Liane Moriarty: What Alice Forgot

Egy régóta várólistán levő saját választás ami szórakoztató, eredeti és ráadásul nem is sorozatrész: ez volt a What Alice Forgot, Liane Moriartytól. Magyarul Add vissza az életem! címen jelent meg a Pioneer Booksnál. :) Nem tudom miért nem olvastam már el évekkel ezelőtt, amikor megvettem, de örülök, hogy most lekaptam a polcról.

Jólesett olvasni ezt a könnyed, de minőségi chick-litet. Ritkán nyúlok a műfaj képviselői után (Kinsellára ráuntam már párszor), mert sokszor sablonosak, túl nyálasak és bevallom Alice-szel kapcsolatban is megvolt az a félelmem, hogy semmi érdekes fordulat vagy újdonság nem lesz benne, és közhelyeket hoz majd az amnéziás alapszituációra, de egyáltalán nem így történt. 

A kulcsmotívum valóban az amnézia, e köré építkezik a szerző, de nem a könnyű utakat járva. Nagyon sok témát érint: házasságot, elhidegülést, barátságok, testvéri kapcsolatok alakulását, gyermekvállalást, meddőséget, féltékenységet... Alice beveri a fejét az edzőteremben és egy csapásra kiesik az emlékezetéből élete előző 10 éve. 29 évesnek hiszi magát, boldog házasnak a férjével, Nick-kel, akivel épp első gyereküket várják. Ehhez képest arcul csapja a realitás: hamarosan betölti a 40-et, a férjével válnak, és nem csak egy, de már három gyerek édesanyja, akikről semmit nem tud az ég világon, és nem is emlékszik rájuk, vagy bármire velük kapcsolatban, az elmúlt évtizedből. Szép kis rajtkocka, nemde? Nem irigyeltem Alice-t, szinte feldolgozhatatlan változásokkal kellett szembesüljön a fejsérülése után. A családjában is akadtak merész új fordulatok (Roger és a salsa :D), és szomorú epizódokat is meg kellett ismerjen, amikor húga életéről érdeklődik. Ami azonban abszolút meglepő számára, hogy teljesen más személyiség lett ebben a 10 évben. Magára sem ismer... szigorú rendszer és rendszabályok szerint él, lefogyott, imád sportolni, futni, ellentmondást nem tűrő hangnemet tud megütni, aktívan részt vesz mindenféle rendezvényen, sőt épp Guiness-rekord kísérletet készül megdönteni a következő hétvégén egy csapat másik anyukával. :O Szuper-Alice lett? Akkor vajon mégis miért viselkedik vele olyan ellenségesen Nick? Mi lett régi barátnőjével, Sophie-val? Miért romlott meg a kapcsolata a húgával? Még a kedves szomszéd néni is csúnyán néz rá, és nem integet vissza... Ki az a Gina, akiről mindenki sajnálkozva beszél, de neki semmi emlékképe róla? De ami a legfőbb: mégis hogy juthattak el Nick-kel a válásig, ha olyan boldogok voltak, és látszólag mindenük megvan, amire 10 évvel ezelőtt vágytak?

Borítók (a montázst a canva.com-on készítettem).

A magyar kiadás.

A stílus remek volt, gördülékeny, szórakoztató. Elizabeth pszichológusának írt "házi feladatai" és Frannie dédnagyi (!) blogbejegyzései (oltári az öreglány! :D) tarkították és tették még színesebbé a fejezeteket. Alice-t nagyon megkedveltem, és együttéreztem vele. Szerintem nem is lehetett volna jobban leírni, ami lezajlott benne, és ahogy az egyes információmorzsákat fogadta, valamint a változást próbálta értékelni. Szimpatikusabb volt a régi Alice, és úgy örültem, hogy nem próbált belebújni az új Alice szerepbe, hanem az emlékek lassú visszatérése után is megőrzött valamit abból a naiv kedvességéből, ami régebben jellemezte. :) Kedveltem Elizabeth-et is, akinek brutálisan nehéz sorsot szánt az élet (vagyis a szerző, tudom, tudom, de úgy beleéltem magam! :)), és nagyon drukkoltam neki. :) 

Ez az egyik legjobb borító szerintem,
a színes lakkos körmökkel (van
jelentősége).

Cukik voltak a gyerekek, és a viszonyulásuk az amnéziás anyukájukhoz (haha, a kis trükkök, kijátszások :D), és vica versa, Alice viszonyulása a gyerekekhez, akiket mindennél jobban kellene ismernie, mégis idegenek és teljesen ismeretlen, rázós terep voltak számára. 

Észrevétlenül mesélt sokat a szerző az emberi lélekről, a kapcsolatainkról, motivációról, az idő múlásáról. Volt mélység a könnyed felszín alatt, és volt bőven tragikus esemény is, ami megnehezítette a szereplők életét - pont ahogy az lenni szokott a való életben is. 

A könyv végének életszerűségéről, a döntések helyességéről lehetne persze vitázni, elmélkedni. Nekem végső soron tetszett ez a lezárás, de el tudtam volna fogadni a B verziót is. Így is, úgy is zajosan és mozgalmasan folytatódott az életük... és persze kiszámíthatatlanul, szuper-Alice ide vagy oda. :)

Értékelés: 10/10 Kedves könyv a változásokról, az életről: örömökkel, bánatokkal, váratlan fordulatokkal együtt. Tudott meglepetéseket okozni, nem közhelyes. Kíváncsi vagyok Liane Moriarty másik könyveire is (a Big Little Lies (Hatalmas kis hazugságok) főleg érdekel, abból sorozat is készült már, de előbb olvasni szeretném).

U.i.: Hogyhogy mindig az Alice-ek a feledékenyek? :) A Still Alice szereplője is ezt a nevet kapta... (igaz ott Alzheimerről van szó, nem amnéziáról)

Ez a második könyv, amit elolvastam idén a várólista csökkentő listáról. :)