Sorozat után most filmkritika, méghozzá Agatha Christie talán leghíresebb krimijének a Gyilkosság az Orient Expresszen új változatának nem is oly' finom ekézése következik, ahogy azt a szemfüles olvasók a címből és a diszkrét címkéből - paprikás poszt - már sejthették.
A Kenneth Branagh rendezésében Kenneth Branagh főszereplésével készült 2017-es új verzió ugyanis egyértelműen Kenneth Branagh igényeit szolgálja ki, és neki minden bizonnyal tetszett, amit csinál, amiről nekem sajnálatos módon csak az jut eszembe, hogy igazán TÖKKÉLETES volt Gilderoy Lockhart szerepére castingolni őt, csak valahogy nem sikerült jól rajta a felejtés-bűbáj. Vagy netán olyan jól sikerült volna, hogy teljesen kiverte a fejéből a nagy klasszikus Agatha Christie kötet történetét, stílusát és lényegét is?!
Ez a film nem csak Poirot karakterének, de Agatha Christie életművének is a megcsúfolása. Nem is tudom hogy lehetett volna jobban elrontani. Még ha maga Poirot lett volna benne színes bőrű az is kevésbé zavart volna, csak történt volna legalább valami úgy, ahogy az egyrészt valójában megíródott, és másrészt, ahogy az méltó lett volna az ikonikus detektívalakhoz.
A förtelmes és egyszerűen viccnek is rossz bajusz ugyanis, amit Branagh magára aggatott, csak a kezdet. A filmben láthatjuk még Poirot-t rohangálni, gyanúsítottat üldözni, közelharcot vívni és még lövöldözésben is megsérül... Rihegve-röhögve olvas Dickenst, és még a vonat tetején is végigmasírozik... o.O Szegény kis belgánk, aki a szürke agysejtjeiről híres, és arról, hogy gondolkodással derít fényt a csavaros bűnügyek megoldására, szerintem az egész életműben nem viháncolt ennyit, mint amit Branagh elbohóckodott, ki tudja miért, de érzésem szerint főleg saját szórakoztatására... Branagh alakítása nem több ripacskodásnál. Sajnos a maga mellé terelt nyáj, a többi nagynevű színész is elég halotthalvány teljesítményt nyújt. Deppnek egy arckifejezése van az egész filmben, Pfeiffernél meg azon izgulunk, leesik-e az arca, a többiek szimplán unalmasak, ahogy sajnos az egész film is egy túlnyújtott és kitekert vacak. A karaktereken egyébként is túl sokat változtattak, teljes kavarodás lett az egész. Andrényiékból hogy lett például drogos luvnya+ agresszív állat férj, azt végképp nem tudom. o.O
Az egyetlen dolog, ami tetszett, a a néhány felső kameraállás volt, ahonnan a fülkék belsejében történteket mutatták. Khm, igen, elég soványka tetszési indexre utal ez.
A nárcizmuson túl valószínűleg egy valami motiválhatta még Kenneth Branagh-t a film elkészítésére: hogy nagyon látványos és monumentális vágóképeket csináljon a hegyek közt, a túldramatizáltan egy vékony kis hídon elakadt vonatról... Természetesen semmi ilyen plusz dráma nem volt a könyvben, mert ott pont elegendő feszültséget okozott, hogy rostokol a vonat egy gyilkossal maguk közt. A vonatról való kimászkálás eleve rettentően zavaró volt, ez egy zárt terű történet, és úgy tudja hatásosságát is megőrizni, nem holmi utolsó vacsora jelenetet kreálva a szereplőkből a rohadt alagútban a vonat előtt. Esküszöm ott jobb lett volna egy Végső állomás-filmes zárás, ahol meglódul a vonat, és matrica lesz az önelégült Branagh-ból. Megérdemelte volna, ahogy ott hisztizik a szerelvény előtt, amit Poirot sosem tett volna...
