Neil Gaiman - Michael Reaves: Köztesvilág

Még mindig nehezen fér a fejembe, hogy lehet ketten könyvet írni, de ám legyen, ha valami jó sül ki a dologból én nem firtatom a mikéntet. ;) Neil Gaiman és Michael Reaves könyve, a Köztesvilág eredetileg tévéfilmnek készült, de nem vették meg az ötletet a filmesek, így aztán regényt kanyarítottak belőle, sőt sorozatot. Az első kötet meglehetősen rövid, a magyar kiadás is kicsit becsapós, mert az utószó, és a másik Gaiman kötetből beillesztett novella nélkül bizony nincs 190 oldal sem. Ez nem baj, gyorsan el lehet olvasni, és haladós olvasmány, nem csak a pörgős cselekmény, de az izgalmak miatt is. 

A párhuzamos világok gondolata már foglalkoztat egy jó ideje (már Pullmann-nál is megjelent, talán ott olvastam róla először, tizenévesen), és ennek a könyvnek is központi eleme, hogy nagyobb döntések során létrejön egy alternatív valóság is, ahol a másik utat választottuk... Így aztán végtelen számú világ sorakozik fel egymás mellett, és csak osztódnak tovább minden egyes nagyobb döntési szituációnál. Hogy egymással mennyire vannak "átfedésben", az rejtély. Itt a regényben a főhős, Joey Harker véletlenül lép át a világok közti átjárókon, és ott meglepve tapasztalja más Joey-k sokaságát különféle formákban, nemekben, messzi galaxisokból. Ők a Köztesvilág védelmezői, világjárók. A tudomány és a mágia egyensúlyának fenntartói is ők, akik próbálják megakadályozni, hogy felülkerekedjen az egyik vagy a másik szélsőséges csapat. A világok ívének mentén ugyanis vannak inkább mágiával működő, és inkább tudományos alapokon nyugvó világok is. 

Azért tetszett a könyv, mert rendkívül fantáziadús, okos fogalmakat hoz be - még Hawkingot is emlegeti -, és jó a stílusa. Az Átmenet nevű hely leírásai szinte pszichedelikusak. Formák, alakzatok, lények kavalkádja, szinesztéziák, görbék és irányok leírhatatlan egyvelege a hely, a képzelet itt semminek nem szab határt... teljesen bele lehetne bolondulni egy ilyen szimulációba. 

Az Átmenetben ismerkedik meg Joey Színessel, aki egy buborék-lény, egyébként pedig mudléf (multidimenzionális létforma). Minden titkát szerintem még nem tudtuk meg, kíváncsi lennék, mi is ő valójában, esetleg átalakul-e valami ember formává, vagy csak a főszereplők segítője marad. 

Vannak egyszerűbb és kicsit sablonosabb megoldások a könyvben - pl. az otthontól való búcsú nekem sánta volt, vagy a gonoszok alakja kicsit leegyszerűsített, sztereotipizált -, de ez egy ifjúsági fantasy, és akként is kell kezelni, plusz egy sorozat első darabjaként tekinteni rá. Tizenéves célcsoportnak íródott, tökéletes arra, hogy kamasz fiúkat is olvasásra bírjon, abszolút izgalmas és kicsit hasonlít a videojátékok világához. De nekem a Szerencsére a tej is eszembe jutott róla - a kaland hangulata miatt talán. :)

Hibái megbocsáthatóak, lazán kell venni ezt a sztorit. Az szerintem bosszantóbb, hogy egy 190 oldalas könyvben már a második oldal tetején typo van, úgy, hogy van feltüntetve korrektor is. 

Kedvenc idézet:

"Sóhajtott. Hosszú sóhaj volt, fáradt és bölcs. Isten sóhajthatott ilyet hatnapi kemény munka után, alig várva a kozmikus lazulást, amikor egy angyal odaadott neki egy jelentést egy almafogyasztási problémáról."

Értékelés: 10/8 Lekötött és jó szórakozást nyújtott. Nem tudom mennyi belőle Gaiman agymenése, de az Átmenet leírásait gondolatban csak neki tulajdonítottam. Klasszikus szerkezet hőssé válásról, és arról, hogy nő fel valaki egy predesztinált sorshoz. A csavar benne, hogy egy ilyen klassz, multidimenziós, mágia vs tudomány világba van helyezve. :)

Kiadja az Agave Kiadó. 

Rendelt meg tőlük, >ITT<!