Dimitri Verhulst: Problemszki szálloda

Már jó néhány nap eltelt a könyv befejezése óta, annyira feltorlódtak az írnivalóim, de még mindig kicsit bajban vagyok, hogyan is írjak erről a morbid humorú regényről... 

Egy menekülttábor története, illetve történetfüzér annak lakóiról és a képtelen sorsokról, amik hol szívszaggatóak, hogy buják, hol keservesek, hol meg egyszerűen megmosolyognivalóak. Sokféle kultúra és vallás keveredik túl kevés négyzetméteren.

Nem tudtam a kötet aktualitásáról, és nem is a menekültkérdés miatt olvastam el most. Ebben a kérdésben nem is szeretnék állást foglalni, csak mint irodalmi művel foglalkoztam a könyvvel, ami egyébként régóta ül már a polcomon: két éve nyáron zsákmányoltam nevetséges 180 Ft-ért az Alexandra akcióban, és idén betettem a várólista csökkentésbe. 

A könyv fülszövege: "Bipul Masli, az Afrikából érkezett fényképész egy belgiumi menekültszálláson tengeti életét, s miközben a reménykedve, mégis rettegve várt ajánlott leveleket lesi, a brüsszeli bürokraták első, második, majd harmadik döntését sorsáról, menekülttársai legtöbbször már komikumba hajló nyomorával igyekszik szórakoztatni magát. Ott van például szobatársa, Igor, az izomagyú ukrán, aki napi három órát magolja a francia igeragozást, hogy felvegyék az idegenlégióba... Maqsood, akinek arcát ugyan puskatusnyomok barázdálják, mégis biztos benne, hogy egy csinos flamand menyecske egy csapásra elintézi majd állampolgárságát... Ifeanyi, aki afrikai szamaragolási technikájával igyekszik boldogulni a belga biciklis létben... Mi történik a konténerekben, kamionokban vagy kisbuszrakterekben egy vámvizsgálat alkalmával megtalált reszkető menekültekkel? Hogyan élnek a szögesdrót mögött ezek a hazájukat lehetetlen körülmények között elhagyó emberek? Mi sül ki abból, ha néhány négyzetméteren megannyi kultúra és kulturálatlanság, vallás és vallástalanság kerül össze? Dimitri Verhulst az arendonki menekültközpont lakóiról írta meg dokumentumregényét, amelyben a feketénél is feketébb humorral ábrázolja ezeknek a szerencsétlen, két haza között rekedt embereknek a sorsát."

Szóval menekülttábor, várakozás a levélre a döntésről, fogvacogtató hideg, amikor a konténerekbe bújva a biztos fagyhalál várja az embert... És közben mindenféle más, ami kitölti a hétköznapokat: megnyiratkozás a borbélynál, egy nem kívánt gyermek kérdése, verekedések, ünnepek, kártyázás, italozás és "feleségvadászat"... 

A szereplőket Verhulst néhány egyszerű mondattal élővé varázsolja, és bár nem kifejezetten szimpatikusak, mind érdekes arcok. Igor kiváltképp, neki több fejezetet is szenteltek. 

A 14. elolvasott vcs könyv!

"Amikor Igor kezet fog velem, nem árt, ha van a közelben orvos. Az utóbbi időben már olyannyira kitapintható a feszültség, hogy el sem merek aludni, míg meg nem bizonyosodtam, hogy Igor már az álmok birodalmában barangol. Bár nem hiszem, hogy ez megmenthetne a gyors, ámbár rendkívül fájdalmas haláltól, evőeszközeimet mégis bekészítettem a párnám alá. Sose tudhatod. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a villám kétrét hajolna a mellkasán. Szerintem a golyók is lepattannak ennek a kolosszusnak a testéről."

Hangulata, szaga, fülledtsége van ennek a könyvnek. Érdemes volt megvenni és elolvasni. 

A pláne, hogy valóban megtörtént eseményeken, impulzusokon alapul, amiket Verhulst az arendoki menekültközpontban tett látogatásakor szerzett. 

A másik pláne, hogy ismét a szépirodalom tocsog annyira a testnedvekben, hogy a fene sem gondolná, hogy kandírozott pinától kezdve, a néger farkak fehértől való méretbeli eltéréséig mindenféle van benne, amit nem sejtet a szolid borító. :) ... Egy kis álszent kardigánosság. ;)

Értékelés: 10/8,5 Fekete humor, élet-halál kérdések és némi erotikus frusztráltság. Olvastatja magát ez a sokféle problemszkivel terhelt szálloda.