A látványelemeknek persze van létjogosultsága a mozivásznon, de nagyon kibillent az egyensúly, és mutogatósdi lesz a gondolkodósdi helyett is.
A látványelemeknek persze van létjogosultsága a mozivásznon, de nagyon kibillent az egyensúly, és mutogatósdi lesz a gondolkodósdi helyett is.
A végén kifejezetten felháborított, hogy a Níluson történt bűnesethez hívják el a nyomozót, merthogy abban a regényben Poirot a HAJÓN van, amikor a bűntény történik, könyörgöm, ne vágjuk sutba, amit a krimi királynője megírt!... Valaki állítsa meg ezt az ámokfutó Branagh-t, nehogy több ilyen elvadult filmet forgasson, mert ez még paródiának is rossz.
 |
| Poirot rossz karikatúrája. |
Ó és egy kérdésem van még. Ki a vihar az a Katherine, akinek a fényképe felett Poirot sóhajtozik?!
Giccses, karikatúra-szerű kalandfilmmé degradálta Kenneth Branagh ezt az ikonikus történetet, szégyen. Magának forgatta, magának írta a szerepet, egész egyszerűen szánalmas.
Akik láttátok, mi a véleményetek?
Nagyon jót nevettem a Lockhart-utaláson az elején, igen, Branagh mintha benne ragadt volna a szerepben, már csak a "Magical me" hiányzik :P az a bajusz meg kicsit olyan mintha ovis kora óta szeretett volna felvenni egy ilyen igazi bohócbajuszt és végre örül hogy megtehette :P
VálaszTörlésMindazonáltal... komolyan akkora tragédia ha valaki el mer szakadni a "krimi királynője" vagy bárki más által leírtaktól? Miért nem szabad sose újraértelmezni "klasszikusoknak" aposztrofált történeteket? Annál is inkább mert a "klasszikus" is csak egy önkényesen aggatott címke az utókor részéről... Miért bűn az önálló vízió, az hogy változtatnak a történeten, karaktereken? Kicsit szerintem átestünk a ló túloldalára azzal hogy állandóan szolgai adaptációkat várunk és minden változtatástól falnak akarunk menni... Bocs, ez a poszt hozta ki belőlem, de nyilván nem csak ide szól :( de én sírni tudnék minden alkalommal amikor azt olvasom, hogy valamit azért ekézünk mert nem 100 % olyan amilyennek valaki egyszer megírta... a film ebből a szempontból mostoha gyerek, valahogy a színházi adaptációk világa sokkal szabadabb, ott évszázadok alatt kialakult egy komoly hagyomány arra hogy minden színpadi interpretáció más... lehet pár évszázad és eljutunk ide a filmekkel kapcsolatban is? :)
Én egyébként kb bírtam ezt a filmet, a hangulata miatt - remek volt a kamerakezelés, az állandó játék a tükrökkel, üvegfelületekkel, ahogy a töredezettségre reflektáltak a képpel is, nekem elég feszültek voltak a vonatban játszódó jelenetek is. Az meg hogy fel lett pörgetve és akciódúsítva, sajnos egyértelműen a mai felgyorsult moziigényeknek köszönhető, tartok tőle, hogy ettől nem szabadulunk amíg az átlag mozifogyasztók igényeit a 8 másodperces insta videók formálják :(
Mondjuk én unom Christie-t szóval nem vagyok mérvadó, nem lévén rajongó :P szóval bocsi hogy széttrollkodtam...
