, mert már abból kiderülne mit is kéne írni, ahelyett, amit ő odabiggyesztett.

Tavaly elég sok félrefordításba belefutottam, ezeket mindig ki is szoktam külön írni a poszt végébe.
Mindig, minden körülmények között kitépem a hajam a "beengedtem magam"-tól, ami az "I let myself in"-ből jön, de szerintem rémesen magyartalan... Kb. három-négy éve még mindig nem találtam senki emberfiát, aki korrekt választ tudott volna adni hogy ez jó-e, helyes-e így, úgyhogy mindaddig dühöngök rajta kedvemre. :)

- elütések, névtévesztések, a lektorálás-szerkesztés-korrektúra hiánya. Megmondom őszintén, az ilyesmik olyan rohamokat váltanak ki belőlem, mint mikor az idős nénik vitáznak a brazil szappanopera szereplőivel a tévében... Veszettül elkezdem keresni a lektort a könyv elején, ha megtalálom, nem mondok rá éppen szépeket, azt is hangosan, ha nem találom, akkor se mondok szépeket, de akkor az egész kiadóra :D "Kedvenc" ilyenem Rupáner-Gallé Margó könyvében pl Abelárd és Adelárd bácsi keverése egy oldalon - persze csak egy bácsi volt, de akkor mi is a neve? Illetve sajnálatom módon az egyébként nagyon jó sci-fi, a Kontroll silánysága elütések és névtévesztések szempontjából... :( 

- külön pontot érdemel, hogy rettentően dühít amikor az első néhány oldalon fordulnak elő ilyen bennmaradó hibák... merthogy eleve a lustaságra szoktam fogni őket, vagyis jó magyar ember módjára akire rábízták a munkát, elolvasta alaposan az első 25 oldalt (!), kigyomlálta, kicsit átolvasta a következő 25 oldalt, és a maradék 150-et átfutotta csak, hogy hagyják már őt békén ezzel, van neki más dolga is, úgyse veszik észre az olvasók, és különben is, akkor mi van ha észreveszik? Most aztán megbizonyosodhattatok róla, milyen rettentő jóhiszemű vagyok! (not.) A trehány munkát utálom.  

Mellesleg, mindennek margójára, én még nem találkoztam egy fia typoval se angol könyvben... Vajon hogy van ez?

A belbecs dühítő elemei:

- idegesítően nyafogó, nyígó női szereplő/főszereplő. Nyáááá. Mint Meg Cabotnál Mia hercegnő a sorozat közepe táján, amikor sipákoló, hisztiző, csapkodó, de a helyzet ellen semmit nem tevő nyafka-macska lesz... Szintén Cabottal akadt össze a bajszom, amikor a Queen of Babble sorozat második kötetét rontotta el a szereplő toporzékolásaival. A sima szerencsétlen, vagy szerencsétlenkedő hősnőket szeretem (pl. Kinsellánál), csak ne billlenjen át a mérleg hisztis p-be.

- következetlenségek, hibák a cselekményben, hiányos magyarázat, logikai bakik - olyan apróságoktól kezdve hogy van egy toll a szobában, amit kivisznek, de egyszerre mégis ott van a következő snittben, odáig, hogy igazán komoly csavart-cselekményt érintő hibák  fordulnak elő a sztoriban, ezek mind dühítőek. 

- olyan karakterek pozitívként való beállítása, akik szemét szarzsákok, vagy csak szimplán balfaszok nagyon nem azok. :) Erre a legjobb példa az agyonimádott Gyönyörű sorscsapás, amin nemrég akadtam ki, mint a kakukk, és ez főleg Travis és Abby miatt volt, akik az álompár lennének, ehelyett egy nem normális, agresszív bunkó barom (a mai tinik álompasija? ez azért siralmas) és egy üresfejű, személyiség nélküli liba. 

- cukormáz, csillámpónik, heppiség - a giccs mindig felidegesít, de még sosem kaptam belőle olyan túladagolást, mint Rupáner-Gallé Margó kisregényében...

