Dr. Csernus Imre: A kiút

Apukám nemrég megkérdezte, nem értékelem-e kicsit túl ezt a Csernust? Nem volt nagy él a kérdésben, csak egy kicsi. Épp akkor kezdtem olvasni A kiút című könyvét, és eltöprengtem lehet-e ebben valami igazság, de ebben a könyvében is volt amivel megtalált. Ha pedig mindig van, amivel megtalál, akkor úgy érzem nem túlértékelés szeretni amit ír, amit mond. :)

A kiút, adja magát a kérdés, jó, de miből? És az univerzális válasz: mindenből, bármiből, totálisan lerombolhatja az imidzsét a könyvnek, bár igaz rá, de inkább azt írom: kiút abból, amibe belemásztál, és ki szeretnél mászni.

Barátság, hazugság, bocsánatkérés, felelősségvállalás, Y-generáció, Facebook, közösségi élet, társfüggőség, érzelmi zsarolások, racionális és érzelmi érettség, belső béke.. Rengeteg fontos témán vezet keresztül, miközben az egészet Dante pokla köré építi, és a különféle körök bűnösein keresztül magyarázza el a gondokat és a kiutakat.
Mivel annyira kompaktan és jól meg vannak fogalmazva a legjobban tetsző részek, ez leginkább egy idézetekkel telihalmozott poszt lesz. :) 

Tetszett, amiket a barátságról írt, hogy néha mennyire felszínesek az igaznak hitt barátságok is, mert nem mondjuk ki azokat a dolgokat, amik a másiknak fájhatnak, egyszerűen nem vagyunk őszinték, hogy ne rondítsunk a másik lelkivilágába.

" (...) azonban a barátság a szereteten alapul. Szeretni valakit pedig szubjektivitást jelent. Nagyon kevés az olyan barátság, amelyben az emberek húsba vágó dolgokat is el mernek mondani egymásnak. A legtöbben a kényes témákat kerülgetik, mint macska a forró kását, nehogy a másik megbántódjon."

Aztán előjöttek később azok a "barátnők" is, akikben semmi empátia nincs, csak a nagy kéretlen tanácsosztogatás közben a saját hangukat és saját gondolataikat szeretik hallani, miközben lerántanak a saját poklukba, mert ránk húzzák azt, ami éppenséggel őrájuk volt igaz egy-egy rossz kapcsolatban.
Ez az idézet meg kifejezetten tetszik, és nagyon igaz:

"A nők (...) körmönfontan beszélgetnek, nem mondják ki azt, amit éreznek, és így csak egymás vérét szívják több órán keresztül. Ez olyan, mint a majmoknál a tetvészkedés." :D

Sandro Botticelli képe. Forrás

Szó esik aztán sikerekről és a járt és járatlan utak más megvilágításba kerülhetnek. A járt út biztonságos, de abból kisebb sikerélmény adódhat, ha az ember  nem lép ki a korlátai mögül. Ezeknek a gondolatmeneteknek azért örültem nagyon, mert én jó régóta tudatosan lépkedtem az életemben olyan irányba, ami kihívást jelentett, ami nem feltétlenül a könnyebb út volt valamiben, amiben nem voltam olyan jó, de fejlesztettem magam. Lehetnek ezek nagyon apró dolgok is, hobbik akár, de sokkal fontosabb döntések is.

"A kis sikerélmény pedig kis önbizalmat ad. A járatlan út ezzel szemben hatalmas megmérettetés. És sok félelemmel jár megoldani ezen az úton bármit. Megoldani pedig csak rengeteg energiával és hittel lehet. Ezért ez ennek megfelelő sikerélményt, önbizalmat és kisugárzást is adhat." 

"Vagyis, tudatosan ugrok olyan racionális és érzelmi megmérettetésekbe, ami új, ami ismeretlen, amitől félek (...)"

Aztán előkerült itt a mocsaras terep - mocsaras, mert engem is lehúz bizony -, a Facebook és az Y-generáció ehhez való viszonya, a netes jelenlét kérdései, és a remek megfogalmazás: a megosztások és like-olások csak "firkálás", az Y generáció mást sem csinál, mint firkál.

"Hány ember élete lenne üres, ha a Facebook váratlanul megszűnne? Vajon a közösségi média valójában csak sok, önmagában nem bízó ember Egy Gyűrűje?"
"Szóval nem lenne Facebook. Akkor mi lenne?! Erre a gondolatra, hogy megszűnik a net, nincs Facebook, az Y-ok szörnyethalnak egy időre (...)" 

Az Y-ok emellett rühellik a rutint, nincs monotonitástűrésük - márpedig az élet monoton sokszor!... - és ha nem tudnak feltöltődni, elég hamar kiégnek. A fb-on lógás márpedig nem feltöltődés - vagy csak ritkán, a jó közegben. Torkoskodva habzsolják az üres élményeket, amik csak "ingerek" inkább. Erre hozott Csernus egy remek hasonlatot, egy csővel:

Forrás. 