Igen, én is úgy láttam magam előtt őt most, mintha a "Magical Me"-t reklámozná éppen ezzel a szerepével is... :P A bajusz is tényleg túlmegy minden határon. Mellesleg Poirot elég hiú volt, a haját is festette, a bajuszt is be kellett volna festeni. Ezek látszólag apróságok, de valamiktől mégiscsak azzá válik a karakter, akivé, és ha ezeket szépen lefarigcsáljuk róla, egy új figura marad a helyén. Ez már nekem bántó, de egyébként nagyon is örültem a kommentednek, és hogy beszélgethetünk a témáról kicsit mélyebben. :))
TörlésNyilván a paprikás posztnak az irányvonala a kis dühös felcsattanás, amit ha sok egyéb magyarázattal tompítok, már nem is lesz paprikás. ;)
Ha unod AC-t, akkor azért nem kavar fel annyira némely változtatás, ez szerintem jellemzően úgy van, hogy a szívünkbe zárt történetek és alakok egyfajta védelmet élveznek tőlünk, és jobban bánt ha rajtuk csiszol valamit egy adott feldolgozás, ami nem ínyünkre való.
Egyáltalán nem tartom tragédiának a szabad értelmezést, és azt, hogy máshogy jelenjen meg valami, bár tény, hogy nálad valamivel nyugodtan szívvel veszem tudomásul és jobban élvezem a "szolgai" adaptációkat, mert úgy bele tudok pistulni dolgokba. ;) De tudom hozni neked egy csomó példát, amin sokat, vagy viszonylag sokat változtattak, mégis nagyon kedveltem:
- Ready Player One - szerintem szuper lett, akármilyen változtatásaival együtt egy irtó jó vizuális élménnyé varázsolták át.
- Átmeneti üresedés - jókat vitáztunk rajta, én az erkölcsi átértelmezés ellenére is szerettem, pedig óriási változás volt
- A nővérem húga - amiben pont az ellenkezője történik meg a végén, mint ahogy megírták, mégis nagyon drámai lett, és élvezetes, jól megformált karakterekkel.
- HP és az elátkozott gyermek - na ez kapott hideget-meleget, és valóban voltak benne nagy ökörségek, amik kicsit megcincálták az addigi kánont, nekem mégis egy érdekes és különleges utazás volt vissza a Roxfortba. És jó, hogy említetted te is a színházat, ott valóban sokkal megengedőbbek vagyunk, talán mert az nem egy "rögzített" műfaj, nem az van - általában -, hogy aztán újranézzük, hanem egy más jellegű élmény, ami akkor és ott történik. Felhoztam sokszor, hogy aki ekézte a HP8-at (van aki elutasítja a számozását is :D), valószínűleg azért csillogó szemekkel vett volna részt a színházi előadáson, és ámult-bámult volna az ott repkedő bűbájokon, és a színészi játékon. :)
Aktuális az önálló víziók témája a Hatalmas kis hazugságok, a Macbeth, és a Grindelwald film kapcsán is. Utóbbiról szintén beszélgettünk, és ahol el lehet nézni a hibákat, ha el akarjuk, de ugyanúgy lehet keményen kritizálni, hogy mennyire nem áll egy vonalban az eddig elmeséltekkel bizonyos szempontból. Ebben a küszöbök mindenkinek máshol vannak. Nekem itt volt egy nagy, minden küszöböt áthágás ezzel az Orient Expressz átirattal, és ezt sajnos nem tudtam jó szemmel nézni. Ha élveztem volna a hangulatot, tudott volna olyan feszültséget teremteni, ami magával ránt, nem szidtam volna ennyire, de halálosan untam az egészet, majdnem el is aludtam (tunk!) rajta.
