Már húsvétkor befejeztem a </Harmónia> című japán sci-fit, de először nehéznek éreztem, hogy írjak róla, utána pedig prózai oka volt a blogtól való távollétnek: időhiány, irl programok, munka.
Itó Szatosi, írói nevén Itó Projekt írta ezt a remek sci-fit, és bár bevallom kicsit húzódoztam tőle eleinte, később mégis kívánságlistás lett, Amadeától pedig megkaptam ajándékba. :)
A külsejébe már kezdettől szerelmes vagyok, az Ad Astra Kiadó első vonalas könyveihez tartozik, remek minőség, és Sánta Kira tervezte borító. :)
De miért is csacsogok ennyit feleslegesen, ahelyett, hogy a könyvről írnék? Azért, mert ez a könyv bizony nehéz, nyomasztó, és írni sem egyszerű róla. Rámnehezedett. Tömény, és bőségesen ad gondolkodnivalót. Egy új, modern, vészterhes 1984, és egy jövő, amit nem akarok megérni...
Ebben a disztópiában/utópiában a nukleáris Nagy Katasztrófa után az emberiség legyőzi a betegségeket, és az egészség lesz a legfontosabb és legfőbb érték. Vitalizmus, biokrácia, ökormányok... És a WatchMe, ami minden felnőtt szervezetében jelen van, a központi szerverhez kapcsolódva, és monitorozza a test állapotát, korrigálva bármit, ami elromlani készül. MediMolokat, vagyis gyógyszermolekulákat adagol, figyelmeztet az ételek kalóriatartalmára, összetételére, meg van tervezve az étrend, mindenki se nem sovány, se nem kövér, egészséges testalkatban él, és senkinek nem száraz vagy zsíros a bőre, minden "tökéletes", minden központilag irányított. Ahogy írok róla is kiráz a hideg... A testük közkincs, hiszen az ember a társadalom legfőbb erőforrása, és a forrástudatosság része, hogy megőrizze magát mindenki egészségesnek és épnek és tegye szépen a dolgát. Állandó szeretet van és empátia és segítőkészség és minden pasztellszínű, igen, nem viccelek, a rózsaszín ötven árnyalata... A betegségeknek kitették a szűrét, és azt se tudja senki, milyen egy fejfájás, vagy nátha...
Az orvosi nanotechnológia olyan szintre jutott, hogy sejtszinten irányít mindent, és mindezt egy mindenkire rácsatolt hálón át. A hálót lehetetlenség eltávolítani...
Drogok sincsenek és tilos az alkohol, a nikotin fogyasztása, hisz azzal a nagyon értékes testedet rongálod, még ha kávét kérsz is rosszalló nézéseket kaphatsz, bár a koffeinről még folynak a viták, mennyire is kéne beszabályozni... Őrület.
Az emberek mellett kijelzi a szemed előtt egy kijelző, hogy kik ők, mit dolgoznak, mi a társadalmi értékpontjuk (!!!)... Nincs "magánélet", illetve csak nagyon intim, szexuális dolgokra használják már csak ezt a szót, annyira kiveszett a korábbi értelme.
A regény főszereplője három japán lány: Kirie Tuan, Reikado Cían és Michie Miach (kéreteik tapsolni, ezt fejből és emlékezetből írtam, btw a japánoknál úgy van a név, mint nálunk, elöl van a vezetéknév). Michie Miach mondható a bandavezérnek, mégis Kirie Tuan lesz a főhős, és ő a narrátor is. MM lázadó, és nagyon foglalkoztatja a régi világ, annak letűnt dolgai és a jelenlegi társadalom igazságtalansága. Barátnőivel öngyilkosságra készülnek, ez azonban csak egyiküknek sikerül...
Évekkel később Tuan igen magas beosztásban, spirálcenzorként dolgozik, de csupán azért, mert így lehetősége van kilengésekre. A hadszíntéren csempészárut cserélnek, bagóznak, valódi, WatchMe nélküli embereket látnak, és főfejesek közt ülnek virtuális vitákat... Amikor aztán egy váratlan öngyilkossági hullám söpör végig az embereken, és több ezren ugyanabban a pillanatban oltják ki saját életüket, Tuannak ismét kapóra jön, hogy spirálcenzorként szabad keze van a nyomozásban. Az eset előhívja benne Miach szellemét és szellemiségét... vajon valaki "belepiszkált" központilag a lelkekbe egy megsemmisítési paranccsal? ...
