Én és az iszlám, ő és az iszlám

Amir Ahmad Nasr: My Islam - How Fundamentalism Stole My Mind - and Doubt Freed My Soul

Az iszlám vallással, iszlám országok kultúrájával már korábban elkezdtem ismerkedni, érdekelt a téma, és több könyvet is olvastam, amik ebben a közegben játszódtak, például Waris Dirie-től A sivatag virágát, vagy Jean Sasson trilógiáját (A fátyol mögött, A hercegnő lányai, Királyi sivatag). Közös volt bennük, hogy női sorsokat mutattak be - és persze hogy már elég régen olvastam őket. Ezért is figyeltem fel Amir Ahmad Nasr könyvére, amit az Atlantic Press Kiadó jelentet meg a Könyvhétre Én és az iszlám címen. Érdekesnek találtam az alcímet is, ami eredetiben kissé többet árul el: How Fundamentalism Stole My Mind - and Doubt Freed My Soul, vagyis, hogy a fundamentalizmus hogy rabolta el, zsákmányolta ki az elmém, a kétség hogy szabadította fel a lelkem.
Hogy lesz vajon egy hagyományosan vallásos, iszlám családban nevelt fiúból aktivista blogger, aki megkérdőjelezi a vallás alappilléreit, sőt, talán létjogosultságát is? 

"For a while, there was a beautiful, spiritually liberating, 

mystical Islam that I loved as a child; later, entwined with it, 

came another Islam, that dictated that I should hold on to 

certain beliefs or risk burning in hell for all eternity. It erected 

tall suffocating barriers between me and the magical curiosity and imaginative free thought I loved as a child."

Muzulmán környezet ezúttal férfiszemszögből, mi több, némi otthonosságérzet a bloggerkedés miatt, felvillanyozott, ez a két aspektusa a könyvnek, még ha egyáltalán nem rajongok is a non-fiction jellegű könyvekért.

A történet a gyermekkorral indul, Amir családjával, vallásos és nem vallásos jellegű történetmeséléssel, költözésekkel, iskolaváltásokkal. Ezt a részt szerettem igazán. Amir Szudánban született, majd a család először Qatarba, később Kuala Lumpurba (Malaysia) költözik, sokféle környezetben kell így a kisfiúnak helytállnia az imám irányította szigortól kezdve egészen az internacionális iskolák koedukáltságáig és relatív szabadosságáig.
Amir eleinte nagyon istenfélő, elhiszi, hogy talán a Pokolra jut egynémely rossz cselekedete miatt (mert ugye honnan tudná, mikor billen át a mérleg nyelve, a végső döntéskor, Isten színe előtt), és gyermeki, zsigeri rettegéssel gondol a beígért szenvedésekre a Pokol mélyén. Időről időre kérdések fogalmazódnak meg benne, amikre az imám, vagy tanárai megfélemlítéssel reagálnak, azzal ijesztgetve őt, hogy az ilyen jellegű kételyek, a torokszorító érzés, az elbizonytalanodás nem más, mint a Sátán műve. Amir megpróbálja hát elfojtani ezeket az érzéseket, és marad hithű mohamedán, imádkozik és hajlong, és szép lassan felnő.
A felnőttléthez pedig szervesen hozzátartozik egy sokkalta kritikusabb gondolkodás, és némi józan ész is jó esetben, így a szerző lassanként rádöbben, nem eszik olyan forrón a kását, hogy pokolra jutunk némi kétkedés miatt... Sokat filozofál, gondolkodik, kutat, olvas, és belebotlik különféle blogokba, és gondolkodó mivoltából fakadóan végül ő is blogot indít a Szudáni gondolkodó címmel (The Sudanese Thinker).

Az anonimitás választva Drima álnéven blogol, ugyanakkor IRL is sok találkozóra, konferenciára eljár, ahol a hasonszőrű témában írogató bloggerek találkoznak, felszólalnak, workshopokon vesznek részt. Szociológiai, vallási, politikai, politológiai eszmefuttatásokat folytat, és persze folytonosan megkérdőjelezi az iszlámot. Az arab világ egyik legismertebb bloggerévé válik.

Ez bizonyára nagy tabudöntögetés, de kissé hogyismondjam... kiforratlan még ez a gyerek. Azt mondom gyerek, pedig csaknem egykorú vagyok vele, de mégis... annyi naivitás, kezdetlegesség van még benne. Olyan nagy szavaknak próbálja beállítani egynémely gondolatát, mintha ez még másnak nem fordult volna meg a fejében, vallással, dogmákkal, kötöttségekkel kapcsolatban. Szerintem ennyit mindenki gondolkodott már a vallásáról ha vallásos és a nem-vallásosságáról is, ha nem vallásos.
Nem mellesleg pedig az igazi aktivisták közt némileg csak oldalvonal menti drukker-bloggernek tűnt.

Sajnos el kell mondjam, nekem ez a könyv a legfinomabb megfogalmazást használva:  egyáltalán nem tetszett  - ami az érdeklődési körömet tekintve nem csoda, hisz menekülök a komolyabb vallási-filozófiai de főleg politikai témáktól és ahol izraeli-palesztin konfliktus, hezbollah és iszlámisták sokat kerülnek elő, nos, én ott igen kevésszer vagyok fellelhető. Mindazonáltal az iszlám vallás érdekel, és érdekelt volna a kiábrándulás is belőle, a miértek, a folyamat, de nem így. Amir helyében még sok-sok évet vártam volna egy ilyen jellegű némileg "önéletrajzi regény" -nek mondható könyv megjelentetésével, és valószínűleg akkor is inkább írók kezébe adom, mert utóbbiaknak szokott lenni stílusa.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik mélyebben érdeklődnek az iszlám, az iszlámmal kapcsolatos politikai problémák, szociológiai kérdések iránt, és akik szoktak követni a Szudáni gondolkodóhoz hasonló témájú blogokat.
Amir Ahmad Nasr oldala: The Sudanese Thinker
Nem tudok rá pontot adni.

Fülszöveg: "Öngyilkos merénylő vagy Al Kaida terrorista lehetett volna a kis Amirból, ha szülei nem látják be időben, hogy a vallási iskolákban hirdetett radikalizmus egy életre eltorzíthatja gyermekük lelkét. Véletleneken múlott, hogy az ő kezében a „bombát” végül egy internethez csatolt komputer jelentette.

Amir Ahmed Nasszer 25 évesen lett az arab világ legismertebb bloggere, és 27 évesen írta meg saját átváltozásainak izgalmas történetét ebben a könyvben, mely aligha véletlenül lett hónapok alatt világsiker.

Az Én és az iszlám voltaképpen az Arab Tavasz szellemi előtörténete. Lefegyverzően őszinte és izgalmas beszámoló az útjukat kereső muszlim fiatalok kétségeiről, lelki gyötrelmeiről és szabadságvágyáról. Egyszersmind behízelgően őszinte és felemelő memoár arról, hogyan nyitotta fel egy ifjú arab szemét a szélesebb világra a bloggolás és az internet."