TörlésAz újraértelmezés változtatásai mit sem számítanak, ha a karakter és a sztori gondolatisága meg tud maradni, de Branagh úgy érzem elvette tőlem mindkettőt. Ez, akit kreált, már annyira más valaki, hogy már nem Poirot. Ez, amit kitalált, már annyira más, hogy nem az Orient Expresszen történt bűn nehéz megoldását és dilemmáját meséli el. Nekem ez már túl sajátos újrahasznosítása volt az alapnak. AC irománya nem szent, és egyébként én sem szeretem a "klasszikus" címkét, most mégis használtam rá, mert úgy éreztem valamilyen eszközzel meg kell védenem egy ilyen, hozzá nem méltó ripacskodástól, amit Branagh előadott. :)
Még a színpadi interpretációra visszatérve: ez a krimi kifejezetten olyan, mint egy kamaradarab. Ha a látványra, egyéb eszközökre - akciójelenetek stb. - helyezik a hangsúlyt és kiviszik a rá jellemző kis játéktérből, akkor elveszti esszenciáját. Mai felgyorsult világ ide, vagy oda, én szeretem ha megmaradnak az igények az ilyesmire, mert ha mindent felgyorsítunk - még ha ez is az "elvárás" -, bizony elég sok mindenről lemaradunk. :)
(Ketté kellett szednem a kommentet, mert túl sokat írtam :D )
Igen, egyértelműen máshol húzódnak a határaink a változtatás vs szolgai adaptáció kérdéskörben :) érdekes, én a legnagyobb kedvenceimnél (LOTR, HP is) sokkal jobban szeretem azt amikor azt látom, hogy annak, aki hozzányúlt (akár film, akár új történet, akár színház, akár huszonnyolcadik átértelmezés) volt valami saját elképzelése a világról és kreatívan nyúlt hozzá, mint ha csak másolja a leírtakat más médiumra. Amíg megőrzi a történet / karakter / világkép lényegét. És valószínűleg itt van a kutya elásva, nekem Poirot AC regényeiben is csak egy némiképp öntelt, a saját kis agysejtjeit idegesítően előtérbe helyező alak :P egyáltalán nem ikonom. Szóval az hogy Branagh "másképp ripacs" nem volt mit bántson bennem :D
TörlésÉrdekes hogy én pl az Átmeneti üresedés végének gyökeres átírását máig nem tudtam megbocsátani, azzal együtt, hogy a sorozat összességében tetszik. RPO-t nem olvastam, csak láttam, a nővérem húgát meg pont fordítva szóval nem tudok nyilatkozni :)
HP8 (érdekes, én sose hívtam így :) meg a Grindelwald is olyan nálam, hogy inkább azt nézem, amit hozzátesz az eddig megismert világhoz, nem azt amit változtat rajta. elvenni meg igazából úgyse tud, ha egyszer a szívünkbe zártuk :)
Abban nagyon egyetértünk, hogy káros ez a felgyorsultság meg akcióorientáltság, de ez a mainstream filmgyártásban nem hiszem hogy változni fog a közeljövőben :( nem véletlen, hogy sokkal invenciózusabb dolgok vannak mostanában a tévében.
De az is lehet, hogy lenne olyan írás, aminél te sem tolerálnád jól azokat a változtatásokat, amik tényleg aláásnak esetleg egy karaktert vagy fontos tanulságot. Egyébként pedig jobb a te hozzáállásod, megengedőbb, így kevesebb csalódás ér. ;)
TörlésA kulcsmondat az "Amíg megőrzi a történet / karakter / világkép lényegét." Csak hát valóban ebben is lehetnek különfélék az értelmezések. Ó, hát igen, tudom én is, hogy Poirot egy kis öntelt pukkancs, hiú is, lenéző is sokszor, mégis nekem a ripacsság, amivel Branagh megjelenítette már kilógott abból a körből, amivel együtt Poirot Poirot tud maradni. Ezt sajnos nem tudom másként érezni. Egyébként nem ragaszkodom Suchet-het, de ő a kedvenc megformálóm. Az 1974-es adaptációt is kedvelem.
