2015. augusztus 10., hétfő

Jodi Picoult: House Rules

Rég olvastam már Picoult-könyvet, most a House Rules - Házirend - került sorra, úgy látszik kicsit belebonyolódtam az Aspergeres regényekbe (már külön címkét is csináltam hozzájuk), ez idén már a harmadik olyan, amiben a főszereplő ebben a szindrómában, az autizmus egyik enyhébb formájában szenved. Jacob nehezen kommunikál, nem néz az emberek szemébe, kényszeresen szabálykövető, szereti a rendet és a szín szerinti rendezést. Szekrényében egy szivárvány rajzolódik ki a színek szerint rakott ruhákból, a hét napjain pedig be van osztva, milyen színű ételeket lehet enni. Jacob szó szerint vesz mindent, nem érti amikor valami elvont kifejezést használnak, nem tudja az arckifejezéseket megkülönböztetni egymástól, nem tud hangsúlyozni, unott és lapos a beszéde. Szorongásos rohamai vannak, amikor csak nagy, nehéz takarókkal bugyolálva, vagy kedvenc Bob Marley számát énekelve lehet megnyugtatni. Nem bírja az erős ingereket, legyen az fény, vagy hang. Még egy papírt is tilos összegyűrni, csak hajtogatni szabad. Abszolút az ő igényeihez kell alkalmazkodni... Rémesen fárasztó lehet ez. 

"Jacob's room is the place entropy goes to die."

Jacob érdeklődik a kriminalisztika iránt, állandó nézője az ilyen jellegű sorozatoknak, füzetnyi jegyzeteket készít róluk, megfejti a bűntényt. Sőt, otthon is berendez néha különféle tetthelyeket, és az anyukájának kell kitalálnia, mi történhetett és ki a tettes. Cluedo 3D. Ez még csak hagyján, de megjelenik néha valódi tetthelyeken is, és bizony volt már, hogy ő "súgta meg" a megoldást a rend őreinek... 
Jacob apja kilépett a családból (hát meg tudom érteni), de van egy testvére, Theo, aki néhány évvel fiatalabb nála. Mégis Theonak kell leggyakrabban a nagy testvér szerepét alakítani.. 

A kockás plédes borítók a kedvenceim. 

Jacobnak van egy tanára is, aki a különféle emberi interakciókkal kapcsolatosan oktatja, szociális készségeit fejleszti, ő Jess. Amikor Jesst holtan találják, CD-it pedig ábécébe rendezve, nos, nem kérdés, ki lesz az első számú gyanúsított. Jacob érzelemmentes, tekintetet kerülő kifejezésmódja pedig csak rátesz mindenre egy lapáttal. 

A regény izgalmas, olvasmányos volt, élveztem olvasni és nem jöttem rá, hogy mi a megoldás. Megfordult a fejemben ugyan ez a szcenárió is, de aztán elvetettem, mást vártam volna még. Ez a csavar nem volt az az igazi picoult-csavar. Mintha inkább a betegség elmagyarázásába fektetett volna több energiát, és ez nem baj, mert így is egy jó történet lett, ami ötvözte a krimi, a családi dráma, és a szokásos jogi ügy elemeit. Sok jelenet zajlik most is tárgyalóteremben, és az elbeszélés több szemszögű, közülük egyik az ügyvédé.

Tetszett, és lekötött, de van néhány kritikai pontom, amik tulajdonképpen ha nagyon ráfeküdnék, hát elég erőteljesen megkérdőjelezik az egész regényt, meg, hogy mi értelme is volt. Kisebb SPOILEREK lehetnek, de nem árulom el a megoldást, csak kifogásolom benne a levezetést: 

Most komolyan, KOMOLYAN nem akarja tudni a védőügyvéd, hogy mi történt? Nem kérdezi meg? Merthogy ha mégis ez vagy az, akkor utána nem hazudhat a bíróságon? :D Hát kacag a májam. Az a dolga, hogy védje, nem tudom miért csinál úgy Picoult, mintha mindenki erkölcscsősz lenne, és az a bizonyos eskü amit ott tesznek tényleg arról szólna, hogy csak igazat mondanak, ne röhögtessen már. Oliverre, az ügyvédre emiatt végig ferde szemmel néztem. Tulajdonképpen így kvázi azt sem tudja mit beszél, és szép-szép, hogy fél napon át az Aspergert magyarázzák a bíróságon, meg hogy mennyire csak igazat tud mondani Jacob, de könyörgöm, akkor kérdezzétek meg, mi volt, hogy történt! Nem piszmogás kellett volna, meg a kifogások, hogy Jacob miért ne szólaljon fel. Csakhogy akkor nem lenne regény ugye... Szóval ebből a szempontból egy kicsit sok és erőltetett volt az információ visszatartása és ésszerűtlen a viselkedés. Még Jacob anyja, Emma sem kérdezi meg normálisan szemtől szembe a fiától, mondd meg, mi történt, fiam? ... Ennek értelmében a borítón lévő kérdés, What would you do?, amin egyébként mindig lehet dilemmázni, ebben a Picoult regényben válaszolható meg legkönnyebben. Kisebb SPOILEREK VÉGE.

