2015. április 26., vasárnap

Könyvfesztivál 2015

Forrás
A már hagyományos szombati könyvfesztiválozás idén is remekül sikerült, és meg kell hogy mondjam, roppant elégedett vagyok, mert a tavalyi harácsoláshoz képest nagyon mértéktartó voltam, könyvet és könyvjelzőt sem halmoztam, magazinból is csak néhányra csaptam le, és meglepő módon megfogadtam a saját tanácsom: lapos cipő, hátizsák! :) Egyetlen szatyor sem húzta a kezem, minden elfért, bőségesen felszerelkeztem naptejtől kezdve sebtapaszon át az eladásra szánt könyveimig mindennel, és belevetettem magam a már 11 órakor hömpölygő tömegbe... 


A napot Tittivel és Zakkanttal töltöttem, de találkoztam Theodorával, Teklával, Üstökössel, Sztimivel, Nitával, Amadeával, Tasiorsival, Csartakkal, Dünnel és Bill-lel is. :) Jegeskávé, fagyi, bűnös hamburgerezés tarkította a kulturális élményt. ;) 

A smiley 
Csernust természetesen idén sem hagytam ki. Kollekciójának egyik ismerős kockás ingében feszített, én pedig odaoldalaztam hozzá a Jaffa standnál. Kezet fogtunk, és megkértem, hogy dedikálja nekem A kiutat - lassan elfogynak a dedikálatlan könyvek, ajaj, akkor majd elkezdek ajándékba dedikáltatni másoknak :D -, majd elmeséltem neki, hogy kaptam dedikált borokat, és szeretnék valamit kérdezni... :) Erre ő: hogy én írtam-e alá tényleg? :D :D A PuPilla Olvas dedikálás mellé kapott smiley mint kiderült, sajnos csak egy "megérzés" volt, nem ismeri a blogomat. Aztán még elmeséltem, hogy szeretem... az előadásait és őt is, hát szörnyedelem, de minden évben szerelmet vallok neki, ez van :D 
És hogy voltam nemrég, és megcáfolnám, hogy mindenki azért megy, mert van probléma és személyes indíttatás, és hogy én legutóbb leginkább a módszereit figyeltem meg. Megkérdezte mit gondolok a módszereiről, így szóba került az emberek vezethetősége,lámpaláz, izgalom, félelem, hogy egyszerre akarnak is kimenni meg nem is, de csak egy pillanat van, amit vagy elkap az ember, vagy nem, elmegy a vonat különben. Megkérdezte miért volt hideg a kezem... :D Ésésés végül megfogta és megszorítgatta kedvesen a vállaimat. Mondtam ééén, hogy lépünk még egy lépcsőt :D Azt hittem összeesek utána, és Titti, aki azt mondta az összecsukló térdeim hű térdvédője lesz, eltűnt! Amikor újra megláttam, akkor meg valaki más ismerőse is elkezdett felé száguldani, így egyszerre ketten akartuk őt megölelni, vicces jelenet volt, úgy tűnt, mintha elloptam volna egy ölelést. :D 
Jó élmény volt Csernus, feltöltődtem, ha lesz jövőre, megint hozok egy könyvet és beszélgetünk egy picit. :) 
Forrás

A standoknál őrült tömeg volt, de azért sikerült válogatni, nézelődni, elcsábulni itt-ott. Jók ezek a 20%-ok, de igazából nem valami nagy kedvezmény amúgy. Sokkal jobb lenne alapnak 30, mert lassan 3500-3700 a teljes ár egy könyvre. Több könyvnél persze volt, ahol akár 50%-ot is lehetett szerezni, de most nem bandáztunk így össze. 
Az akciós dobozokban is turkáltunk, de nem csábultunk el semmire.