Na, hát az átírás maga engem is zavar a mai napig az Átmenetiben, mégis egy élvezhető sorozatot gyártottak le belőle. :)
Nagyon tetszik ez a HP-világhoz való viszonyulásod, valóban csak hozzátenni tudnak ezek a pluszok, akár a Legendás állatok vonal, akár a színpadi művek. Sosem veszik el, amit a HP maga jelent, és ez egy szuper érzés. Tulajdonképpen másnál is ez van, ha nem tetszett a film, attól még ugyanúgy szeretheted tovább a könyv nyújtotta élményt, nem vehetik el tőled. (Max felejtés bűbájjal! :D :D )
Én azért örülnék, ha a mainstream mellett megmaradna egy rétegben a lassabb, gondolkodtatóbb témák/műsorok/műfajok birodalma is, és pont ezért zavarja a lelkemet, hogy egy ilyet, mint az Orient Expressz is feláldoztak tulajdonképpen a felgyorsult fogyasztói társadalom oltárán.
Hát a tévét azt hagyjuk is! :D
Szerintem az adaptációknak az előnye és hátránya is egyben, hogy amíg egy könyvet mindenki a saját elképzelése szerint olvashat, addig egy film, színdarab maximum pár ember elképzelése, és ez vagy illik ahhoz, amit olvasott a néző, vagy nem. Ha ő is ugyanazt változtatta volna meg, akkor tetszik neki, ha szerinte nem passzol a világba, utálni fogja.
TörlésPlusz azért vannak eszközök, amik rendelkezésre állnak az adaptációhoz, de vannak megkötései is a műfajnak. Egy belső monológot vászonra vinni pl nehéz, de a vizuális megjelenítés az erőssége általában a filmeknek.
Egy kamaradarab bár szerintem nagyon jó tud lenni, és szeretem filmen is őket, a mai instant világban nevelkedetteknek nem biztos, hogy bejön.
Én ezért általában el tudom különíteni magamban a könyvtől a filmet: tudom, hogy nem feltétlenül azt fogom látni, amit olvastam, próbálom nyitottabban nézni ennél.
Viszont az szerintem probléma, ha a film önállóan, magában nem állja meg a helyét, mint film, ha elentmond saját magával, vagy nem értelmezhető plusz információk, vagy a könyv ismerete nélkül. Ez esetben is ez a probléma, hogy lyukas maradt a sztori. Többet áldozhattak volna a forgatókönyvre, és valaki néha elbeszélgethetett volna Kenneth barátunkkal arról, hogy az egója lenyomja a filmet...
Jaaa, Pupi, nyilván nem a tévé tévére gondoltam :D azt nem is nézem. Hanem az HBO, Netflix, Amazon, stb sorozatokra, amik között mostanság sokkal több értelmes darab van, mint a moziban ;)
TörlésBubu, hát igen, a fantáziája mindenkinek más, ez vitathatatlan dolog - persze csodálatos is. :)
TörlésA műfaji megkötésekkel érdekes módon szerintem pont akkor bánnak legügyesebben, amikor kevesebb a lehetőség - bezártság, kis tér, belső monológok általában sokkal jobban sikerül adaptálni is ezeket a nehezebbnek vélt dolgokat. Pl. A marsiban a naplójegyzetek videonaplóvá alakítás, vagy az egész egyedüllét ábrázolása úgy, hogy az ne váljon unalmassá. Ugyanez A számkivetettnél is érdekes volt, csak ott nincs könyvalap.
Én remélem lesz még a kamaradaraboknak újra virágkoruk, mert én nagyon kedvelem őket! :)
Valóban jól megfogalmaztad, a film önmagában sem igazán állta meg a helyét, vagy volt szórakoztató...
Szerintem amúgy Branagh-val nem nagyon lehet beszélni meggyőzés szinten. :D :D Nem tudom elképzelni, hogy valaki azt mondja neki vegyél vissza, ő meg hogy hát jó... :)
Ilweran, ja, oké, értem. :) Azt hittem ötöt léptünk lefelé, de akkor csak egyet. :D
Azt hiszem, én lettem volna az ideális közönsége a filmnek: egyáltalán nem ismertem a történetet, mivel nem olvastam, és nem láttam még korábbi Poirot történetet. És szerintem mint önálló film sem állja meg a helyét, tele van logikátlan húzásokkal, nem követi a saját szabályait sem.