" A rohanó habzsolókról nekem egy cső jut eszembe. A cső akkor érzi jól magát, amikor állandóan átfolyik rajta valami. A cső látszólag mindig tele van, de a cső valójában üres. Akkor érzem jól magam, ha maximális intenzitással száguld minden. Száguldanak az infók. De ahogy az információ intenzitásának a hatása csökken, jön a gáz, hogy már nem vagyok fontos. A posztolásokra, lájkolásokra mennyi ideig emlékeznek az emberek?"

"A torkoskodás és habzsolás mellett belső üresség van." Csak az a fontos, hogy az ember állandóan szórakoztatva legyen. A földi mennyországban érezze magát. Vannak, akik egész életükben erre rendezkednek be."

De a konkrét habzsolóknak is van üzenet, mégpedig találóan az, hogy "az ember a fogaival ássa meg a saját sírját"....

A kapcsolatok és a társfüggőség kapcsán előkerült két típus, az A és a H típusú kapcsolatok. Hirtelen nem rémlik, hogy korábban is írt volna róluk így, de nagyon tetszett. Egyértelmű, hogy az A-típusú kapcsolat amikor a két fél, mint az A betű két szára egymásra dől, támaszkodik, míg a H az, ahol egymás mellett, kiegyensúlyozottan léteznek. Az előbbire még azt is írja Csernus, nevezhetjük akár vak vezet világtalant kapcsolatnak is... 

Sok kisebb fontos gondolat is volt benne amiket nem fejtek ki hosszabban, de egy rövid felsorolást azért megérdemelnek:
- a nem tudom mindig a nem meremmel vagy nem akarommal egyenlő... (régi gondolat, még mindig igaz)

- önmagam kizsákmányolása ha nem megyek el pihenni, mert jaj mi lesz ha nem dolgozom... Ezt fel kell írnom a falra, vagy a hűtőre...
- a traumák elől elmenekülünk, mindenféle figyelemeltereléssel, és Barátok közt bámulás közben azt hisszük minden rendben.
- a halál előbb vagy utóbb bekövetkezik, párkapcsolatnál is, szülőnél is...
- a szülői jogosítvány elméleti kérdése... jaj mennyire jó is lenne, ha nem vállalhatna fű-fa-virág gyereket... "Nem lenne jó ötlet egy szülői jogosítványt bevezetni? Ha ilyen nem lesz, akkor egyre több lesz a bamba, szeretetéhes gyerekfelnőtt."
- "A világ nagy sorskérdései apróságokon múlnak" - ezt a doki A Gyűrűk Urából idézi :)) És így is van.

Az önismerettel, pszichológiával foglalkozó könyvekről írtakban is megbújt néhány bölcs gondolat.

"Én, amikor a kezembe veszek önismerettel foglalkozó könyveket, teljesen másképp szoktam olvasni őket, mint ha például egy regényt olvasnék. Ha olvasás közben odaérek egy számomra fontos mondathoz, akkor sokszor újra elolvasom, aláhúzom, esetleg a könyvbe is beleírok pár szót, ami arról eszembe jut, majd leteszem a könyvet. És akár hónapokig a kezembe sem veszem. Azonban amikor ránézek, mindig eszembe jut az a mondat, és hagyom, hogy dolgozzon bennem. Időt adok arra, hogy megérjen bennem. Minek sietni? Az "élést" nem lehet gyorsítani."

Bár én viszonylag hamar elolvastam A kiutat, volt, hogy én is meg-megálltam és emésztettem egy-egy szekciót benne, aláhúztam, szamárfüleztem, becsuktam, és gondolkodtam rajta. Az egyik ilyen megállós gondolat ez volt benne:

"(...) amíg valaki él, lélegzik, megvan a két keze és a lába, és ép a tudata, bármin változtathat. Bármin. A durva kríziseink alapjában változtathatják meg az életünket. Ha nem kezdünk el siránkozni. Ha nem kezdünk el jajveszékelni."

Értékelés: 10/10 Túlértékelem? Olvastad az én szememen át? :)
Remek könyv, remek gondolatokkal. Ha úgy lesz, ahogy mondja, és valóban nem ír több könyvet, akkor zárásnak is tökéletes, összegez nagyon sok témát és fontos útravalót benne, de nem erőlteti rád. Mazsolázd ki a kiutad. 

2013. novemberében ott voltam a könyv bemutatóján, erről >itt< olvashattok. Bár már akkor belefogtam a könyvbe nagy lelkesedésemben, az elolvasásig végül is csak most jutottam el. :)