A szerzemények: 


7 könyvvel jöttem haza, ami valljuk be, egészen konszolidált mennyiség, és ebből egy reci volt, a Paranoia, amit korábban olvastam és most kaptam meg. A Főnixnél a kedves fiatalembertől aki tavaly annyi jó könyvre rábeszélt, még megvettem Vivien Holloway új regényét, a Moirát, amihez khm követeltem magamnak könyvjelzőt és teát is, és kaptam, pedig már csak pult alól volt (köszönöm!). Mondtam hogy beszéljen rá még másra is, de végül oda lyukadtunk ki, hogy majdnem minden már megvan és olvastam, amit ajánlgatott. :) :) Remélem azért ennek is örült. :) 

Szépségeim!
A Gabónál megláttam a Horrorstört végre élőben, és nem bírtam ellenállni. Annyira jópofa a kinézet, a betűk, a képek... imádom! Szintén náluk fedeztem fel Jean Sasson új könyvét, a Sírj tovább, hercegnőt. Hosszú évekkel ezelőtt olvastam a Sasson-trilógiát, egy szaúd-arábiai női sorsokról szóló trilógiát, és akkor nagyon szerettem. Sehol nem is hallottam-láttam, hogy megjelenik új rész, de most azon nyomban lecsaptam rá. 

A Moira könyvjelző bent maradt a könyvben :D
A következő fekete lyuk, ami elnyelt, az a Kolibri standja volt, ahol Zakkant és a fiatal eladósrác rábeszélt, hogy használjam ki a 2+1 akiciót... Így végül a Max című könyv mellé, amit eredetileg szerettem volna (vagy legalábbis érdekelt), lett egy Varga Bálint: Váltságdíj nélkül-öm, és egy Szörnyen titkos részleg, ami meseregény, és vannak benne nagyon klassz illusztrációk is. :) Hozzájuk kaptam a képen látható piros vászontáskát is.

Amikkel még szemeztem: a Túlvilágok Westerfeldtől, A felhúzhatós lány az Ad Astránál (a régiek most egy ezresért futottak), Az elvarázsoltak a Fumaxnál és az Ivan, az egyetlen a Maximnál. Ez utóbbi is mese, gorillás. Szegény Maximos kiadói munkatárs... sikerült a Gyönyörű sorscsapásra rámutatni és hangosan kijelenteni, hogy ez borzalmas. :D 

Voltak a Geopen standnál papírba csomagolt könyvecskék is, rövid jellemzéssel, a kampány célja, hogy ne a borító alapján ítéljünk, ha jól emlékszem 2000 Ft volt egy ilyen "zsákbamacska" könyv. :) Titti képei róluk:




Zakkant pedig remek félreolvasásokat produkált: porcelánételek a Porcelánéletek helyett, és Rozsban a forgó a fogó helyett. :) :) Hozzájárult őrült kolibris könyvvásárlásomhoz a belépőjével (ha már így rábeszélt mindenfélére :D), és később még két kölcsönkönyvet is kaptam tőle. :) 
Jaj, és majd' elfelejtettem, két könyvemet el is adtam, köztük a Gyönyörű sorscsapást, élmény volt tőle megszabadulni! Hm, most hogy belegondolok, volt itt rendesen könyv-fluktuáció. :) 

Szuper nap volt, és végig jó idő volt: napsütéses meleg, kellemes szellővel. 

Jövőre ugyanitt, és ugyanúgy lapos cipő, hátizsák! :) 

Forrás

Még több feszti körkép: Theodora, Amadea, Tekla, Nita

20 megjegyzés:

  1. Jó nap volt, te ölelés lopkovic ;)))

    VálaszTörlés
  2. Mennyi minden! :) A Horrorstör engem is érdekel, de nem környékeztem meg a Gabós standot :D Egyszerűen már annyira elfáradtam délutánra, hogy örültem mikor kimentünk a lányokkal, leültünk a fűbe :D
    Az akciók tényleg nem voltak nagyok, nekem a 20% kevés, basszus az Ad Astra standját nem is láttam ... kész, nagyon szervezetlen voltam tegnap a nagy várakozás ellenére.