- életszerűtlen párbeszédek, amik beillenének a doku-realityk borzasztóan szerencsétlenül betanult szövegei közé. 

- erőltetett hangulatváltások

- hirtelen, kapkodó lezárások, amikben voilá, mégis minden jó lesz

- infantilis felnőttek - ez talán Daniel Glattauer levélregényében idegesített legjobban.

- hosszú, unalmas leírások - ahh, csak azokat a vándorlásokat tudnám feledni a Gyűrűk Urából, vagy az Egri Csillagok remek iskoláskorombeli jelllemzését: "ez másról se szól mint hogy lő a török, lő a magyar, a kőművesek meg falaznak!"

- öncélú erotika - bosszant, de ez van, a mami-pornók korát éljük a Szürke térhódítása óta. Csak akkor szeretem a szexet a könyvekben, ha van valami értelme is hogy ott van... amikor csak belebiggyesztik a történetbe, hogy legyen benne ilyen is, akkor falhoz csapnám a könyvet. Kedvenc olyan könyvek, ahol jók az ilyen jeleneket, és szükségesek is, a cselekményhez is közük van, stb.: Bomlás, Fever. Mellesleg, ha már erotikusat ír valaki, jó lenne ha tényleg tudna szexi lenni amit ír, mert amikkel előjönnek azok vagy túltechnikázottak és ettől nevetségesek, vagy szimplán bénák, és ettől nevetségesek - vagy épp dühítőek :D

- pedofília témaköre - nem tudom elviselni, nem olvasok semmi ilyet, ha előre tudom hogy van benne. 

- fennköltség vagy bonyolultság, ami a megértés rovására megy

- sótlanság, humorként aposztrofálva - W. Paul Young: A viskó-jában például elég sokat kacarásznak, nevetgélnek, még sincs egy fia poén sem, vagy olyasmi ami miatt az olvasó arcára is kiülhetne az üdvözült mosoly. Humortalan "angolos" humora a Hugh Laurie-féle Baleknek is idegesített. 

- elveimmel ütköző eszme, gondolat középpontba állítása, és éltetése, "rossz üzenet" - ez nagyon hülyén hangzik így, de ha egy példával jövök, máris egyértelmű: Mockingjay

Azt hiszem még egy harmadik, alternatív kategóriát biggyesztenék a végére. A frusztrációt, amit könyv okoz, cselekményével, témájával, feloldatlansággal, nehéz, gyomrot megfekvő mivoltával. Ezek olyan dolgok, amiktől ordítani tudnál, falhoz vágni a könyvet, sőt a világot is, hogy miért miért miért? És mégis ez kakukktojás, mert ilyenkor nem utálod a könyvet, és nem úgy dühít a dolog, ahogy a többi esetben, sőt.

Ezekre jó példa az ún. "bőröm alá mászós regények": 1984, Pi élete, Beszélnünk kell Kevinről, Az ajtó (Szabó Magda). 

De még plusz egy, ami talán az első hadd üvöltsek egyet, ezt nem hiszem el - jellegű kifakadásom volt, a Harry Potter és a Tűz Serlege, annak is a vége, amikor a nagyúr visszatér, és mégis, senki nem hisz Harrynek, a Minisztérium hárít...
Dühöngünk bár ilyenkor, mégis, ezek a könyvek, amik ilyen hatást képesek kicsiholni, én mondom, a legjobbak.

Biztosan mérges leszek magamra, hogy kihagytam valami nagyon fontosat, de most egyelőre ennyi jutott eszembe. 

Lessétek a többiek posztjait is a témában, mert mi megint Témázunk:

Nima, Zenka, FFG, Bea, Ilweran, tigi, Reea,  F-Andi

Utóvéd (később csatlakozók): Szee, Anaria, Laura, Catriana

(A képek és gifek forrásai: www.weheartit.com és www.reactiongifs.com)