Er ist wieder da

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

A német eredetit hagytam címnek, mert olyan erőteljes, és elsöprő, mint amúgy szinte bármely német kijelentés, legyen az akár egy  kedves bók is; nem nehéz dirigálni egy ilyen nyelven. Er ist wieder da... Hitler 2011-ben ébred, Berlinben, néhány futballozó fiatal közelében, egy parkban. Attól a pillanattól követjük végig "botladozását" a modern világban, hogy hitlerjugendistáknak nézi a focizókat: 

"A hitlerjugendisták szemében nem tűnhettem eléggé gyámoltalannak, látszott rajtuk, hogy folytatni akarják a futballozást, mindenesetre vezetőjük a bajtársai felé fordult, miáltal olvashatóvá vált a neve, amelyet édesanyja varrhatott fel rikító színű mezére. Megszólítottam.

– Hitlerjugend Ronaldo! Merre van az utca?"

Elkönyveli azt is, hogy még talán háború lehet, hiszen a biciklisek golyólyuggatta sisakot viselnek, különös elmebaj terjed a kutyasétáltatók körében, akik zacskóba szedegetik az ebek ürülékét, valamint a lombnak egy igen ellenálló fajtája alakulhatott ki az évek során, merthogy gépekkel fúvatják arrébb a leveleket. :) 

Hogy aztán egy újságos kioszkból hogy jutunk el az újságcímlapokra, és a média meghódításáig, ahhoz hitleri tehetség kell - már elnézést hogy ezt a két szót egy mondatba teszem, de valóban erről van szó. Hitler igen könnyen elboldogul a mai társadalomban is, bár az is igaz, nem mindig látja át a saját lépéseit, mégis a saját malmára hajtja a vizet minden mondatával. 

Huhh. Meg kell hogy mondjam, ennek a könyvnek az első harmada színtiszta poén. És Vermes ezt a humort, a szatirikus társadalomkritikát úgy tudja átadni, hogy az ember szerencsére közben nem szörnyülködik el magán félpercenként, hogy jézusom, engem most Hitler mulattat, hogy lehet és szabad ezen nevetni. 

Hosszú bekezdések, oldalak voltak, amiket szinte egyben olvastam fel a Zembernek, és vihogtunk... :) 

"Ez a csodálatos hálózat ( „internecc”, ahogy nevezik ) viszont mindent, de mindent, és a nap huszonnégy órájában, korlátlanul kínál. Csak be kell írni egy Google nevű dobozba, és az eredményt megérinteni a már említett egérkészülékkel. Rövid idő elteltével rájöttem, hogy bármit keresek, végül mindig ugyanazon a címen landolok: egy ősgermán kézikönyvnél, amelynek a neve Wikipédia – a szóalkotásban igazán nem nehéz felismerni az enciklopédiának és a vikingek ősgermán kutatóösztönének termékeny találkozását."

Hitler viszonylag gyorsan megoldja, hogy a nincstelen, névtelen, papírokkal nem rendelkező német polgárból médiasztár legyen, aki szállodában lakik, "bérkocsija" van, mobiltelefonja, emailcíme, titkárnője, és hogy-hogy nem, még iratok is teremnek valahogy, bankszámlaszám... innentől már csak vinni kell ugye a propagandát, és kitűzni a célokat... Nem minden Hitler érdeme persze, viszi, sodorja magával a média világa, ami kapva-kap az alkalmon, hogy kiaknázza a Hitler-imitátorban rejtő lehetőségeket: humor, pénz, nézettség, sajtó... Hogy az "imitátor" megszólalásig hasonlít a Führerre és hogy minden mondatával benne marad a szerepben, zseniális, zseniális, igazi művész! - anélkül, hogy megijednének, vagy hogy megállnának egy pillanatra gondolkodni, biztosan jó ez nekünk, biztosan a szórakoztatás a célja a bácsinak, nem valami más? Dehát olyan abszurd ugye az egész, és olyan jól csinálja, és mikre rá nem világít, háh, fantasztikus, hogy észre sem vesszük, hogy Heil Hitlerrel köszönünk (!), hogy minden további nélkül alkalmazzuk a Führer megszólítást... Rémítő. 

Bármi is történt a történelemben, bármilyen borzalmas és szörnyű tettek kapcsolódnak a nevéhez, fenntartom, hogy Adolf Hitler a történelem egyik legérdekesebb figurája.

A történet második felében megcsappan a poénok száma, és a könyv java részét Hitler monológjai töltik ki történelmi eseményekről, és filozofálásai a jelenről. A társadalomkritika szól a sorokból, és világít ki még a humorosabbnak szánt jelenetekből is. Kifejezetten tetszett, ahogy a szellemi takarékosság tükröződését látja a fiatalok szemében... milyen szomorúan igaz megállapítás. 

Ami mégis zavarba ejtő, és amiért egy kicsit úgy érzem haragszom is Vermesre - bár ezt sem tudom kategorikusan kijelenteni, mert ugyanakkor elgondolkodtató is - , hogy Hitler nem feltétlenül egy vadállat a könyvben. Ügyes, taktikus, jó a beszélőkéje, szereti a gyerekeket, az állatokat, udvarias a körülötte lévő hölgyekkel, anti-alkoholista, nem szól elhamarkodottan, átgondolja mit akar, ambiciózus, és határozott... Ugye hogy hirtelen anélkül, hogy nevet csatolnánk ehhez a mondathoz, egy szimpatikus és sikeres ember képe rajzolódik ki? Az már mellékes, hogy a faji kérdés, a párt újraalkotása, a fegyverkezés, a háború foglalkoztatja igazából, no meg persze a zsidókérdés, mert azt ugye elhessentjük, hogy naaa, hagyja már abba a kedves Führer a színjátékot, nahát, hogy ennyire nem tud kilépni a maszk mögül... 

Remek, és talán az egész könyvben a legnagyszerűbb ötlet volt Hitler szájába adni a mondatot: "A zsidókérdés nem vicces." Nem bizony, csakhogy nem ugyanazt az értelmezést gondolja mögé az ember, amit a Führer gondol, ez pedig különféle kontextusokban zavarbaejtő eredményeket szül. Ügyes. 

A megrajzolt karizmatikus Hitler-kép alapján el lehet hinni, milyen veszélyes is volt annak idején ez a sok szimpatikus jó tulajdonság egy egyébként beteg, romlott, megszállottan hatalommániás elmében... Amilyen könnyedén irányított akkor, oly könnyedén átvette az irányítást a jelenben is fiktív újjáélesztett alteregoja... 

Hogy mi a vége? Azt nem árulom el, de nem az, amire én számítottam. Annál frusztrálóbb és ismétcsak zavarba ejtő, de ez a megelőző 340 oldalt tekintve tulajdonképpen nem is lehetne máshogy hiteles.

Értékelés: 10/9 Erőteljes, érdekes, friss. Humoros és mégis véresen komoly, többrétegű regény egy elfeledett korról és a máról egyaránt. Kíváncsian kezdtem el, örömmel forgattam, elégedetten csuktam be.

Kedvenc mellékszereplő: Krömeier kisasszony

Nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy megfilmesítik, és hogy jó rendező kezébe kerül. 

Nem tudok szó nélkül elmenni a borítóterv mellett sem, figyelemfelkeltő, minimalista design, maximális hatással. És ez, szinte adta magát, mégis teljesen véletlenül fordult elő, egy esti olvasás befejeztével, ahogy nyugovóra térve letettem az okulárét...: 

A kép már csak a helyzet jobb fényviszonyok közti reprodukciója.