    VálaszTörlés
  3. Asszem én meg akkor hozzád megyek hátizsákkal :D :D hangulatos beszámoló lett, öröm volt olvasni! :)

    VálaszTörlés
  4. hát, 20% kedvezményért tényleg nem érdemes rágyúrni ezekre a könyves napokra, de nagyon jó kis kupacod lett végül. :D
    a horrostörben milyen képek vannak?
    zsákbamacskakönyvet nem vett senki?

    VálaszTörlés
  5. A zsákbamacska-könyvek nagyon találóak, kíváncsi lennék, mennyire lehet kitalálni őket a leírásról :)
    Szép, egészséges kupac könyvet szereztél :)
    Gratulálok a Csernusdokis szintlépéshez is :D

    Épp most írtam a Red Hillről, szerencsére én is el tudtam adni a McGuire könyvemet! :) (Csak azokat sajnálom, akik megvették tőlünk :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem ment a kitalálósdi. :) Egyébként tavaly a KMK-nál volt először ilyen, kíváncsi vagyok, nem pipultak-e be, hogy most másnál volt, amúgy a kmk standnál is láttam párat, de nem volt nagy reklámja.

      Kösziii! Igen, szép egészséges kupac, bár anyósomnak így is kijött a szeme mint a csigának, hogy 7 könyvvel tértem haza... :D És azt mondta, hát egész évre elosztva nem sok az. o.O Azt hiszem, soha nem vallom be neki, hogy volt már 100 könyv +-os évem is :D
      Köszi! Csernus nagyon közvetlen volt most is, és jót beszélgettünk :)

      Juj, Red Hill! Na igen, de ha ezt akarják megvenni, hát ezt akarják... :D

      Törlés
    2. Jaj ilyesmi megjegyzéseket én is kaptam régebben... hogy "már megint vettél egy cipőt???"
      Igen, kb a másodikat 1 év alatt, bocs...

      Törlés
    3. Néha jobb, ha hallgat az ember :D

      Törlés
  6. Én remekül szórakoztam a zsákbamacskkönyveken :) a Murakamikat egyértelműen be tudtam azonosítani, de hát azokat olvastam, meg egy-két krimitippem volt, de azért nem mindre jöttünk rá abból a pár sorból :)))
    Ááá, Horrorstör :) és van hozzá könyvjelző is!

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy sikerült végül összefutnunk kicsit! :) És én is pont 7 könyvet szereztem be, úgy látszik, ez egy bűvös szám. :))

    VálaszTörlés
  8. Titti, igen, nagyon jó nap volt! :))

    Theodora, hát sajnos ez a szombati feszt hátránya, hogy már kiszabadulnál levegőt venni, mert könyökölni kell a standoknál, hogy körülnézhess végre, és meleg van és tömeg... mi is kiszabadultunk, és utána jöttem rá, hogy az Alexandra és a Delta Vision standot le sem raideltük. De a fűben ülés is jó, meg a csacsogás :D Az Ad Astra a D épületben volt, és voltak a régi könyveik ezresért is, az újaknál pedig azt hiszem, hogy 5 könyvtől volt 50%, de most nem vettem semmit, ja de tényleg még a Nexus-szal szemeztem ott pedig, de túl sci-finek tűnt. :) Meg amúgy már nagyon sok Ad Astrás könyvem van, az újabbak minősége, meg hááát, nem tetszik.