Nem is a nyomozás az izgalmas azonban, hanem az ultimátum, amit a titokzatos bűnelkövető szervezet kiad, és a konklúzió, a kiteljesedés... Borzalmas, hidegrázós, az utolsó oldalakat újra és újra elolvastam, és valahol nagyon mélyen ijesztett meg. Soha, soha, soha ne legyen ilyen... A digitalizálódás megesz minket. Nem is olyan elképzelhetetlen valami hasonló jellegű jövő, hiszen itt van már az okostelefon, az okosóra, az okosabbnál okosabb applikációk, amivel figyelhetsz az egészségedre. Jó ég. Könyörgöm, ha eljön az atomkatasztrófa, majd a szép új világ, én hadd haljak meg még az előbbiben, és temessen be a sok nukleáris szemét.
Gondolatébresztő a könyv, több szinten is és több fronton is... Digitalizálódó világ, ellenőrzési pontok az életünkben, megfigyelhetőség, és persze: öntudat.
Egy majdnem-kritika: annál a résznél, hogy a WatchMe nem tudja monitorozni az agyat, majdnem kikeltem magamból, hogy hé-hó, agytumorok, agyvérzés, és egyebek? Haláli volt, hogy a következő fél oldalban pontosan ugyanezekre az aggályaimra adott választ és fejtette ki a vér-agy gát jelentőségét. Egyébként meg vagyok lepve, hogy ebben mennyi tudományos rész volt, aki nem tanult némi ilyesmit, nagyon kínai lehetett neki egy része.
Imádtam-apróságok:
- a Hitlerrel és nácikkal vont párhuzamok és érdekességek
- a Két Perc Gyűlölet, igen, wellhello 1984, mondtam én
- ThingList - wow!
- kultúrmorzsák (pl. az iszlám szabályrendszere az ételekre vonatkozóan)
Értékelés: 10/10
< frustration >
Borsództató, zsigeri pánikot keltő jövőkép és egy betűtoronyból épített légszomj ez a könyv.
< / frustration >
< surprise >
Az etml jelentőségétől a szövegben.... konkrétan tátva maradt a szám.
< / surprise >
< determination >
Újra fogom olvasni.
< / determination >
Az orvosi nanotechnológia olyan szintre jutott, hogy sejtszinten irányít mindent, és mindezt egy mindenkire rácsatolt hálón át. A hálót lehetetlenség eltávolítani...
Drogok sincsenek és tilos az alkohol, a nikotin fogyasztása, hisz azzal a nagyon értékes testedet rongálod, még ha kávét kérsz is rosszalló nézéseket kaphatsz, bár a koffeinről még folynak a viták, mennyire is kéne beszabályozni... Őrület.
Az emberek mellett kijelzi a szemed előtt egy kijelző, hogy kik ők, mit dolgoznak, mi a társadalmi értékpontjuk (!!!)... Nincs "magánélet", illetve csak nagyon intim, szexuális dolgokra használják már csak ezt a szót, annyira kiveszett a korábbi értelme.
A regény főszereplője három japán lány: Kirie Tuan, Reikado Cían és Michie Miach (kéreteik tapsolni, ezt fejből és emlékezetből írtam, btw a japánoknál úgy van a név, mint nálunk, elöl van a vezetéknév). Michie Miach mondható a bandavezérnek, mégis Kirie Tuan lesz a főhős, és ő a narrátor is. MM lázadó, és nagyon foglalkoztatja a régi világ, annak letűnt dolgai és a jelenlegi társadalom igazságtalansága. Barátnőivel öngyilkosságra készülnek, ez azonban csak egyiküknek sikerül...Évekkel később Tuan igen magas beosztásban, spirálcenzorként dolgozik, de csupán azért, mert így lehetősége van kilengésekre. A hadszíntéren csempészárut cserélnek, bagóznak, valódi, WatchMe nélküli embereket látnak, és főfejesek közt ülnek virtuális vitákat... Amikor aztán egy váratlan öngyilkossági hullám söpör végig az embereken, és több ezren ugyanabban a pillanatban oltják ki saját életüket, Tuannak ismét kapóra jön, hogy spirálcenzorként szabad keze van a nyomozásban. Az eset előhívja benne Miach szellemét és szellemiségét... vajon valaki "belepiszkált" központilag a lelkekbe egy megsemmisítési paranccsal? ...
