Jodi Picoult: House Rules

Rég olvastam már Picoult-könyvet, most a House Rules - Házirend - került sorra, úgy látszik kicsit belebonyolódtam az Aspergeres regényekbe (már külön címkét is csináltam hozzájuk), ez idén már a harmadik olyan, amiben a főszereplő ebben a szindrómában, az autizmus egyik enyhébb formájában szenved. Jacob nehezen kommunikál, nem néz az emberek szemébe, kényszeresen szabálykövető, szereti a rendet és a szín szerinti rendezést. Szekrényében egy szivárvány rajzolódik ki a színek szerint rakott ruhákból, a hét napjain pedig be van osztva, milyen színű ételeket lehet enni. Jacob szó szerint vesz mindent, nem érti amikor valami elvont kifejezést használnak, nem tudja az arckifejezéseket megkülönböztetni egymástól, nem tud hangsúlyozni, unott és lapos a beszéde. Szorongásos rohamai vannak, amikor csak nagy, nehéz takarókkal bugyolálva, vagy kedvenc Bob Marley számát énekelve lehet megnyugtatni. Nem bírja az erős ingereket, legyen az fény, vagy hang. Még egy papírt is tilos összegyűrni, csak hajtogatni szabad. Abszolút az ő igényeihez kell alkalmazkodni... Rémesen fárasztó lehet ez. 

"Jacob's room is the place entropy goes to die."

Jacob érdeklődik a kriminalisztika iránt, állandó nézője az ilyen jellegű sorozatoknak, füzetnyi jegyzeteket készít róluk, megfejti a bűntényt. Sőt, otthon is berendez néha különféle tetthelyeket, és az anyukájának kell kitalálnia, mi történhetett és ki a tettes. Cluedo 3D. Ez még csak hagyján, de megjelenik néha valódi tetthelyeken is, és bizony volt már, hogy ő "súgta meg" a megoldást a rend őreinek... 

Jacob apja kilépett a családból (hát meg tudom érteni), de van egy testvére, Theo, aki néhány évvel fiatalabb nála. Mégis Theonak kell leggyakrabban a nagy testvér szerepét alakítani.. 

A kockás plédes borítók a kedvenceim. 

Jacobnak van egy tanára is, aki a különféle emberi interakciókkal kapcsolatosan oktatja, szociális készségeit fejleszti, ő Jess. Amikor Jesst holtan találják, CD-it pedig ábécébe rendezve, nos, nem kérdés, ki lesz az első számú gyanúsított. Jacob érzelemmentes, tekintetet kerülő kifejezésmódja pedig csak rátesz mindenre egy lapáttal. 

A regény izgalmas, olvasmányos volt, élveztem olvasni és nem jöttem rá, hogy mi a megoldás. Megfordult a fejemben ugyan ez a szcenárió is, de aztán elvetettem, mást vártam volna még. Ez a csavar nem volt az az igazi picoult-csavar. Mintha inkább a betegség elmagyarázásába fektetett volna több energiát, és ez nem baj, mert így is egy jó történet lett, ami ötvözte a krimi, a családi dráma, és a szokásos jogi ügy elemeit. Sok jelenet zajlik most is tárgyalóteremben, és az elbeszélés több szemszögű, közülük egyik az ügyvédé.

Tetszett, és lekötött, de van néhány kritikai pontom, amik tulajdonképpen ha nagyon ráfeküdnék, hát elég erőteljesen megkérdőjelezik az egész regényt, meg, hogy mi értelme is volt. Kisebb SPOILEREK lehetnek, de nem árulom el a megoldást, csak kifogásolom benne a levezetést: 

Most komolyan, KOMOLYAN nem akarja tudni a védőügyvéd, hogy mi történt? Nem kérdezi meg? Merthogy ha mégis ez vagy az, akkor utána nem hazudhat a bíróságon? :D Hát kacag a májam. Az a dolga, hogy védje, nem tudom miért csinál úgy Picoult, mintha mindenki erkölcscsősz lenne, és az a bizonyos eskü amit ott tesznek tényleg arról szólna, hogy csak igazat mondanak, ne röhögtessen már. Oliverre, az ügyvédre emiatt végig ferde szemmel néztem. Tulajdonképpen így kvázi azt sem tudja mit beszél, és szép-szép, hogy fél napon át az Aspergert magyarázzák a bíróságon, meg hogy mennyire csak igazat tud mondani Jacob, de könyörgöm, akkor kérdezzétek meg, mi volt, hogy történt! Nem piszmogás kellett volna, meg a kifogások, hogy Jacob miért ne szólaljon fel. Csakhogy akkor nem lenne regény ugye... Szóval ebből a szempontból egy kicsit sok és erőltetett volt az információ visszatartása és ésszerűtlen a viselkedés. Még Jacob anyja, Emma sem kérdezi meg normálisan szemtől szembe a fiától, mondd meg, mi történt, fiam? ... Ennek értelmében a borítón lévő kérdés, What would you do?, amin egyébként mindig lehet dilemmázni, ebben a Picoult regényben válaszolható meg legkönnyebben. Kisebb SPOILEREK VÉGE.

A másik, ami nagyon feldühített, hogy Picoult arra apellál, legalábbis Emma szájába adja a szavakat - amik akár kihagyhatók lettek volna a regényből -, hogy Jacob autizmusát az oltások okozták... Higany-tartalom, és a gyógyszeripar mint ádáz ellenség. Persze-persze, ne oltassák a gyereket, hadd haljunk meg újra diftériában és jöjjön a gyermekbénulás, hurrá! :D Ez a fajta agyatlanság abszolút felbőszít, és ahogy olvastam külföldi blogokon is megütköztek rajta. 

Utánakerestem, és ebben a cikkben nyilatkozik a vakcinákról Picoult, nos, kicsit enyhébben, de még mindig utalgat rá, és ez nem tetszik, mert szerintem a baj az, hogy egyre nagyobb háborút kell vívni az ostoba anti-vaccer bandával, nem kéne hogy egy népszerű szerző is propagálja az oltásellenességet... A nyájimmunitás nem mítosz. 

Értékelés: 10/7 Ismét egy nem szokványos, nem könnyű, nem rózsaszín téma a szerzőtől, ezúttal is jogi köntössel. Az oltásmizéria és a non-kommunikáció a nem aspergeresek részéről nem tetszett, de érdemes volt elolvasni, a szokásos jó stílus és vonalvezetés jellemző rá. Egy kicsit talán túlírt abból a szempontból, hogy kevesebbszer is elég lett volna elmondani, elmagyarázni az Asperger jellemzőit (persze 2010-ben, az eredeti megjelenés évében még lehet, hogy nem volt ennyire ismert?). 

Magyarul Házirend címen jelent meg, kiadja az Athenaeum.