    Miamona, gyere, gyere! Hozzál és vigyél is könyveket! :D

    Nima, ez van, de a hangulat a lényeg, na meg úgyis jól állok beszerzésekben, nincs lelkifurdalásom, hogy ezeket megvettem egyszerre. :) a kedvezmény meg azért mégiscsak kedvezmény. :))) bár tényleg lehetne legalább 25 akkor már. A Horrorstörben ikeás jellegű bútorképek vannak a fejezetek elején, és kék szegélyek, kitöltendő adatlap-szerű lapok, kék betűk. :) nagyon menő. Tekla vett egy zsákbamacskás könyvet, de nem tudom mit, elfelejtettem... Tekla?? :D

    VálaszTörlés
  9. Ilweran, hú, ügyes vagy, mi nem nagyon jöttünk rá, de nem is filóztunk sokat. Igen, saját könyvjelzője van a kis drágának! :) és tényleg, mint egy katalógus! :D Nemsokára belevetem magam. :)

    Nita, én is örülök, bár aztán végül nem mentünk még egy kört és kimaradt a további csacsogás veletek... majd legközelebb! :) a 7 meseszám! :) Te is írsz majd beszámolót, vagy csak a zárásban mutogatod a könyveket? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem tudom, tervezek írni, aztán meglátjuk, mennyire lesz erőm és időm. :) Lehet hogy inkább a zárással fogom összemosni a beszámolót. :)

      Törlés
    2. Oké :) Én most nem mosom össze, mert volt még pár másik beszerzésem is a hónapban :D (ajaj)

      Törlés
  10. Olyan cuki vagy, hogy süt a lelkesedés a postodból.:)
    Ui.: nekem a karamellfagyi helyett sikerült kacsamellfagyit olvasni.

    VálaszTörlés
  11. Szép kis kupac lett :) Ahogy olvasom a beszámolókat egyre inkább hiány érzetem van, hogy én most csak kettő (na jó, három) könyvet zsákmányoltam, de hát most ennyire volt keret, könyvem végül is van elég, normális farmerem annál kevésbé :D Majd a Könyvhéten tobzódom (remélem).

    VálaszTörlés
  12. Amadea :D :D hát mert jóóó volt! Nekem mindig egy olyan feltöltődés könyvek közé meg könyves emberkék közé menni. :))
    Juj, a kacsamellfagyi nem hangzik olyan finomnak :D bár, van ugye mangalicatepertős csoki is XD

    Catriana, köszi! Á, ne legyen hiányérzeted, ügyes vagy, hogy ennyit szereztél csak be, néha mi kicsit túlzásokba esünk - bár idén igyekeztem én is kevesebbet harácsolni, az akciós dobozokból sem hoztam, csak mert hogy milyen olcsó. :)
    Könyvhéten fussunk már össze egy bemutatkozásra legalább ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó igen, nagyon jó lenne találkozni, a Könyvhétre mindenképp beszéljünk meg valamit :)

      Törlés
  13. Pont gondolkoztam én is azon, hogy ha nem a kedvezményekért akkor miért érdemes kimenni könyves rendezvényekre. A programokért, a találkozókért meg a felfedezésekért és érdekes látni, hogy pl. a Kiadók mit gondolnak, melyik könyveiket szeretnék igazán eladni, mi az, amit nagyban nyomnak, sok van belőle, ott a kupac tetején és mi az, amit valahova letesznek a hátsó sorba a sarokba.
    A meglepetés könyvekbe nem mertem belevágni, de mondjuk egy könyvtárból szívesebben vinnék ki ilyet olvasásra, mert ha nem jön be, akkor nem adtam ki rá sok pénzt, ha meg újraolvasós lesz, még mindig meg tudom venni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éppen most kommenteltem nálad én is a témában! :D A találkozásokért már megéri! Velkei ZOlival annyi év után végre megismerkedtem személyesen, és ha csak futólag, de Theodorával, Üstökössel és Teklával is most találkoztam először. :) Jó bolyongani, jóleső könyves hangulat van mindenhol, és imádom az egész Millenárist ilyenkor. :) Tényleg érdekes az is, amikor odaállok nézelődni, mit próbál majd ajánlani a kiadó emberkéje. :)
      Én néha elcsábulok ismeretlenebbekre is, de igyekszem csökkenteni az ilyen impulzusvásárlásokat. :)

      Törlés