A másik, ami nagyon feldühített, hogy Picoult arra apellál, legalábbis Emma szájába adja a szavakat - amik akár kihagyhatók lettek volna a regényből -, hogy Jacob autizmusát az oltások okozták... Higany-tartalom, és a gyógyszeripar mint ádáz ellenség. Persze-persze, ne oltassák a gyereket, hadd haljunk meg újra diftériában és jöjjön a gyermekbénulás, hurrá! :D Ez a fajta agyatlanság abszolút felbőszít, és ahogy olvastam külföldi blogokon is megütköztek rajta. 
Utánakerestem, és ebben a cikkben nyilatkozik a vakcinákról Picoult, nos, kicsit enyhébben, de még mindig utalgat rá, és ez nem tetszik, mert szerintem a baj az, hogy egyre nagyobb háborút kell vívni az ostoba anti-vaccer bandával, nem kéne hogy egy népszerű szerző is propagálja az oltásellenességet... A nyájimmunitás nem mítosz. 

Értékelés: 10/7 Ismét egy nem szokványos, nem könnyű, nem rózsaszín téma a szerzőtől, ezúttal is jogi köntössel. Az oltásmizéria és a non-kommunikáció a nem aspergeresek részéről nem tetszett, de érdemes volt elolvasni, a szokásos jó stílus és vonalvezetés jellemző rá. Egy kicsit talán túlírt abból a szempontból, hogy kevesebbszer is elég lett volna elmondani, elmagyarázni az Asperger jellemzőit (persze 2010-ben, az eredeti megjelenés évében még lehet, hogy nem volt ennyire ismert?). 

Magyarul Házirend címen jelent meg, kiadja az Athenaeum

12 megjegyzés:

  1. SPOILERES hozzászólás (ha már Te is annak jelölted :))


    Volt már olyan valamelyik Picoult könyvben, hogy az ügyvéd nem akarja tudni hogy mi történt valójában - ez így erőltetett infóvisszatartás. :/ Azt hittem, nem játssza el a szerző ezt ennyiszer de ezek szerint... és az a legrosszabb hogy nem tudom melyikben volt (abból a háromból amit olvastam xD) és eddig mindegyik kötet tetszett nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira végülis nem spoileres, bár kicsit ronthat az élményen, pl. most lehet, hogy te se olvasod olyan jó szájízzel, hogy már megint ilyen "trükk" van benne. Na, én se gondoltam volna, hogy többször eljátssza ezt a fajta nem-kérdezést. Kár. De azért jó könyv, a stílusa a megszokott, leköt és olvasmányos, ha szereted Picoult-t, olvasd el ezt is. :) Melyik hármat olvastad amúgy?

      Törlés
    2. :))
      Az Egyszerű igazságot, a Sorsfordítókat na meg a Szelíd vadakat és most meg a Csodalányt. Hogy tetszik az utóbbi? Úgy láttam előrébb jársz. :)

      Inkább azt szeretem benne, hogy tabukat döntöget és azt alaposan teszi. :D

      Törlés
    3. A Sorsfordítókat még nem olvastam, de megvan. Ööö, én most nem a Csodalányt olvasom, hanem a szívtől szíviget, abban járok 40% környékén. :) A Csodalányt utána szeretném kezdeni. :)
      Igen, ez igaz, sokféle témát boncolgat, és döntögeti a tabukat rendesen - holokauszt, autizmus, különféle gyerekbetegségek, anyának lenni, hit, állatvédelem... minden. :)

      Törlés
    4. A Keeping Faith nem a Csodalány? :O Vagy elnéztem akkor, GR-en láttam Nálad. :) Lehet csak váróra raktad és azt láttam.
      Jó a Szívtől szívig? :)

