John Steinbeck: Of Mice and Men

Nem is tudom milyen régóta terveztem már Steinbecket olvasni, bár mindig is az Édentől keletre lebegett lelki szemeim előtt, de az Egerek és emberek cím is ismerősen csengett a szerző nevével.

Steinbeckre én tudatosan vagy tudatalatt, de készültem. Merthogy biztos nagyon komoly, és szépirodalmi ésatöbbi. Szóval az is benne van az egészben, hogy talán azért vártam annyi évet vele, hogy „felnőjek hozzá”, de most, hogy már magam mögött tudom, nem tudom vajon miből eredtek a fenti feltételezéseim.

Az Of Mice and Men olyan, mint egy paraszt-musical. Két tökfilkóról szól, George-ról és Lennie-ről, akik miután Lennie miatt bajba kerültek és elhagyták korábbi helyüket, egy új farmon telepednek le és találnak maguknak munkát, ahol sok más fickó is dolgozik. Magyarán szólva egy tanya van, meg sok férfi, meg a főnők, meg a főnök bajkeverő szőke felesége, aki mást sem csinál, mint megkörnyékezi a férfiakat, és azzal az ürüggyel mászkál körülöttük, hogy nem látták-e az ő férjurát.

Lennie azért kerül mindig bajba mert mentálisan retardált. Sok mindenre nem emlékszik, nehezen figyel oda, saját világában él, halálukig képes „simogatni” az állatokat (pl. egereket, innen a cím), és csekély értelméhez veszélyes bivalyerő társul. Nem rossz szándékú, de óhatatlanul is bajba sodorja a viselkedése.
George-dzsal dédelgetett álmuk, hogy egy saját kis farmjuk lesz, ahol Lennie majd nyulakat is nevelhet.

A könyv nagy részében semmi érdemleges nem történik (pedig az eleje nagyon jól indul), utána pedig sejthető, hogy nagyjából mi lesz. Erkölcsi szempontból nem tartom kiemelkedőnek, a szereplők hidegen hagytak, a halálra simogatott állatokon kívül senkit se sajnáltam benne. Valahogy nem is érintett meg maga a dráma. Értem mit mond, értem a történetét is, csak egészében nem tetszik ahogy mindezt elmondta, és rosszul vagyok a környezettől is, meg a leírt élettől.

Azért írtam, hogy olyan,  mint egy paraszt-musical, mert szinte színenként vannak a fejezetek, és néha a leíró szövegrészek is mintha csak a hangokat, díszleteket jellemeznék. És még azt is el tudnám képzelni hogy a szereplők idegesítő módon dalra fakadnak benne időről időre.

A történeten magán kívül még sokkal irritálóbb volt a nyelvezet, az igazi hamisítatlan szlenges parasztos angol, amiben az ain’tekből sose elég, és tele van minden a hibás és borzalmas dupla tagadásokkal. Brrr… Hülyét kaptam tőle, és sokáig húztam az olvasását, hogy ne kelljen ezt a szemem számára fájdalmas betűhalmazt látnom. Egész egyszerűen nem tudom elviselni ezt a stílust.

Értékelés: 10/3 Nem tudom akarok-e még Steinbecket. Magasröptűnek vártam, mélyrepülés volt. Fogalmam sincs végülis miért nem hagytam félbe.

A régi blogról áthozott bejegyzés, eredeti hely: KATT.