Nem is a nyomozás az izgalmas azonban, hanem az ultimátum, amit a titokzatos bűnelkövető szervezet kiad, és a konklúzió, a kiteljesedés... Borzalmas, hidegrázós, az utolsó oldalakat újra és újra elolvastam, és valahol nagyon mélyen ijesztett meg. Soha, soha, soha ne legyen ilyen... A digitalizálódás megesz minket. Nem is olyan elképzelhetetlen valami hasonló jellegű jövő, hiszen itt van már az okostelefon, az okosóra, az okosabbnál okosabb applikációk, amivel figyelhetsz az egészségedre. Jó ég. Könyörgöm, ha eljön az atomkatasztrófa, majd a szép új világ, én hadd haljak meg még az előbbiben, és temessen be a sok nukleáris szemét.
Gondolatébresztő a könyv, több szinten is és több fronton is... Digitalizálódó világ, ellenőrzési pontok az életünkben, megfigyelhetőség, és persze: öntudat.
Egy majdnem-kritika: annál a résznél, hogy a WatchMe nem tudja monitorozni az agyat, majdnem kikeltem magamból, hogy hé-hó, agytumorok, agyvérzés, és egyebek? Haláli volt, hogy a következő fél oldalban pontosan ugyanezekre az aggályaimra adott választ és fejtette ki a vér-agy gát jelentőségét. Egyébként meg vagyok lepve, hogy ebben mennyi tudományos rész volt, aki nem tanult némi ilyesmit, nagyon kínai lehetett neki egy része.
Imádtam-apróságok:- a Hitlerrel és nácikkal vont párhuzamok és érdekességek
- a Két Perc Gyűlölet, igen, wellhello 1984, mondtam én
- ThingList - wow!
- kultúrmorzsák (pl. az iszlám szabályrendszere az ételekre vonatkozóan)
Értékelés: 10/10
< frustration >
Borsództató, zsigeri pánikot keltő jövőkép és egy betűtoronyból épített légszomj ez a könyv.
< / frustration >
< surprise >
Az etml jelentőségétől a szövegben.... konkrétan tátva maradt a szám.
< / surprise >
< determination >
Újra fogom olvasni.
< / determination >
/A képek illusztrációk, forrás: google search/
Azért egy hét még nem a világ... ;) Nézz meg engem, nálam most aztán megáll az idő... :D Nagyon jó, alapos bejegyzés lett! :) Kedvet is kaptam, meg nem is... :D A tudományos részek kicsit tántorítanak, de majd egyszer lehet, hogy nekiveselkedek, mert nagyon érdekesen hangzik. :)
VálaszTörlésNem, persze, csak furcsa volt, mert elég rendszeresen írok, és már lett is volna kedvem egy párszor, csak erről a könyvről meg valahogy pont nem könnyű összeszedni a gondolatokat - egyébként még rengeteg mindent ki is hagytam, alig mesélek el valamit, mert elveszik az élmény. Érdekes kérdés, hogy tetszene-e neked, de ha már valami ilyesmi, akkor előbb Orwellt olvasd el. Ezt is kölcsönadom persze bármikor. :) A tudományos részek végső soron A marsiban se zavartak annyira, nem? Csak itt nem drótokról, hanem a limbikus rendszerről, szürkeállományról, vér-agy gátról és különféle hiperbolikus modellekről van szó. (mi az nekünk :D )
TörlésÚgy örülök, hogy ennyire tetszett! :)
VálaszTörlésAmikor olvastam, és nézegettem a véleményeket, rájöttem, hogy nagyon egyedül vagyok az enyémmel. Szóval hogy sosem lesz tökéletes a világ, de ha az egyetlen dolog, amit ma nem lehet pénzen megvenni, az egészség állandó lenne, én annak azért eléggé tudnék örülni. (Arra már nem emlékszem, hogy a túlszaporodásra kínál-e bármi megoldást a könyv.) Értem én, hogy ennek is vannak hátulütői, de minek nincsenek?