      Törlés
    5. De, de, a Keeping Faith a Csodalány, de én a Change of Heartot olvasom most. :) Igen, az lehet, hogy várólistáztam a másikat. Néha zavaró, meg pl. értesít a Gr, hogy kedveli valaki a review-mat, amikor csak jelölöm váróra a könyvet... :D nem logikus néha.
      Jó, igen, eddig nekem nagyon tetszik, nem fedeztem még fel más könyveivel azonosságot, trükköt, stb. Tárgyalás lesz benne most is, és van beteg gyerek, de jó a storyline, kíváncsi vagyok mit hoz ki belőle. :)

      Törlés
  2. Melyik a harmadik aspergeres könyv (Gondolom, a Rosie effect a második)?
    Pont most néztem a House-t, ahol egy anyuka nem akarja beoltani a gyereket, és kiosztja ezért. Picoult könyvet még nem olvastam, de már várólistán van nem is egy könyve itthon. Tetszenek a téma felvetései. Ez az oltásos dolog is olyan, hogy ha elolvassák, lehet róla vitázni, és talán meg lehet győzni embereket, hogy igenis kellenek az oltások, akkor is, ha ilyen hátrányai vannak. Negatív reklám is reklám...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kutya különös esete az éjszakában a harmadik, még januárban olvastam: http://pupillaolvas.blogspot.hu/2015/01/mark-haddon-curious-incident-of-dog-in.html Ismered?
      Érdekesek mindig a témafelvetések persze, és jó alap a vitára, de itt nem ez volt a központi kérdés, hanem a bűncselekmény, a beszámíthatóság, az Asperger-szindróma és egyéb dolgok, amik már kicsit spoileresek lennének. Az a pár bekezdés, amit beszúrt az oltások hibáztatásáról valahogy kihagyható lett volna, és most először éreztem úgy, hogy ez lehet hogy a saját véleménye... Az interjúban amit mond, az is ráerősít nekem erre. Oké, persze, kutassák a dolgot, de a védőoltások nem állhatnak le... és veszélyes minden megmozdulás ami kicsit is abba az irányba löki az olvasóit.
      A House tök jó sorozat, én is szeretem. :)

      Törlés
    2. Nem, nem ismerem, de lehet, nekem már sok lenne az alapján, amit írtál róla. Jó persze, minden író a maga gondolatait írja le, de az már nem jó, ha ennyire direkt, és kiszúrható módon. Másik sorozat: Parenthood, lehet tetszene neked. Van benne egy Aspergeres fiú, akiről az elején tudják meg a szülei, hogy Aspergeres, és odáig követjük, hogy elvégzi az iskolát, és megtalálja, mivel szeretne foglalkozni. E mellett nagyon jó családi dráma, én meg azokat imádom amúgy is :)

      Törlés
    3. Igen, az azért kicsit másabb volt, és erősebben érződött az autizmus a főszereplőn.
      Ó, köszi, utánanézek ennek a Parenthoodnak. :)

      Törlés
  3. Az Elrabolt az apám is hasonló volt, infóvisszatartás szempontjából. Engem többek között ez is idegesít Picoult regényeiben (meg persze az, hogy amit eddig olvastam, az kb mind ugyanolyan volt, ugyanaz a kaptafa), nincs is kedvem nagyon olvasni tőle. Nyilván amúgy sem én vagyok a célcsoport annyira, meg jól beválasztottam A nővérem húgát elsőnek, azt nehéz volt felülmúlni :D
    Hű,erre az anti-oltás témára tök nem emlékeztem... talán azért, mert amikor olvastam, még nem volt ekkora óriási hiszti. Inkább nem is foglalnék állást, szerintem felesleges. :D Sose fogom megérteni ennek az egésznek a létjogosultságát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, kár érte. Azt még nem olvastam. Én is A nővérem húgával kezdtem, és azon felbuzdulva, hogy mennyire tetszett, megvettem Picoult összes könyvét gyakorlatilag (talán 3 ha hiányzik), szóval... el fogom őket olvasni, szeretem a stílusát amúgy, meg most épp kedvem is van hozzá, most a Szívtől szíviget olvasom épp, aztán meglátjuk.
      Nem volt nagyon hangsúlyos az anti-oltás, azért nem emlékszel, de nekem pont ezért tűnt alattomosnak, itt-ott beszúrt egy gondolatot, talán összesen három helyen a könyvben, de én rögtön harapok érte. :)

      Törlés