VálaszTörlésOrdít róla, hogy a nagy büdzsét nem tudták használni. Kenneth Branagh egója túlzottan rányomta a bélyegét a rendezésére, és a színészi játékára is. Erről már mindent leírtál Pupi, és el kell mondjam, imádom a szófordulataid a paprikás posztokban :D Elhiszem, hogy Lockhart zseniális színpadi színész, és nagyon jó a Shakespeare adaptációkban, de valaki már igazán megmondhatná neki, hogy mást kíván a színpad, és mást a kamera. Túl modoros, teátrális, és túlzó a játéka, ami elment pl. a Harry Potterben, de mint Poirot, hazavágja a karaktert. Ezt erősíti a forgatókönyv, amiben unásig tolták, hogy "... mert én vagyok a legjobb!" Ha valaki zseni (Columbo, Holmes, House, Grissom...stb) annak nem kell hangsúlyoznia ezt állandóan. E mellé jön még pár hisztis bőgés egy női fénykép felett (WTF?), pár "...nem is tudom", ripacs viselkedés, a borzalmasan igénytelen műbajusz, és már ki is heréltük Poirot... Pedig nekem igazán nem lehet problémám azzal, hogy adaptációnak milyen a film, de nem jön át a nyomozói nagysága ennek az embernek. Ez egy infantilis gyereklelkű éretlen valaki volt.
A többi szereplőnek, bár remek színészeket választottak, lehetőségük és kellő játékidejük sincs elmélyíteni a kerekterüket, vagy empátiát ébreszteni a nézőben.
A látvány, az operatőri fogások és a vágás is nagyon jó, de összességében mégis művinek hatott. Amit viszont kiemelnék, az Patrick Doyle zenéje, amit mindentől függetlenül megvettem, mert izgalmas, áradó, sejtelmes, ami krimi olvasás mellé kiváló.
A történet nagyszerű lenne, - személy szerint szeretem a korabeli nagy port felkavaró esetek beemelését a krimikbe -, ha nem zökkentenének ki állandóan a következetlenségek:
Daisy Ridley nagyon bájos, de mióta néz ki a tanárnő fiatalabbnak, mint a már felnőtt tanítványa?
Egy fa szerkezetű hídon lefut a titkár, és talál egy random, őrizetlen tüzet, amibe belehajítja a papírjait?
A vonat egy ki...tt szakadék tetején áll, de az egyik tanút kihallgatni legjobb egy piknik keretein belül, mellette? A végén meg szálljon le mindenki, kortól, nemtől, magas saroktól függetlenül a hóra egy szakadék peremére, hogy halálra fagyjon, amíg Poirot a nárcizmusában fürdik?
Az elején volt egy mondat, hogy zárva volt minden vagon, így (mivel a kalauznak van csak kulcsa) leszűkül a kör arra az egy kocsira, ahol a gyilkosság történt. De később kiderül, volt a gyilkos(ok)nál egyenruha, és volt nála kulcs. Itt azt hittem, jön az izgalmas kibővítése a gyanúsítottaknak... De nem...
Ma, amikor szinte más sincs a tv-ben, mint Helyszínelők, Gyilkos elmék, Sherlock, Döglött akták, Columbo és társaik, tehát régimódi-, és új nyomozós történetek, akkor egy ilyen logikátlan filmet nézni is kínos volt.
A Nílusos sztori nem lehet, hogy úgy indul majd, hogy megoldja azt, amiért hívták, majd felszáll a hajóra?
"Esküszöm ott jobb lett volna egy Végső állomás-filmes zárás, ahol meglódul a vonat, és matrica lesz az önelégült Branagh-ból." :D Imádlak!
Nahát, semmi Poirot feldolgozást nem láttál még? :) Tényleg érdekes tesztalany vagy!
TörlésBranagh szerintem is elfelejti, hogy mennyire más a színpadi és a filmszerep. Tényleg úgy játszik, mintha muszáj lenne itt is modoroskodni.