Számomra ez a koncepció nem negatív utópia, és emlékeim szerint olvasás közben is azt kérdeztem magamtól, hogy mi bajuk van ezeknek a lányoknak? És arra jöttem rá,hogy valószínűleg mindig kell valami ellenségkép, ami ellen lehet lázadni.
Más kérdés, hogy a könyvben aztán rossz irányba fordultak a dolgok, és visszaéltek a WatchMe-vel, ilyen szempontból viszont már elég durva, hogy az emberek mennyire nem uralhatták a testüket. (De a való életben mi is csak pusztítani tudjuk...)
Az egészségnek én is tudnék örülni, de azért ez az eltúlzott mértékű túlszabályozás szerintem már tulajdonképpen "felesleges" és olyan dolgok jutottak eszembe, hogy ha minden szép volna, semmi sem lenne szép... Egy kis pitiáner fejfájás vagy nátha se kapjon el minket? Az új generációk nem tudnák értékelni ennek az ajándéknak a súlyát.
TörlésA túlszaporodáson szerintem egyelőre nem kellett aggódniuk, hiszen a Nagy Katasztrófa gondolom x milliárd embert kiirtott, és bár most a WatchMe segítségével soká élnek, még nem telt el annyi emberöltő, hogy ennek látványos hatása legyen egy ennyire lecsökkent populációban.
Hú, hát nekem nagyon is negatív és fojtogató volt ez mint utópia. Nem éreztem cseppet sem pozitívnak, és valószínűleg én is lázadnék egy ilyenben valamennyire. Korlátoz, megfigyel, monitoroz, értékel... hát szálljon le rólam... szerintem én döfném először nyakon magam egy ilyen társadalomban. Szóval nekem nagyon is érthető, miért akartak mást ezek a lányok, még ha Miach nagyon szélsőséges is volt. Tuan attitűdje közelebb állt hozzám - magasra törni, kiskapukat keresni, kilengéseket megengedni magadnak stb.
Na meg ez a nagy empátia és segítőkészség se szimpatikus, belefulladok az ilyesmibe.
A WatchMe-vel való visszaélés szinte törvényszerű volt szerintem. Nagy felelőtlenség egy központilag irányított, vagy irányítható valamivel mindenkit masszává olvasztani... :S Kiráz a hideg az egésztől. De pont ettől jó könyv. :)
Bevallom eddig ez a könyv nem igazán került közel hozzám, pedig amikor anno a komfortzónás kilépésekről posztoltatok és én írtam, hogy na nekem a sci-fi már ebbe a kategóriába tartozik, akkor valaki ajánlotta is. De most ahogy elolvastam milyen érzéseket váltott ki belőled, meg hogy igazából milyen jövőképet fest az író, azt hiszem valamikor el kell olvasnom. Az 1984-et és annak a rendszerét is baromira nyomasztó volt olvasni, szerintem ezzel sem leszek majd másképpen.
VálaszTörlésA sci-fi nekem is mindig olyan, hogy úristen, egy mocsárban kell lépkednem, és fogalmam sincs, hogy el fog-e nyelni, vagy biztonságosan teszem egymás után a lábam. :) Kicsit rá kell hangolódni, mert eléggé központi benne az öngyilkosság, meg a japán hangulat, és a biológia, de szerintem megéri, mert nagyon ügyesen építkezik, és érdekes a tetőpontja is. Sőt talán több szinten is van benne tetőpont, lehetne még boncolgatni. Kíváncsi lennék, hogy tetszene.
TörlésÖrülök, hogy tetszett neked, annak idején én is nagyon szerettem. Nálam is tuti újraolvasós lesz valamikor. :)
VálaszTörlésIgen, olvastam is a posztod róla, én is örülök, hogy így tetszett, kicsit féltem, hogy a sci-fi jelleg túl olyan lesz, ami lerontja az élményt számomra, de egyáltalán nem így volt. :)
TörlésÚjraolvasni mindenképp fogom, most meg kölcsönben van egy barátnőmnél, utaztatom :)