Tóth Olga: Csupasz nyulak

Nem tudom milyen célközönségnek tervezték ezt a kicsit Coca-Cola betűs,  nem túl bizalomgerjesztő borítót, de szerintem külseje miatt kevesebben veszik kézbe, pedig ez egy ritka jól megírt könyv . Látva a sok pozitív értékelést, és Pöfivonat írását róla, megszületett bennem a korántsem ismeretlen érzés: ez kell . Ki tudja miért, de ez jó lesz, tetszeni fog. Azt nem is gondoltam, hogy mennyire.

 Vagy ötször megfordultam a nyulak után könyvesboltokban, hírlapárusnál, de aztán ottmaradt, á, nem, ez drága, ez csúnya, ki tudja hogy tényleg jó-e, ez magyar is, kortárs is, stb. - mondták az előítéletek. Végül szembejött a könyvtárban, és együtt távoztunk, de így megismerkedésünk után állítom, nem lenne kidobott pénz a teljes ára sem.

 Magyarország, hatvanas évek, két lánytestvér. Illetve több testvér is van, de ők a két elbeszélő. Tömör, rövid, feszült, párbeszédmentes oldalak, jó fejezetcímekkel, amiket mindig mindkét lányra tökéletesen lehet értelmezni, néha tökéletesen másként is. A húg az éltanuló. A stréber. Az igazi kiváló úttörő, aki tanulni akar, ki akar törni, mindenben legjobb lenni, csodálva lenni, emberek bámulatának céltáblájává válni. A nővére, Eszter a gyógyszertári asszisztens, akit mintha csak fújdogálna az élet ide-oda, céltalanul, és aki teherbe esik egy buta kaland miatt. Terhességét nagyon sokáig titkolja, de amikor kiderül, nem lehet maradása otthon... kitagadják, és anyja csak akkor fogadja vissza, ha állami gondozásba, vagy örökbe adja a gyereket... De közben nem csak ezen megy az agonizálás, otthon is áll a bál, egy látszatcsalád az egész, csupa szeretet nélküli megszokás és küzdés. Egymással, egymás ellen. Vajon hogyan és hová lehet ebből kijutni?

 Annyira jól jellemezte a korszakot, és olyan képszerű volt az egész, hogy nekem, akinek már a piros nyakkendő, meg úttörőraj mit se jelentenek, nekem is ismerős volt az egész. Talán mert hallottunk mindannyian hasonlókat, ha mást nem, hasonló hangulatú történeteket, anekdotákat. Nem is a leányanyaságra célzok itt, hanem a kemény életre, a szeretet régi, furcsa értelmezéseire, a sivárságra, kitörni próbálásra, ezekre a tipikus begyöpösödöttségekre, billogokra.

 Az anya egy utálatos karakter volt. Pofoznivaló sültbolond mártír, akinek tökéletes párja a érzéketlen hűtlen kocsmatöltelék, aki talán azt se tudja hány gyereke van és hogy hívják őket. Az úgynevezett felnőttek a könyvben, akik csupa szánalom, mégis a kezükben a hatalom az összes gyerekük életének megkeserítésére... Brr.

 Eszter kicsit halovány volt nekem, de alapvetően szerettem a megnyilvánulásait, bár kicsit több szeretettel is viseltethetett volna a kisbaba iránt. De hát mit látott otthon... még ehhez hasonlót sem. Végső döntését megalkuvásnak éreztem, és nem értettem egyet teljes mértékben, mert a történelem megismétli majd önmagát érzésem volt. És amíg Eszter megalkuvó volt, a húga küzd. Hogy pontosan hogy, és mit ér el majd, nem derült ki, de nem éreztem lezáratlannak. Érdekes, hogy a húg ellenszenves is lehetett volna, mégis igazán szeretnivaló.

 "A rendes anyáknak Valamilyenné a nevük."

 A kétértelmű fejezetcímek, a hasonló, mégis nagyon különböző lánytestvérek nézőpontjai, nem tudok más szót írni, egyszerűen nagyon jók voltak. Az egész könyv olvastatta magát, és bár nyomasztó, és egy ijesztő életforma és család életképeit dörgöli az ember arcába, nincs az az érzés, hogy el akarsz húzódni, érdekel, olvasni akarod. Ha belegondolunk hogy mindez nem is olyan régen volt...

 Rengeteg témát dolgoz fel egyszerre a családtól kez dve, az útkeresésen át, leányanyaság és egyáltalán anyaság, nőiesség, nővé válás, felnőtt-gyerek, anya-lánya kapcsolat, és semmi sem érintőleges maszatolás, hanem mindenből pont a velő.

 Olvasás közben megbarátkoztam a címmel,  figyelemfelkeltő, jó hangzású, és nagyon is illik a könyvhöz, több szinten is. Még a csúf úttörőborítót is megszerettem. A piros nyakkendő, az almazöld ruha, a lányok már mind jelentettek rajta valamit, amit szerettem.

 "Vannak kelkáposztaszagú házak és vannak pörköltszagúak. Rántotthús-szagúban csak egyszer jártam, de kiderült, hogy az nekem túl drága."

 (A kép illusztráció, forrása: www.weheartit.com)

 Értékelés: 10/10 Meglepődöm a saját értékelésemen is, mert tényleg nem vártam ekkora tetszési indexet, majdhogynem kedvenccé teszem. Olvassátok el. És Olga, kérem írjon még! :)

 Bár most terjesztem az igét róla én is, azért jót tenne neki egy tetszetősebb újrakiadás, amitől nem ilyen bambit vegyenek , előre mókusörs és még hadd ne mondjam milyen érzése támad az embernek.

 A fülszöveg, csak mert tényleg jó összefoglaló:

 "Leányanya a hatvanas évek Magyarországán. A huszonkét éves lány teherbe esik. Anyja kitagadja, mehet, amerre lát. Húga más utat választ. Osztályelső, élúttörő, még a Rádióba is eljut egy versével. Mindent megtesz, hogy megfeleljen, hogy elnyerje anyja és a közösség megbecsülését, szeretetét. Tóth Olga felkavaró, elgondolkodtató  regényt írt anya és lánya(i) viszonyáról, a nővé érés és az anyává válás megéléséről. Családi sérelmekről és kegyetlenségekről, a kitörés, a megváltás lehetőségéről és lehetetlenségéről. És rólunk, kibeszéletlen közös múltunkról. A szerző elismert szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa. A család változásait, a férfiak és nők társadalmi helyzetét, a családon belüli erőszak megnyilvánulásait kutatja. Számos tudományos publikáció után ez az első regénye."