Nekem a hisztérikus nevetgélése Dickens felett is kifejezetten infantilisnek hatott. :/
A zsenik szeretik fényezni azért magukat, egy kis egészséges önteltség, önfényezés még belefért volna, mert Poirot-tól is látunk ilyet, de valóba túlzásba vitte és ellehetetlenítette Poirot karakterét.
Pfúú, hát nekem van valami antizene kapcsolóm, mint tudjuk, igazából semmit nem regisztráltam a zenéjéből a filmnek, de ez az én hibám, nem is veszem észre gyakran, hogy van egyáltalán zene. :D Hacsak nem Hans Zimmer. :D De örülök, hogy akkor számodra ez legalább egy értékelhető része volt a filmnek. ;)
Sok apróbb és nagyobb hiba tarkította, jókat hoztál te is. A vonatból kiszállás úgy egészében fura volt, de a hóba-fagyba kiültetés totál felesleges volt. Meg lehetett volna oldani odabenn is, ahogy történt. " A végén meg szálljon le mindenki, kortól, nemtől, magas saroktól függetlenül a hóra egy szakadék peremére, hogy halálra fagyjon, amíg Poirot a nárcizmusában fürdik?" :D Ez nagyon tetszett!
Elképzelhető, amit mondasz, a Nílusos esettel kapcsolatban, ez mondjuk mentené a dolgot. Azért zavar ez is annyira, mert az is direkt úgy van megalkotva, hogy a hajón történik minden.
Örülök, hogy tetszett a poszt. :)
A szüleim, anyósom sokat nézték / nézik Poirot, de én egy mellé sem ültem le, pár perceket láttam a klasszikus feldolgozásból, és még nem kezdtem el olvasni őket. Ezért is vártam a filmet, hogy akkor egy nagyágyúval kezdjek... Hát nem jött össze :)
TörlésEgészséges öntudat még ok, meg szilárd hit a maga igazában, de ez itt sok(k) volt már a jóból.
Nekem amúgy a fényképezés is tetszett, szép tájak voltak, meg szűknek érződött a vonat, és azért nem voltak benne rossz színészek. Nem volt nézhetetlen, de nem fogok újrázni. A zene azért is érdekelt, mert hallottam, hogy Michelle Pfeiffer énekelte a végén levő dalt, és meghallgattam. De én nagyon zenés vagyok, ki szoktam hallani, főleg, ha jó :)
Nem mintha ezek után vágynék a Nílusos filmre. Max, ha lecserélik KB-t...
Beleválasztottál! :D Remélem azért nem ment el a kedved, nézz meg egyszer valami más adaptációt is, vagy olvasd el a regényt. :) Ha ennek a poénja már nagyon lelőtt, akkor ajánlom a Tíz kicsi négert, az hasonlóan összetett és jó AC krimi. ;)
TörlésValóban ez már sok volt, amennyire KB hangsúlyozta saját tökéletességét...
A fényképezés, a látvány valóban jó volt, voltak szuper vágóképek, és a felső kameraállás tényleg tetszett, ahogy írtam is, de ezek csak külsőségek, nem kompenzáltak azért a többiért.
Igen, te nagyon zenés vagy, neked külön öröm volt ez a része. :))
Nem hinném, hogy KB lecserélné KB-t. :D 2020-ra írja az imdb a Nílusost egyébként.
Most láttam, a BBC pont Poirot-val készül karácsonyra... Hátha érdekel:
VálaszTörléshttps://www.imdb.com/title/tt8463714/?ref_=nm_flmg_act_2
Köszi! :) Hm, John Malkovich! Érdekes, tetszik! Az ABC-gyilkosságokat nagyon szerettem olvasni. :)
TörlésNincs mit!
TörlésÉs Rupert Grint bajusszal :D
Áhh, igen, csemege! :D
Törlés