2012. január 9., hétfő

Igen vagy nem?

Dr. Csernus Imre: Bevállalja?


Tulajdonképpen szinte minden szerzőt sikerült hanyagolnom 2011-ben, akiket szeretek, és akiktől szeretek olvasni. Így járt Csernus is, csak begyűjtöttem újabb 2-3 könyvét, és nem lapoztam bele.

A Bevállalja? c. kötetet csere útján szereztem meg, ez egy régebbi Csernus, abból az időből, amikor a Viasaton ment az azonos című műsora, és adásban interjúvolt meg embereket, és persze üvöltözött is szépen velük. Nyersesége, durvasága, de az az igazságtartalom, amivel támadott már akkor megfogtak, és bár talán akkor a felét se értettem a dolgoknak, volt olyan mondata, amit akkor feljegyeztem, és most a könyv olvasásakor esett le a tantusz, hogy ez nekem honnan ismerős.

10 kiválasztott beszélgetést olvashatunk el a könyvben, az elhangzottakon kívül Csernus doktor gondolataival együtt, amiket a beszélgetések közben nem mondott ki. Vagyis belelátunk a doki fejébe. Edzett Csernus rajongóként sok minden ismerősen hangzott, de mindig rá tud világítani valami újra, más környezetbe helyezve.

 "Magam. Nekem. Tőlem. Ezek az önző ember szavai."

Leírva, ledokumentálva az összes kimondott szó... így látszik igazán, hogy tényleg mennyit hadoválnak, szépítenek, beszélnek mellé az emberek... Nagyon idegesítő volt a sok ködösítés, és néha bizony kemény meló lehetett kihámozni ebből a lényeget, a problémát magát, nem ám a megoldást megtalálni rá. Bár a megoldásokat nem is mindig adja meg, csak próbál rávezetni, irányt mutatni, sokkolni, hogy valamerre csak elinduljon az ember.

 "Milyen módon jutott el a kórházba? Érdektelen kérdésnek hangzik. A fontos kérdéseket így szoktam feltenni. Ahogy egy japán bölcs mondta egyszer: „ A nagy dolgokat könnyedén kell venni, a jelentékteleneket pedig komolyan…” (...)"

A szlengjét nem mindig szeretem, azt még mindig nem értem mi az a díbolás, pedig valahol elmagyarázta (a nyelvhelyesség ellenőrző is aláhúzta :D) és van ezekben a kemény beszélgetéseiben valami rémisztő, ami az előadásaiban nincs meg. Persze értem én, hogy mi a célja, és értem az erőteljesség szükségét is, amikor egy emberrel akar valamit elérni, nem a nagy közönséget elgondolkodtatni.

Értékelés: 10/7 Tetszett, és javarészt lekötött, de ebben a könyvében nem azt találtam, amit általában Csernustól várok, és kevesebb dolgot tudtam magamra és a körülöttem lévőkre vonatkoztatni, így inkább csak én mentem át a könyvön, nem a könyv énrajtam, ahogy lenni szokott vele.

  
 (A kép forrása: http://www.prherald.hu/2011/10/holgyeim-jol-valasztottak/)


 A második könyv, amit kivégeztem a Csökkentsd a Várólistádat 2012 játékban :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése